Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-04 / 29. szám
6. OLDAL A L M A N A C H 1 8 2 2002. Február 4., Hétfő HIVATAL MINDENNAP A polgármesteri hivatal címe: 8684 Somogybabod, Kossuth u. 24. Tel.: 85/3^7-114, 327-203 Mindennap van ügyfélfogadás: hétfőtől csütörtökig 8-tól 16.30- ig, pénteken 8-tól 13.30-ig. A KÖZSÉG KORFÁJA A lakosság lélekszáma: 549 18 évesnél fiatalabb: 113 18-60 évesek: 334 60 évesnél idősebb: 102 TÍZMILLIÓRA PÁLYÁZNAK A költségvetését a héten fogadja el a képviselő-testület; most még a látrányi körjegyzőség és általános iskola fenntartásához szükséges hozzájárulásról egyeztet. Az már biztos, hogy a gyerekek iskoláztatására a tavalyi hozzájárulásnak több mint a kétszeresét kell fizetni. Állami normatívákból mintegy 29 millió forintot kap Babod, s várhatóan egymillió forint folyik be helyi adókból. Jelentős összeg hiányzik a kötelező önkormányzati feladatok ellátásához; legalább 10-12 millió forintot kell nyernie pályázatokon. Már öt éve így megy ez, de a falu gyakorlott és sikeres pályázónak számít. S nem mond le a fejlesztési terveiről. A Széchenyi Tervhez nyújt be pályázatot, hogy idősek napközi otthonát létesítsenek; a 130 millió forintos beruházáshoz a nem használt iskola 30 milliós szerkezetkész épületét ajánlja föl saját erőként. A környezetvédelmi és vidék- fejlesztési tárcánál pedig a szentkúti tó és parkerdő rendezésére pályázik. A tavat tápláló forrás vizét Phare-pénzből rendezték. A LEGNAGYOBB MUNKAADÓK A legnagyobb munkaadó az ön- kormányzat és az Agrofema Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. Az utóbbi a községben a legnagyobb adózó is, illetve az I & S Forgalomtechnikai Bt. VETŐMAGVAK A POLCOKON Két élelmiszerbolt, két italbolt és egy étteremmel összekötött italbolt van a községben. A kereskedők szerint a lakosság vásárlási szokásai semmiben sem térnek el a más falvakban élőkétől. Tény, hogy a január nehezebben indul, mert az év végén sokat vásároltak a családok. Az egyik slágercikk most a papír zsebkendő, mivel az enyhe idő miatt sokan náthásak. Többen keresik a vetőmagvakat is, ezekből ugyancsak nagy a választék. Az italvásárlásban is megfigyelhető az évszakok váltakozása. Ilyenkor inkább a borokat veszik az emberek, nyáron pedig jobban fogy a sör. Most legtöbben a fehér-, asztali bort keresik. AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA: GÁLDONY1 MAGDOLNA FOTÓK: MÁRTON LÁSZLÓ SZÉKELYKAPU A FALUKÖZPONTBAN. A Hargita megyei székelykeresztúri testvértelepülés mesterei faragták a székelykaput, s ezt a falu központjában állították föl közösen a katolikus egyházzal. A babo- diak mentőautót ajándékoztak az erdélyi településnek, s az így viszonozta a segítséget. A díszes kapu ahhoz a közparkhoz vezet, amit az utóbbi években alakítottak ki az egykori orvosi rendelő helyén. Itt áll a ligetes területen a község hősi emlékműve is. A parkot az önkormányzat tovább szépíti. ________ __ ■ Gö röngyös az Off Road útja Európa-szerte híres Babod a pünkösdi Off Road fesztiválokról. 1986 óta járnak ide a terepjárók nagy küzdelmére. Babod és Túr osztozik az Off Road területének tulajdonjogán, de szeretnének jobban részesülni a bevételekből. Néhány nap alatt a község lakosainak a százszorosát fogadja, a pünkösdi Off Road versenyekre 50 ezer ember is ellátogat. Sokan úgy gondolják, hogy ebből a falunak meg kellene élnie, s a rendkívüli adottságú területet jobban kihasználhatja. A képviselő-testületben is megfogalmazták ezeket az igényeket, különösen most, hogy lejár a versenyeket szervező vállalkozóval öt évre kötött szerződés. Hartung György polgármester az előzményekről elmondta, hogy 1986 óta vannak Off Road fesztiválok Babodon. A területet a szomszédos Túrral 1992-ben vásárolták meg. A háromnapos rendezvényt szervező vállalkozóval kötött szerződés szerint a tulajdonos településeknek az inflációval megfejelt egy-egymillió forint jár, ez tavaly 1,2 millió volt. A bevételt sokan ennél jóval többre, legalább 20 millióra becsülik. A testület fölvetette: több bevételhez kell jutniuk az önkormányzatoknak. S ha nincs más mód, a falvaknak kell kézbe venniük a rendezvényt. Az sem tetszik az embereknek, hogy egész évre bérbe adják a területet, amit viszont csak három napig használnak. Több rendezvény kellene. Fias István kőművesmester ezzel egyetért. Annak idején ő hozta ide a németeket, akik annak előtte Tunéziába jártak autózni. Amikor meglátták ezt a területet, azt mondták: ennek Európában nincs párja. Az építési vállalkozó egyetért azzal, hogy ezt a jó adottságot egész évben ki kellene használni. Azt nem a vállalkozó hibájának tartja, hogy mindössze 1,2 millió forint a tulajdonosok haszna, hiszen rossz szerződést kötöttek. Abban már vannak kétségei, hogy a működtetést a helybeli vállalkozók tudnák-e vállalni. S fölvetődik az is, hogy nagyon megosztaná a falut, bárki is látná el helyben a szervezést. Van, aki azt mondja: inkább vigye el a hasznot más ... Schützné Fábián Magdolna főkönyvelő sokat tud az Off Roadról, mert a férje minden tavasszal segédkezik a közművek kiépítésében. Most is arra számít, hogy legalább egy hónapig alig látja majd. Véleménye szerint egy menedzser lenne a megoldás az önkormányzatok alkalmazásában, s az bőségesen behozná bérének a költségeit. S az itt élők képesek lennének a rendezvény megszervezésére egy jó irányítóval. Sok fiatal él itt, aki felkészült, nyelveket is beszél. Meggyőződése, hogy akkor több pénz maradna a faluban. Persze tőke kellene hozzá, de pályázati támogatással előteremthetnék az önkormányzatok is. Hartung György elárulta: volt egy év, amikor maguk szervezték a versenyeket, s több mint hárommillió forint lett a bevételük, az is háromszor annyi, mint amihez most jutnak. Egyelőre a falu többnyire elviseli az ötvenezer vendég okozta terheket. Jelenleg ugyanis csak a kemping és mindössze húsz ház alkalmas a szobakiadásra. Abban egyre többen egyetértenek, hogy ez így nem mehet tovább, Somogybabodnak jobban ki kell használnia páratlan adottságait. Szerencsére vannak olyanok is, akik bíznak a falu erejében és felkészültségében. Most ott tart a köz- gondolkodás, hogy a vállalkozóval kötött szerződést legalább felül kell vizsgálni, mert ilyen formában nem szabad meghosszabbítani. ■ Kerékpárutat építenek Az enyhe időben az Unigép Kft folytatja a kerékpárút építését. Az első 1,6 kilométeres szakasz 20,1 millió forintba kerül, ehhez jelentős támogatást kapott az ön- kormányzat a Gazdasági Minisztériumtól és a megyei területfejlesztési tanácstól. Ezt a jelentős fejlesztést tehát négymillió forint saját erőből valósítja meg. Április végére a tervek szerint elkészül ez a szakasz. S további 2,6 kilométerre pályázik az önkormányzat. Ha sikerül támogatást nyernie, a kerékpárút átszeli az egész települést. Ezzel bekapcsolódhat a balatoni idegenforgalomba Somogybabod is, amely Lellével és a szomszédos falvakkal társult a kerékpárút megépítésére. ■ Munkásfelvétel a feldolgozóban Régen volt ilyen Babodon: ma délelőtt munkásfelvétel van a Lila Akác étterem helyén létesült élelmiszer-feldolgozóban. Egyelőre 10 munkatársat alkalmaznak, de a nyáron szeretnének 50-60 embert foglalkoztatni. Az 1' 800 Kft élelmiszer-feldolgozót létesített a Lila Akác étteremben. Az átalakítás után ezer négyzetméteres területen telepítik a gépsorokat. Takács Tamara, a cég ügyvezetője elmondta, hogy olasz üzleti partnerüknek görög és olasz alapanyagokból készítenek és szállítanak deliká- tesztermékeket. A pástot például, amely olasz nemzeti eledel, egyebek között a pizzák ízesítéséhez használják. A falu tárt karokkal fogadta a vállalkozást, s az önkormányzat minden tőle telhető segítséget megadott a letelepedéshez. Már a továbblépésről is tárgyaltak: a falu egy nyolchektáros területet ajánlott föl, ahol a helybeliek fűszernövényeket termeszthetnek. Szeretnék a magyar paprikát is feldolgozni a külföldi kereskedőknek. Ez újabb munkahelyeket jelent majd a falunak. Az új munkásgárdával február végén indul a gyártás az élelmiszer-feldolgozóban. Abban mindenki egyetért, hogy ennél ideálisabb helyet az exportáló cég nem találhatott volna a letelepedésre. ■ Példa a vadásztársaság Vadászatot rendezett egy hete dr. Bay Béla tiszteletére a Tuskósi Vadásztársaság. A vívók és a vadászok is professzoruknak tekintik, és szellemiségét folytatva űzik a sportjukat. A Babod környéki erdőkben dr. Bay Béla professzor teremtette meg a vadgazdálkodást és a vadászsportot. Csaknem 80 évig járta az erdőket. Ő alapította a Tuskósi Vadásztársaságot, amely a magyar vadászok számára követendő példa. Bár csak a vívásról és a sportról írt könyveket, a vadászattal kapcsolatos mondásai ma is szájról szájra terjednek. A vadásztársaságnak most is, mint mindig, 12 tagja van, és nyolcezer hektáron gazdálkodik. Baráti körből kovácso- lódott össze; minden tagja vadászati joggal rendelkező földtulajdonos. Sokan helybéliek lettek, házat, lakást .vásároltak Babodon. A vezérigazgatótól a kispénzű nyugdíjasig megférnek a baráti összetartozásban. Nagyvadakban, szarvasokban, őzekben, vaddisznókban gazdag ez a vadászterület. Az utódok azt mondják, az 1968-ban itt kilőtt tuskósi világrekord szarvasbika sem csupán a természet ajándéka, hanem Bay Béla sok évtizedes nevelőmunkájának az eredménye. Örökségét dr. Fenyvesi Csaba többszörös olimpiai bajnok párbajtőr-, tőrvívó mint a vadásztársaság elnöke élteti. A vadászati szezon végén Bay Béla tiszteletére mindig nagy vendégfogadást rendeznek a vadászoknak. ■ Szentkút, a csodatevő forrás A legenda szerint 1670-ben Babod környékén bolyongott egy vüágta- lan karádi férfi. A falu melletti forráshoz érve belebukott a vízbe. S mikor megmosta benne az arcát, visz- szanyerte szeme vüágát. így lett a forrásból szentkút. Ez egészen 1917-ig búcsújáró hely volt. Nagyboldogasszony napján zarándokoltak ide a hívek a papjuk kíséretében. A forrást két kisebb tó is követte. 1912-ben egy nagy eső után szakadt el a gátja, s elfolyt belőle a víz. A birtok tulajdonosai egyre kevesebbet törődtek a területtel, s aztán a szentkutat is elfeledték. Bár az 1970-es évek végéig a falubeliek még ki-kijártak ide, s megmosdatták a gyerekeket, hogy világosodjanak. Az önkormányzat Phare-tá- mogatással szabályozta a forrás vizét. Most abban bíznak a babodiak, hogy újra kedvelt kirándulóhely lesz a Szentkút és környéke. ■ Megkérdeztük a babodiakat: mit kezdenének a félkész iskolával? Befektetőket, munkalehetőségeket vár a lakosság Mátyás Tiborné minőségi ellenőr: - Jó lenne, ha mégis iskola lenne, de a gyerekek számának csökkenése miatt ez reménytelen. Hogy befejezzük az építkezést és fenntartsuk az iskolát, nagyon sok pénz kell. A polgármester terve az idősek otthona létesítésére talán megoldást hoz, és így legalább tíz ember munkát talál, mert a minimálbéremelés miatt is csak nőtt a munka- nélküliek száma. Borúlátó vagyok, hiszen öt éve üres a műanyagüzem is. A fiatalok nem akarnak itt maradni; sok az eladó ház, főleg a külföldiek veszik meg. Ha sikerülne munkahelyeket létesíteni Babodon, a gyerekek száma is nőhet. Hoffer Györgyné óvónő: - Amikor az volt a kérdés, legyen-e iskola, nem tudtak dönteni; végül a falugyűlésen az emberek megszavazták. Ma már elsősorban munkahely kellene, de az épület elrendezése miatt ott nehéz kialakítani bármilyen vállalkozást. Pedig a lakosok nagy része munkanélkülivagy jövedelempótló támogatásból él. Igen nehéz befektetőt találni, ezt mutatja a műanyagüzem esete is. Sok reményt fűzünk az élelmiszer-feldolgozóhoz, ez most indul. Az idősek otthona szerintem jó ötlet. Természetesen nagyon szeretném, ha mégis iskola lenne benne, de erre nincs esély. Krausz József nyugdíjas tsz- műhelyvezető: - Egyike voltam azoknak, akik iskolát akartak. Tíz éve 126 gyerek járt iskolába; én azt raknám föl mindennap a buszra, aki a gyerekeket máshová utaztatja. A látrá- nyiak azért bővítették az iskolájukat, hogy itt ne legyen. Több elképzelésem is van az épület hasznosítására: az idősek otthona jó ötlet, de lehetne itt anyaotthon is. Mindenképpen munkahely kell, mert a falu ennek a hiánya miatt ment tönkre. Néhány éve 260 ember három műszakban dolgozott az üzemben. Olyan vállalkozót kell ide hozni, aki figyel az igényeinkre. Csima Sándor kereskedő: - Az iskola alapötlete sem volt életképes; Babod nem engedheti meg magának, hogy nyolcosztályos iskolája legyen. Ha azonban már itt* ez a félkész épület, az egész falu érdeke, hogy valamit kihozzon belőle. Reklám kell, hogy vállalkozót csalogassunk ide, mert a helyi vállalkozóknak nincs elég tőkéjük. Itt hagyománya van az ipari tevékenységnek, s erre szakmailag fölkészültek az emberek. Ezzel az épülettel nincs jogi probléma, mint a műanyagüzemmel, aminek a felszámolása évek óta tart. Természetesen csak állami támogatással tudunk továbblépni. Torma Gézáné rokkantnyugdíjas: - A téesz felszámolásába mentem tönkre, én voltam a főkönyvelő. A családom révén is érzem az iskola hiányát. Két unokám van, a kicsi is elsős lesz. Legalább az alsósok lennének itt! A falu közéletében igyekszem részt venni, hogy együtt tegyünk a jövőnkért. A közművelődési egyesület elnöke vagyok, de látom, a tagjaink még a havi 100 forintos tagdíjat is nehezen fizetik. Pedig mindig volt itt tekintélyes jó pedagógus, aki szervezte a közművelődést. Csak pályázatokkal boldogulunk. Mindenképp iskolát szeret- nék, legalább alsó tagozatot. ■