Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-14 / 62. szám

m 2002. Március 14., csütörtök HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Nem lesz sztrájk Pakson Aláírták a bérmegállapodást Megegyezés született szerdá­ra virradó éjszaka a paksi atomerőmű vezetése és az érdekképviseletek között a 2002. évi bérfejlesztések ügyében, így nem lesz sztrájk a hét végén. Paks Az atomerőmű közleménye sze­rint a szakszervezeti vezetők el­fogadták a vezetés 10,5 százalé­kos bérfejlesztési és 200 millió fo­rintos bérkorrekciós ajánlatát. Az atomerőmű egyik reprezentatív szakszervezete, a Műszakos Dol­gozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) március 17-ére sztrájkot helyezett kilátásba az elmúlt hét végén, a bérmegállapodási tár­gyalások során kialakult véle­ménykülönbségek miatt - mint arról múlt szombati lapszámunk­ban beszámoltunk. A tárgyalások a héten folytatódtak, szerdára virradó éjszaka megállapodás született. Vámos Gábor, a PA Rt. vezér­igazgató-helyettese azt mondta: kidolgozzák az eredményességi ösztönző rendszert, amely meg­szünteti az üzemeltető személy­zet keresetlemaradását. Med- gyesy Ferenc, a MÉSZ szóvivője kérdésünkre elmondta, mindkét fél konszenzusra törekedett a tár­gyalások során. A szakszervezet írásos garanciát kapott a vezetés­től, hogy amennyiben a termelési eredmények lehetővé teszik, ere­deti követeléseiket újratárgyal­ják. Ezért a többi szakszervezet­tel együtt a MÉSZ vezetői is alá­írták a bérmegállapodást. RÁKOSI Vitakész miniszterj elöltek Budapest Kovács László, Csehák Judit, Juhász Ferenc, László Csaba és Németh Imre, az MSZP külügy-, egészségügyi, hon­védelmi, pénzügy- és agrár- miniszter-jelöltje nyílt vitára hívták levélben fideszes rivá­lisaikat. A szocialisták miniszterjelöltjei bárhol és bármikor készek leülni a Fidesz kormánytag-jelöltjeivel - mondta Gál J. Zoltán, az MSZP kampányszóvivője. Igaz - tette hozzá -, egyelőre ismeretlen Or­bán Viktor miniszterjelölti név­sora, amiből szerinte két dolog következtethető ki: vagy válto­zatlan összetételű maradna a ka­binet, vagy néhány helyet a MIÉP-nek tartanak fenn, s így in­dokolt a titkolózás. A szocialista politikusok készek a nyilvános szópárbajra, remélik a Fidesz miniszterjelöltjei nem futamod­nak meg. Értesülésünk szerint Medgyessy Péter egy héten belül újabb szocialista miniszterjelöl­teket nevez meg, akik azonnal megírják saját - vitára hívó - le­velüket riválisaiknak. A kormány miniszterei eddig is vállalták a nyilvános vitákat a szocialista párt politikusaival, és ezt a rádióhallgatók, illetve tévé­nézők megtapasztalhatták - mondta Borókái Gábor az MT1- nek. Legutóbb Martonyi János külügyminiszter beszélt külpoli­tikai kérdésekről Kovács László­val, Varga Mihály pénzügy- miniszter Burány Sándor parla­menti frakcióvezető-helyettessel, Matolcsy György gazdasági mi­niszter Nagy Sándor parlamenti frakcióvezetővel. Borókai Gábor hangsúlyozta, a kormány a jövő­ben sem zárkózik el a hasonló jellegű viták elől. ____________________________EUROPRESS/MTI Kórháztól távoli biztonság Budapest Bemutatták a világviszony­latban is egyedülálló magyar szabadalmat, a Mona-System Egészségügyi Informatikai Konzultációs rendszert. A rendszer a jövőben a kistele­pülések lakói számára is esélyegyenlőséget teremthet a gyógyulásban. A rendszer kifejlesztését az ösztö­nözte, hogy Magyarországon a becslések szerint évente több mint 20 ezren halnak meg a kellő orvosi segítség híján - mondta Zsonda János, a szabadalom tu­lajdonosa. Az új szolgáltatás lé­nyege egy automatikusan frissü­lő, számítógépes „on-line” adat­bázis, amely interneten keresztül elérhető. A program segítségével a konzultációs rendszerbe köt­hető a magyar egészségügyben használatos valamennyi képalko­tó berendezés (EKG, röntgen, ult­rahang, CT, MR, mikroszkóp stb.), amelyek információ- és kép­anyaga egyaránt továbbítható. A rendszer haszna, hogy a vi­lág bármely pontján és bármely pillanatában olvasható az ellátás­ra szoruló páciens kórtörténete és a területi betegellátást végző orvos szakmai segítséget is kér­het. A rendszer magyarországi operatív központját várhatóan az Országos Baleseti Intézetbe'n ala­kítják ki. NÉMETH HAT HÓNAPRA VONULTAK. A haderő-átalakítás sarkalatos pontjaként értékelte a hat hónapos sor­katonai kiképzésre való áttérést szerdán Szabadszálláson Havril András altábornagy. A Magyar Honvédség vezérkari főnökhelyettese az MH Alföldi Kiképző Központjába a kedden bevonult 750 újonc kiképzését indította el ünnepélyesen. ________________________________fotó, europress/pulai sara Bü szkén képviselni önmagunkat Úgy tartják, a XIX. század a forradalmak, a XX. század a há­borúk korszaka volt, az előttünk álló XXL századot szokás a remény évszázadának nevezni. Erről kérdeztük az Ország- gyűlés egykori elnökét, az akadémikus Szabad Györgyöt. Budapest Az emberiség, és a magyarság története összetettebb az ilyen egyszerűsítő jelzőknél: a forra­dalmak, a háborúk avagy a remé­nyek kora - mondja Szabad György, aki szerint a XIX. századi Európát a kiváltságrendszereket felszámolni törekvők forradalma rázta meg. A népek önrendelke­zésre törekedtek, arra, hogy meg­szabaduljanak a kiváltságosoktól; hogy róluk, nélkülük, fejük felett ne dönthessenek a hatalmak; megkezdték küzdelmüket a kép­viseleti rendszer, a jogállam meg­teremtéséért.- Volt-e sajátossága a magyar forradalom- és szabadságharcnak más nemzetekéhez képest?- Hazánkban a XIX. század el­ső felében bontakozott ki az a fo­lyamat, amely érdekegyeztetés­sel, alkotmányos jogfejlődéssel kívánta elérni a remélt változást. Magyarország önrendelkezési törekvései egybeestek a feudá­lis rendszerek felszámolásával, azonban ezek a kísérletek - Euró pa-szerte és Magyarországon is - vereséget szenvedtek. A közép-és kelet-európai önkényuralmaknak érdekükben állt, hogy támogas­sák egymást a nemzetek önren­delkezési elképzeléseinek leveré­sében, így a XIX. századi erőfeszí­tések nem hozták meg az alkot­mányos polgári rendszer teljes ki­építését, nem valósult meg Ma­gyarország teljes önrendelkezése sem. Ám a kiváltságrendszerek felszámolása, ha nem is követke­zetesen, de sikerült.- Miként vezetett a világhábo­rúkhoz a népek önrendelkezés­ének hiánya, az uralkodó hatal­mak ereje?- Az önkényuralmi maradvá­nyokkal terhelt rendszerek, a nemzeti önrendelkezés hiányos­ságai hozzájárultak a hatalmi törekvések kiéleződéséhez. Az el­ső világháborúban elszenvedett veszteségek nyomán ezek a tö­rekvések is hozzájárultak a Habs­burg-, a török birodalom és a cári Oroszország összeomlásához. A győztesek akaratából született békeszerződések nyomán új álla­mok és diktatórikus törekvések keletkeztek. A hatalmi ellentétek- amelyek fokozódásában az ide-' ológiai alapon létrejött új diktatú­ráknak meghatározó szerepe volt- vezettek a második világhábo­rúhoz, amelynek befejeződésével a jobboldali diktatúrák jórészt megsemmisültek. Ezt követően, a hidegháború alatt bontakozott ki a még diktatúrák alatt élő népek törekvése felszabadulásukra, a XIX. században célul tűzött pol­gári alkotmányos berendezkedés korszerűsített változatainak meg­teremtésére. A második világ­háború a náci, fasiszta diktatúrák vereségét eredményezték, az azt követő fejlődés elhozta a kommu­nista és szélsőbaloldali diktatú­rák bukását.- Milyen reményekkel nézhe­tünk a XXI. század elé? Milyen jö­vőt jósol a történész a harmadik évezred emberének?- A XX. század Európájában a békés fejlődés lett úrrá, megkez­dődhetett a független országok szövetségének kialakítására irá­nyuló erőfeszítés. Egy ilyen szer­vezet, az Európai Unió kapujában áll Magyarország is. A diktatúrák bukása, valamint a megalapozott alkotmányos, parlamentáris jog­államok bátorítást adnak arra, hogy gyermekeink, unokáink Névjegy: Szabad György 1924-ben szüle­tett Aradon. Történész, akadé­mikus, kutatási területe a magyar polgári átalakulás. Az Országgyűlés elnöke (1990-1994) A Polgári Együttműködés Egyesület elnökségének tagja. 2000-ben megkapta a Magyar Köztársa­sági Érdemrend Nagykeresztjét. számára a létrejövő demokrati­kus unióban való együttélés nem okoz veszélyes megrázkódtatáso­kat. A harmadik évezredbe átlé­pett emberiség reménye az, hogy az önkényuralmi rendszerek utolsó hírmondói átadják a he­lyüket a szabadságjogokkal ren­delkező embereknek és nemze­teknek. Szeretném hinni, hogy az emberek, népek között még meg­lévő, öröklött ellentétek erőszak- mentes jogi megoldást nyernek. A demokratikus rendszerek ösz- szefogása megakadályozhatja, hogy az elmaradott országok új önkényuralmak, illetve a terroriz­mus melegágyai legyenek.- Nehéz lesz-e megtartanunk az unión belül magyarságunkat, átörökíthetjük-e évezredes hagyo­mányainkat?- Az Európai Unió keretei kö­zött a magyarság megőrizheti identitását, de csak abban az esetben, ha saját értékeit ismerve el tudja fogadtatni a társult orszá­gokkal azt, hogy a magyar érté­kek legjava európai érték. Ehhez feltéüenül szükséges önértékelési zavaraink leküzdése, s annak bi­zonyítása, hogy mire vagyunk ké­pesek. Rendkívül fontos büszkén képviselnünk mindazt, amit egy évezred alatt produkáltunk. HORVÁTH MAGDOLNA Cukorral konzervált kutak A világon egyedülálló avarkori faszerkezetes kutakat tártak fel a somogyi útépítéseket kísérő régészeti munkák nyomában a megyei múzeum régészei. A 10 kútra, illetve víznyerőre három lelőhelyen bukkantak. Kaposvár Az avar-, az Árpád- és a késő bronzkorból származó leletek régészeti szenzációk - mondta az ásatásvezető Gallina Zsolt régész. A legnagyobb jelen­tőségű a Kaposvár-Fészerlakon feltárt faszerkezetű, két épen maradt avarkori kút. Ez ha­zánk eddigi legnagyobb, 17 500 négyzetméter alapterületű fel­tárt iparrégészeti lelőhelyéről származik. A legépebbet, ame­lynek közepében egy kivájt rönkfát, úgynevezett bodonku- tat is találtak, 6-7 méter át­mérőjű, 6,5 méter mély gödör­ből, daru, szivattyú és tucatnyi ember munkája segítségével hozták a felszínre. Mellette egy ép favödröt is leltek. A kutak a talajvíz szintje alól kerültek napvilágra, és a víz konzerválta a faanyagot. ’ Megóvásuk érdekében töb­blépcsős restaurálásba kezdtek a szakemberek. A faanyagot cukros vízbe áztatva konzerválják. A cukor ugyanis beépül a fába, kitölti annak részben elpusztult, vízzel átitatott szerkezetét. A somogyi régészeknek Ulrich Schröter, a Magyar Cukor Rt. kaposvári cukorgyárának igaz­gatója nyújtott segítséget; több mázsa cukrot ajánlott föl a vilá­gon egyedülálló lelet restau­rálásához. VÁRNAI ÁGNES A szenzációs avarkori kút Hírek NEMZETI. A kormány szégye­ne a Nemzeti Színház megépü­lése, amellyel arcul csapták az építész szakmát, a színész tár­sadalmat és a nézőket egyaránt- véli Magyar Bálint a szabad- demokraták ügyvivője. Borókai Gábor kormányszóvivő azt mondta: a kormány büszke ar­ra, hogy március 15-én a nem­zet birtokba veheti a teátrumot. Hozzátette: a kabinet büszke lesz a Millenniumi városköz­pontra is a színház környezeté­ben, amely magába foglal egy koncerttermet, a Hagyományok Házát, a Modern Magyar Művé­szeti Múzeumot és egy világ- színvonalú kongresszusi központot, mti KITÜNTETÉS. A Magyar Köz­társaság Érdemrendje és Ér­demkeresztje kitüntetéseket adományozott március 15-e al­kalmából Mádl Ferenc köztár­sasági elnök a Nemzeti Színház felépítésében és a Terror Háza múzeum létrehozásában kiemelkedő részt vállalt személyeknek, mti ELÍRÁS. MSZMP-s címzéssel küldött meghívót két szocialis­ta politikusnak a március 15-ei központi ünnepségre a Kül­ügyminisztérium Állami Proto­koll részlege. Ambrus Jenő, a Külügyminisztérium Állami Protokoll főosztályának azt mondta: sajnálatos gépelési hiba történt, mti LAKÁSHITELEK. Az új laká sok vásárlásához felvett hitelek törlesztőrészletének 40 százalé­kát, évente maximum 240 ezer forintot le lehet írni az adóból- mondta Pokorni Zoltán, a Fi­desz elnöke. Hozzátette: a meg­emelt mértékű kedvezményt - amelynek felső határa korábban 35 ezer forint volt - már 2001-re is igénybe lehet venni, mti TANDÍJ. Az SZDSZ szerint a Fidesz „fű alatt újra bevezette a tandíjat” és havi háromezer fo­rintot húz ki a hallgatók zsebé­ből azáltal, hogy az éves hallga­tói támogatás mértéke négy éve változatlanul 70 ezer forint, holott annak azonos reálérték mellett ma 100 ezer forintnak kellene lennie, europress TERROR HÁZA. Ingyenesen látogathatják a középfokú okta­tási intézmények diákcsoportjai a nemrég megnyílt Terror Háza múzeumát Pálinkás József okta­tási miniszter kezdeményezésé­re. A vidéki diákoknak az utazá­sért sem kell fizetniük, mti DEMONSTRÁCIÓ. A Jobbok dali Ifjúsági Közösség (Jobbik) és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) egyetemi csoportjai március 14-én este ismét demonstrálnak az MSZP Köztársaság téri székházénál. A szervezetek február 21-én és 28-án is arra szólították fel Medgyessy Péter miniszter­elnök-jelöltet, határolódjon el Horn Gyula, a katolikus egy­házra vonatkozó levelétől, mti VÁLASZTÁSOK. Nem indul a választásokon Terry Black párt­ja, a Szabad Szabadságért Párt. A pártvezető örökbefogadási pere ugyanis olyan energiát kí­ván, amely mellett a választási kampányt nem tudja teljes erő­vel véghezvinni. Terry Black * ősszel indul a főpolgármesteri posztért, mti OTTHON SZÜLÉS. Várhatóan rendkívül szigorú feltételei lesz­nek az otthoni szülésnek. Az egészségügyi miniszter felkéré­sére az Országos Szülészeti Intézet hétfőre dolgozza ki a magzat biztonságos világra jöt­téhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Mindennek rendeleti szabályozását néhány hónap múlva teszi közzé a szaktárca, europress ■ s CIB BANK 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 2. telefon: (82) 529-090 Érvényes: 2002. március 4-től BETÉT! KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classic és Kincsem betét 50E FI- 1M R 1M R-5M R 5MR-10MR 10M R lelett Lekötési idő Éves kimet (%) EBKM Éves kamet (%) EBKM Évee kémét {%) EBKM Evei kamat (%) EBKM 1 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 3 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 6 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) 12 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50e Ft) HITELEK sávoe kamat Éve. nmei i%) ebkm Érvényes: 2002. március 4-tól 0 - 50 e Ft-ig 2,000 2,05 Magánszemélyek részére 50e Ft - 2M Ft 5,000 5,19 „1De .... .......-tJ „ „„ 7 c. CIB Személyi kölcsön 2M Ft felett 7,250 7,60 3M Ft-ig 23 vagy 26 3M Ft felett 19 vagy 23 THM: 22,81-37,75%. 3%-os kezelési költség mellett. A kamatláb mértéke a jóváhagyott hitel összegétől és az adósminősítés KINCSEM 2003 kötvény (min. 10e Ft) evedményétéi függ Lekötési idő Éves kamat (%) ehm* Ingatlanfedezet mellett nyújtott 1 hó 6,850 6,85 - lakáscélú hitel kamata 13,99% 3 hó 6,850 6,85 - egyéb célú hitel kamata 17,00% g hó 6 600 6 60 THM: 19-32 “23,36%,1-10 éves futamidőre 12 hó 6,600 6,60 CIB Otthonteremtő hitel 1 éves kamatperiódus 5,90% 5 éves kamatperiódus 4,50% * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezóek. CIB Új Otthon hitel 2,99 % CIB^\0640242242

Next

/
Thumbnails
Contents