Somogyi Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-25 / 249. szám
2001. Október 25., Csütörtök 11. OLDAL Pályaválasztás A pályaválasztás és a grafológia Vonzó a gazdasági felsőoktatás Jogászképzés - másképp Az év vége, az év eleje sok tizenéves életében a pályaválasztás lezáró szakasza: a döntés már nem odázható el, be kell adni a továbbtanulási szándékról a jelentkezési lapokat a középiskolákba vagy a felsőfokú oktatási intézményekbe. A közelmúltban megjelent grafológiával foglalkozó írás arról szólt, milyen szerepe lehet a kézíráselemzés tudományának a „Hát én immár kit válasszak?”, azaz a párválasztás kérdéskörében, de választ kaphatunk arra is az író mozdulatok segítségével, „Hát én immár mit válasszak?”. A pályaválasztási tanácsadásban ugyanis a grafológia tapasztalatait is hasznosítani lehet amikor a szubjektumot, azaz az egyén képességeit vetjük össze az objektív tényekkel, azaz az adott pálya, hivatás alapkövetelményeivel. A grafológiai módszerek alapján történő pályaválasztási tanácsadás szerint először a foglalkozási profilt kell összeállítani, ami nem más mint a jövendő foglalkozás jellegzetességeinek ösz- szessége, részletes és konkrét megjelenítése. Természetesen elengedhetetlen az egyéni képességprofil összeállítása is, ami az egyénileg kialakult és alakuló, sajátosan arra az adott személyiségre jellemző képességkonstelláció. A karakterben meglévő adottságok és lehetőségek, valamint a foglalkozási profil által támasztott követelmények összevetése alapján derül ki, az egyén valóban alkalmas-e az elképzelt vagy választott pályára. A pályaválasztási grafológia során az értelmi, a motorikus képességek, az érzelmi és motiváci- ós bázis, az érdeklődés-struktúra és - beállítottság, az önreguláció mértéke kerül feltárásra, illetve bizonyos betegségtünetek számbavétele is megtörténik. A szakember legfontosabb feladata az is, hogy tisztában legyen a kamaszírás jellegzetességeivel, hiszen még nem kiforrott kézírásokat kell vizsgálni pályaválasztási szempontból a tizenévesek esetében. ■ A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kara az egyik legvonzóbb hely a magyar felsőoktatásban. Közgazdaságtan nappali szakon a hagyományos, négy féléves alapképzést két félév szakosodás, majd egy féléves szakmai gyakorlat követi. A szakirányok népszerűségi listáját a számvitel szakon tanulható vállalkozás vezeti, hajóhosszal megelőzve a pénzügy szak pénz- intézeti/biztosítási irányát. Ezeken kívül a számvitelen vállalkozásszervező, a pénzügyön adó- vám-illeték és közpénzügyek, a gazdaság informatika szakon pedig számvitelszervezés szakirány választható. A gyakorlat helyét a főiskola nem biztosítja, ez ügyben mindenkinek magának kell intézkednie. Bár a tanárok alapszinten nem riadnak vissza a buktatástól, itt is érvényes az általános tétel, mely szerint sokkal nehezebb bejutni, mint kiesni (ez utóbbi félévenként maximum tíz hallgatónak sikerül). A legfélelmetesebb vizsgák a matek, a pénzügy és a számvitel szigorlatok - ebben a sorrendben követik egymást, szépen elosztva a második, a harmadik és a negyedik félév végén. A tanrendben korlátozott kredit rendszer érvényesül, azaz a főiskolán belül lehet variálni, más iskolákból azonban nem lehet.semmit elfogadtatni. A PSZFK-ra vezető úton lehet, hogy könnyebb a kerülő, mint az egyenes megoldás. A külső főiskolákból való átjelentkezés feltétele két lezárt félév, legalább 3,51-es átlag, és, hogy az eredeti intézményben megegyeznek a felvételi tantárgyak. ■ Pályát tévesztett Ha netán színészek akarunk lenni, és elsőre nem sikerül, akkor is meg lehet célozni a gazdasági pályát. Bili Gates, a gazdasági és számítástechnikai mágus ugyanis elérte azt, ami minden leendő színész és színésznő álma: szerepel egy tévésorozatban. i (WC1 Meiszterics Autósiskola 1 tini Marcali, Gorkij u. 28. • Tel.: 85/410-647, 06-30/9472-666 j I E-mail: meiszterics.autosiskola@axelero.hu B, C, D, E kategóriás alaptanfolyam I m* Belföldi-Nemzetközi autóbuszvezetői c$= Árufuvarozói szaktanfolyam cr Építőgépkezelői (könnyű-nehézgép) OKJ tanfolyam. ^ (54313)J A barcsi Dráva Völgye Középiskola 2001.november 10-én 10.00 órakor iskolabemutatóval egybekötött pályaválasztási tájékoztatót tart m erdész, környezet- és vízgazdálkodási, i külkereskedelmi, idegenforgalmi, és m hatosztályos gimnáziumi tagozatairól. Várja az érdeklődő S.osztályosokat szüleikkel együtt. Cím: 7570 Barcs, Latinca S. u. 13 TeL/Fax: 82/462-611 PENTA UNIÓ OKTATÁSI CENTRUM Kaposvár, Rákóczi tér 12/a. Tel.: 82/422-480 Novemberben induló tanfolyami ajánlatunk: y TB ügyintéző középfokú OKJ - szaktanfolyam ✓ Pénzügyi- és számviteli szakellenőri OKJ- felsőfokú szaktanfolyam ✓ Alapfokú számítógépkezelő OKJ- (ECDL bizonyítványt adó) (Munkanélküliek a Munkaügyi Központtól támogatást igényelhetnek.) Szakkönyvértékesítés, díjmentes tanácsadás. Oktatás, tananyagellátás, vizsgáztatás egy helyen! A SZÜV Rt Kaposvári TIG Az alábbi, induló tanfolyamokra várja a számítástechnikai érdeklődésűek jelentkezését: Számítástechnikai alapismeretek ..............................november Sz ámítógép-kezelő (alapfok+ECDL).............................január Kiadványszerkesztés..................................................november Számítástec hnikai szoftverüzemeltető (középfok) Számítástechnikai programozó (felsőfok) Gazdasági informatikus (felsőfok) Érdeklődni az 500-380-as telefonon, illetve személyesen a SZÜV Székház Rákóczi tér 9-11. sz. alatti épületben (344-es szoba, OKT-AT Bt.) Tanfolyamok az esti órákban is. I A tízszemeszteres alapképzés alatt nyi átlagra eleve alkalmazzák, ami úgynevezett fél kredit rendszer ér- jelenleg félévenként 90 ezer forint vényesúl, tehát nem lehet szaba- mínuszt jelenthet. Talán kemény dón variálni az órákkal, de a bukás vizsgák vagy a progresszív költse jelent évismétlést. Tönkreteszi ségtérítés politika teszi, hogy a a bukás a tanulmányi átlagot, amit Pázmányon más jogot oktató in- így automatikusan nullának szá- tézményekhez képest elég magas mólnak, és a következő félévben lemorzsolódás van, persze ez sem költségtérítést kell fizetni. A költ- jelent tömeges eltávozást. A '95- ségtérítést, mint büntetési formát, ben 350 hallgatóval indult nappali egyébként az évfolyamonkénti kö- tagozat utolsó évfolyamába há- rülbelül 100 legrosszabb tanulmá- romszázan fordultak. __■ MÁ TYÁS KIRÁLY GIMNÁZIUM ÉS POSTAFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLA Fonyód, Hunyadi János u. 3. Pf: 32. Telefon: 85/581-960, fax: 85/551-986 E-mail: suli558@pecs.sulinet.hu Iskola kódszáma: 034145 Igazgató: Bántó Zsuzsanna Pályaválasztási felelős: Szabados Béláné GIMNÁZIUM Induló osztályok száma: 3 (kb. 100 tanuló) Speciális lehetőségek, tagozatkódok: 01: 4 osztályos gimnázium, általános tanterv szerinti oktatás 1 csoportban 02:4 osztályos gimnázium, emelt szintű német nyelvoktatás haladó-középhaladó csoportban 03:4 osztályos gimnázium, emelt szintű angol nyelvoktatás haladó-kezdő csoportban 04: emelt szintű matematika oktatás 1 csoportban 05: emelt szintű informatika-számítástechnika oktatás 1 csoportban Felvételi vizsgák: Anyanyelvi és matematikai ismeretek felmérése minden jelentkező számára. Felvételi mentesség: Felvételi mentességet nyernek azok a tanulók, akik a közismereti tárgyakból rendezett tanulmányi versenyeken megyei szinten 1-5. helyen, országos szinten 1-10. helyen végeztek az adott tanévben. Azok a tanulók, akik az általános iskola felső tagozatán végig kitűnő tanulmányi eredményt értek el, valamint azok az emelt szintű németre jelentkező tanulók, akik legalább alapfokú német nyelvvizsgát tettek. A felvételi vizsga időpontja: 2002. február 16. (szombat) 8.00 2002. március 2. (szombat) 8.00 Nyílt napok: október 9, november 7, december 3. Postaforgalmi Szakközépiskola Postai forgalomellátó OKJ szám: 52-7026, tagozatkód: 10 Induló osztályok száma: 1. Képzési idő: 4 + 1 év. A jelentkezők általános iskolai eredményeik alapján, telvételi nélkül kerülnek be a szakközépiskolai osztályba. ______________________________________________________________________________________________________(54387) A Zichy Mihály Iparművészeti, Ruhaipari Szakképző Iskola és Kollégiuma 2001. november 17-én 10 órakor NYÍLT NAPOT SZERVEZ Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. Cím: 7400 Kaposvár, Szántó Imre u. 11. Tel/fax: 06-82/315-949, GYES-en lévő' szülők Teljes támogatással továbbtanulási lehetőség. Tájékoztató folyamatosan, minden délután az Ezópus Tanodánál. Eszperantó középfokú nyelvvizsgára felkészítés novembertől az Ezópus Tanodánál. Kaposvár, Anna u. 6. Tel.: 82/501 -036,82/501 -035 A Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium Kaposvár, Fő u. 2. Az iskola 0M azonosítója: 034168 a 2002/2003-as tanévben az alábbi képzéseket ajánlja: Középiskolai képes a 2001/2002. tanévben 8 általánost végzett tanulók számára: • világbanki élelmiszeripari osztály - tagozatkód: 01 4 évf. kerettantervre épülő, agrár szakterület, élelmiszeripari szakmacsoport • világbanki környezetvédelmi osztály - tagozatkód: 02 4 évf. kerettantervre épülő, műszaki szaktrület, környezetvédelem - vízgazdálkodás szakmacsoport • gimnázium - tagozatkód: 03 4 évf. kerettantervre épülő, általános tantervű Mindhárom képzési irányban a negyedik év érettségivel zárul. Technikusképzés érettségizetteknek: • Sütő és cukrásztechnikus (3 éves) • Környezetvédelmi (élelmiszeripari) technikus (2 éves) • Élelmiszer - minősítő technikus (2 éves) Akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés érettségizetteknek: • élelmiszeripari menedzser (2 éves) Szakképzést előkészítő szakiskolai képzés a 2001/2002. tanévben 8 általánost végzett tanulóknak - élelmiszeripar szakmacsoport: • felkészítés élelmiszeripari szakképzésre (hentes és mészáros, húsipari szakmunkás, pék, pék-cukrász, tejtermékgyártó szakmákra) 9-10 osztály - tagozatkód: 04 2 évf. „B" kerettanterv, agrár szakterület, élelmiszeripar szakmacsoport „B" Az iskolának küldött jelentkezési lapra kérjük ráírni a választott szakmák sorrendjét, a 04 _ kódszámon belül, a gyakorlóhelyek tervezése céljából. Élelmiszeripari szakképzés a 10. osztályt végzetteknek: • pék-cukrász(3 éves) Élelmiszeripari szakképzés a 16. életévet betöltött és a 8. osztályt eredményesen végzettek számára: • hentes és mészsáros (3 éves) • húsipari szakmunkás (2 éves) • pék (2 éves) • tejtermékgyártó (2 éves) Intézményünkben oktatott választható idegen nyelvek: angol, német, orosz, olasz, finn Pályaválasztási nyílt napok szülőknek, tanulóknak: 2001. november 9. (péntek) 9.00 éra és 2001. november 16. (péntek) 9.00 óra. Helye: Kaposvár, Fő u. 2. Pályaválasztási fórum: 2001. december 1. (szombat) 9.00 óra. Helye: Kaposvár, Fő u. 2. A jelentkezést követő felvétel meghatározó elbírálási szempontja a jó tanulmányi eredmény, valamint az egészségügyi alkalmasság. Iskolánk a szakképzéshez szükséges gyakorlóhelyeket saját, továbbá üzemi tanműhelyekben biztosítja. A kollégiumi elhelyezés szükség szerint megoldható. Rendszeres tájékoztatást adunk munkanapokon 14-16 óra között a 82/312-177-es telefonszámon. A pályaválasztási nyílt napokon, fórumon szeretettel várjuk az érdeklődőket. '___________________________________________________________________________________________________(52995) MUNKÁCSY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 48. Tel.: 82/510-132; Tel/Fax: 82/510-133 Igazgató: Gulyás Mihály Pályaválasztási felelős: Vidák Gizella A 2002/2003-as tanévre meghirdetett osztályok: Hat évfolyamos gimnázium Négy évfolyamos gimnázium: angol, német nyelvi és számítástechnika emelt szintű tagozat; általános tagozat Szakközépiskola: vendéglátás-idegenforgalom (világbanki modell alapján) két tanítást nyelvű (magyar-francia) idegenforgalom Érettségire épülő szakképzés: idegenforgalmi technikus; idegenvezető és hostess szociális asszisztens Kedvezményes önköltséges előkészítő tanfolyamok: 2001. október 1-től 8. osztályos tanulók számára: matematika, magyar, angol, német nyelv 6. osztályos tanulók számára: magyar nyelv és irodalom; matematika-fizika-számítástechnika Nyílt napok: 2001. november 6-7. 8 órától a 6 évfolyamos gimnáziumba jelentkezőknek 2001. november 13-14. 8 órától a 4 évfolyamos osztályokba jelentkezőknek Szülők Fóruma: 2001. november 7.1700 (6 évfolyamos) 2001. november 14.1700 (4 évfolyamos) Felvételi vizsga: 2002. február 16 és március 16. között (pontos időpont a városi egyeztetés szerint) írásbeli: magyar nyelv és matematika (a 4 évfolyamos képzésre jelent-kezőknek) Szóbeli meghallgatás: angol, illetve német az emelt szintű nyelvi csoportokba jelentkezőknek Elbeszélgetés a 6 évfolyamos gimnáziumba és a két tanítási nyelvű szakközépiskolába jelentkezőknek. KRÚDY GYULA SZAKKÖZÉPISKOLA 8600 Siófok, Koch R. u. 8. • Tel.: 84/310-029 • E-mail: krudy@krudy-siofok.sulinet.hu 0M azonosító: 034172 Igazgató: Surin Zsuzsanna Pályaválasztási felelős: Szász Gábor igazgatóhelyettes Nyílt nap: 2001. 11. 12-13. 9 óra 2002/2003-as tanévben induló osztályok: SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS 1. Jelentkezés 8. osztály elvégzése után, jelentkezési határidő 2002. 02.15., képzési idő 4+1 év, megszerezhető végzettség érettségi és technikus szakképzés, felvehető tanulók száma szakképzésenként 32 fő, választható szakképzések, és tagozatkódjaik: - gazdasági és szolgáltatási szakterület,- kereskedelmi szakterület 01,- közgazdasági szakterület 02,- vendéglátás szakterület 03. A jelentkező tanulók részére felvételi vizsgát tartunk az alábbiak szerint: 2002. 03. 08-án 8 óra a tanulók számot adnak tudásukról a tanult idegen nyelvből, és általános műveltségükről. SZAKISKOLAI KÉPZÉS 1. Jelentkezés 8. osztály elvégzése után, jelentkezési határidő: 2002.02.15., képzési Idő 2+2 év, megszerezhető végzettség szakképzés, felvehető tanulók száma összesen 64 fő, választható szakképzések, és tagozatkódjaik: - gazdasági és szolgáltatási szakterület,- élelmiszer és vegyi áru kereskedő 04,-szakács 05,-pincér 05,- cukrász 05. A jelentkező tanulók részére telvételi vizsgát tartunk az alábbiak szerint: 2002. 03.09-én 8 óra a tanulók számot adnak tudásukról a tanult idegen nyelvből, és általános műveltségükről. 2. Jelentkezés: 10. osztály elvégzése után, jelentkezési határidő: 2002. 02.15., képzési idő 2 év, megszerezhető végzettség szakképzés, felvehető tanulók száma összesen 64 fő, választható szakképzések, és tagozatkódjaik: - gazdasági és szolgáltatási szakterület,- élelmiszer és vegyi áru kereskedő 14,-szakács 15,-pincér 16,-cukrász 17. Jelentkezni az iskola által kiadott jelentkezési lapon lehet. A jelentkező tanulóknak elbeszélgetésen kell részt venniük 2002. 03. 09-én, Iskolánk tanulói részére étkezést és kollégiumi elhelyezést biztosít. (54433) I I I i