Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-27 / 49. szám
8. OLDAL G A Z D A S A G I T ÖKÖR 2002. Február 27., szerda Ml Mikrohitel, jobb feltételekkel Hamarosan öt évre emelkedhet a mikrohitel futamideje, a forrás pedig akár teljesen is felhasználható lesz forgóeszközpótlásra, az igénylők árbevételi határa pedig 200 millió forintra emelkedik. Budapest Tovább javulnak a mikrohitel feltételei a közeljövőben - jelentette be Nagy Róza, a gazdasági tárca közigazgatási államtitkára az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) évadnyitó sajtótájékoztatóján. Mint elmondta, a mikrohitel futamideje a jelenlegi 3-ról 5 évre emelkedik, az igényelhető ösz- szeg - a jelenlegi 50 százalékkal szemben - akár teljes mértékben felhasználhatók forgóeszközpótlásra, és a forgóeszközként felvett hitelek is 5 éves futamidővel fizethetők vissza a mai 6 hónappal szemben. A mikrohitelt jóval többen igénybe vehetik majd, mert a jogosultak árbevételi korlátja 100 millió forintról 200 millióra emelkedik. Az új feltételekről szóló rendeletet várhatóan napokon belül aláírja Matolcsy György gazdasági miniszter. Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a Széchenyi-terv egyik kapcsolódó pályázata kamattámogatást ad a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, amelyek a két konstrukció egyidejű igénybe vételével a jegybanki alapkamat feléért juthatnak hitelhez, ami jelenleg évi 4,25 százalékos hitelkamatot jelent. Az Iposz olyan átfogó informatikai szolgáltatási rendszer létrehozását is tervezi, amely révén a mikro-, kis- és középvállalkozások az európai uniós csatlakozással összefüggésben felmerülő valamennyi adó-, vám-, munkaügyi és egyéb kérdésre választ kaphatnak. A teljes uniós joganyagot lefordítják, érthető formába öntik és az informatikai rendszer révén elérhetővé teszik - jelentette be Szűcs György, a szövetség elnöke. Elképzeléseik szerint a rendszerhez induláskor legalább 120 ipartestület csatlakozik a 277-ből, de később, néhányszor tízezer forint fejében, az adott területen működő összes vállalkozás számára elérhető lesz az adatbázis, amely két év elmúltával már piaci alapokon fog működni. Az Iposz vezetői az Euro- pressnek elmondták: ha a fejlesztések a tervek szerint haladnak, akkor az új informatikai rendszer novemberben megkezdheti működését. DÓCZY LÁSZLÓ Kanadaiak perük az államot A kecskeméti konzervgyár mintegy háromszáz állandó dolgozója írta alá azt a szakszervezeti nyilatkozatot, amely a gyár sorsát érintő bírósági döntés ellen tiltakozik. RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2002. február 26.) Borsodchem 4 590 Ft ü Egis 12 520 Ft ü Matáv 932 Ft ff Mól 5 440 Ft ff OTP 20 945 Ft ff Richter 17 300 Ft ' ü TVK 3 005 Ft ff Zalakerámia 1610 Ft ü BUX: 7995,32 +0,94% eltérés az előző záróértékhez képest AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 399,75 Cseh korona 7,67 Euró 243,97 Japán jen (100) 209,44 Lengyel zloty 66,89 Svájci frank 165,25 Szlovák korona 5,83 USA-dollár 280,23 Jegybanki várakozás A Magyar Nemzeti Bank (MNB) prognózisa szerint idén éves átlagban öt százalék körüli infláció várható. A jegybank szerint a pénzromlás előrejelzésében a legnagyobb bizonytalanságot az olajárak alakulása jelenti. A fizetési mérleg idei hiánya az MNB szerint 1,2-1,8 milliárd euró lesz. EUROPRESS Kecskemét „Jelen levelünkkel kifejezzük, hogy mindannyian aggódunk a gyár sorsáért, és kiállunk a jelenlegi menedzsment mellett, amely bebizonyította az elmúlt két év alatt, hogy hatékonyan tudta és tudja működtetni gyárunkat” - áll többek között abban a levélben, amelyet a Kecskeméti Konzervgyár Rt. szakszervezete küldött el a parlamenti pártok frakcióvezetőihez. Ezt aláírta a gyár mintegy háromszáz állandó alkalmazottja is. Emellett a dolgozók tiltakozó demonstrációra is készülnek. A tiltakozást az váltotta ki, hogy a jelenlegi tulajdonos, a. Kecskeméti Konzervgyár Rt. és az előző üzemeltető, a KCE Kft. között két éve zajló perben részítéletet hozott a Fővárosi Választott Bíróság, amelyben részben elutasították a Kecskeméti Konzervgyár Rt. keresetét. A bíróság a kereset azon részét utasította el, amely annak megállapítását kérte: a volt tulajdonos, a Heinz jogosan állt-e el a három éve a KCE Kft.-vel kötött adásvételi szerződéstől. A Heinz 1999-ben részletre adta el a kecskeméti gyárat a kanadai tulajdonú KCE Kft.-nek, de 2000 márciusában elállt az adásvételi szerződéstől a fizetési feltétek nem teljesítése miatt. A gyárat pedig továbbadta a jelenlegi üzemeltetőnek, a Kecskeméti Konzervgyár Rt.-nek. A dolgozók azért tiltakoznak, mert a KCE tulajdonlása idején nem termelt a gyár, és elmaradt bérekkel is tartozik. Az rt. és a KCE Kft. között tovább folyik a per a pénzügyi követelések tárgyában. Nagy Péter, a KCE Kft. jogi képviselője szomorú, s a jogállamisághoz nem méltó magatartásnak tartja azt, hogy tömegtiltakozást rendeznek egy bírósági döntés ellen. Munkatársunknak elmondta: immáron a bíróság is kimondta, hogy az rt. két éve jogtalanul bitorolja a gyárat. Mivel megsérült a kanadai-magyar befektetési egyezmény is, ezért a Nemzetközi Választott Bíróságon a magyar államot is beperelik, rajnai attila Kétoldalú mintagazdaság Budapest Magyarország hosszú távon érdekelt a magyar termékek felvevőpiacának a bővítésében. Az orosz export növelésével hazánk kereskedelmi egyenlege jelentősen javítható - jelentette ki Vonza András. Az agrárminiszter elmondta: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrármarketing Centruma (AMC) másfél évvel ezelőtt létrehozta moszkvai irodáját, amely a magyar mezőgazda- sági termékek orosz piacrajutását segíti. Ennek keretében megállapodás született egy orosz-magyar mintagazdaságnak a létrehozásáról. A projekt 5 millió dollárba kerül, amelyhez a magyar fél 3,5 millió dollárral járul hozzá. A tokaji folyó borok oroszországi palackozása komoly előrelépést jelent a magyar borok oroszországi hamisításának visz- szaszorításában. Az együttműködés eredményeként három év után ismét beindult a szalámi és egyéb húskészítmények exportja. Eddig több mint száz tonna húsáru került a moszkvai Metró áruházakba. Az AMC közreműködésével Moszkvában megnyílt az első magyar étterem, és jól haladnak a tárgyalások a Magyar Kereskedőház és a Magyar Bemutató Mintabolt ügyében is. Az idén további értékesítést ösztönző akciókat és gasztronómiai hetek megrendezését tervezik. ÚJVÁRI GIZELLA SERTÉSFELVÁSÁRLÁSI ÁRAK 8. HÉT (FORINT) I. Országos élősertés-felvásárlási átlagár: 285,95 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 288,35 2. szövetkezeti átlagár: 285,36 3. egyéni vállalkozói átlagár: 275,71 II. Húscéhtagok által felvásárolt élősertés-átlagár: 290,20 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 292,50 2. szövetkezeti átlagár: 287,95 3. egyéni vállalkozói átlagár: 286,46 III. Régiónkénti felvásárlási átlagárak: 1. É-Magyarország (Heves, Nógrád, BAZ): 2. É-Alföld (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, 289 Jász-Nagykun-Szolnok): 286 3. D-Alföld (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun): 299 4. Központ (Budapest, Pest megye): 291 5. É-Dunántúl (Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér): 289 6. D-Dunántúl (Tolna, Somogy, Baranya): 292 7. Ny-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala): 295 IV. Országos átlagár hasított súlyra vonatkoztatva: E: 358,68; U: 347,41; R: 334,06; 0: 318,91; F >: 307,51 V. Nemzetközi hasítottfélsertés-átlagár: 1,28 euró Forrás: HÚSCÉH Orvosonként húszmillió M7-es: tartják a határidőket Egy medikus-évfolyamnyi orvos hiányzik a hazai gyógyin- tézményekből, ám a betöltetlen állások száma régiónként változó. Kétezer külföldi doktor dolgozik Magyarországon. Norvégia és Svédország honosítás nélkül is elfogadja a magyarok diplomáját. A kamara luxusnak tartja, hogy a 20 millió forintos költséggel kiképzett magyar szakorvosok elhagyják az országot. Budapest Várhatóan májusban utazik Göteborgba a jelenleg még itthon svéd nyelvet tanuló 16 orvos, akiket az északi ország egy fejvadász cége közvetített ki. Velük az előszerződést már megkötötték, s mivel a svédek és a norvégok honosítás nélkül elismerik a magyar orvosi diplomát, munkavállalásuknak nincs akadálya - mondta a Világ- gazdaságnak a Magyar Orvosi Kamara (MOK) főtitkára. Gyenes Gézától megtudtuk, hogy ugyan tavaly ősszel az egészségügyi kormányzat Norvégiával államközi szerződést írt alá a magyar doktorok fogadására, kiutazásukra eddig nem került sor. Pedig a 18-20 helyre huszonnyolcféle szakterületről nyolcszázan jelentkeztek, akik azt is vállalták, hogy nyelv- tanfolyamon vesznek részt. A kamara szívesebben venné, ha az átlagosan 20 millió forint költséggel kiképzett szakorvosok itthon maradnának. Elvesztésük luxus, ám mégsem akadályozható meg az egzisztenciális okok miatti külföldi munkavállalás. A négy évre szóló s közel 608 milliárd forintból 387 milliárd az egészségügyi dolgozók jövedelmének rendbetételét szolgálná. S ugyan a részletes tervek kidolgozása most van folyamatban, az orvosi életpálya rendszerének terve - e szerint a kezdő szakorvos 150 ezer forintot kapna - biztató. A mai, átlagosan 60-70 ezer forint havi nettó bér nem vonzó, ezért sokan egyedileg is próbálkoznak a határainkon túli munkával. Többen kaptak állást az Egyesült Arab Emírségekben. Dolgoznak Németországban és Angliában, de az USA különféle kórházaiban is magyar doktorok. A magyar orvosok külföldi munkavállalásáról nincs pontos adat, ennek fő oka, hogy többségük nem lép ki a munkahelyéről, helyette időről időre meghosszabbítja a külföldi tartózkodási engedélyét. Munkáltatóik - amíg lehet - helyettesítésekkel oldják meg a hiány pótlását. A MOK nyilvántartási bizottsága azonban megkezdte annak felmérését, hogy a megyék gyógyin- tézményeiben szükséges 40 ezer álláshelyről hányán hiányoznak. Nagyok a regionális különbségek - mondta Durai Aladár, a bizottság elnöke. Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyében 152, a sátoraljaújhelyi kórházban 45, Somogy megyében 60, Zalában 29 a betöltetlen orvosi állás, Pest megyéből nem jeleztek hiányt. Egyelőre azonban egy végzős medikus-or- voslétszámmal - ez körülbelül 700 fő - az állások betölthetők lennének, ám szükség van az elvándorlás pénzügyi-morális okainak megszüntetésére. nógrádi t. e. Magyarországon kétezer körüli a honosított diplomával dolgozó külföldi orvos. Többségük Erdélyből, Ukrajnából jött, és jól beszéli a magyar nyelvet. Van néhány harmadik világból letelepedett, korábban nálunk diplomázott orvos is. A külföldiek működési nyilvántartásba vételéhez szükség van a diplomájuk honosítására. A honosítási eljárás befejezéséig az országos tisztifőorvos ideiglenes működési engedélyt adhat ki. Ők legtöbbször konkrét gyógyintézménybe, betöltetlen álláshelyre jönnek, amit a fogadó gyógyintézet vezetője igazol. Ideiglenes működési engedélyt kaphatnak továbbá azok az orvosok is, akik egy-egy korszerű orvosi technika betanítására pár hónapra érkeznek Magyarországra. M7 Siófok. Mezőgazdasági útvonal hídjának felújítása FOTÓ: ESZES ANDREA Kaposvár Április 30-ig elkészül az M7- es két új nyomsávja Bala- tonvilágos és Zamárdi között. November 30-ig pedig felújítják a bal pályatest Zamárditól Érdig tartó szakaszát. Befejeződtek az M7-es építésének ütemezéssel kapcsolatos tárgyalásai. Az elvállat határidőt tartani lehet; április 30-ig elkészül Balatonvilágos és Zamárdi között a fél autópálya húsz kilométeres szakasza - mondta el tegnap kérdésünkre dr. Turgyán Tamás, a Nemzeti Autópálya Rt. sajtó- szóvivője. A nyolc híd rekonstrukciója télen is folytatódott, már épülnek a hangszigetelő falak, a vadvédő kerítések, és megkezdődött a parkosítás a humusz partfalra hordásával. A legfelső, úgynevezett kopóréteg nyomvonalra fektetésével azonban egyelőre várni kell, mert ezt a munkát plusz 15 fokos hőmérséklet alatt nem tudják elvégezni. Turgyán Tamás beszélt arról is, hogy május elején megkezdődik a bal gálya Zamárditól Érdig tartó szakaszának felújítása.- A november 30-ai határidő rövidnek tűnik, ugyanis erős balatoni turisztikai szezon várható. Júniusban nonstop dolgozunk majd, júliusban és augusztusban viszont a lehető legkevesebb szakaszon akarjuk egyoldali pályára terelni a közlekedőket - tette hozzá. A novemberig visszamaradó időben azonban újra teljes erőbedobással végezzük a felújítást. Egyébként kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint a jobb pályatest felújításakor, mert már felálltak a bázisok, a keverőtelepek. A bal pályatest felújítása 24,8 milliárd forintba kerül, Ez tartalmazza mintegy száz híd rekonstrukcióját és a vízelvezető rendszer megépítését is. _______________________ CZENE ATTILA