Somogyi Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-12 / 263. szám
2001. November 12., Hétfő KEK 7. OLDAL TŰKOR Merész szökés a börtönből Föld alatti folyosó vezetett a szabadság felé Moszkva Három életfogytiglani börtön- büntetésre ítélt bűnöző szökött meg az egyik legszigorúbban őrzött orosz börtönből. A Butirka foglyai lyukat fúrtak cellájuk padozatába, ahonnan Moszkva csatorna- rendszerébe jutottak. A Butirkának nevezett börtön reggeli bejárásakor az őrök csak hűlt helyét találták a három veszélyes bűnözőnek. Cellájuk padozatán egy jókora lyuk tátongott, amely a pincébe, onnan pedig a főváros végeláthatatlan csatornarendsze-rének labirintusába vezet. A riadóztatott 250 rendőr azonnal megszállta a börtön környékét. A kommandósok a főváros föld alatti világát jól ismerő emberekkel együtt kutattak a csatornarendszerben. De csak három rend csíkos rabruhát találtak. Úgy látszik, a szökevényeknek sikerült civil ruhát szerezni. A rendőrség éjjel-nappal kutatott a szökevények után. Megerősítették az ellenőrzést a városból kivezető utakon, valamint a pályaudvarokon és a repülőtereken. Számtalan hirdetőtáblán és televíziós adásban látható a bűnözők arcképe. A RIA „Novosztyi” értesülései szerint a Belügyminisztérium a Butirka minden alkalmazottját hazugságvizsgálatnak veti alá. Mindegyik szökevény tekintélyes bűnlistával - többek között gyilkosságokkal is - rendelkezik. Tetteikért életfogytig tartó börtönbüntetést mértek ki rájuk, ám a legfelső bíróságon megfellebbezték az ítéletet. A szökésre azt követően szánták el magukat, hogy egyikük kérelmét elutasították. Az Izvesztyija című lap szerint elképzelhető, hogy a szeptember 5-ei akció során egy lefizetett őr átadta a szökevényeknek a föld alatti létesítmények pontos tervrajzát. A Novije Izvesztyija viszont azt állítja, hogy a Butirka létezésének több mint kétszáz esztendeje alatt senkinek sem jutott eszébe, hogy elkészítse a börtön alatti világ térképét. A börtön történetében mindössze 17 szökést jegyeztek fel. 1992-ben egy reggeli séta alkalmából az egyik fogoly egy villámgyors mozdulattal felugrott társa vállára, kihajtotta a külső fal szellőzőrácsát, s mindketten eltűntek a keletkezett lyukban. Két évvel később egy Natalja Szorokozser- gyeva nevű rab, felhasználva hasonlóságát egyik szabaduló cellatársával, nyugodtan kisétált a börtönkapun annak irataival. És most itt az újabb eset a három szökevénnyel, ami arra késztette az orosz sajtót, hogy beszéljen az ország büntetés-végrehajtási intézményeinek súlyos anyagi gondjairól._________________■ Beleszeretett a bankrablóba Berlin Ulrike szerelmi történetét - a sajtó „jóvoltából” - tízmilliók ismerhetik. A férfi iránti rajongása bíróság elé juttatta a törvény őrét. Nem mindennapi per kezdődött a potsdami törvényszéken. Az előzmény: az 53 esztendős Wilhelm Ferdinand Terhar megrögzött bankrabló, eddig 22 alkalommal volt büntetve, 23 évet töltött rács mögött. Példaképe az amerikai gengszterpáros, Bonnié és Clyde. Legutóbb 1998 végén fogták el: három, Berlin környékén elkövetett bankrablást bizonyítottak rá. A vizsgálati fogság idején a szemrevaló férfiú ügyét a mindaddig hajthatatlannak ismert, 50 éves Ulrike K. államügyésznőre osztották .ki, A jóképű és intelligens bűnöző rövid idő alatt belopta magát az egyedülálló asszony szívébe. Mindaz, ami eztán történt, akár egy hollywoodi románc forgatókönyve is lehetne. A fülig szerelmes ügyésznő kezdetben csak halogatta a vádemelési javaslat elkészítését. Aztán megsemmisítette a megtámadott pénzintézetek ipari kamerája által rögzített, bizonyítékként szolgáló képeket. A következő felvonás: Rómeót, azaz a sokszoros bankrabló Terhart 11 hónapi vizsgálati fogság után a bíróság kénytelen volt szabad lábra helyezni; a fickó gyorsan odébb is állt. Újabb eljárásban a berlini törvényszék végül jogerősen 13 évi szabadságvesztésre ítélte távollétében a férfit, akit széles körű nyomozás után a brandenburgi tartományi bűnügyi hivatal emberei csíptek el Char- lottenburgban. Az államügyészség emberei akkor már javában folytatták a bizonyítási eljárást a testület (volt) tagja, Júlia, azaz Ulrike K. ügyésznő ellen. A bíróság félrevezetésével és a büntetőeljárás akadályozásával vádolták. A bűncselekmény elkövetője öt évig terjedő börtönnel sújtható. Az igazságszolgáltatás számára súlyos próbatétel lesz, ha november 29-én megszületik az elmarasztaló ítélet. Miként fognak viselkedni K. asz- szony zárkatársai, ha megtudják: egy hús-vér ügyésznővel ülnek együtt. Netán fölkérik jogi továbbképző tanfolyam vezetésére? Az ügy további pikantériája, hogy „Júlia” a minapi tárgyaláson ártatlannak vallotta magát. _________________KULCSÁR LÁSZLÓ ÜG YELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-IG HALÁLOS BALESET. Szombat este Szentendrén előzés közben árokba rohant és felborult egy személygépkocsi. Egyik utasa meghalt, négyen súlyosan megsebesültek. A szentendrei Duna-korzón a városközpont felé haladó személygépkocsi vezetője egy műszaki hibás, vontatott jármű előzése közben elvesztette uralmát az autó fölött; ennek következtében egy villanyoszlopnak ütközött, majd árokba rohant és felborult. NAGY FOGÁS. Kétezer-ötszáz karton zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le a soproni határátkelőhelynél szombaton a vámosok, a szállítmány értéke 11 millió forint. Patócs Ákos, a VPOP sajtóreferense elmondta: a vámosok egy Magyarországról kilépni szándékozó kamionban találták meg a cigarettákat, miután tételes vizsgálatot tartottak. A kamiont és a cigarettát lefoglalták. RABLÁS AUTOMATÁBÓL. Ismeretlen tettesek kifosztottak egy bankautomatát Budapesten, a tizrnegyedik kerületben, az Andor és a Fehérvári utca sarkán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete vasárnap. A rablást egy járókelő jelentette a rendőrségnek vasárnap délben. A tettesek az automata tartalmát elvitték, hátrahagyva a feszítőszerszámot, amellyel tettüket elkövették. A kár értékének megállapítása még tart. ________________________■ Zs ebesek fekete pénteké Csak tettenérés közben lehet lecsapni a tolvajokra Pénteken a kora délelőtti órákban akció volt a Népstadion melletti autóbusz-végállomáson, ahol a romániai autóbuszok pesti végállomásán a Palotás István által vezetett zseblopási alosztály munkatársai dolgoztak. Budapest Egy tizenöt tagú román zsebtolvajbanda hetek óta garázdálkodott a területen. A koreográfia mindig azonos volt. Kifigyelték, melyik utas a jobban öltözött, melyik utas tűnik gazdagabbnak. Ketten - őket hívják a zsebtolvajszakmában beetetőknek - megszólították a kiszemelt áldozatokat, természetesen románul, és fel- . ajánlották segítségüket, hiszen ők tudják, melyik autóbuszra kell felszállni, mit, hol lehet vásárolni. A barátságos beszélgetés közben két fekete bőrkabátos férfi lépett hozzájuk. Bemutatkoztak: magyar rendőrök vagyunk, és valuta-ellenőrzést tartunk. A két beetető azonnal nyújtotta az útlevelét és a pénztárcáját, majd ezután a román utas is követte a jó példát. Az igazoltatás után a két jóakaró még az autóbuszra is felsegítette az utast, aki csak a buszban vette észre, hogy legalább a fele pénze hiányzik. A banda nem volt válogatós, ha lehetett, az autóbuszokról leemeltek egy-két csomagot is. A tolvaj azonnal átadta mögötte álló társának, és az a továbbiaknak. Ha rögvest észrevették is a hiányt, a tettes ártatlan képpel sajnálkozott a károsulttal együtt. Ahhoz is kitűnően értettek, hogy a és a találkozás örömében, parolázás és ölelgetés közben hogyan kell pénztárcájától megszabadítani újonnan megismert honfitársukat. Mindennap más volt a szereposztás. Aki ma figyelt és áldozatot keresett, az holnap ismerkedett, megint máskor ő tetszeleghetett a „magyar rendőr” szerepében. A zseblopási alosztály munkatársai már figyelték működésüket. A zsebesek elkapása nem könnyű feladat. Még a koronatanú vallomása, esetleírása sem ígér sok sikert. Egyetlen módszer lehetséges, cselekvés közben megragadni a tettes(ek) csuklóját. Ezúttal is ez történt. A repülőtérről érkező és Romániába tartó holland utas ígérkezett kitűnő zsákmánynak. Elegáns kabát, szép disznóbőr bőröndök, a banda minden tagja zsákmányra készen akcióba kezdett. A rendőrök is. Amint a „valutavizsgálat” során előkerült a pénz és az útlevél, az egyik nyomozó megmarkolta a holland útlevelet és a pénzt tartó álrendőr csuklóját. Ezzel egy időben a banda többi tagjaira is akadt egy-egy nyomozó. Tizenöten kerültek előzetes letartóztatásba. koós tamás A „képzett” tolvajok pillanatok alatt megkopasztják áldozatukat fotó: europress/archív Felgyújtotta az épületet Marcali Közveszély okozása miatt emelt vádat a Kaposvári Városi Ügyészség egy 56 éves marcali lakos ellen. A vádlott 2001. március 15-én, délelőtt 10 óra körül már erősen ittas állapotban ment haza. Otthon aztán folytatta az italozást, tekintélyes mennyiségű alkoholt fogyasztott el. Nem csoda hát, ha szóváltásba keveredett élettársával. Azzal is fenyegetőzött, hogy „megpörköli” a ház lakóit. Délután aztán egy öngyújtóval meggyújtotta a dunyháját, különböző papírlapokat, aztán bedobta azokat a családi ház udvarán levő faszerkezetű mellék- épületbe. Meggyújtotta az épületet borító kátránypapírt is. A melléképület teljesen kiégett, összeomlott a tetőszerkezet. Hogy nem következett be tragédia, nem terjedt tovább a tűz és nem keletkezett nagyobb kár, az csak annak köszönhető, hogy a tűzoltók hamarosan a helyszínre érkeztek és megfékezték a lángokat. A szakértői vélemény szerint enélkül ugyanis a tűz pillanatok alatt átterjedhetett volna a két méterre levő szomszédos lakóházra is. ■ TILTOTT KÉJELGÉS. A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság tiltott kéjelgés alapos gyanújával állította elő F. Kálmán rozsályi lakost, aki pénteken este a Tunyogmatolcs és Győrtelek közötti útszakaszon nőnek sminkelve és öltözve szexuális szolgáltatásait kínálta. Az őrizetbe vett 23 éves férfit a főkapitányság nyíregyházi fogdáján helyezték el, bíróság elé állítását kezdeményezik. ■ November 12., hétfő - Televízió-műsor TV2 5.50 Jó reggelt, Magyarország! Benne: Faluvilág 9.00 Álmok szigete (1.) Az elveszett lány 9.45 Csapodár csalogány (amerikai vígjátéksorozat) 10.10 Napló 11.05 Közvetlen ajánlat 12.10 Mi, magyarok 12.20 Marimar (140.) 12.55 Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (magyar vígjáték, ism.) 14.35 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 15.10 Széllovagok (19.) 16.00 Sebzett szívek (mexikói sorozat) 16.25 Szóljon bele! 16.35 Lucecita (106.) 17.05 Szeretni beindulásig (12.) 18.00 Fiorella (187.) 18.30 Tények 19.00 Nincs kegyelem - A leggyengébb láncszem 20.00 Vad angyal 20.30 Az elveszett ereklyék fosztogatói 21.30 Édes esték Erősebb a szerelemnél (am. romantikus film) 23.15 Jó estét, Magyar- ország! 0.05 Profiler - Miss Pszichozsaru 1.00 Korridor Café 1.10 Színkép 2.05 Vers éjfél után RTL KLUB 6.30 Reggeli 9.00 Joker 9.05. Recept. Klub (ism.) 9.15 Top Shop 9.25 Tiltott szerelem (182.) 9.45 Sportvonal 9.50 Teleparti (játék) 10.40 Top Shop 11.35 Delelő Benne: Ünnepnaptár; Joker 12.25 Ka- valkád 12.50 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.10 Teleparti (játék) 14.00 Helene és a fiúk (42.) 14.30 Idegenek (9.) 15.20 Milagros (115.) 15.45 Joker (telefonos villámjáték) 15.55 Recept Klub 16.05 Híresek és gazdagok (307.) 16.30 Joker 16.35 Maria Mercedes (71-72)1720 Mónika Kibeszélő show 18.10 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 A becsület kardja (amerikai akciófilm) 22.05 Híradó Késő esti kiadás 22.25 Inkognitó (am. thriller) 0.20 Sportvonal 0.25 Autómánia (ism.) 0.55 Fókusz (ism.) 1.25 Divatklip ml 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Topmodell (180/48.) 9.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család (18.) 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Roma Magazin 13.30 Domovina 14.05 Trópusi hőség (66/47.) 15.00 Magyar Ház Palackposta 15.30 Iskola utca Világnéző; Múlt/kor 16.30 Magyar szentek és boldogok Kezűkben fáklyák 16.55 Szószóló 1720 Maradj velünk! 17.30 Úton - Európa- magazin 18.00 Híradó hatkor 18.10 Az olvasás éve 18.15 Esti mese 18.35 Az óceán gyöngyei (13/1.) 19.30 Híradó 20.05 112 20.45 Pesty Fekete Doboz 21.15 Nem jogerős 21.45 Szabadidőtalauz 22.00 Híradó 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.45 Fogadóóra 23.20 TS - Bajnokok Ligája Magazin 0.10 Kárpáti krónika 0.15 Világhíradó m2 8.35 Delta 9.00 Lendületben 9.30 Egrópa Galéria 10.00 Forma-1 (sor. - 12.) 11.05 Ismeretlen ismerősök 11.30 Egérfogó 12.00 Topmodell (brazil sor. - 16.) 12.30 Pillangósziget (ausztrál sor. - 16.) 13.00 Parlamenti Napló 14.00 Közvetítés a parlament üléséről 18.00 TS - Futballhétfő 19.35 Esti mese 19.50 Théma 20.10 Híradó este. Sport 20.40 Szelek útján (5/3.) 21.30 Oidipusz király (olasz film) 23.10 Záróra 0.10 Éjszakai telefon HBO 6.30 Kerge kacsák 8.10 Távkapcs 9.30 Árvák hercege 11.35 Üzenet a palackban 13.45 Betti néni 15.30 A törpezseni 16.55 Beverly Hills csórói 18.25 Hangrobbanás 20.00 Papa paletta 21.35 Sápadt szentek 23.00 Mozi! Mozi! Mozi! 23.25 Tanúvédelem (am. filmdráma) 1.05 South Park DUNA TV 15.00 Zengő ábécé 15-10 „100 éve történt” 15.15 Rendhagyó történelemóra (ism.) 15.55 Európa közelben (2.) 16.00 Klip-zóna 16.15 Színinövendékek (2.) 16.40 A kozmosz titkai (24/1.) 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, helyes beszéd! 18.00 Hírek 18.10 Dzsungeldili (17.) 18.30 Mesefilmek 19.00 Híradó 19.30 Határok fölött 20.00 Egymillió karátos ötlet 21.45 Híradó 22.00 A szellem órája 22.40 Történetek a boldogulásról (1-2.) SPEKTRUM 15.15 Az élet alkonya (1.) 16.16 Balkáni történelem friss szemmel 16.30 Folt hátán folt (7.) 17.00 Kézművesek Franciaországban (4.) 17.35 Hittel élni (1.) 18.35 A bölénybika halála 19.30 New York és London sötétedés után 19.45 Rendhagyó útikalauz (10.) 20.25 Gyerek kórház, Kalifornia (4.) Viasat3 Satelit Magyar ATV N. GEOGRAPHIC 6.50 Ismétlések 17.15 Hazai pályán (182.) 17.40 Starsky és Hutch (51.) 18.40 Star Trek - Deep Space Nine (51.) 19.35 Egy rém rendes család (130.) 20.05 Alfacsapat - Életmentők a műtőben (német kórházsor. - 21.) 21.00 Váratlan fordulat (amerikai krimi) 22.35 Egy rém rendes család (ismétlés) 23.00 Forró percek 23.30 Star Trek (ism.) 0.20 Váratlan fordulat 4.30 Nap mint nap 7.30 Celeste (160-161.) 9.10 Torna 9.25 Autóre- vü (ism.) 10.00 Zajlik az élet 12.00 Nap mint nap 13.10 Stílusok (klipműsor) 14.00 Okavango, a vadon szíve (13/1.) 15.00 Mit szól hozzá? 16.00 Internet mindenkinek 16.50 Zajlik az élet (ism.) 18.50 Torna 18.55 Mese 19.00 A hír igaz! 20.00 Esti Mérleg 20.25 Gyilkos reflex (am. akciófilm) 5.50 Nap-kelte. 16.05 Csillagszem. 16.30 Autósvilág. 17.00 Pincemester. 17.30 A serfőző (ism.). 18.30 Nap-nyugta 1. 19.00 ATV-híradó. 19.30 Nap-nyugta 2. 20.00 Sajtóklub. 21.00 Fásy-mulató. 22.00 ATV- híradó. 22.30 Alapozó. 15.00 Az Italia léghajó sarkvidéki katasztrófája 16.00 Földcsuszamlás 16.30 Különleges sportok 17.00 A tornacipő és a tudomány 18.00 Ben Dark: Ausztrália felfedezése 2.19.00 Hadikutyák 20.00 Kína: a szépség ára ________EUROSPORT________ 11 .30 Súlyemelő-vb 13.00 Út a labdarúgó-vb-ig 15.00 Mexi- kó-Honduras labdarúgó-mérkőzés 17.00 Bemutatjuk a labdarúgóvb-selejtezők csoportgyőzteseit 18.00 Mexikó-Honduras labdarúgó-mérkőzés J9.30 Csupa sport 20.00 Szumó 21.00 Ökölvívás SPORT1 12.45 Labdarúgás, Olasz bajnoki összefoglaló 13.45 A világ legerősebb férfi párosa 14.45 Labdarúgás, spanyol bajnoki összefoglaló 15.45 Salakmotor, Brit elitliga 16.45 Biliárd, Mosconi kupa 17.45 Jégkorong, NHL mérkőzés 19.45 Triatlon, Világkupa KAPÓS TV 08.00 Bence show: Kozso New Yorkban 08.30 Képújság 13.00 Rákóczi-Siófok 14.30 Képújság 15.00 Sportközvetítés 16.30 Képújság 18.05 Szeszélyes természet, 2. r. 18.55 Meskete 19.00 Híradó 19.20 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Képviselői fórum 20.00 Kalauz: Gyermelyi tészta 20.10 A tigris álma, francia játékfilm MARCALI TV 10.00 Marcali híradó ism. 19.00 Sport közvetítés Csurgó TV 0-24 Képújság 20.00 Csurgói Híradó 20.30 A tigris álma - francia játékfilm KAPÓS RÁDIÓ _____Fogható a 99,9 MHz-en ___ 5. 30 Jó reggelt Kaposvár! Látó Judittal és Schweigert Andrással 9.15 Munkahelyi kívánságok Telefon: 424-445, 424-452, 10.00 Kávéház Dányi Krisztiánnal 13.00 Napló 14.00 Délutáni turmix Fenyő Zsuzsával 18.00 Csak a ZENE van... Csorba Andrással - Kívánságműsor Tel.: 424-445,424- 452, SMS: 30/227-2222 19.45 Kapós Sport 23.00 Esthajnalcsillag SOMOGY RÁDIÓ ___Fogható a 9U MHz-wi_______ 6. 00 Reggel a Somogy Rádióban Horváth Tamással 9.05 Sportdélelőtt 11.05 Baj Gabi műsora 12.05 Kívánságműsor 13.00 Krónika 13.15 Útinform 14.00 Lapozgató 16.15 Útin- form 17.00 Kívánságműsor Tel.: 510-884 19.00 Krónika 19.30 Sport 19.45 Mese 21.05 Újdonságainkból 23.00 Krónika ism. PÉCSI RÁDIÓ ___Fogható a 101,7 MHz-en__ 5. 55-9.00 Hajnaltól reggelig - információs magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku JOKER RÁDIÓ DOMBÓVÁR ____Fogható a 95.3 MHz-en______ 6. 00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! 10.00 Napközben - érdekességek, színes hírek, interjúk, telefonos játékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor 19.05 Hangjáték A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapuik felelősséget nem vállal.