Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-24 / Vasárnap Reggel, 8. szám
2 KORKÉP 2002. FEBRUÁR 24. HÍREK Norvég-magyar kormányfői tervek ■ BUDAPEST - Magyarország és Norvégia hosszú távú, stratégiai fontosságú gazdasági együttműködésben gondolkodik, további magyarországi norvég befektetéseket szorgalmaz, az energetika és környezetvédelem terén is erősíteni kívánja a szálakat. Erről Orbán Viktor magyar és Kjell Magne Bondevik norvég miniszterelnök állapodott meg jj tegnapi budapesti megbeszélésükön. A skandináv kormányfő kitért arra is, hogy az elmúlt hat-hét évben 300 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom volumene. Kétséges Schröder prágai útja ■ PRÁGA - Továbbra sem biztos Gerhard Schröder márciusra tervezett csehországi látogatása. A német kancellár a tervek szerint március 22-én és 23-án látogatott volna Prágába, de | Milos Zeman cseh kormányfőf nek a szudétanémeteket bántó módon érintő kijelentései miatt az utat elhalasztották. Ze: mán Hitler ötödik hadoszlopának minősítette a szudétanémeteket, akik ezért gyakorlatilag maguk tehetnek kitelepítésükről. Belügyi találkozó Burgenlandban ■ KLINGENBACH - Pintér Sándor belügyminiszter | tegnap tárgyalásokat folytatott Ernst Strasser osztrák belügyminiszterrel a határ menti Klingen- bachban. Az osztrák szövetségi belügyminisztérium szakemberei tájékoztatást adtak az osztrák-magyar határátkelők fejlesztési terveiről. A munkákkal a nyári idegenforgalmi idény kezdetéig elkészülnek. A közel egymillió eurós beruházást az osztrák fél fedezi. A Fertő tavi közös átkelőt viszont magyar területen, a fertőrákosi kikötőnél hozzák létre. Zöld nem a csökkentésekre ■ NYÍREGYHÁZA - Az Európai Parlament Zöld frakciója nem fogadja el, hogy a csatlakozásra váró országok mezőgazdasági támogatásának mértéke csökkenjen majd, ezért új javaslatot nyújtott be az Európai Bizottsághoz a múlt héten - jelentette be Amold Cassola, az Európai Zöldpártok Föderációjának főütkára. Javaslatuk lényege, hogy a 2002-2003-ra előirányzott, de fel nem használt 15 milliárd eúrót csoportosítsa át az unió és fordítsa a csatlakozásra váró 12 ország támogatására 2004-2006-ban. Rövidzárlat okozta a vonattüzet ■ KAIRÓ - Rövidzárlat okozta a szerdai egyiptomi katasztrofális vonattüzet, de a tragédiának további okai is voltak. Nem riasztották a vonat vezetőjét a tűzről, nem voltak a vonaton olyan vészfékek, amelyeket működésbe lehetett volna hozni, és nem voltak ugyanerre a célra kialakított ablakok sem, ame- J lyek menekülési utat biztosítottak volna az utasoknak. Lemondott tisztségéről Ibrahim al-Demeri egyiptomi szállítási miniszter és Ahmed al-Serif, az egyiptomi államvasutak igazgatója. Hoszni MubaJ rak elnök mindkét lemondást elfogadta. Kasmírban keresik Bin Ladent ■ ÚJDELHI - Amerikai és brit elitkatonák Kasmír indiai részén keresik Oszama bin Laden arab milliomost, a szeptember 11 -ei New York-i és washingtoni terrortámadások megszervezőjét. A hírt az indiai védelmi minisztérium azonnal cáfolta. Az indiai határőrség kasmíri alakulatainak egyik illetékese is azt mondta, nincs tudomása ilyen akcióról. Újabb lépfeneriadó Amerikában ■ WASHINGTON - Lépfeneriadó volt az amerikai hadsereg legfőbb kiegészítő parancsnokságán, a Georgia állambeli Fort McPhersonban. Gyanús fehér port tartalmazó műanyag doboz felbukkanása keltette a riadalmat. Egyelőre nem ismeretes, hogyan került a gyanús tartalmú doboz a parancs- j nokság épületének postázójába. tfat dolgozót kórházi megfigyelés alá helyeztek, mert közvetlen érintkezésbe kerültek a szóban forgó anyaggal. Az FBI megkezdte a nyomozást, a fehér port alaposabb vizsgálatra laboratóriumba vitték. I Önmérsékletre utasított hadsereg ■ JERUZSÁLEM - Az izraeli kormány utasította a ; hadsereget, tanúsítson önmérsékletet a palesztin területeken, adja meg a lehetőséget a palesztin ható§ Ságoknak a szélsőségesek elleni fellépés folytatásá- 1 ra. Nyilván összefügg e lépés azzal, hogy a palesz- I tin rendőrség őrizetbe vette a Rehavam Zeévi izraeli idegenforgalmi miniszter ellen elkövetett múlt § őszi gyilkos merénylet két palesztin gyanúsítottját. Jasszer Arafat tegnap élesen bírálta Ariéi Sáron izraeli kormányfő tervét az ütközőzónák létrehozásáról. Közben - az önmérsékletre intő kormányutasítás ellenére - izraeli katonák lelőttek tegnap egy palesztint a ciszjordániai Hebron közelében. Bizonytalan gázpiac Több külföldi olajkutató cég leállította Magyarországi gázkutatásait. A nyáron várhatóan 10-12 százalékkal nő a gáz ára. Az állam a Mól gáz üzletágának megvételéről tárgyal. A szakemberek szerint a jövőre kezdődő piacnyitás után sem lesz olcsóbb a lakossági földgáz. ■ Néhány hónappal a hazai gázpiac részleges megnyitása előtt viharos sebességű átrendeződés körvonalai látszódnak az üzletágban. Az ország energiafelhasználásában a földgáz Európában szinte egyedülállóan magas, mintegy 38 százalékos arányt képvisel. Az ipari üzemek és a lakosság együttesen évi 15 milliárd köbméter gázt fogyaszt. A lakossági gázárat a kormány évek óta a tényleges költségektől lefelé „eltérítve” határozza meg. Ez a gazdagabb polgárokat hozza a szegényekkel szemben előnyös helyzetbe. A jobb jövedelműek több gázt fogyasztanak, s ezen keresztül több „támogatást" kapnak. A világpiacon az utóbbi hónapokban csökkent a gáz ára. Miközben a Mól a kormány által alacsonyan tartott árak miatt ez elmúlt két évben százmilliárd forintos veszteséget könyvelt el a lakossági gázszolgáltatáson, az idén már arra számítanak, hogy az üzlet „nullszaldós” lesz. Az alacsony világpiaci árak miatt az időpont alkalmas lenne a hazai lakossági áraknak a tényleges költségekhez történő igazításához. A kormány által tárgyalt gáztörvény szerepelt ugyan a kormány jogalkotási tervében, de ebben a ciklusban nem kerül a parlament elé. Ez a törvény lehetőséget teremtene arra, hogy a rászorulókat a szociális áron keresztül támogassák. Az állam (a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül) az ágazat állami kézbevételéről tárgyal a Mól vezetésével. Az ellenzéki pártok ellenzik a visszaállamosítást, s attól tartanak, hogy a későbbiekben a jelenlegi kormánypártokhoz közelálló üzleti körök fölözik le az alacsony áron történő értékesítésből származó hasznot. A lakosság gázellátását a hazai kitermelésből és az oroszokkal kötött hosszú távú szerződések segítségével biztosítják. A héten viszont több magyarországi gázkészletek feltárásával foglalkozó külföldi cég is leállt a kutatásokkal. Ennek indokaként az szolgált, hogy az új gáztörvény alapján a világpiacinál lényegesen alacsonyabb áron kellene eladniuk a Mólnak (vagy a cégnek, amelyhez a gázüzletág átkerül) az általuk talált földgázt. így kétséges a Törökkoppány közelében talált új, nagy kiterjedésű mező kitermelése is. A Magyar Energiahivatalban a közelmúltban elkészült a gázárképlet felülvizsgálata. Ez a képlet tartalmazza a kitermelés, beszerzés költségei mellett az új vezetékek építésének, a gáz tárolásának kiadásait is. A módosított képlet alapján idén 10-12 százalékkal nő majd a lakossági gáz ára. Az árszabályzás a jövőben „előretekintő” lesz, vagyis nem az emelést megelőző évi inflációt, hanem a tárgyévit veszik figyelembe, az árat pedig évente kétszer módosítják majd. A szakemberek szerint a piac teljes liberalizációja a későbbiekben sem hoz majd csökkenést a lakossági árakban, sőt inkább további emelkedésre lehet számítani. ■ Továbbra is áll a bál a Visegrádi Négyek (képünkön a tavalyi tihanyi értekezlet) elmaradt találkozójával kapcsolatban. A Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap vezércikkében úgy véli, hogy Orbán Viktor Benes-dekrétumokat érintő brüsszeli kijelentései miatt a közép-európai együttműködésnek egyelőre vége szakadt, miután a magyar kormányfő Brüsszelben gyakorlatilag Csehország és Szlovákia uniós csatlakozása ellen lépett fel. Orbán Viktor szerint nincs itt különösebb teendő, mindenkinek higgadtan, nyugodtan be kell látnia, hogy vannak olyan kérdések, amelyeknek politikán túli értelmük és mélységük is van. Orbán Viktor kijelentette, a benesi dekrétumokban lefektetett kollektív bűnösség gondolata testidegen az európai egyesülés eszméjétől. A miniszterelnök arra kért Magyarországon mindenkit, a politikusokat és a politikán kívüli személyeket is, hogy véletlenül se tegyenek olyan nyilatkozatokat, amelyek szemben állnak Magyarország nemzeti érdekeivel. Szerda reggelre összehívta a parlament külügyi bizottságának rendkívüli ülését Szent-lványi István, a testület elnöke. A testületi ülés egyetlen napirendi pontja és tárgya Orbán Viktor Benes-dekrétumokat érintő kijelentései és az azt követően előállt külpolitikai helyzet megvitatása lesz. Szent-lványi úgy ítéli meg, hogy súlyos külpolitikai kudarc érte Magyarországot, és a kormányfőnek be kellene fejeznie a Nastase-megállapodással kezdődött külpolitikai ámokfutását. Centrumban az M3-as autópálya ■ A Centrum párt rendkívüli aggodalommal figyeli, hogy az egyre durvább választási kampányban a politika kikerült az utcára, valamint romlik Magyarország viszonya a szomszédos országokkal. Kupa Mihály pártelnök elmondta, mindent elkövet azért, hogy érvényt szerezzen annak az 1992-es országgyűlési határozatnak, amely szerint az M3-as autópályát a halmozottan hátrányos helyzetű Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs- Szatmár-Bereg megye felzárkóztatása érdekében kell kiépíteni. A helyi polgárosodás alapjai ■ Pokorni Zoltán Fidesz-elnök beszédével folytatódott a Fidesz által rendezett országos polgármesteri értekezlet tegnap Budapesten. Pokorni kijelentette, a helyi önkormányzatok működését tartja a polgárosodás alapjának. Ott ugyanis a közös gondokról közösen döntenek, a helyi szolgáltatások valóban mindenkit képesek kiszolgálni. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az 1998-ban a kormány által bevezetett gazdaságpolitikai hangsúly- váltás segítséget nyújtott az önkormányzatok működésének javulásához. Demonstráció a felvidéki magyarokért ■ Tiltakozó demonstrációt tartott tegnap a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetsége előtt. Toroczkai László, a mozgalom elnöke elmondta, hogy a szlovák politikusok „nyeregben érzik” magukat, fenyegetik az ott élő magyarokat, de ha atrocitások érik a felvidéki magyarokat, akkor nem 520 ezer, hanem 15 millió magyarral kerülnek szemben. Lészko Károly, a mozgalom felvidéki elnöke követelte a benesi dekrétumok eltörlését. Pályázatok a kunmadarasi repülőtérre ■ Két ingatlanfejlesztő és egy pénzügyi cég közösen kíván részt venni azon a nyilvános árverésen, amelyet várhatóan az ÁPV Rt. ír majd ki a kunmadarasi volt szovjet katonai repülőtér és laktanya értékesítésére. A pályázni kívánók egyike a budapesti Garantor ’96 Kft., míg a másik a szolnoki székhelyű Első Tisza Ingatlanfejlesztő Rt. Emlék vagy kampányfogás A diktatúrák áldozatainak emléket állító Terror Háza múzeum ma nyitja meg kapuit Budapesten, az Andrássy út 60. szám alatti épületben, amely az 1944-es nyilas rémuralom idején a magyar nácik pártszékháza volt, s ahol 1945-től 1956-ig a kommunista terrorszervezetek, az ÁVÓ és az ÁVH rendezkedett be. A VR arra volt kíváncsi, kinek mi jut eszébe a múzeum megnyitásáról. ■ Grétsy László nyelvész: - Az agresszió jut erről e- szembe, amelyet én mindig és minden fokon elutasítok. Ezért nem szeretem az agresszív filmeket sem, hiszen a fiatalokat erőszak elkövetésére buzdítja. Én az embert szeretem, s nem az emberek közötti gyűlölködést. Bálint György (Bálint gazda) kertész, televíziós: - Hosszú évtizedek tapasztalatai mondatják velem, hogy az embereket sokkal inkább az egymás megértésére, megbecsülésére, tiszteletére kellene biztatni, semmint a terror szóval a gyűlöletet terjeszteni. A társadalmi túlfűtöttséget kellene valahogy csők kenteni, s nem hiszem, hogy erre a Terror Háza megnyitása lenne a lég alkalma Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója: - Elsőként a nyilasok jutnak eszembe, utána a diktatúrák. S az, hogy nem lehet különbséget tenni a német náci és a szovjet kommunista típusú diktatúrák között - sajnos nekünk mindkettőben volt részünk -, s ebben épp ez a legfélelmetesebb. Nagy Bandó András humorista: - Egy kérdésem lenne: a látogatók önként mehetnek oda vagy fekete autóval viszik őket? Ungár Anikó bűvész: - Nem szeretnék politikai kérdésről nyilatkozBalázs Fecó rock zenész: - Nagyon jó ötletnek tartom a múzeum megnyitását. Egyrészt hasznos azoknak az idősebbeknek, akik éltek abban a korban, s megemlékezhetnek az áldozatokról. De azoknak a fiataloknak is, akiknek fogalmuk sincs arról az időszakról. A jövőbeni életükben ugyanis szükségük lenne arra, hogy megtudják, mi történt akkor. Moldova György író: - Propagandafogás, amely a választás előttre van időzítve. Közepes kampányötletnek tartom. A dolgok lényegét megkerüli, a lényeg ugyanis sokkal mélyebben van. Tamás Gáspár Miklós filozófus: - Helyeslem, hogy megemlékeznek a diktatúrák áldozatairól, s kétségbe ejt, hogy ilyen ízléstelen módon teszik. A. B. Cs.