Somogyi Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-28 / 277. szám

2001. November 28., Szerda 13. OLDAL S Z O L G Á L T A T Á S „Fárasztó út után végleg nyugodni tért, Áldott, tiszta lelke teremtőjéhez ért. Emlékét öleli hű szeretetünk, Apai, gyermeki jósága örökké él bennünk." t Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy egyetlen fiam, drága édesapánk, egykori férjem, élettársam, TÓTH ZOLTÁN volt VIKUV-igazgató, és a Pécsi Bányakapitányság korábbi főmérnöke toponári lakos 56 éves korában váratlan hirtelenséggel elhunyt. Temetése november 30-án, pénteken 15 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család „Édesanyám, akit oly nagyon szerettem, Lezáródott szeme, sors elvette tőlem. A szerető szíve megszűnt már dobogni, Áldott két kezével nem tud megölelni." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, OZV. NAGY ISTVANNE Bertók Mária kaposvári (volt lengyeltóti) lakos 79 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Teme­tése november 30-án, pénteken, a 10 órai gyászmisét követően lesz a lengyeltóti Nyu­gati temetőben. A gyászoló család A Somogy Megyei Ügyvédi Kamara Elnöksége megrendüléssel tudatja, hogy DR. SZEMZŐ ERNŐ ügyvéd aki hosszú éveken át a kamara titkári tisztségét töltötte be, november 22-én váratlanul elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. „Idelenn már nem fáj semmi, Milyen jó itt megpihenni." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FAJTAI ELEMÉR t 50 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása november 30-án, 13.30 óra­kor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Bánatos édesanyja és szerettei t „Váratlanul ért betegségem, Elválasztott Tőletek. Elbúcsúzni már nem tudtam, Hát Isten veletek. ” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GURGELJÓZSEFNÉ jutái lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése november 30-án, a 10 órai gyászmisét követően lesz a jutái temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: lánya, fia, veje és a rokonság t Fájó szívvel tudatjuk, hogy BAUMANN ZOLTÁN Búvár Kőröshegy, Dózsa Gy. út 27. szám alatti lakos 46 éves korában elhunyt. Temetése november 30-án, pénte­ken, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a kőröshegyi temetőben. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. SZEMZŐ ERNŐ ügyvéd életének 74. évében elhunyt. Temetése november 30-án, pén­teken 13.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló család f Fájdalommal tudatjuk, hogy BAXTER JÓZSEF kisbajomi lakos hirtelen elhunyt. Te­metése november 29-én, csütörtö­kön 14 órakor lesz Nagyatádon. Gyászoló család Köszönjük mindazoknak, akik drága szerettünk, SAMU JÓZSEF volt balatonújlaki lakos utolsó útján részt vettek és osztoztak fájdal­munkban. Gyászoló család Mezőcsokonya önkormányzata PÁLYÁZATOT HIRDET a Kistérségi Gondozási Központ intézményvezetői állásának 2002. február 1 -jétó'l kezdődő határozott idejű betöltésére. Feltételek: • a 15/1998.(IV.30.)NM. sz. rendelet 2. sz. mellékletében foglaltak • szakmai gyakorlat előnyt jelent • csatolni kell a pályázó részletes szakmai életrajzát és az intézményvezetésre vonatkozó szakmai elképzeléseit. A pályázatok 2001. december 30-ig nyújhatók be. Elbírálásuk: 2002. január 25-ig. Cím: Polgármestei Hivatal 7434 Mezőcsokonya, Kossuth L. u. 1. Tel.: 82/715-040. __________________ isr«4o> Vá lassza Ön is a Somogyi Hírlap előfizetésének legegyszerűbb módját: Somogybán otthon vagyunk. Somogyi Hírlap NOVEMBER 28., SZERDA - TELEVÍZIÓ-MŰSOR TV2 RTLKLUB m1 m2 DUNA TV KAPÓS TV____ „E lmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, M# Nem volt idő arra, el kellett indulni. T Szívetekben hagyom emlékem örökre, ♦ Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, BÁLINT FERENC látrányi lakos életének 61. évében elhunyt. Temetése november 30-án, pénteken 11 órakor lesz a döbröközi temetőben. Köszönöm azoknak, akik fájdalmamban osztoz­nak. Gyászoló felesége ; 5.50 Jó reggelt, Ma­gyarország! Benne: Fa­luvilág 9.00 Álmok szi­gete (13.) Egy nő a csó­nakban 9.45 Rosalinda I (3.) 10.10 Háló@világ 12.10 Mi, magyarok 12.15 Riviéra 12.40 Csapodár csalogány (13.) 13.00 Teneriffa (2/2.) 14.25 A dadus (9.) 14.50 Széllovagok (31.) 15.55 Sebzett szí­vek 16.20 Szóljon bele! 16.30 Lucecita (argen­:i tin sor. - 118.) 17.00 Barátok és szerelmek (9.) 18.00 Fiorella (p199.) 18.30 Tények Utána: Skandinávlottó- sorsolás 19.00 Szeretni beindulásig (24.) 19.25 Nincs kegyelem-A leg­gyengébb láncszem 20.25 Poénbomba - Benny HIlFshow 21.10 Minden(ki)derül Dave Közben: Kenósorsolás 23.15 Jó estét, Magyar­ország! Téma; Tények; Tényező; Időjárás; Sporthírek 0.05 Baywatch Nights - A ré­mület éjszakái 1.05 Az ígéret földje (13.) 2.05 Háló@világ 3.15 Vers Viasat3 6.30 Reggeli 9.00 Re­cept Klub (ism.) 9.10 Top Shop 9.25 Tiltott szerelem (193.) 9.45 Sportvonal 9.50 Tele- parti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő Benne: Ün­nepnaptár 12.30 Kaval- kád 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk (52.) 14.25 Idegenek (21.) 15.15 Milagros (127.) 15.40 Csak egy szavadba kerül! 1545 Recept Klub 16.00 Híre­sek és gazdagok (319.) 16.25 Csak egy szavad­ba kerül! 16.30 Maria Mercedes (95-96.) 17.20 Mónika Kibeszélő show 18.05 Üstökös 18.10 Találkozások 18.30 Híradó. Esti ki­adás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fó­kusz 19,55 Barátok közt 20.25 Medicopter 117-Légimentők (13.) Szemet szemért 21.20 Utolsó harc 23.05 Sportvonal 23.10 Hír­adó 23.30 Az igazság zsoldosai (1.) 0.20 An­tenna 0.50 Fókusz (is­métlés) 16.20 A vadon világa 17.15 Hazai pá­lyán (194.) 17.40 Starsky és Hutch 18.40 Star Trek - Deep Space Nine (63.) 19.35 Egy rém rendes család (142.) 20.05 Fraser és a Farkas (62.) 21.00 Az Olsen banda veszi az aka­dályt 22.35 Egy rém rendes család i (ismétlés) 23.00 Valódi szex 23.55 Star Trek - Deep Space Nine (ism.) 0.45 Az igazak (ismétlés) 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Topmodell (60.) 9.05 Naprakész 11.05 Derült égből egy család (30.) 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 12.55 Téli olimpia előtt... 13.00 Hrvatska krónika 13,30 Ecranu! nostru 14.05 Trópusi hőség (59.) 15.00 Ma­gyarország 2001 15.30 Iskola utca English 4U; Disputa 16.30 Indiai nap Khadzsuráhó - Misztikum és erotika 17.00 A mughalok biro­dalma 17.30 „Villanás” Indiai esküvő 18.00 Hír­adó 18.10 Az olvasás éve 18.15 Esti mese 18.35 Az óceán gyön­gyei (13/9.) 19.30 Hír­adó 20.05 Káma-Szútra 22.00 Híradó 22.05 Ak­tuális 22.25 Téli olimpia előtt... 22.30 Théma 22.45 Szürkület Fsz.: Haumann Péter, Derzsi János, Pogány Judit, Lázár Kati 0.20 Kárpáti krónika 0.30 Világhír- adó 22' Satelit 7.50 A kaland bűvöletében (5/3.) 9.00 Csúcs 15 10.00 Zajlik az élet 12.00 Nap mint nap 13.10 Stílusok 13.35 Okavango, a vadon szíve (13/9.) 14.35 Mit szól hozzá? 15.30 Gigabyte 16.20 Horgászmagazin 17.00 Zajlik az élet 19.05 Torna 19.10 Mese 19.15 Kék-tény 20.00 Esti Mérleg 20.25 Strip tűz 22.00 Mit szól hozzá? 22.55 Pár-beszéd 8.30 Millenniumi me­sék 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 13.00 Híradó délben 14.00 Évgyűrűk 14.25 Ablak 15.20 Pesty Fe­kete Doboz 15.50 Jel­fák 16.00 Naprakész 18.00 TS - Dunaferr SE- Jesenice (jégko­rongmérkőzés) 19.35 Esti mese 19.50 Théma 20.05 Híradó este. Sport 20.40 Századfor­dító magyarok 21.35 Afrikai Scipio (olasz film) Fsz.: Marcello Mastroianni, Vittorio Gassman 23.20 Záróra 0.20 Éjszakai telefon HBO 6.30 A világ második legjobb gitárosa 8.05 Mozi! Mozi! Mozi! 8.30 Zuhanás 10.40 Rekvi­em egy nyomozóért 12.25 Asterix és Obelix 14.15 így készült 14.45 Kulcsjátékos 16.30 Mirka 18.25 A világ má­sodik legjobb gitárosa 20.00 Majd ha fagy 22.00 Az asztronauta 23.50 South Park Magyar ATV 5.50 Nap-kelte. 18.00 Új mezőgazdasági ma­gazin. 18.30 Nap-nyug­ta 1. 19.00 ATV-híradó. 19.30 Nap-nyugta 2. 20.00 Sajtóklub extra. 21.00 Emberközelben. 22.00 ATV-híradó. 22.30 Alapozó. 22.40 Szkander vetélkedő. 14.25 A tenger legen­dái 15.50 Európa-közel- ’ben (5.) 15.00 Katedra : nélkül (ism.) 15.15 Ma­gyar történelmi... 15.30 Hungária Litterata 16.00 Klip-zóna 16.15 Színinövendékek (12.) 16.40 A kozmosz titkai (11.) 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, helyes be­széd! 18.00 Hírek 18.10 Dzsungeldili (26/25.) j 18.35 Mesefilmek 19.00 Híradó 19.30 TÉR - ERŐ 20.00 S. O. S.Tltanic 21.45 Híradó. Sport 22.00 A szellem órája 22.40 klub.du- natv.hu SPEKTRUM 15.50 Az ezredfordulón túl 16.20 Fieszta a fjor- ( dokon 17.00 Állati em­lék (5.) 17.35 Kassziopeia (5.) 18.15 | Keresd az okát! (3.) 18.50 A II. világháború 19.50 Különleges hatá-1 rok 20.50 Kétéltűek (2.)t 21.25 Vadcsapásokon (8.) 22.00 A vadon lel­kei (7.) 22.35 Legendák földje (7.) 23.10 A határ N. GEOGRAPHIC 18.00 Állati felfedezők 2. 19.00 Elefántembe­rek 20.00 A harmadik bolygó 20.30 Jelentés a Földről 8. 21.00 Az El Nino rejtelmei 22.00I Tornádó Oklahomában 22.30 Génvadászok 1.1 23.00 Állati felfedezők 3. 24.00 Beavatás 08.00 Szeszélyes természet 4. rész, ism. 08.50 Képújság 13.00 Fórum ism. 13.30 Képújság 15.00 Egészségmagazin: magas , vérnyomás, ism. 15,30 Képújság 18.30 Sla-; paj 22. rész ism. 18.55 Meskete 19.00 Kapós j Tv Híradó 19.15 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Kisfilm 20.00 Butaságom története -; magyar filmvígjáték 21.30 Éjszakai műsor CSURGÓ TV 0-24 Képújság 19.00 Csurgói Híradó 19.30 : Sportmagazin 20.00 Butaságom története - magyar filmvígjáték MARCALI TV 10.00 Marcali híradó ism. 10.30 Sporthír- adó ism. 18.15 Telefonos játék (élő) 19.00 ; Marcali Híradó és Sport Híradó ism. kb.: 19.45 Telefonos játék (élő) __KAPÓS RÁDIÓ Fo gható a 99,9 MHz-en 5.30 Jó reggelt Kaposvár! Látó Judittal és Schweigert Andrással 9.15 Munkahelyi ki vánságok'Tel.: 424-445, 424-452, 10.00 j Kávéház Látó Judittal 13.00 Napló 14.00 | Délutáni turmix Mixessel Í8.00 Flört Ma'0- val és Molival. Kívánságműsor Tel.: 424- 445, 424-452, SMS: 30/227-2222 19.30 ; Kapós Sport 20.00 Játékok, Telefon Top 10,\ Lemezbörze plusz 23.05 Esthajnalcsillag SOMOGY RÁDIÓ EUROSPORT 11.30 Dzsúdó nagydíj, Spanyolország 12.30 Hódeszka-vk, Kaprun 13.00 Labdarúgó-vb, 1998 (válogatás) 15.00 Szumó, Ja­pán (ism.) 16.00 Út a labdarúgó-vb-ig 18.30 Autósmagazin 19.00 Alpesi sí-vk, Aspen (élő közvetítés) 20.30 Díjugratás, Portugália SPORT1 14.00 Később kijelölendő műsor 16.00 Visszajátszás 16.45 Lab­darúgás, német bajnoki összefoglaló 17.45 Kosárlabda, Női Euro 2003 selejtező, Magyarország- Szlovénia (élő közv.) 20.15 Ko­sárlabda, Euro 2003 selejtező, Magyarország- Lengyelország Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggel a Somogy Rádióban Baj Gabival 11.05 Bogdán Szeverina műsora 12.05 KI; vánságmüsor 13.00 Krónika 13.15 Útinform 14.05 Programajánló 15.05 Okoskodó ; 16.05 Gulyás Lóránt műsora 16.15 Útinform ! 17.00 Élő kívánságműsor Tel.: 510-884 19.00 Krónika 19.30 Mese 20.10 Atlantisz 21.00 Főnix 23.00 Krónika PÉCSI RÁDIÓ ___Fogható a 101,7 MHz-en____ 5. 55-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora j 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache JOKER RÁDIÓ DOMBÓVÁR ______Fonható a 95,3 MHz-en____ 6­10 ó. Jó reggelt Dombóvár! 10 ó. Napköz-: ben 18.00 Kívánságműsor 19.05 Hangjáték A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. akciós ajánlataink THAIFÖLD Bangkok - Maya 13 S 4 repSfel űecateí? ”*siál repülés* rstpl 317AX».-Ft/fő THAIFÖLD Bangkok - Ptsukef Uraséi rspÉóvsi ósmss'S "*sz4t. repülési teggá 432^00,-FLfő EGYESÜLT ARAB E. ■ Dubai 8 7 éj ffipOánl Mrtez? H**száf, agOM reggeli 41f JJOO.-FVfó DEL AFRIKA - Durban Sisp Sí! distei®a»s jwfl -sm. repülővel aggül ZA&ÜOO.-Fí/fő THAIFÖLD Bangkok ■ Pattija IC nap/ 7 é repülőié j«S. "'stáil ngMat reggel WÍOOO.-Ft® DOMIHIKA - déli part 9 napi 7 éj rapüíw január SS. *Hsal regulával Aősidusss J50.0M.-Ff/f6 Az árak nem tartalmazzák a repülőtéri illetékeit

Next

/
Thumbnails
Contents