Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-17 / Vasárnap Reggel, 7. szám

2002. FEBRUÁR 17. KÖZELRŐL Mulatott a konferencia Máglya lobbant, boszor­kányseprűk surrogtak, vas­orrok villogtak - valahogy mégsem volt ijesztő a han­gulat pénteken este Bányán, ahol a hagyományokhoz hí­ven ünnepélyesen boszor­kánnyá avatták azokat, akik a legtöbbet tették a régió tu­risztikai céljainak megvaló­sításáért. Merthogy - tartják az itteniek - igenis szép számmal vannak ilyen, a „turizmusszekeret” húzó jó boszorkák. Az idén a meg­tisztelő Bányikusz Boszor- kányikusz címet nyolcán ve­hették át: Benkes László, a Dél-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság tagja, dr. Fadgyas Erzsébet, a kaposvári ÁNTSZ vezetője, dr. Kercza Imre, a Somogyi Hírlap főszerkesztője, Szíjjártó Györgyi, a Magyar Turizmus Rt marketing igaz­gatója, Péntek István, a So­mogy Megyei Idegenforgal­mi Hivatal igazgató-helyette­se, Varga Csaba, a Stratégiai Kutató Intézet igazgatója, a horvát Zlatko, valamint Kas­sai Lajos lovasíjász. Az eskü és a szertartásos meg- söprűzés után a frissen kine­vezett boszikkal együtt min­den vendég jól szórakozott a Déryné Vándorszíntársulat műsorán, aztán pedig ki-ki elmerülhetett a zselici étel­különlegességek nyújtotta kulináris élvezetekben. A tegnapi mulatságon nem voltak ugyan boszorká­nyok, viszont a szennaiak boszorkányos ügyességgel kápráztattak el vendégsze­retetükkel minden vendé­get. Amióta turisztikai vásár létezik, azóta hagyomány, hogy a záróesten a szennai­ak látják vendégül a rendez­vény vendégeit. Ezúttal is kitettek magukért a hagyo­mányőrzők, a vidám műsor után pedig hamisítatlan szennai ízekkel ismerked­hettek a résztvevők: húsos káposzta volt a „nyitány”, aztán a gánicától a szilvás gombócig, barátfülétől a ré­tesekig, prószától a disznó­sajtig, hurkáig minden jóval megpakolták az asztalt a vendéglátók. S hogy miben rejlik a híres szennai ven­dégszeretet? Handó János polgármester szerint nincs abban semmi különleges. Egyszerűen csak szeretik, ha vendég érkezik, ám főleg azt, ha a vendég jól érzi ma­gát. Szennában ez nem kü­lönlegesség: minden család így csinálja... Jakab Szennában a vendégfogadás értékes hagyomány HÍREK Költözne a rendőrség ■ A Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel értesülése szerint értékesíteni kívánják a siófoki rendőr- kapitányság székházát. A mostaninál kisebbe költöznének, vagy újat építenének; mindez at­tól függ, hogy a megyei főkapitányság és az ORFK mit szól ehhez az elképzeléshez. A ter­vek szerint az autópályához közel épülhetne föl az új székház, akár például a kiliti vásártér területén. Agresszív diáklányok ■ Három középiskolás lány megtámadott egy ne­gyediket Nagykanizsán, a Hunyadi és Rozgonyi utca sarkán. Retten lefogták az áldo­zatot, a harmadik pedig egy késsel karcoláso­kat ejtett az arcán. A kilencedik osztályos gim­nazistát két héttel korábban ezek a lányok már összeverték, s mint elmondta: egyik támadás­nak sem tudja az okát. Az eset komoly meg­döbbenést keltett a városban. Kábeltévé-káosz Lekapcsoltak a ká­beltévé-hálózatról olyan siófoki előfize­tőket, akik már feb­ruárra is befizették a díjat. Nincs rend a helyi szolgáltató, a Fiber- Net Rt nyilvántartásá­ban, s ennek' a tévé­nézők látják a kárát; gyanítható ugyanak­kor, hogy kártérítés­ért hiába is fordulná­nak a társasághoz. Az utóbbi időben országosan is meg­szaporodtak az előfi­zetői panaszok szá­ma a műsorszolgálta­tókra. A FiberNet Rt- nek is kijut a kritiká­ból. Gyakori az adás­kimaradás, ezzel együtt egyre csak nő az előfizetési díj; a szociális programcso­mag árát Siófokon példátlan módon negyvenhárom száza­lékkal emelték meg. Az Országos Fo­gyasztóvédelmi Egye­sület a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul, mert szerinte a kábeltévé-szolgálta­tók visszaélnek erő­fölényükkel. Fónai A Somogyi Hírlap a turisztikai kiállításon Nyereményekkel, játékkal, meglepetéssel várjuk olvasóinkat a Turisztikai kiállítás és vásár ideje alatt standunkon. Előfizetésre, hirdetés feladására egyaránt lehetőség van. Megvásárolható a Somogyi Hírlap Millenni­umi Almanach kiadványa is, amelynek ára előfizetőinknek mindössze 3990 forint. A Turisztikai kiállítás és vásáron a Somo­gyi Hírlap standján tegnap tesztlapot kitöl­tők közül Somogyi Hírlap ajándékcsomagot nyert: Bosnyákné Lőrinczy Ildikó Kaposvár, Harangozó Tibor Nagybajom, Fábos József Kaposvár. Egyhavi Somogyi Hírlap előfize­tést nyert: Bohner Zsófia Kaposvár, Mar- csingó András Kaposvár, Végh Lászlóné Ka­posvár. Egyhavi Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel előfizetést nyert: Tóth Zoltán Kapos­vár, Máté Szilvia Kaposvár, Posza Sándorné Kaposvár. Gratulálunk! Nyereményeiket kézbesítő­inkkel juttatjuk el hozzájuk. (SVIW MINDEN OTTHONBAN OTTHON... JÓT, JO ÁRON! Építők Boltja Kaposvár, Vásártéri út 3. (a MÓL kút mellett) Tel.: 82/314-147 az SVT-W Tűzhelygyár Kft. Salgótarján termékeit márkabolti választékkal forgalmazza. Kínálatunk:- gáz és elektromos tűzhelyek- fa- és széntüzelésű tűzhelyek- kályhák, kandallók, olajkályhák- füstcsövek, kerti grillek- vasöntvény termékek és edények- tüzeléstechnikai alkatrészek Akció! VESTA M3P gáztűzhely Othello 7 KW kandalló Servant IF 5 KW kandalló Servant 5 KW zom. kályha 44.900 Ft 69.900 Ft 51.900 Ft 42.900 Ft Országos szervizhálózat - 20 évig alkatrész ellátás. Budapest Bank hitelügyintézés helyben. Nyitva tartás: H-P 8.00-16.00-ig, SZÓ 8X10-11.30-ig Vastelep Kaposvár, Vásártéri út 3. Tel.: 82/318-926 Vaskohászati termékek nagy és megújult választékával várja Tisztelt Vásárlóit! Kínálatunkból: ÁFA-s fogy.ár Betonacél cr4,2x150, 4,2x2150, e"4,2><5000 2.500 Ft/db Bord. betonacél er 10x6 fm. 110 Ft/kg Bord. betonacél «ri2x6fm. 110 Ft/kg Horg. lemez 1000x2000x0,5 1.920 Ft/tábla Laposacél 20x6 100 Ft/kg Laposacél 25x12 115 Ft/kg Laposacél 40x12 110 Ft/kg Szögacél 20x20x3 130 Ft/kg ' Szögacél 25x22x3 130 Ft/kg Szögacél 30x30x3 125 Ft/kg Szögacél 50x50x5 130 Ft/kg Hidegen alakított “U” 20x20x2 155 Ft/fm Zártszelvény 20x20x2 180 Ft/fm Zártszelvény 40x40x2 360 Ft/fm Zártszelvény 60x40x2 460 Ft/fm Továbbá kapható még szeg, elektróda lemez, hordóabroncs, cső, l-U-T acél, húzott áru, huzal. A raktáron nem lévő anyagokat kedvező feltételekkel rövid határidőre beszerezzük. Tizenéves nyaralóbetörők Ezen a télen elkerülték a balatoni nyaralókat az uta­zó betörők. Amit viszont korábban nem tapasztal­tak a rendőrök, hogy a tó­parti települések kama­szai látogatják a télidőben gazdátlan üdülőket A balatoni város általá­nos iskolásai fémet gyűj­teni mentek el hazulról, s a szülők nem is sejtették, hogy szorgalmasnak hitt gyerekeik a nyaralókat feszítik fel az értékes hul­ladékért. Volt olyan nya­raló, amelyet hatszor-tíz- szer is felkerestek, mire mindent kipakoltak, ami eladható volt. A MÉH te­lepen még arra is volt gondjuk, hogy álnéven adják le a fémholmit. S éppen ezen buktak le. Horváth Gyula a fonyódi kapitányság rendőr őrna­gya azt már nem árulta el, hogy a nyomozás so­rán milyen módon jutot­tak el az álnevektől a va­lódi tettesekig. Az egyik faluban 10-12 betörést si­került a fiatalkorú bandá­ra rábizonyítani. Megbá­nást azonban nem mu­tattak. Előfordult, hogy csütörtökön kihallgatták őket, s vasárnap újra be­törtek valahova. Egy másik tóparti tele­pülés iskolájában tűnt el az egyik diák mobiltele­fonja a torna óra alatt. A tanárok azonnal szóltak a rendőröknek, így egy órán belül meglett a tol­vaj, aki az első kihallga­táskor tagadta, hogy bár­mi köze lenne a dolog­hoz. Utóbb kiderült, hogy így gyűjtötte a zseb­pénzt a gyerek. Volt akit motorkerékpár lopás mi­att hallgattak ki, s a rend­őrségről hazafele lopott egy másikat. Mindez már a sokat próbált rend­őrök idegeit is borzolja, mint mondták ilyen gát­lástalansággal nem min­den nap találkoznak. . Gáldonyi MEGKÉRDEZTÜK Élményekkel teli hátizsák Utazni annyi, mint megismerni és megszeretni a világot A Kaposvári Turisztikai Kiállítás látoga­tóit arról faggattuk: szerintük miért Jó utazni, ml teszi Igazán különlegessé a vllágjárást? Dr. Ureczky József, Nagycsaládosok Egyesülete:- Az utazás számomra egyet jelent azzal, hogy a családommal közö­sen megszervezünk egy kellemes nyaralást. Az úticél így tulajdon­képpen csak másodlagos. Az első szempont az, hogy együtt lehe­tünk, megoszthatjuk egymással az élményeket, együtt fedezhetjük fel az új, ismeretlen tájakat. Ettől kü­lönleges egy utazás. Amikor kiválasztjuk, hogy hova megyünk, a legfontosabb, hogy nyugalmas, csendes hely legyen. Hegedűs Imre, bogiári őstermelő:- Minden évben eljövünk a turisz­tikai kiállításra, és itt választjuk ki az új uticélt. Az idén Krétára me­gyünk, két hétre. Minden évben májusra időzítjük a nyaralást, ne­kem ez az „éves pihenés”. A gaz­daságban egész évben nincs meg­állás, de ez a néhány hét mindenért kárpótol. Sze­retem a különleges, szép tájakat, de fontos a csend, a nyugalom és persze csak olyan hely jöhet szóba, ahol horgászni is lehet. Otolecz Andrea, építész:- Amikor egy utazást megszerve­zünk, számomra a látnivalók, a környék idegenforgalmi nevezetes­ségei a legfontosabbak. De ugyan­ilyen lényeges a pihenés, a nyuga­lom is. A kettőt nem lehet elválasz­tani. Az idén egy márciusi síelést és egy nyári horvátországi üdülést terveztünk, mindkettő másként lesz pihentető. S mivel hama­rosan a picit is vihetjük magunkkal, újabb szem­pont, hogy lehetőleg neki való programok is le­gyenek. Vidus Viktória, tanuló:- Még nem vagyok tapasztalt „vi­lágjáró”, de nagyon szeretek utaz­ni. Vonzanak a különleges, egzoti­kus országok. Egy turisztikai aján­latban kulcskérdés, hogy a progra­mok tartogassanak valamilyen kü­lönlegességet. A komfort, az ellá­tás minősége számomra kevésbé lényeges. Igaz, egy hátizsákkal mégsem indulnék neki a világ­nak, de nem is az alapján választanék utat, hogy „hány csillagos” a szálláshely. Klencsár Gábor, fotós:- Ahova nyaralni megyünk, minél nyugodtabb, csendesebb hely le­gyen. És minél messzebb van, an­nál jobb, mert csak így lehet igazán elszakadni a megszokott környeze­tektől, a hétköznapoktól. Ne le­gyen politika, meg választási kam­pány, viszont legyen tenger, csodá­latos tájak, különleges látnivalók, programok és jó társaság. Az anyagi szempontok nem elsődlege­sek: ha egy út igazán csábító, nem az számít, hogy mennyibe kerül. Kommandósok: vállalják a veszélyt Az idén tízéves a Kapós Beveté­si Alosztály: akkor hozták létre, amikor a 90-es évek elején ug­rásszerűen megnőtt a bűncse­lekmények száma, újfajta, és egyre durvább bűnügyek jelen­tek meg. Mergancz Sándor, az alosztály vezetője elmondta: fel­adataik közé tartozik a különö­sen veszélyes fegyveres bűnö­zők elfogása, terrorcselekmény esetén vészterv végrehajtása, túszejtéses bűnügyeknél az azonnali beavatkozás. Mind­emellett a „hagyományos” rend­őri feladatokat is ellátják. A Kapós Bevetési Alosztály tagjai évente 40-50 speciális bevetésen vesznek részt. A csapat minden tagjának van olyan emléke egy-egy ügy kap­csán, amelyik még hosszú évek múlva is kísérti. Például amikor egy siófoki akciónál vasvellával támadt rájuk egy dühödt bűnö­ző. Látszólag nem lett volna más megoldás, mint a fegyvereket használni, ám a csapat trükkel, és némi rábeszéléssel sikeresen megoldotta a feladatot. Fonyó­don nagy mennyiségű lőszert, fegyvert és robbanóanyagot rej­tegető fegyverkereskedőt kellett ártalmatlanná tenni. A csapat egy tagja számára ez különösen emlékezetes. A bűnöző fegyvert fogott rá, és pontosan tudták: nem riad vissza attól, hogy hasz­nálja is. Kisberkiben szintén csak leleménnyel sikerült ártal­matlanná tenni egy elmebeteg férfit, aki baltával kergette el a mentősöket, és a rendőrökre is rátámadt. Az eszközökön még ma is látszanak a baltacsapások nyomai. Szintén egy Kaposvár környéki faluban történt: egy budapesti tűzharcban megsérült fegyveres bűnöző itt bujkált, egy ismerősénél akart elrejtőzni. A házban azonban egy nő és két kisgyermek is volt, akiket elő­ször ki kellett menteni. Előfor­dul olyan eset is, hogy somogyi eset kapcsán, de megyén kívül kell akciót végrehajtani a kapos­vári kommandósoknak - mint például amikor egy somogyi bűncselekmény zsarolással, rob­bantással gyanúsított elkövető­jét akarták kézre keríteni. Pitbullok, fegyverek, biztonsági rendszer állta a rendőrök útját a veszélyes akció során... Az alosztály tagjai tudják: egy-egy ilyen feladat megoldásá­nak legfontosabb része az előké­szítés, a „trükkök” kidolgozása. A véletlen azonban gyakran köz­beszól, és új helyzet elé állítja a „kommandósokat”. Ilyenkor a pillanat törtrésze alatt kell dön­teni, a késlekedés életekbe ke­rülhet. Úgyhogy nemcsak meg­felelő erőnlétre, gyors helyzet- felismerésre, hanem kötélide­gekre is szükség van. A heti többszöri erőnléti tréningen, kö­zelharc-edzéseken, lőgyakorla- ton kívül fontosak a taktikai megbeszélések, és ismerni kell a hatályos jogszabályokat is. S hogy ők volnának a rendőrség félelmetes „nagyágyúi”, akik azonnal „odacsapnak”...? Azt mondják: éppen azt kellett bebi­zonyítaniuk az elmúlt évtized alatt, hogy nem ez a jellemző. Először megpróbálnak diploma­tikus módszerekkel, furfanggal eredményt elérni, s csak végső esetben jöhet az erő. Igaz vi­szont, hogy szembe kell nézni­ük a veszéllyel, sőt sokszor a ha­lállal „szemeznek”. Tudják, és vállalják. Minden feladatra, még a legkockázatosabbra is mindig van önként jelentkező. Persze, a rémálmok ettől még maradnak... Egy azonnali túszhelyzet gyere­kekkel... Egy elmebeteg, min­denre elszánt bűnöző... S ez még mind semmi ahhoz, hogy egy veszélyes akcióban a lét­szám vagy a felszerelés hiányos­sága miatt kell túl nagy kockáza­tot vállalni. És ez - tudják - nem rémálom, hanem reális félelem: egy uniós ország hasonló egysé­géhez képest itt a létszámot a bátorságnak, a technikát az ész­nek kell pótolnia... Jakab

Next

/
Thumbnails
Contents