Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-05 / 30. szám
■# Ml 2002. Február 5., Kedd H I R D E T É S 13. OLDAL „Az édesanyák nem halnak meg. Csak fáradt szivük pihenni tér." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ♦ DR. SZUGFILL JÁNOSNÉ Teri néni Balatonlelle, Rákóczi út 186. szám alatti lakos 72 éves korában elhunyt. Gyászmise a balatonlellei katolikus templomban február 6-án, 8 órakor lesz. Drága halottunkat a devecseri régi temetőben, a 13 órai gyászmisét követően helyezzük örök nyugalomra. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Lánya: Reza Unokái: Barbara, Adrienn „Ne mondjuk, hogy elveszítettük azt, Aki csak előrement. Hiszen csak célhoz ért, Istennél megpihent." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, HORVÁTH GYÖRGYNÉ Patcal Margit volt kaposszerdahelyi lakos életének 70. évében elhunyt. Temetése február 6-án, all órai gyászmise után lesz a kaposszerdahelyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család f f Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, Fájó szívvel tudatjuk, hogy akik ismerték és szerették, hogy BAGARUSJÁNOS KÖTÉLFERENCNÉ Naevatád Ács utcai lakos életének kereki lakos 69 éves korában el‘ 70^éh.„K hunyt. Temetése február 7-én, csü72.evebenelhunyt.Temetesefebru- . . . .... . . ____....- tortokon, a 10 orakor kezdődő ar 7-en, a 15.30 orakor kezdődő „ . . ' . , . ... ___. . „ ... , , gyaszmise után esz a kereki temegyászm iset kővetően 16 orakor lesz a nagyatádi központi temetőben. Gyászoló család Gyászoló család 1---------------------------------------- ---------------------------------------I | Fájó szívvel tudatjuk, hogy Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. MÓZSA ERNŐNÉ SOVÁNY ISTVÁN | kaposvári lakos 62 éves korában el- Kaposvár, Pécsi utcai lakos 76 éves hunyt. Temetése február 6-án, 11 korában elhunyt. Temetése február órakor lesz a kaposvári Keleti teme- 8-án, pénteken 11 órakor lesz a tőben. szentjakabi temetőben. Gyászoló család Gyászoló család TnFrfiriTlI—1—— . f f ......................... „Számunkra Te sosem leszel halott, I Fajo szívvel tudatjuk, hogy Örökké élni fogsz, mint a csillagok." MARÁCZI DEZSŐNÉ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Pankár Gizella IFJ. KOSTYÁL FERENC I eletenek 83. eveben csendesen el) hunyt. Temetése február 6-án, 14.30 siófoki lakos életének 31. évében elt órakor lesz a jákói temetőben. Ez- hunyt. Temetése február 8-án, pén| úton köszönjük meg mindazoknak, teken 13 órakor lesz a siófoki Kele '■ük utolsó útjára elkísérik. utcai temetőben. Gyászoló család Gyászoló család . - ----------------- -----—■ ........................ Hel yi Rádió És Tv Műsor Kapós Tv 08.00' Különjárat 08.30 Képújság 13.00 Szentföldi szent helyek 13.20 Képújság 15.00 Székelyföldön 15.30 Képújság 18.30 Szippancsok 18.55 Meskete 19.00 Híradó 19.20 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Géniusz 20.00 Fórum 20.30 Orwadászok, finn filmdráma 22.15 Éjszakai műsor Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30 Jó reggelt Kaposvár! 10.00 Kect decskén Szabó Máriával 13.00 Napló 14.00 Délutáni turmix Mixessel 18.00 Csak a ZENE van... Csorba Andrással - Kívánságműsor Telefon: 424445, 424- 452, SMS: 30/227-2222 19.30 Kapós Sport 23.00 Esthajnalcsillag Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggeli műsor Baj Gabival. 10.10 „Őszidő” Nyugdíjasokról nemcsak nyugdíjasoknak 11.05 Horváth Tamás műsora 12.05 Kívánságműsor 13.00 Krónika 14.10 Filmes hírek - Filmzenék 16.20 Kisállat magazin 17.00-19.00 Élő kívánságműsor Telefon: 510-884 19.00 Krónika 19.30 Sport 20.05 „Kézifék" Főiskolások, egyetemisták műsora 23.00 Krónika, ism. Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHz-en 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Mutterspra- che 20.00 Na materinjem jéziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz Kaposkábel 104,5 MHz 6.00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! - aktuális hírekkel, közlekedéssel, traffipaxszal, sporttal és egy adag mókával 10.00 Napközben - érdekességek, színes hírek, interjúk, telefonos játékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor Balaton Rádió Fogható a 88,2 MHz-en A legjobb és legfrissebb zenékkel a Balaton körül. Minden nap 18 órától SMS- kívánságműsor. Kedden és pénteken 19 órától DanceClub Győrfi Bettával. Szerdán 19 órától Pódium Komáromi Krisztinával t Mély fájdalommal értesítjük mindazokat, akik tisztelték és szerették, hogy ÖZV. GÖNDÖCZISTVÁNNÉ életének 95. évében elhunyt. Drága halottunkat február 8-án, 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a bala- tonszemesi temetőben. A gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk, hogy ID. KISS JÁNOS mernyei lakos életének 69. évében elhunyt. Temetése február 7-én, 11.30 órakor lesz a mernyei temetőben. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS „Nem néz ránk szemed megtört fénye, Nem látjuk többé kezed búcsút intve, Szemedbe nem csal könnyet sem kin, sem fájdalom, De a halál legyőzött, nem volt irgalom. Pihensz csendben a csillagok között, Hol nincs már soha fájdalom." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk HUJBER LÁSZLÓ volt balatonboglári lakos halálának 1. évfordulóján. Szeretteid Mély fájdalommal tudatjuk, hogy _ TAKÁCS MIHÁLY ny.á. honv. alezredes életének 51. évében elhunyt. Temetése katonai tiszteletadás mellett február 8-án, pénteken 13.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KAPOSVÁRON a Füredi úton, 1+2 félszobás lakás eladó. 06-20/3650-406. Ár: 5,4 M Ft. *63403* * KAPOSVÁR 48-as ifjúság útján 2. em-i, 1,5 szobás, tégla, egyedi gázos lakás eladó.Tel.: 06-30/263-3439. Ár: 6,1 M Ft. •63420' KAPOSVÁRTÓL 10 km-re 260 m!-es, 3 szintes, szinteltolásos családi ház presszóval eladó. Ár: 10,5 M Ft. Tel.: 06-30/2927-155. •63425* NAGYKANIZSÁN az Attila utcában 2 szintes, 60 m2 üzlet+60 m2 lakás eladó. Részlet megoldható. Tel.: 06-30/9460-749. •63430' KAPOSVÁRI 53 m2-es, 1. em-i panellakás eladó. Ár: 5,9 M Ft+garázs. 06-30/9366-787.-63433VÁRDÁN családi ház eladó. 82/489-645. •63451* KAPOSVÁRI 2 szobás, felújított lakás, központban eladó. Gulyás, 06-30/297-8741. •63466KAPOSVÁR, Léva közben 3. em-i 104 m!-es, erkélyes, 4 szobás, 2 fürdőszobás, egyedi cirko, felújított lakás eladó. 30/238-7613. •63474KAPOSVÁRON a Honvéd utcában, a Lottózó közelében, igényes panellakás eladó. Részlet megoldható. Tel.: 06-30/9460-749. •63481* KAPOSVÁRON a Búzavirág u-ban. 2. em-i, 2,5 szobás lakás sürgősen eladó eladó. Tel.: 82/423-329, 30/237-4690. •63485* KAPOSVÁRON vendéglátóipari üzlet (kocsma) eladó. Tel.: 20/471-4856. •63517* KAPOSVÁRON, Kinizsi Itp-en 55 m^-es felújított lakás eladó. I.ár: 5,5 M Ft. 06-30/385-1339.----------- *63521* 8 BERZENCÉN, Kossuth u. 56. sz. alatti ház eladó. Tel.: 72/228-463. •63527' TASZÁR0N, tégla, gázos, 50 m2-es földszinti lakás eladó. Ár: 4,1 M Ft. 20/334-9299 •63541* KAPOSVÁRON, a belvárosban II. emeleti 2 szobás, erkélyes, gázfűtéses lakás eladó. Ár: 7,25 M Ft. Tel.: 20/9784-500. . *63552* BARCSON 2 generációs, 2 garázsos, 5 szobás, igényes családiház eladó, részletre is. Lakást, autót beszámítok. 06-30/9460-749. *63557* KAPOSVÁR, Kinizsi u-on 58 m!-es lakás eladó 5,3 M Ft. 20/9272-032. •63572* KAPOSVÁR, Füredi u. 43 m! lakás 3,7 M Ft. 20/9272-032. •63578' KAPOSVÁRON 6000 m!-es részben közművesített iparterület eladó. 06-30/9567-839. *63580* KAPOSVÁRON 150 m2-es 4 szobás családi ház, 200 n-öl telekkel, dupla garázzsal, sok melléképülettel eladó. I.ár: 24,5 M Ft. Stikkel 06-30/297-8741. •63601ORDACSEHI központjában lévő családi házamat elcserélném fonyódi lakásra, kizárólag földszintes érdekel: 85/361-232. •63653_________JÁRMŰ_________ GÉ PJÁRMŰVÉT kereskedés reális áron megvásárolná. Telefon: 06-90/590-399. (6 Ft/sec +áfa) •63328KŐFELVERŐDÉS-JAVÍTÁS! AWS autóüveg. Értékesítés, beszerelés, javítás. Kaposvár, Semmelweis u. 14. Telefon: 82/526-060, 30/852-3084 •41225* "0" ÉVESTŐL törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20/9448-228. AKKUMULÁTOROK 2 év garanciával. Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 2. (Honda Szalon mellett) Tel:82/423-171, 82/410-103. •62946’ HONDA CR 125-ös, 94-es crossmotor eladó. Tel.: 20/919-1471. •63317* RENAULT Clio Tech Run 14 hónapos sok extrá- ' val eladó. 82/424-049, 30/223-8669. *63537* ÁLLÁST KÍNÁL FÉRFI hitelügyintézőt keresünk Kaposváron, mobil és autó szükséges. 06-30/327-1550. •63021* A HOTEL Yanette és a Hotel Felnyves recepciós adminisztrátori munkakörbe munkatársakat keres. Feltételek: középfokú végzettség, német nyelvtudás, adminisztrációs gyakorlat, felhasználói szintű számítógépes ismeret. Szakmai önéletrajz magyar és német nyelven a 85/361-806 faxszámra várjuk. További info 06-30/901-6938. •63259KŐMŰVEST felveszek kaposvári munkahelyre. Puber. Tel.: 06-30/2672-174. *63276* ANGOL, francia, német nyelvtudással rendelkező fiatalok, valamint fotósok jelentkezését várjuk folyami illetve óceánjáró luxushajókra. Érdeklődni a 06-1-466-4105 és 386-9035-ös telefonszámokon lehet. •63279* ANGOL nyelvtudással, gyakorlattal rendelkező felszolgálót és kézilányt keres kaposvári vendéglátó egység. Tel.: 30/2245-263. •63314* MIN. "B" kat-tal rendelkezőknek munkalehetőségek. Telefon: 06-90/590-544. (6 Ft/sec +áfa) •63324" OTTHON végezhető munkák. 06-90/590-545. (6 Ft/sec+áfa) •63325* A TVS 2000 Kft felvesz 1 fő lakatos-hegesztő szakmunkást. Jelentkezni lehet a kft irodájában Siófok, Kele u.116. Tel.: 84/313-932. •63347AZ ING Nationale-Nederlanden Magyarországi Biztosító Rt Somogy megyei Igazgatósága fő és mellékállású munkatársakat keres. Biztosítási képviselői és pénzügyi tanácsadói munkakörbe 3 főt. A gyakorlati időszak alatt a kiérdemelt jutalékon felül 600 000 Ft kezdő támogatást és havi 80 000 Ft-ot tudunk biztosítani. Érdeklődni lehet a 06-30/481-9190 telefonszámon. •63363' KÖRZETI ápolónőt keresek. Dr. Zsákai, Kereki. Tel.: 84/365-063. •63387' SZEMÉLY-ÉS vagyonőröket fegyvervizsgával üzletbe, bankba is felveszünk kiemelt fizetéssel. Tel.: 93/310-940. •63417* KŐMŰVESEKET felveszek kaposvári munkára. Tel.: 06-20/947-6575. •63437' BRAND0 Kávézóba -Kaposvár Pláza- szakképzett mixert és felszolgálólányokat felveszek. Tel.: 06-30/9564-679. ■63522’ RUHÁZATI termékek értékesítésére üzletkötőt felveszünk. Tel.: 82/312-797. •63570EGÉSZ évben üzemelő üdülőnkbe Csokonya- visontára, munkájára igényes, gyakorlott szakácsot felveszünk. Szükség esetén szállást biztosítunk. Ugyanerre a munkahelyre kézilányt keresünk. Csokonyavisontaiak, ill. környékbeliek jelentkezését várjuk. Tel.: 82/420- 575,20/398-1663. •63608* OKTATÁS Nálunk a minőség számit! Angol kezdő 02.27. újrakezdő 02.18. középhaladó 02.13.,02.14. LITE, garancia a nyelvoktatásban. Kgposvór, Zórda u. 21. Tel.: 82/415-920 SZOFTVERÜZEMELTETŐ szakképesítést adó (ECDL kompatibilis) tanfolyam indul a Munkácsy Mihály Gimnáziumban 2002. márciusától távoktatással. írásos információ és jelentkezési lap kapható a gimnáziumi portán. •60885* GÉPÍRÓ és számítógépkezelő tanfolyam indul. ABISÁI Okt. Közp. Kaposvár, Petőfi tér 4. 82/415- 681. *63491* SZÁMÍTÓGÉP-SZERELŐ és szoftver karbantartó tanfolyamot indítunk. ABISÁI Okt. Közp. Kaposvár, Petőfi tér 4. 82/415-681. •63492* NÉMET szakos nyelvtanámő órát ad Kaposváron. Tel.: 82/427-686, 06-20/371-3287. •63529* _________KIADÓ_________ KA POSVÁRON a Kanizsai utcában, a (Bázis telep előtt) részben betonburkolatú bekerített 2000 m2-es terület, irodával, 60 m2 raktárral 80 m2-es nyitott színnel kiadó. 82/413-018, 30/9470-644. •63558* SZOLGÁLTATÁS KÖSZÖRÜLÉS EXPRESSZ Márkás kések, tőrök eladók. Mogyorósy. Somogy Pavilonsor. Tel.: 82/310-412. •60060* KÚTFÚRÁS-JAVÍTÁS! garanciával. 30/9477-953. *60246* SONKA-, KOLBÁSZHÚS rendelhető. Bél kapható. Húsbolt, Kaposvár, Szondi u. 22. Tel.: 82/310-327. *60481* ÉPÍTÉSI homok 1500 Ft+áfa/m3^ Töltésföld, agyag, virágföld a kaposmérői homokbányától. Nagy tételben kedvezmény! Tel.: 82/713-138 ,43057, TETŐKÉSZÍTÉS, tetőfedés. 06-30/419-5890. *62822* REDŐNY, szúnyogháló, napellenző gyorsan, olcsón, pontosan. Telefon: 85-360-201, 82- 319-152. •63281" ÉPÍTŐIPARI szakipari munkát vállalunk. Tervezéstől a beköltözésig. Szoc.pol-os hitellel épülő, illetve bármely magasabb igényt kielégítő épületek kivitelezése vagy felújítása. Tel.: 30/411-0639. •63399* ÁCS-TETŐFEDŐ munkát vállalunk, tavalyi áron. Tel.: 30/411-0639. •63400* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30-60% engedmény. Hevederzár. 82/320- 880. •63408* VEGYES AKKUMULÁTOROK, valamint hulladék akku átvétele. Toponár, Kócsag 57.82/422-639. *61141* 8 KIÁRUSÍTÁS tölgy parketta 1998 Ft/m2, lambéria 998 Ft/m2, akác kentéselem 1 m-es 159 Ft/db. Tel.: 20/9475-970. •62806* AKÁC tűzifa 850 Ft/q, vegyes 740 Ft/q. Aprítás 40 Ft/q. Kiszállítás Kaposvár és környékén 1500 Ft, Balaton és környékén 3000 Ft. Fűrészüzem, Mernye 06/30/319-7356, 06/82/457-826,17 óra után. •63071' FEHÉR HETEK a Méteráru és Függönyházban február 4-16. Függönyök, sötétítők, plédek, paplanok, ágyneműk most 20%-al olcsóbban vásárolhatók. Kaposvár, Kisfaludy u. 17. sz. alatt. *63107*' 8 FONYÓDI strandon lángossütő berendezve eladó. Tel.: 85/454-803, este. •63280* HASZNÁLT BŐR ÉS IRHA vásár az Együd Árpád Műv.központban, (Ifiház) Kaposvár, Csokonai u. 1. fsz.18. február 6-án, 9-18, 7-én, 9-14.30-ig. Irhakabátok, bőrdzsekik, bőrmellény, bőrnadrág. •63321* REÁL BÁLA 750 FT/KG bontás február 6-án szerdán, Kaposváron a Fő u. 20-ban. •63435* KISMÉRETŰ utánfutót vásárolnék. 82/316- 272 •63448* CIPŐ-RUHA VÁSÁR Akció keddtől (február 5.) - keddig 70% kedvezmény. Akciós Cipőbolt, Kaposvár, Noszlopy G. u. 2. (volt Adidas bolt) *63473* KABÁTVÁSÁR Férfi-női, rövid és hosszú szövetkabátok 2000,3000,4000,5000 Ft-os árengedménynyel. Férfi-női dzsekik akciós áron. Smaragd Divatház, Kaposvár, Tallián Gy. u. 9. •63562* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON családi ház kiadó, 3 szoba ♦nappali, 6 fö-re 70 E Ft+rezsi. 06-82/425- 051. •63438" TÁRSKERESÉS HÁZASSÁGKÖZVETÍTÉS-TÁRSKERESÉS Kaposvár, Búzavirág u. 4.82/421-886. •61868* ÁLLAT MALACOK eladók. Hedrehely, Petőfi u. 5. Tel.: 82/481-544. •63262RÁNTANIVALÓ csirke eladó Sántoson a futball- pálya mögött, febr. 8-án és 9-én fél 8 és fél 10 között. 06-30/902-6642. •63592* BIKA és üsző borjú eladó. Telefon: 82/735- 082. •63645ÁLLÁST KERES ESZTERGÁLYOS, targonca vezetői engedéllyel munkát keres (segédmunka is). 06-30/304- 5385. *63273* A, B, C jogosítvánnyal, országos, fővárosi helyismerettel gépkocsivezetői állást keresek. Alkalmi is érdekel. 06-20/482-1928. *63430* 23 ÉVES lány fitnesstermi munkát keres Kaposváron. Jelige" Sally 63476" a kiadóba. •63476' ALBÉRLETET KERES FONYÓD-FENYVES körzetében, kb. 3 hónapra 4-5 fő részére szállást keresek. 06-90/590- 399. (6 Ft/sec+áfa) •63323* KAPOSVÁRON 1 szobás, üres albérletet keresünk, hosszú távra. Telefon: 06-30/236- 6169. _________GÉPEK_________ 8 KAZÁNOK, radiátorok gyári ár alatt garanciával eladók. 20/9475-970. *62805* JAPÁN KERTI KISTRAKTOROK 15 LE, felújítva, gyári talajmaróval eladók (Kaposváron) f Tel.: 30/9467-995 3 ELADÓ T 25-ös, 30 LE-s traktor. Hedrehely, Szabadság u. 19. 600 E Ft. 82/481-534. ________GARÁZS________ GA RÁZS kiadó Kaposváron, hosszú távra, Arany J. u-ban Tel.: 30/9576-649. *63421* MEZŐGAZDASÁG SZŐLŐOLTVÁNY eladó. Tel.: 20/451-4172, du. és este. *63080*-------------------------------------------\ Fémzárolt vetőmagok folyamatosan kaphatók: lucernamag, moharmag, fűkeverékek, töltés, sport, martonvásári hibridkukoricák. Rendelésre házhoz szállítva, vagy postai utánvéttel. Telefon: 30/304-1438, _ este: 06-22/439-664 ! _________________________y FŰ SZÉNA eladó. Telefon: 82/370-354,17 óra után. •63160FENYŐ gally eladó. Telefon: 06/20/428- 0790.-------- *63374* JE GENYEFENYŐ csemete eladó. 30/288- 7110. *63571* _______ADÁSVÉTEL HA SZNÁLTRUHA kereskedőknek^kitűnő áru, fajtánként szállítva. Telefon: 06-30/924- 1127.----------------------------— *6344!* _______PÉNZPIAC_______ SE GÍTSÉGET kérek 2,5 M Ft-ig jeligére.------------------------- *63439* HITELÜGYINTÉZÉS, ingatlan fedezetre, akár terheltre is. 20/9774-143. •63610* VÁLLALKOZÁS GOMBATERMESZTŐ és zöldségfeldolgozó savanyító kis-,középüzem, működés közben, bejáratott piaccal, Somogy megyében eladó. Érdeklődni: 30/9391-360. *62817*