Somogyi Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-21 / 17. szám
■ ■■ 2002. Január 21., Hétfő K A P 0 S VAR 5. OLDAL Ökumenikus imahét Kaposváron is megkezdődött a nyolc alkalomból álló Ökumenikus imahét, melynek során a különböző felekezetek papjai egymás templomában osztják meg gondolataikat az egybegyűltekkel. A tegnap esti nyitó alkalmon a református templomban Balás Béla katolikus megyés püspök szólt a hívekhez A Szentháromság Isten az élet forrása mottóval. Szemerei János evangélikus esperes a Jézus Szíve-templomba ma várja a híveket. A második nap jelmondata: Jézus vezet bennünket az élet forrásához. A harmadik napon Fábry Kornél káplán a baptista templomban Isten végtelen szere- tetéről beszél. Bellái Zoltán református lelkész mottója: Új életben a kereszténység által. Gondolatait a Szent Kereszt-templomban a negyedik napon adja közre. Az evangélikus templomban az ötödik napon dr. Péten Pál plébános szól a hívekhez Isten az egység forrása mottóval. A hatodik napon ugyancsak 18 órakor kezdődik a közös ima. Dr. Márkus Mihály református püspök jelmondata: Isten a könyörü- letesség forrása, a helyszín a Szent Margit-templom. Az új élet gyümölcseiről a hetedik napon Kurdi Zoltán metodista lelkész beszél a Szent Imre-templomban. Ittzés János evangélikus püspök a Nagyboldogasszony székesegyházban találkozik az érdeklődőkkel a nyolcadik napon. Mottója: Isten a reménység forrása. Valamennyi ökumenikus imaóra 18 órakor kezdődik. A január 20-27- ig tartó ökumenikus imahét bibliai mottója: Nálad van az élet forrá- sa (Zsolt 36,6-10). ■ Biztonsági vizsgálat az iskolában Széles körű balesetvédelmi vizsgálatot tartanak a hallássérültek iskolájában. A munkához mintegy 1,1 millió forintot nyertek pályázaton; az ellenőrzés várhatóan két és fél hónapig tart. Az oktatáshoz használt valamennyi készüléket átvizsgálják - tudtuk meg Mihalovics Jenőtől, az intézmény igazgatójától. A héten kezdik a munkát, s nem lesz köny- nyű dolguk a szakembereknek. Az épületben mintegy félszáz terem, kisebb-nagyobb helyiség van, s több száz méternyi folyosó. Az utcafronti épület egy része éppen .százéves, az óvoda 1959-ben készült el, a belső épületszárnyat pedig huszonegy éve adták át. Lehetőség szerint csinosítgatták az iskolát, s közben figyeltek az ott dolgozók biztonságára, testi épségére is. Ezt a célt szolgálja a mostani ellenőrzés. Az elektromos vezetéket, a szigetelést éppúgy ellenőrzik, mint a villámhárítót vagy a konnektorokat.- A rendszeres vizsgálatokat eddig is rendesen elvégezték mondta az igazgató. - A mostani a korábbinál átfogóbb lesz, hiszen egyebek között tucatnyi szemészeti és fülészeti berendezést néznek át, s nem hagyják ki a televíziókat, a vetítőt és a többi elektromos készüléket sem. A megyei közoktatási közalapítvány támogatásával valósul meg a program. Rendszeresen százak keresik föl az intézményt, amelynek 136 dolgozója van. Drága mulatság a biztonság, hiszen a felszerelés egyre többe kerül. Lépésről lépésre beszerzik a legfontosabb eszközöket. Mihalovics Jenő elmondta: a pályázaü pénzek felhasználásával javuló technikai körülmények között oktathatnak. Csaknem 20 számítógépet használnak már a kisdiákok ÍS. HARSÁNYI Nemzetközi kapcsolatok A hallássérültek kaposvári iskolája 850 ezer forintot nyert konferencia rendezésére. A tavaszi megbeszélés központi témája az integráció lesz, s tapasztalataikat megosztják a vendégeikkel. Közben készülnek a nemzetközi kerékpárosversenyre is, ezt már hatszor rendezte meg az iskola. Nyolc országból csaknem 100 gyermek indult a megmérettetésen. A versenyre is kell mintegy 1,5 millió forint. Gyalogszerrel a Zselicben A félszáz kilométerhez 12 óra szükséges Öt teljesítménytúrát szerveznek már a város környékén a sportolni vágyóknak, a lelkes természetjáróknak. A Zselic-40 éjszakai túrán a résztvevők nemcsak az álló- képességüket, hanem a bátorságukat is próbára teszik. Tévhit, hogy csak diákok jelentkeznek a túrákra. A tucatnyi domb és hegy nemcsak kellemes kikapcsolódásra, hanem sportolásra is hív. Megismerkednek az éjszakai próbázók a Nagy- és a Sipos-heggyel, a Surján-patakkal és a Bükk-tetővel is. A negyvenegy kilométeren hatszázötven méteres szintkülönbséggel kell megbirkózniuk. A határidő tizenkét óra, s a túrát a Meteor Természetbarát Turistaegyesület minden évben megszervezi. A Zselici 4 fa körtúra már a nevében is jellegzetesen zselici rendezvény: összeköti a környék „-fa” végződésű négy települését. A kék, a zöld és a sárga sáv mentén halad a harminckét kilométer hosszú útvonal. Ugyancsak mindenkit várnak erre az ötszázötven méter szintkülönbségű, nyolc óra alatt lesétálható távra. Érintik a N á d a s d i - erdőt, a Lózsiti-hegyet, a Szamár-dombot, a Lukafai-patakot, valamint Szentluka-pusztát. Igazi erőpróba azonban a Zselic-50 teljesítménytúra. Ezen nemcsak a hosszú távot kell leküzdeni, hanem az esőzések nyomán gyakorta vendégmarasztaló sarat is. A félszáz kilométer megtételéhez az amatőröknek tizenkét óra szükséges, a profiknak ennél jóval kevesebb. A túrát a hétszáz méteres szintkülönbség nehezíti, de megéri végigmenni, hiszen a célban, a Vándor turistaháznál virslivel és teával várják a befutókat. Néhány helyszín, amit kár volna kihagyni: Hangár-domb, Öreg-hegy, Kecskehát, Ropolypuszta, és meg kell említeni még a Berke- nyei-hegyet is. Nem ennyire megerőltető, de azért emberpróbáló a Zselic-20, harminc természetjáró túra. Az előbbinél háromszáz, az utóbbinál négyszáz méter a szintkülönbség, s öt, illetve nyolc óra alatt legyalogolható. Túra térképpel Egyéni kirándulásra is alkalmas a város és környéke. A jól kiépített útvonalakon köny- nyedén eligazodhatnak a ritkábban kirándulók is, a széles választékú és egyre több helyen megvásárolható térképek szintén az eligazodást segítik. A túrák többsége nem közvetlenül a városból indul és nem is ide tér vissza, de valamennyit úgy szervezik, hogy a menetrend szerinti autóbusszal eljuthassanak oda és haza is. Művészet kicsiknek, nagyoknak A város több intézményében is foglalkoznak művészeti oktatással. A Liszt Ferenc Zeneiskolában elméletet és klasszikus zenét tanítanak. A zongora, fúvós, vonós hangszer, gitár és ütő szakon képzik a diákokat, s ez kiegészül még a magánénekkel. Vannak kamaracsoportok és kórusok, valamint Zenekarok. Az intézmény a hat-huszonkét éves korúak zenei, művészeti oktatását vállalta, jelenleg hatszázöt- venegy gyermek képzésével foglalkozik. A tanulók hetven százaléka általános iskolás, huszonöt százaléka a középiskolából jön, öt százaléka pedig a tizennyolc-hu- szonkét évesek közül kerül ki. A Zrínyi, a Kisfaludy és a Kodály általános iskolákban kihelyezett tagozatként van zenei képzés. Évekkel ezelőtt fölmerült az a szakmai igény, miszerint nép- és könnyűzenét kellene még tanítani. Az utóbbi megoldódott a gitár, valamint a szaxofon oktatásával, az előbbi pedig a tanárhiány s a tárgyi feltételek híján továbbra is csak igény marad. A hatévesnél fiatalabbak tehetséggondozását a Mikrokozmosz alapítvány végzi a zeneóvodában. A zenei oktatást egészíti ki az Együd Árpád művészeti iskola. Az általános és a középiskolások néptánccal, a képzőművészet szakmai alapjaival és a színművészettel ismerkedhetnek. A választási lehetőségeket szélesíti a Zichy Mihály iparművészeti iskola is, ahol már évtizedes múlt- ja van a művészeti oktatásnak. ■ Tél: zord és sokba kerül Hosszú ideje nem volt olyan zord tél, mint a mostani. Jóval többet költöttek fűtésre, hőeltakarításra; ez próbára tette a szolgáltatókat, a város gazdáit és a lakosokat is. Az átlaghőmérséklet 2000 október- november-decem- berében 7,5 fok volt, tavaly pedig csak 1,5 fok. A legzordabb a december volt: a mínusz 4,5 fokos átlaghőmérséklet 7,1 fokkal volt kisebb, mint az előző évi. A leghidegebb karácsony volt: december 24-én mínusz 16,3, 25-én hajnalban mínusz 22,4 fokot mértek. S ez meglát- jóval nagyobb az eddig elköltött pénz. Esetenként szik a gázszámlán is. Komáromi Attila, a vagyon- 24 gép dolgozott folyamatosan, két napig rendkí- kezelő rt igazgatója elmondta: a téli hónapokban vüli hómunkásokat kellett foglalkoztatni, tíz, illet- 45-50 millió forintos a szolgáltató gázszámlája, ve 64 kézi munkaerőt. Ma is folyamatos, 24 órás decemberben azonban elérte a 69 millió forintot, az ügyelet, hogy azonnal mozgósíthassák a 24 gé- A januári átlaghőmérséklet már kisebb: csak mi- pet és 30-40 munkást. S fogytán vannak a nusz 3 fok. Eddig igencsak ráfizetéses a tél, bár a januári adatok szerint nem olyan rossz a helyzet. Gázfogyasztásban a tavalyi október 97 százaléka volt az előző évinek, novemberben már 52 százalékkal haladta meg az 2000. évit, a december pedig 39 százalékkal volt több. Összességében 40-45 százalékkal több gáz fogyott e fűtési szezonban. Érzékenyen érinti ez a lakosok pénztárcáját is; eddig lakásonként mintegy 2000 forintos ráfizetéssel kell számolniuk. A város gazdái is tetemes összeget költöttek a téli munkákra. Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője elmondta: 2001-ben 30 millió forintot szántak hóeltakarításra, síkosságmentesítésre, ebből 25 milliót kellett elkölteni, síkosságmentesítő anyagok, ezeket is pótolni kell. Ezen a télen a múlt év végéig hatmillió forint fo- Kaposváron rendelet szabályozza, hogy hol mi- gyott el, január közepéig - ebben zömmel a de- lyen minőségű és mennyi síkosságmentesítőt' cemberről áthúzódó számlák szerepelnek - mint- használhatnak. Eddig 250 tonna só, 400 köbméter egy 16,7 millió forint. Erre az évre 40 millió forint fűrészpor és 300 köbméter salak fogyott el, még az elkülönített keret, így időarányosan a vártnál száz köbméternyi salakot kellett vásárolni, j. e. HAVI HŐMÉRSÉKLETI ÁTLAGOK A FŰTÉSI IDŐSZAKBAN 2000 2001 Eddig igencsak ráfizetéses a tél, bár a januári adatok szerint nem olyan rossz a helyzet fotó: láng Papp Ferencné: - Mikor viszik a piacot olyan helyre, ahol az autósok kényelmesen parkolhatnak. Péntekenként ugyanis csaknem húsz percbe telik, amíg parkolóhelyet találunk. Király János, a piac vezetője: - Valóban többször előfordult már, hogy a piac bejáratánál nem volt hely a parkoló autóknak. Amióta beköszöntött a hideg téli idő, nincs parkolási gond. Negyven évvel ezelőtt, amikor a piacot építették, nem terveztek hozzá parkolót. Ezt a gondot azonban most érezzük igazán. A polgármesteri hivataltól nemrég ígéretet kaptunk egy parkoló építésére. EnVÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK nek megvalósításához nagyobb összeggel is hozzájárulnának a kereskedők. Név nélkül: - Néhány új lakos a Magyar utcában nem tisztítja le a járdáját. Mit tehet a közterület-felügyelet? Németh István, a közterületfelügyelet vezetője: - Ennek a gondnak a megoldásában a közterület-felügyelet az illetékes. Munkatársaim hamarosan újra ellenőrzik majd a Magyar utcát. S aki nem takarította el a havat az ingatlanával érintkező járdáról vagy nem végezte el a síkosságmentesítést, az ellen szabálysértési eljárást kezdeményezek. Tel.: 319-011: - Tudja-e a fürdő vezetősége, hogy szombaton és vasárnap reggel fél nyolckor tucatnyi úszni vágyó zsúfolódik össze egy pályán? Miért nem oldják meg ezt a gondot? Frank József, a fürdő vezetője: - Sajnos, nemcsak hét végén, hanem hétköznap is egyetlen pályán tudnak úszni a vendégek, mivel a többit a sportolók használják. Jelenleg egy 25 méteres medencénk van, és ezen kell osztozkodni. A tervek szerint február végére sátorral fedik be az 50 méteres medencét. Ezt akkor majd csak a sportolók birtokolhatják, a „25 méterest” pedig a vendégek. ■ __________Hírek__________ ME TSZIK A FÁKAT. Elkezdték az akácfák metszését a városban. A biztonság érdekében tegnap lezárták a Bajcsy-Zsi- linszky utcának a Kossuth és az Ezredév utca közötti szakaszát. A munkára a városgondnokság adott megbízást, (szk) FOGSZABÁLYOZÁS. Február 1-jétől szakorvos hiányában a megyei kórház nem tudta volna ellátni a fogszabályozást, ezért a megfelelő referenciákkal rendelkező dr. Herczeg Olga fogorvost bízták meg e tevékenységgel. Az utóbbi öt évben a megyei önkormányzattal kötött megállapodás alapján a szakember látta el a százezer lakosra eső fogszabályozási eseteket. Vállalkozásában két szakorvos és egy szakorvosjelölt foglalkoztatásával ennek megvannak a személyi feltételei, (szk) ÜTKÖZÉS SÉRÜLÉSSEL. Két személygépkocsi ütközött ösz- sze tegnap a Fodor és a Benedek Elek utca kereszteződésében. A karambolnak egy köny- nyű sérültje volt; a kaposvári mentők szállították a megyei kórházba, (hm) TŰZOLTÓKAT RIASZTOTTAK. Meggyulladt a szemetesedény tegnap Fészerlakpuszta egyik lakóépületének a hálóhelyiségében. Nagyobb baj, szerencsére, nem történt, de fél négyzetméteren megégett a padló. A kaposvári tűzoltók vonultak ki a hely- színre két gépjárművel, (hm) m Programajánló Ma 16 órakor a magyar kultúra napja alkalmából nemzetközi plakátkiállítás nyílik az SMK Kapós Art Galériában Magyar millennium címmel. Köszöntőt mond Kiss Tiborné, a megyei ön- kormányzat vezető főtanácsosa. A tárlatot Dékei Krisztina művészettörténész ajánlja az érdeklődők figyelmébe, közreműködik Csúz Lívia versmondó. A plakátok február 6-ig tekinthetők meg. 18 óTakor Akikre büszkék vagyunk címmel hangversenyt adnak a Liszt Ferenc Zeneiskolában a zeneakadémiát végzett egykori kaposvári növendékek. Ünnepi köszöntőt mond Hausz Árpád irodavezető. Közreműködik Szeléndi Zsuzsanna fuvolaművész, Bogáthy Gábor trombitaművész, Hartenstein István fagottművész és Papp Balázs ütőművész. Zongorán kísér Kardos Kálmán, Sz. Simonfai Mária, valamint Tóthné Lukács Edit. m Vén Italói fölöző' Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok (üvegkupola) • Telefon: 82/313-006 Hollywood multiplex A GYŰRŰK URA-A GYŰRŰ SZÖVETSÉGE sz. 14:00, 17:30, 21:00; JAYÉSNÉMA BOB VISZ- SZAVÁG 15:30; H A R R Y POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE sz. 14:15,17:15, 20:15; NE SZÓLJ SZÁJ! 17:45, 20:30; EREDENDŐ BŰN 19:15, 21:30; BRIDGET JONES NAPLÓJA sz. 14:45,17:00; *60928* Kérdezzen: 9 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■