Somogyi Hírlap, 2001. december (12. évfolyam,280-303. szám)
2001-12-08 / 286. szám
H A Z A T Ü K 3. OLDAL 2001. December 8„ szombat Hangsúly a megelőzésen Kecskemét A hagyományos pályázati lehetőségek mellett jövőre nagyobb hangsúlyt kap a prevenció, azaz a megelőzés. Ezt hangsúlyozta Szemkeő Judit, a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára tegnap Kecskeméten. A kétéves költségvetésnek köszönhetően már idén novemberre elkészültek a tárca 2002. évi pályázatai, amelynek kerete meghaladja a 3 milliárd forintot - jelentette be az államtitkár asszony a minisztérium jövő évi pályázati lehetőségei és a kormány család- politikája kapcsán. Egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy az anyagok már az interneten és CD formájában is hozzáférhetők. Ezzel lényegében folytatódik az a megkezdett pályázatsorozat, amelyre az önkormányzatokon kívül elsősorban civil és egyházi szervezetek készültek. A hagyományos pályázati lehetőségek mellett újdonságnak számít a prevenció, amely ezúttal a korábbinál is nagyobb hangsúlyt kapott. Új eleme a pályázatoknak a kórházi szociális munka, az anonim szülés, valamint a gyermekjóléti központok létrehozásának támogatása. Az állam az elkövetkező 9 évben legkevesebb 15 milliárd forintot fordít arra, hogy az ország köz- intézményeiben elvégezzék a teljes körű akadálymentesítést, a rámpák és a liftek felszerelését. E cél kitűzésekor azonban nemcsak a fogyatékosokra gondoltak, hanem a babakocsis kismamákra is - mondta Szemkeő Judit. SEBESTYÉN HAJNALKA ADVENTI VÁSÁR. Hetedik alkalommal nyílt meg a KÉZ-MŰ karácsonyi kiállítás és vásár a budapesti Iparművészeti Múzeumban. Az adventi börze garantáltan egyedi ajándékvásárlási lehetőséget biZtOSÍt. FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Tehetséges diákok programja j _______Budapest________ Jö vőre kibővül az Arany János tehetséggondozó programba jelentkezők köre, az érdeklődés arányában több iskolában több „aranyos” osztály indulhat az országban. A programban részt vevő tanulók az ország legjobb gimnáziumában készülhetnek fel felsőfokú tanulmányaikra. Az oktatási tárca harmadik éve hirdeti meg az Arany János tehetséggondozó programot, amely a kistelepüléseken élő tehetséges, ám hátrányos helyzetű nyolcadikos diákok továbbtanulását segíti. A következő tanévre már nem csak az 5000 lakosnál kisebb településekről, hanem azokról a tanyákról is jelentkezhetnek tanulók és iskolák, amelyek közigazgatásilag nagyobb városokhoz tartoznak. A következő tanévre szóló pályázatokat december 21- ig kell postára adni. A szaktárca anyagilag is kész hozzájárulni újabb, „aranyos” osztályok indításához. . A programban részt vevő tanulók után az iskolák dupla, azaz 280 ezer forint támogatást kapnak - mondta lapunknak Kömyei László helyettes államtitkár. A gyerekeket jelölő önkormányzatoknak vállalniuk kell, hogy a diákok számára havi 5000 forint ösztöndíjat biztosítanak. Vannak azonban olyan települések, amelyek nem képesek kigazdálkodni ezt az összeget, helyettük a tárca biztosítja a tanulók ösztöndíját. Az Arany János program keretei között tanulók 30 százalékának ösztöndíját az Oktatási Minisztérium állja. A kiválasztott nyolcadikos diákok az ország legjobb középiskoláiban öt év alatt jutnak el az érettségiig. Jelenleg 21 városban, 35 osztályban 968 diák tanul. Ez a szám ebben az évben a roma kollégiumi alapprogramban részt vevő 47 kollégistával egészült ki. HORVÁTH MAGDOLNA Függőben a mentelmi jog Budapest A Legfőbb Ügyészség kezdeményezésével összhangban ifjabb Hegedűs Lóránt, a MIÉP parlamenti képviselője mentelmi jogának felfüggesztését kérte az Országgyűléstől. A MIÉP a magyar bíróság függetlenségében bízva döntött így. A Legfőbb Ügyészség a közösség elleni izgatás bűncselekményének alapos gyanúja miatt kezdeményezte a közelmúltban az Országgyűlésnél ifjabb Hegedűs Lóránt mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség szerint a MIÉP országgyűlési képviselője által írt - az Ébresztő című kerületi lapban megjelent - cikkben foglaltak kimerítik a közösség elleni izgatás bűncselekményét, mert kirekesztésre szólítanak fel. Az ügyészség azt követően kezdte meg vizsgálatát, miután Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő levélben fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez. Az ügyben egyébként az Országgyűlés mentelmi bizottsága is javasolta ifj. Hegedűs Lóránt mentelmi jogának felfüggesztését, a képviselő ezt követően döntött úgy, hogy maga is kéri azt. Lendvai Ildikó lapunknak hasznosnak és szükségesnek nevezte a MIÉP képviselőjének döntését, amely - mint fogalmazott - megfelel a parlamenti gyakorlatnak. A politikus szerint rosszabb utat választott volna a képviselőtársa, ha másként dönt. Ifjabb Hegedűs Lóránt, a MIÉP politikusa döntését így indokolta: bízom abban, hogy az ultraliberális hisztériakampány ellenére pártatlanul ítélik meg a XVI. kerületi Ébresztő című újságban megjelent cikkem tartalmát. Friss diploma: irány az átképző Ausztriában és az Európai Unióban is hátrányos helyzetűek a 45 év feletti nők, az 55 év feletti munkavállalók és a pályakezdő fiatalok. Ez nem jelent vigaszt hazánkban, de mutatja: mások is küzdenek hasonló gondokkal. Kaposvár A méltó emberi élet megteremtése mindenki számára jogos igény. Egyes szervezetek számára önként vállalt feladat a hátrányok csökkentése - ezt dr. Tarmé dr. Törzsök Piroska, a Somogy Megyei Munkaügyi Központ igazgatója hangsúlyozta azon a konferencián, amelyet új lehetőségek a munkaerőpiacon, és a hátrányos helyzetű emberek komplex rehabilitációja címmel tartottak Kaposváron. Ottó Wanker, Villach önkormányzati igazgatója, az Európai Unió hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatási esélyeivel foglalkozó bizottságának képviselője, a foglalkoztatással összefüggő programokkal és támogatási módszerekkel kapcsolatban ausztriai példákkal illusztrálta, hogyan, milyen rendszereken keresztül működik a támogatás, ahol az unió irányelvei és jóváhagyott törvényrendeletei szabályozzák a munkaerőpiacot, a költségforrást pedig az európai szociális alap biztosítja. A kiemelten hátrányos helyzetűek a nyugati szomszédunknál és az unióban is a negyven év feletti asszonyok és az 55 év felettiek, valamint a friss VILLACH OSSZLAKOSSAGA diplomások, hiszen az egyetemet végzettek eleve átképzésen vesznek részt, ellenkező esetben nem biztos, hogy találnak maguknak munkát. Európai uniós alapelv ugyanakkor, hogy a nőket és a férfiakat teljesen egyenrangú módon kell kezelni. Villachban a foglalkoztatásban komoly szerepe van a társadalmi szerveze- _____ tek nek, a vállalkozásoknak, a nonprofit szervezeteknek, valamint a vegyes formátumban dolgozó cégeknek. A konkrét példák, programok a kiemelten hátrányos helyzetűekkel foglalkoztak, használható ötleteket adva a magyar szakembereknek. A konferencián a foglalkozási rehabilitáció helyzete, a fogyatékos fiatalok pályaválasztása, valamint foglalkoztatásuk esélyei és annak lehetőségei, az állami gondozásban nevelkedők esélyegyenlőségének növelése, valamint az ötven éven felüliek munkaerő-piáci reintegrációja kapott kiemelt hangsúlyt. SZARKA ÁGNES 57 646 fő, ebből 47% férfi, 53% nő 19 év alatt 12197 fő 20-60 év 33663 fő 61-80 év 9714 fő 80 év felett 2072 fő Az MSZP a kormányt vádolja Az elmúlt négy év az elszalasztott lehetőségek időszaka volt, az Orbán-kormány saját híveinek osztogatott, miközben az emberek nem kapták meg az esélyt arra, hogy jobban éljenek - állítja az MSZP. A szocialista párt a következő hetekben is a nyilvánosság előtt kívánja megfogalmazni a kormány tevékenységével kapcsolatos kritikáit. Budapest Az Orbán-kormány tevékenységét kritizáló sajtótájékoztató-sorozat tovább folytatódik, hiszen a társadalmi, politikai, gazdasági életnek szinte nincsen olyan területe, amely jól működött volna az elmúlt négy év során - nyilatkozta lapunknak Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke. A párt egy-egy szakértője részletekbe menően villantja majd fel az élet minden területén tapasztalható visszásságok sorozatát, így sorra kerül többek között az egészségügy, a szociálpolitika, valamint a mezőgazdaság. Emellett továbbra is konkrét programmal járja az országot a párt miniszterelnök-jelöltje - fogalmazott Juhász Ferenc. A szocialisták a gazdasági életben elvesztegetett négy év kapcsán arról is szólnak, hogy elmaradt az adórendszer és az egészségügy reformja, valamint hogy a polgári kormány szétzilálta a nyugdíjrendszert; az országban csökken a beruházási kedv, és a társadalom egésze által megtermelt jövedelemből a lehetségesnél jóval kevesebbet kaptak a munkavállalók, a nyugdíjasok, illetve a családok. Az ellenzéki párt szerint a kormány hazug propagandával próbálja négyéves tevékenységét fényesebbre csiszolni. A Fidesz alelnöke Medgyessy Péter zuhanó • népszerűségével magyarázza a szocialisták egyre gyakoribb vádaskodását. Rogán Antal szerint a legnagyobb ellenzéki párt azért támadja a kor- mánytot, mert annak van család- politikája, segítette a fiatalok lakáshoz jutását, emelte a minimálbért, bevezette a diákhitelt és beruházási adókedvezményeket adott a vállalkozóknak. Az MSZP igaztalan vádjaival szemben folyamatosan növekszik a reálbér, a gazdaság növekedése pedig az EU átlagos gazdasági növekedésének kétszerese - fogalmazott az alelnök. h. m. Ismét előtérben a szekták Az MDF a kormány mellett működő tárcaközi képviselet létrehozását kezdeményezi a destruktív szekták sokoldalú, tudományos igényű vizsgálatára. A képviselet feladata volna az állampolgárok tájékoztatása és a befolyásolással szembeni civil önszerveződés támogatása. _____ Budapest_________ Az előterjesztők szerint a francia mintára épülő testület összehangolná az érintett állami hatóságok intézkedését, valamint egységesen lépne fel a destruktív szellemiségű csoportosulásokkal szemben. Törvénymódosítást kezdeményezhetne és figyelemmel kísérné a szektakérdéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatokat. A kezdeményezők úgy vélik, a képviselet még ebben a parlamenti ciklusban felállhat. Balogh László, az MDF országgyűlési képviselője szerint ezzel a lépéssel hadat üzenhetnének a destruktív szektáknak. Az egyházügyi törvény módosítása nem először van napirenden, a kétharmados törvény legutóbb tavasszal bukott el az MSZP elutasítása nyomán: Donáth László, az MSZP parlamenti képviselője szerint az ellenzéknek nem a módosítás tényével, hanem annak módjával és részleteivel nem ért egyet. Mint lapunknak fogalmazott: az MSZP nem zárkózik el a törvény módosításától, ám a már többször is visszautasított előterjesztés több szempontból sérti a lelkiismereti és vallásszabadságot. Donáth László sérelmesnek tartaná, ha a kormány mondaná meg, mit kell és lehet érteni az egyház valamint a vallás fogalmán, azzal pedig a Horthy-korszak gyakorlata térne vissza, ha az ügyészségek vizsgálata kiterjedhetne az egyhá- zi megszólalások területére is. ■ Kockázatarányos járulékfizetés Jön a munkahelyi baleset-biztosítás A társadalombiztosítás keretében elkülönült ágazatként Magyarországon is bevezetik a munkahelyi baleset-biztosítást. Az új biztosítási forma a munkavállalókat nem terhelné további járulékfizetési kötelezettséggel - mondta Kameniztky István, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgató-helyettese. Budapest Magyarországon jelenleg 450 ezer aktív életkorban lévő rokkant- nyugdíjas él. Amennyiben a nyugat-európai országokéhoz hasonló rendszerben működne nálunk is az orvosi-szakmai rehabilitáció, akkor legalább 150 ezren térhetnének vissza a munka világába, s válhatnának újra járulékfizetővé. A kimutatások szerint elhelyezkedésük nem okozna gondot a munkaerőpiacon. A szakemberek már négy évvel ezelőtt hozzáláttak a hazai munkahelyi baleset-biztosítási rendszer kialakításához. A bevezetésről szóló tervezetet várhatóan még az idén megvitatja a kormány. Ennek alapján a munkaadók járulék- fizetési kötelezettsége összességében nem emelkedne: lesznek foglalkoztatók, amelyek többet, mások kevesebbet fizetnek majd. Azoknak a foglalkoztatóknak kell a jövőben jobban a zsebükbe nyúlni, amelyeknél nagyobb veszélyben van az alkalmazottak egészsége. A kockázatarányos járulékfizetéshez kockázatarányos kártérítési rendszer párosul. Azaz: megszűnik az egyenlősdi a befizetések és a rokkantsági ellátások megállapításában. Az új biztosítási rendszer arra ösztönzi a munkaadókat, hogy csökkentsék a munkahelyi veszélyforrásokat, és hogy többet tegyenek a megbetegedések megelőzéséért. Az új biztosítási körbe tartoznak a közismert foglalkozási betegségek is. Az OEP vezetői elmondták: a munkahelyi baleset- biztosítás keretébe tartozó ellátás sokra a jelenlegi gyógyító intézmények legjobbjaival kötnek szerződést. Egyelőre nálunk nem követik azt a nyugaton elterjedt gyakorlatot, hogy a munkahelyi egészségkárosodottakat speciális rehabilitációs intézetekben, orvosi segítséggel tanítják meg újra járni, beszélni, majd dolgozni. Németh zsuzsa Hírek VÁLASZTÁSOK. Mádl Ferenc államfő jövő szerdán egyeztet a parlamenti, valamint az előző választásokon egyszázalékos támogatottságnál jobb eredményt elért pártok illetékeseivel a jövő évi országgyűlési választások időpontjáról, amelyet az alkotmány szerint áprilisban vagy májusban kell megtartani. | BÉRALKU. Megegyezés született az Országos Munkaügyi Tanácsban a keresetemelési ajánlás mértékéről: a kormányzat, a munkaadók és a munka- vállalók képviselői 8-10 százalékot javasolnak jövőre a versenyszféra középszintű és helyi bérmegállapodásaihoz. TILTAKOZÁS. Veér András felmentése az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet éléről azt jelenti, az ellenzéki politikai szerepvállalás, a kritikai hangvételű cikkek nem kívánatosak a magyar egészségügyben - állítja Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke. . KISGAZDÁK. Túl van a válságon a Független Kisgazdapárt - állítja G. Nagyné Maczó Ágnes, a párt alelnöke. Szerinte ezt bizonyítja a múlt hétvégi tarna- bodi polgármester-választás is, melyet 66 százalékos támogatással nyert meg a Kisgazdapárt jelöltje. Az alelnök szerint irreális, ami a közvélemény-kutatásokban megjelenik, azaz: 0 és 1 százalék között van az FKGP támogatottsága. ORSZÁGIMÁZS. Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy az Országimázs Központ 4,5 millió forintért fizetett hirdetést jelentetett meg a kormány családtámogatási rendszeréről Országgyűlési beszámoló címmel. A párt szerint a közpénzen feladott hirdetés szövege soha nem került a parlament elé. TÉVÉS PER. Húszmillió forintos nem vagyoni kártérítést követel a Tv2 kereskedelmi televíziótól. Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára a MiG-ügy kapcsán indított személyiségi jogi pert, mivel a kereskedelmi televízió augusztus elején nyilvánosságra hozta a Stop nevű internetes újság információját, miszerint a MiG-ek felújításával kapcsolatos feltételezett korrupciós ügyben a Nemzetbiztonsági Hivatalnak közvetett bizonyítékai vannak a HM egyik legmagasabb rangú vezetője, kisgazda képviselő ellen. Az internetes lap novemberben jogerősen pert vesztett Homoki János és a Nemzetbiztonsági Hivatal által indított sajtóperekben, mivel nem tudta bizonyítani állításait. BÍRÓCSERE. 2002 május végéig szinte teljes vezetőváltás történik a megyei bíróságokon. A legtöbb bírósági elnök, elnökhelyettes és kollégiumvezető ötéves mandátuma jár le. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács pályázatain nem kizárt, hogy a tisztséget korábban betöltő személy nyeri el az immár hat évre szóló megbízatást. A megyei bírósági elnöki állások jelentkezési határidje lejárt, 13 helyre 18-an jelentkeztek. Az alsóbb szintű vezetői tisztségekre még benyújthatók a jelentkezések. (M) IKREK. A családi támogatásokról szóló törvény módosítását kezdeményezi az MSZP. Az indítvány szerint az ikergyermekeknél hatéves korig meg kellene hosszabbítani a gyermek- gondozási segély (gyes) időtartamát, és ennek összegét pedig - függetlenül a gyermekek számától - a nyugdíjminimum 200 százalékára kellene emelni, ezáltal a gyes értéke megközelítené a 40 ezer forintot. ■