Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)

2001-12-01 / 280. szám

2001. December 1., Szombat SPORT 13. OLDAL Labdarúgó NB l/B csoport - 19. forduló Pápai ELC-Kaposvári Rákóczi FC 3-1 (2-0) Pápa Pápa fóbiáját kijavítani indult a tartalékos Rákóczi. A nyirkos hidegben lejátszott mérkőzésen bőven lett volna mit törleszteni a Kaposvári gárdának. A botla­dozó vendéglátók ellenében az első hatban maradás volt a tét. Még fel sem ocsúdtak a nézők, amikor már megszerezte a veze­tést a hazai együttes. A bizonyta­lankodó vendég védők közül Csertői középen lövőhelyzetbe került és 17 méterről ballal Házi mellett a jobb felső sarokba csa­vart 1-0. Eszmélt a Rákóczi, de nem sikerült gólveszélyt teremte­niük Baji kapuja előtt. A 20. perc­ben a meccs első szögletét ívelte Király, a labda átszállt a védők fö­lött, így a hosszú oldalon üresen hagyott Csertői 5 lépésről a bal al­só sarokba bólintott 2-0. A 25. percben Rob 13 méterről a vetődő Baji kezébe lőtt. A félidő végéig még néhány Házi bravúrt láthat­tunk. A 41. percben Rob fejese nem talált a pápai kapuba. Fordu­lás után a Rákóczi 3 szöglete és Ulrich kihagyott helyzete is jelez­te, más kedvű csapat jött ki az öl­tözőből. A hazaiak szinte át sem lépték a felezővonalat, de Rob megint csak kihagyott egy ziccert. Az 56. percben szépített a ven­dégcsapat: Szabó M. ívelt a kapu elé, és Ulrich a bal alsó sarokba fe­jelt 2-1. Egy perc múlva Marcsek bal oldali lapos beadását Pest kö­zelről a kapusba lőtte. A 61. perc­ben ismét csak Rob előtt adódott helyzet, ezúttal 7 méterről nem tudott gólt lőni. 2 perccel később ugyan ő egy Tóth G. -tői kapott labdával szinte az egész védelmet kicselezte, majd közelről az üres kapu fölé emelt. A hazaiak a kontrákat erőltették, s a 85. perc­ben egy hazai támadás végén Há­zit kiállította a játékvezető, mert gólhelyzetben szabálytalanul szerelte Takácsot. Prukner László gyorsan határozott. A csatár Pest helyett léphetett pályára és állha­tott az üresen maradt kapuba Balajcza. Az új portás rögtön két bravúrt is bemutatott, aztán a so­kat kockáztató Rákóczi megkapta a kegyelemdöfést a 90. percben. Körbeadogatták a Rákóczi védel­mét, és az üresen hagyott Király néhány lépés után balról 14 mé­terről a kapus mellett laposan bombázott a jobb sarokba, így játszottak Pápa, 800 néző. V.: Szabó Zsolt (Koch, Puskás) Pápa ELC: Baji - Nagy S, Radics, Csordás P, Orovecz, - Mikóczi, Forrni, Király, Takács, - Csertői, Csordás Cs. Edző: Dalnoki László. Rákóczi: Házi, - Mező, Csík, Barna - Finta, Nagypál, Szabó M., - Ulrich, Rob, Marcsek, - Pest. Edző: Prukner László. Csere: Barna helyett Tóth G. a 46., Forrai helyett Kislőrinc a 60., Szabó M. helyett Horváth Z. a 77., Pest helyett Balajcza a 86., Csertői helyett Szőcze 87., Csor­dás Cs. helyett Győri 89. percben. Sárga lap: Forrai 27, ill. Házi 75. p. Piros lap: Házi 85. p. Szögletarány: 4-4 (3-1) Jók: Király, Csertői ill. a vendé­geknél nem volt kiemelkedő tel­jesítmény. Dalnoki László: - Az első fél­időben megérdemelten vezet­tünk, szünet után kissé visszaes­tünk. Úgy érzem, a végén muta­tott jó játékkal biztossá tettük győzelmünket. Prukner László: - Húsz percet és két gólt adtunk ajándékba, emellett el kell gondolkodnunk, hogy erősítést jelent-e az a né­hány játékos, akiket annak szán­tunk. CSORBA ANDRÁS ________________Labdarúgó NB l/B csoport - 19. forduló________________ Hé vízen javíthat a Siófok Siófok A Siófok FC csapata vasárnap Hévízen, míg az Industrie FC Marcali együttese ma Nagykanizsán vendégszerepei. Miután a Bük ellen és Marcaliban meglehető­sen halovány teljesítménnyel vereséget szen­vedett, Győrben a kiesés ellenére hősiesen helytállt a kupa nyolcaddöntőjében a siófoki legénység. Ismét bizonyságot nyert tehát, hogy igencsak kétarcú Mucha József együtte­se. Kicsit is stabilabb teljesítménnyel előrébb- re is tarthatnának, nem beszélve arról: ha Marcaliban teszik úgy oda magukat, mint az NB I-es Győr otthonában, akkor a nevük mel­lett gyaníthatóan most három ponttal több állna a bajnoki tabellán. Holnap délután egy órakor Hévízen fejezik be az őszi idényt Grószék. Az a legfontosabb,, hogy - a hat közötti pozíció stabilizálása érde­kében - ne folytassák vereségsorozatukat. S azután majd a téli szünetben a vezetés felada­ta lesz értékelni, hová jutott, no és meghatá- rozni, hogy milyen céllal folytatja a balatoni gárda. Hévízen egy, a hat közé jutásról még le nem mondott ellenféllel találják szembe ma­gukat a Mucha-fiúk. Pusztai László együttese az elmúlt fordulóban végrehajtotta azt a bra­vúrt, hogy ki tudott kapni az addig pont nél­küli Dorog otthonában. A korábban Siófokon is ténykedett hévízi mester nyomban be is ad­ta lemondását, ám ezt a klubvezetés nem fo­gadta el; ma is ő ülhetne tehát le a kispadra hajdani klubja ellen, ha nem tettek volna fo­gadalmat az NB I-es és NB I B-s edzők, hogy eltiltott kollégájuk, Reszeli-Soós István iránti szolidaritásból végigállják a hétvégi kilencven perceket. A másik oldalon Mucha József abban a re­ményben áll oda a kispadhoz: csapata a Győ­rött mutatott produkcióval rukkol elő. Csemyánszki kapusra most sem számíthat el­tiltás miatt, akárcsak Lászkára és Schultzra, így az összeállítás akár ez is lehet: Bíró - Grósz, Hosnyánszki, Pálfi, Boda - Póling, Ko­vács R, Dulics, László - Szabó Cs., Montvai. FÓNAI Marcali A Marcali IFC labdarúgói az elmúlt vasárnap újabb, a Sió­fok FC elleni bravúros győzel­mükkel megszilárdították a helyüket az élmezőnyben. Az őszi utolsó fordulóban a Mar­cali Nagykanizsára látogat. A két csapat közti eredményes­ségi mérleg nyelve jócskán a somogyiak felé billen, így pa­pírformát, azaz győzelmet vár csapatától a lelkes marcali szurkolótábor, akik bizonyára ismét többen lesznek a zalai város stadionjában, mint a helybeliek.- Miként értékeli ezt az újabb nagyszerű eredményt? - tettük fel a kérdést Menczeles Iván vezetőedző­nek.- Köztudott, hogy minden mérkő­zés más, de mi igazán csak itthon tu­dunk eredményesen szerepelni, s az eddigiek is ezt bizonyítják. Hazai pá­lyán vagyunk erősek, melyben cso­dálatos közönségünk is „besegít” s ezek után meg kellett ragadnunk az alkalmat, hogy most igenis nyernünk kellett a Balaton- parti együttes ellen, melyet óriási lelkesedés­sel, küzdőképességgel és alázattal harcoltunk ki, s úgy érzem, hogy nem érdemtelenül.- Milyen érzés a sok ponttal, a kitűnő helye­zéssel a hátuk mögött ma ahhoz a Nagykani­zsához utazni, aki jelenleg a tabella utolsó előtti helyén áll, 10 ponttal és 18-42-es gól­aránnyal; meg lesz ez az újabb, most talán joggal elvárható siker?- Úgy gondolom, hogy van bőven előttünk példa, ez a mérkőzés semmivel sem lesz köny­nyebb, mint az előző volt, annál is inkább, hisz ellenfelünket fűti a visszavágás vágya az utóbbi időben elszenvedett vereségekért. Bőzsöny János edző kollégám jól összerakta csapatát. Nem fog megtéveszteni bennünket, hogy a 10. helyen állnak. Azt, hogy feljövő­ben vannak, bizonyítja a Kaposvár, a Lom- bard, a Bük elleni sikerük, s Pécsett is balsze­rencsés vereséget szenvedtek. Ezek után bennünket is legyőzhetnének, mert a labda­rúgásban pont az a szép, hogy mindegyik csapat célja a győzelem. De én minden körül­ményt figyelembe véve úgy gondolom, hogy a mi helyzetünkben nekünk is nagyon fontos lenne 3 pont begyűjtése, mert akkor a többi találkozótól függetlenül már elérnénk célun­kat, az első hat közé kerülést, s ha ez sikerül­ne, akkor talán már merészebb terveink is le­hetnének. Viszont azt is tudjuk, hogy ez na­gyon nehéz lesz, de mindenképp nyerni aka­runk. De ha a játék alapján végül döntetlen lenne a mérkőzés, akkor sem esünk pánikba, hisz idegenben az egy pont is pont. Mivel a Kispest Honvéd szombaton játszik, így Torghellére és Németh Norbert- re, valamint a sérült Soósra nem számíthatok, ezért az alábbi csapa­tot tervezem pályára küldeni: Németh V. - Bozsó (Latyák), Sza­badi, Kovácsevics - Farkas, Máté, Sallai (Maximics), Dűli (Bozsó) - Kozarek (Ábrahám), Reinaldo, Bú­zás. Kispados: Molnár, Maximics, Piri, Latyák, Nokta. IVUSZA ISTVÁN A forduló további párosításai: Pécsi MFC-BTK Bükfürdő Százhalombatta FC-Celldömölki VSE Dorogi FC-Lombard FC Tatabánya Tekintélyt szerezni- Még nem szerzett igazán tekintélyt magának a másodosztályban a siófoki legénység - mondta Keszthelyi György, a nagyberényi Agrár Rt elnöke. - Pedig több van a csapatban annál, mint amit a helyezése mutat. Az erejük alapján do­bogón a helyük. Nem tudjuk, vajon a klubvezetés ezt hogyan látja és mik az elvárásaik. Mi, szurkolók nagyon szeretnénk, ha visszakerül­ne a gárda az élvonalba és újra a legjobb együttesek járná­nak ide vendégségbe. A hévízi szezonzárón pedig egy dön­tetlen minimálisan elvárható a fiúktól. Tisztelt Üzletrész-tulajdonos! Az Alkotmánybíróság a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló 2000. évi CXLIV. törvényt megsemmisítette. A Kormány továbbra is indokoltnak tartja a külső üzletrész-tulajdonosok hátrányos helyzetének megszüntetését, ehhez piaci eszközöket vesz igénybe. A Kormány ezért VÉTELI AJÁNLAT- ot tesszük közzé: 1. Az 1049/2001. (V. 19.) Kormányhatározat és a 44/1991. (III. 14.) Kormányrendelet 7/B. §-a alapján vételi ajánlatot teszünk az Ön tulajdonában álló, a szövetkezetekről szóló 1992. évi 1. törvény szerint kibocsátott szövetkezeti üzletrész(ek)re. 2. A vételi ajánlat csak arra az üzletrészre vonatkozik a) melyhez Ön az 1992. évi II. törvény alapján kívülállóként jutott, illetőleg ilyen kívülállótól örökölt, b) amelyet Ön szövetkezeti tagként kapott, de a szövetkezetből 1999. december 31. napjáig kilépett, c) amelyet szövetkezeti tagtól, vagy legkésőbb 1999. december 31-ig a szövetkezetből kilépett személytől örökölt. 3. A vételi ajánlat csak az olyan mezőgazdasági szövetkezetek üzletrészére vonatkozik, amelyek az 1967. évi III. törvény hatálya alá tartoztak és az 1992. évi II. törvény szerint átalakultak. To­vábbi feltétel, hogy a szövetkezet 2001. június 30. napján nem áll csődeljárás felszámolási-, vagy végelszámolási eljárás hatálya alatt. ®MFB az üzletrészek állam által finanszírozott megvásárlása mellett döntött. Az üzletrészek megvá­sárlását az MFB Üzletrészhasznosító Kft.-vei kötött szerződés alapján a megyei FM Hivatalok bonyolítják. Mindezek alapján az alábbi 4. A vételi ajánlat nem vonatkozik arra az üzletrészre, amlyről a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 55. § (1) bekezdése szerint értékpapírt állítottak ki. 5. Az üzletrész vételára azonos annak kibocsátáskori névértékével. 6. Az 1992. évi I. törvény értelmében az üzletrészt kibocsátó szövetkezetnek, illetve e szövetkezet tagjainak az Ön üzletrészére vonatkozó elővásárlási joga áll fenn. Ezen elővásárlási joggal kapcsolatos részletes szabályokat a szövetkezet alapszabálya tartalmazza. 7. A vételi ajánlatot az elővásárlási jog alapszabályban meghatározott gyakorlása végett szíves­kedjék eljuttatni a szövetkezethez. 8. Ajánlatunk tartalmának megfelelően a szerződés csak akkor jön létre, ha a külön íven meg­szerkesztett adásvételi szerződést mindkét fél aláírta. 9. Az üzletrész vételárának kiegyenlítése az Ön által megadott bankszámlára történő átutalással, illetve bankszámla hiányában postai átutalással történik. 10. Vételi ajánlatunk alapján az adásvételi szerződés megkötése 2001. október 31-ig kezdemé­nyezhető. * * * Felhívjuk a figyelmet, hogy azon jogosultak részére, akik igényüket már korábban benyújtották, az FM Hivatalok vételi ajánlatot és a lebonyolításhoz szükséges iratokat fognak postán eljuttatni. Azon jogosultak, akik korábban igénybejelentéssel nem éltek, azok a szövetkezet székhelye szerint illetékes megyei FM Hivatalokhoz fordulhatnak további felvilágosításért, valamint a vételi ajánlat és a lebonyolításhoz szükséges iratok átvételéért. Megyei FM Hivatalok jegyzéke Kovács Mihály hivatalvezető Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatal 7600 Pécs, Rákóczi u. 30. Pf. 428. Madari Jenő hivatalvezető Bács-Kiskun Megyei Földművelésügyi Hivatal 6000 Kecskemét, Bajcsy Zs.krt.2. Pf. 215 Szabó István hivatalvezető Békés Megyei Földművelésügyi Hivatal 5602 Békéscsaba, Kétegyházi u. 2. Pf.75. Berta Béla hivatalvezető Borsod-Abauj-Zemplén Megyei Földművelésügyi Hivatal 3525 Miskolc, Városház u. 1. Tasnádi Gábor hivatalvezető Csongrád Megyei Földművelésügyi Hivatal 6701 Szeged, Deák Ferenc u. 17. Fürst Józsefné hivatalvezető Fejér Megyei Földművelésügyi Hivatal 8001 Székesfehérvár, Piac tér 12. Nagy Endre hivatalvezető Győr-Moson-Sopron Megyei Földművelésügyi Hivatal 9021 Győr, Jókai utca 12. Kavalecz László hivatalvezető Hajdú-Bihar Megyei Földművelésügyi Hivatal 4002 Debrecen, Piac u. 54. / Zoltai Béla hivatalvezető Heves Megyei Földművelésügyi Hivatal 3301 Eger, Barkóczy u.7. Kasza Antal hivatalvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Földművelésügyi Hivatal 5000 Szolnok, Kossuth L. u.2. Kerek Katalin hivatalvezető Komárom-Esztergom Megyei Földművelésügyi Hivatal 2801 Tatabánya, Fő tér 4. Urbán Imre hivatalvezető Nógrád Megyei Földművelésügyi Hivatal 3101 Salgótarján, Rákóczi u. 192. Dr. Hajnal Károly hivatalvezető Fővárosi és Pest Megyei Földművelésügyi Hivatal 1364 Budapest, Városház u. 7. Pf. 212. Lukács Zoltán hivatalvezető Somogy Megyei Földművelésügyi Hivatal 7402 Kaposvár, Csokonai u. 3. Dr. Lenti István hivatalvezető Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Földművelésügyi Hivatal 4401 Nyíregyháza, Hősök tere 5. Bea József hivatalvezető Tolna Megyei Földművelésügyi Hivatal 7101 Szekszárd, Augusz Imre u. 7. Pf.210. Tóth Istvánná hivatalvezető Vas Megyei Földművelésügyi Hivatal 9700 Szombathely, Vörömarty u. 9. Pf.35. Dr. Radovits Tibor hivatalvezető Veszprém Megyei Földművelésügyi Hivatal 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Kiss Bódog Zoltán hivatalvezető Zala Megyei Földművelésügyi Hivatal 8901 Zalaegerszeg, Kosztolányi u.10. MFB Üzletrészhasznosító Kft.

Next

/
Thumbnails
Contents