Somogyi Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-10 / 262. szám

2001. November 10., Szombat 9. OLDAL Négy és fél év erőszakért Négy és fél évi börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 27 éves ka­posvári férfit, aki tavaly májusban megerőszakolt egy középiskolás diáklányt. A lány éppen szerená­dozásból tartott hazafelé, osztály­társaival egyik tanáruktól köszön­tek el így. Késő éjjel, ti­zenegy óra után járt már az idő. A lány a Donnerban a Csatorna köztől az Iszák utca fe­lé ment, amikor a főút közelébe érve hátulról rávetette magát egy fér­fi. Lefogta a lányt, ke­zeit leszorította, száját betapasztotta, hogy ne tudjon segítségért kiál­tani. Aztán megfenyegette: vagy hajlandó közösülni vele, vagy megöli. Bevonszolta a tehetetle­nül vergődő lányt az út melletti gazos részre és megerőszakolta. Aztán újra megfenyegette: hátra ne merjen nézni, míg ő eltűnik... A tettest, egy 27 éves kaposvá­ri fiatalembert a rendőrség né­hány nap múlva őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte az előze­tes letartóztatását. A tárgyalás- sorozat első fokon a Kaposvári Városi Bíróságon tegnap zárult le, a bíróság, dr. Dudaka Attila büntetőtanácsa a fiatalembert bűnösnek találta erőszakos közö­sülés bűntettében; ezért négy év hat hónapi börtönre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte. Az indoklásból kiderült: bár a vád­lott a nyomozás során és a bíró­ság előtt is mindvégig tagadta tet­tét, az általa előadott védekezés nem volt meggyőző. Annál is in­kább, mert szinte napról napra változott. Ezzel szemben áll azonban az áldozat, a megerő­szakolt fiatal lány következetes és ellentmondások nél­küli vallomása, amelyet mindvégig ugyanúgy mondott el. A tanúvallo­mások többsége is a vádlott ellen szólt, oly­annyira, hogy voltak, akik hasonló esetről szá­moltak be, arról, hogy a vádlott követte, szexuá­lisan zaklatta őket. A szakértői vélemények is olyan jellemvonásokat állapítot­tak meg, amelyek egybevágnak a terhelő tanúvallomásokkal. A tár­gyalássorozat végén megjelentek ugyan mentő tanúk is, ám vallo­másaikban olyan ellentmondás­ok voltak, amelyeket nem lehe­tett feloldani. A bíróság ítélete nem jogerős: az ügyész súlyosbí­tásért fellebbezett, a vádlott vi­szont még ekkor is hangoztatta ártatlanságát és védőjével együtt felmentésért fellebbezett. Az ügy érdekessége, hogy a tegnapi tárgyaláson a fiatalember édesanyja is a vádlottak padján állt másodrendű vádlottként. Fi­át akarta menteni, amikor hamis alibit igazolt neki. Őt hamis tanú­zásban találta bűnösnek a bíró­ság, ezért pénzbüntetésre ítélte. Tarkón lőtték az olajtanú apját Az ügyvéd szerint az alvilág számol le így haragosaival A kút, amelyben Ádám apjának holttestét megtalálták fotó: petófi népe/archív Hatvan nappal meghosszab­bították az édesapja megölé­sével gyanúsított Nógrádi Ádám előzetes letartóztatá­sát. Ügyvédje szerint a nyo­mozók a feltételezéseiket nem tudják bizonyítani. Az orvos szakértő szerint Nógrá­di Józsefet tarkón lőtték. Kecskemét További hatvan nappal meghosz- szabbították az ORFK „fejvadá­szai” által október elején Gödöl­lőn elfogott Nógrádi Ádám előze­tes letartóztatását Kecskeméten. A nyomozás vezetői ugyanis mindaddig gyanúsítottnak tartják Ádámot, amíg nem hajlandó ve­lük együttműködni. A soltvad- kerti fiatalembert édesapja meg­ölésével gyanúsítják. A három éve eltűnt Nógrádi József holttes­te augusztus végén került elő egy kiszáradt, elhagyott kútból, amely néhány száz méterre volt a család egykori szőlőjétől. A ki­hallgatás során kiderült, hogy Ádám írta azt a névtelen levelet, amely alapján a holttestet megta­lálták. A fiatalember a gyilkossá­got tagadja, elmondása szerint a levelet egy nagyobb névtelen le­vélből kivonatolta, amelyet a csa­ládja törvénytelenségeiről szóló információk miatt megsemmisí­tett. Amikor azonban az apjáról való viszonyáról kérdezik a nyo­mozók, Ádám továbbra is azt Válaszolja, hogy három éve már mindent elmondott a rendőrök­nek. Ez a vallomás azonban nem tartalmaz részleteket az apa utol­só napjáról. Az orvos szakértői vélemény szerint Nógrádi József halálát egy nagy kaliberű pisztolyból le­adott tarkólövés okozta, amely keresztülhatolt a koponyáján. A gyilkos fegyvert a rendőrök ez idáig még nem találták meg. A soltvadkerti családi házban - az Ádám által újjáépített lakrész le­betonozott alapjából - csak az apára való ruhaneműk kerültek elő, vérnyomokat azonban sem a ruhákon, sem a ház más részein nem találtak. Dr. Magyar György, Nógrádi Ádám ügyvédje, megfel­lebbezi védence előzetes letar­tóztatásának a meghosszabbítá­sát.- Nógrádi József három éve tűnt el, és három hónapja találták meg a holttestét. Ennek elegendő időnek kellett volna lennie arra, hogy a nyomozók ne csak feltéte­lezzék, hanern bizonyítani is tud­ják azt, hogy Ádámnak köze van a gyilkossághoz. Az orvos szak­értői vélemény megerősíti a vé­delem azon álláspontját, hogy az apa megölésének módja tipikus alvilági leszámolási módszer, amely tovább gyengíti a családi viszályból eredő gyilkosság ver­zióját - mondta el munkatár­sunknak az ügyvéd. Lemondott a perbe fogott államtitkár Budapest Első fokon háromszázezer forint pénz­büntetésre ítélte a Buda Környéki Bí­róság a kultuszminisztériumi politikai államtitkárt. A fórum bűnösnek talál­ta Várhegyi Attilát hanyag kezelés vét­sége miatt, ám felmentette a vesztege­tés vádja alól. Az ítélet nem jogerős. Az ítélethirdetést követően Várhegyi lemondott tisztségéről. A kultuszminisztériumi politikai államtitkár és kilenc társa ellen folyó büntetőperben a bí­róság tegnap kimondta a politikus bűnössé­gét hanyag kezelés vétsége miatt, és ezért őt háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélte. A fórum felmentette ugyanakkor Várhegyi Attilát a vesztegetés vádja alól. Az ítélet nem jogerős, miután Várhegyi Attila fellebbezett az ítélet bűnösségét megállapító része ellen. Az ügyészség háromnapi gondolkodási időt kért a fellebbezés kérdésében. A jelenlegi államtitkárt szolnoki polgár- mesterként 1994-95-ben elkövetett cselekmé­nyei miatt vádolták meg részben azzal, hogy helyi cégektől pénzt, összesen mintegy 1,3 millió forintot szerzett magának, illetve a Fi­desz szolnoki alapszervezetének az önkor­mányzati választási kampányhoz. Ebben a vádpontban született pénteken felmentés. A vádirat másik pontja szerint Várhegyi nagy ér­tékű, Szolnok belvárosában lévő telkeket adott el úgy, hogy ezzel kárt okozott a város­nak. Ezt a cselekményt a Buda Környéki Bíró­ság első fokon hanyag kezelésnek minősítet­te, amely nem szándékos, hanem gondatlan magatartást feltételez. Az ítélet indoklása sze­rint az 1995-ös telekügyletben a bíróság meg­állapította, hogy Várhegyi Attila mulasztást, illetve törvényszegést követett el. Az eladás­ról szóló szerződéseket Várhegyi Attila úgy ír­ta alá, hogy azokat nem vetette össze a köz­gyűlési dokumentumokkal, és így a doku­mentumok tartalma eltért a közgyűlés szán­dékától. A fórum véleménye szerint az önkormány­zatnak meg kell fizetnie a vagyoni kárt az in­gatlanügy miatt az intézményt kártérítésért perlő cégek részére. Az önkormányzat ugyan­is utóbb elállt a belvárosi ingatlanokra vonat­kozó szerződésektől, ezért a vállalatoknak összesen mintegy 900 millió forintos összeg­ben kártérítési pereket indítottak a szolnoki önkormányzat ellen, s ezek jelenleg is folya­matban vannak. A vesztegetés kapcsán az indoklás szerint nem volt bizonyítható az, hogy Várhegyi Atti­la és a megvádolt hat cégvezető előzetesen megbeszélte volna az ügyletet, illetve hogy közöttük ennek kapcsán érdekkapcsolat jött volna létre. így ezen vádak alól bizonyítottság hiányában mentette fel a bíróság a résztvevőket. A cégveze­tők ügyvédjeinek egy ré­sze bűncselekmény hiá­nyában történő felmenté­sért fellebbezett. Ugyan­akkor az tény, hogy 1994. évi el nem végzett rek­lámtevékenységek után a Mahir Szolnok Kft. fiktív számlákat bocsátott ki a cégeknek, ame­lyek összesen 1,3 millió forintot át is utaltak a cégnek. A Mahir Szolnok ezt az összeget a he­lyi Fidesz, illetve Várhegyi Attila önkormány­zati választási kampányára fordította. Az ítélethirdetést követően Várhegyi Attila lemondott tisztségéről. A politikus elmondta, azért döntött így, mert nem szeretné az üg­gyel erkölcsi értelemben terhelni a kormányt. Várhegyi ugyanakkor közölte, hogy nem kí­ván távozni a közéletből, ezért a Fidesz vá­lasztmányának elnöki posztját továbbra is be­tölti. Flangsúlyozta, hogy a telekügylet kap­csán nem értett egyet a bíróság álláspontjával, mert megítélése szerint polgármesteri tevé­kenysége nyomán nem érte kár Szolnok váro­sát. ■ RAJNAI ATTILA KÉK TÜKÖR __________

Next

/
Thumbnails
Contents