Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-02 / 28. szám
2002. Február 2., Szombat HÉT VÉGE 9. OLDAL Három évtized hűsége A díszes plakett és a jelvény a hűség jelképe: harmincévi szolgálatáért vehette át dr. Dégi Endre rendőr ezredes. Amikor negyedikes gimnazistaként egy osztálytársával együtt felült a vonatra, Ordacsehiből Kaposvárra utazott, és a főkapitányságon elszántan kijelentette: bűnügyi nyomozó szeretne lenni- minden eldőlt. Egy életre eljegyezte magát a rendőri munkával.- Érettségi után a körmendi tisztképzőn tanultam tovább, 1972 január elsejétől kerültem a fonyódi kapitányságra, egy igazi csapatba, ahol életre szóló tapasztalatokat szerezhettem - emlékszik vissza a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.- A rendőrtiszti főiskola után a marcali kapitányság következett, ahol nyomozó, majd bűnügyi osztályvezető lettem, végül 1985 és 90 közt kapitányságvezető. Közben elvégeztem a jogi egyetemet is. Az 1988-90-es változásokkal aztán egy új, minden addiginál izgalmasabb időszak következett...- Pályafutásának első felét még az elmúlt rendszerben, másik felét a rendszerváltás utáni korszakban töltötte. Milyen volt végigélni a változásokat?- Szép, de nehéz időszak volt. Naponta „vizsgázott” az állomány. El kellett dönteni, hogy milyen irányban fejlődjön a rendőrség. Önkormányzati vagy állami legyen-e, centrális legyen-e vagy nem. A pártirányításű, erőteljes katonai vonásokat mutató, tekintélyelvű szervezet helyett, amely totális elhárításra rendezkedett be és nem ismerte a civil kontrollt, valami egészen mást kellett létrehozni. Kulcsfogalom lett a nyitottság, az emberi jogok.- Eközben a bűnözés helyzete is gyökeresen átalakult...- Amikor 1972-ben a rendőrséghez kerültem, a megye területén az ismertté vált bűncselekmények száma alig négyezer volt. így volt ez egészen 1988-ig. A rendőri állomány közben majdnem akkora létszámú volt, mint ma. A rendszerváltás után négyszeresére, 15-16 ezerre emelkedett a bűncselekmények száma. Kiugró év volt az 1997-es, 18 ezer ismertté vált bűncselekménnyel. Kinyíltak a határok, húszévi állandóság után újfajta bűncselekmények jelentek meg. Meg kellett ismerkedni a szervezett bűnözés jelenségeivel, fegyverrel, kábítószerrel, prostitúcióval. Megjelentek az egyre bonyolultabb gazdasági bűncselekmények. A módszerek egyre inkább eldurvultak. Iparág lett a gépjárműbűnözés. Nem működött a szociális háló, megjelent a megélhetési bűnözés. Lehetne még sorolni.- Hogyan reagált a rendőrség erre a robbanásszerű változásra?- A létszám alig emelkedett, annak a kis csapatnak kellett felvennie a harcot az elhatalmasodott bűnözéssel. Ráadásul úgy, hogy technikában, módszerekben hatalmas hátrányban voltunk. Ezek később érkeztek, később született meg a rendőrségi törvény is, sok területen késett a jogi szabályozás. Bár - részben külföldi segítséggel - sikerült jócskán behozni a lemaradásból, látványos a változás, korántsem vagyunk még az út végén... Az egyre bonyolultabb ügyek komoly értékelő-elemző munkát igényelnek. Ma már nincs ügyirat 40-50 oldal alatt, de volt olyan bűnügy, ahol egy teherautóra sem fért fel az az irattömeg, amit a szakértőknek át kellett vizsgálni.- Melyek voltak a legemlékezetesebb ügyek? Volt olyan, amit kudarcként élt meg?- Minden ügy emlékezetes, különösen a súlyosabb, életellenes ügyek. Van, amelyik súlya miatt különleges, mint a vízvári gyilkosság, van amelyik egy-egy érdekes mozzanat miatt, mint például amikor a tettes a helyszínen felejtette a kabátját. Igazán kudarcnak talán a siófoki Napfény szálló portásának meggyilkolásával kapcsolatos nyomozást tartom. Ez az egy emberölés maradt felderítetlen a megyében az elmúlt több mint egy évtizedben. Egyébként a kudarcokon nincs idő töprengeni. Naponta nagyon sok döntést kell meghozni, és akkor, abban a pillanatban biztosan az tűnik a legjobbnak. Minden nyomozás után vannak esetmegbeszélések, amikor elemezzük, hogy mit lehetett volna még jobban csinálni, összességében azonban nincs idő visszanézni, mert mindig ott van az új feladat, amire koncentrálni kell.- És mit tart a három évtized legnagyobb sikerének?- Azt, hogy nem volt olyan döntésem, amit megbántam volna. S azt is, hogy olyan munkatársakat választottam magam mellé, akikkel sikeresen együtt tudtunk dolgozni, hogy lehetőséget adhattam fiatal, tehetséges kollégáknak. De a legnagyobb siker a „hátorszá- gom”: a családom... ________jakab Dr . Dégi Endre rendőr ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-föka- pltányság bűnügyi igazgatója. 1951-ben született Ordacsehiben. Végzettsége: rendőrtiszti főiskola, Pécsi Tudományegyetem állam- és jogtudományi kara. Hős, egy fia van, aki szintén a rendőri pályát választotta. Unokája, Flórián egyéves. Hobbija: borászkodás, kertészkedés. Testvérek a templomünnepen Testvértelepülés. A szó igazi jelentését egy kelet-szlavóniai faluban értettem meg. Nem volt köszöntőbeszéd és hivataloskodó formalitás: csak őszinte, emberi gesztusok. Az, hogy ez valami egész más, mint sok másik, amit ugyanígy hívnak, már odafelé, útközben megértettem. A véseiek ugyanis szinte gyerekes várakozással érkeztek meg arra a településre, amellyel a háború hozta össze őket. A háború, amely Kórógyon mindent szétdúlt és szétszakított, két települést elválaszthatatlanul összekötött. Két kis falu egymástól 300 kilométerre és mégis nagyon közel: háborúban született testvérek. 1991. szeptember 24. Minden kóró- A viszontlátás megható pillanatai. Testvérekként üdvözölték egymást \ gyinak maróan fájdalmas emlék a bo- rongós őszi délután. A falu minden lakója a kultúr- házba zsúfolódott. Csend volt és mindenki arra várt, hogy valami csoda folytán valahogy elkerülhető lesz, hogy mint a moziban, az utolsó pillanatban történik majd valami. Torokszorító volt a pillanat. A csoda pedig hosszú időre elkerülte Kórógyot. Menni, menekülni kellett. A szlavóniai szigetmagyarság üldözötté vált a szülőföldjén és elindult a bizonytalanba, a biztos pusztulás elől. A legtöbben közülük Vésén kaptak menedéket és hat évig a somogyi falu lett a hazájuk. 2002. január 26. A véseiek egy csoportja ünnepelni indul. Kórógyon felszentelik az újjáépített református templomot. A buszon a közös élményeket idézik felváltva az utazók. Kislaki Sándor bácsi mézet visz ajándékba, mások kompótot és házi süteményt. Mindenki készült. Senki nem indult el üres kézzel. A kórógyiak is készültek. Várták a testvérfalut és örültek az érkezésnek. Palkó Istvánná, Juliska néni a főzőskötényében szaladt az utcára. Megállt a kapuban és zavartan törölgetni kezdte előbb a kezét, aztán a szemét.- Örülünk nekik nagyon, olyanok, mint a rokonok - mondta Palkó Istvánná. - Hat évig mellettünk voltak a legnagyobb bajunkban. Nem tudjuk ezt meghálálni sohasem.- Mit gondol, mikorra lehet itt olyan az élet, mint volt?- Olyan nem lesz soha. Amíg odaát voltunk, vártuk a hazatérést. Tartotta bennünk a lelket, hogy vissza kell jutni. Amikor megjöttünk és megláttuk mi lett itt, vége lett mindennek. Sokan belehaltak. Egy év alatt húszán mentek el. Megszakadt a szívük, látva, mi lett a falunkból. Nekem sincs kedvem nevetni azóta, csak a sírás Kórógy Árpád-kori magyar település Kelet- Szlavóniában az Eszék- Vinkovci-Vukovár háromszögben. A falu a mai napig megtartotta kultúráját, magyarságát, régi magyar nyelvét, amelyet egy többkötetes szótárban is kiadtak. Magyar nyelvű iskolája több mint 400 éves. Az itt lakók a háború előtt a mezőgazdaságból éltek. 1991- ben 748 lakosa volt. Ma 546 ember él a településen. maradt, meg az ima. A találkozás öröme után mindenki ismerősöket keresett. Sok család a falutól függetlenül is ápolja a barátságot és évente kétszer-háromszor is váltják egymást. A legtöbben Mezei Józseféknél időznek. A házigazda a helyi focicsapat elnöke. Ez pedig fontos. intézmény a két falu kapcsolatában. Nincsen igazi Kórógy-Vése találkozó meccs nélkül. Mindegy ki nyer, mindig döntetlen a mérkőzés. A nagy ünnepségre tekintettel ezúttal a meccs elmaradt. Mezei József pörköltet főzött a vendégek tiszteletére.- A pörköltfőzés az még Véséről, a táborból hagyomány mondta Mezei József. - Az egész család várta az érkezőket. Bajban ismerszik meg a barát, ez régi mondás, de igaz. A fiunkat Vésén veszítettük el autóbalesetben. Ha nin- A pörköltfőzés Vésén született hagyomány csenek akkor ezek az emberek, bele is bolondulunk a fájdalomba. Lassan végzünk a házunk helyreállításával, annak ellenére is, hogy sok minden értelmét veszítette azóta. Az újjáépítési program 1998-ban kezdődött. Felmérték, melyik település mennyire károsodott és eszerint hat kategóriába sorolták a falvakat. Kórógy a négyes kategóriába tartozik, ami azt jelenti, hogy az összes középület megsemmisült és a 238 házból 184-et újjá kellett építeni. Az ehhez szükséges forrásokat a nemzetközi segítségen kívül az adóból fedezik. A jövedelmek felét viszi el az állam.- A munkák nyolcvan százalékával végeztünk - mondta Kel József, Kórógy polgármestere. - Néhány ház és az iskola épülete van még hátra. Ahhoz képest, ami a háború után fogadott bennünket, óriási a változás, de a falu örökre elveszítette az arcát. A régi tornácos házak nélkül sosem lesz már olyan Kórógy, amilyen egykoron volt.-Es az embereken mennyü változtatott a háború?- Szomorú, de a háború előtt és alatt összetar- tóbb volt a közösség. A nyomorúság és a tehetetlenség iriggyé tett sok embert és nagy a széthúzás. Persze sokat dolgozunk, hogy ne így legyen. Működik már újra a tánccsoport, az önkéntes tűzoltóegyesület és a focicsapat is. Egyre kevesebbet beszélünk a háborúról és keressük az ünnepeinket. Amióta itthon vagyunk, talán ez a templomszentelés volt az első alkalom, hogy mindenki egyet gondolt. Szlavóniába lassan visszatér a régi élet. A kórógyiak felejtenek és új falut építenek. Juliska néni azt mondja: most azért imádkozott, hogy ez az ünnepi hangulat megmaradjon, és a bánat után öröme is lehessen a kórógyiaknak. Talán 11 év után az akkor nagyon áhított csoda sem kerül el a kis falut. Megérdemelnék... ___________________fábos erika Ké zműves dinasztiák Somogyért A régi mesterségek, apáról fiúra öröklődő szakmák és vállalkozások elismerésére hagyományteremtő szándékkal alapított díjat tegnap vehették át a somogyi mesteremberek a megyeháza Széchenyi-éttermé- ben. Nem szabad elfelejtem, hogy voltak olyan korszakok, amikor nem csak a szakmai tudás, hanem bátorság is kellett a „maszek” mesterembereknek szakmájuk űzéséhez - mondta dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke a díjátadón. Hozzátette: ezzel az újonnan alapított díjjal azon iparos-, kereskedő- és szolgáltatódinasztiák tagjait köszöntik, akik a nehezebb időkben is tisztességes, szorgalmas és kitartó munkával vitték tovább szüleik, nagyszüleik örökségét. A hosz- szabb ideje szolgáltatótevékenységet végzők kutatása érdekében felkeresték a települési önkormányzatokat, valamint a szakmai érdek-képviseleti szerveket. Ennek alapján Iparos kortörténet Somogybán 1925-1932 között Somogybán már 1100 iparos dolgozott. Volt itt szövés, kötélgyártás, kosárfonás, szitakészítés, bognár, gyertyaöntő, varrónő', szita-, ostomyél és tarisznyakészítő. Az 1929-33-as válság után fejlődés következett, és 1939-től a vezető iparokhoz csatlakozott a kőműves- és a géplakatosszakma, majd később vízvezeték-szerelő, villanyszerelő, műszerész, autójavító iparosok és a könnyűiparban tevékenykedő maszekok is megjelentek. állították össze azt a listát, amely a vállalkozások kezdeti időpontját veszi alapul. A kutatómunka során kiderült, hogy az első vállalkozást 1906-ban alapította a Kimmei-csa- lád Kaposváron, a Teleki utcában Hungária Gőzmosoda néven. A vállalkozás 1941-ben profilváltás folytán képkeretező műhellyé alakult. Ezúttal 30 elismerés talált gazdára, s ezeket több mint ötven esztendeje alapították Somogybán. A díjazott „maszekok” közül a legfiatalabbak is 1947 óta működnek. A díjátadás korabeli hangulatáról a Déryné Vándorszíntársulat tagjai gondoskodtak, és régi, levéltári dokumentumok, családi relikviák is előkerültek az ünnepségen. Várhegyi György szobrászművész plakettjeit és az okleveleket a megyei közgyűlés elnöke adta át a díjazottaknak. ■ Győrfi Gyula kaposvári lakatosmester és fia veszik át a díjat dr. Gyenesei Istvántól „Erős várunk, a nyelv” (Kosztolányi) Per pillanat Ez a riasztó . gyorsasággal terjedő - latin elöljáró szóból és magyar főnévből kreált- helytelen kifejezés ma már nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalok körében is fellelhető. És ez aggodalommal kell, hogy eltöltsön mindenkit, aki egy kicsit is szívén viseli anyanyelvűnk ügyét. Miért is helytelenítjük ezt a szókapcsolatot? Hallgassunk meg ebben a témában egy-két példamondatot! - Melyik költő a kedvenced? - kérdezi a tanár tanítványától. - Per pillanat Arany Jánost olvasom a legszívesebben. - hangzik a válasz, amelynek hallatán Arany forogni kezd a sírjában. - Szeretnék találkozni veled! - mondja egyik barát a másiknak. - Per pillanat nem érek rá, de később lehet róla szó- így a megszólított. Honnan származhat ez a kifejezés? Bizonyára a sebesség megjelölésének magyarországi divatja a hibás. Mert például, ha egy autóról vagy motorkerékpárról esik szó, a sebességét - szóban és írásban - így jelölik meg: százhatvan kilométer per óra, nyolcvanöt kilométer per óra. Hogy miért? Mert így szakszerűbbnek, pontosabbnak hangzik. Pedig a helyes mondat óránkénti százhatvan kilométeres sebességről szólhat. A per pillanat mintájára született napjainkban a per ma forma is, amely az előbbihez hasonlóan vészes gyorsasággal terjed: - Per ma egyetlen szabad percem sincs! A per óra helyett tehát az óránkénti, a per pillanat és a per ma helyett pedig a ma, most, jelenleg, ebben a pillanatban, mostanában és hasonló szavak használatát javaslom: - Mostanában Arany Jánost olvasom a legszívesebben. Vagy: - Jelenleg nem érek rá, de később lehet róla szó. Hasonlóan a nyelvi divat riasztó termékei a következő kifejezések is: t Lehet öt dekával hosszabb? - kérdezi a boltban az eladó, miközben a szalámit szeleteli. Pedig a súlyt nem centivel mérik, ezért a szalámi is legföljebb több lehet öt dekával és nem hosszabb. Tíz óra magasságában várlak! - hallom az utcán beszélgetőktől. Holott csak a fenyőfák vagy a felhőkarcolók magasságában lehet találkozni, de ehhez meg kellene tanulni repülni! Én úgy hiszem, hogy az illető valójában tíz óra körül, esetleg tíz óra tájban várja ismerősét. Aztán itt van a mentegetődző mondat: - Nem tudtalak még felhívni sem, mert teljesen el vagyok havazva! Csak a bennfentesek tudják, hogy nem volt szabad ideje a megszólalónak. S végül - hogy a telefonnál maradjunk - végképp 'kiborít' a beszélgetés végén, a teljesen ismeretlentől udvariatlanul odavetett: Viszhall! Jól tudom, hogy ez a szó a viszlát mintájára született, de ahogy ez utóbbit, ugyanúgy az előbbit is csak legközelebbi hozzátartozómtól vagy barátomtól vagyok hajlandó eltűrni, mindenki mástól bizalmaskodó udvariatlanságnak tartom. Tegyék így mások is, s akkor az ilyen köszönések sem hangzanak el lépten-nyomon: Jó Reggelt! Jó napot! stb. a Jó reggelt kívánok! Jó napot kívánok! helyett! Viszonthallásra! Viszontlátásra! MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ
