Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)

2001-12-22 / 298. szám

12. OLDAL S P 0 R T 2001. December 22., Szombat Labdarúgás Menesztette Mucim József veze­tőedzőt a Siófok FC NB 1/B-s labdarúgócsapata. Sallói István­tól, a klub menedzserétől teg­nap este megtudtuk: az FC veze­tése nem csak a játékosok ha­nem, az edző őszi teljesítmé­nyével is elégedetlen volt. Ezért a tulajdonossal egyetértésben tegnap este úgy döntöttek, hogy elköszönnek Mucha Józseftől. Ezzel együtt megkezdik a tár­gyalásokat a lehetséges edzője­löltekkel és lapzártánkig nem dőlt el, hogy ki fogja váltani Much mestert a Siófok FC kispadján. ____________fónai Ter emlabdarúgás Megkezdődött Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában a hagyomá­nyos Táncsics gimnázium-So- mogyi Hírlap Kupa nemzetközi (pénzdíjas) kispályás teremlab­darúgó-torna. A háromnapos mérkőzéssorozat nyitányán - amelyet immár kilencedik alka­lommal írtak ki - a 40 csapat fe­le mutatkozott be, köztük az osztrák Graz is, s a mezőny már 35 találkozón van túl. Akik egyébként az első napon kiláto­gattak a Táncsicsba, nem csalód (hatlak; több remek, iz­galmas derbi is volt, s nem min­dig a papírforma érvényesült. Ma és holnap - egészen délig - a csoportmeccseket játsszák; szombaton és vasárnap is 8.15 órakor kezdődik az első meccs. Mind a nyolc csoportból az első és a második helyezett(ek) jut­nak tovább, a többi 24 alakulat pedig elbúcsúzik. Innentől kezd­ve már egyenes kieséses rend­szerben folytatják az állva maradt együttesek. Ha tartani tudják az eredeti időrendet, akkor a bronz­mérkőzés 18 órakor, a finálé pe­dig'háromnegyed órával később kezdődik majd vasárnap, fenyő Sportmúzeum A Somogyi Sportmúzeum ma és holnap a nyitvatartási rend szerint üzemel. December 24- én, 25-én és 26-án zárva tart, majd december 27-én és 28-án 10-17, 29-én és 30-án 9-13 óra között látogatható. Szilveszter napján és 2002. január 1-31. között a korábbi gyakorlathoz hasonlóan zárva lesz a kaposvári intézmény. _______■ Hír ek KÉZILABDA. A Hypo Nieder- österreich női kézilabdacsapata - itt játszik Balogh Beatrix és De­li Rita - 25-24-re kikapott a nagybányai torna döntőjében a román bajnok Silcotub Zalautól. A nyolcszoros BEK, illetve Baj­nokok Ligája-győztes együttes a vitatható bírói ítéletek miatt szenvedett vereséget. ÉV SPORTOLÓI. A Nemzetkö­zi Sportújságíró Szövetség 141 tagszervezete Michael Schuma- chert és Jennifer Capriatit vá­lasztotta az év férfi, illetve női sportolójává. A német Forma-1- es pilóta negyedik világbajnoki címét szerezte. Az amerikai te- niszfenomén idén két Grand Slam-tornát megnyert, egy har­madiknak (US Open) pedig az elődöntőjéig jutott. Az év csapa­ta a labdarúgó BL-ben diadal­maskodó Bayern München lett. JÉGKORONG. 6 játékost súj­tottak végleges kiállítással az Ot­tawa Senators-Los Angeles Kings (2-4) NHL-mérkőzés 2. harmadában történt tömegvere­kedés miatt. A botrány úgy kez­dődött, hogy a hazaiak támadó­ja bántalmazta a vendégek háló­őrét, Félix Potvint, akinek társai gyorsan a segítségére siettek. A bírók összesen 252 perc kiállí­tást osztottak ki. ■ ___________________ IH. Vizes óévbúcsúztató_____________________________ Medencében vetélkednek a sportolók _____Kaposvár Ha rmadik alkalommal vetélkednek majd az esztendő végén a dr. Csík Ferenc uszodában a kaposvári sportolók. A szervező városi sport- csoport és a rendező Kaposvári Zöldpont Élet­módklub hagyományos vizes óévbúcsúztatóját december 30-án 14.30 órai kezdettel rendezik. A vidám vizes program célja nem változott. Az egész éves kemény munka után a város sporto­lói találkozhatnak egymással, hogy vidám vetél­kedőn búcsúztassák az óesztendőt. A tervek sze­rint a viadalon a közélet, a kultúra és a média képviselői is szerepet kapnak majd. A kiemelt egyesületek (Klíma-Vili Kaposvári KK, a Kométa Kaposvár, és Kaposvári Rákóczi FC-Contimex) egyaránt öt-öt főt delegálnak, minden további klub a legeredményesebb felnőtt sportolójával nevezhet. A verseny helyszínén tízfős vegyes csapatokat alakítanak ki a szervezők, melyekhez csatlakozik egy-egy közéleti és médiaképviselő. A délután 14.30 órakor kezdődő programon lesz csavaranya-keresés, vízilabda-vízisí játék, kötél­vontatás, páros torpedóúszás, kajakos lovaglás, és vízikosárlabda is. Az eddigi rendezvények igen kedvező tapasz­talatai alapján nem túlzás azt állítani, hogy az idén is remek hangulat és sok mókás pillanat jel­lemzi majd a vizes óévbúcsúztatót., Az eseményre még a helyszínen 14 órától 14.15-ig is lehet jelentkezni, természetesen neve­zési díj nélkül. A szervezők tízfős csapatokat ala­kítanak ki, amelyek megkezdhetik majd a küz­delmeket. Ezúttal sem marad el a hagyományok szerinti - az előtérben 18 órakor kezdődő - kötetlen, pezsgős beszélgetés, melyen a jélenlévők az igencsak eredményes 2001-es esztendő legemlé­kezetesebb történéseit eleveníthetik fel. kun JÓ TANULÓ, JÓ SPORTOLÓ Első a tanulás Kaposvár A közelmúltban Budapes­ten adták át a Magyar Köz­társaság jó tanuló, jó sporto­ló díját. Somogy megyéből négy tanuló részesült elis- merésben, köztük Kovács László is. A ti­zenkét éves uszonyos- és búvárúszó te­hetség fiatal kora ellenére már két ma­gyar bajnoki címmel és egy nemzetközi aranyéremmel büszkélkedhet. . - Miért ezt a sportágat választotta?- Pár évvel ezelőtt súlyos asztmában szenvedtem és az egyetlen szóba jöhető sportág az úszás volt. Egyéb­ként sportoló családból szár­mazom, hisz édesapám és édesanyám is uszonyos- és búvárúszó volt. Először csak a betegségem miatt jártam le edzésekre, de később elin­Kovács László már a tavalyi évben is elnyerte a jó tanuló, jó sportoló rímet, csak sajnos erről őt nem tájékoztatták. Teljesen véletlenül tudta meg, hogy ő is részesült ebben az elismerésben. Ami­kor ezt szülei számon kérték az illetékesektől, sü­ket fülekre találtak. Szerencsére ebben az évben már átvehette az elismerést; idén csak a nevét fe­lejtették el rágravírozni... dúltam néhány versenyen és az eredményeim ösztö­nöztek a folytatásra.- Hogy tudja összeegyez­tetni a sportot és a tanu­lást?- Nálam első a tanulás és ezt az edzőm - Kovács Lász­ló - is jól tudja, aki egyéb­ként az édesapám. A Gárdo­nyi Géza Általános Iskola sporttagozatos osztályába járok és a tavalyi évet 4,8-as átlaggal zártam. A tanáraim­tól minden segít­séget megkapok, ami a fejlődésem­hez szükséges. Sajnos a tanulásra nem jut sok időm, mert naponta há­rom, esetenként négy órát edzek, ennek ellenére helyt tudok állni az órákon is. A tanáraimmal nagyon jó kapcsolatban va­gyok, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ők jelöl­tek engem a jó tanuló, jó sportoló megtisztelő címre. MOLNÁR GÁBOR Kovács László uszonyos- és bú­várúszó 1989. ja­nuár 14-én szüle­tett. Kilenc éve üzl ezt a sportágat, kétszeres korosz­tályos magyar baj­nok és egy nemzet­közi versenyen el­ért aranyéremmel is büszkélkedhet. Edzője: Kovács László, az édesap­ja. Az 1000. Skoda. Az 1996-ban alapított Karg Mobil autókereskedés tegnap adta el az 1000. Skoda típusú személygépkocsit. A jubileumi autó tulajdonosa pedig nem más, mint Braniszlav Dzunics, a Klíma- Vill Kaposvári KK népszerű kosárlabdázója. _______________(xi Ro sszul sikerült a búcsú Veszprém RC-Nafa RC Kaposvár 3-2 (16, -22, -19, 17, 12) Veszprém A Nafa RC Kaposvár csapata hatalmas küzdelemben 3-2 arányú vereséget szenvedett a Veszprém RC otthonában a férfi NB I-es röplabdabajnok­ság 11. fordulójában. Nagy küzdelemben maradt alul a Veszprém RC otthonában a Nafa RC Kaposvár csapata. A hazaiak fergetegesen kezdtek és magabiz­tosan hozták az első játszmát. A folytatásban azonban a vendég kaposváriak kerekedtek felül és megfordították a mérkőzés állá­sát. Ezután hullámvölgybe került a somogyi gárda, amit a Veszp­rém RC együttese jól használt ki, és megnyerték a negyedik szet­tet. Az egyenlítés tudatában a vendéglátók megnyugodtak és átvették a játék irányítását. A haj­rában aztán - minimális hazai ve­zetés mellett - felváltva estek a pontok. A végjátékban azonban a kaposvári alakulat mellől a sze­rencse is elpártolt, így a hazaiak meg tudták nyerni a találkozót. Jezeri Tibor tanítványainak rosz- szul sikerül az év utolsó mérkő­zése, hisz kis szerencsével akár a győzelmet is megszerezhették volna. így játszottak Veszprém 100 néző. V.: Hernádi, Vasák. Nafa RC Kaposvár: Farkas I. L., Nyári, Renger, Farkas II. L., Er­dei, Porkoláb. Csere: Szentes (li­beró), Lénárt, Jezeri. Játékos­edző: Jezeri Tibor. Jók: Erdei, illetve Veisz, Mar­ton, Horváth. molnár _________________________Kosárlabda_________________________ Éj jel is pattogott a labda Kaposvár A Kaposvári Egyetem Cso­konai Vitéz Mihály Peda­gógiai Főiskolai Kar Gya­korló Általános Iskola és Gimnázium tegnap és ma huszonnégy órás kosárlab­da-fesztivált rendez az ün- nepvárás jegyében. Az in­tézményben a II. és a III. korcsoportos diákok rész­vételével rendeztek mér­kőzéseket. Az együttesek 20 óráig játszhattak legfel­jebb kétszer hatvan percet és az összecsapások kö­zött legalább két óra pihe­nő volt. Ezután a IV., az V. és a VI. korcsoportosok léptek pályára, akik reggel hétig pattogtatták a labdát. A nap szenzációját a Klíma-Vili kaposvári KK NB I „A” csoportos férfi ko­sárlabdacsapata szolgálta, amely a SÁÉV öregfiúk együttesével csapott össze. A vidám programok között szerepel még kispályás labdarúgás, pingpong és vízjáték is. ________MOLNÁR A „kicsik” küzdelmeivel kezdődött meg a Gyakorló Iskolában a 24 órás kosárfesztivál fotó: kovács tibor Száguldó cirkusz 2001 Az autósport szerelmesei között is szinte külön kasztot képvisel­nek a Forma-1 rajongói. Az autós gyorsasági világbajnokság ese­ményeit milliók követik hétről hétre. A holtszezonban a külön­böző fejlesztésekről, átigazolá­sokról szóló hírek tartják lázban a következő szezon rajtját váró sportrajongókat. Az edzésekről, versenyfutamokról tudósító tele­víziós közvetítések, sajtóanya­gok bőven számolnak be a törté­nésekről. Simon István „Szágul­dó Cirkusz 2001,, című, idén má­sodik alkalommal megjelenő ki­adványa ebbe a világba enged be­tekintést rengeteg illusztrációs képpel. A kiadvány ideális kará- csonyi ajándék lehet. ________■ A hétvégeken van szabad hely Tabon Tab A téli hetekben, hónapokban hétköz­nap késő délutánig zsúfoltak a tahi ál­talános iskolák és a középiskola torna­termei. Hétvégeken azonban van sza­bad hely a mozgásra vágyóknak, akár­csak a városi szabadidőcsarnokban. A Rudnay középiskola Virág úti tornater­mét hétköznap reggel nyolc és fél három között mintegy 290 diák veszi igénybe. Nagy Károly igazgató elmondta: délutántól este 6 óráig a diáksportkör szakosztályai (labdarúgás, röplabda és kosárlabda) hasz­nálják, illetve tömegsport-foglalkozásokat tartanak. A teremben házibajnokságokat is rendeznek, a kollégista fiúk és lányok al­kalmanként este hat órától 21 óráig szintén igénybe vehetik. Heti két napon az esti órákban az iskolai sportkör felnőtt pártoló tagjai mozognak a teremben.- A negyven éve épült tornaterem na­gyon elhasználódott, rossz állapotban van, nem kizárt, hogy az ÁNTSZ előbb-utóbb bezáratja - mondta az igazgató. Az 1. számú általános iskola Virág és Pe­tőfi utcai tornaterme tanítási napokon dél­után két óráig száz százalékig foglalt. Ezt Hajba Dezső testnevelő tanár mondta. Hozzátette: a Virág úti tornatermet a hétvé­geken csak alkalomszerűen veszik igény­be, kihasználtsága mintegy húszszázalé­kos. Igaz, mérete miatt sportversenyek megtartására nem alkalmas. A tornaórák után a diáksportköri foglalkozásokat tart­ják este ötig. Eztán 21 óráig az asztaliteni­szezők használják, de itt gyakorolnak a fel­nőtt aerobikcsoportok, valamint heti négy napon magánszemélyek és csoportok. Ok jelképes bérleti díjat fizetnek.- A Petőfi úti tornaterem részben ver­senyszerű sportesemények megtartására is alkalmas - magyarázta Hajba Dezső. - Szinte teljesen foglalt: délelőtt négy általá­nos és négy középiskolai osztály diákjai használják. Délutánonként a diáksportkör csoportjai vannak itt, illetve a Tabi Röplab­da Klub csapatai edzenek, valamint a hazai mérkőzéseiket is itt játsszák. A fennmara­dó időben a középiskola diák és felnőtt tag­jai szabadidősport céljából veszik igénybe. A Római Katolikus Általános Iskola tor­natermében délelőttönként 4-5 órában a tanulók testnevelésóráit tartják - tudtuk meg Sári Gyuláné igazgatónőtől. Délután 14.30-tól az iskola focistái, röplabdásai és kosarasai edzenek 16 óráig. Szerda és csü­törtök délután a város aerobikcsoportjai használják, míg hetente egy napon este hattól a női felnőttek tornáznak itt. A te­remben biztosítanak helyet a város kara- tecsoport-edzéseinek, illetve az iskola nép­táncosainak. A tornaterem szombaton és vasárnap zárva tart. Szabad kapacitása van az önkormányzat tulajdonában levő sza­badidőcsarnoknak. Itt - ahogy Simon Má­ria gondnoktól megtudtuk - főleg délután és az esti órákban gyerekek és felnőttek sportolnak. Jelenleg 17 csapat részvételé­vel péntek és szombat délután kispályás labdarúgó-bajnokság zajlik, amely márci­Az 1. sz. iskola Petőfi úti termének napi kihasználtsága foglalkozásai: 15-17 óráig 17.20 óráig us közepéig tart. Nyolc, kondíció javítását szolgáló gépet is igénybe lehet venni. En­nek használatáért havi 500 forintot kell fi­zetni. Hetente másfél órára a kapolyi hon­védség, négy órára pedig a Flextronics bér­li a csarnokot, de járnak ide magánszemé­lyek is. Ennek ellenére van még szabad ka­pacitás^ __ KRUTEK JÓZSEF * A »

Next

/
Thumbnails
Contents