Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)
2001-12-13 / 290. szám
8. OLDAL N Y U G D í J A S 0 K 2001. December 13., Csütörtök Tisztújításra készül a szövetség A Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetségének legmagasabb fóruma, a küldöttgyűlés tartott tegnap tanácskozást a megyeháza közgyűlési termében. Az éves beszámoló megvitatása mellett a jövő tavaszi tisztújítás előkészítése volt az ülés feladata. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke egy tíz évvel korábbi eseményre emlékezett, ugyanebben a teremben alakult meg a szövetség. A résztvevők legmerészebb álmaikban sem gondolták akkor, hogy ilyen nagy létszámú szervezetté terebélyesedik, s egy évtized alatt ilyen gazdag, mozgalmas évtized sikereivel büszkélkedhet. Az elnök megköszönte a jelenlevőknek a társaikért végzett sok-sok munkát, majd elmondta, idén a kilenc szociális intézmény fenntartására, felújítására 902 millió forintot költött a megye, jövőre 258 millióval több jut erre a feladatra. A nyugdíjasszövetség, az egyesületek, klubok támogatására, az Őszi Napfény-táborok megrendezésére, a közigazgatás nyugdíjasainak találkozójára, egyéb rendezvényekre, a Somogyi Hírlap előfizetésére négy és fél millió forintot fordítottak. ígéretet tett arra, hogy a jövő őszi gálán szereplő klubok az oklevél mellé pénzjutalmat is kapnak. Svajda József, az MSZOSZ megyei elnöke a szakszervezeti nyugdíjasklubok üdvözletét tolmácsolta és néhány mondatban ismertette egyre erősödő mozgalmuk idei főbb eseményeit, többek között a Szakszervezeti Nyugdíjas Fórum megalakulását, A Nyugdíjas Polgárokért-díj átadását. Túlzás nélkül megállapítható, hogy ez az esztendő mérföldkő volt a megyei nyugdíjasszövetség életében - szögezi le a szövetség írásos beszámolója, amelyhez Kovács Lajos elnök fűzött szóbeli kiegészítést. Jánuárban, a megye napján rangos elismerésben részesültek, megkapták a Somogy Polgáraiért kitüntetést, és az év folyamán méltó rendezvénysorozattal emlékeztek a megalakulás tizedik évfordulójára. A gazdasági, közigazgatási követelményeknek megfelelően közhasznú társasággá alakult a szövetség, egy évtized alatt Somogy meghatározó, legszervezettebb civil mozgalma lett. Száztizen- négy klub és egyesület tartozik a szervezethez, az örvendetesen jelentős tagság tette szükségessé a kistérségi egyesülések megalakítását. A tízezernyi nyugdíjast megmozgató tavaszi kulturális bemutatókat az új körzetek szerint rendezték, a sorozat a novemberi kaposvári gálán nyert méltó befejezést: hatvan klub mutatta be műsorát mintegy kétezernyi lelkes néző előtt. Emellett a millenniumi ünnepségek főszereplői voltak a nyugdíjasok Somogy községeiben. Idén megalakult a Somogy Megyei Idősügyi Tanács és a Szakszervezeti Nyugdíjas Fórum, a szövetség mindkét testületben képviselethez jutott. Szorosabbá vált a dél-dunántúli megyék, Somogy, Tolna és Baranya együttműködése, a nyári, gunarasi régiós találkozón több ezren vettek részt. Az országos szövetség és az országos képvisél'et, a két legnagyobb érdekvédelmi szervezet elnökségében ott vannak a somogyiak is, és szerepük van abban, hogy elkészült az Idősügyi Karta, az idősügyi törvény alapdokumentuma. Egyértelműen felhőtlennek nevezhető a települések polgármesterei, képviselő-tesületei és a helyi nyugdíjasszervezetek kapcsolata, mert a faluszépítéssel, hagyományápolással, a faluközösség összekovácsolásával kiérdemlik a támogatást - foglalta össze az esztendő és az elmúlt egy évtized eredményeit az elnöki beszámoló. Tavasszal új tisztségviselőket - tiszteletbeli elnököt, ügyvezető elnököt és elnökséget - választ a szövetség, a küldöttgyűlés tegnapi ülése vita után a jelölő bizottság összetételéről - Halmos László, Németh László, dr. Szabó Árpádné és Havrillay Géza került a bizottságba - és a jelölés módszeréről állapodott meg. Eszerint a kistérségi csoportok tesznek javaslatot a tisztségviselőkre, a jelölőbizottság a kistérségi vezetőkkel konzultálva állítja össze listáját. A tanálSÉSSfs végén az egészségügyi és szociális bizottság vezetője két, meglehetősen bonyolult feltételhez kötött támogatott csoportos üdülés lehetőségről tájékoztatta a jelenlevőket. _________________________■ TA B. Nyugdíjas-találkozót szervezett a napokban a Százlépcső étteremben volt dolgozóinak a ta- bi áfész, száz volt munkatársát hívta meg erre az igazgatóság. Vendl József elnök köszöntötte a megjelenteket, majd az áfész mai helyzetét, terveit ismertette. A rendezvényen a szövetkezet megvendégelte nyugdíjasait, vásárlási utalvánnyal és ajándékcsomaggal kedveskedett nekik, (kj) NAGYATÁD. A Nagyatádi Bajtársi Egyesület uzsonnával gazdagított Mikulás-ünnepet rendezett a tagok unokáinak. Tóth Sándor, az egyesület titkára öltötte magára a piros palástot, és jutalmazta a kicsiket érdemük szerint. Ma a helyőrség katonaözvegyeinek rendeznek találkozót. KAPOSVÁR. Decemberi bálját holnapután, szombaton délután 5 Nyugdíjas-találkozok megyeszerte órakor tartja a Kaposi Őszi Napfény Nyugdíjas Klub a szokott helyen, az Együd Árpád Művelődési Házban. Minden nyugdíjast szeretetteLy^ííialé.' MERNYESZENTMIKLOS. A mernyeszentmiklósi nyugdíjasok a fiatalokkal közösen tartottak Mikulás-ünnepséget a falu mind a huszonnyolc gyerekének. Az ajándékok mellett nagy örömet szerzett az apróságoknak a hangulatos műsor is. ZALA. Vacsorán látta vendégül a falu százhárom nyugdíjasát a Zalai Családokért Egyesület és az önkormányzat. Mintegy hetvenen tettek eleget az invitálásnak. A kultúrházban tartott eseményen Kadlicskó György, a nemrég alakult egyesület elnöke fogadta az idős embereket és tájékoztatást adott a szervezetük Néhány év szünet után a Kaposvári Városgazdálkodási Rt újra vendégül látta egykori munkatársait. Az 50 nyugdíjas érdeklődéssel hallgatta a cég terveiről szóló tájékoztatót. célkitűzéseiről. Az iskolások műsora után felléptek a tabi Szedemice táncegyüttes tagjai is. A nyugdíjasok találkozója éjfélig tartó táncos mulatsággal ért vé- get. (kj) ____________________■ 8 ! i Ko ncert és ajándékozás A kaposvári zeneiskola tanárai és növendékei - ápolva a többéves szép hagyományt - idén is karácsonyi koncerttel tisztelik meg a megyeszékhely nyugdíjasait. A szeretet ünnepének hangulatát sugárzó esemény hétfő délután 3 órakor kezdődik az iskola Kossuth Lajos utcai hangversenytermében, amelyre minden kaposvári nyugdíjast tisztelettel várnak. A Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete 19- én tartja karácsonyi ünnepségét. Ezen a találkozón adják át a rászorulóknak a Segítségnyújtó Alapítvány támogatását, ezúttal 35-en részesülnek az ünnep előtti segélyben. Egyesületek, cégek, magánemberek is pénzadományokat, csomagokat ajánlottak fel az egyesület főként egyedülálló tagjainak, közel nyolcvan idős embert ajándékoznak meg a Szent Imre utcai pártok háza félemeleti nagytermében, szerda délután 2 órakor kezdődő találkozón. Az ajándékban részesülők mindegyike külön meghívót kapott, de másokat is szeretettel várnak a karácsonyi ün- nepségre. „ ______________■ Le vél Székelyföldről Baráti kapcsolatok révén májusban Nagyatádon járt az erdélyi Nagyborosnyón élő Pakucs Etelka. Akkor tartották éppen a Rinya menti nyugdíjasszervezetek kulturális bemutatóját, ahol módja volt számos somogyi nyugdíjast megismerni. A Nagyatádi Cérnagyári Nyugdíjas Klub vezetőinek küldött karácsonyi és újévi jókívánságait tartalmazó levelében leírja: Szeretném köszönteni mindazokat, akikkel májusban összehozott a szerencse. Ez az alkalom oly szép élményekkel gazdagított, amelyből ma is erőt merítek. A több mint ezer kilométeres utat feledtetik az anyaországi nyugdíjasokkal együtt átélt örömök. Az új esztendőben is kívánok minden idős társamnak jó egészséget, türelmet egymáshoz és sok sikert munkájukhoz. Mi, nyugdíjasok tegyük még szebbé életünket, adjunk életet az éveinknek, így legyen értelme jövőnknek - írja Rinya menti ismerőseit köszöntő levelében a székelyföldi Pakucs Etelka. ■ Tévéfilm az andocsi klubról A Magyar Televízió közel egyórás filmet készített az andocsi nyugdíjasklubról. A tévések figyelmét özv. Bodakos Ferencné kitüntetése keltette fel. Mint azt megírtuk, a klub vezetője nemrég elnyerte a „Kistelepülés Nagyasszonya” elismerő címet. A forgatócsoport megörökítette az andocsi asszonyok rétessütő tudományát, rögzítették a nyugdíjasklub egyik legsikeresebb műsorát, a megyeszerte sok tapsot kapott Száztagú cigányzene- kar című paródiát. Egyúttal bemutatja a film a falu híres Mária- kegytemplomát, iskoláját és más nevezetességét is. __________k. j. Bo rverseny és diótörés Mezőcsokonya A Mezőcsokonyai Nyugdíjasok Klubja versenyt rendezett nemrég tagjainak boraiból. Jeles zsűri kóstolgatta, bírálta a finom nedűket, Pásztohy András ország- gyűlési képviselő, dr. Klujber László, a megyei szövetség ügyvezető elnöke és Németh Sándor, a helybéli klub elnökhelyettese vállalta a nem könnyű feladatot. A legjobbnak Kaszás Pál borát ítélték, a második Majzik Gyula vöröse lett, a harmadik helyen holtversenyben Papp István és Gergely József silleré végzett. Mindannyian egy-egy mustfoko- lót kaptak ajándékba. Az ítélet- hirdetést szalonnasütés követte, a zsíros falatok után nagy keletje volt a díjnyertes itókáknak. A mezőcsokonyai nyugdíjasok megtartották szokásos diótörő vetélkedőjüket is. Minden résztvevő ajándékot kapott, a legügyesebbek még egy kiló kristálycukrot is kaptak. _______________■ Ké sz a tavaszi program A kaposvári egyesület vezetői ről, Somogy népművészetéről, a már megtervezték a tavaszi prog- betyárok világáról, tanácsokat ramot. A választásokra tekintettel kapnak a helyes táplálkozásról, kétszer is tartanak közéleti vita- Márciusban köszöntik a hölgye- fórumot, és újra meghívták Balás két és megemlékeznek a 48-as Béla megyés püspököt is. Lesz forradalom és szabadságharc év- pótszilveszter és farsangi vidám- fordulójáról, és folytatódnak a ság, előadás a magyarok eredeté- kedvelt múzeumi séták. ■ AZ OLDALT SZERKESZTETTE: KATONA CSONGOR KRESZTOTÓ - NYUGDÍJASOK A KÖZLEKEDÉSBEN - FENYŐFÁT NYERHET Sajnálatosan gyakori hír, hogy idős embereket ér közúti baleset. Az öregek különösen veszélyeztetettek és sérülési kockázatuk is kiemelkedően nagy. Sok esetben az áldozat is okozója a szerencsétlenségnek, egyrészt figyelmetlenség, más esetben a közlekedési ismeretek hiánya a bajok eredője. Nem árt tehát felidézni, újra áttanulmányozni a fontosabb szabályokat. Ehhez szeretne hozzájárulni a Somogy Megyei Baleset-megelőzési Bizottság, a Somogyi Hírlap és a Sefag Rt a nyugdíjasok számára készített alábbi kresztotóval. Akik helyesen töltik ki a kérdések mellett található tesztlapot, sorsoláson vesznek részt és fenyőfát, valamint karácsonyfadíszeket nyerhetnek. A beküldési határidő december 17., a sorsolás december 18-án lesz. A nyertesek telefonon értesülnek szerencséjükről. 1 1. Személygépkocsival a megengedett legnagyobb sebesség autópályán, autóúton, lakott területen kívüli egyéb úton, lakott területen? a) 130 - 110 - 90 - 50 km/óra b) 140 - 120 - 100 - 50 km/óra c) 120 - 110 - 80 - 60 km/óra 2. Hol van a gyalogosnak elsőbbsége a járművekkel szemben? a) Villamos-megállóhelynél levő járdasziget és a hozzá közelebb eső járda között. b) Kanyarodó járművel szemben, azon az úttesten, amelyikre a jármű kanyarodik. c) Azon az úttesten, amelyikről a jármű kanyarodik. 3. A kerékpárról a szállított csomag a) előre egyáltalán nem nyúlhat túl a kerékpáron. b) oldalra egyáltalán nem nyúlhat túl a kerékpáron. c) hátra egyáltalán nem nyúlhat túl a kerékpáron. 4. A kötelezően előírt világító- és fényjelző berendezések állapotát (működését) mikor kell ellenőriznie a vezetőnek? a) A heti ellenőrzés kötelező, a napi pedig ajánlott. b) A kötelező műszaki vizsga előtt. c) Mielőtt telephelyéről (garázsból) elindul. 5. Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött a) annak hirtelen fékezése esetén meg lehessen állni. b) annak az előtte álló járműbe ütközése esetén is meg lehessen állni. c) bármikor meg lehessen állni. 6. Mikor szabad bekapcsolt ködfényszórókkal és hátsó helyzetjelző ködlámpával közlekedni? a) Ha a látótávolság 100 méter alá csökken. b) Éjjel, lakott területen kívül, rossz látási viszonyok között. c) Ha rossz látási viszonyok csak egészen lassú haladást tennének lehetővé. 7. Hogyan kell meggyőződni a mögöttes forgalomról az előzés megkezdése előtt? a) A belső és külső visszapillantó tükörből, és ha szükséges, hátrapillantva is. b) A belső visszapillantó tükörből és hátranézve. c) Csak a belső visszapillantó tükörből. 8. Lakott területen kívül a gyalogosnak hol kell közlekedni? a) Mindig a menetirány szerinti bal oldalon. b) Lehetőleg a menetirány szerinti bal oldalon. c) Mindig a menetirány szerinti jobb oldalon. 9. Hólánccal felszerelt gépjárművel a megengedett legnagyobb sebesség a) 25 km/óra. b) 40 km/ óra. c) 50 km/óra. 10. Körforgalmú csomópontban irányjelzést kell adni a) a be- és a kihajtáskor egyaránt. b) csak a behajtáskor. c) csak a kihajtáskor. A táblázatban az ön által helyesnek ítélt válasz betűjelének négyzetébe tegyen X-et, majd -a válaszokat tartalmazó táblázatot juttassa el 2001. december 17-ig*a Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottsághoz (7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/c. Tel.: 502-700, 2762-es mellék).-----1 2 | 3 4 5 6 | 7 8 9 10 a. 1). c. NÉV:..............................:...................................................................... NY UGDÍJASTÖRZSSZÁM:................................................................ TE LEFONSZÁM:.................................................................................. A nyereményeket a Sefag Rt-nél adják át.