Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-02 / 52. szám

Henry Higgins és Eliza Doolittle Aszkottban Két virágáruslány árulja portékáját a színház épülete előtt és az előtér­ben. Ruházatuk koszos, szakado­zott, beszédük nem úrilányokra vall. Ezzel a felütéssel, még sokkal a nyitány előtt megkezdődik Ka­posváron a My Fair Lady című mu­sical előadása. Tíz év után újra Babarczy László rendezte meg Alán Jay Lemer és Frederick Loewe darabját. Kerek évforduló kapcsán, pláne ha ugyanaz a rendező, szo­kás elmélkedni. Maradjunk azon­ban a jelennél, hiszen a mostani rendezés erősen erre reflektál. Musicalt színpadra állítani Ka­posváron mindig nagy kockázat. Egyrészt azért, mert szükségsze­rűen nem mesteri fokon kivitele­zett hangzást hall a közönség, másrészt azért, mert ezt a helyze­tet el kell fogadtatni vele. Itt most a feladatot egészen jól sikerült meg­oldani. Henry Higgins szerepe nem kíván túl nagy énektudást, vi­szont az Elizát játszó színésznő­nek bizony meg kell küzdenie né­hány szólóval. Babarczy László az első szerepre Anger Zsoltot kérte fel, akinek egyik napról a másikra legalább tíz évet sikerült öregednie a színpadon. Néhol kitűnik hangja képzetlensége, de a figurához ülik az az érdesség, amely hangszínén érezhető. Anger Higgins profesz- szora nem fakad dalra csak úgy, neki az ének arra jó, hogy indula­tait levezesse. A prózai részeknél jól érzékelteti azt a kettősséget, amellyel egy megrögzött aggle­gény környezetének meg keü küz­denie: hol zsémbes öregasszony­ként jár-kel, s rak minden kelléket az élére, hol pedig mindent szana­szét dobál. Nyilván kevés ennyi eszköz ahhoz, hogy egy személyi­ség ellentmondásosságát érzékel­tesse: a színész nem elégszik meg a külsőségekkel, bár azzal is tisztá­ban van, hogy egy ballonkabáthoz gombolt zakó sokat elárul egy em­berről. Az eddig látott feldolgozá­sokban „nemtelennek ” beállított Higgins Kaposváron igenis férfi, erről árulkodik az a pülanat, mikor a kiöltözött Elizát meglátva nagyot húz a borból, amely ugye „lehűti az idegeket”. Baka Eszternek sikerült a nehéz feladat: Eliza szerepe olyan szí­nésznőt kíván, aki jól tud énekel­ni, vagy olyan énekest, akiben van színészi érzék. A fiatal színésznő igazi vadócot ábrázol, aki nem hó­dol be olyan könnyen az erőnek, mint ahogy azt a szövegkönyv dik­tálná. Teljesen tisztában van saját értékével, s azt is tudja, hogy mi­lyen helyzetből hogyan kerülhet ki győztesen. A mai kor körülmé­nyei közt épp egy ilyen lány találja fel magát a legjobban. Babarczy tisztában van színhá­za adottságaival: ahol nem tudnak tánckart és kórust fenntartani, ott szükségmegoldásokhoz keü folya­modni. Paseczki Zsolt díszletterve­Szépkiejtés-óra Higginséknél fotó> kovács zővel tehát kisebb formátumú elő­adást álmodtak színpadra, ahol nincs fenn egyszerre negyven em­ber, így nincs is szükség nagy te­rekre. Paseczki két, kifordítható díszletet tervezett, így nem gond az sem, hogy alig pár perc alatt kell például az ascotti derbi helyszíné­ből Higgins lakását kialakítani. Az előadás egésze, annak elle­nére, hogy korhű jelmezekben játsszák, a mai korra reflektál. A katedrális előtti téren nem munká­sok lézengnek, mint az eredeti műben: itt bizony hajléktalanok küzdenek meg egymással a jobb helyekért. Az „aszkotti” derbin nem az úri társaság szórakozik, hanem a középosztály kockáztatja azokat a pennyket, amelyekért ke­ményen megdolgozott. Higgins sem úri passzióból foglalkozik grammatikával: ez az egyetlen megélhetési forrása. Ennek ellené- re a mostani előadásból kimaradt Higgins első szólója, melyben ki­fejti: az angolok nem tudnak be­szélni. Kimaradt még az is, amely­ben a nőkről, érthetetlenségükről, és a férfiakról, a jó természetükről, összetartásukról értekezik. Hogy miért, ki tudja? A magyar fordítás­ban viszont eleve nincs benn az, amikor Higgins elmeséli, hogyan diadalmaskodott Kárpáthy Zoltán, a torzonborz magyar fonetikus mesterkedésein. No, ez az a hiány, melynek magyarázata végképp a homályba vész. Babarczy azon­ban egy szóval helyrehozza a hi­bát, megfogalmazva azt a sztereo­típiát, ami velünk kapcsolatban a világon él: román tudósról beszél­teti Angert. Persze nem kétséges, hogy a végén - eüentétben Shaw darabjával - Eliza megkapja Higginst. Babarczy azonban nem elégszik meg azzal, hogy a bulvár­darabot csak úgy megrendezze. Ő mondani is akart vele valamit, s ez a törekvése a darab elejétől a végé­ig érezhető. S ez az, amit itt nem keü hiányolni. konya orsolya Szabados János gazdag örökséget kapott szüleitől, a leggazdagabbat, amit kaphatott. Édesapjától útra- valóul az alkotás és a tanulás szere- tetét, az igényessé­get, a szép és ará­nyos munka irán­ti vonzalmat kap­ta. Édesanyja a család melegét és az összetartást hagyta örökül.- Édesapám cím­festőmester volt - emlékszik. - Mel­lette mindent megtanulhattam az anyagokról, színekről, arányokról, rajzról - bedobott a mély vízbe, de ez volt a legjobb iskola. Ő volt, aki azt akarta: ha már neki nem adatott/neg, én felsőfo­kú iskolában tanuljak tovább. így kerültem az Iparművészeti Főiskolára, ahol fantasztikus taná­raim voltak. Hogy sorsszerű volt-e az indulás - nem tudom. De sohasem gondoltam arra, hogy más út is lehetett volna. S azt is érezte: sorsa Kaposvárhoz köti. Csábí­tották a főváros lehetőségei, ő mégis szülővárosa mellett döntött. Azt gondolta: szerencsés, hisz míg másoknak, évfolyamtársainak nagyon hosz- szú ideig kell dolgozniuk azért, hogy megteremt­sék az induláshoz szükséges alapot, neki ez itt megadatott. S hitt abban is, hogy mindez sors­szerű: úgy, ahogy neki Kaposvárra, Kaposvárnak is szüksége van rá, igénylik a munkáját, művé­szetét. Lehetőségekre várt. Aztán egy kissé még­is kanyargósra sikerült ez az út, és nem minden történt úgy, ahogyan remélte. Arra azért büszke- mondja -, hogy a fővárosban, a megyeszékhe­lyen, Fonyódon, Nagyatádon, Mernyén is szá­mos patinás épületet díszítenek az alkotásai.- A 60-as, 70-es években'elindult itt egy mű­vészgeneráció, amely meghatározó volt, forradal­mat hozott a megye művészeti életében. Lázadás volt, a korlátok ledöntése. Azóta azonban sok minden megváltozott...- Egymást érik a kiállításmegnyitók, rendezvé­nyek, fesztiválok - most minden azt a látszatot kelti, hogy itt modern művészeti élet zajlik. De ami a felszín mögött van, az nem más, mint a sablonosság, uniformizálódás, mondvacsinált ér­tékek, a „mindenki mindenhez ért” filozófiája. Eredetiséget és igazi értéket nagyon keveset lehet találni, s azt sem értékelik igazán. A konkurencia azonban ettől még hatalmas.- De nem mindenki tudhat magáénak olyan elismeréseket, mint a Munkácsy-díj, művészeti díjak, számtalan tárlatdíj, amelyeket ön megka­pott. Ez nerű mércéi- Szükség van ezekre, persze. Fontosak a dí­jak, elismerések. Mint ahogy fontosak a győztes pályázatok is. Senki sem akarja, hogy a „futottak még” kategóriában Szabados János Kaposváron szü- említsék. De a legna- letett 1937. február 28-án. A Ma- gyobb elismerés az B»ar Iparművészeti Főiskolán lett volna, ha folya- diplomázott 1962-ben. Felesége matosan érkeznek a Weber Klára szobrászművész, felkérések. gyermekeik János és Anna. Alko­- Csalódott? tó tevékenységét egyebek mel­- Nem. Tulajdon- lett 1970-ben Vaszary-, 1971-ban képpen elégedett va- Rippt-Rónai-, 1980-ban Itlun- gyok. Nem önmagá- hácsy-dijjal Ismerték el. 1977- ban nézem a helyzete- óén és 1997-ben megkapta So­mét, hanem ahhoz ké- "rogy Megye Művészeti Díját, pest, amüyen közeg­ben van. A közömbösség, érdektelenség közegé­ben megvan a magam vüága, mecénások és vevők is jönnek. Az más kérdés, hogy egy üyen közegben mit tehet egy művész. Befolyásolni nem tudja, de megpróbál belőle kimaradni, mert ezt elfogadni nem lehet; az egyetlen megoldás a saját terület vé­delme a szakmai minőség érdekében. De nehéz va­lamit úgy létrehozni, hogy az ember begubózik...- János fia és Anna lánya is hasonló utat vá­lasztott. Milyen útravalóval látta el őket?- Megpróbáltuk távol tartani őket ettől a világ­tól, de nem lehetett. Túl erős a kötődésük. S ha már így alakult, arra tanítottuk őket, hogy a mes­terséget, az alapokat el kell sajátítani, kell, hogy legyen a munkájukban ötlet, eredetiség. Az a jó, ha a művészben van egyfajta szemérmesség, ugyanakkor önbizalom is. S a legfontosabb: meg kell találni az utat, hogy hogyan lehet legyőzni a szakmai sablonokat. Ezt próbálom meg tovább­adni a tanítványaimnak is.- A múltat, úgy tűnik, némi keserűséggel szemléli. S a jövőt?- Nem vagyok borúlátó. Noha úgy tetszik, hogy mostanság nem érdemes ezt csinálni, vala­mi miatt mégis maradok, maradunk. Mert sok mindent reménytelinek látok. Legutóbb a Terror Háza megnyitóját látva éreztem ezt - az ünnep­ség levegőjében, azokban a tekintetekben volt valami biztató. Aztán amíg tanítok, amíg vannak alkotótáborok, megpróbálom továbbadni azt, amiben hiszek, és vannak olyan gyerekek, akik ezt szintén továbbvihetik, akik érzik, hogy az ér­téket, a minőséget sohasem lehet lej­jebb adni. Létrehoztam egy életművet. Hogy ebből merinyit ismerhet meg, mennyit akar megismerni a közönség, nem tudom. A mi generációnk még nem tanult „marketinget”... De talán hagyhatok valamit, ami érték. És bizta­tó, hogy nagyon sok tervem van még, ami megvalósításra vár.- A 65. születésnap számvetés is. Mit tart a legnagyobb sikerének?- A családomat. A gyerekeimet és az öt hónapos unokámat. Ők az én igazi „sikertörténetem”. jakab ebit Bennük van az ember Szabados János Munkácsy-díjas festőművész a 70-es, 80-as években az építészethez kapcsolódó muráliák tervezésével és kivitelezésével foglalkozott. A 70-es években a népművészet szellemi-formai világának feldolgozása, a 80-as és a 90-es években a „szélesebb” emberi viszonylatok képi megjeleníté­se határozta meg munkásságát. Képeinek - tartják - nincs szükségük méltatásra, arra, hogy szavakkal magyarázzák. Igaz művészet, amely nincs korhoz kötve, de minden kor szá­mára van üzenete. (Ott van bennük az ember, a humanizmus, a szín, forma, tartalom és az élet tökéletes harmóniája. Vászonra álmodott remény „Erős várunk, a nyelv” (Kosztolányi) Röviden egy rövid szócskáról „Meg-e nézted a filmet?” „Jó-e volt az ebéd?” „Nem-e Józsi érke­zett meg?” Halljuk gyakran az ilyen és a hozzájuk hasonló el­döntendő kérdéseket, amelyek - a jó nyelvérzékű olvasóknak mondanom sem kell - helytele­nek. Miért? Azért, mert az -e kér­dőszócska helye közvetlenül az állítmány után van. Különösen sűrűn használják ezt a helytelen szerkezetet akkor, amikor egy összetett mondatban a főmonda­tot követi egy -e kérdőszócskát tartalmazó mellékmondat: „Nézd meg, meg-e ette az ebédet!” „Kér­dezd meg, nem-e lehetne máskor találkozni!” „Kíváncsi vagyok, föl-e tud készülni.” Mielőtt valaki is kétségbeesne e mondatok olvastán (Az e itt mutató névmás!), gyorsan le­írom a fenti mondatokat helye­sen: „Megnézted-e a filmet?” „Jó volt-e az ebéd?” „Nem Józsi ér­kezett-e meg?” „Nézd meg, me- gette-e az ebédet!” „Kérdezd meg, nem lehetne-e máshol ta­lálkozni?” „Kíváncsi vagyok; föl tud-e készülni.” Mi az oka, hogy az -e kérdőszó - helytelenül - a kiemelt igekötő­höz vagy a tagadószóhoz kapcso­lódik? Ennek oka nem más, mint az, hogy az -e kérdőszó hangsú­lyos elemekhez kötődik, s bizony az előző mondatokban a hangsúly átcsúszik az igekötőkre és a taga­dószókra. Ráadásul nyelvünkben vannak olyan beszédhelyzetek, amikor ez a bizonyos -e nemcsak az igei állítmány után (vagy a puszta névszói állítmány után: „Hideg-e a sör?”) állhat, hanem minden olyan szó vagy szóelem után is, amely a teljes állítmány helyébe lép, azt helyettesíti. Ez ál­talában meglepetést, felháboro­dást vagy éppen fenyegetést tartal­mazó, úgynevezett visszakérdező mondatokban fordulhat elő. Helyesek tehát az ilyen mon­datok: „Nem eszem meg a spe­nótot!” - mondja a pici gyermek már sokadszor az őt etető édes­anyjának. „Nem-e?” - kérdez vissza tréfás fenyegetéssel az anya. „Meleg a sör.” - hívja fel a pincér figyelmét a vendég. „Me­leg-e?” - kérdez vissza „bájo­san” a tagbaszakadt felszolgáló. A vendég pedig - mit tehetne mást - felhörpinti a langyos löty- työt. „Elmegyek a kocsmába.” - jelenti be a férj, mire felesége - sodrófával a kezében - így for­dul hozzá: „El-e?” „Jól oldottam meg a feladatot!” - dicsekszik a rossz tanuló. A tanára megdöb­benve visszakérdez: „Jól-e?” Végül: az -e régies -é változata színesítheti beszédünket, stílu­sunkat, valahogy így: Érdekel-é még a szépséges Zsuzsika? Tetszett-é mai eszmefuttatá­sunk? MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ A demokrácia fejlődésének lehetséges útja Ahogy közeledik a parlamenti vá­lasztások időpontja, úgy aktivizá­lódnak a pártok és pártszövetsé­gek. Néhány párt a túlélést jelentő ötszázalékos küszöb átlépéséért küzd, mások a választás megnye­rését tűzték ki célul. Ez utóbbiak közé tartozik a Fidesz vezette jobbközép választási szövetség és a Magyar Szocialista Párt, amely vezetőinek nyilatkozatai szerint nemcsak nyerni akar, de elképzel­ni sem tudja, hogy győzelmén kí­vül esetleg más eredmény is szü­lethet. A valóság viszont lehet, hogy nem ezt fogja mutatni. A nagy kérdés: tud-e a nyertes párt a következő négy évben abszolút többséggel kormányozni? Polito­lógusok elemzik ezt, de a helyzet bonyolultsága miatt csak jóslatok­ba bocsátkozhatnak. 1990-ben az ország politikai rendszere - német mintára - de­mokratikus többpártrendszerre épült. Tizenkét év óta azonban óriási változások mentek végbe. Hazánk sajátos választási rendsze­re, többdimenziós politikai kultú­rája hozta létre, hogy valójában csak abszolút többséggel lehet kormányozni. Ennek ellenére a ha­tékony kormányzati politikához konszenzusra van szükség, mert törvényhozó és végrehajtó hata­lom egymástól el van választva. 1990-ben jobboldali erők kor­mányoztak és a szociális oldal volt ellenzékben, 1994-ben fordí­tott volt a helyzet, 1998-ban ismét teret kapott a jobboldal. Látható, hogy gyökerektől fogva két ellen­tétes oldal váltotta egymást, kor­mány-ellenzék viszonyában. Ah­hoz, hogy a törvények megszüles­senek, a kormányzati oldalnak döntő többséggel kell rendelkez­nie a parlamentben. Az elmúlt három ciklusban a választásokon győztesként kike­rült párt nem rendelkezett a parla­menti helyek többségével, kivétel ez alól a szocialista-szociálde­mokrata kormány. Ugyanakkor ez is, mint a többi párt a politikai pa­lettán, a mellette levő pártok „há­zasságára kényszerült”. A frigy következménye: a beolvasztott pártok meggyengültek, elhaltak. A kilencvenes évek óta a pártpa­letta erősen átrajzolódott. Ma két domináns párt, a Fi- desz-MDF és az MSZP között éle­ződik a verseny. A választásokon az SZDSZ, a MIÉP, az FKGP kis eséllyel indul. Ezek képtelenek a győzelemre, sőt még a választási küszöb elérése is kérdéses. Ebben a sajátos helyzetben képes lesz-e a győztes párt a hatékony kor­mányzásra, a parlament abszolút többségének megszerzésére? Va­jon le tudják-e képezni a versengő pártok a többdimenziós társada­lom képét? A társadalom hetero­gén politikai kultúrájú, s nemcsak a pártrendszer, hanem a társada­lom is többszörösen tagolt. A pár­tok olyan makrotársadalmi törés­vonalakra épültek, amelyek men­tén stabil, megbízható szavazóbá­zisra tettek szert és stabilizálták a pártrendszert is. A magyar társa­dalom tagoltságát a törésvonalak jelzik, melyeken pártok alakultak ki. Pl: vallás, a hagyományos ipar­agrár ellentét, nómenklatúra stb. Sok párt, amely a fontosabb törés­vonal mentén szerveződött, elkor- csosult. Ma a Fidesznek és az MSZP-nek kell(ene) ezeket a társa­dalmi rétegeket is megszólítani, ami természetesen elég nagy fel­adat. Szerintem a két konkuráló párt együttesen sem képes lefedni és megszólítani az ország teljes la­kosságát. Két párt között versengő poli­tikai rendszer csak homogén politikai kultú­ra mellett jö­het létre, ahol nincs akkora különbség a társadalom­ban, és képe­sek levetíteni a pártok a meglevő tagolásokat. Ilyenről szó sincs a magyar politikában. A demokrati­kus pluralizmus megmutatta, hogy hazánkban stabil a parla­mentarizmus. A stabilitást fokoz­ta, hogy abszolút többséggel haté­kony kormányzást lehet biztosíta­ni a parlamentben. A 2002-es választásokon két nagy pártnak van esélye, hogy az egyik kormánypárttá váljon. Mel­lettük fognak állni a parlamenti küszöböt alig átlépő pártok. Ez sajátos helyzet lesz. Kisebbségi kormányzásra szorul-e a győztes vagy megszerzi a mandátumok többségét? Egy biztos: stabilitása nem áll erős, masszív pilléreken. A kisebbségben való kormányzás hátránya már most látható. Nem biztosítja a hatékony, valódi kor­mányzást, képtelen lesz mandá­tumát kitölteni és bizonyosan elő­rehozott választásokkal kell majd számolni. Hosszú távú probléma­ként fog megjelenni a választási rendszer reformja. Úgy gondolom, hibát követ el a kormányzat és az ellenzék, hogy hagyja szétmorzsolódni a kisebb pártokat, mivel így a demokratikus berendezkedés alapértékei tűnnek el. NAGY HAJNALKA (A szerző kaposvári politológus) 2002. Március 2., Szombat 9 oldal ________________________________________________________________________________________________HÉTVÉGE________________________________________________________________________________________________

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents