Somogyi Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-11 / Vasárnap Reggel, 45. szám
2001. november 11. ★ ARCKÉP ★ 7 mmm KUNCZE: A TALON ADUJA Kuncze Gábor mindig akkor kerül vezető pozícióba, amikor az SZDSZ kisebb- nagyobb bajban van. De akkor mindig. És elvállal olyan feladatokat is, amiket a párttársai nem szívesen. így lett az akkor még ismeretlen honatya az első parlamenti ciklus második felében - amikor pártja lejtmenetbe kezdett - frakcióvezető. Vagy belügyminiszter 1994-ben, holott egy liberális politikusnak nem igazán áll jól a rendőrség ügyeivel is foglalkozó tárca. S akkor sem mondott nemet, amikor 1997-ben a Tocslk-ügy miatt megroppant párt élére jelölték a lemondott Pető Iván helyett. Idén júniusban pedig Demszky Gábort váltotta, miután a pártelnök-főpolgármester túlzottan is kereste az arany középutat a Fidesz és az MSZP között, de végül nem találta. Kunczéról még az ellenfelei is elismerik, hogy rendkívül távol áll tőle a demagógia, a felelőtlen ígérgetés, a túloldal gyalázása, s a szellemességét, a nyugodtságát, hidegvérét is a javára írják. Ám óvatossága olykor azzal jár, hogy sokkal visz- szafogottabban fogalmaz, mint azt a közvélemény szeretné. Munkatársaival közvetlen a kapcsolata, ami kiderült az interjú megszervezéséből is. Egyik kollégája azt mondta nekünk, gyertek, a Gábor szívesen lát benneteket. Kuncze Gábor Született 1950-ben, Pápán Iskolai végzettsége: a kecskeméti piaristáknál érettségizik, majd az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán szerez mélyépítő üzemmérnöki diplomát; a közgáz esti tagozatán ipari szakon végez Munkahelyei: kommunális vállalatoknál dolgozik, 1985-től az Épgépterv gazdasági igazgatója Politikai pályafutása: 1990-től parlamenti képviselő, 1994 és '98 között belügyminiszter, volt frakcióvezető, pártelnök, s jelenleg is az Családja: nős, felesége középiskolai tanár, gyermekük nincs Azt már tudjuk Farkasházy Tivadartól, hogy nem ő írja a beszédeit. Akkor ki?- Én. Bármilyen hihetetlen és meglepő is lehet ez egyeseknek. Az persze előfordul, hogy egyes témákban - amelyekhez nem értek - szakértők segítségét kérem, akik készítenek nekem vázlatot. A parlamentben pedig nem előre megírt szövegeket olvasok fel, hanem a jegyzeteim alapján beszélek. Ez az egész egyébként úgy vetődött föl, hogy a felszólalásaim alatt egyesek időnként bekiabálják, hogy ki a beszédíróm. De hát mindenki magából indul ki.- Gondolom, nem tartja kínosnak, hogy a humoristával hozták összefüggésbe a nevét?- Nem, sőt. Megtisztelő számomra, hiszen Farkasházy rendkívül szellemes ember, az intellektuális humor egyik legnagyobb mestere. S remélem, ő sem tartja az ügyet sértésnek, eddig legalábbis nem tiltakozott a gyanúsítás ellen.- Merít az irodalomból is?- Ebből a műfajból Karinthy Frigyestől, akinek az életművét végigolvastam, de szeretem Rejtő Jenőt is. Királyhegyi Pál pedig az egyik kedvencem, kár, hogy az utóbbi évtizedekben nem adták ki a műveit.- Nem sajnálja, hogy mostanában nem jár be a Parlamentbe Torgyán József? Korábban rendkívül szórakoztató szócsatákat vívtak egymással.- Valóban sokat vitatkoztunk. S ha a mondanivalója tartalmával általában nem is értettem egyet, azt el kell ismernem, hogy nagyon gyorsan és frappánsan volt képes válaszolni. Sokszor azonban túl alacsonyra tette a lécet a poénjaival. Azzal, hogy nem vesz részt az Országgyűlés munkájában, egy érdekes színfolttal lett szegényebb a T. Ház.- S májustól lesz alkalmuk hasonló parlamenti csörtékre?- Ha arra gondol, hogy...- Arra.- Azt nem tudom, hogy Torgyán József képviselő lesz-e a következő ciklusban, abban viszont bízom, hogy én igen.- Csak bízik benne?- Akkor azt nymdom, biztos vagyok benne, hogy az SZDSZ parlamenti párt lesz jövőre is, így én is képviselő maradok.- Az októberi közvélemény-kutatások mindenesetre nem a legutóbbi, hanem az azt megelőző megjegyzését támasztják alá. A Szonda Ipsos szerint az összes megkérdezettnél három, a biztos pártválasztók között négy százalékon , áll az SZDSZ.- Én inkább a többi intézet adatát idézném, náluk hat százalékon állunk. Engem egyébként sem a pillanatnyi helyzet, hanem a tendencia érdekel. Leginkább pedig az, hogy a választáson hogyan szerepelünk. Nem kezdek örömujjongásba, ha éppen jól állunk, de nem esem kétségbe sem, ha rosz- szabbul. Miután realista vagyok, a nyolc-tíz százalékos választási eredményt már sikernek könyvelném el.- Öntől azonban - legalábbis ezen a téren - többet vártak, amikor június végén átvette a párt irányítását Demszky Gábortól.- Nem csodatevőnek jöttem, ezért nem is várt tőlem senki csodát. Azt vállaltam, hogy beviszem az SZDSZ-t a parlamentbe. Ehhez nekem, a párttagoknak, a képviselőknek, sőt a jelölteknek is nagyon sokat kell dolgozni. De már vannak biztató fejlemények, a támogatottságunk stabilabb, népszerűségünk nagyobb, mint amikor elnök lettem.- Demszky a lemondása idején azt mondta, mindegy, ki követi őt a posztján, az SZDSZ három hónap alatt bedarálja. Már több mint négy hónap telt el, s önnek kutya baja. A párttársai nem találják a darálót?- Valóban nem jött senki darálóval. Én a választásokig vállaltam a feladatot, ettől kezdve nincs is értelme senkinek sem azon gondolkodni, hogy daráljanak-e vagy sem. Az SZDSZ egyébként olyan párt - szemben például a Fidesszel -, ahol mindig komoly viták zajlanak, nálunk bárki elmondhatja őszintén a véleményét. A mostani helyzet talán annyiban új, hogy a vitákat követően, miután megszületett a döntés, ezt mindenkinek el kell fogadni, s a végrehajtásért kell dolgozni.- A jelenlegi helyzetet figyelembe véve a Fi- desz-MDF és az MSZP külön versenyt vív az első helyért, önök a MIÉP-pel a dobogóért küzdenek. Nem tart attól, hogy a Medgyessy-Orbán viták mellett önnek Csurkával kell hadakozni?- Én senkitől és semmilyen párbajtól, vitától nem félek. Azt nem tartom valószínűnek, hogy a MIÉP elnökével kellene külön csörté- ket vívnunk. A két pártnak nincs közös szavazathalmaza, tehát nem egymástól kell elvennünk a voksokat.- Orbán Viktortól sem tart? Azért kérdezem, mert önök és a szocialisták a miniszterelnökről és kormányáról gyakran úgy beszélnek, mintha ők testesítenék meg a Gonoszt, így nagy betűvel.- Miután - mondom még egyszer - senkitől sem tartok, ezért Orbántól sem. Az viszont igaz, hogy amit a Fidesz művelt az országgal, azt nagyon helytelenítem. Számos területen az ellenkezőjét csinálta annak, amit a rendszerváltás idején, 1988- 89-ben ők is, a változást akarók meghirdettek. A kormány olyan folyamatokat indított el, amelyeket meg kell állítani, ezért ennek a hatalomnak távoznia kell.- Fia igaz az, amit önök a kormány szemére vetnek, hogy rengeteg rossz, elhibázott döntést hoztak, számos politikai hibát, sőt bűnt követtek el, akkor mivel magyarázza, hogy a koalíciós pártok vezetnek, vagy legalábbis holtversenyben állnak a közvélemény-kutatások szerint?- Ma az osztogatás időszakát éljük, és sokan ennek csak az előnyeit látják, azt azonban nem veszik figyelembe, hogy ez a politika hosszabb távon milyen veszélyeket rejthet magában. S azt se felejtsük el, hogy korábban a jobboldalon több párt volt, megoszlottak közöttük a szavazatok, de mostanra a Fidesz maradt egyedül, miután gyakorlatilag eltűnt a KDNP, az MDNP, az MDF, és ez elmondható a kisgazdákról is. Tehát a jobboldal támogatottsága nem nőtt, csupán koncentrálódott. A sorozatos botrányokba pedig belefásultak az emberek, már föl sem háborodnak, hiszen mindennaposakká váltak. S amíg az előző ciklusban csak a Tocsik-ügy miatt tudtak támadni bennünket, addig a mostani koalíció több, s nagyságrendekkel nagyobb disznóságokat követett el. Csak példaként: ilyen volt a Fidesz-tagok megfigyeléséről fölröppentett, később kipukkadt lufi, a szombathelyi polgármester nyelwizsga- bizonyítvány-ügye, Simics- ka Lajos APEH-elnök ténykedése, a Fidesz-cégek ügyletei, Josip Tót és Kaya Ibrahim kitűnő üzletei Schlecht Csabával, a „Lockheed-sze- nátorok” sztorijai, á pályáztatás nélküli autópálya-építés, az Országimázs Központ költekezése, s akkor még nem is szóltam a kisgazdák ámokfutásáról és feltételezett bűncselekményeiről.- Erre a kormány azt mondja, azért derülhettek ki ezek az ügyek, mert jó az ellenőrzés, hatékony az igazságszolgáltatás, nem lehet semmit eltussolni.- Én meg azt mondom, hogy amíg a Tocsik-ügy kipattanásakor a kormány tett feljelentést, s a 72 százalékos parlamenti többség hozzájárult ahhoz, hogy az 5,5 százalékos Fidesz adja a vizsgálóbizottság elnökét, addig ebben a ciklusban az összes ellenzéki kezdeményezésű bizottság fölállítását megakadályozta a többség.- Önök csak akkor kerülhetnek kormányra, ha az MSZP győz. Vállalnák újból a koalíciót, miután 1998-ban erre majdnem ráment a pártjuk?- Ha az MSZP és az SZDSZ együttvéve 50 százaléknál jobb eredményt ér el, akkor megteremtődhetnek a feltételei, hogy megkezdődjenek a koalíciós tárgyalások.- Bocsánat, de nem ezt kérdeztem.- Annyit rögzíthetünk, hogy ha valaki le akarja váltani a kormányt, akkor azt is látnia kell, hogy az SZDSZ nélkül ez nem megy. Mai ismereteim szerint ugyanis kizárt, hogy az MSZP abszolút többséget ér el. A négy- és hatszázalékos választási eredmény között pedig nem kettő, hanem hat százalék a különbség. Négy százalék esetén ugyanis elvész az ösz- szes ránk adott szavazat. Tehát rosszul gondolkodik az, aki velünk szimpatizál, de az Orbán-Torgyán kormány menesztése érdekében inkább a szocialistákra szavaz, hiszen ezzel épp a mi parlamentbe jutásunkat kockáztatná, s a jelenlegi hatalom további fennmaradását segítené elő. Tehát meg kell ezeket az embereket győzni, hogy ránk voksoljanak.- Kormányra kerülésük esetén vállalna miniszteri feladatot?- Hol vagyunk még ettől? Engem jelenleg a választás foglalkoztat, s hogy azon minél jobban szerepeljünk.- Akkor másképp kérdezem...- Nem tudja úgy kérdezni, hogy erre válaszoljak.- Akkor nem erőlködöm. Az elmúlt hetekben önök is „székházügyekbe’’ keveredtek. A kormányhoz közel álló sajtó és Horváth Béla képviselő előszeretettel hangoztatja, hogy az SZDSZ több pénzt fordított a ’98-as kampányára, mint amennyit bevallott, s a pluszpénzt a Mérleg utcai épület gyanús körülmények közötti eladásából teremtették elő. A részletekbe nem akarok belemenni...- Majd én belemegyek.- Rendben, de miután ezt a hatóságok majd eldöntik, inkább az érdekelne, bizalmas dokumentumok hogy kerülhettek ki?- A papírok egy része nyilvánosan beszerezhető földhivatali nyilvántartás, önkormányzati döntés. Van továbbá köztük nem nyilvános irat, például cégek egymás közti elszámolása, ezek üzleti titkot képeznek, de nem feltétlenül tőlünk kerültek ki. A harmadik csoportba valóban SZDSZ-es belső dokumentumok tartoznak. Meglepődtem ugyan, hogy ezek illetéktelen kezekbe kerültek, de nem kezdtem vizsgálatba. Azt tudom, hogy amióta elnök vagyok, itt a házban senkinek sem fűződik ahhoz érdeke, hogy ártson a pártnak. Az ügy érdemi részéről pedig annyit, nyugodtan várjuk a vizsgálatokat, az Állami Számvevő- szék ugyanis korábban már megállapította, hogy nem követtünk el törvénysértést.- Perelnek? Mostanában jó passzban vannak, több ügyet nyertek.- Horváth Béla ellen személyiségi jogi pert indítunk, hogy a büntetőügyben ne tudjon a mentelmi joga mögé bújni. Legutóbbi kijelentése alapján rágalmazás miatt is feljelentjük. S valóban, az utóbbi időben rajtam kívül több párttársam, például Pető Iván, Hack Péter is nyert pereket a Magyar Nemzet ellen.- Elégtételt érzett?- Nem, mert biztos voltam az igazamban. Azért vagyunk kénytelenek mégis bírósághoz fordulni, mert ha nem tesszük, akkor következő alkalommal is a valótlanságokat tartalmazó írásokra fognak hivatkozni. Nekem például fontos, hogy a választókerületemben mit gondolnak rólam.- Ha már a székháznál tartunk. Nem volt rossz a Belvárosból ide kiköltözni? Ez szép épület ugyan, de a környék elég nyomasztó, a kilátás pedig erre az üzemre...- A Mérleg utcai házból pedig a Belügyminisztériumot lehet látni. Remélem, itt is szépül a környezet. Zuglót egyébként is szeretem, a hetvenes években laktam itt.- De nincs itt kosárlabdapálya. Tényleg, melyik csapatnak drukkol?- Ez változó. Jelenleg a Körmenddel szimpatizálok - - a mostani játékosok szülei közül ugyanis többel játszottam -, de kedvelem az Albacompot, a Paksot is. Annak örülök, hogy a kosárlabda ilyen népszerű vidéken.- Sajnálja, hogy Dávid Kornél nem tudott „gyökeret verni” az NBA-ban?- Sok fanyalgó mindent megtett volna, hogy hajszálgyökeret ereszthessen. Fantasztikus teljesítmény, hogy Dávid több évadban együtt játszhatott a világ legnagyobb kosarasaival.- Annak nem örül titkon, hogy a Fidesz által favorizált foci a mélyponton van?- Egyáltalán nem. Én minden magyar sportolónak drukkolok, legyen az kézi- labdás, kajakos, futballista vagy Kovács Kokó István. Annak azonban nem örülök, ha a politika ki akarja magának sajátítani a sportot. Almási B. Csaba Nem csodatevőnek, de nem is zsonglőrnek érkezett az SZDSZ elnöki székébe.