Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-01 / 51. szám

| 2002. Március 1., Péntek KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Névadó a pí-sörgyárban Csehországban első lett a kapos­vári pí-sör. Száznyolcvanhétféle sört neveztek be a versenyre, ahol neves márkák mérkőztek a győze­lemért. Nagy elismerés ez, hiszen Csehország a sörben nagyhatalom - hangsúlyozta dr. Fülöp László, a kaposvári Hemotrade Kft ügyveze­tő igazgatója. Hasonló sikert ért el a pí-sör tavaly is, akkor 56 márkás sör közül nyerte el az első helyet. A sörivók megismerték, és meg­szerették. A cseh pí-sört februártól egy bu­dapesti cég forgalmazza. így már bármelyik hazai bolt rendelhet be­lőle. S mint korábban beszámol­tunk róla, hamarosan Kaposváron is létesítenek pí-sörgyárat. Ez évente 400-450 ezer litert állíthat elő. Palackozva, csatos üvegben, illetve hordóban hozzák forgalom­ba, s aki akarja, helyben is megíz­lelheti. A félmilliárd forintos beru­házás újabb fordulóhoz ért: most készítik a pályázatot és egyeztetik a végleges ter­veket. A toponári vá­rosrészben lesz a telephe­lye, s ide 300 millió forintos technológiát telepítenek. Fülöp László bejelentette: bevezetik a legmagasabb minőségbiztosítási rendszert, s a biogazdálkodásnál elfogadott készítményeket hasz­nálják. Az üzemet hat hónap alatt föl­építik, s már nevet is találtak az italnak: Somogyi pí-sör néven hozzák forgalomba. Számottevő érdeklődés tapasz­talható a különféle pí-termékek, il­letve pí-technológiák iránt. Az eu­rópai uniós országok mellett Tá­vol-Keletről is kértek tájékoztatót. HARSÁN Yl VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 320-348: Balatonfenyves alsón a Tátra közben van a nyara­lónk. Több éve szeretnénk elérni, hogy itt is legyen közvilágítás. A műszaki osztályon azt mondták, drága, nincs rá pénz. A köze­li utcákban meg tudják oldani, csak a mienkben nem? Lombár Gábor polgármester: - A Tátra köz 60-70 méteres útsza­kasz zsákutcával. Az utcában ugyan van egy villanyoszlop, de az a házak elektromos bekötését szolgálja. Ha műszakilag lehet, erre az oszlopra tudnánk közvilágítást szerelni. E bejelentés után fölvesszük a kapcsolatot a Dédásszal; az egyeztetések után remélhetőleg mi­előbb megoldódhat ez a gond. Tel.: 410-845: - A Kőszeg és a Komárom utca sarkán az árkot nem tisztítani, hanem lecsövezni kellene, mert sokan ide hordják a szemetet. Nehézséget okozna a városnak ezt 12 méteren megva­lósítani? Miért nem ezzel a módszerrel oldják meg a gondot? Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője: - A korábbi bejelentés alapján a Kőszeg és a Komárom utca sarkán kitisztíttattuk a közterüle­ti árkot, és elszállíttattuk onnan a hulladékot. Megítélésünk szerint a hulladék illegális lerakásának a problémáját nem az árok lefedése ol­daná meg. A jövőben a csomópont tisztítására mindenesetre fokozott figyelmet fordítunk. Köszönjük az olvasó észrevételét. __________■ KA POSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁGA pályázatot ír ki a Kaposváron egészségügyi és szociális területen működő karitatív és civil szervezetek, egyesületek, alapítványok rendezvényeinek támogatására. A benyújtás határideje: 2002. március 31. További tájékoztatás és pályázati adatlap a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Igazgatóságán kérhető (Kaposvár, Kossuth tér 1. Új épület II. em. 219-es szba, telefon: 501-501/644 mellék) Pályázati felhívás Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki Bizottsága pályázatot hirdet: 1. Belterületi kommunális és városfejlesztési beruházások, 2. környezetvédelmi célok, 3. hegyközösségek, 4. külterületi közterületen közműberuházások és szolgáltatások támogatására. A pályázaton természetes személyek és közösségek vehetnek részt. A pályázati felhívások a Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatóságán (Kaposvár, Kossuth tér 1., régi épület 216-217. sz. iroda) vehetők át a megjelenés napjától számított egy hétig. Érdeklődni ugyanott személyesen, vagy az 501 -501 -es telefonon lehet. (6593 Bővítik az áruház kínálatát is Ötezer négyzetméterrel nagyobb területen lehet vásárolni Ma kezdik a kaposvári hipermar­ket bővítését. Az ötezer négyzet- méteres épület kialakítását au­gusztus közepén fejezik be. A Tesco 1998 nyara óta árusít a me­gyeszékhelyen. Ez a bővítés nem­csak a vásárlóknak, hanem a 300 dolgozónak is kedvező, ez által ja­vulnak a munkakörülményeik, és szebbé válik a környezet is. Az át­építéssel 7000 négyzetméteresre bővítik az eladóteret. Több parkoló áll majd a vásárlók rendelkezésére, s megújulnak a kiszolgálóhelyisé­gek, az üvegvisszaváltó, a pelenkázóhelyiség, a vásárlói és mozgássérültmosdók. Az eddigi 27 kassza helyett 30 pénztár fogja elősegíteni, hogy a vevőknek mi­nél kevesebbet kelljen várakozni­uk. Az elöadótér növelésével új pultokat hoznak a hipermarketbe, így még szélesebb lesz a választék. Jelentősen bővítik az áruháznak azt a területét, ahol nem az élelmi­szerek találhatók. Kiegészítő búto­rok, csillárok tarkítják a választé­kot. Szélesebb kínálat fogadja majd a vásárlókat, egyebek között háztartási textília, komputerek és tartozékaik, valamint szórakozta­tó elektronikai felszerelések. Bőví­tik az éttermet is, új halaspultokat és hűtőket állítanak be a régiek he­lyére.- A kaposvári hipermarket a többi Tesco áruházzal összehason­lítva kicsi, a vásárlói igények azon­ban itt, a somogyi megyeszékhe­lyen is szükségessé teszik a na­gyobb alapterületen kereskedést - mondta Molnár Andrea igazgató. - Reményeink szerint az átalakítás nem okoz majd kellemetlensége­ket sem a vásárlóknak, sem a dol­gozóknak, hiszen elsősorban az ő érdekeiket szolgálja. Meg­értést kérünk előre is, a bőví­tés idején ugyanis egyes részlegeket időszakosan le­zárunk. A Tesco bő­vítéséhez mó­dosítani kellett a rendezési tervet. Észak felé nagyobbítják meg az épületet, a kiszolgálórész pedig majd a nyugati oldalon kap helyet. A szervizút nyomvonala is válto­zik: a Kanizsai utcát köti össze a Kaposváry György utcával. A bő­vítményhez újabb parkolók is tar­toznak. Már most is több megálló­helye van az áruháznak, mint amennyit előírtak. Ez a hipermar- ket üzletpolitikájából adódik. ■ Tizenöt figyelőkamera a városban Hatvannál több napirendi pon­tot tárgyalt tegnap a kaposvári képviselő-testület. A legtöbb kérdés és hozzászólás a város közbiztonságáról szóló előter­jesztéshez érkezett. Dr. Király Ferenc rendőrkapitány bemu­tatta a zsaruk új, nyári egyenru­háját. Minden képviselő kapott egyet abból a rendőrségi karjel­zésből, ami a rend őreinek Ka­posvárhoz tartozását jelképezi. Kaposváron nem állt meg az élet a decemberi közgyűlés óta - mondta napirend előtti felszólalásában Szi­ta Károly polgármester. Jelentős beruházások kezdődtek el és feje­ződtek be az utóbbi hónapokban. Áll a NABI Rt első csarnoka, a ter­melést a nyáron kezdi meg. Lerak­ták a jégkrém- és fagyiüzem alap­kövét. Májusban már a megye- székhelyről szállítják a hideg fi­nomságokat. Nyárra elkészül a Kecelhegyen 105 telek közműve­sítése - mondta a város első em­bere. - Jelentős károkat okozott a fagy a járdákban és az utakon, ezért jóval több pénzt költünk ezek kijavítására, mint az elmúlt években. Az intézmények felújí­tására fordítható keret is nagyobb. Épül az elkerülőút, öt felüljárót alakítanak ki ezen a szakaszon. Az utolsó részre kiírták az előmi­nősítéses eljárást, s hamarosan döntés is születik. Elkezdjük épí­teni a taszári repülőtér polgári ter­minálját, ez az egész régió szempontjából fontos be­ruházás. Kiderült: 212 kaposvári pedagógus adta be pályá­zatát az informatikai kor­mánybiztossághoz. Vala­mennyien megkapták az igényelt számítógépet. A költségek háromnegyedét az állam állja, a többit az önkormányzat fizeti. A ter­vezett 6,2 millió forintos önerő helyett 13,2 millió forintra van szükség. Két évvel ezelőtt kezdődött Kaposvár kálváriája a Vaszary-ház tulajdonbavételéről. Most úgy tűnik, rendeződik az ügy. A műemlékvédelmi hivatal a Festők városa rendezvénysorozat nyitányára átadja az épületet. Hogy elkészül-e az emlékház állandó kiállítása május közepére, még bizonytalan, a testü­let beleegyezése azonban megadja erre a lehetősé­get. Dr. Giber Vilmos (Fidesz-MPP) úgy vélte: Vaszary neve emeli a rendezvénysorozat színvona­Lebontják az épületet A Füredi utca 51/a számú ingatlant, az egykori óvoda épüle­tét lebontják, a helyén zöldterületet alakítanak ki. A város pró­bálta bérbe adni, de ez a hasznosítás nem járt sikerrel. Az üres helyiségből ismeretlenek elvitték a gázkazánt, a mosdó­kagylókat, csaptelepeket; megrongálták a tetőt, az ablakokat. Egymillió forint a kár. Az épület a telekkönyvben sem szere­pel, s az általános rendezési terv szerint lebontható. A város vezetése úgy véli: a parkra a lakótelepnek nagyobb szüksége van, s ez hozzájárni a környéken élők nyugalmához is. Valamennyi önkormányzati képviselő kapott a rendőrségi karjelzésből FOTÓ! LÁNG Több bérlakásigénylő A közgyűlés tegnap módosította a lakások bérletére vonatkozó önkormányzati rendele­tet. A változtatás folytán még többen pályáz­hatnak önkormányzati bérlakásra. Olyan jö­vedelemhatárt javasolt a város, amely lehe­tővé teszi, hogy ne csak a minimálbérre be­jelentett alkalmazottak, egyéni vállalkozók, munkanélküliek, járadékosok, segélyben vagy nyugellátásban részesülők igényelhes­senek új otthont. lát. Dr. Szép Tamás (Fidesz- MPP) többször interpellált már ebben az ügyben. Az kérte, hogy a rendelkezésre álló idő rö­vidsége miatt párhuzamosan dolgozzanak a ház felújításán és a tárlat anyagának összerende­zésén. Szita Károly megjegyez­te: a város híres szülötte Galimberti is, s neki még nincs emlékháza. Az 1968-ban épült fürdő fej­lesztésével kapcsolatos előter­jesztés kapcsán elhangzott: a megyeszékhelyen hiányoznak a történelmi hagyományú létesít­mények, ezért más eszközökkel kell ide csábítani a bel- és a kül­földi vendégeket. A kultu­rális turizmusban nagyot lépett előre Kaposvár. A Tavaszi Fesztivál, a farsan­gi napok és a Festők váro­sa rendezvények mellett fejlesztik a lovasturizmust is. A fürdő valamikor az ország legkorszerűbb épü­lete volt, de látszik rajta az idő vasfoga. Több vízfor­gatót szereltek föl, az 50 méteres medencét megtöl­tötték vízzel, és be is fed­ték. Mostantól vasárnaponként nem kell fizetniük a látogatóknak. Szita Károly hangsúlyozta: nem ter­mál-, hanem gyógyvize van a városnak. Erre ala­pozzák a csaknem kétmilliárd forintos - élményele­mekkel gazdagított - fejlesztést. A közgyűlés támogatta a gyermek- és ifjúsági színházi biennálé megrendezését. Tizenöt új figye­lőkamerát helyez el a rendőrség a város különböző pontjain, elsősorban a pályaudvarok, bevásárlóköz­pontok mellett, a belváros egyes pontjain és a lakó­telepeken. Ez a beruházás 30 millió fo­rintba kerül. A megyei TIT és alapítványi középiskolája szellemi öttusát szervez Kossuth Lajos születésének 200. évfordu­lója tiszteletére a Kárpát-medencei ma­gyar középiskolásoknak. A vetélkedő költségeire 500 ezer, a város díjára pedig 100 ezer forint támogatást fogadott el a testület. A képviselők beleegyeztek, hogy az SOS Élet Telefonszolgálat eszközeit in­gyen átadja a Menta Lelki Egészségvédő Egyesületnek, amely a lelkisegélyvonalat működteti. sz. k. _________Hírek_________ CA SINÓS ELŐADÁS. A mé . dia, ahogyan én látom címmel tartott előadást tegnap az MTESZ-székházban Bayer Zsolt újságíró. A találkozót a Kaposvá­ri Polgári Casino szervezte, (szk) FEJLŐDIK FÜRED. Járda épült az Állomás utcában, ki­tisztították az árkot, gyalogátke­lőt építettek a Dália utcánál, vi­lágítást kapott a futballpálya. Ezenkívül felújították a művelő­dési ház nagytermét, ’s használ­ható az iskola bejárati lépcsője is. A Szőlőhegyi utca felújításá­ra sem kell már várniuk a füre­dieknek. Elkezdődött a csator­názás is; megépült a nyomóve­zeték, rácsatlakoztak a rend­szerre a Hóvirág, a Kaposfüre- di, az Ibolya és a Dália utca la­kói. (szk) PARKOLÓHÁZ A BELVÁROSBAN. Hatszáz parkoló épült az utóbbi években, elsősorban a Berzse­nyi utcában és a belvárosban. A fizető-megállóhelyek mellett há­romezer ingyenes parkolót tart fenn a megyeszékhely. Több mint száz gépkocsi tárolására alkalmas mélyparkolóra is adtak engedélyt. Az új helyek ellenére még mindig nehéz megállni. A gondokon enyhíthet, ha az Ady utca belső tömbjében parkoló­kat építenek, s ha parkolóház is lesz a belvárosban, (szk) TÖBB LAKAS ÉPÜLT. Meg nőtt a lakásépítési kedv a me­gyeszékhelyen. 1998-tól 884 la­kás épült, illetve építése kezdő­dött el. 2000-ben 312 lakásépíté­si engedélyt adott ki az önkor­mányzat, ami 118 százalékkal több, mint az előző évben. Idén várhatóan a megépített és hasz­nálatba vett ingatlanok száma meghaladja a 340-et. (szk) SŰRŰBB ELLENŐRZÉS. Arra törekszik a város vezetése, hogy a támogatást az kapja, aki arra valóban rá is szorul. Ezért növelték a környezettanul­mányok számát. 1999-ben 860, 2001-ben pedig 1540 alkalom- I mai ellenőriztek, (szk) u Programajánló Ma 18 órakor a kaposvári diák­önkormányzat farsangi hang­versenyt tart a Liszt Ferenc ze­neiskola hangversenytermében. Ünnepi köszöntőt mond Maljusin Mihály ifjúsági polgár- mester, s közreműködnek a ze­neiskola növendékei, kamara- együttesei, zenekarai. _______■ A FÜRD ŐFEJLESZTÉS I. ÜTEME 243 millió 77 millió 60 millió liim 2002 2003 2004 Forrás: kaposvári önkormányzat Kinek adjuk adónk 1%-át? a Somogyi Hírlap március 12-én megjelenő számában kedvezményes hirdetési lehetőséget biztosít minden alapítvány, társadalmi szervezet és intézmény számára, hogy tevékenységére felhívja az adózó polgárok figyelmét. További információ: Somogyi Hírlap hirdetésfelvétel Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-106,82/528-164 Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap Vén Halói fölöző jdj* Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok A®" (üvegkupola) • Telefon: 82/313-006 í Hollywood multiplex EGY CSODÁLATOS ELME 90968 pr. 15:15, 18:00, 20:30; TRIPLA VAGY SEMMI 90964 14:30, 16:45, 19:00, 21:15; SZÖRNY 16:00, 18:15; KÉMJÁTSZMA 90958 17:45, 20:15; A GYŰRŰK URA-A GYŰ­RŰ SZÖVETSÉGE 90955 sz. 14:15; *6092$* Kérdezzen: S 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe- | dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve i telefonszámukat. ___________■

Next

/
Thumbnails
Contents