Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-11 / 35. szám
2002. Február 11., Hétfő SPORT Kötelező győzelem Kométa-Kaposvár-Délmagyarországi FRC (Szeged) 3-0 (11, 22, 22) Csak 54 percre volt szüksége a Kométa-Kaposvár férfi röplabdacsapatának szombaton ahhoz, hogy hazai pályán hozza a számára kötelező győzelmet a Délmagyarországi FRC (Szeged) együttese ellen. Aligha járunk túl messze az igazságtól, ha azt írjuk, hogy a szegediek eleve feladták a szombati kaposvári mérkőzést. A liberó mellett mindössze egyetlen (fiatal) cserejátékossal érkeztek, a kispadon pedig magányosan üldögélt az egyik vezető. Nyári Sándor edző ugyanis a hírek szerint a somogyi megyeszékhely helyett Kecskeméten egy gyer- mektomán volt... Valamit a szurkolók is megérezhettek, hiszen finoman fogalmazva túlzás lenne azt állítani, hogy a nézők verekedtek a jegyekért a városi sportcsarnok pénztáránál. Ennek megfelelő volt a nyitójátszma koreográfiája. Az orosz légiós dr. Szergej Szajfulin kezdte meg a pontgyártást; Gelencsér Balázs kedvére blokkolhatott, s időnként - nevéhez méltóan - Dávid Zoltán is megeresztett egy-egy hatalmas bombát. Ha a statisztikának hinni lehet, akkor a vendégek a 11 pontjukból csak ötöt szereztek, hatot pedig a kaposvári hibák révén értek el... A második szettben Dávid Zoltánt ifjabb Grózer György váltotta fel. Sokáig a Szeged vezetett; a Kométa csak 14-14-nél tudta utolérni az ellenfelét. Bár a játszma második fele is szorosan alakult, a nézőtéren helyet foglaló nézőknek mégsem kellett lerágniuk a körmüket az izgalomtól. A harmadik, utolsó játékrészben a két légióst, dr. Szergej Szajfulint és a kínai Wang Csit pihentette Demeter György edző. Dávid Zoltán visszaállt, s Kovács Balázs is lehetőséget kapott. Közben Gelencsér Balázs mellett a másik center, Bánhegyi István is egyre jobban belelendült, egymás után szerezte a pontokat. Akadtak a meccsnek szép momentumai is, a két csapat játékosai azonban nagyon sokat hibáztak; rengeteg volt a rossz nyitás, a túl hosszúra sikeredett leütés. A játszma végeredménye szoros küzdelmet sejtet ugyan, az igazság azonban az, hogy esélye nem volt a vendég Ti- sza-parti alakulatnak. Ahogy azt várni lehetett, a somogyi megyeszékhelyen sem tudta szettgyőzelmeinek a számát gyarapítani a Délmagyarországi FRC; a tavalyi kupagyőztes így továbbra is négy játszmánál tart..._ így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 250 néző. V.: ifj. Juhász Z., Kiss B. Kométa-Kaposvár: Cutino (4), dr. Szajfulin (5), Gelencsér (16), Wang Csi (6), Dávid (4), Bánhegyi (8). Csere: Geiger (liberó -), ifjabb Grózer (8), Kovács B. (-). Edző: Demeter György. Délmagyarországi FRC (Szeged): Péterfy (3), Nacsa (6), Bessenyei (1), Melnicsuk (9), Rácz (8), Bába (1). Csere. Szeleczky (liberó -), Maksa (-). Megbízott játékosedző: Jurij Melnicsuk. (A játékosok neve mögött zárójelben az általuk szerzett pontjaiknak a száma.) A mezőny legjobbja Ez volt az a mérkőzés, amikor a Kométa-Kaposvár válogatott centere, Gelencsér Balázs azt csinált, amit éppen csak akart. A hálónál rendre „lesapkáz- tá’ a szegedi játékosokat, a Cutino által felkínált labdákat pedig szinte kivétel nélkül értékesítette. Minden játékrészben 5-6 pontot vállalt úgy, hogy láthatóan maradt még bőven benne plusz. A játszmák alakulása. 1. játszma: 5-1, 10-3, 15-7, 20-10,25-11 (16 perc). 2. játszma: 4-5, 7-10, 15-14, 20-19, 25-22 [19perc). 3. játszma: 5-2, 10-6, 15-11, 20-17, 25-22 (19perc). Jók: Gelencsér (a mezőny legjobbja), Bánhegyi, illetve Melnicsuk, Rácz. Demeter György: - A kötelező győzelem mellett jó felkészülést jelentett ez a találkozó a belgák elleni Élcsapatok Európa Kupája- találkozóra. Jurij Melnicsuk csapatkapitány: - A nyitójátszmában a rossz sáncmunkánk és a gyenge nyitásfogadásunk megpecsételte a sorsunkat. A folytatásban fiatal csapatunk jól tartotta a lépést a bajnokkal. ________ fenyő gábor To vábbi eredmények: Kecskeméti RC Phoenix- Mecano-Vegyész RC Kazincbarcika 3-0 (15,21,21) Nyíregyházi VRC Szabolcs- Gabona-Dunaferr SE 0-3 (-23, -23, -19) ■ Az alapszakasz állása: 1. Dunaferr SE 18 16 2 49-18 34 2. Kométa-Kaposvár 18 15 3 49-20 33 3. Kazincbarcikai VRC 18 10 8 39-31 28 4. Kecskeméti RC 18 7 11 30-37 25 5. Nyíregyházi VRC 18 6 12 27-38 24 6. Szeged 1818 4-54 18 Csank csapatot csiszol PORECS Ahogy a megérkezést követően leszálltak a buszról, azonnal tengerparti futást vezényelt a siófoki labdarúgóknak Csank János, ám a tíznapos porecsi edzőtábor már nem az erőgyűjtés, hanem inkább a taktika csiszolása jegyében telik. A siófokiak mondhatni „hazajárnak” Porecsbe, hiszen évek óta itt edzőtáborozik az együttes a téli időszakban. Az idei isztriai kvártély értesülésünk szerint mintegy hárommillió forintból jön ki; ennek egy részét a testvérvárosi kapcsolatra való tekintettel a siófoki önkormányzat állja. Igazi sportszálló a Hotel Parentium, ahol ezekben a napokban a siófokiakon kívül még nyolc másik csapat táborozik, köztük koreaiak is. így aztán nem túl nagy bravúr lekötni edzőmérkőzést. Takács Zsolt ügyvezető, a Balaton-parti küldöttség vezetője válogathatott az ellenfelek között. Bár az elmúlt hétvégén ragyogóan sütött a nap az Isztriára, előtte esők voltak arrafelé is, így a pályák feláztak. Ezért aztán mély talajon játszotta le szombaton első edzőmérkőzését a Csank-csapat egy lengyel másodosztályú alakulattal. A szálloda amúgy nem a siófoki játékosoktól hangos. Az edzések között legfeljebb kártyacsatákat vívnak - az új román szerzemény, Dániel Usval kockában is utazik -, s jellemző, hogy amikor Csank mester szombaton félnapnyi szabad- programot adott a számukra, akkor egy rovinji kirándulás helyett inkább a csendespihenőt választották. Aznap egyébként többen is kora reggel keltek, hogy - amúgy önszorgalomból - kocogjanak egyet a tengerparton. Új fiúval is ismerkedhetnek a társak az edzőtá- Csank János úgy látja az eddigi tapasztalatai borban, hiszen alapján, hogy a Siófok nem az átlagos NBI az indulás előtt „B” csoportos csapatok, hanem a legjobbak egyike lesz a tavaszi szezonban.- Számunkra az kell, hogy legyen a mérce; érjünk annyit, mint azNBI hátsó régiójához tartozó gárdák. Ezt figyelembe véve, a Vasassal és a Győrrel felvennénk a versenyt, legalábbis én így remélem - mondta Csank János. Győztes meccsen mutatkozott be a Siófok Porecsben fotó: gáti leigazolták a Ferencváros volt kapusát, Vámos Jánost, ugyanakkor a Csehországból várt csatár mégsem futott be. Mivel közel az átigazolási időszak vége, így a keret már aligha változik. A szombaton lejátszott edzőmérkőzés mellett még további négy találkozó szolgál majd arra Porecsben, hogy Csank János „összerakja” az új Siófokot.- Most a csapatjáték összecsiszolása a legfontosabb; ezért aztán itt már nem kapnak akkora terhelést a fiúk, mint a tatai edzőtáborban mondta a szakember. - Az edzőmérkőzéseken van a hangsúly: ezekből derül ki az is, hogy az edzések során mit kell többet gyakorolnunk. A feltételek ideálisak a nyugodt felkészüléshez. Amúgy a mester egy csatárt még el tudna képzelni a csapatában, ám ez másutt is hiányposzt. A fradista Fülöp például jól jönne, de ahogy mondta, Garami József sajnos nem adja... Csanknál nem lehet lazítani, meg fegyel- mezetlenkedni (Bíró Imre esete jó példa erre, akit finoman eltanácsolt a mester a minap), s világosan látszott az első porecsi edzőmeccsen is, hogy igyekszik mindenki „megszakadni”, bizonyítani, elnyerni az új edző kegyeit. Senkinek sem lehet biztos a helye, csaknem minden posztért verseny van. Ezért aztán László András is összeszorított fogakkal, nagyon fegyelmezetten takarított hátul, és indította az akciókat, Schultz Levente tőle szokatlanul harcossá vált, Kovács Péter is mintha egyre inkább levetkőzné a sztárallűrjeit, s Fíosnyánszki Zsolt is igyekszik mindinkább hibamentessé tenni a játékát. Egyszóval, alakulgat a Siófok a napfényes Isztrián... FÓNAI IMRE Siófok FC-Odra Wodzislaw (lengyel) 2-0 (0-0) Siófok FC: Csemyánszki (Vámos) - Pálfi (Baranyai), Szalad, Fíosnyánszki (László) - Grósz, Ko- vácsP, NagyCs. (Schultz), Schwarcz (Fodor), Gaál - Szabó Cs. (Szűcs), Rob. Edző: Csank János. Gólszerzők: Rob, Fodor. ■ Hétközi sportajánlatunk HÉTFŐ Labdarúgás Előkészületi labdarúgó-mérkőzés: Újpest FC (vegyes)-Industrie FC Marcali. Budapest, Megyeri úti stadion, 15 óra. Kispályás teremlabdarúgás Kispályás teremlabdarúgó NB I - 20. forduló: Első Beton Szabadidő SE (Szeged)-Interbeton KFC (Siófok)? Szeged, városi sportcsarnok, 19 óra. KEDD Labdarúgás Előkészületi labdarúgó-mérkőzés: Nagyatád FC-Nagykanizsa FC. Nagyatád, 15 óra. SZERDA Kosárlabda Kosárlabda NB I, férfi „A" csoport - 18. forduló: Előkészületi labdarúgó-mérkőzések Klíma-Vili Kaposvári KK-Székesfehérvári Alba- comp-UPC. Kaposvár, városi sportcsarnok, 18 óra. (Ifjúsági mérkőzés 15.30 órakor.) Labdarúgás Előkészületi labdarúgó-mérkőzések: Nagykanizsa FC-Kaposvári Rákóczi FC-NABI. Nagykanizsa, 14 óra. Industrie FC Marcali-Kapos-völgye Vállalkozók SC-Nagyberki. Marcali, 14.30 óra. CSÜTÖRTÖK Labdarúgás Előkészületi labdarúgó-mérkőzések: Hévíz-Balatonlelle SE. Hévíz, 14 óra. Nagyatád FC-Dombóvár FC. Nagyatád, 15 óra. FENYŐ A hétvégén mind a hét somogyi NB-s labdarúgócsapat pályára lépett előkészületi mérkőzésen - több-kevesebb sikerrel. Eredmények: Nagykanizsa FC- Industrie FC Marcali 4-3 (3-1) Nagykanizsa, 100 néző. Industrie FC Marcali: Horváth G. (Molnár M.) - Nokta (Maximics), Szabadi, Bozsó (Szabó Sz.), Kovácsevics - Farkas N., Lassú (Ábrahám), Sallai, Dűli (Dárdai B.) - Jéger, Kozarek. Edző: Menczeles Iván. Gólzáporos találkozón maradt alul szombaton Nagykanizsán az Industrie FC Marcali NB I „B” csoportos labdarúgócsapata. A marcali együttes ma a fővárosba utazik, ahol a játékosok előbb orvosi vizsgálaton vesznek részt, majd Újpesten lépnek pályára újabb edzőmérkőzésen. Szerdán délután az NB Il-es Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki csapatát fogadják, másnap reggel pedig útra kel a társaság; az úti cél a történelmi nevezetességeiről híres horvát tengerparti üdülőhely, Porecs, ahol egy hétig edzőtáborozik majd a csapat. Gólszerzők: Pongrácz 2, Azotei, Szabó B., illetve Jéger 2, Kozarek. Nagyatád FCKaposvári Rákóczi FC-NABI 0-5 (0-4) Nagyatád, 200 néző. V. Kovács Zs. Nagyatád FC: Poór (Bolla) - Papp Z. (Prucsi), Pék, Horváth J. (Kiss J.), Papp Á. - Kovács Sz., Savanyú (Németh T.), Brezovszki, Gyaraki (Pammer) - Czonev (Baranyai), SzabóÁ. (Tóth A.). Edző: Horváth Lajos. Kaposvári Rákóczi FC-NABI - az első félidőben: Házi - Barna, Finta, Kónya, Papp M. - Nagypál, Tóth G., Horváth Z., Marcsek - Pest R., Angelovski. A második félidőben: Balajcza - Mező, Petrák, Szabó M., Deme - Tóth B., Ulrich, Tamás, Bázel - Varga B., Wágner. Edző: Készéi Ferenc. Magabiztos győzelmet aratott szombaton a Kaposvári Rákóczi FC-NABI NB I „B” csoportos gárdája az NB III-as Nagyatád FC otthonában. A kaposvári együttes legközelebb szerdán délután lép majd újra pályára, amikor is Nagykanizsára utazik. A nagyatádi együttesre négy előkészületi mérkőzés is vár ezen a héten. Előbb kedden a Nagykanizsa, majd csütörtökön a Dombóvár, míg szombaton a horvát Krusevacz, vasárnap pedig a Kaposfő lesz az ellenfelük; mind a négy találkozót Nagyatádon játsszák egységesen 15 órakor. Gólszerzők: Angelovski 2, Pest R. 2, Varga B. Lábodi Medosz- Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki 0-5 (0-0) Lábod, 200 néző. V.: Kalangya. Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki: Tánczos - Pintér, Meksz, Károlyi, Landek - Nógrádi (Bencze), Miskovics (Lukács), Neubauer, Lajtos (Kelemen) - Farkas N., Drávecz. Edző: Hanusz János. Második félideji jó és gólerős játékával fölényes győzelmet aratott szombaton Lábodon az NB II- es Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki csapata. Hanusz János edző együttese a héten a tervek szerint két előkészületi találkozón lép majd pályára; szerdán Marcaliba, vasárnap pedig Nagybajomba utaznak. Gólszerzők: Farkas N. 3, Meksz 2. TamásiBalatonlelle SE 3-7 (0-3) Tamási, 50 néző. Balatonlelle SE: Gyenes (Kovács J.) - Hajmási, Gosztonyi, Szarka (Tárnoki), Püspök (Bakó) - Himics, Kolovics, Bruncvig, Erdei - Silimon (Péntek), Földes I. (Halász). Edző: Sándor István. Igazi, hamisítatlan gólözönt hozott tegnap a Tamásiban rendezett derbi. A héten két előkészületi mérkőzés vár a Balatonlelle SE alakulatára; szerdán délután Hévízen vendégszerepei az NB Il-es Balaton-parti alakulat, vasárnap délelőtt pedig a megyei bajnokságban szereplő Zamárdi látogat el hozzájuk. A balatonlellei gólszerzők: Bruncvig 2, Földes 1.2, Silimon 2, Erdei. Barcs SCTVIN (horvát) 1-0 (0-0) Barcs, 200 néző. V.: Cservölgyi J. Barcs SC: Varga Z. - Cservölgyi Sz., Matus, Sági, Tímár - Koleszár, Kolesánszky, Gálffy, Krisztián - Cservölgyi R., Varga J. Megbízott edző: Tulok István. A végig csere nélkül játszó NB III-as barcsi gárda egy góllal bizonyult jobbnak a horvát megyei bajnokság listavezetője, a TVIN együttese ellen. A Barcs SC legközelebb a hétvégén, szombaton lép majd újra pályára, amikor is az Új Dunántúli Napló Kupa keretében találkozik az NB Il-es Pécsi VSK- val. Gólszerző: Gálffy. fenyő gábor Röplabda NB I (nöK) BITT Kaposvári Női RC- Kalocsa SE 3-0 (12,17,16) Az NB I alapszakaszát záró mérkőzésen mindhárom játékrész koreográfiája hasonlóan alakult. A lelkes, de nem túl nagy játékerőt képviselő vendég kalocsaiak csak az első néhány pontig tudták tartani a lépést kaposvári ellenfelükkel. Jól záró blokkok és pontos leütések váltották egymást; formás kaposvári támadások végén születtek az újabb és újabb pontok, így mindig egyre nagyobb lett a Faludy, Szíj, Halász M., Géllé kvartett által irányított kaposvári alakulat előnye. A harmadik, utolsó játékrészben Androsicsot Gubek, majd a találkozó vége felé - amely egyébként mindössze 44 percig tartott csak - a jól játszó Gellét Kárász váltotta fel. így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 100 néző. V.: Kisházi, Tomanóczy. BITT Kaposvári Női RC: Faludy, Szíj, Androsics, Halász M., Géllé, Ács-Jebektor. Csere: Lábas (liberó), Gubek, Kárász. Edző: Biki Mária. Jók: Faludy, Szíj, Halász M., Géllé, illetve Faragó. ______fenyő Röp labda NB I (férfiak) LRI-Malév SC- Nafa RC Kaposvár 2-3 (23, -20,19, -19, -15)- Hatalmas csatát hozott a fővárosi találkozó, minden labdáért meg kellett küzdeni és szenvedni - mondta Nyári Tivadar, a Nafa RC Kaposvár elnöke. - A nyitójátszmában végig fej-fej mellett haladt a két csapat, amelynek a végén a hazaiak örülhettek. Ezután sikerült egyenlítenünk, majd nagy csatában újra a házigazdák szereztek előnyt. A negyedik játékrészben villámrajttal nyitottunk: 13-3-ra elhúztunk, az ellenfelünk pedig csak kapaszkodott utánunk. A mindent eldöntő ötödik, utolsó rövidített játékrészben viszont az LRI-Malév SC kezdett jobban. 8-3 arányú hazai vezetésnél cse- rélt'térfelet a két csapat, ezután viszont zsinórban hét (!) pontot szereztünk, s végül hatalmas küzdelemben sikerült legyőznünk a fővárosi alakulatot. Nem akármilyen fegyvertényt hajtott végre tegnap a Nafa RC Kaposvár csapata, hiszen a második helyen álló, egykori sokszoros válogatott játékosokkal felálló LRI-Malév SC otthonában tudott győzni. A hétvégén, szombaton hasonló bravúrra készül a társaság, amikor is a listavezető Dági SE látogat majd el a somogyi megyeszékhelyre. így játszottak Budapest, Malév-sportcsarnok, 50 néző. V.: Szabó A., Jager. Nafa RC Kaposvár: Nyári, Farkas L. /., Farkas L. II., Porkoláb, Erdei, Tóth T. Csere: Hegyi (liberó), Jezeri. Játékosedző: Jezeri Tibor. Jók: Győri, Hidas, illetve a vendég Nafa RC Kaposvár teljes csapata. ___________ fenyő Tot ó 1. Bayem München-Dortmund 1-1 X 2. Hertha BSC-VfB Stuttgart 2-0 1 3. Rostock-Freiburg 4-0 1 4. Bremen-Kaiserslautern 1-0 1 5. Leverkusen-M.gladbach 5-0 1 6. Nürnberg-1860 München 2-1 1 7. Hamburg-1. FC Köln 4-0 1 8. Chievo-Udinese 1-2 2 9. Atalanta-Brescia 0-0 x 10. Bologna-lntemazionale 2-1 1 11. Lecce-Verona 1-1 X 12. AC Milan-Perugia 1-1 X 13. AC Parma-Lazio 1-0 1 A pluszmérkőzés: 14. AS Roma-Juventus lapzártakor