Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)

2001-12-03 / 281. szám

M 2001. December 3., Hétfő TÜKÖR 7. OLDAL F 0 N Y 0 D I Papír nélküli hivatal Az önkormányzat az infor­matikai kormánybiztosság­nál pályázik a polgármesteri hivatal informatikai fejleszté­sének támogatásáért. A cél a papír nélküli hivatal. Fonyód élenjár az ügyintézés la­kosságbarát fejlesztésében. Ezt szolgálta a polgármesteri hivatal átalakítása, amelyben Francsics Zoltán polgármester a papír nél­küli hivatal megteremtését tűzte ki célul. Azonban most nyílik elő­ször lehetőség arra, hogy ehhez a fejlesztéshez állami támogatást nyerjen a város. A Széchenyi Terv­ben ugyanis szerepel ilyen pályá­zat. A képviselő-testület úgy dön­tött a napokban, hogy a Miniszter­elnöki Hivatal informatikai kor­mánybiztosságához nyújt be pá­lyázatot a vá­ros. Az elnyer­hető pénz leg­feljebb 6 millió forint, amely­nek 20 száza­lékát - másfél millió forintot - önrészként kell igazolni, s a pályázatot a héten be kell nyújtani. A pályázat két részből áll, az első körben a tervező- és rend­szerszervező munkát támogat­ják. Annak van esélye a második körben is eredményesen pályáz­ni, aki a tervezőmunkán sikere­sen túljutott. Ha megvalósul a fej­lesztés, Fonyódon az aktákat fo­lyamatosan felváltják az elektro­nikus iratok. ■ ÁLLATELEDEL AKCIÓ! DECEMBER HÓNAPBAN Doko Junior 20 kg kutyatáp 4 270 Ft Doko aktív 20 kg kutyatáp 3 720 Ft Doko Aduit 20 kg kutyatáp 3 720 Ft Doko Senior 20 kg kutyatáp 3 520 Ft Darling 400 g cicakonzerv 105 Ft Darling 10 kg cicatáp 2 580 Ft A fenti árak az áfát tartalmazzák és a készlet erejéig érvényesek. Várjuk szaküzletünkben: ttjk KUTYÁS CENTER Fonyód, Karácsony u. 5. jtk Balatonboglár, Sétáló u. 5. • Balatoniéi le, Vágóhíd u. Ma Ev végi AKCIÓ ! Éttermek klubja a turistákért Egyedülálló kezdeményezés Magyarországon: Fo­nyód legjobb éttermeinek tulajdonosai gasztronó­miai klubot alapítottak. Jellegzetes ételkínálatuk­kal és garantált mi­nőséggel igyekez­nek a turistákat meghódítani. A feladat nem köny- nyű, hiszen egymást úgy kell segíteniük, hogy közben konkuren­ciái egymásnak. Fonyód 12 meg­határozó vendég- Deákvári Antal, a Vitor- lőse és étterem-tu- lás tulajdonosa: - Új irá- lajdonosa arra vál- nyokba kell fordulni a ialkozott, hogy új turizmus fejlesztésében, minőséget hoznak 4 mennyiségi turizmus- a város turisztikai nak vége, a minőséget arculatában. Ét- váija az európai vendég, lapjukon olyan he- Fontos, hogy kitől lehel lyi specialitásokat, tanulni, kapóra jött a tájjellegű ételeket gasztronómiai klub. Jö- kínálnak, amelyet vöre már véleményt al- máshol nem talál kothatunk. hogy sláger meg a vendég. Eh- tesz-e a speciális kíná- hez a kínálathoz lat. Egymásra vagyunk egységes színvo- utalva a klubban: azo- nalat garantálnak, nos minőségre vállal Nem uniformizá- tünk garanciát, de bt- lásáról van szó, zom a társaságban és a mert mindegyik polgármesterben. étteremnek megvan a sajátos arculata, de a közös cégér garanciát jelent majd a vendég számára, hogy különleges ételeket és kiszolgálást kap. ■ Makkos Péter, a Makkos étterem tulajdonosa: - A vendégek igénylik a spe­cialitásokat. Ehhez jók a lehetőségeink, de eddig nem használtuk ki. mert nem vagyunk felkészülve sem a szakácsképzés­ben, sem a konyhai fel­szerelésben. A klub al­kalmas arra, hogy megta­nítsa a szakácsokat a táj­jellegű ételek modern változatának készítésére. Konkurenciát jelentünk egymás számára, de ez egészséges. Mi együtt versenyzünk a megelége­dett vendégekért. Veégh Zsuzsa, a GE Hun­gary Üdülő Kft igazgatója: - A mi éttermünk nem szokványos vendéglátó­hely, de olyan színvonalat kell nyújtania, mint a leg­jobb éttermeknek. Mi a konferenciaturizmus mi­att léptünk be a klubba. Benke László a tanárom volt és megtiszteltetés számomra, hogy itt készí­tette fel a szakácsokat. Az étlapunkon már szere­pelnek a helyi ételek, s a Gundel főiskola tanára el­kérte. hogy eldicsekedjen vele, ilyen is van Magyar- országon. Brachna János önkor­mányzati főtanácsadó: - Valóban ritka az olyan önkormányzat, amely nemcsak politikai egyet­értését adja a turizmus­fejlesztési program meg­valósításához. hanem több millió forintot is hajlandó áldozni erre a célra. Nagyon fontos, hogy életben tartsuk ezt a gasztronómiai klubot, mert jelentősen hozzájá­rul a város arculatának, vonzerejének kedvező változásához. Fonyód a balatoni gasztronómia fővárosa lehet. Katalin-bálból ünnepi ajándék A hagyományos Katalin-bá- lon 400 ezer forintot gyűjtöt­tek a fonyódi oroszlánok. A pénzt jótékony célokra költik. Az ünnepek előtt ismét forró teával kínálják a Lions klub tagjai a dísztér sétálóit. Bálint Lehel, a Lions klub soros elnöke azt mondta, hogy az idei Katalin-báljukat a tíz év legjobb táncos mulatságnak tartják a résztvevők. Van, aki ezt a kalai Strat zenekarnak tulajdonítja, van, aki a közönségnek. Az vi­szont tény, hogy ez alkalommal is 400 ezer forintos tiszta bevételt juttattak a jótékonysági klubnak a bálozók. Jó alkalom ez az ada­kozásra. Mint a klubelnök el­mondta, ebből a pénzből több mint száz rászoruló családnak adhatnak csomagot az év végi ünnepekre. Wolfhagenből, test­vérklubjuktól mint minden év­ben, a napokban is érkezik ado­mány, műszaki cikkek, ruhane­műk. Az önkormányzat közre­működésével két oroszlánfejes díszpadot küldenek cserébe a Lionsosok. Mint korábban beszá­moltunk róla, a város egy tűzoltó autót kapott a Lions klubok köz­benjárásával. A klub találkozóján újabb ösz­töndíjról is döntenek. Eddig is felkarolták a tehetséges fiatalo­kat, s erről nem mondanak le. Jó tanuló, hátrányos helyzetű álta­lános iskolás diákot szeretnének patronálni egészen az egyetem befejezéséig. Bálint Lehel el­mondta, hogy beneveznek a Lions országos környezetvédel­mi versenyébe, amelyet tavaly mind a két fonyódi diákcsapat mégnyert. Az ünnepek előtti hét­végén a dísztéren találkozhatnak a város lakói a klub tagjaival, akik forró teával és süteménnyel kínálják őket. ________ ■ Ép ítkeznének a vállalkozók Új lendületet vett a hajóállomásnál lévő üzletház építése. Az önkor­mányzat már a következő szezonra átadná az épületet. A jelenlegi pavi­lonok bérlői azt sérelmezik, hogy kihagyták őket a lényeges dönté­sekből. Szmolenszky István, a Fonyódi Hajóállomás Kiskereskedők Érdek- védelmi Szervezetének elnöke le­vélben értesítette szerkesztőségün­ket a vállalkozók álláspontjáról. A hajóállomásnál lévő pavilonsor vál­lalkozói megvalósítják a tervezett üzletházat az önkormányzat el­képzelései szerint, saját költségü­kön. Amennyiben a város eladja nekik az úszótelkeket, építőközös­séget is alakítanának. Reálisnak azt tartják, ha a jövő évi szezon után kezdődik meg az építkezés. Sérel­mezik, hogy a képviselő-testület nem fogadta el az ajánlatukat, ki­zárták őket a lényeges kérdésekből, s piaci értéken kívánják eladni ne­kik a leendő üzleteket. A város vi­szont megítélésük szerint kockáza­tot vállal a beruházással, vélhetően hitelt kell felvennie az önkormány­zatnak hozzá, ami városi vagyont terhelne. Lapunk az elmúlt években vé­gigkísérte a leendő üzletház sorsát. Tudósításaink a vállalkozók, a ter­vező és az önkormányzat rendsze­res egyeztetéseiről szóltak. A testü­let októberi ülésére azonban más­ként emlékeznek a résztvevők. Sánta János, a Vagyon- és Tele­pülésgazdálkodási Kht ügyvezetője azt mondta, hogy éppen a vállalko­zók akkori javaslata késztette a tes­tületet arra, hogy kézbe vegye az építkezést, amelyet az önkormány- zaü érdekeltségű Fonyódi Lakás­építő Kft valósítana meg már ta­vasszal. Azt a tervet épíü meg, amelyet a vállalkozókkal közösen választott ki a testület. A testület­nek ezt megelőzően nem volt szán­déka építkezni, de a város érdeke, a frekventált terület rendezése ezt megkívánja. Azt is megjegyezte: már évekkel ezelőtt született hatá­rozat a telkek eladásáról a vállalko­zóknak, tehát ez okozhatott gon­dot. Más forrásból azt az informáci­ót kaptuk, hogy az önkormányzat továbbra sem szándékozik mellőz­ni az itteni vállalkozókat. ■ 200 milliót keres a város A fonyódi önkormányzat gaz­dasági társaságainak bevéte­léből jövőre 200 millió forin­tot remél. A város jelentős fej­lesztési programot tud megva­lósítani nehéz gazdasági kö­rülmények között is.- Sajnálatos módon a lehetősége­ink tovább rosszabbodnak - mondta Francsics Zoltán polgár- mester. - A feladataink nőnek, de ezeket nem követi az állami tá­mogatás. Bár 15 százalékkal nő a juttatott állami normatíva össze­ge, nincs arányban a feladataink­kal. Tehát fel kellett kutatnunk a bevételt szerző lehetőségeinket. A képviselő-testület a napok­ban elfogadta a polgármester jö­vő évi költségvetési koncepció­ját. Mint Francsics Zoltán el­mondta, reális tervek készülnek. Adóemeléssel és hitellel nem számolnak, bár idén várhatóan kevesebb lesz az iparűzési adó­bevétel is. Az önkormányzat gaz­dasági társaságaitól várnak plusz bevételeket. Azzal számolnak, hogy 2002-ben a vállalkozásaik 200 millió forintot hoznak a vá­rosnak. A beruházási programban azok a tervek szerepelnek az első helyeken, amelyekre már dönté­sek születtek, mint a szennyvíz- csatornázás, a közvilágítás és az intézmények fűtéskorszerűsíté­se, a hajóállomás és a Templom téri üzletsor átépítése, a ligeti gázvezeték, valamint lakásépí­tés. Megkezdik az új közlekedési csomópont kialakítását a 7-es út­nál és a katolikus, illetve refor­mátus templom felújítására is szánnak pénzt. Indítják a termál­programot is, de ez nem a város költségvetését terheli, hanem az önkormány­zati vállalko­zás lesz a be­ruházó. A pol­gármester el­mondta: új elem a fejlesz- téseikben, hogy bevon­ják a lakossá­got, a beruhá­zókat és a kedvezményes hiteleket. S az ed­digieknél is nagyobb együttmű­ködést remélnek a város lakóival, mert a köztisztaságra és közvilá­gításra szűkösen jut. Természete­sen a csaknem 1,2 milliárdos vá­rosi költségvetés biztosítja az in­tézmények megnyugtató műkö­dését, igaz takarékos, ésszerű gazdálkodás kell. Le lehet küzde­ni a nehézségeket, mondta a pol­gármester____________ _______■ A VÁ ROSHÁZA HÍREI BÉRLET A RÁSZORULÓKNAK. A tervezett 60 helyett 75 bérle­tet vásárol az önkormányzat a rászoruló nyugdíjasoknak, illet­ve diákoknak. Emellett támo­gatja a helyi tömegközlekedés fenntartását is. A képviselő-tes­tület legutóbbi ülésén Vass Zol­tán képviselő javasolta, hogy vizsgálják meg az egyes járatok kihasználtságát. A Kapós Volán javaslatára a célra munkabizott­ságot hoznak létre. NAPSUGÁR UTCAI ÁROK. A város pályázatot nyújtott be a Balaton Fejlesztési Tanácshoz a Balaton vízminőség-védelmét célzó beruházás támogatására. Az önkormányzat a Napsugár utcában kívánja kiépíteni a bur­kolt árokrendszert jövőre. A be­ruházás 30,8 millió forintba ke­rül, ehhez 20,8 milliós támoga­tást vár az önkormányzat. FELÚJÍTJÁK A HUN UTCÁT. A következő költségvetésében tervezi a Hun utcai burkolatépí­tést az önkormányzat. A beruhá­zás 38,9 millió forintba kerül, ehhez 23,9 millió forintos támo­gatásért pályázik a város a Bala­ton Fejlesztési tanácshoz. TÁMOGATOTT MENTŐK. Az év utolsó hónapjaiban összesen 192 600 forinttal támogatja a fo­nyódi mentőszolgálat működé­sét a város. Ezzel szeretné garan­tálni az önkormányzat, hogy ne szűküljön a szolgáltatások köre. KERÉKPÁRÚT. A képviselő- testület 24 millió forinttal hozzá­járul a kerékpárút építéséhez a 7-es főút mellett a Delta és Kispi- pa vendéglő között. A beruhá­zás 2002-ben valósulhat meg. Ekkorra tervezik az új közleke­dési csomópont kiépítését is. LAKÁSOK A GÁZ UTCÁBAN. A Fonyódi Lakásépítő Kft 32 la­kásos társasházat épít a Gáz ut­cai parkoló területén a képvise­lő-testület által elfogadott ter­veknek megfelelően. SZOCIÁLIS HÁLÓ. Gyarapod tak a szociális bizottsághoz és a polgármesterhez érkező szociális kérelmek, különösen az átmene­ti segélyezési ügyekben. Jövőre ötmillió forinttal többet költ az önkormányzat szociális támoga­tásokra a költségvetésében. BONTJÁK A PAVILONOKAT. A Templom téri pavilonok le­bontásáról rendelkezett a kép­viselő-testület. A vállalkozók ja­nuár 1-ig kaptak határidőt a munkák elvégzésére, ha addig nem lépnek, a Vagyon- és Tele­pülésgazdálkodási Kht végzi el a bontást. Itt korszerű üzlethá- zat épít a város jövőre. ______■ OL DALSZERKESZTÖ: GÁLDONYI MAGDOLNA FOTÓ: MÁRTON LÁSZLÓ Már 2 049 000 Ft-értll Skoda Minden választott típusához december 2-től év végéig ajándékba adunk téligumi garnitúrák I Kamatmentes hitellel segítjük a vásárlást. f Decemberben szombati és vasárnapi nyitvatartással várjuk kedves ügyfeleinket márkakereskedésünkben, ■ Alltn ^rhüfpr 8640 Fonyód nulu JVliaiCI Köztársaság u. 99. Tel.: (85) 362-299 www.skoda-auto.hu Tel./Fax: (85) 363-753 8 Hihetetlenül kedvező finanszírozási jf T^/floonsztrozós ajánlatokkal várjuk az év végéig. <4**^ Ám há Önnek úgy A vonzóbb, kérhet «S^é',dé'< egy személyre szabott ajándékot. De mindezek helyett választhat autójához eav garnitúra téliqumit. PEUGEOT BALATONBOGLÁR B&M Kft: Balatonboglár Klapka u. 17.1:85/550-930 IL|hI E-mail: peuaeot-balatonboalar@axelero.hu PEUGEOT r vásía kí> "1 I mert szüksége lehet rá! A Somogyi Hírlap hirdetésfelvevő helyei . a Balaton-parton . Hirdető' Centrum, Kövecsesné • Balatonboglár, Erzsébet u. 25. I | l Tel./fax: 85/353-229, |4 Tel.: 85/353-183 Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 85/354-528 Széllné Benczik Ildikó, 85/375-359, • 20/9691-087 A takarékszövetkezetek balatonföldvári, kőröshegyi, zamárdi, balatonszárszói, balatonszemesi, balatonlellei, balatonboglári, kötéséi, látrányi, ■ fonyódi, balatonfenyvesi, | balatonmáriai, balatonszentgyörgyi | Jrod^ában^__

Next

/
Thumbnails
Contents