Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-04 / 29. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. Február 4., Hétfő Kártérítés májkárosodásért (Folytatás az 1. oldalról) A háromezer dializált hazai vesebetegből 300- nál bizonyított a Hepatitisz C-vírusfertőzés. Ré­szükre, a károsodás fokát is figyelembe véve, egyenként 1 és 10 millió forint körüli összeget igényelnek. A kártérítés összesen mintegy 8 mil­liárd forintot tenne ki. Az anyagi terheket - tekin­tettel arra, hogy a vérellátás állami kötelezettség - a magyar államnak kell viselnie - tájékoztatott Ádám Aurél, az országos szövetség elnöke. El­mondta: adatlapokat küldtek az érintettekhez, akik maguk dönthették el: igénylik-e a kártérí­tést. Az összegyűjtött anyagot az Egészségügyi Minisztériumba C-vírus egyébként az 1990-es években vált is­mertté; a transzfúziót kapott betegek zöme ek­kor fertőződött meg. Dr. Sámik József, az Eurocer IV. számú ka­posvári dialízisközpontjának orvosigazgatójától megtudtuk: az utóbbi években nagyon megszi­gorították a kezeléseket, s azóta Somogybán nem volt újabb fertőzés. Állította: a meglévő esetek is már 10 évvel korábbiak, s a betegek már eleve pozitív eredménnyel kerültek a ka­posvári állomásra. Jelenleg 5 Hepatitisz C és 2 Hepatitisz B pozitív vesebeteget kezelnek. HIV- vírussal azonban nem fertőződött meg senki. A HEMODIALIZIS A vért az arteriovenózus Miiéből a dializátorba pumpálják küldték. Ha nem kapnak kedvező vá­laszt, öt fertőzött ve­sebeteg nevében próbapert indítanak, melyet egyénenként kell elrendelni. Az el­nök hangsúlyozta: a félelem még ott lap­pang az emberek­ben, de az első nyer­tes per után vélhető­en feloldódnak. . Megtudtuk: az esély, hogy Magyar- országon valaki fer­tőzött vérkészít­ményt kapjon, mind­össze egy százalék. A vesebetegeknél azonban a súlyos vérszegénység miatti gyakori vérátöm­lesztés ezt a kockázatot a húszszorosára növeli. Bár létezik már egy speciális hormonkészít­mény, mely részben kiváltja a transzfúziót, ez nem pótolja minden esetben a vért. A Hepatitisz Művesekezelések A dialízis (művesekezelés) a salakanyagok és a víztöbblet szervezetből történő eltávolítására használt eljárás. A dialí­zisnek két módszere van, a hemodialízis és a pertioneális dialízis. Hemodialízis során a vért a szervezetből eltávolitva egy olyan szerkezeten áramoltatják keresztül, mely a mér­gező anyagokat kiszűri, majd a megtisztított vért visszajut­tatja. Az eljárással szabályozni lehet a visszakerülő folya- dékmennyiséget. A dializáló készülék eltávolítja a salakanyagokat a vérből A megtisztított vért a dializátorból az arteriovenózus fisztulába pumpálják betegek negyed-, illetve félévente vesznek részt a vírust kimutató kötelező vizsgálaton. Az új be­tegeket a biztos eredményig különgépen keze­lik, amit utána fertőtlenítenek. A fertőzötteket pedig külön- szobában és ugyancsak különgé­pen dializálják. A főorvos hangsúlyozta: a betegek joga, hogy eldöntsék: kívánnak-e élni a kártérítési igényükkel. Azt azonban ne­héz eldönteni, hogy a fertőzés - mely adott esetben súlyos gyulladásos tüne­tekkel járhat és kihat a későbbi életük­re is - vérátömlesztés vagy a művesekezelés kapcsán következett be. Csak, ha egy időben több fertőzés történt az adott állomáson, akkor me­rül fel a gyanú, hogy onnan származik. VÁRNAI ÁGNES Molnár Árpád a Centrumban Hírek KÁPOLNA ÉPÜL. Ökumeni kus kápolna épül tavasztól a dombóvári kórház parkjában. A költségek nagy részét adomá­nyokból, s jótékonysági koncer­tek bevételéből fedezik. A 20 millió forint értékű beruházás terveit egy Németországban élő magyar építész készítette, aki Svájcban és Németországban maga gyűjtött pénzt a felépítés­hez. (ko) KORSZERŰ VILÁGÍTÁS. Új, energiatakarékos lámpatesteket szerelnek fel Csornában. A több utcában meglévő régieket kicse­rélik, s lámpákat telepítenek az olyan szakaszokra, ahol eddig nem volt biztonságos a közleke­dés. A munkálatok pénteken kezdődtek, s várhatóan ma estig befejeződnek. A beruházás 2 millió forintos költségeiből 800 ezer forintot a Széchenyi Terv pályázatán nyertek, a többit az önkormányzat az energiakölt­ség-megtakarításból fizeti, (ko) TELEHÁZ. Könyvtár, kultúr- ház, internetezési lehetőség és vendégszoba is lesz abban a teleházban, melynek építési munkálatai a napokban kezdőd­tek újra Mezőcsokonyán. A 21 millió forintos építkezés költsé­geit a tervező és kivitelező, egy helyi vállalkozó hitelezte meg az önkormányzatnak, amely tavaly 6 millió forintos önrészt tudott előteremteni. A községben ez az egyeüen lehetőség arra, hogy a mintegy 1500 falubeli használ­hassa az internetet, illetve a könyvtár szolgáltatásait, (ko) EDZENEK A LOVAS ÍJÁSZOK. Rendszeresen tartanak edzést a lovas íjászat kedvelői a kapos- dadai dombok között. Kassai Lajos, a lovas íjászat újbóli meg­teremtője oktatja a résztvevőket. A nap közös munkával kezdő­dik, majd a gyakorlótéren az íj használatát, a célba lövést gya­korolják. A nyeregben először ügyességi feladatokat végeznek, majd a lovasíjász-pályán a ver­senyek szabályainak megfelelő­en gyakorolják a lóról való nyila­zási a tanulók. ■ Balatonszabadi A Centrum Párt Molnár Árpád építészmérnököt, volt siófoki polgármestert indítja a 3-as választási körzetben.- Egymást kiegészítik az értékek; a Centrum keretet ad Molnár Ár­pád politizálásához, az ő szemé­lye pedig erősíti a szervezetün­ket, amely új alternatívát nyújt a polgároknak a választásokon - mondta dr. Gyenesei István, a Centrum Somogy megyei promi­nense. - Betöltjük azt a szerepet középen, amely hiánya miatt ed­dig az emberek negyven százalé­ka nem ment el szavazni. A válto­zás napja kell, hogy legyen a vok­solásé! - hangsúlyozta. - Ha a } hatalmon lévők győznek, akkor | meg kell változnia a stílusuknak és a támogatások elosztásának. Ha újak jönnek, akkor nekik is másképp kell tenni a dolgukat, mint korábban. Nem készülünk kormányzati szerepre, de megke- rülhetetíenné akarunk válni.- Nyolc év után nem könnyű visszatérni. Akkor azért távoztam önként a politikából, mert nem értettem egyet azzal a stílussal, ami kialakult s azóta is tart - mondta Molnár Árpád. - Kisebb csapatok igyekeznek alakítani a települések életét. Sajnos nem csak gazdaságilag, hanem moráli­san is kettészakadt az ország. Mi hiszünk abban, hogy középen el lehet fogadni á jobbról és balról érkező jó javaslatokat egyaránt; nem ideológiákról, hanem ügyek­ről akarunk beszélni. Hinni kell, hogy nem rosszat akar a másik, ha valamire javaslatot tesz.- Az nem fordulhat elő, hogy nem látnak az emberek; el kell mondani ne­kik, hogy mit tettem és mit nem tudtam elérni mondta Mol­nár Árpád. - Nem ígérek például adó- csökkentést, de ígérhetek tisztességes képviseletet, a párbeszéd, a fel­bomlott kapcsolatok kialakítását az emberek között.- Sajnos baj van a legalapve­tőbb dolgokkal is, a Balatontól tá­volodva egyre rosszabbul élnek az emberek; hiányzik még a jó út és az orvos is - tette hozzá. - Már Siófokon sem tud mindenki meg­élni a turizmusból s a kevés mun­kahely másutt még inkább gond. CZENE ATTILA Ajánlattételi Felhívás Balatonfenyves Község Önkormányzata értékesítésre meghirdeti az alábbi beépítetlen belterületi ingatlant: Balatonfenyves Cím: Hrsz: Terület: Beépítési % Kaposvári u. 57. 83/1 930 15 Részletes információ a Községháza műszaki csoportjánál kérhető. Cím: Községi Polgármesteri Hivatal 8646 Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. A vételi ajánlatokat a Község Polgármesterének címezve kell benyújtani, a hirdetés megjelenésének napjától számított 15. nap éjféléig, a fenti címre.A Képviselő-testület az ajánlatok birtokában dönt az ingatlan értékesítéséről. Megtagadta az orvos a sérült tanuló ellátását Tab Megtagadta egy súlyosan sé­rült általános iskolai tanuló ellátását Tabon, az 1. számú általános iskolában dr. Nyíró Tamás helyi háziorvos, mert nem hozzá tartozott. A diákot a siófoki rohammentő szállí­totta a kórházba. Csizmadia Nándor képviselő, az 1. számú általános iskola igazga­tója a legutóbbi rendkívüli tes­tületi ülésen interpellációként jelentette be: eltört és súlyosan vérzett január 29-én az iskola speciális tagozatára járó egyik negyedik osztályos diák alkarja. Hiába kerestek azonnal orvost a városban, nem értek el egyet sem és mentő sem volt. dr. Far­kas László gyermekorvost az asszisztense érte utol mobil tele­fonon, aki azonnal jött. A sérü­lés és a kiérkezés között azon­ban mintegy fél óra telt el.- Dr. Nyíró Tamás háziorvos - akit telefonon elsőként értünk el - megtagadta a nyílt törést szen­vedett diák ellátását, mivel nem az ő körzetébe tartozott - mond­ta Csizmadia Nándor. - Etikát­lannak tartom az eljárást, ezért a képviselő-testület bejelentésem­re kezdeményezni fogja, hogy az egészségügyi intézmény vezető­je vizsgálja ki az ügyet és a kö­vetkező testületi ülésen számol­jon be az eredményről. Dr. Nyírő Tamás háziorvos kérdésünkre elismerte, hogy telefo­non hívták az iskolába a sé­rült tanuló­hoz. Meg- mondtam, hogy keressék a gyermekor­vost, mert hozzá tartozik, vagy a területileg illetékes Szabó dok­tort - tájékoztatott dr. Nyírő Ta­más. - Nem a körzetembe tarto­zott a sérült, az említett kollégák feladata volt a tanuló ellátása. Dr. Balázsy István intézmény- vezető főorvos azt mondta: a sé­rülés nem ügyeleti időben tör­tént. Tud arról, hogy az elsőként elért dr. Nyírő Tamás valóban nem ment ki a helyszínre arra hi­vatkozva, hogy az iskola nem hozzá tartozik.- Dr. Farkas László gyermek- orvos végül ellátta a sérültet -‘ér­velt az intézményvezető főorvos. - Az iskolában elsősegély-okta­tásban részesült személy is steri­len leköthette és sínbe tehette volna a nyílt törést, hiszen a kiér­kező orvos sem tudott mást ten­ni. Az iskola igazgatójának el­mondtam: ha az illetékes orvost nem érik el, akkor ezután ne­kem, intézményvezetőnek szól­janak, hogy intézkedni tudjak. Hivatalos bejelentést az esetről nem kaptam, így nem kívánok eljárni az ügyben, krutek József Középutas kampánynyitó Budapest Működőképes önkormányzato­kat kell létrehozni, megteremtve egyben azok civil kontrollját - mondta dr. Gyenesei István, a Harmadik Oldal Magyarorszá­gért, valamint a megye legna­gyobb civil szerveződése a So- mogyért Egyesület elnöke a Centrum párt tegnapi budapesti kampánynyitó gyűlésén. A rendezvényen, melyről a harmadik oldalon tudósítunk, részt vettek a Centrumot alapító szervezetek vezetői is. Dr. Gye­nesei István leszögezte: egy élhe­tőbb élet megteremtésének is fel­tétele, hogy az önkormányzatok a parlamentben is képesek legye­nek képviselni érdekeiket, illet­ve, hogy az országgyűlés megfe­lelő civil kontroll mellett működ­jön. Taps kí­sérte vála­szát a kér­désre, hogy a Centrum in­kább a jobb­vagy a balol­dalhoz tarto­zik-e? - Akik balról nézik jobbra, akik jobbról, azok balra látják - mondta dr. Gyenesei István. - Valójában nincs értelme a jobb- és baloldalnak, ha nincs közép, amihez viszonyítani lehet. Már­pedig Magyarországon épp a kö­zépen volt politikai vákuum. Ezt felismerve jött létre a megyében 1994-től a Somogyért Egyesület, melyből a választáson új alterna­tívát adó Centrum párt is gyöke­rezik. ■ SkodaFabia Sedan 0 A SkodaFabia család legfiatalabb modellje, optimális alterna­tívát kínál a Combi és a Limousíne között. A SkodaFabia Sedan elegáns vonalai, tágas utastere és kiváló technikai adottságai a legszigorúbb kritikusokat is meggyőzik. Karg MOBIL Kaposvár, Semmelweis u. 7. Telefon: 82/529-575 Fax: 82/529-579 Autó Scháfer Fonyód, Köztársaság u. 99. Tel.: (85) 362-299 Fax: (85) 363-753 elektronikus *szervokormány' vezetőoldali légzsák % zöld hövédö üveg osztottan dönthető hátsó ülés 4 hangszórós rádióelökészítés SkodaFabia Sedan 1.4 (fjöLL) „ Már 15% induló részlettől elvihető! 1' A DÉOÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni avezeték egy-egy szakaszát Ezért: V: *V ■ . Mernyén a Lenin utcában a Kossuth tértöl Kaposvár felé, a Dózsa, a Táncsics és a Rákóczi utcában 2002. február 5-én 7 jHjH&jV órától főóra 30percig, ■ Mernyén a Dózsa, a Vörösmarty és az Arany János utcában } 2002. február 7-én 7 órától 15 óra 30 percig, ■ Mernyén a Lenin és a Jókai utcában, a Kossuth téren valamint a Dózsa utcában a Kossuth tértöl a Vörösmarty utcáig 2002. február 8-án 7 órától 15 óra 30 percig. ■ Mernyén a Petőfi és az Ady utcában 2002. február 11-én 7 órától 15 óra 30 percig, ■ Mernyén az Ady, a Vöröshadsereg, a Szabadság és í Latinka utcában 2002. február 12-én 7 órától 15 óra 3C percig áramszünet lesz A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmenet szolgáltatás-kimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltatc

Next

/
Thumbnails
Contents