Somogyi Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-21 / Vasárnap Reggel, 42. szám
Gyerekek üldözik a patkányokat a nagykanizsai Kórház utcai játszótéren. A szülők tanácstalanok. Nemrég egy általános iskola udvarán harapott meg két diákot - akik az állat tűrőképességét tesztelték de gyanútlan járókelő is áldozatául esett már köztéren a szürke rágcsálónak. A Via Kanizsa Kht szakemberei elszánt harcot vívnak a betolakodó patkányokkal. - A külső városrészekben, ahol engedélyezett az állattartás, nagyobb számban fordulnak elő, illetve a keleti lakótelepen, amelynek 30-40 éves a csatorna rendszere. A Kórház utca lakótömbje 10-12 éves, ám nem megfelelően építették meg a csatornát, az aknákban ideális búvó- és fészekrakó helyek. Patkánycsábító a jó mód is: az emberek sok táplálékot öntenek a wc-be, ezen hízik a patkány - mondta Balogh Miklós, a közhasznú társaság vezetője. V. A. Leszakadt a vezeték Nyolcszáz méternyi vasúti felső vezeték szakadt le tegnap Baté és Taszár között. Személyi sérülés nem történt. Vonatok helyett autóbuszok szállították az utasokat. Egyelőre rejtély, hogy mi okozta a szakadást. A 25 ezer voltos vezeték szikrázott, de szerencsére a közelben nem tartózkodott senki. A szakadás néhány méteres körzetben halálos áramütést okozhat. Dávidházi Tibor, GYÓGYÍTÓ, GYERTYÁK 6. OLDAL a MÁV Rt kaposvári állomás-főnök helyettese elmondta: azonnal megkezdték a helyreállítást. A kényszerű átszállás két vonatpár utasait érintette. Autóbusszal néhány óra alatt csaknem 300 embert szállítottak el. Később munkába állították a dízel mozdonyt. Tegnap este a szerelők még dolgoztak. Azt ígérték: ma hajnalra helyre áll a vasúti menetrend. H. M. Fogyóban a népesség ■ Az év első nyolc hónapjában 21 ezerrel fogyott a népesség lé- lekszáma, a csökkenés 6100-zal kisebb, mint tavaly, elsősorban a kevesebb halálozás miatt. Eddig 65 ezer gyermek született és 86 ezer lakos halt meg. 'tm Az amerikai elitalakulatok már Del-Afganisztanban vannak. A hadműveletet sötétben kezdték meg. Helikopterek indultak az Afganisztánnal határos Üzbegisztánban berendezett amerikai támaszpontokról. A tálib erők radarállásainak legnagyobb része ekkorra már nem volt működőképes, így észrevétlenül érkeztek meg az ország déli részébe. Az amerikaiak nem adnak információt, így csak annyit lehet tudni, hogy 150-200 katonát dobtak le a helikopterek, akik Kandahar környékén már tűzharcba is keveredtek az ellenséggel. Összeállításunkban szerepel az angol tiszt is, aki húsz éve kiképezte az afgán harcosokat, s most a ritka levegőtől és a sártól, fagytól félti társait. UJ HIRDETÉSI LAP: PÓ! Kaposváron és Somogybán már osztják a szórólapokat az új hirdetési újság, a Tempó ismertetéséről. Ezeken megtalálható az az utalvány is, amelynek kitöltésével az új kiadványba apróhirdetéseket lehet feladni. A november 9-től hetenként pénteken, három megyében (Baranya, Somogy, Tolna) terjesztett hirdetési újságban ingyenesen megjelenhet olvasóink apróhirdetése akkor, ha a jelenleg röplapon, a későbbiek folyamán a Tempóban megtalálható hirdetési szelvényt postán, vagy a szórólapon feltüntetett hirdetésfelvevő helyeken feladják. Keresse a szórólapot! ARANY SÁRKÁNY-DÍJ JAPÁNBÓL @ Egy kiskakassal kevesebb Csiszár Jenő három éve azért hagyta ott az egyik kereskedelmi rádiót, mert régi vágyát valóra váltva a közszolgálati Petőfi adóhoz szerződött. Senki sem értette. Ezután a Heti Hetes tagja lett, hihetetlen magasságokba tornászva addig sem csekély népszerűségét - majd egy év múlva innét is elköszönt, hogy a konkurenciánál készíthessen késő esti rétegműsort. A minap pedig kiszállt a magyar médiából, mivel már itt sem érzi jól magát. .volks wagen.hu. wap.volkswagen.hu Német autó, magyar ár —------- VASÁRNAPI Tá madnak a kommandósok HARAPÓS PATKÁNYOK Előrejelzés Somogy megye Várható időjárás vasárnap estig: 50 kn1 Egy front éri el ham zankat, hatasara M megváltozik időí Ji> "y /l. J járásunk. A tegu naP'n^ melegebb Q 0 I lesz, megszűnik a Kaposvár V nyirkosság, tisz21 tább lesz a levegő. Csurgó A felhőzet időn• Nagyatád V * kent erősen megnövekszik, és he- \B«csflK> lyenként eső, záV* Készítette: • \ zlr országos por, zivatar is szolgálat lehet. MegerosoV Média Kapcsolatok Osztálya djka SZe] Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 díja: 120 Ft/perc Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 120 Ft/perc Repülésmeteorológia: 06-90-504-002 dija: 240 Ft/perc Speciális élőszavas tájékoztatás: 06-90-504-001 díja: 240 Ft/perc $ SUZUKI SZÜLETÉSNAP---------^..................................................................................... ©Sátori?iljMii Jöjjön és ünnepelje Ön is Velünk a Ml AUTÓNK 9 ÉVES SZÜLETÉSNAPJÁT! márnám Rengeteg meglepetéssel és annál is több nyereménnyel, fergeteges AKCIÓS AJÁNLATOKKAL várjuk márkakereskedésünkben, jöjjön - Teszteljen - Nyerjen! Minden Wagon R+ tesztelönk sorsoláson vesz részt, ahol értékes ajándékokat nyerhet (MUSIC CENTER, SONY DISCMAN és SONY WALKMAN) ...... ----------^ FŐ DÍJ: egy full extrás WAGON R+ Szervizünkben Suzuki gépkocsik ^ Jflkj ; r- ingyenes műszaki állapotfelmérése -- olajcsere, szűrőcsere anyagáron- téli felkészítés, fagyálló bemérés, fagyálló csere anyagáron WWW.kap0S-autQ.hu i Mindenkit szeretettel várunk 9-17 óráig • A Volkswagen Classic IIUF több mint 703 000 Ft árkedvezménnyel, még magasabb felszereltséggel várja Önt márkakereskedésünkben. • Dupla légzsák •Metálfényezés • Klímaberendezés • Elektromos ablakemelők • Szervokormány elöl • Központi zár • Ködfényszórók Volkswagen Classic SSftÜUM Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Sió-CAR Kft. 8600, Siófok Fő út 262. Tel.: 84/505-235 Fax: 84/506-019 E-maíl: info.siocar@mali.datanet.hu Az ajánlat korlátozott darabszámú, l,6l-es75LE-S gépkocsira, és a 2001. július 2-től kötött szerződésekre vonatkoz.ik. 100%tiszta ivóvíz! Mindenkinek, aki a forrásvíz tisztaságát élvezni akarja! Pi-víz ,<> ® Ára: 25 Ft/liter ReformBolt&Pi-víz Centrum