Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-01 / 27. szám

10. OLDAL SPORT 2002. Február 1., Péntek |j| Hírek SZABADIDŐSPORT. Nagyatá dón rendezték meg a Játékos sportverseny diákolimpia So­mogy megyei döntőjét. A döntő­be a kilenc körzeti döntő első he­lyezettjei jutottak be. Az első he­lyen a nagyatádi Babay József Ál­talános Iskola, míg a másodikon a marcali Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, a harmadikon pedig a Kaposvári Egyetem Gya­korló Általános Iskola végzett. Az országos elődöntőbe az arany- és az ezüstérmes csapat jutott be. (mg) JUDO. Budapesten az UTE Me­gyeri úti csarnokában rendezték meg az év második felnőtt női- férfi judo rangsorversenyét. A vi­adalon a somogyi színeket Buda Anita (Kaposvári Nehézatlétikai SE, edző: Szüágyi Csaba) képvi­selte. Anita most is eggyel maga­sabb súlycsoportban, a 70 kg-ban indult és magabiztosan, négy győzelemmel az első helyen zárt. (mg) TEKE. A Kaposmenti Sportszer­vezői Körzet Nagyberkiben ren­dezte meg a III. Csillagszóró ku­pa tekeversenyt. A viadalra har­minckét induló nevezett. A győ­zelmet Bóna Károly (Mosdós) szerezte meg. A második helyen Vajda Attila (Attala), míg a har­madikon Pusztai Róbert (Kapos­vár), a negyediken pedig Marosi János (Attala) végzett, (mg) SZKANDER. Csehországban, Mikulovban nemzetközi szkanderversenyt rendeztek hat ország részvételével. A magyar delegáció összesen négy érem­mel térhetett haza, ebből kettőt a kaposvári A-Cél Építők SC spor­tolói szolgáltattak. A somogyiak közül Koüárovics László (70 kg) a második, míg Stágl Attila (90 kg), aki kisebb sérüléssel bajló­dik, a harmadik helyet szerezte meg a nívós viadalon, (mg) SAKK. Tizennyolc induló rész­vétélével rendezték meg Bala- tonberényben a község egyéni sakkbajnokságát. A hétfordulós svájci rendszerű mérkőzéseken nem született meglepetés, hiszen az elmúl évhez hasonlóan ismét Garai Tamás bizonyult a legjobb­nak. A második helyen Nagy László, míg a harmadikon Pál Róbert végzett, (mg) PÁLYÁZAT. Az iharosberényi körzeti és zenei általános iskola diáksport-egyesülete 500 ezer fo­rint pályázati támogatást nyert a Wesselényi Miklós Sportközala­pítványtól. Az iskolának nincs tornaterme, csak tornaszobája, ezért az összeget elsősorban sportlétesítmények látogatására fordítják, s az utazás költségét fe­dezik belőle. Azt tervezik, hogy minden alsó tagozatost megtaní­tanak úszni, eddig ugyanis csak a második osztályosok jártak uszo­dába. A fennmaradó összegen sportszereket és mezeket vásárol­nak a versenyzőknek, (va) LABDARÚGÁS. A Kaposvölgye Vállalkozók SC Nagyberki csapa­ta előkészületi mérkőzést játszott a Nagykanizsai Olajbányász ott­honában, a találkozó 3-3-as dön­tetlennel ért véget. Nagykanizsai Olajbányász-Kaposvölgye Vállal­kozók SC Nagyberki 3-3 (2-1). Gólszerzők: Drávecz, Lajtos, Neubauer. (mg) ________ __■ HA RCMŰVÉSZEK, FIGYELEM! Eddzen Yoshinao Nanbu 10 dános mesterrel! Nyílt edzés és bemutató mindenkinek 2002. február 07-én (csütörtökön), 9.30-11.00 óráig Kecskeméten, a Szil-Coop DOJO-ban (Izsáki út). A Mester magyarországi tartózkodása alatt EDZŐTÁBORT tart 2002.02.08-2002.02.10., melynek célja a NANBUD0 népszerűsítése, ezért nyitott kezdőknek és haladóknak egyaránt. Kezdőknek 50% kedvezmény a részvételi díjból! Információ: Free Line S.E. £ Tel.: 20/94-24-290 Fax: 76/507-250 | Új elnökség a Rákóczi FC élén Kaposvár A múlt év decembere óta nem volt elnöksége a Kaposvári Rákóczi FC- nek. A korábbi vezetés Szilvósi Jó­zsef elnökkel az élen felmentését kérte, azóta egy ideiglenes intézőbi­zottság irányította a klubot. Ez az ál­lapot szűnt meg tegnap a Gyergyai Albert kollégiumban megtartott el­nökségi ülésen. A közgyűlés során Illés János ügyvezető elnök röviden elemezte az elmúlt év szereplésé­nek összetevőit, szólt a pályare­konstrukcióról és az utánpótlást érintő Bozsik-programról és termé­szetesen a felnőttcsapattal kapcso­latos elvárásokról is. Majd a szám- vizsgáló bizottság munkájáról kap­hattunk képet, májd sor került a vá­lasztásra. Dr. Stadler József, a jelölő- bizottság elnöke már a módosított alapszabály alapján tett javaslatot az új elnökség tagjaira. A korábbi nagy létszámú testület helyett a jö­vőben öttagú elnökség irányítja a klubot. Az elnökké választott Tor­ma Kálmán vezérigazgató mellett az alábbiak kaptak bizalmat: alel- nökké választották Horváth Miklóst a K. Rákóczi önálló utánpótlás-ne­velő egyesület elnökét, elnökségi ta­gok sorába választották Pais Nimró­dot, NABI kaposvári gyárának igaz­gatóját, Barkóczi Istvánt, a Sefag ve­zérigazgatóját és Illés János ,a Rá­kóczi Kft ügyvezető igazgatóját. Ezt követően Torma Kálmán az újonnan választott elnök székfogla­lójában a közös összefogást és a működés stabilitását hangsúlyozta, melyek alapját képezhetik a koráb­binál eredményesebb szereplés­nek. A közgyűlésen a város képvi­seletében jelen lévő Juhász Tibor al­polgármester hozzászólásában elis­merte és megköszönte a korábbi el­nökség munkáját. Az új vezetést pedig a város további támogatásáról biztosította, melynek egyik látható jele a rekonstrukció is. jutási Róbert Hétvége a sportpályákon PÉNTEK Teke KRTE nyílt egyéni tekebajnoksága. Kaposvár, Fehérház-tekecsar- nok. Verseny: 16 órától. Nevezés: a verseny előtt a helyszínen. SZOMBAT Teke 1 Szuper Liga (férfiak) - 13. forduló: Közutasok Kaposvári TK-Soproni Ászok SE. Kaposvár, Közút-teke- csamok, 10 óra. Kosárlabda NBI, férfi „A” csoport - 16. forduló: Kllma-Vül Kaposvári KK-Debreceni Vadkakasok. Kaposvár, városi sportcsarnok, 18 óra. (Ifjúsági mér­kőzés 15.30 órakor.) Röplabda NB I, férfi Extraliga - 17. forduló: Dunaferr SE-Kométa-Kaposvár. Dunaújváros, Dunaferr-sport- csamok, 16 óra. (Junior mérkőzés 18 órakor.) . NB 1 (nők) -14. forduló: Tatabá­nyai Volán SE-BITT Kaposvári Női RC. Tatabánya, városi sportcsar­nok, 15 óra. (Junior mérkőzés 17 | órakor.) Sakk I Nyűt megyei egyéni sakkbajnokság - ötödik forduló. Kaposvár, Sefag-székház. Mérkő­zések: 9 órától. Kispályás teremlabdarúgás Felkészülési kispályás teremlab- darúgó-toma (négy csapat részvéte- ] lével). Nagyatád, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 10 órától. Részt vevő csapatok: Kaposvári Rákóczi FC; Pécsi VSK; Barcs SC; Nagyatád FC. Farsangi Kupa kispályás terem- labdarúgó-toma. Szentbalázs, tornacsarnok. Mér­kőzések - „A” csoport 8 órától; „B" csoport 12.10 órától. Elődöntőik): 16.20 és 16.45 órakor. A harmadik helyért: 17.15 órakor. Döntő: 17.40 órakor. Közben büntetőrúgó-ver­seny 17.05 órakor. Eredményhirde­tés, díjkiosztó: (várhatóan) 18 óra­kor. Részt vevő csapatok - „A" csoport: Baté; Sántos FC; Taszári Tensid- cem; Anonymus; Kacsógép. „B" csoport: Kaposgyarmati FC; Fonó SE; Kürtös Presszó, Gige; Kaposvári Postás SE; Haverok. Körzeti kispályás teremlabdarú- gó-toma (hat csapat részvételével). Böhönye, általános iskola torna­csarnoka. Mérkőzések: 9 órától. VASÁRNAP Teke NB I (nők) - tavaszi nyitóforduló: Anda Kaposvári TK-Csoma SE. Ka­posvár, Közút-tekecsamok, 10 óra. NB II (férfiak) - tavaszi 2. fordu­ló: Nagyberki-Attala Tengeri­szem-Székesfehérvári Köfém SC. Nagyberki, Tekevendéglő, 10 óra. Röplabda NB I (férfiak) -14. forduló: Nafa RC Kaposvár-Szolnoki Titász RK. Ka­posvár, városi sportcsarnok, 17 óra. (Junior mérkőzés 19 órakor.) Kosárlabda NB II, Délnyugati csoport (férfiak): Marley FKSE Szekszárd-Siókosár UK. Szekszárd, városi sportcsar­nok, 18.30 óra. Kézüabda Női téli felkészülési kézilabdatoma. Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 9 órától. Vízilabda 5P Kaposvár Kupa utánpótlás vízi- labdatoma (négy csapat részvételé­vel). Kaposvár, dr. Csík Ferenc uszo­da. Mérkőzések: 9 és 10 órakor. A harmadik helyért: 14 órakor. Döntő: 15 órakor. Eredményhirdetés, díjki­osztó: (várhatóan) 15.45 órakor. Részt vevő csapatok: Pécsi VSK- TÁSI; Nagykanizsai CWG; Pápai SC; Nova-Vízcoop Kaposvári VK. Westel Farsang 2002 Kupa vízi- labdatoma (hat csapat részvételé­vel). Kaposvár, dr. Csík Ferenc uszo­da. Csoportmérkőzések: 11 órától. Helyosztó mérkőzések - az ötödik helyért 16 órakor; a harmadik he­lyért 16.30 órakor; döntő 17.30 óra­kor. Közben női (hírverő) mérkőzés 17 órakor. Eredményhirdetés, díjki­osztó: (várhatóan) 18 órakor. Részt vevő csapatok - „A" csoport: Klíma-Vili Kaposvári KK; Délviép Vízügyi SC; Média-Közélet. „B” cso­port: Kométa-Kaposvár; Csiky Ger­gely Színház; Mixelt csapat. Sakk Nyűt megyei egyéni sakkbajnokság - hatodik forduló. Kaposvár, Sefag-székház. Mérkő­zések: 9 órától. Kispályás teremlabdarúgás III. Somogy Sportja-SLASZ Kupa megyei teremlabdarúgó-bajnokság (nyolcas döntő). Fonyód, Zákányi Kálmán Sport­csarnok. Mérkőzések: 9 órától. Részt vevő csapatok: Andocs Jeans-Tex; Tab; Lengyeltóti Vül- Master; Buzsák; Somogyvár; Kaposfő; Segesd; Csurgó (sorsolás a helyszínen!). Megyei utánpótlás (13 évesek) kispályás teremlabdarúgó-torna a Piri Gumiszervíz Kupáért (hat csa­pat részvételével). Nagyatád, városi sportcsarnok. Csoportmérkőzések: 9 órától. Hely­osztó mérkőzések - az ötödik helyén 13 órakor; a harmadik helyén 13.40 órakor; döntő 14.20 órakor. Ered­ményhirdetés, díjkiosztó: (várható­an) 15 órakor. Részt vevő csapatok - „A” csopon: Kaposvári Rákóczi FC; Barcs SC; Nagyatádi Góliát FC. „B" csopon: Kaposvári Labdarúgó Utánpótlás­nevelő Egyesület; Siófok FC; Marca­li Focisuli. HÉTFŐ Kispályás teremlabdarúgás NB I - 19. forduló: Interbeton KFC (Siófok)-In Time Aramis SE (Buda­pest). Siófok, Foki-hegyi Általános Iskola tornacsarnoka, 20 óra. FENYŐ GÁBOR Bizonyítani akar a junioroknál is Kaposvár Kercsó Csaba tizennyolc éves kö­töttfogású birkózó. Fiatal kora elle­nére nemcsak Magyarországon, ha­nem a nemzetközi mezőnyben is bizonyította, hogy a legjobbak közé tartozik. Összeállításunkban vele beszélgettünk.- Hogyan kerüh kapcsolatba a | birkózással?- Birkózócsaládban nevelked­tem. Édesapám - aki magyar baj­nok volt - is ezt a sportágat művel­te és ő szerettette meg velem iga­zán. Ezenkívül a testvérem is birkó­zik. A családomtól minden segítsé­get megkaptam, amire szükségem volt a továbblépéshez. Már tízéves koromban felálltam a szőnyegre. A kezdetektől fogva nagyon komo­| lyan vettem, nemcsak hobbi szin- j ten műveltem, hanem mindent I megtettem a fejlődésem érdekében. Az első edzőm az édesapám volt, akitől az alapokat sajátítottam el, utána egy rövid ideig Benkő László, majd négy évig Fórián Lajos. Jelen­leg Takács László a trénerem.- Melyik eredményére a legbüsz- I kébbl- Egyértelműen az Európa-baj- noki ezüstérem megszerzését tar­tom eddigi legnagyobb sikeremnek. A megmérettetés előtt a célom a leg­jobb hatba kerülés volt. Az utam a törökországi Eb-ig is nagyon nehéz volt, hisz négy válogatón kellett részt vennem. A felkészülésem fél évig tartott napi egy edzéssel - kivé­ve hétvége -, de három héttel a via­dal előtt naponta kétszer edzettem másfél, két órát. A Eb-n aztán a dön­tőig simán ment minden, aztán az utolsó mérkőzésen - nem kis bírói segédlettel - vereséget szenvedtem.- Miben más egy nemzetközi ver­seny hangulata, mint egy magyar bajnokié?- Ami egy kicsit furcsa, hogy sok­kal nagyobb a hangzavar, de meg le­het szokni. Általában magyar szur­kolók nem látogatnak ki nemzetkö­zi viadalokra, de csapattársaim vé­gig mellettem álltak és buzdítottak.- A versenyek után ml jelent ki­kapcsolódást? Ilyenkor mindent szeretek csi­nálni, amit fekve el lehet végezni, például: sokat nézem a tévét és ta­nulok. A Zichy Mihály Iparművé­szeti Szakközépiskolába járok. A ta­nulásra sajnos nem marad sok időm, de az is­kola nagyon megértő, min­den eseményre elengednek.- Mi lesz a további prog­ram?- Már a juni­or kategóriában indulok a verse­nyeken, ebben a korosztályban a legfiatalabb- ként. Február­ban két váloga­tó is szerepel a naptáramban, egy a felnőttek és egy a junio­rok között. Mindenképpen szeretnék minél jobb helyezést elérni, mert be szeretném bi­zonyítani, hogy ebben a korosztály­ban is megállóm a helyem. MOLNÁR GÁBOR KBrcsó Csaba 1984. június 11-én szüle­tett Kaposváron. Je­lenleg is a nevelő egyesületében a Ka­posvári Sportiskolá­ban versenyez, mint kötöttfogású birkó­zó. Kétszeres kor- osztályos magyar bajnok, kétszeres ezüst- és egyszeres bronzérmes kötött­fogásban. Emellett Diákolimpián elért bajnoki cimmel is büszkélkedhet. Kispályás teremlabdarúgó-bajnokságok NAGYATAD I. osztály. A 11. forduló eredményei: Flamingó-Agro Hobby (Áfész) 5-4; Vése-Kori Csapágy 9-3; Chardonnay-CBA-Totál Cshont MFC 7-1; Konzervgyár-Hifi Max 0-13. - A Fekete Kutyák csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Hifi Max 10 9 1 ­75-28 19 2. Agro Hobby (Áfész) 9 6 1 2 39-25 13 3. Chardonnay-CBA 10 6 1 3 47-32 13 4. Vése 10 5 1 4 60-54 11 5. Fekete Kutyák 9 4 3 2 51-45 11 6. Flamingó 10 4 1 5 46-53 9 7. Konzervgyár 10 3 1 6 41-56 7 8. Kori Csapágy 10 1 2*7 37-61 4 9. Totál Cshont MFC 10- 1 9 37-79 1 1. Bodvicai Bikák 10 9 ­■ 1 97-33 18 2. Vatrení 10 9 ■ 1 94-37 18 3. Amudsen 10 6 1 3 71-49 13 4. Gimnázium 10 6 1 3 47-52 13 5. Drink Maláta 10 5 ■ ■ 5 37-49 10 6. Szakiskola I. 10 3 • ■ 7 47-59 6 7. Veszélyes Elemek 10 2 1 7 35-56 5 8. Szakiskola II. 9 1 1 7 23-71 3 9. Industrie Elektrik 9 1 ■ . 8 22-67 2 KAPOSVÁR A11. forduló ered­ményei: Ten Groupe- Szóda-víz AC1-3; Qupers-T. Martin 2-1; Match és Smatch-Kapos Atlas 1-5; Kecel- hegy-Indukció- Közút SE 1-1; Izomláz-Füred Holding 3-1; Falábúak-Hegyi utca-CD Box 0-1; Posta SE-QLR Profil 4-2; Vén kaló- zok-MelaFeed FC 1-4; Bombardier Pub FC-Szenna Pack 3-1. A bajnokság állása: II. osztály. A 11. forduló eredményei: Szakis­kola I.-Bodvicai Bikák 3-7; Gimnázium-Veszélyes Elemek 5-4; Vatreni-Drink Maláta 8-5; Amudsen-Industrie Elektrik 3-0. - A Szakiskola II. csapata szabad­napos volt. A bajnokság állása: 1. Qupers 11 8 2 1 30-11 26 2. MelaFeed FC 11 8 2 1 32-15 26 3. Izomláz 11 7 3 1 38-14 24 4. Indukció-Közút SE 11 7 2 2 34-16 23 5. Bombardier Pub FC 11 7 2 2 30-13 23 6. Szódavíz AC 11 7 1 3 29-19 22 7. Kecelhegy 11 6 3 2 26-12 21 8. Szenna Pack 11 6 2 3 31-26 20 9. Kapós Atlas 11 5 1 5 26-18 16 10. Vén kalózok 11 5 1 5 21-30 16 11. Ten Groupe 11 3 5 3 17-13 14 12. Hegyi utca-CD Box 11 4 1 6 13-14 13 13. T. Martin 11 3 1 7 16-20 10 14. Füred Holding 11 3 1 7 18-25 10 15. Falábúak 11 3­8 22-35 9 16. Posta SE 11 2 1 8 16-36 7 17. Match és Smatch 11 1­10 15-47 3 18. QLR Profil 11­­11 8-59 0 így folytatják HÉTFŐ A nagyatádi városi és körzeti kis­pályás teremlabdarúgó-bajnok­ság 12. fordulójának a párosítása. I. osztály: Fekete Kutyák-To- tál Cshont MFC 19 órakor; Vése-Hifi Max 19.45 órakor; Chardonnay-CBA-Kori Csapágy 20.30 órakor; Konzervgyár-Agro Hobby (Áfész) 21.15 órakor. - A Flamingó csapata szabadnapos lesz. II. osztály: Szakiskola I.-Drink Maláta 16 órakor; Gim- názium-Bodvicai Bikák 16.45 órakor; Szakiskola Il.-Veszélyes Elemek 17.30 órakor; Vatreni-In- dustrie Elektrik 18.15 órakor. - Az Amudsen csapata szabadna­pos lesz. (A mérkőzéseket a nagyatádi városi sportcsarnokban játsz- szák.) A góllövőlista élcsoportja: 1. Kő­vári Tibor (Izomláz) 14 gól; 2. (holtversenyben) Horváth Zsolt (Qupers) és Kászonyi Zsolt (MelaFeed FC) 12-12 gól; 3. Ba­logh János (Izomláz) 10 gól; 4. (holtversenyben) Téglás Róbert (Indukció-Közút SE) és Kárpáti Kálmán (Szenna Pack) 9-9 gól. így folytatják SZERDA Az Irodagép Kupa kaposvári városi kispályás teremlabdarúgó-bajnok­ság 12. fordulójának a párosítása: T. Martin-Hegyi utca-CD Box 17 órakor; Indukció-Közút SE-Ten Groupe 17.35 órakor; Match és Smatch-Falábúak 18.10 órakor; Füred Holding-Kecel-hegy 18.45 órakor; Szódavíz AC-Posta SE 19.20 órakor; Kapós Atlas-Bom- bardier Pub FC 19.55 órakor; Izomláz-Szenna Pack 20.30 óra­kor; MelaFeed FC-Qupers 21.05 órakor; QLR Profil-Vén kalózok 21.40 órakor. (A mérkőzéseket a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium toma- csamokában játsszák.) fenyő gábor FANTASZTIKUS LEHETŐSÉG! Felvételi vizsga nélkül jelentkezhet a GÁBOR DÉNES FŐISKOLA KAPOSVÁRI KONZULTÁCIÓS KÖZPONTJÁBA 2002. március 1-ig a felvételi tájékoztatóban leírtakkal egyezően. KAPOSVÁRON AZ ÁLLATTUDOMÁNYI KARON 7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40. felvételi tájékoztatót tartunk a konferencia teremben 2002. február 8-án 11 órakor a tájékoztatón minden felvételi kérdésre választ kaphatnak az érdeklődők. Mindenkit szeretettel várunk! Az oktatás a kor igényeihez igazodva magas színvonalon képzett, korszerű informatikai és üzleti ismeretekkel rendelkező szakembereket képez. Az iskola 8 féléves távoktatás jellegű tandíjas (135 E Ft/félév) tanulmányaik sikeres befejezésekor, a hallgatók állami főiskolai végzettséget tanúsító MŰSZAKI INFORMATIKUS GAZDASÁGI INFORMATIKUS diplomát kapnak. A képzés helye: ÁLLATTUDOMÁNYI KAR Érdeklődés: Dékáni titkárság Telefon: 82/424-339

Next

/
Thumbnails
Contents