Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-14 / 38. szám
2002. Február 14., csütörtök HAZAI 3. OLDAL TŰKOR Egyre „vadabb” a kampány Csányi: biológiai adottságokra vezethető vissza Budapest „A magyar kampány olyan, mint az epe: minden jóba valami borzalmasan rosszat próbálnak cseppenteni” - mondta szerda reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az ellenzék célja, hogy megkeserítse a kormánypártiak, sőt szinte az egész ország szája ízét. A politikai viselkedést kutató szakember úgy véli: a gyűlöletbeszéd mára általánossá vált. Egyre keményebb ütésváltások zajlanak a politikai porondon. Az „anyázás” a „hazaárulózás”, a „lopnak, csalnak és hazudnak” megfogalmazás már mindennaposnak számít, s az egyébként szelídnek ismert személyiségek sem türtőztetik magukat. Á kormányfő tegnap úgy fogalmazott: lehangoló, amit az ellenzék csinál, ugyanis nincs olyan ügy, ami nekik tetszene. A kampány - ezeknek az akcióknak köszönhetően - olyan, mint az epe, minden jóba valami rosszat csepegtetnek egyes emberek. Horn Gyula (MSZP) ex- miniszterelnök ezzel szemben a Fideszt okolja a kampány eldurvulásáért. Nemcsak a Magyar Püspöki Karnak írott levelében, hanem - épp a minap - szóban is kifejtette: a vezető kormánypárt saját politikai céljaira használ fel több egyházi vezetőt és papot, ami példátlan megsértése a vallásszabadságnak. Állítólag egyes plébániákon már kopogtatócédulákat is le lehet adni. Kövér László, a Fidesz ügyvezető alelnöke a szabaddemokratákról azt nyilatkozta, hogy gya- lázkodással próbálják kevés mondandójukat pótolni, sőt ajánlotta nekik: „óvatosan a borotvával, mert a teflon megsérül az arcukon, és az maradandó következményekkel jár”. Kövér úgy véli: az ellenzék négy év óta mocskos kampányt folytat; eközben „Horn Gyula játssza a botos ávóst, Medgyessy Péter pedig a mosolygós ávóst”. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke sem rejti véka alá véleményét. Nemrégiben a parlamentben a - szerinte - készülő Fidesz-MIÉP- nászt ecsetelve azt mondta, a M1ÉP már a meleg vizes tömlőket hordja a dunyha alá, miközben a Fidesz még a fürdőszobában par- fümözi magát. A higgadtságáról ismert Fi- desz-elnök, Pokorni Zoltán is indulatosabb, mint korábban. Egy Fejér megyei gyűlésen „fülledt, izzadságszagú” indulatokról beszélt, nem leplezve, hogy az ellenzékre céloz. Az Europressnek a kijelentés hátterét megvilágítva kifejtette: az már a vég, amikor hazánk volt miniszterelnöke Tápiószecsőn a fideszesek k... anyját szidja. Szerinte az is sokatmondó, hogy Kovács László, az MSZP elnöke személyesen jelent meg A Viktor című könyv sajtóbemutatóján, majd a párt kongresszusán lehetővé tette a szerzőnek, hogy dedikáljon. Pokorni aláhúzta: a Fidesz nem veszi fel a kesztyűt, hisz van elég lényegi mondandója a pplgároknak. A politikus szerint egyébként az indulatoknak csak a felelősség- tudat szabhat gátat. Ágh Attila politológus tart attól, hogy ez csak a kezdet, illetve hogy az egyre durvább kampány külföldi megítélésünket is erőteljesen ronthatja. Szerinte - noha nyugaton is divat a választások előtti „anyázás” - a nálunk honos igen agresszív megfogalmazások ritkaságszámba mennek, a hazaárulózás pedig tilos. A szakember úgy véli: a magyar politikában rafinált, MIÉP-es nyelvezet honosodott meg. Csányi Vilmos, az ELTE professzora, etológus szerint az „egymásnak ugrás” részben biológiai adottságokra vezethető vissza. A valamely csoporthoz kötődő emberek ugyanis annyira átveszik az adott csoport szellemiségét, hogy minden szembenálló félhez agresszívan közelítenek. Ráadásul a rendszerváltás óta eltelt időszak kevés volt a korrekt politikai normák kialakulásához, takács m. Kitartanak az éhségsztrájkolók Az ÁPV Rt. visszaélésekkel vádolja az önkormányzatot Harmadik napja tart az éhségsztrájk a kunmadarasi volt szovjet katonai laktanya önkormányzati tulajdonba adásáért. A sztrájkolok kedélyállapota jó, elszántságuk töretlen. Kunmadaras Márki Sándor polgármestertől megtudtuk: mind az öten jól vannak, a reggeli orvosi vizsgálaton a vérnyomása, vércukorszintje mindenkinek rendben volt, és éhségérzetük sincs. Naponta fejenként egy-másfél liter vizet, csekély mennyiségű üdítőt és kávét fogyasztanak. Elszántságuk töretlen, ha kell, akár 40 napig is kitartanak - mondotta a polgármester. A település első embere cáfolta azokat a feltételezéseket, miszerint demonstrációjuk mögött po- liükai szándékok húzódnak meg. Komolytalannak tartja az ÁPV Rt. nyilatkozatát is a repülőtér tulajdonrendezési ügyében. Hangsúlyozta: a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló CXXXIII. 7. paragrafus a kormányt felhatalmazza egyedi döntés meghozására. Tekintettel arra, hogy az önkormányzat nem az rt.-hez, hanem a kormányhoz fordult határozatával, így a választ is onnan várják. „Felkértük a kormányt, hogy a korábbi, á repülőtér privatizációjára vonatkoA reptérért böjtötök optimisták, és kitartanak zó döntést változtassa meg, és a törvény rendelkezésének megfelelően térítésmentesen, vagy csekély térítésért adja át az ön- kormányzatnak” - mondta. Az ügy fejleménye az ÁPV Rt. közleménye. Eszerint: a kunmadarasi repülőtér elidegenítését előkészítő munka során olyan információkhoz jutott, amelyek az önkormányzat visszaéléseire utalnak. Az ügyben az ÁPV Rt. rendőrségi feljelentést tesz. A közlemény szerint 1996 és 1999 között - amikor a Márki SánFOTÓ: BARTHA LÁSZLÓ dór vezetette önkormányzat volt a repülőtér vagyonkezelője - komoly visszásságok történtek: például az illegális vadászat gyanúját a repülőtér területén: A közlemény szerint az önkormányzat elhanyagolta a vagyonkezelési feladatok ellátását is. Az ÁPV Rt. megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a jelenlegi éhség- sztrájk résztvevői között akadnak olyanok is, akik - gyanújuk szerint - a korábbi visszaélésekben érintettek. DARÓCZI ERZSÉBET Többen vitáznának Orbánnal A miniszterelnök-jelöltek találkozójának háttere Pokorni Zoltán, a Fidesz első embere cáfolta azt az értesülésünket, miszerint a választások küszöbén sorra kerülő televíziós szópárbajban Orbán Viktoron és Medgyessy Péteren kívül részt vesz Csurka István, a MIÉP elnöke, miniszterelnök-jelöltje is. Szerinte a többes felállás „vicces” lenne. _______________Budapest ___ Az Europress hitelt érdemlő forrásból úgy értesült, hogy az elmúlt év végén bizonyos fideszes körökben felvetődött: a tavaszi „sorsdöntő” mi- niszterelnök-jelölti tévévitába vonják be Csurka Istvánt is. Állítólag a nyugatról hozott ötlet lényege az, hogy bemutassák: míg van egy jobbszél és van egy balszél, addig az igazi választás a középen ülő (azaz esetünkben Csurkával és Medgyessyvel szemben Orbán). Úgy tudjuk, hogy mindig a hivatalban lévő kormányfő dönt a szópárbaj időpontjáról és az azon szereplők köréről. Jelenleg - mint ismeretes - nézeteltérés van Orbán és Medgyessy között, hiszen míg a Fidesz jelöltje csak a második forduló előtt ülne a kamerák elé, addig az MSZP miniszterelnök-jelöltje már az első forduló küszöbén. Pokbrni Zoltán, a Fidesz elnöke nem hallott „hármas” vitáról. Mint érdeklődésünkre elmondta: bár a szópárbajra Kuncze Gábor, Csurka István és Thürmer Gyula is bejelentkezett, vicces lenne, ha minden jelölt egyszerre akarná meggyőzni a választókat; ezért nem lát esélyt a hagyomány felrúgására. T. M. Kápolnafelújítás Gödrén Nagyon sok régi emlékünk van, hiszen Gödre ősi település, gazdag német telepesek éltek itt, akik nem sajnálták pénzt a szép épületekre. Szerencsére ezek a történelem viharaiban nem tűntek el, közülük több helyileg védett épület, a templomunkat az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség műemléknek nyilvánította - büszkélkedik a polgármester, Végh István. - Szeretnénk a jövó'ben a falusi turizmust fejleszteni, ehhez viszont többek között a látványosságainkat kell olyan állapotba hozni, hogy az folyamatosan látogatható legyen. A Siskovics-kápolna (Siskovics Tamás gróf sírkápolnája) már régen megérett a felújításra, csak erre sem az egyháznak, sem az ön- kormányzatnak nem volt pénze. Létrejött ugyan a Gödrei Kápolnákért Alapítvány, ám ez sem tudta a felújításhoz szükséges teljes összeget előteremteni.- Kapóra jött nekünk is a Szé- chenyi-tervben megfogalmazott lehetőség. Az interneten bukkantunk rá a pályázatra, ebből a vallási turizmus fejlesztésére, konkrétan a Siskovics-kápolna felújítására kértünk támogatást. A elöntés számunkra kedvező volt, hiszen 3 millió forintot ítélt meg a bírálóbizottság. A beruházás, vagyis a helyi védettségű épület külső (faragott kövek cseréje, tatarozás, tetőszer- kezet javítása) felújítása 7,2 millió forintba kerül, a támogatáson felüli összeget a Gödrei Kápolnákért Alapítvány és az egyház fedezi. A munkálatokat ugyan már tavaly szeptemberben el akarták indítani, ám az elhúzódó pályázati bírálat és a kedvezőtlen időjárás miatt akkor nem kezdték el.- Március elsején viszont már felvonulnak az építőmunkások, a kivitelezői megállapodás szerint a munkálatokat június 30-ára be kell fejezniük. ▲ A számok Önökért beszélnek www.gm.hu Február 14., Valentin-nap Dr. Buda Béla: a szerelem nem ismer korhatárt A szeretet, a szerelem nem ismer korhatárt. A másokhoz való érzelmi kötődés szebbé, élményekben gazdagabbá, sőt egészségesebbé teszi az emberek életet - vallja Buda Béla pszichiáter, magatartáskutató. A szerelemben a szexuális kötődés biológiai virágkora elsősorban a fiatalabb korra tehető. Ám ez az életszakasz a professzor szerint egyre inkább kitolódik. Az emberek manapság fiatalosabban élnek és viselkednek, mint hajdan apáik, nagyapáik.- A hírek szerint a szeptemberi terrortámadás után ugrásszerűen megnőtt New Yorkban a házasulandók száma. Még a korábban megrögzött agglegények is tömegesen kerestek társat. A bajban derül ki, hogy mégsem jó egyedül?- Kétségtelen, hogy a másikhoz való kötődés természetesebb állapot az ember életében, mint a magány, az elzárkózás.- Igaz-e, hogy a magánéleti boldogság az üzleti, munkahelyi sikerekhez is nélkülözhetetlen?- Nagyon sokan a munkahelyükön próbálják kompenzálni magánéletük sivárságát, a hiányzó szerelmi, baráti kapcsolatokat. Gyakran a többletteljesítmények hátterében is kielégítetlen magánéleti vágyak húzódnak meg. Nehéz lemérni, hogy mitől igazán sikeres valalá. Az mindenképpen pozitív állapot, ha valaki emberekkel van körülvéve, és erős érzelmi kapcsolatok fűzik másokhoz. Tudományos adatok bizonyítják, hogy még az immunrendszer is jobban működik a szerető, szerelmes embereknél.- így aztán bele is lehet betegedni a magányba?- Akinél az egyedüllét hiányérzeténél párosul, az bizonyára nehezebben birkózik meg mindennemű problémával.- A magatartáskutató szerint jobban vagy kevésbé tudunk szeretni mint a régi korok emberei? Igaz-e, hogy ridegebbek, elhide- gültebbek lettünk?- Nagyon nehéz ezt lemérni. A szeretet és a szerelem örök. Minden korból fennmaradtak ennek csodálatos irodalmi bizonyítékai. Elég, ha az ókori költészetre utalok. Az emberiség fennmaradása, életereje is a pozitív érzelmeknek köszönhető. Remélem, hogy a mai fiatal nemzedék sem marad el a régiek mögött.- Mi a véleménye az azonos neműek szerelméről?- Az előítéleteket egy társadalomban nagyon nehéz feloldani. Úgy tetszik, ma már megértőbben viszonyulnak az emberek ehhez a kétségtelenül létező kötődési formához, amit ugyanolyan erősnek és pozitívnak tartok, mint az ellenkező neműek, a férfiak és a nők szerelmét. NÉMETH ZSUZSA Hírek VISSZAUTASÍTÁS. Az MSZP visszautasítja Pokorni Zoltán (a Fidesz elnöke) és Csurka István (a MIÉP elnöke) „vádaskodásait”. A szocialisták szerint a két politikus saját mondanivaló hiányában az MSZP-t rágalmazza, és valótlan állításaik mind nagyobb hasonlóságot mutatnak. Pokorni Zoltán kedden meglepőnek, elfogadhatatlannak és felelőtlennek nevezte, hogy a szocialisták miniszterelnök-jelöltje egy fórumon „a gáz- és a gyógyszerárak elsza- badításáról beszélt, miközben az MSZP hatalomra kerülése esetére az árfolyamnyereség adócsökkentését ígérte”; Csurka István pedig azt mondta: a MIÉP elleni támadások hátterében az MSZP áll. EUROPRESS ÜGY. Az SZDSZ visszautasítja Kövér Lászlónak azt a kijelentését, miszerint a Kósa-ügy mögött Gyekiczki András, Kuncze Gábor egykori kabinetfőnöke áll. A Fidesz alelnökének a módszerek alapján inkább saját pártján belüli politikai ellenfelei között kellene keresnie a tettest - közölte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, europress VERÉS. Nem múlik el nap mostanában a MIÉP elleni erőszakos cselekmények, fenyegetések nélkül, ám ezen esetekkel nem a súlyuknak megfelelően foglalkozik a sajtó - mondta Csurka István pártelnök. Hozzátette: bizonyos médiumok azt a hírt keltették, hogy a szécsé- nyi kopogtatócédula-vásárlást a MIÉP képviselőjelöltjének fia követte el - akinek nincs is fia. A rendőrség egyébként őrizetbe vett egy fiatalembert, akit Oláh János XIII. kerületi MIÉP-es képviselőjelölt megverésével gyanúsítanak. Orbán Viktor miniszterelnök tegnap azt mondta: megdöbbentő, hogy „nyilvánvalóan politikai okból” hétfőn megvertek egy fővárosi országgyűlési képviselőjelöltet. Szerinte ez összefüggésben van a választási kampány durva hangnemével. Hozzátette: a bántalmazott jelölt pártállása most másodlagos, europress ÜZLETÁG. Önmérsékletre szólították fel a Fideszt a választásokig hátralevő időre az SZDSZ politikusai annak kapcsán, hogy Borókai Gábor kormány- szóvivő szerint elképzelhető: a Mól Rt. gázüzletágának értékesítéséről még a választások előtt döntenek - a tárgyalások már folynak a Magyar Fejlesztési Bankkal. Az SZDSZ szerint a bank közreműködésével ma- gánvagyonná alakulhatnak a közpénzek, mert a törvény lehetővé teszi a pályázat nélküli értékesítést, és azt is, hogy ha a vevőnek nincs pénze, akkor a bank hitelt adhat, europress KIVIZSGÁLÁSOK. A 45-65 éves korú nők körében megkezdett országos emlőszűrő program a szakemberek számára is meglepően, igencsak kedvező fogadtatásra talált. Egyes térségekben a kiértesítettek 65 százaléka a meghatározott helyen és időben megjelent a vizsgálaton. Mint ismeretes, a következő lépés a vastagbélrák, majd a méhnyakrák szűrésének szervezettebbé tétele lesz. n. zs. LIPÓTMEZŐ. A nemzeti vagyon eltékozlása lenne, ha az Egészségügyi Minisztérium szállodalétesítés céljára eladná a lipótmezei Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet - állítja Veér András, a szocialista párt képviselőjelöltje, a kórház korábbi főigazgatója. A minisztériumban cáfolták az egyedülálló műemlék épület eladását. Szerintük Veér András politikai indíttatásból akarja megingatni a szaktárca iránti bizalmat, europress.