Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-01 / 27. szám

’ m 2002. Február 1., péntek HAZAI TŰK Ö R 3. OLDAL ROMÁK SZÉPE. Országos cigány szépségkirálynő-választást tarta­nak ma Budapesten. A versenyen 16 és 22 év közötti fiatal cigány­lányok vesznek részt. Felvételünkön a lányok a döntő főpróbájára készülnek. fotó: europress/kerék ágnes Az MTA a kisebbségekért Budapest Tízmillió forinttal segíti a Magyar Tudományos Akadé­mia Kisebbségkutató Intézete 2002-2003-ban a más kutató- műhelyekkel közösen vég­zendő vizsgálódásokat. Glatz Ferenc, az MTA elnöke hang­súlyozza: nem elsősorban a pályázatokat, hanem az em­bereket kell támogatni. A kisebbségek helyzetének pon­tos felmérését tervezi az MTA. A tudóstestület forrásul részben a tavalyi népszámlálási adatokat, részben pedig a kisebbségi kuta­tóműhelyek, illetve a Regionális Kutatások Központja, valamint a KSH által szolgáltatott informáci­ókat használja. A vizsgálódást öt magyarországi nemzetiségi régi­óban, régiónként 5-5 településen folytatják. Összesen 30 csoportra terjed ki a szakemberek figyelme - a bevont kisebbségek között 6 roma, 5 német, 4 szlovák, 3 horvát, 2-2 szlovén, szerb és román, valamint 1-1 bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin és ukrán közösséget találni. Glatz Ferenc, az Magyar Tudományos Akadémia elnöke hangsúlyozta: a fenti célokra te­kintettel 5 millió forinttal toldják meg az idei kutatásokra szánt összeget. Mint mondta, nem he­lyes, hogy mostanában inkább a pályázatokra összpontosítanak, sokkal jobb volna konkrét személyeket, mint projekteket támogatni. _________________________________MTI/EP Eg yüttélés vagy házasság... Budapest Semmiféle, hosszú távra szó­ló következtetést nem szabad levonni abból, hogy az MSZP és az SZDSZ közös jelöltet indít márciusban, a főváros XIX. kerületében tartandó időközi választáson - mondta Kovács László, a szocialista párt elnöke. Kovács László cáfolta azt a hírt, miszerint a kispesti közös jelölt- állítás egyfajta főpróbának tekint­hető az április 7-ei országgyűlési választás küszöbén. Mint fogal­mazott: téves úton jár, aki úgy gondolja, ha bejön a „helyi” házasság, akkor következhet az össznépi „mennyegző”. A politi­kus szerint csak arról van szó, hogy az MSZP és az SZDSZ helyi szervezetének sikerült meg­egyeznie. Nem zárható ki, hogy a közeljövőben több hasonló helyi megállapodás is születik, sőt az sem, hogy a két párt országos szinten is közös jelölteket állít, ám az utóbbi variáns valószínűt­lenebb. Az önkormányzati választás helyi ügy, ezért ebből országos szintű következtetéseket nem le­het levonni - mondta Kuncze Gá­bor, az SZDSZ elnöke. Hozzátet­te: a közös jelöltállítás persze megmutatja a későbbi együttmű­ködés kereteit, és annak konkrét kialakításához is tapasztalatokat adhat. A választás eredménye jel­zésértékű lehet, mivel a március 24-ei megmérettetés az ország- gyűlési választások előtt két hét­tel lesz, így friss információkat nyújt a választópolgárok egy csoportjának véleményéről. T. M.-D. L. Közalkalmazotti bérajánlat Budapest Közös fellépésre kérik fel a közalkalmazottakat a Köz- gyűjteményi és Közművelő­dési Dolgozók Szakszerveze­te (KKDSZ). A szakszervezet szerint a közalkalmazotti bé­reken még a jelenlegi parla­mentnek kell változtatnia. A szakszervezet szerint azért szükséges egységesen fellépni a béremelésért (amelyhez számí­tásaik szerint 70 milliárd forintra volna szükség), mert az ez év januárjától bevezetett bruttó 50 ezer forintos (nettó 37700 forint) minimálbér megalázó helyzetbe hozta a közalkalmazottak közül azokat, akik több évtizede végez­nek szakmai munkát segítő (gaz­dasági, műszaki, technikai) fel­adatokat; és megalázó helyzetbe kerültek azok is, akik friss diplo­másként lesznek közalkalma­zottak (például az orvosok, tanárok, könyvtárosok, szociális munkások). Ez az alacsony bér azt is jelen­ti egyben, hogy a köz szolgálatá­ban álló, nagy szakmai gyakor­lattal és magas kvalifikációval rendelkezők bérét azonossá tet­ték az általános iskolát végzett szakképzetlen pályakezdő mun­kavállalókéval. „Ezt a megalázta­tást legutoljára az ötvenes évek bérrendszere tette meg velünk” - fogalmazta meg a KKDSZ. Vadász János, a KKDSZ elnöke szerint elképzelhető, hogy február 6-án ismét összeül a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa (KOMT), ahol kiderülhet az is, mennyi pénzzel finanszírozna a kor­mány bármiféle változtatást a jelenlegi bértáblán, illetve szerin­tük mennyi pénz lenne szük­séges a finanszírozáshoz. __________________________________MTI/EP „Harc” az önkormányzatokért Az Orbán-kormány intézkedései kifosztották, ellehetetlenítették a helyhatóságokat - állítja Szekeres Imre, az MSZP képviselője. A Belügy­minisztérium államtitkára szerint a szocialis­ták félretájékoztatják a közvéleményt. Budapest Noha a gazdaság pillanatnyi állapota lehetővé tenné az önkormányzati források gyarapítását, a Fidesz-vezette kabinet visszatartja a pénzeket, és szinte „kivérezteti” a helyhatóságokat - mondta Szekeres Imre, a költségvetési bizottság MSZP-s elnöke. Szerinte a hatalom a települések kiadása­it az előre beharangozott tavalyi 6 százalékos inf­lációhoz tervezte, a pénzromlás azonban 9,2 százalékos lett. Szekeres úgy véli: a kormányzat elhibázott ag­rárpolitikájának köszönhetően pórul jártak a ko­rábban a mezőgazdaságból viszonylag jól meg­élő rétegek is. Az infrastrukturális beruházások elmaradása, valamint a központi­lag kötelezően előírt iskola­felújítások végképp „padlóra kül­di” a települések zömét, hiszen anyagi segítséget nem biztos kap­nak hozzá. Szekeres Imre azt ígé­ri: választási győzelem esetén a szocialisták „újraírják” az önkor­mányzatokat érintő költségvetési fejezetet. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politi­kai államtitkára azt állítja, hogy a helyhatóságok­nak juttatott támogatás reálértékében 2001-ben és 2002-ben is nőtt. Szerinte az MSZP szándéko­san félretájékoztatja a közvéleményt - amiről be­szélnek, az a Horn-kormány, illetve a Bokros­csomag időszakára volt igaz. Ebből következik, hogy amit a szocialisták elrontottak, azt a Fidesz­nek - a polgárokkal és az önkormányzatokkal együttműködve - kellett helyrehoznia - fogalma- zott Kontrát Károly. takács mariann Bizonyítvány innen-onnan Egy frissen elkészült közvélemény-kutatás szerint az emberek javarészt elégedettek az oktatással. Az oktatási tárca elmúlt négyéves tevékenységét ugyanakkor másként ítéli meg az ellen­zék, a szakmai érdekképviselet, mint maga a szakminisztérium. Budapest A felmérésben részt vett 6000 megkérdezett (a felnőtt lakosság köréből 4500, a pedagógusok kö­zül 1500 fő) a külügyek után az oktatással elégedett leginkább és a szaktárca munkáját összességé­ben kedvezően értékeli - derül ki az Oktatási Minisztérium által készíttetett közvélemény-kutatás­ból. A megkérdezettek jónak érté­kelték a felsőoktatási tandíj eltör­lését, az őszi szünet, a diákhitel bevezetését, az informatikai fej­lesztéseket, a felvételi keretszá­mok emelését. Emellett a legtöbb válaszadó fontos feladatként jelö­li meg az erkölcsi értékek foko­zottabb előtérbe állítását, vala­mint az iskolák működési felté­teleinek javítását. A közvélemény-kutatás ered­ményét tegnap ismertető Pálinkás József miniszter elmondta, hogy a válaszadók között négyszer-öt- ször többen vannak azok, akik szerint a jelenlegi minisztérium jobban végzi a munkáját, mint az előző. Különösen igaznak tartják ezt az oktatás színvonalának, va­lamint az anyagi feltételek javítása terén. A tárcavezető jelentős bér­emelést ígért a pedagógusok szá­mára a következő kormányzati ciklus elejére, 2003-2004-re. A pedagógusszakma nagy vá­rakozással fogadta az 1998-as ígé­reteket, amelynek egy része nem valósult meg. Borbáth Gábor, a pedagógusok Szakszervezetének főtitkára szerint az elmúlt két év­ben nem folytatódott a pedagó­gusbérek felzárkóztatása, és újabb bérfeszültséget okozott a megemelt minimálbér hatása. Az iskolai admi­nisztráció növe­kedését nem kompenzálta a tárca és más hi­ányosság mel­lett a felsőokta* tási törvény is jelentős módo­sításra szorul - mondta az érdek- képviseleti vezető. A szabaddemokraták épp ma nyújtják át az oktatási tárca szá­mára kiállított elégtelen bizonyít­ványt. Nehéz lenne sikeresnek ér­tékelni a közoktatás elmúlt négy évét, amikor éppen most gyűlt össze 200 ezernél is több közal­kalmazotti, közte 100 ezer peda­gógus-aláírás a tarthatatlan bér­viszonyok miatt - fogalmazott Horn Gábor. Az SZDSZ oktatás- politikusa, pedagógus és iskola- igazgató szerint a Fidesz-kor- mányzat alatt a hazai köz- és fel­sőoktatás konzervatív, tekintély- elvű irányt vett, ahol „a múlt el­kezdődött”. HORVÁTH MAGDOLNA Minőség az egészségügyben Amerikai mintára, új minőségbiztosítási rendszer bevezetését készíti elő a Magyar Kórházszövetség. Ennek feltételeiről, az átalakulási törvény legcélszei űbb végrehajtásáról és a 2002. évi költségvetésről tárgyaltak a szövetség elnökségi ülésén. A kórházszövetség az Egészség- ügyi Minisztériumtól kapta a megbízást az új minőségbiztosí­tási rendszer kiépítésére. Varga Ferenc, a szövetség elnökhelyet­tese azt mondta: a korábban mű­ködő ISO-szisztémában nem kap­tak megfelelő hangsúlyt az egész­ségügyre jellemző elemek. A ter­vezett változat ezekre a sajátossá­gokra építve nyújt biztonságo­sabb rendszert. A Kórházszövetség a Gazdasá­gi Vezetők Egyesületének és a Magyar Orvosi Kamara bevo­násával kht.-t alakított az alapok fejlesztésére: meghatározzák az egészségügy jellemzőit, a kórházi szabályokat. A minősítést végző auditorokat a Semmelweis Egye­tem menedzserképző központjá­nak bevonásával képezik ki. A rendszer beindításához ötmillió forintot biztosít a szakminiszté­rium. A 2002. évi költségvetés kap­csán azt is elemezte a Kórházszö­vetség, milyen hatással van a bü­dzsére a pótlék és a minimálbér­emelés. Juhász Erzsébet, az Euró­pai Unió egészségügyi tagozata csereprogramjának hazai koor­dinátora azt mondta: a szak­embercsere ér­dekében kidol­gozott úgyne­vezett HOPE- programban idén 15 külföldi egészségügyi dolgozót fogad­nak a hazai kórházakban, ugyan­akkor 13 magyar szakember je­lentkezett a külföldi intézetekbe. A kinntartózkodás díjtalan, a programban részt vevők záró­értekezleten cserélik ki tapaszta­lataikat. A Kórházszövetség idén egymillió forintot szavazott meg a magyar HOPE-program felada­taira. VÁRNAI ÁGNES Újjáépítési szándék az MVSZ-ben Újjá akarja építeni a Magyarok Világszövetségét (MVSZ) a szövetség Baranya megyei szervezete. Szigorú tagsági regiszt­rációt terveznek, szorgalmazzák, hogy az Országgyűlés mie­lőbb hozzon kerettörvényt MVSZ-ről, kezdeményezik az új küldöttgyűlés összehívását. Pécs - Budapest A Baranya megyei szervezet szerint a Fővárosi Bíróság jog­erős ítéletével semmissé tette az MVSZ legutóbbi küldöttgyű­lése - amelyen Patrubány Mik­lóst elnökké választották - ösz- szes határozatát; azóta agonizál a legitim vezető és vezetőtestü­let nélkül maradt szervezet. A baranyaiak úgy vélik, je­lenleg ők a világszövetség egyetlen működő szervezete; Kellermayer Miklós egyetemi professzor, a megyei szervezet vezetője egykor tagja volt az MVSZ elnökségének, azonban Patrubány Miklós, az MVSZ el­nöke és köre „kizárta” őt a szer­vezet grémiumából a szövetség belső konfliktusai miatt. Kellermayer szerint az MVSZ-nek hiteles tagságra van szüksége, olyan emberekre, akik önként alávetik magukat a szervezeti szabályzatnak és elfogadják a szervezet céljait. Szorgalmazzák az MVSZ-ről szóló kerettörvény megalkotá­sát, mondván: ez adhatna mél­tóságot a szervezetnek - ki­emelve a közhasznú társaságok sorából -, s tehetné olyan fon­tos szervezetté, mint amellyel a nagyvilágban szétszóratott né­pek többsége rendelkezik. A pécsi elnök követendő példa­ként a zsidók, a lengyelek, a horvátok és az írek világszer­vezetét emlí­tette. Az MVSZ el­nöke képtelen állításnak tart­ja, hogy a Baranya megyei szervezet volna az MVSZ egyet­len működő szervezete. Pat­rubány Miklós a baranyaiak újjáépítő szándékára reagálva lapunknak úgy fogalmazott: amíg nem tudja, mit tartal­maz pontosan a javaslat, -ér­demben sem tud reagálni a fel­vetésre. Mint fogalmazott: amennyiben a megyei szerve­zet eljuttatja azt hozzájuk is hivatalos úton, az MVSZ min­denképp megvizsgálja annak tartalmát. _______________________ K. F.-F. T. B. Hír ek KAMPÁNYMENTESEN. Az MSZP tiltakozik a nyári olim­piai játékok megrendezésére vonatkozó aláírásgyűjtő akció „lezüllesztése” ellen. Szili Katalin, a párt elnökhelyettese szerint a Fidesz .elnöke, mi­közben a „két szoba, három gyerek, négy kerék, öt karika” szlogennel viccelődött egy rendezvényen, nem gondolt arra, hogy a politikamentesen csatlakozó sportolók tömegét sérti meg; a kezdeményezés- amelyet össznemzeti érdek­ként az MSZP is támogat- nem válhat egyetlen párt happy end-szintű kampány­elemévé sem. ep DÖNTÉS. A parlament ügy­rendi bizottságának kormány- párti többsége szerint Áder János házelnök nem sértette meg a házszabályt, amikor egy decemberi plenáris ülésen el­nöklésében történő felváltásá­nak elősegítése érdekében az egyik frakció helyettes vezető­jének közreműködését kérte. Az MSZP frakcióvezetőjének beadványa szerint az említett plenáris ülésen, amikor Kato­na Béla frakcióvezető-helyettes a házbizottság összehívását kezdeményezte, Áder János azt mondta: „Abban az eset­ben, ha Szili Katalin alelnök asszony fél négykor ráérne, és leváltana, akkor azt hiszem, fél négykor alkalmas lenne a házbizottság ülésének megtar­tása. Úgyhogy kérem a frak­cióvezető-helyettes urat, eset­leg szóljon frakciótársának, hogy méltóztasson ide a pulpitusra feljönni...” mti ÜLÉSNAP. A jövő héten két­napos, három héttel később, február 26-án pedig egynapos ülést tart a parlament a tavaszi ülésszak keretében. A testület kedden várhatóan határoz a 2012-es olimpiai játékok buda­pesti megrendezésére vonatko­zó pályázati szándék támoga­tásáról. A parlament tavaszi ülésszakának utolsó napján az MSZP kezdeményezésére szo­ciális kérdésekről politikai vi­tanapot is rendeznek, Minden­napi kenyerünk címmel, mti JÉGMENTES. Teljes jégmen­tessé vált a felmelegedés miatt a Közép-Tisza. A lehullott csapadék mennyisége területi átlagban nem érte el az T millimétert. A Felső-Tiszán és a Szamoson kialakult jég­torlódások ugyanakkor foko­zatosan változnak helyben és méretben egyaránt; emiatt- a felmelegedés hatására- közepes vízszintemelkedés kezdődött, mti LESZERELÉS. A múlt év má­jusában bevonult katonák kő; zül 4025-en szereltek le, mi-' után teljesítették kilenc hóna­pos sorkatonai szolgálatukat. Az összesített adatok szerint különböző fegyelmi okok mi­att 24-en később szerelhetnek majd le. Ők csak büntetésük letöltése után hagyhatják majd el a hadsereg kötelékét. A le­szerelést megelőzően külön­böző okok miatt összesen 577 fiatal már korábban félbehagy­ta sorkatonai szolgálatát, mti ÜGYFELEK. Eddig mintegy 200-an keresték fel a pár hónapja életre hívott antidisz- kriminációs ügyfélszolgálati hálózatot. Az irodákhoz azok a romák fordulhatnak, akik úgy vélik: megkülönböztetés éri őket származásuk miatt. A jogvédők nem csak tanács­adással segítik őket, peres ügyeiket is képviselik hatósá­gok, bíróságok előtt. Az ügy­védek a sértettektől nem fogadhatnak el pénzt, költsé­geiket - százezer forint átalány ellenében - a költség- vetés állja, hep

Next

/
Thumbnails
Contents