Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-28 / 50. szám
lít B 2002. Február 28., Csütörtök A L M A N A C H 1 8 7 7. OLDAL Vége a kilátástalanságnak Somogyfajszon ez az első év, amikor a többi településhez hasonlóan tervezhet a falu. Annyi pénzük most sincs, hogy nagy terveik lehetnének, de az adósságokból kilábaltak és végre nemcsak egyik napról a másikra élnek.- Ez az év sem könnyebb, mint az előzőek voltak, de legalább nem kilátástalan - mondta Sáli István somogyfajszi polgár- mester. - Továbbra is csak nagyon kell takarékoskodnunk. Az ehhez szükséges lépéseket megtettük a múlt év végén. Újvárfalvával közös körjegyzőséget hoztunk létre. így húsz százalékkal kevesebbe kerül mindegyik falunak a hivatal fenntartása, és nekünk ez is számít. Végre nemcsak helyettesítő jegyzőnk van. Pál Tibor fiatal, és nagy segítségünkre van a felkészültsége. Az is nagy öröm számunkra, hogy az elmúlt munkákra valót. egy évben ötvennel többen lettünk; több gyerek született, és költöztek is néhányan Somogyfajszra. Végre ismét van helyben orvosunk és a költségvetésünkbe, ha szerényen is, de néhány felújítást is tervezhettünk. Kialakítottunk a védőnőnek egy új kezelőhelyiséget, és a tervek között szerepel, hogy az idén az önkormányzati intézmények helyreállításának is nekifogunk. Iskolából és óvodából is nagyobb kellene már Somogyfajszon, hiszen a gyerekek száma olyan erőteljesen nő, hogy mindkét intézmény teljes kihasználtsággal, zsúfoltan működik. Az önkormányzati épületre is ráférne az alapos tatarozás és az orvosi rendelőt is szeretnék rendbe tenni. Somogyfajszon azzal számolnak, hasonló takarékossággal négy-öt év alatt összespórolhatják a fontos Óvoda a természetben A játékok mellett a kirándulás is az ovisok kedvenc időtöltése FÁJSZ FOGAD A KAPUBAN. A Fájsz Fejedelem Általános Iskola diákjai és Berkesi Gyula készítették el a falu büszkeségét. Berkesi Gyula ötlete volt, hogy itt lenne a legjobb helye Fájsz fejedelem első szobrának. S azóta sok diák és néhány lelkes felnőtt összefogásával elkészült a szobor is. Egy 120 éves fajszi tölgyből, ami talán magról nőve lett öles törzsű, büszkén álló és rendíthetetlen, már fának is tisztelnivaló, ■ Szolgálat napi huszonnégy órában Boskovics Sándor hat éve a falu gondnoka, pokon is kap- Mindenki megelégedésére végzi a munkáját; nak az idősek Két éve Somogybán az év falugondnokának ebédet. Tehát választották. hétvégeken is dolgozom.- A siker titka az, hogy teljes emberként kell vé- - És nem- gezni ezt a munkát. Nagy emberismeret, türelem csak faluéi alázat kell hozzá - mondta Boskovics Sándor, gondnok- Szót kell tudni érteni mindenkivel. A beteg, ként. idős nénikkel éppúgy, mint a gyerekekkel, hi- - A helyi szén mindenkivel találkozom. Lassan már hat sportegyesü- éve végzem a teendőket, és a mai napig is úgy, letnek is ve- mint az első hetekben. Nem fogyatkozott meg a zetője va- lelkesedésem. Sőt, több feladatom van, mint a gyök, és kive- kezdetek kezdetén. A betegszállítástól a bevásár- szem a ré- lásig mindent megteszek, de van úgy, hogy csak szem a köz- néhány kedves szóra van szükség. Ez tulajdon- életből is. képpen huszonnégy órás szolgálat. Most éppen-Mikorpihen? megyei sza- Ritkán. Szabadságon nem is tudom, mikor valóversenyt voltam utoljára. Somogyfajszon meg egyébként is szervezek itt, Somogyfajszon. Már több mint ötmás a helyzet, mint a többi faluban; nálunk nem- vénén jelentkeztek, úgyhogy örülök, mert úgy csak hét közben, hanem hét végén és ünnepna- látszik, hogy sokaknak tetszik az ötlet. ______ ■ Ha kell, gyógyszert is hoz a falugondnok Vidékfejlesztő természetvédők Tizenegy éve van óvoda Somogyfajszon. Mióta megvan ez a gyermekintézmény, még sohasem volt ennyi óvodása, mint az idén. Naponta 36 apróság ellátásáról gondoskodnak.- A legfontosabb az, hogy családias légkörben, a gyerekek igényeinek leginkább megfelelően működjön az intézmény - mondta Fillöp Ildikó óvónő. - A gyermekközpontúság mellett nagy gondot fordítunk a hagyományőrzésre és a környezetvédelemre. A település természeti környezete olyan gazdag, hogy mikor a pedagógiai programot készítettük, ez volt az első számú szempont. Sokat kirándulunk a környéken, és amikor csak tehetjük, a szabadban vagyunk a gyerekekkel. Ez égy kicsit kényszer is: az óvodaépület már olyan szűk ennyi gyereknek, hogy mindenki ennek örül a legjobban. Persze mindenki ott segít, ahol tud. A szülők is rendszeresen kiveszik a részüket az óvoda támogatásából. Akár jótékony célú bálról, akár társadalmi munkáról van szó, mindenre kaphatók. Külföldi segítői'is vannak az óvodásoknak; a testvértelepülésről és egy másik német faluból is érkezett már játék a legkisebb fajsziaknak. Ezenkívül minden pályázati lehetőséget kihasználnak a faluban. így sikerült például fából készült gyermekjátékokat is fölállítani az intézmény udvarán. ■ Új fejezet kézdődött a Somogy Természetvédelmi Szervezet életében. Egyre többet dolgoznak a vidék fejlesztéséért is - sikerrel. Tömösvári Tibor, a szervezet elnöke elmondta: eddig is a helybeliekre támaszkodva végezték a munkájukat. Fölismerték: minden erőfeszítés hiábavaló, ha a környezetükben élők nem tisztelik az eredményeket. A kitartásnak meglett a gyümölcse, erről a környezet fejlesztése mellett több felújított műemlék is tanúskodik.- Az elejétől fogva tudtuk, mit akarunk - mondta Tömösvári Tibor. - Éppen ezért tudatosan végeztük munkánkat, s ennek köszönhető, hogy sikerült megtalálni a célokhoz a forrást is. Időközben megtanultuk a pályázatkészítés fortélyait, és olyan részleteket is fölfedeztünk, amikre később is lehetett építeni. így készítették el két éve a fajszi Kund-kastély felújítási tervét. Információs és konferenciaközpontot szeretnének kialakítani; ez mind a természetvédelmi, mind a vidékfejlesztési munka fontos segítője lehet. A Somogy Természet- védelmi Szervezet ugyanis az uniós csatlakozást segítő régiós felkészítés egyik hivatalos szervezete a Dél-Dunántúlon. Vállalták, hogy három megyében olyan közös programokat segítenek kialakítani a környezetvé- delemben, amelyekhez az érintettek uniós forrásokat szerezhetnek. Ezenkívül folytatják a Somogyfajszon elkezdett munkát is. Az idén a kastély belső felújítását szeretnék elkezdeni és a park helyreállítását befejezni. ___________________■ Faj szí olvasóinkat arról kérdeztük, milyen jövőt képzelnek a falujuknak? Az összefogás jobbíthatja az életet Hivatal Nándor, a Somogy természetvédelmi szervezet titkára: - Én optimista vagyok a jövőt illetően. A falu lakossága sokat tanult az utóbbi évek történéseiből, ezért talán nem változik az a szemlélet, ami a falu fejlesztésével kapcsolatban kialakult. Az önkormányzati intézmények végre nyugodtan működhetnek. A jövő pedig egyértelműen azon múlik, hogy Id tudja-e használni az adottságait a falu. Ez nagy lehetőség, hiszen itt a történelmi hagyományoktól a természeti környezetig, irodalmi emlékekig megvan minden, amiért a legtöbb településen rengeteget kell dolgozni és sok pénzt kell befektetni. Landor Jánosné gondnok: - A legfontosabb a fiatalok megtartása lenne. Amikor a téesz alakult, akkor is nagyon sok fiatal elment a faluból, mert nem volt helyben munkájuk. Azóta folyamatosan öregszik a település, de most jöttek fiatalok is. Őket meg kéne tartani, de csak akkor lehet, ha helyben találnak munkát. Sok az eladó ház a faluban. Lakniuk is lenne hol. Csak azért állnak tovább, mert helyben nem találnak megélhetést. Egy kulturális központ is jó lenne, mert amióta eladták a régit, nincs helyette új. Szükség lenne rá a fiataloknak, de családi rendezvényeken és az idősebb korosztály számára is. Szántó Zoltán, a Fájsz Fejedelem Általános Iskola igazgatója: - A nyugodt, békés politizálás lenne az első a falu jövője szempontjából. Jelenleg ugyanis megosztott a falu, s ez nem tesz jót a fejlődésnek. Amire feltétlen szükség lenne: egy korszerűbb iskola. Legalább két tanteremmel több szükséges, és szertárak kellenének. Az iskola tanulóinak létszáma egyre növekszik. Az óvoda közlése szerint 13 új elsősünk kezdi a tanévet és mindössze négyen ballagnak el az iskolából. Egy sportudvarra is szüksége lenne az intézményünknek, nem csak a tanításhoz, hanem délutánra és a közvilágítás korszerűsítésére is szükség lenne. Szabó Istvánné szakács: - Az utóbbi időben nagy a széthúzás. Más településen élők ugyanis igyekeznek megzavarni a falu életét. Pedig az itt már egyszer bebizonyosodott, hogy ebből semmi jó nem származik. Másra kéne fordítani az erőt. Van itt munka mindenkinek. Ráférne a felújítás a járdákra és az utakra. Amióta elkészültek, szinte nem is költöttek rájuk, főleg csúszós időben lehetetlen sok helyen közlekedni. Korszerűsítem kellene a konyhánkat és az ebédlőnket is, hiszen alig fémek el a gyerekek egy-egy étkezésnél. Nagy szükség lenne új munkahelyekre is, hiszen helyben nagyon kevés a lehetőség. Molnár Ferenc postavezető: - Sokat javítana Somogyfajsz lehetőségein, ha elkészülnének azok az ösz- szekötő utak, amik közelebb hoznák a nagyobb városokat. Libickozma felé Marcalit lehetne tíz küométerrel rövidebb úton elérni és a somogysárdi úttal Kaposvárig ugyanennyit lehetne spórolni. Ez azért nagyon fontos, mert helyben alig van munkalehetőség és csak ezeken a településeken remélhetnek az itt élők munkát, amiért nem mellékes, hogy mennyit kell utazni. Közművek is ráférnének a falura, de minden gerincvezetéktől nagyon messze esünk, ami annyira megdrágítja a beruházást, hogy esélyünk sincs rá. ___________. ■ SO MOGYFAJSZ HIVATAL MINDENNAP A polgármesteri hivatal címe: Somogyfajsz 8708, Kossuth Lajos utca 63. Tel./fax: 85/337-073 Mindennap van ügyfélfogadás: hétfőn 8-12 óráig, kedden délután 13-tól 16 óráig, szerdától péntekig délelőtt 8-12 óráig. A polgármesteri hivatal Újvárfalva községgel közös körjegyzőségben működik. A KÖZSÉG KORFÁJA Állandó lakosok száma: 540 Ideiglenes lakos 39 14 évesnél fiatalabb: 53 fiú, 61 lány 15-60 éves: 161 férfi, 152 nő 60 évesnél idősebb: 52 férfi, 61 nő NYOLCMILLIÓ HIÁNYZIK Somogyfajszon a 2002. évi teljes költségvetés 70 millió 123 ezer forinttal számol. Ebből egymillió- kilencszázezer forintot költenek a település fejlesztésére. Mindenképpen szeretnék elkészíttetni az idén az önkormányzati intézmények felújításához szükséges terveket. A képviselőtestület úgy tervezi, hogy az iskolát, az óvodát és a polgármesteri hivatalt felújíttatja és egyúttal bővítteti. Minden más beruházásra pályázati forrásból juthat csak pénzhez a település. A legtöbbet egyébként az oktatási intézményeire fizet ki a falu. Szociális célra kétmillió 775 ezer forintot terveztek. A kötelező feladatok ellátásához több mint nyolcmillió forint hiányzik a költségvetésből. Ezt a falu önhiki&iDályáza- ton szeretné pótolni. HELYBEN KEVÉS A MUNKA A községben a legnagyobb munkaadó az Osztopán-Bodrog Agrárszövetkezet. Ezt követi a község önkormányzata; a körjegyzőségen kívül az általános iskolában, az óvodában, valamint a szociális és az egészség- ügyi intézményeknél kínál munkát a falu lakosainak. Az Őszi Fény Otthonalapítvány bentlakásos nyugdíjasotthona a községben a harmadik nagy munkaadó, és ugyancsak több embernek ad munkát a Somogy Természetvédelmi Szervezet. KÉT BOLT, KÉT KOCSMA Somogyfajszon két bolt van és két kocsma. Az élelmiszerüzletekben elsősorban az olcsóbb árut, illetve a napi cikkeket - a kenyeret meg a tejet - vásárolja a lakosság. A kocsmákban ugyancsak az olcsóbb italok és a sör a legkelendőbbek, de édességet és cigarettát is sokat eladnak. Ezeken kívül van egy használtcikküzlet és árusít a vágóhídhoz tartozó hentesüzlet is. AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA: fábos ERIKA FOTÓK: KOVÁCS TIBOR