Somogyi Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-28 / 23. szám
2002. Január 28., Hétfő A LMA MATER 7. OLDAL KVGY ügyvezető igazgatója: - Az élet különös ajándékának tartom, hogy folyamatos kapcsolatban lehettem az alma mater- ral; diákként a nagy tekintélyű tanároktól egy életre szóló Indíttatást kaptam. Három gyermekem is Itt tanult. S jó érzéssel tölt el, ha olyan helyzetbe kerülök, hogy segíteni tudom ezt a nagy múltú intézményt. 0. TÓTH KRISZTA, az RTL Klub riporter-műsorvezetője: - Mindig felkészültnek, pontosnak, megbízhatónak kell lennem, s a legfontosabb: tisztelnem kell a tényeket. Mindezt a Táncsicsban tanultam meg. Tapasztaltam: Itt csak a szorgalom, a kemény munka és a tehetség számít. Ma is sokszor még mindig abból táplálkozom, amit a Táncsicsban tanultam. A gimnázium diákjainak tanulmányi átlaga több mint tíz éve 4,0 fölött van. A 2000/2001. tanévben az iskolaátlag 4,22 volt, az érettségi átlag pedig 4,27. Majdnem minden végzős jelentkezik felsőoktatási intézményekbe, s közülük sokan olyan nagy múltú, tekintélyes egyetemeibe, illetve főiskolákba jutnak be, amelyekbe nem a vitt érdemjegyek alapján veszik föl őket, hanem a felvételi vizsga eredményeképpen. Népszerű a jogi, a gazdasági, az orvosi és a műszála, mérnöki pálya. A múlt tanévben a tovább tanulni szándékozók 75 százalékát, az elsőként érettségiző hat évfolyamos osztály tanulóinak pedig a 93 százalékát fölvették egyetemre vagy főiskolára. Az intézmény sikerességének egyik mutatója, hogy az értékelt 727 gimnázium között az iskolát a felvételi írásbelik alapján a kiváló minősítést jelentő 25. helyre rangsorolták. ■ A Táncsics Mihály Gimnázium korszerűsített és felújított patinás épülete az év vége óta ismét egykori szépségét mutatja A Táncsics gimnázium a megye egyik legjobb középiskolája, s országosan is a legszínvonalasabbak közé sorolható. Az itt tanuló diákok talán úgy gondolják, a tanárok szigorúak, de később megértik: a sok munkának megvan az eredménye. Az intézmény diákjai közül az élet szinte minden területére kerültek nagy sikerű emberek: írók, festők, ügyvédek és mérnökök dicsérik a szigorú oktatást. Mihályfalvi László igazgatóval beszélgettünk.- Milyen útmvalót kap egy táncsicsos diák?- Nem hódolunk be a különféle divatoknak. Sokévi tapasztalat mondatja velem: a szigorú, de emberséges oktatás meghozza az eredményt. Nem véletlen, hogy az élet annyi területén vannak sikeres volt diákjaink - mondta Mihályfalvi László. - A tanulók megszokják ezt a légkört, és rájönnek, hogy így sokkal több tudást szívhatnak magukba. Azért van szabadságuk is a fiataloknak. Ők döntik el, hogy az általunk kínált nyolc nyelvből melyik kettőt választják. Ezt technikailag elég nehéz megoldani, de azt az elvet valljuk, hogy mindent a tudásvágy mögé kell állítani. Vannak olyan szakirányaink, amelyekhez hasonlót sehol a környéken nem kínálnak a középiskolák. A matematika és biológia emelt óraszámú osztályainkba például többszörös a túljelentkezés, és a megyehatáron túlról is jönnek a próbálkozók minden meghirdetett képzésünkre.- Milyen hagyományai vannak az iskolának?- A sok év folyamán több hagyomány is kialakult. A leglátványosabb talán az 1984 óta mindig a nyári olimpia évében megtartott Táncsics-taná- rok estje. 1969 óta kihagyás nélkül folyamatosan megjelenik az iskola diákújságja, a Voluntas, ezt a tanulók írják és szerkesztik társaik tájékoztatására, és emellett rendszeresen jelentkezik az iskolarádiónk is. Hagyományos már a Táncsics- stúdium, ez a tovább tanulóknak nyújt segítséget: a diákokkal két-három fős csoportokban foglalkozik egy-egy szaktanár. A magyar és történelem emelt óraszámú osztályunk is igen népszerű. Az országban egyedülálló az Arany János tehetséggondozó osztály, ide külön felvételivel várjuk a kiemelkedő képességű gyerekeket. Ápoljuk a Somssich-ha- gyományt. Annak ellenére, hogy nem változtattuk vissza az iskola nevét, minden diákunk tisztában van azzal, hogy mit köszönhet Somssich Pálnak.- A tanórákon kívül milyen lehetőségeket nyújtanak még a diákoknak?- Figyelünk a gyerekek, diákjaink egészségére; ennek a része, hogy minden osztályban a kötelezőnél heti eggyel több testnevelési órát tartunk, s naponta van tömegsport is, ahol minden tanuló kipróbálhat többféle sportágat is. A számítástechnikai termeinkben szakkörökön és fakultációkon készítjük fel őket a különféle számítógépes vizsgákra. Külföldi kapcsolataink segítségével diákjaink bejárhatják egész Európát, így sok élménnyel gazdagodva új kultúrákat és embereket ismerhetnek meg. Az iskola vegyes karának kóruskapcsolata is van, így énekeseink külföldi fellépési lehetőséget is kapnak. Mindenképpen a gimnáziumot dicséri az a tény, hogy bárhol az országban két volt táncsicsos diák találkozik, válaszszák el őket akár évtizedek, biztosan találnak közös témát az iskoláról. Pályaválasztási hét és fórum Február 4-e és 8-a között pályaválasztási hetet tartanak a patinás oktatási intézményben. Február 7-én 14 órakor az iskola archív könyvtárában rendezik meg a pályaválasztási fórumot azoknak a szülőknek és érdeklődő diákoknak, akik bővebben szeretnének megtudni valamit a gimnáziumról. SZAKTANTERMI GYAKORLATOK. Az oktatási intézmény legtöbb óráját szaktanteremben tartják. Külön terem jut a kémia- és a biológiaóráknak is, így a tanulóknak jóval több lehetőségük nyílik arra, hogy gyakoroljanak és maguk végezzék a különböző kísérleteket is. Vallomások az iskoláról LEITNER SÁNDOR festőművész, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese: - A gimnáziumot mindig a professzori, nagy tudású, következetes tanárok jellemezték, akik életre szélé elhivatottságot adtak tanítványaiknak. Visszatekintve azokra az évekre, ez a csoda. Életük gyümölcse a Táncsicsból kinőtt sok becsületes ember és a világhírességek sokasága. KLASSZIKUS ÉS NÉPTÁNC AZ ÓRÁKON. Szeptembertől beke rült a kerettantervbe a dráma és táncmodul is. Ezeken az órákon a tanulók fele néptánccal és klasszikus táncokkal foglalkozik, a többieket a helyzetjátékokkal, a viselkedési minták megismertetésével se- gítik, hogy később majd könnyebben eligazodjanak az életben ■ posvár alpolgármestere: - Számomra a nagybetűs Gimnázium ma is a Táncsics. Büszke vagyok rá, hogy a diákja voltam, pedig azóta 30 év telt el. Tudtuk, aki Itt helytáll, jó eséllyel tervezheti a továbbtanulását Szigorú, kemény oktatásban volt részünk, de jutott idő diákcsinyekre is. Ez a felnőtté válás igen fontos négy éve volt DR. KÉKI ZOLTÁN, Kaposvár jegyzője: - Országosan Ismert: a Táncsics az egyik legjobb gimnázium, mely a somogyi értelmiség nemzedékeit indította útnak. Nekem a tudáson túl mégis az ösz- szetartozást, a barátokat és a meghatározó morális értékeket átadó tanárokat jelenti. Talán ezért is érzem úgy, hogy évek múltán egyre közelebb kerül hozzám. AZ IGAZGATÓ AJÁNLÁSA „Gimnáziumunkat azoknak a fiataloknak ajánljuk, akik távlati célként egyetemen, főiskolán szeretnék tanulmányaikat folytatni, és ezért hajlandók és képesek intellektuális szellemi erőfeszítésekre. Országosan elismert tehetséggondozó munkánk biztosíték arra, hogy a nálunk tanuló diákok mind az elméleti tárgyakban, mind pedig a sportban megkapják azt a többletet és segítséget, amellyel fejleszthetik tehetségüket, kibontakoztathatják egyéniségüket. A szülők nyugodjanak meg: gyermekük a Táncsics Gimnáziumban biztonságot nyújtó helyen van!” __________■ Nye lvtudás és külföldi kapcsolatok Az iskolában nyolc idegen nyelv közül választhatnak kettőt a tanulók. Az angol, a német, az olasz, a spanyol és a francia mellett visszatért a latin és az orosz, s aki akar, még a japán nyelvvel is próbálkozhat. A nyelvtudást a külföldi iskolákkal való kapcsolattartásban kamatoztathatják a gyerekek. Több évre tekint visz- sza a finnországi Tornio egyik középiskolájával, az olaszországi Gorizia és Schio kórusával, illetve középiskolájával, a francia Cartes gimnáziumával és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziummal kiépített jó viszony^ ______________________■ Kép ek az iskola életéből Táncsics Mihály Gimnázium Hagyománytiszteletre is AZ ISKOLA TÖRTÉNETE Az iskola 1806-ban Esterházy Miklós herceg, Kaposvár mezőváros és Somogy vármegye lakóinak adakozásából nyitotta meg a kapuit három évfolyammal. Létrejött a „kis gymnasium”, amely 1810-ben négyosztályossá bővült, 1812-ben pedig elnyerte nyilvánossági jogát. 1817 novemberének elején lett az iskola „nagy gym- nasiummá”, s 1851-ig hatosztályos iskolaként működött. Az 1850/51-es tanévben az iskolát - a forradalom és szabadságharc idején képviselt elvek miatt - négyosztályos algimnáziummá minősítették vissza. Az intézmény széthullásának megakadályozásában nagy érdemet szerzett az iskola egykori diákja, Somssich Pál, aki ország- gyűlési képviselőként nemcsak megmentette az iskolát, hanem lehetővé tette, hogy 1964-ben új, nagyobb épületbe, a mai Fő utca 2. szám alá költözzön. Az 1869/70-es tanévtől a kaposvári középiskola állami hatosztályos gimnázium lett, 1884/85-ben pedig főgimnáziumi rangot kapott. Az intézmény harmadik otthona a jelenlegi épület, amit 1898 szeptemberében vettek birtokba. 1922-ig az iskolának nem volt névadója, akkor vette föl nagy mecénása nevét, így lett Somssich Pál Gimnázium. Az 1948/49-es tanévtől nevét Táncsics Mihály Gimnáziumra változtatták. Az 1962/63-as tanévtől a koedukált oktatás bevezetésével az iskola már nem fiúgimnáziumként működik. Az iskola az 1960-as évektől tagozatos, speciális, emelt szintű osztályokat, csoportokat szervezett, s ezek az évek során beváltották a hozzá fűzött reményeket, hozták az eredményeket. Az intézmény a szó nemes értelmében konzervatív iskola. Ez azt jelenti, hogy minden hatás ellenére ragaszkodik hagyomá- nyaihoz és értékeihez. ___________________________________■- Kaposvár tanítanak AZ ISKOLA MOTTÓJA A tudás szabadságot ad. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban minden jóindulatú tanulónak protekciója van. AZ ISKOLA CÍME----------------------------------—|—•—--Tá ncsics Mihály Gimnázium 7400, Kaposvár, Bajcsy-Zsilinsz- ky u. 17. Tel.: 82/ 512-128 Fax: 82/ 410-312; webcím: www. nt-ser ver. tancsics. hu e-mail: iskola@tancsics.hu OM azonosító: 034141 AZ INDULÓ TAGOZATOK KÓDJAI Emelt szintű matematika: 02, emelt szintű biológia: 05, emelt szintű magyar: 07, emelt szintű történelem: 08, általános tantervű: 01, emelt szintű angol: 03, általános tantervű (angol fakultációval): 01, emelt szintű német: 04, általá-' nos tantervű (német fakultációval): 01. Hat évfolyamos (emelt szintű idegen nyelvi óraszámmal): 66. Arany János tehetség- gondozó osztály: 55 AZ ISKOLA VEZETŐI Tanulmányi eredmények Az igazgató: Mihályfalvi László. Igazgatóhelyettes: Gál Józsefné, Reőthy Ferenc. Gazdasági igazgatóhelyettes: Hirtné Mayer Éva. Munkaközösség-vezetők: Pálion Jenő, Kubatov Antal dr. Miklós Endréné, Gyengémé Kasza Katalin, Lévai Iván, Karácsonyi Tamás, dr. Kömyei Vilmosáé. A diákönkormányzatot Herzsenyák László, a szülői szervezetet Veveránné Horváth Ágnes tanár segíti. Az iskolaszék elnöke: Varga József. Kötődés az iskolához Az érettségi találkozók és a tízéves Somssich-Táncsics Baráti Kör mellett már tíz évre tekint vissza- az országban egyedülálló - Az Alma Mater köszöntése című kiadvány és találkozó, amely évente visszahívja az iskolába az egykori diákokat. A régi diákok kötődnek az iskolájukhoz. Az itt elhangzó vallomások és a beszélgetések a Táncsics-szellemről tanúskodnak. A FELVÉTELIK IDŐPONTJAI Emelt szintű matematika: február 16., 7.45 (írásbeli és szóbeli). Emelt szintű biológia: február 16., 7.45 (szóbeli). Február 23., 7.45 (kémia írásbeli). Emelt szintű angol vagy német: február 16., 7.45 (idegen nyelv és magyar írásbeli). Február 23., 7.45 (idegen nyelv szóbeli). Emelt szintű magyar vagy történelem: február 16., 7.45 (írásbeli és szóbeli). Hat évfolyamos osztály: február 22., 10.00 (szóbeli - nagyarányú túljelentkezés esetén).