Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)

2001-12-08 / 286. szám

2001. December 8., Szombat HÉTVÉGE 11. OLDAL Kultúrával Sikerrel mutatkozott be Fran­ciaországban a Magyar Kultú­ra Éve programsorozatában a Balaton-régió, Somogy megye. A Loire-régió központjában, Nantes-ban tartották a megnyitó ünnepséget, amelyen a somogyi küldöttséget Damásdi Miklós, a közgyűlés alelnöke vezette. Akkor a Nagyszakácsiban győztes Né­meth Attila reneszánsz kori étkei­vel kínálták valamennyi vendéget. S ugyanitt záródott a rendezvé­nyek sora egy kerékasztal-tanács­kozással, amelynek témája Ma­gyarország Európai Unióhoz csat­lakozása volt. Egy vándorkiállítás öt helyszí­nen mutatta be fotókkal a Balaton és Somogy változatos arculatát. A kaposvári Sonoro duó és a So­mogy Táncegyüttes nagy tapsot aratott fellépésein. Egy héten át pedig magyar ízeket kóstolhattak Működő kapcsolatok a Loire-nál a franciák; ez idő alatt a Loire-ré­gió általános és középiskoláiban érdekes magyar recepteket tanul­tak a diákok a kaposvári Kovács Mihály és a siófoki Cser Lajos köz­reműködésével.- Hatodik éve működik a kap­csolat a Loire- és a Balaton-régiók között - idézte fel Böröcz Éva ko­ordinátor. - Eddig elsősorban tán­cosok, zenészek tettek kölcsönö­sen látogatást. A partnerkapcso­latban azonban a legaktívabbak a középiskolák. Tény: néhány évvel ezelőtt a cserekapcsolatra úgy kel­lett francia diákokat keresni, most már túljelentkezés tapasztalható. Az Anjouk Európája elnevezé­sű kiállítás bemutatta azt is, hogy voltak egy vérből származó kirá­lyaink. Sok francia azonban rosz- szabbat gondol a mai Magyaror­szágról, mint amilyen a helyzet. Ők meglepődve szembesültek a valósággal a táncos és zenés pro­dukciók hallatán, a fotókat látva, a ma­gyar emberekkel be­szélgetve. Sokan ked­vet kaptak ahhoz is, hogy útra keljenek, bár a Balatonon kívül Budapest és Pécs nevéről hallottak csak a legisme- rősebbek is. CZENE ATTILA Balatonlellére kertészgyakomokok járnak Franciaországból. A siófoki Tourinform-irodá- ban idegenforgalmi gyakorlaton vesznek részt már a negyedik éve. A siófoki Krúdy középis­kola kapcsolata is él. A kaposvári Széchenyi középiskola pedig a Magyar Kultúra Éve alkal­mával rendezett programsorozaton talált ma­gának partnerintézményt. Könyv ihlette műalkotások Érdeklődők a kiállításon fotó: lánc Különleges kiállításnak ad otthont a megyei múzeum. Az első emele­ti nagyteremben olyan képző- és iparművészeti alkotásokat láthat­nak az érdeklődők, melyeket mind a könyv, az írás és a papír ih­letett. A kiállítás ötletét a olvasás évének a rendezvénysorozata ad­ta. A kiállító művészek közül töb­ben a Magyar Művészkönyv Alko­tók Társaságának tagjai. Sokan nincsenek tisztában a művész­könyv fogalmával. A művész­könyv nem művészi kivitelű könyv, hanem valami, ami a könyv továbbgondolásából szüle­tett. A kaposvári kiállításon látha­tunk olyan alkotást, amely szoro­san hozzá fűződik: Lengyel And­rás Könyvek méterbe című alkotá­sa például a társadalom középré­tegének tipikus figuráiról szól: mindegy, mit olvasunk, csak a mennyiség meglegyen a könyves­polcon. Vannak a kiállított tárgyak között olyanok is, amelyek saját mitikus világot tükröznek: Geüér B. István képzeletében felépítette a Növekvő Várost, amelynek saját törvényei és írásjelei vannak, s ezeket mutatja meg a szemlélő­nek kisplasztikáin és grafikáin is. A nagyterembe ennél több al­kotás már nem férhetett volna be. A szervezők kitettek magukért: minden lehetséges helyen ott kí­nálja magát a szemnek egy te­nyérnyi grafika vagy akár egy szekrény, amely képversekkel és hétköznapi tárgyakkal van tele. Mindenki megtalálja a neki ked­ves tárgyat. Személyes kedven­cem a Betűvetés szentélyének ab­laka: akár egy friss Harry Potter film kelléke is lehetne: a domború nagyító segítségével közelről fi­gyelhetjük, milyen kuszaság van egy íróember fejében. _____konya Az elszántság ereje Sechtl, az álmodozó. Nebesky, a valaha sármos hegedűs, Stepánek, a dobos és a leleményes Culik a színpadi szaunában Nem lehet könnyű rendezőnek menni egy olyan társulathoz, amely nem ismeri az em­bert. Ráadásul vendégként bekopogtatni: „Kérem-szépen, van itt egy jó darab, szeretném megrendezni; lehet?” A dolog azért ennél egy­szerűbb. Valószínűleg nem így történt Znamenák Ist­ván esetében sem, aki tavalyelőtt s tavaly nyá­ron nagy sikerrel rendezte meg Alex Koenigs- mark Susogó ligetek ünnepe című vígjátékát, és volt a tarsolyában még egy kitűnő mű a kortárs cseh szerzőtől. Szerencsés esetnek lehetünk ta­núi: igaz, Znamenáknak Zalaegerszegig kellett vándorolnia, de mégiscsak meglett a hely, ahol bemutatták az Agyő, kedvesem című „zenekari bohózatot”. És most sem bántuk meg. Az Agyő, kedvesem kiindulópontja: egy szim­fonikus zenekarnak szépített banda. Tagjai: Sechtl, egy ütött-kopott tubán játszó, tuba-ver­senyműről álmodozó régimódi úriember; Nebesky, a valamikor sármos hegedűs; Stepánek, egy ötgyerekes apa, mellesleg dobos, és Blumová, a teljesen felesleges hárfáslány. Ezt a társaságot irányítja a meglehetősen középsze­rű, de leleményes Culik, akinek régen a lyukas zokniján kívül semmije nem volt, de annál na­gyobb volt a nagyravágyása. Ez utóbbi megvan ma is: szerény repertoárt zenekarát hol a sétá­nyon, hol a bárban játszatja, mivel ezen a két he­lyen lehet jattot kapni. Színvonalról persze be­szélni sem lehet, annál inkább a tehetségtelen- ségről. Ezek a zenészek példának okáért nem is­merik a kottát, így teljesen mindegy, hogy egy versenyművet vagy népdalt nyomnak-e az orruk alá. Az események Culik meglehetősen előreha­ladott állapotban levő lányának az esküvője kö­rül zajlanak: a tökrészeg banda a szaunában el­határozza, hogy átveszi az irányítást. Le akarják rázni a főnököt véglegesen. Sorsot húznak, s a leendő vőnek, Eduardnak jut a megtiszteltetés: megölheti a kedves papát. A szálakat bonyolítja a házmester, aki mindent észrevesz és minden­kit ellenőriz. S hogy ne legyen olyan egyszerű, feltűnik a színen Laska, aki egykor Eduarddal vendéglátózott, és pincér lett. Minden és mim denki összekeveredik, egymást követik a várat­lan események, de talán nem lőném le itt a csat­tanót... Örvendetes, hogy Zalaegerszegen is lehet jót csinálni. Legutóbb e színészek közül többen más rendezésben a passzív jelenlét színészietlen megoldását választották azokban a jelenetekben, amikor nekik nem jutott szöveg. Most pedig min­den figurának van saját története. Mélységes drá­ma rejlik azokban a mozdulatokban, melyekkel Wellman György teszi el a megmaradt falatokat az esküvői lakomából: addig felszabadultan he- herésztünk Stepánek figuráján, de ahogy lopva zsákjába rejti a mustárral összekent kolbászt, ab­ban benne van az a nélkülözés is, amit egy ötgye­rekes apának nap nap után el kell viselnie. Tallián Marianne és Kiss Ernő szemvillanásai is sejtetik a sejthetőt: Blumová kisasszony és a bol­dog vőlegény között is volt egykor valami. Az sem kerüli el a nézők figyelmét, ahogy Hules, a zenekar menedzsere terelgeti a háttérben a sze­replőket. Egy pillanatra sem áll meg a jól olajozott gépe­zet. Haladunk a vég felé, s a rendezőnek még plusz-ötletekre is futja: a három zenész láthatóan soha nem volt szaunában, és most itt ez a puccos építmény. Ki kellene próbálni. De hogyan? Znamenák ruhástul zavarja be a szereplőket a gőzbe... És erről szól a mese. A mi közép-európai bun­kóságunkról. Mert teljesen mindegy, hogy egy szereplőt Istvándinak vagy Stepáneknek hívnak, attól még tipikusan közép-európai marad. Hiába a divatos és vadonatúj farmeröltöny, a westemc- sizma, ha a lábunkon lyukas a zokni. Hiába a „Hipp-hopp Leopold” buzdítás, ha csak pálinká­val vagy konyakkal tudunk elég elszántak lenni, hogy tegyünk is valamit. így aztán minden ma­rad a régiben: a zenekar játszik tovább. KÓNYA ORSOLYA „Erős várunk, a nyelv” (Kosztolányi) Futhat-e a szőnyeg? Nem! - mondják azok, akik így okoskodnak: A szőnyeg csak ak­kor futhat, ha valaki a hóna alá ve­szi, és elkezd vele szaladni. Mi mégis így mondjuk: futószőnyeg. A nyelv logikáján a filozófiai logi­ka szabályait számon kérők ilyen­kor ékelődve megkérdezik: Ki nyeri a futószőnyeg és futóhomok közötti versenyt? Az üyen laikus „nyelvészek” logikátlansággal vá­dolják a nyelvet, hisz a futósző­nyeg és a futóhomok - mivel nincs lába - valóban nem tud futni. Ilyen iriegközelítéssel elgondolkodhat­nánk azon is: járhat-e az óra, leme- het-e a nap vagy lehet-e a hegynek gerince? De ép nyelvérzékkel ren­delkezők e kifejezések helyessé­gét nem kérdőjelezik meg. Mivel minden nyelvnek meg­van a maga saját, egyedi nyelvi logikája, ezért csak a tudálékos, hamis nyelvi logikát képviselők viccelődnek olyan szavakon, mint a sétálóutca (Kivel szeret sé­tálni az utca, csak nem a sétáló­magnóval?). Nem vethetjük meg az embert sem, aki ivópohárból ivóvizét iszik. A földműves éven­te vet vetőmagot a szántóföldbe; és jól tudjuk: nem a mag vet és nem a föld szánt. A parkolóórától sem kérdezi senki, hogy miért nem a parkolóházban parkol. Ugyanezen logika alapján mi há­lunk, alszunk a hálószobában, tanulunk a tanulószobában, ebé­delünk vagy vacsorázunk az ebédlőben, s beszélgetünk a tár­salgószobában. És nem a szoba hál, tanul, ebédel vagy társalog! Ezért nem vasal a vasalódeszka, nem olvas az olvasólámpa, nem keresztel, a keresztelőkápolna, nem fürdik a fürdőhab, nem süt a sütőpor és a sütőpapír! Ezért van az - sajnos -, hogy az étteremben nem a fizetőpincér fi­zet, hanem mi fizetünk neki. Ugyanezért semmiféle sáv nem kapaszkodik a kapaszkodósávon, hanem mi tesszük ezt autónkkal. A csónakázótó pedig nem kis csó­nakázó tavaknak, hanem csóna­kokban ülőknek nyújt kellemes kikapcsolódási lehetőséget. Végül e groteszk logika képvise­lőinek ajánlom szíves figyelmébe a következőket: ha mindenütt a logi­ka szabályait erőszakolnánk rá a nyelvre, nem ehetnénk bablevest, borsófőzeléket, hisz nem egyetlen szem babból, s nem egy borsó­szemből főzik, hanem többől; te­hát így kellene mondanunk: „babokleves” és „borsókfőzelék”. Ugye furcsa lenne? Mint ahogy a vulgáris (felszínes, a jelenség mé­lyére nem hatoló] nyelvi logika sze­rint sem mi ennénk az evőkanállal, hanem az evőkanál enne meg ben­nünket! HIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Huszár Az utóbbi hónapokban számos mű jelent meg Kádár Jánosról. E művek közül az egyik legjelentő­sebb kétségkívül Huszár Tibor­nak, az ismert szociológusnak a munkája. Az első átfogó, tudomá­nyos igénnyel megírt, s ugyanak­kor rendkívül olvasmányos politi­kai életrajz a legújabb kori Ma­gyarország egyik meghatározó egyéniségéről. Huszár Tibor nagy ívű monog­ráfiájának most az első kötetét ve­heti kézbe az olvasó. Ez a kötet Kádár János születésétől az 1956- os forradalom vérbefojtásáig kísé­ri nyomon a politikus életét. Hu­szár Tibor politikai életrajzot írt, de rendkívül árnyaltan állítja elénk Kádár János magánéletét is életútjának sorsdöntő mozzana­tain keresztül. Törvénytelen szár­mazása Kádár Jánosnak egész életét meghatározta. Zárkózott, magába forduló egyéniség volt élete végéig. S ez akkor is igaz, ha olykor - nem is kevésszer - beszé­dei közben jóízűen adomázott, Könyvespolc Tibor: Kádár János politikai életrajza 1912-1956 színes példákkal szórakoztatva hallgatóságát... Huszár Tibor megfogalmazása szerint a gyermekkor számos ke­serűsége is közrejátszott abban, hogy mindegyik „egy-egy tégla lett a magány, a későbbi magány épületén...” Később, az illegális kommunis­ta mozgalommal ismerkedő fiatal Kádár János számára a kommu­nizmus az új hitet jelentette. Úgy is fogalmazhatunk, hogy Kádár János Számára a kommunizmus és a Párt (természetesen nagy P- vel) élete végéig szentség volt. Még akkor is, amikor akár a szov­jet pártvezetés, akár Rákosi részé­ről súlyos csalódások érték... Rákosi, a nagy kombinátor, mesterien értett hozzá, hogy egy­szerre több vasat tartson a tűz­ben... Kádár János „likvidátor”- szerepe, az illegális KMP feloszla­tása, a Békepárt ügye, szoros ba­rátsága a szociáldemokratákkal mind-mind olyan „adu” volt Rá­kosi kezében, melyekkel, ha sor került rá, zsarolhatta Kádárt. Egyébként is jellemző volt, hogy Rákosi és a többi Moszkvából ha­zatért kommunista vezér eleve gyanakvással kezelte a hazai kommunista mozgalmat. Kádár János azt hitte, hogy a Párthoz és az Eszméhez való hűsége bántat- lanságot biztosít számára. Téve­dett, mint oly sokan mások is... E pár mondatból is érzékelhet­jük, hogy Huszár Tibor rendkívül széles kitekintéssel állítja elénk Kádár János politikai életrajzát, kitérve a kor minden lényeges személyére és mozgatórugójára egyaránt. Számos új mozzanatot meg­tudhatunk 1945-ről is. Többek kö­zött azt is, hogy „Sztálin Magyar- országot 1947-ig dokumentálha­tóan a megbüntetendő országok közé sorolta...” Magának Kádár Jánosnak is sokszor okozott - saját bevallása szerint - súlyos lelki traumát a „felszabadító” szovjet hadsereg­nek nem egy esetben megnyilvá­nuló atrocitása... Ám mindez nem kérdőjelezte meg élete végéig tar­tó hűségét a Szovjetunióhoz... Egy rövid recenzió keretében természetesen nincs lehetősé­günk végigtekinteni a politikailag is rendkívül zsúfolt korszak vala­mennyi eseményén. A Rajk-ügyet azonban feltétlenül érinteni kell... A Rajk-ügy... Kádár János ek­kor már belügyminiszter. S bár az ÁVH munkáját - Huszár Tibor megfogalmazása szerint - „kézi vezérléssel” maga Rákosi irányí­totta, ebben az elképesztő perben Kádár Jánosnak is meghatározó szerepe volt.. Ez a „szerep” élete végéig elkísérte. S még 1989-ben, röviddel halála előtt is kétértel­műen nyilatkozott róla. Menteget­ve saját felelősségét, Rákosit és Farkas Mihályt tolva előtérbe. Nagy idegpróba volt Kádár János számára az is, hogy Rákosiék pa­rancsára végig kellett néznie Rajk és társai kivégzését... Alig két év múlva, 1951-ben elkövetkezik Ká­dár János letartóztatása is. Ez az időszak nem csak a börtönévek keserűségét jelentette. Kádár Já­nos számára a legfájdalmasabb csalódás az volt, hogy a Párt levet­te róla a kezét... A kötet dokumentumértékű fo­tói közül az egyik legjelentősebb, legmegdöbbentőbb az 1954-es szabaduláskor készült fénykép. Az akkor 44 éves Kádár harminc év\iel idősebbnek látszik... Huszár Tibor természetesen részletesen tárgyalja az 1956-os forradalom eseményeit is. Tanúi lehetünk annak is, hogy Kádár Já­nos és Nagy Imre miért nem talál­hattak egymásra. Pedig, ekkor már mindketten nagyon messze kerültek Rákositól és „holdudva­rától”. „És Kádár még mindig hitt.” „Nem az eszme a hibás, nem a rendszer, hanem a szemé­lyek” - mondta ki a szentenciát... 1956 lázas, lüktető napjainak egyik újabb traumája számára, hogy számos hithű párttag és munkás is szemben állt a rend­szerrel. Ezek nem lehetnek ellen­KÁDÁR HUSZÁR TIBOR forradalmárok. Hitt az új párt, az MSZMP „tiszta eszményeiben”. Nem sejtette (?), hogy ő is csak porszem az SZKP mindenható urainak (elvtársainak) „Forgó­szél” elnevezésű akciójában... Zsukov marsall, a tizenegy évvel ezelőtti berlini győző most a ma­gyar forradalmat söpörte el... DR. SÍPOS CSABA t á I k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents