Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-13 / 37. szám
2002. Február 13., Szerda H I R P E T É S 13. OLDAL „Meghalni könnyebb, mint búcsút venni Attól, kit igazán szerettünk, y Mert a halál csendes álom, De az elválás szívtépő fájdalom." Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. MÓNOS ISTVÁN IFJ. MÓNOS ISTVÁN elhunytak. Február 16-án 14 órakor veszünk végső búcsút tőlük az ádándi temetőben. A gyászoló család köszönetnyilvánítás köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik LÓKY VALÉRIA IFJ. VIDA JENŐ temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal mély gyászunkban temetésén megjelentek és gyáosztoztak. szunkban osztoztak. Gyászoló család Gyászoló család „Hosszú volt az út, mely véget ért, Fáradt teste örök pihenőre tért." Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy MECSEKI GYULÁNÉ Vatúlik Julianna Kaposvár, Kazinczy u. 22. szám alatti lakos életének 88. évében csendesen elhunyt Temetése febmár 15-én, pénteken 12.30 órakor lesz a Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család t T Fájó szívvel tudatjuk, hogy édes- , any^n(( Fajo szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜLEJÁNOSNÉ Mencseli Erzsébet VINCZE JÓZSEFNÉ kadarkúti lakos 85 éves korában el- volt somogyjádi, majd kaposvári lahunyt. Temetése febmár 14-én, csü- kos életének 67. évében rövid szentörtökön, a 10.30 órai gyászmise védés után váratlanul elhunyt. Teután 11 órakor lesz a kadarkúti Kör- metése február 15-én, a 14.30 órai mendi úti temetőben. Köszönetét gyászmisét követően lesz Somondunk mindazoknak, akik gyá- mogyjádon, a Bogáti úti temetőben, szunkban osztoznak. Gyászoló család Gyászoló család t t Fájdalommal tudatjuk, hogy Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy MAGYAR JÓZSEF HORVÁTH JENŐNÉ mikei lakos 42 eves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése marcali, volttikosi lakos 87 éves kofebruár 15-én, pénteken, a 11 órai rában csendesen elhunyt. Temetése gyászmisét követően lesz a mikei te- febmár 14-én, 14.30 órakor lesz a metőben. tikosi temetőben. Gyászoló szerettei Gyászoló család Helyi Rádió És Tv Műsor Kapós Tv 08.00 Thalassa, termész'etfilm 08.25 Képújság 13.00 Fórum, ism. 13.30 Képújság 15.00 Bencze show: diszkó expressz együttes, ism. 15.30 Képújság 18.28 Képes recept, ism. 18,55 Meske- te 19.00 Kapós Tv Híradó 19.15 Játék 19,30 Kapós Sport 19.45 Kisfilm 20.00 Arra születtem. Drogprevenciós műsor az ISM támogatásával. 20.30 Kitörés, magyar játékfilm 22.00 Klíma-Vili - Albakomp 23.15 Éjszakai műsor Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30 Jó reggelt Kaposvár! Schweigert Andrással 10.00 Kávéház Látó Judittal 13.00 Napló 14.00 Délutáni turmix Fenyő Zsuzsával 18.00 Flört MáO-val és Molival Kívánságműsor 424-445, 424- 452, SMS: 30/227-2222 18.00 Lelátó: Kaposvári Klíma-Vili KK - Albakomp kosárlabda mérkőzés 19.30 Kapós Sport, Játékok 20.30 Lelátó: Roeselare - Kométa Kaposvár Élcsapatok Kupája negyeddöntő röplabda mérkőzés 24.00 Esthajnalcsillag Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggeli műsor Baj Gabival 8.05 A reggeliről 9.10 Információk 10.10 Szerelmes előzetes, Valentin napi érdekességek 11.05 Bogdán Szeverina műsora 12.05 Kívánságműsor 13.00 Krónika 13.15 Útinform 14.05 Programajánló 15.15 Játékok 16.05 Gulyás Lóránt műsora 16.15 Útinform 17.00 Élő kívánság- műsor Telefon: 510884 19.00 Krónika 19.30 Sport 20.10 Atlantisz 21,00 Főnix 23.00 Krónika ism. Pécsi Rádió Fogható a 101,7 MHz-en 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Mutter- sprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.0010.00 Jó reggelt Dombóvár! 10.00 Napközben 18.00 Kívánságműsor Balaton Rádió Fogható a 88,2 MHzen A legjobb és legfrissebb zenékkel a Balaton körül. Minden nap 18 órától SMS- kívánságműsor. Kedden és pénteken 19 órától DanceClub Győrfi Béttával. Szerdán 19 órától Pódium Komáromi Kriszti nával A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal _________ingatlan_________ KA POSVÁRON 140 m2-es, 2 generációs családi ház eladó. 82/430-267. •62582' KAPOSVÁRON, vagy 10 km-es körzetében, főút melletti, jól megközelíthető telket keresünk, komoly vételi szándékkal. Ajánlatokat: Pf. 36,7407 Kaposvár. Ajánlataikat diszkréten kezeljük, *63215* BALATONLELLÉN a Szent István téren üzlet eladó. 30/243-7416,30/912-6557. *63240* * BARCSON 2 generációs, 2 garázsos, 5 szobás, igényes családiház eladó, részletre is. Lakást, autót beszámítok. 06-20/452-0825. *63557* KAPOSVÁRON 6000 m!-es részben közművesített iparterület eladó. 06-30/9567-839. •63580* NÉMETORSZÁGI utazási iroda a Balatonnál partközeli 2-3 hálószobás, önálló, nem ikerház, nyaralókat keres kiadásra. Fényképes ajánlatot kérünk leírással. Cím: Julianna Kormosi, Alois Wenzel str. 33. D-63808 Haibach. *63664* KÜLFÖLDI és belföldi ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk a Balaton déli partjának 30 km-es vonzáskörzetéből. Tel.: 06/85- 550-280 (8,30-10)., 06/30-226-0822 (16- 19-ig). •63758* KAPOSVÁRON Nádasdi u. 42.sz alatt 2000 nf-es építési telek 20 m széles, melléképülettel 1,2 M Ft-ért eladó. Közművek a ház előtt. 06-30/2168-658. •63807* S JUTÁBAN családi ház eladó vagy elcserélhető. Tel.: 70/271-0129. •63813* 8 IGALBAN, a fürdőhöz közel telek eladó, 82/311-088,06-20/984-3861. •63968* MARCALIBAN téglaépületben 40m2-es összkomfortos lakás eladó, 85/311-455. •63992* KAPOSVÁR Füredi csomóponti 2. em-i, 1,5 szobás, 36 m2-es lakás eladó 06-30/342- 3315. *64003* KEDVEZŐ lakáshitel vásáriás, felújítás, közművesítés, 30% állami támogatás, 6% hitelkamat. Tel.: 06-70/246-21-04. *64095* KAPOSVÁR, Balázskert-köz 1. sz. alatt 2 szoba nappalis, összkomfortos családi ház eladó. 82/430-563. •64158* KAPOSVÁRON 2 szobás, tégla, gázos, felújított IV. emeleti lakás eladó. Irányár 6,7 M Ft. 30/9898-631, este 82/414-758. •64164* KÜLFÖLDI befektető részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904, 210-4673. *64190* KAPOSVÁRON zöldövezeti, tégla, egyedi gázos lakás garázzsal eladó. Tel.: 82/431-233, 30/284-7765. •64193* BALATON BOGLÁRON vasútállomással szemben, Dózsa Gy. u. 69.sz ház 700 m2-es telekkel, mögötte Erzsébet u-ra 600 m2 telek eladó. Irányár: 11,5 és 4,8 M Ft. Tel.: 82/419- 168. •64198* 8 ATTALÁBAN, falu központban kultúrház mellett régi ház dupla telekkel eladó. Tel.: 83/310-832, este. *64208* KAPOSVÁRON Füredi úti 2,5 szobás, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 6,1 M Ft. Tel.: 06- 30/9895-174, este 82/316-744. •64270* FÖLDVÁRON ikerház 15 M Ft, Bogláron családi ház 14,8 M Ft eladó. 30/297-8741. •64283* SOMOGYBÁN családi házat, nyaralót, lakást keresek. Makai. 06-30/297-8741. *64284* KAPOSVÁRON 82 m2-es, 2 szobás családi ház, gázfűtéses, 136 n-öl telekkel, garázzsal, csendes helyen eladó. Irányár: 14,2 M Ft. Stikkel. 06-30/297-8741. *64308* KAPOSVÁRON Füredi u-ban 2,5 szobás, mfsz- i, erkélyes lakás eladó. Telefon: 06-20/531- 4831. •64324* KAPOSVÁR belvárosában üzletnek vagy irodának alkalmas helyiség eladó. Telefon: 20/334-7876. •64381* 8 MARCALI központjában mgfsz-i, felújított 2,5 szobás, erkélyes, vízórás, panellakás sürgősen eladó. Telefon: 85/311-661,20/9926- 84. •64389* KADARKÚT körzetében, 300 m2-es, 6 éves családi ház működő presszóval, gazdasági épülettel eladó vagy családi házra, lakásra, építési telekre, ipari területre, esetleg erdőre cserélhető. Fizetési könnyítéssel. 06- 30/2262-405, 82/719-408. •64450* BUDAPEST XX. központban, 7. em-i, vízórás öröklakás, nagy erkéllyel 7,7 M Ft-ért eladó. 06-1/284-5971,17 h után. •64462* ÁLLÁST KÍNÁL BELFÖLDI étterembe szakácsot, felszolgálót, pultos hölgyeket felveszünk. Szállás megoldható. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni: 06-30/30-723-99. •63746* BALATONLELLÉRE gyakorlattal rendelkező virágkötőt keresek. Tel.: 85/354-852. •63810* KAPOSVÁRI székhelyű kft felvételt hirdet 1 fő hegesztővizsgával rendelkező lakatos és 1 fő központifűtés szerelő részére. Felvételi időpont egyeztetés a megjelenéstől számított 2 napon belül a 82/318-227 telefonon. •63814* f-------------------------------------------------------------------------------\ Bogiári könyvelő iroda munkaügy és tb területen jártas munkatársat keres. Érdeklődni: 06-60/467-913 PÉKET, betanított munkást felveszek magas kereseti lehetőséggel. 82/489-267. *63921* DIÁKOKAT, fiatalokat, 16-25 év közöttieket keresünk folyamatos csomagolási és összeszerelési munkára, kaposvári munkahelyre. Félévismétlőket, diákokat keresünk Siófokra, folyamatos csomagolási munkára. Tel.: 82/321-570. •63930* Bábolnai takarmányok és kiegészítők forgalmazására várunk jelentkezőket Kaposfüred, Somogyszaló, Somogyszil, Somogygeszti helyiségekből. 72/475- 447,30/3317-446. *6404o* KFT. munkatársakat keres Somogy megye területére. 70/236-0255. •64059* A SOMOGYI Erdészeti, Vadászati és Faipari Dolgozók Szakszervezete ügyvéd részére pályázatot hirdet a SEFAG Rt. dolgozóinak jogsegélyszolgálata ellátására. A pályázatokat „Jogsegélyszolgálat" jeligére, a SEFAG Rt. 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 21. címre és Csávics János (tel.: 82/505-114) részére, február 20-ig kell beküldeni. •64131* Gyógyszeripari álláslehetőségek kizárólag orvosok, gyógyszerészek részére: www.veritiv.liu LAPTERJESZTŐKET keresünk Fonyód, Balaton- földvár és Szántód körzetébe. Jelentkezni: 70/219-3124, 82/415-966-os telefonszámon. •64163* SOLISUN Solárium Center Kaposvár szezonális munkára alkalmazottat keres. Jelentkezni: február 14. csütörtök 17-18-ig. Noszlopy G. u. 8. •64293* Frankfurti kórház szakképzett ápolóknak állást kínál 35 éves korig, német színvonalú fizetéssel. Hajó német nyelvtudással | rendelkezik, várjuk hívását a § 06-30/396-8673 telefonszámon. TELEPHELYÜNK udvarának gondozására és karbantartására keresünk számlaképes vállalkozót, lehet nyugdíjas is. A füves övezet kb. 8000 m2. A gondozáshoz szükséges eszközöket biztosítjuk. Érdeklődni: Inter-Trade Production Rt 7400 Kaposvár, Pécsi út 11., valamint a 82/422-375,427-756 telefonszámon, hétköznap 8-15 óráig. •64334* GENERALI-PROVIDENCIA Biztosító Rt. Kaposvári Kirendeltsége felvesz főállású értékesítési munkatársakat Kaposvár, Barcs, Nagyatád és Csurgó térségében. Ingyenes oktatás, az oktatás időtartamára garantált jövedelem biztosított. Jelentkezés a 82/529-644 és a 20/9513-245 telefonszámon. •64337* ÁCS szakmunkást felveszek. 30/238-7489. •64380* * GARANTÁLT vállalkozói jövedelem, karrier lehetőséggel! Még négy fő pénzügyi tanácsadót veszek fel Somogy megye területéről. Jelentkezés: Signal Biztosító Rt. Molnár András fiókvezetőnél, Kaposvár, Füredi u. 1. 82/529- 451, 06-30/9971-980. •64400* SOMOGY megye kézikönyve 2. kiadása szervezéséhez könyvkiadásban, hirdetésszervezésben jártas (biztosítós) vállalkozók, cégek jelentkezését várjuk kistérségi (városi) kiadványmenedzser beosztásba Barcs, Csurgó, Kaposvár, Lengyeltóti, Marcali, Nagyatád, Tab és környékéről. Rövid bemutatkozó levelet kérünk! Számlaképesség alapfeltétel! Jövedelem: 100000-300000 Ft/hó - teljesítménytől függően. Jelentkezés: CEBA Kiadó. Tel./fax: 28/586-890. E-mail: sandor@vfon.hu •64457* __________OKTATÁS__________ AN GOL, NÉMET nyelvtanfolyamok a Tálentum Nyelvstúdiónál. 250 Ft/óra. Kaposvár, Fő u. 45. 2.em. 422- 130, 20/455-6795. •62488* LITE Velünk sikerülni fog! Német újrakezdő indul: 02.18-án. Vizsgaelőkészítő indul 03.05-én. OKÉV nytsz: 06-0022-02 Koposvór, Zárda u. 21. Tel.: 82/415-920 SZAKKÉPZÉS 8 osztályt végzett munkanélkülieknek Kaposváron. 95-100%-os költségtámogatás valamint munkalehetőség. Szociális gondozó és ápoló - indul március 4-én. Sincron Oktatási Stúdió. Tel.: 06- 30/9274- 234. *64076* SZEMÉLY, VAGYONŐR, rendész tanfolyam Kaposvárott, Nagyatádon, Marcaliban 20000 Ft+vizsgadíj részletre. 06- 75/330-673,06-70/221-1932. •64052* GÉPÍRÓ és számítógépkezelő tanfolyam indul. ABISÁI Okt. Közp. (Nysz. 03-0035-02) Kaposvár, Petőfi tér 4. 82/415-681. *64084* SZÁMÍTÓGÉP-SZERELŐ és szoftver karbantartó tanfolyamot indítunk. ABISÁI Okt. Közp. (Nysz. 03-0035-02) Kaposvár, Petőfi tér 4. 82/415-681. *64086* FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ a Kopernikusz Nyelviskolában, magyarból, történelemből és művelődéstörténetből. Tel.: 82/321-303,20/9177-842. * *64167* INDULÓ tanfolyamok: Nagyatád február 18. OKJ+ECDL Számítógépkezelő és Szoftverüzemeltető (június 3. vizsga), 75.000 Ft, Kaposvár február 18. LINUX 20.000 Ft, Kaposvár, Baross u. 5.82/512-872. •64406* KIADÓ FONYŐDI piacon, a bejáratánál melegkonyhás büfé kiadó. Tel.: 17 óra után 85/360-693. *63951* SZOLGALTATAS REDŐ NY-sza lagfüggöny olcsón. 82/318-920. *59654* „Nálunk még a tavalyi áron utazhat!" TELE TAXI PALATETŐ felújítás, beázás megszüntetése garanciával. Legolcsóbban ragasztható zsindelyek palára. 06-20/9318-900. Tetőfedés, ácsmunkák Precíz, szakszerű kivitelezés anyagbiztosítással Most akcióson! Profizmus a tetőn. TETŐMESTER 82/316-418,30-9571-407 I CSORNAI és békéscsabai cserepekre 5-20%- os kedvezménnyel, kiegészítőkkel és ingyenes házhozszállítással, hőszigetelők 20%-os kedvezményekkel gyors kiszállítással. Molnár Kft. B.lelle: 85/354-528. *64001* REDŐNY közvetlen a gyárból 06- 82/431-355. *64147* TŰZIFA méretre vágva, helyszínre szállítva megrendelhető Marcaliból 30/243-8920. •64401* ÁREMELÉS ELŐTT Y^SchintlIer Tetőtéri ablakok Mdb-iglO%, 5 db-tól 15% Schindler Márkakereskedés s 82/316-418,30-9571-407 | VEGYES VILLANYMOTOR szaküzlet és tekercselés. Andalics Kaposvár, Fö u. 71. Tel.: 82/320-531. •61045* KERÍTÉSDRÓT horganyzott és műanyaggal bevont, a gyártótól, valamint csütörtökön, szombaton a nagyatádi piacon. Rendelést helyszínre szállítom. Drőtüzem, Vajszló. Tel.: 73/485- 164. •61379* MEISTRO BÚTOR Bútorlap-szabászat, ABS élzárás max. 48 órán belül. Megrendelés: faxon vagy személyesen. Műhely: Kaposvár, Keceli bejáró. Tel./fax: 82/424-381. *63389* KABÁTVÁSÁR Férfi-női, rövid és hosszú szövetkabátok 2000,3000,4000,5000 Ft-os árengedménynyel. Férfi-női dzsekik akciós áron. Smaragd Divatház, Kaposvár, Tallián Gy. u. 9. *63562* ÓRIÁS SHOP Tetőtől-talpig felöltöztetjük, hogy csinos legyen! Cipő 47-52-ig, női extra 40-47-ig. Kaposvár, Petőfi tér 1. állomással szemben. Nyitva: h-p 9-17, szó 9-12. Ruha, ing méretre igazítás! Tel.: 82/419-955. •63681* Női-férfi divatos olasz bőrkabátok érkeztek. Kookai tavaszi, nyári ruhák 50%-os kiárusítása csüt.-szo. Kaposvár, Fő u. 30. em. *63m* NYUGDÍJASHÁZ most induló, Balatonföldvár legszebb részén csendes, nyugodt környezetben. Helyek még leköthetők. Kérem hívjon bizalommal! Tel.: 06-20-382-0697, 84/340-139, 06-30-475- 7750. *63891* OLCSÓ, kényelmes női cipők már 2.500 Ft- tól! Kaposvár, Fő u. 32. (kapu alatt). •64077* Saját helyiséggel rendelkező viszonteladókat keresek használt ruha értékesítésére. Tel.: 06-20-428-8232. *64078* SMOKING AKCIÓ Ajándék smokinginggel együtt 20 500 Ft. For- Ma Férfidivat Kaposvár, Kossuth L. u. 15. *64247* 50 L ES KUKA kapható. Takarítóeszköz Szaküzlet, Kaposvár, Fő u. 70. Tel/fax: 82/415-434. •64277* REÁL BÁLA 750 FT/KG bontás ma február 13-án, Kaposváron a Fő u. 20-ban. •64301* ZOKNIKÖTŐGÉPEK olcsón eladók. 26/342- 465, 20/9669-061. •64309* ALBÉRLETET KÍNÁL FONYÓD központjában 1,5 szobás, bútorozott lakás június 30-ig kiadó. 82/313-037. *62631* TÁRSKERESÉS 39 ÉVES független férfi társat keres 30-37 éves korig. Telefon: 06-30/209-2958. ÁLLAT BIKA és üsző borjú eladó. Tel: 82/735-082. *64125* PULI kiskutyák eladók: 85/314-057. *64126* KISÁLLATRENDELŐ Kaposvár. 82/310-757, 06-20/386-1621. Betegellátás háznál is. 06-30/976-4899. •64240* S 80 kg-os süldők eladók, 85/353-755. •64312* ÁLLÁST KERES KERTÉSZETI főiskolát végzett fiatal nő angol nyelvtudással, számítógépes ismeretekkel, irodai gyakorlattal munkát keres. Tel.: 85/314-638. •63666* APRÓ-CSEPRŐ LEHEL 300 l-es mélyhűtőláda eladó. Tel.: 82/419-168. 1 *64200* GÉPEK ZETOR 16045-ös 83-as eladó 06-30/378- 3676. *63940* MTZ 555-ös traktor eladó. 06-30/9475-965. —------------------------- *64034* ME ZŐGAZDASÁG KUKORICA eladó Kaposfőn. 06-30/272- 6978. *63943' S SZŐLŐOLTVÁNY eladó 20/451-4172, du., este. *64323* * TRITIKÁLÉ 30 q eladó. Tel.: 85/322-080.-------------- *64336* AD ÁSVÉTEL LAKHATÓ faház elemes, 25 nm-es eladó. Tel.: 72/241-691,06/30/8513-126 •64310* _________PÉNZPIAC_________ HI TELÜGYINTÉZÉS! Kezes, munkáltatói igazolás és vezetékes telefon nélkül! HÍVJON MOST! 30/474-5255 *60328* HITELÜGYINTÉZÉS ingatlan fedezettel, (akár terheltre is). 06-20/9774-143. *64053* BANKI hitelek teljes körű ügyintézése jövedelmigazolás nélkül. 06-70/272-9406. •64289* VÁLLALKOZÁS BALATONLELLE központjában 7400 m2 vállalkozási terület teljes közművel eladó. Tel.: 06- 30-9467-702. *63418* RÉGISÉG ÖREG dunnát, párnát (2000 Ft/kg), régi bútort, hagyatékot vásárolok. 06-30/496-4345. *63797* ~ ——— —| Aprohirdeteseit telefonon is feladhatja: Somogybán otthon vagyunk. Somogyi Hírlap