Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-14 / 38. szám
Széchenyi Terv: plusz négy év Kaposvár gazdasága erőteljesebben és dinamikusabban fejlődik, mint az azt kiszolgáló intézményrendszer, köztük a vámhivatal - így összegezte tegnapi kaposvári látogatását Varga Mihály. A pénzügyminiszter fórumon találkozott a térség kis- és középvállalkozóival, polgármestereivel. Kaposvár Varga Mihály pénzügyminiszter a Kaposvári Villamossági Gyárban tett látogatása során szembesült azzal, hogy a Széchenyi Terv és a gazdasági fejlődést szorgalmazó törvények milyen eredményre vezethetnek a gyakorlatban. Tapasztalhatta, amiről Szita Károly polgármester is beszélt: megerősödött a város gazdasága, már nem a telephelyes szerkezetű ipar a meghatározó, egyre több magas tudástartalmú termék készül a somogyi megyeszékhelyen, s ez tovább javítja a világpiaci esélyeket. Ennek során az elmúlt három évben 3500 új munkahely jött létre, háromnegyedük az iparban. A munkanélküliségi ráta hat százalék.- Kaposvár nem önmagában fejlődik, hatással van a megye és a kisrégiók jövőbeni esélyeire is. A beruházások többsége regionális igényeket elégít ki, s számos olyan fejlesztés valósult meg, amelyhez közösen pályáztunk a környező településekkel - mondta Szita Károly.- 1998-ban gazdaságpolitikai fordulatra volt szükség, mert a magyar gazdaság növekedését elsősorban a Nyugaton történt változások határozták meg. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter mondta.- Az új gazdaságpolitikának köszönhetően kezdődtek az útépítések, s itt a hazai kis- és középvállalkozások is szerepet kaptak - hangsúlyozta a Felértékelődés A miniszteri fórumon többen kérdezték, mikor változik az ön- kormányzati finanszírozási rendszer. Varga Mihály elmondta: reméli, a választások után lehet kétharmados törvényt módosítani. A forint sávszélesítésével kapcsolatban kijelentette: a következő években 2-3 százalékos felértékelődés még várható. Varga Mihály Szita Károly és Varga József társaságában pénzügyi tárca vezetője. - Egyre több lakás épült az országban, ez elsősorban a kamatok jelentős csökkenésének köszönhető. A turizmus az új gazdaság sarokköve lett, bár ráfordítást igényel. A Széchenyi Terv is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egy ország gazdasága fordult az új lehetőségek felé. Eddig 14 ezer pályázat érkezett be, 98 százalékukat a kis- és középvállalkozók nyújtották be. Ezrek kaptak vissza nem térítendő támogatást a különböző beruházásokhoz. A fogadtatást követően az eredetileg hatéves tervet tízre bővítenék. A Széchenyi Tervhez lehet majd pályázni az egészségügy megújítására, az agrárprogram fejlesztésére. Két év alatt 300 milliárd forint értékű beruházás valósult meg. A polgári kormány 200 ezer új munkahelyet ígért 1998-ban, amit 2000 év végére túl is szárnyalt 40 ezerrel. Varga Mihály kijelentette: az európai uniós csatlakozás időpontjára versenyképesekké kell válnunk. ■ Az ára viszi utcára a szennyvizet Hírek NAGYATÁD. Restaurálták a régi nagyatádi iparosok és mesteremberek tárgyi emlékeit, szerszámait és jellegzetes tárgyait, melyeket évek óta rendszeres gyűjtéssel és személyes családi felajánlásokkal gyarapított a városi múzeum. Az intézmény több mint ötezer dokumentumot és tárgyat rendezett eddig katalógusba, melyeknek nagy része még sosem került a nagyközönség elé. A restaurált ritka tárgyakat'a város napján, április 25-én mutatják be az első nagyszabású ipartörténeti és kézműves-kiállításon. (bm) SZIGETVÁR. „A költő és hadvezér Zrínyi Miklós” díját vehette át tegnap dr. Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság Elnöke Szigetváron. A város török uralom alóli felszabadulásának évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen ezzel az elismeréssel az elnök írói tevékenységét ismerte el Szigetvár városa. Ezt a díjat azok kaphatják, akik a város történelmének kutatásában, a Zrínyi család életének, történelmi szellemiségének, tetteinek kutatásában kiemelkedő tevékenységet végeztek. Dr. Ujkéry Csaba a Sziget pajzsai, a Handzsár a tükörben és a Zsiványok című alkotásáért kapta az elismerést, (je) MOSDÓS. Életveszélyessé váltak azok a korhadt és beteg fák, amelyeket a napokban vágtak ki a 61-es út mellett Mosdóson. A fákat az önkormányzat előzetesen megvizsgáltatta, és kiderült, többségük nem bír ki egy nagyobb szelet. A húsz fa kivágására azért is szükség volt, mert a közelben villanyvezetékek futnak. A polgármesteri hivatal saját erőből 32 új csemetét vásárolt, amelyekkel nemcsak a kivágott, hanem a faluban megrongált fákat is pótolhatják, (ko) DOMBÓVÁR. Új híd kerül a Kapós folyó fölé Dombóváron. Az átkelőt a 611-es út dombóvári bevezető szakaszán a Közútkezelő Kht építteti. A város a tavasszal elkészülő beruházáshoz azzal a hárommillió forinttal járult hozzá, amelyet pályázaton nyert. A most épülő, á dombóvári városrészeket összekötő kerékpárúihoz tartozó átkelőt a gyalogosok és a kerékpárosok egyaránt használhatják majd. (ko) KAPOSVÁR. Az 50 éves családjogi törvényről tartottak tájékoztatót tegnap a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szakszolgálat kaposvári irodájában. A tájékoztatón elhangzott: A Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség kezdeményezésére tavasz- szal szakmai napokkal és rendezvényekkel emlékeznek meg az évfordulóról, (ko) m Csurgó Egyre többen engedik az udvarra, sőt az utcára a szennyvizet Csurgón, és nem csak azt, ami a mosógépből kerül ki... Az idei tízszázalékos szippantásidíj-emelés - mondták a kertvárosiak - csak ront a helyzeten. Szászfalvi László polgármester azt mondta: az önkormányzat folyékonyhulladék-gyűj- tésre kiírt pályázatára mindössze egy cég, a Zöldfok Rt jelentkezett, tehát ezt az árat kell elfogadni.- Ez még méltányos ár, bár tudjuk, hogy a lakosság számára megterhelő. A szippantás egy közműpótló szolgáltatás és sajnos - országosan - valóban drágább, mint ha csatornába folyna a szennyvíz, ráadásul kevésbé kulturált. Ugyanakkor, ha megépül Csurgón a csatornahálózat, és lesznek olyanok, akik nem csatlakoznak rá, hanem a telep előkezelőjébe szállítják a szippantott szennyvizet, ennél jóval magasabb költséggel számolhatnak - mondta Ignácz Györgyné, az rt kereskedelmi igazgatóhelyettese. A tarifa városonként eltérő és csak a szállítási távolságtól függ. Csurgóról a néhány kilométer távolságban levő tőzegágyas kazettába viszik a szennyvizet, ahol ártal- maüanítják és komposztálják. A probléma kezelésére - egyetlen megoldásként - a csatorna- rendszer megépítése kínálkozik. Csurgón jelenleg 36 százalékos a kiépítettség, ezt a tavasszal induló, hat települést érintő, szennyvízberuházás teszi néhány éven belül teljessé. A környék kis falvaiban viszont - anyagi fedezet híján - maradnak az egyéb, nem túl egészséges módszerek: búvárszivattyúval szétlo- csolják, vagy a kútba bekötik a szennyvizet. Amíg a Balaton-parti településeken már kötelező a környezet védelmét szolgáló, zárt tartályos tárolás, addig Dél-Somogy- ban nincs ilyen megkötés. Az emésztőgödrök fala téglából készül, ez szárazság idején átengedi a vizet, amely a talajba kerül. Ennek egyedül a tulajdonos örül, mert ennyivel kevesebbet kell szip- pantatni. varga andrea 2002. ÉVI SZIPPANTÁSI DÍJAK Marcali: ______ 3 804 Ft/5 m3 Ba latonfenyves: j 18 004 Ft/5m3 Csurgó: 5869 Ft/5m3 Csurgónagymarton: 8579 Ft/5m3 Baíatonkeresztúr: 9604 Ft/5m3 Cigányüzem fél gőzzel Babócsa Nehéz helyzetbe került a Somogyi Cigányságért Kht fafeldolgozó üzeme. A Somogyi Hírlap értesülései szerint a legutóbbi kht-köz- gyűlésen döntés született arról, hogy az üzem vezetése dolgozzon ki válságkezelő stratégiát. Hogy pontosan mekkora a baj, azt egyelőre a tulajdonosok sem látják tisztán. A társaság tagjai, illetve az ott dolgozók közül többen közel harmincmilliós adósságról beszélnek. Bogdán Péter ügyvezető szerint ennek töredéke a valós hiány, a cég biztonságosan működik.- Az elnyert állami támogatás nem volt elegendő a biztonságos induláshoz. Banki kölcsönnel kellett kipótolnunk a hiányzó összeget, így már akkor hátrányba kerültünk, mielőtt még elkezdtünk volna dolgozni. A tavalyi volt az első teljes évünk. Erre a piacok beszűkülése, a forint megerősödése volt a jellemző, és a minimálbér bevezetése is hátrányosán érintette a kezdő vállalkozást. Mindezek ellenére a vállalt kötelezettségeinknek eleget tettünk: tavaly negyvenen dolgoztak nálunk, ekkora létszámnak a foglalkoztatását vállaltuk. A többek között terület- fejlesztési, munkaügyi és alapítványi tá- mogatással összehozott ci- gányvállalko- zás 2000 szeptembere óta működik. A somogyi romapolitikusok ezzel akarják megmutatni, hogy a cigány munkaerőre alapozva is sikerül eredményesen működtetni egy üzleti vállalkozást. A szándék máig az, hogy a cég idővel eltartsa önmagát és nagy létszámnak nyújtson biztos megélhetést. Jelenleg 15 embert foglalkoztatnak. Bogdán Péter elmondta: a válságkezelő programban új piacok szerzésére, és minőségi termékek előállítására teszik a hangsúlyt. További támogatásokra is számítanak. Területfejlesztési és országos cigány-önkormányzati segítséggel fa-brikettáló gépsort szeretnének beállítani mihamarabb, aminek a fahulladék hasznosításában lesz szerepe. ___________________itL. 10 millió a kistérségekre Megyei körkép A megyében is lezárult a Közoktatás 2000 című pályázatra beérkezett beadványok elbírálása. Mint Horváth Miklós, a beadványokat koordináló Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont kaposvári irodájának vezetője elmondta, a pályázat célja az, hogy az oktatási intézmények fenntartói lehetővé tegyék az intézményekben a szakértői szolgálatok működését. A pályázat lehetőséget ad arra is, hogy egy-egy szakén tői munkát a fenntartók elvégeztessenek. A Közoktatás 2000 más területen is segíti az önkormányzatokat: lehetőséget ad kistérségek létesítésére, illetve a meglévők fejlesztésére. Mint az igazgató elmondta, a most lezáródó pályázatra Somogyból 52 jelentkező volt, de ezek közül minden negyedik kiesik. Vagy azért, mert nem időben érkeztek be az iratok, vagy pedig összeférhetetlenségi gondok voltak. Á megye az országosan szétosztható 250 mülió forintból 10 millióra jogosult. Horváth Miklós szerint a várakozásnál nagyobb mértékű a kistérségi társulások részvétele, viszont sokkal több pályázatot vártak a kétszintű érettségi megvalósítására. KÓNYA Nyilvánosan a veszélyekről Kaposvár Hazánkban 216 üzem foglalkozik az EU irányelve szerint is veszélyes anyagokkal. Ebből Somogybán három településen öt található. A védelmi bizottság ma erről is tárgyal.- Minden, a veszélyes üzemekkel kapcsolatos információ a nyilvánosságra tartozik - mondta dr. Gyenesei István, a védelmi bizottság elnöke a Somogyi Hírlapnak. Hozzátette: fontos, hogy a lakosság megismerje a veszélyt jelentő tevékenységet, s azt: mit kell tenni egy esetleges baleset után. Ez nem pánikkeltés, a feladatra a polgármestereket is fel kell készíteni. Az európai jogharmonizáció során számos új feladat vár a megyei védelmi bizottságra és a polgármesterekre. Ezek egyike az Európai Unió tanácsának irányelve (Seveso II), amely a veszélyes anyagokkal kapcsolatos baleseti veszélyek feltárását és megelőzését célozza. Somogybán Kaposváron a Kométa és a KVGY - bár ez utóbbi a technológiai korszerűsítés után várhatóan kikerül majd ebből a körből -, a Nabi autóbusz üzeme, Marcaliban a Danone, Barcson pedig egyelőre még a Henkel Kft érintett. Somogybán is veszélyt jelent a belvíz. A Dráva menti, a balaton- lellei és a dél-balatoni belvízrendszer által érintett települések ön- kormányzatai és az illetékes vízügyi hatóságok kötelessége a vízi létesítmények karbantartása.- A települések 89 százaléka rendelkezik vízkár-elhárítási tervvel - hangsúlyozta dr. Gyenesei István. - 1999 telén és 2000 tavaszán Somogybán ötven település szenvedett 354 millió forintos kárt, s ebből az állam 82 millió fo- rintot térített meg. ________ ■