Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)
2001-12-03 / 281. szám
4. OLDAL 2001. December 3., Hétfő Hírek HÉTVÉGI TÜZESETEK. A tűz martalékává vált egy niklai családi ház egyik öt négyzetméteres szobája a szombat délutáni órákban. Az eddigi vizsgálatok szerint valószínűleg gyerekek játszottak a szobában, amikor felcsaptak a lángok. Előbb a ruhaneműkre, majd később a berendezési tárgyakra is átterjedt a tűz, amelyet a marcali tűzoltók 'oltottak el. Az anyagi kár mintegy félmillió forint, a tűzeset okát szakértők vizsgálják, (tz) PINCÉKET FOSZTOGATTAK. Öt pincét törtek fel a hétvégén a megyeszékhely környéki hétvégi telkeken. A Desedánál két nyaralóban jártak hívatlan látogatók, míg a Töröcskén három pincébe hatoltak be. Gázpalackokat, ruhaneműket, ágyneműket és szőnyegeket vittek el a betörők, akik után a Kaposvári Rendőrkapitányság nyomoz, (tz) NAGYATÁD. Több száz különleges madárkedvencet, díszgalambot és prémes kisállatot láthattak az érdeklődők hétvégén a Nagyatádi Galamb, Díszmadár és Kisállattenyésztők Egyesület negyedik kiállításán. Az Árpád fejedelem általános iskola aulájában szombaton és vasárnap mutatták be büszkeségeiket a délvidéki tenyésztők. (bm) BOLHÁS. Hegedűszólóval kísért dalbemutatót tartott a Bol- hási Nyugdíjasklub szombat este a faluházban, az Idősek bálján. Többéves hagyományt folytatva az önkormányzat zenés vendéglátással köszöntötte a falu nyolcvan, kor szerinti nyugdíjasát, melyen az általános iskolások és az óvodások is ünnepi műsort adtak, (bm) Pénzt kapnak az almások Gördülő gondok Szerezzen mesterlevelet a kamaránál! A Somogy Kereskedelmi és Iparkamara várja a mestervizsgára jelentkezőket. A tanfolyamok megfelelő jelentkezői létszám esetén indulnak. Kötelező mestervizsga:- autószerelő-autóvillamossági szerelő- karosszérialakatos- vízvezetékszerelő- központifűtés szerelő- gázvezeték- és készülék szerelő -villanyszerelő- kőműves -ács-állványozó- kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó-pék- molnár- hentes és mészáros szakmákban. Bővebb felvilágosítás 83 mestervizsgás szakmáról: Rohtmer János szakképzési referens 82/501-023 Kurucz János szakképzési referens 82/501-042 Nyolcvan porrogi és porrogszentkirályi termelő nyújtotta be almaültetvénye után földalapú támogatási igényét a megyei FM-hivatalba. Van olyan, akinek összesen két szem almája termett idén... Porrog Kelet-Magyarország három megyéje már korábban jelentős támogatáshoz jutott a piaci zavarok rendezése címén, amit joggal kifogásolt a többi 16 megye almatermesztője. Az új rendelet értelmében a többi megye almatermesztői is igényelhetnek támogatást legfeljebb egymilliárd forint összegben. Horváth István, a „hétszergörbe” településeinek - Porrog, Porrogszentkirály, Porrogszentpál és Somogybükkösd - falugazdásza elmondta: rendkívüli fogadónapot tartott és hirdető- táblán tájékoztatta a gazdákat a lehetőségről. A regisztrált termelők igényelhettek támogatást, és az 500 négyzetméternél nagyobb, belterületi termő ültetvénytulajdonosok. Szórványgyümölcsössel nem lehetett támogatást igényelni, csak stabil sor- és tőtávolságú kerttulajdonosoknak és csak almaültetvény után.- Közel negyvenhektáros területre adta be 80 termelő az igényét. A rendelet szerint nyolc forint jár egy négyzetméterre, de ez az igények számától függően változhat. A bejelentett területeket ellenőriztem, mielőtt az Van igényt továbbítottam. Ezekben a hagyományosan almatermelő községekben a legkorszerűbb technikákat alkalmazzák a gazdák és modern fajtákat - legjellemzőbb a jonatán - ültettek. A tavaszi fagy teljesen elvitte a termést, volt olyan gazda, akinek mindössze két szem almája termett - mondta a falugazdász. Az összesített adatokat a megyei FM-hivatal december 3-ig felküldi az agrárrendtartási hivaNagyatád olyan ültetvény, ahol egyetlen szem alma sem termett talba és december 6-ig érkezik vissza a végső összegről szóló döntés, amelynek értelmében a megyei hivatal kiszámolja az egyes igénylők támogatásának összegét. A támogatás - mint azt a szakemberek hangsúlyozták: nem fagykárra szól, hanem termő ültetvények földalapú támogatása. A kiállított igazolással lehet az APEH-hez fordulni. varga andrea Nagyatádon mindössze két élelmiszerüzletbe juthat be segítség nélkül a kerekes kocsival közlekedő mozgássérült, de a lépcsők miatt a város közintézményeibe, hivatalaiba, nyilvános helyeire is nehéz a bejárás. A meglévő rámpák és járdafeljárók legtöbbje olyan meredek, hogy nem felel meg az önálló használat biztonságos követelményének, s ez sajnos érvényes a kórházra és az egészségügyi központra is. Mindezt maguk a mozgássérültek mérték fel nemrég, hogy saját tapasztalataikkal járuljanak hozzá a város akadálymentesítési programjához.- Sokszor apróságokon múlik, hogy egy feljáró mennyire használható a gyakorlatban, jó helyen vannak-e a kapaszkodók, megfelelően nyílnak-e az ajtók. Elsősorban az önkormányzatot szeretnénk segíteni a tapasztalatainkkal, hogy az akadálymentesítés mindenkinek valódi könnyítés legyen - mondta Hervai Anna, a Fészek Otthon igazgatója. Még csak néhány hónapja működik Nagyatádon a megye egyetlen mozgássérült-lakóotthona, de egyre jobban részt kívánnak venni a város életében. A lakók életlehetőségeinek biztosításán kívül felvállalták a szociális szolgáltató központ szerepét is.- Az intézmény keretein belül működik egy házi szakápolási szolgálat, a kerekes székes szállításra is alkalmas speciális járművünket is bárki igénybe veheti a környékről, s a megváltozott munkaképességű szakiparosokból álló brigádunk is vállal lakossági szolgáltatásokat - beszélt a Fészek Otthon tevékenységéről Hervai Anna igazgató. - Nemrég mozgássérültek által gyártott képességfejlesztő gyermekjátékok forgalmazását is felvállaltuk, s ennek értékesítését is az itt élő mozgássérültek végeznék. Hogy ezek a lehetőségek elérjenek a város minden lakójához, a tevékenykedni vágyó mozgás- sérülteknek el is kell jutniuk a megfelelő helyekre. Hervai Anna elmondta, hogy ez gyakran ütközik nehézségbe, de a kedvező folyamat már elindult: a Fészek Otthonból a városközpontig az önkormányzat kialakított egy kerekes kocsival is bejárható útvonalat. bíró maria Szakértők az oktatásért Megyei körkép Télen sem pihen a kisvasút Áprilistól szeptemberig a Kaszó- Szenta között közlekedő kisvasút heti 4-5 különjáratot is indít, ám októbertől, amikor a hideg idő beköszönt és csökken a kiránduló kedv, csak havi 1-2 alkalommal bérelnek járatot a táj szépségét csodálni vágyók. A menetrend szerint közlekedő vonatokon is alig van utas, mégsem pihennek a dolgozók. A két dízelmozdony közül az egyiket javítják, hogy mindig álljon a garázsban egy üzemképes tartalék, valamint szakaszról szakaszra kicserélik az elöregedett síneket. A nyolc kilométeres vasúti pályának mintegy felét már felújították - a jelenleginél háromszor vastagabb, erősebb síneket raknak le -, a további pályaszakasz megújulása még legalább két évbe telik. Csikós Csaba mozdonyvezető elmondta: a munkát lassítja, hogy nehézkes a beszerzés, a nagyvasutaktól függnek. A keskeny nyomtávú kisvasút 1957- ben kezdte meg működését, eleinte fát szállítottak vele és a munkahelyükre igyekvő emberek utaztak rajta. Napjainkban többnyire turistákat visz és utasokat a szentai nagyvasútra. A három kocsit általában egy 1954-ben gyártott dízelmozdony húzza, a Karácsony gőzmozdony csak ünnepi alkalmakkor áll munkába, ez a borszéki erdei vasútról, Romániából került hazánkba. Ezért is kell megerősíteni a síneket, mert eredetileg a héttonnás dízelek számára épültek. A vonat nagyon szép természeti környezetben robog, s bár az utóbbi években már többen, 7-8 ezren látogatnak ide, ez a mozdonyvezető szerint még mindig kevés. Mint mondta: a terület sokáig volt zárt, az emberek még nem szokták meg, hogy bármikor jöhetnek. VARGA ANDREA 1994 óta nincsenek szakfelügyelők az általános és középiskolákban. Helyüket a szaktanácsadók és a szakértők vették át. A korábbi évekkel ellentétben ezekért a szolgáltatásokért fizetni kell.- Sok iskola vagy pedagógus nem tudja kifizetni a szaktanácsadói, illetve szakértői szolgáltatást, ezért előfordul, hogy nem is veszik igénybe - mondta kérdésünkre Sótonyi Sándor, a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója. - A megyében 31 szaktanácsadóval szerződtünk, és negyven felett van azok száma, akikkel egyedi megállapodásokat kötünk, ha speciális szakterületet kell vizsgáim. Ha egy iskola például az igazgatói pályázatát, pedagógiai programját, irányító munkáját akarja véleményeztetni, akkor ilyen szakembert hív. Ezek a szolgáltatások jóval drágábbak, mint régen, de van lehetőség arra, hogy különböző pályázati pénzeket vegyenek igénybe - tette hozzá az igazgató. - A minisztérium Közoktatás 2001. című pályázatrendszerén és a Comenius-programon kívül a Phare-on keresztül is lehet próbálkozni. Ez utóbbi egyre inkább előtérbe kerül, mert az Európai Unióhoz való csatlakozás egyik kritériuma az, hogy az oktatás is megfeleljen a minőségi kritériumoknak. Az OKÉV veszprémi irodájának ajánlása alapján Somogybán több mint száz szakértő dolgozik. Az igazgató szerint többen is lehetnének, de a tevékenységgel nem jár órakedvezmény: mindannyian teljes óraszámban dolgoznak egy általános iskolában vagy középfokú intézményben. KÓNYA ORSOLYA Ha törik, ha szakad Közel öt éve működik Kaposváron az A+B Kaposvár Kft ragasztókat és ipari tömítőanyagokat forgalmazó üzlete. A bolt öt év alatt egyre több terméket árusított, s 2001 novemberében jutott el oda, hogy nagyobb, modernebb helyiségben várhatja vásárlóit. A Füredi utcai üzletben szinte minden megtalálható, ami a ragasztással és a tömítéssel kapcsolatos.- A cég 1986-ban alakult, így 15 éves tapasztalat van mögötte. Ez alatt a 15 év alatt Magyar- országon az egyik meghatározó cég lett a ragasztás- és tömítéstechnológiával kapcsolatos termékeket forgalmazó vállalkozások között, mondja az A+B Kft. kaposvári üzletében dolgozó Faludy Miklós és Somodi Gabriella. - Közel 1500 féle termékkel állunk a vevők rendelkezésére itt Kaposváron, éppen úgy, mint a pesti üzleteinkben. Azt mondhatjuk, hogy vásárlói körünk egész Dél-Du- nántúl területét felöleli. Szaktanácsadással igyekszünk odafigyelni arra, hogy partnereink jó minőségű, a célnak és a technológiának megfelelő termékeket válasszanak. Tavaly júliusban megkaptuk az ISO 9002 minősítést, amely magas minőségi követelményeket támaszt elénk, s amelyeknek félévente meg kell felelnünk. Egyik követelménye az is, hogy egy áruból többféle kiszerelésben is legyen raktáron, így ki tudjuk szolgálni a viszonteladókat, iparosokat és a lakossági vásárlóinkat egyaránt. Mivel termékeinket igény szewmNmmsmmm r t n t díjtalanul kiszállítjuk, időt és pénzt takarítunk meg .vevőinknek. A műszaki szaktanácsadást az ipar több területén dolgozó cégek is kihasználják: vannak partnereink a bőriparból, a bútoriparból és a palackozóiparból is. Mivel a cégeket több éve partnereinknek tudhatjuk, olyan nagy mennyiségű ragasztót forgalmazunk, hogy a Henkel cég faipari szak- kereskedői lettünk. Kisebb cégek is gyakran keresnek minket, ennek oka általában az, hogy olcsóbbak vagyunk versenypartnereinknél. Emellett törekszünk arra is, hogy az üzletben minél több terméket be tudjunk mutatni a vásárlóknak, hogy biztosabban tudjanak választani. Árainkat úgy próbáljuk alacsonyan tartani, hogy közvetlenül a gyártókkal tartjuk a kapcsolatot. Nemcsak ipari megrendelőknek tudunk termékeket biztosítani. Az üzletben minden megtalálható az otthoni barkácsoláshoz, de még kisebb munkákhoz is. Vannak olyan termékeink, amelyekkel meg lehet ragasztani akár a letört cipősarkot, eltört porcelánt, képkeretet. De az sem tud zavarba hozni bennünket, aki gumicsónakot szeretne ragasztani. Bízunk benne, hogy széles körű áruválasztékunkkal, kedvező árainkkal a továbbiakban is megnyerjük vásárlóink bizalmát. PR MEGYEI KÖRKÉP )§VIDEOTON-Kaposvár megvételre keres kaposváron másfélszobás vagy kétszobás összkomfortos, központi fűtéses vagy gázfűtéses panellakásokat „tiszta" tulajdonosi és költség háttérrel. Ajánlatokat írásban a pontos cím, tulajdonos, telefonshzám és vételár megjelölésével kérjük a következő' címre: VIDEOTON Holding Rt. Elektro-PLAST Vállalat 7400 Kaposvár, Izzó u. 3. Tel.: 82/502-132. 1 ' (58053) sás -t|l| ^ A Somogyi Hírlap AlflTIflPK * I KALENDÁRIUMA J I 1-^S'JxLk ’ r 2002. évi Kalendáriumunkat, ha januárra előfizet