Somogyi Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-20 / 246. szám
10. OLDAL HÉTVÉGÉ 2001. Október 20., Szombat „Nos, nos akkor... tehát” FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Ámen elvtárs kis pont a történelemben, valamikor a múlt század közepén, az ötvenes években, amikor mindenki lehet üldöző, de a következő pillanatban lehet üldözött is. Hogy ki mikor kerül át a másik oldalra és miért, azt szinte nem is lehet tudni. Ámen elvtárs ennek ellenére magabiztos, pedig nem ártana, ha vigyázna: túlzottan bőbeszédű. Az embernek kedve lenne nekiállni számolni a „nos”-jait és a „tehát”-jait, ha nem unná meg egy idő után. Amolyan jófajta, egyszerű középkáder, akinek a megüresedett helyét nem is olyan nehéz kitölteni. A hiányzó pontocska helyére bármikor lehet egy újat biggyeszteni, s a dolgok ugyanúgy mennek tovább, mint eddig. Csakhogy történik valami. Ámen elvtárs egyszer csak elkezd másképpen gondolkodni. Nem nagyon, csak kicsit, mégis mindenki lecsap rá. Ámen elvtárs ugyanis szereti kipróbálni, hogy a börtönben, amelynek munkatársa, melyik kínzási mód milyen fájdalommal jár. Jeles András Szenvedéstörténet című drámája nem könnyű szórakozás. Nem korszatíra, hanem hű korrajz, emellett bőven tartalmaz groteszk elemeket, amelyet a rendező vagy tovább hangsúlyoz, vagy elhagy. Kaposváron a nyomasztó hangulatot már a belépéskor érezheti a néző: nem ülhet széken. Fekete dobogón kucorog a többiekkel együtt, a kényelmesnél sokkal közelebb ülve a szomszédjához. A díszlet sem valami tágas: szűk kihallgatóhelyiségbe csöppenünk mindjárt a függöny felgördülésekor, a szín nem is változik sokat. Átlátszó tüllfalak mögött besúgók dolgoznak: írnak szorgalmasan, miközben az előtérben az események zajlanak. A falakon vetített díszletek: vörös csillag, koszos épületkülső. Szederkényi Júlia rendező bicskája többször is beletörik a darabba. Láthatóan nem tudja, mit kezdjen vele. A nyitányt egyszerűen nem mutatja be. Ha meggondoljuk, hogy egy végeláthatatlanul hosszú, régies nyelvezetű monológról van szó, akkor ez érthető is. Kár, hogy a darab során sok utalás történik erre a szövegre, amelyeket viszont a rendező nem hagyott ki. így aztán itt-ott zavaros a szöveg, zavaros a szándék is. Ámen elvtárs például karikatúraszerű figura Bezerédi Zoltán megformálásában. Ez idáig rendben is lenne, Bezerédi jól hozza a karakter hétköznapiságát, a bunkóba rejtett filozófust. De láthatólag nem kapott utasítást arra nézve, hogy Ámen helyzete mikor változik meg, mikor kellene más eszközöket használnia. Egyszer még uralkodói pózban tetszeleg, a következő percben pedig görnyedve alázkodik meg az előtt, akit nemrég még ő alázott meg. Piros elvtársnő, a titkárnő a darabban megszeppent, feszes modorú nő. Az előadás alatt viszont a Száger Zsuzsa által játszott figura egyfolytában ri- szálja magát, bármikor képes egyik és másik oldal kádereire is mosolyogni, akár egy időben. Tipikus túlélő. Hangsúlytalanok maradnak a bibliai elemek: Ámen elvtárs merítkezése, a kenyér és a bor, a kereszt és a szenvedés. Nem véletlen a névválasztás sem. Nem biztos, hogy ezeket hangsúlyozni kell, de ezek nélkül nem túl sok értelme van a bemutatásnak. Ezek fejezik ki Ámen szenvedésének hiábavalóságát, hiszen minden felesleges: talán már ott topog a küszöbön az új smasszer. Jeles nagy hangsúlyt fektetett a darab zenéjére: végig zajszerű effektusokat ír elő, hogy a feszültséget fenntartsa. Az előadásból hiányoznak ezek az elemek, sőt, túl sok a dallam, így aztán a közönség egy része hangosan vihog azon, amikor egy véres csecsemőt vágnak a falhoz vagy egy férfit a kádban fojtogatnak. Ez az előadás nem mond semmit a darabról, és a korról, amelyben játszódik. A fő kérdés tehát: miért választotta Jeles drámáját Szederkényi Júlia, ha nem tudott a rendezés feladatával megbirkózni? KÓNYA ORSOLYA „Erős várunk a nyelv” (Kosztolányi) Erobik és röneszánsz Hogyan kerül ez a két szó egymás mellé? Úgy, hogy mindkettő azoknak a szavaknak a csoportjába tartozik, amelyeket nagyon sokan helytelenül ejtenek. Ezenkívül az aerobik és a reneszánsz is idegen szónak számít nyelvünkben. Ebből adódik helytelen kiejtésük is. Az aerobik szóban az aero- görög szócska található, amely szó- összetételek előtagjaként az utótagnak a levegővel, a légnemű testekkel való kapcsolatát jelöli, tehát az a és az e hang külön-külön kiejtendő! Ilyen szavak még - az ismertebbek közül: aerodinamika, aeroplán (repülőgép), aeroport, aerodrom (repülőtér), aeroszol, aeroterápia, aerométer (légsűrűségmérő), amelyek közül egyik sem ejthető ae helyett e hanggal. Kissé más a helyzet a reneszánsz szóval, amely viszont - sok más társával együtt - francia eredetű szó a nyelvünkben, és az első szótag e hangja helyett sokan - modorosságból, nagyképűségből vagy éppen tudatlanságból - ö hangot ejtenek. Ezért mondanak ők prömiert, röfrént, rönomét, rönonszot, rölét és rókámét a - helyesen hangzó - premier, refrén, renomé, renonsz, relé és re- kamié helyett. Legutóbb aztán egyik kereskedelmi tévénk „sztár” műsorvezetője az általa vezetett vetélkedőben a következő kérdést tette fel: Mit jelent a rölif szó? Nem akartam hinni a fülemnek, hogy a helyesen leírt relief szót ekként ejtette ki, hisz neki tudnia kellett volna, hogy a dombormű jelentésű szót reliefnek is kell mondani! A tévének, a rádiónak és az újságnak ugyanis - többek között - helyes nyelvhasználatra is kell nevelnie a nézőt, a hallgatót és az olvasót! Ha már a francia eredetű szavaknál tartunk, hadd említsem itt meg, hogy sokkal kellemesebb és még nyelvileg is helyesebb, egy kényelmes fotelben csinos mane- keneket, mint egy ugyancsak kényelmes fotőjben manökeneket nézni! mihályfalvi LÁSZLÓ * 272 ______________________Könyvespolc______________________ Te metők üzenete „A temető a soha ki nem alvó élet álarca csak.” Nyíró József, a kiváló és oly sokáig méltatlanul mellőzött erdélyi író szavai ezek, egyik legszebb elbeszéléskötete, a „Kopjafák” előszavából. Mennyire igazak és mennyire elgondolkodtatóak ezek a szavak napjainkban is. Sőt napjainkban igazán, hiszen felpörgetett, rohanó életünkben oly könnyen hajlamosak vagyunk megfeledkezni múltunk értékeiről... A „Temetők üzenete” hézagpótló kiadvány. Hiszen alig van könyv a magyar könyvkiadásban, amely ezzel a témával foglalkozna. Szinte tabuként kezelik. Miért? Nehéz rá megadni a választ. Puskás Bélának, a kötet összeállítójának (sőt oroszlánrészben szerzőjének is) neve jól ismert a somogyi helytörténészek körében. A kaposvári temetők történetéről írt dolgozata, amely a „Somogyi Honismeret” című folyóirat 1998. évi első számában jelent meg, méltán keltett nagy érdeklődést. A „Temetők üzenete” ennek bővített, 560 oldalas formája tele adatokkal. De több, mint egy adattár. Ha nem volna annyira ellentmondásos, azt is írhatnánk, hogy élnek, lélegze- nek ezek az emberi sorsok ma is... Puskás Béla azzal is tisztában volt, hogy ezt a hatalmas munkát egyedül elkészíteni lehetetlen. Ezért bevonta a kötet munkálataiba a vidéki helytörténeti kutatókat is, az adott települések kiváló ismerőit. A „Temetők üzenete” nem volna teljes néprajzi háttér nélkül. Angyal Eleonóra részletesen bemutatja a temetkezési szokásokat. Ezután olvashatjuk Puskás Bélától a kaposvári temetők történetét. Ez a már említett dolgozat gazdagabb, bővített változata. Természetesen nemcsak a Keleti és a Nyugati temető története ez, hanem a kapós- füredié, a toponárié és a zsidó temetőé is. A történeti rész után következik a Kaposvár temetőiben nyugvó neves személyek adattára, szintén Puskás Béla összeállításában. Az illető neve, születési és halálának dátuma mellett olvashatunk foglalkozásáról. Melyik temetőben, hol nyugszik, milyen állapotban van a sír, mennyire gondozott. A mű igazi értékét, azt is mondhatnánk, hogy sava- borsát a hihetetlenül gazdag élet- rajzgyűjtemény biztosítja. Lényegre törő, de mégis gazdag megfogalmazása ez a híres kaposvári személyiségek életútjának és életművének. Mindannak, amit szeretett városukért tettek. 86 életrajzot sorol fel a kötet Kaposvárral foglalkozó része. Emellett 272, vidéken eltemetett személy életrajzával is megismerkedhetünk, továbbá 1600 sírvers vagy sírfelirat is található a kötetben... Puskás Béla e hatalmas munka összeállításához több mint 6 000 kilométert autózott. Háromszáz somogyi temetőben 100 ezer sírt nézett meg. A kötet kivitele méltó tartalmához. A 380 színes fotó (dr. Vékony László munkája) még fokozza értékét. dr. sípos csaba A könyv bemutatója október 29-én 18 órakor lesz a megyeháza kis tanácstermében. A titokfejtő polihisztor Nagy Bandó Andrást eddig mint közéleti humoristát, orfűi polgármestert és karikaturistát ismerte az ország. Aztán egy újabb generációnak már nem a „Kocka utca tizenháromról”, hanem „bombanő” lányáról, Nagy Natáliáról ugrott be a szakállas arc. Most újabb oldaláról mutatkozott be, hiszen kaposvári tárlatán fotóit láthatja a közönség a Helyőrségi Klub galériájában.- Egy régebbi névjegykártyáján vagy húsz foglalkozás szerepelt a kőművestől a fafaragóig, de a fotózás csak eldugva szerepelt rajta. Mióta tart a fényképezés iránti vonzódása?- Az első fotósorozatom láttán biztatott egy fotós barátom a folytatásra. Mindez tán húsz éve is történt, s azóta próbálok jobb gépeket beszerezni, hogy a képeim minősége is javuljon. Rájöttem, hogy ez muszáj, mert egyébként sosem jönne vissza az élmény a fotón. Valószínű, hogy a fotós is azért bújt elő belőlem, mert a festőnek kellett volna. A középiskolában többet rajzoltam, mint manapság, a közönség karikaturistaként mégis jobban ismer. Mindenesetre az csak ábránd marad, hogy 4-5 órán át ott álljak egy festőállvány mellett, inkább a fényképezést választottam.- Közéleti humoristaként ismert, s mintha a képeken is egy- egy szociológiai tanulmány tükröződne.- Valóban, mert nem tudom megtagadni saját magam. A kifejezési forma csak egy dolog, a lényeg a „Bandó-látás”, s ebből bontogatom ki a tartalmat. Sok a szociofotó és sok a portré. Szeretem az arcokat, s főleg az idős emberekét. Korban hozzájuk kezdek közelíteni és ők már tudják a titkot. Ha valakitől lehet tanulni bölcsességet, azok az öregek. Az egyik képen látható egy öregúr, akit megláttam az út mentén, s kor a sajtón keresztül valakit igazságtalanul bántanak. Vagy ott van a hajléktalanokról szóló, rendszerezésre váró interjúfüzér. Van egy kínai mondás, hogy a férfi akkor válik csak férfivá, ha megélt egy háborút, megírt egy könyvet, elültetett egy fát és nemzett egy fiúgyermeket. A háborút sajnos megéljük, a többi pedig rajtunk is múlik.- Ha már szóba került a háború, a döbbenetét a szokásokhoz híven megint csak poénok követték. Hol van ebben egy közéleti humorista felelősségének a határa?- Amennyire bonyolultnak tűnik ez a téma, annyira egyszerű. Csak a bensőnkre kell hallgatni, s akkor minden erkölcsös lesz. Múltkor volt egy televíziós beszélgetés a humorról, és érdekes módon szinte ugyanazt mondtuk el Sándor Gyurival, akivel pedig már vagy öt éve nem találkoztunk. Ő is úgy látja, hogy manapság olyan szintre jutottunk el a mindennapi beszélgetésekben, amit már nem lehet überolni. A rádiókabaréban volt egy poénom, ami végül kimaradt, talán éppen azért, mert már nem is poén. így hangzott: „Rólam mindenkinek ugyanaz jut az eszébe? Oszama Bin Laden.” A magyar lottószlogen még vicces, de Bin Ladenről sajnos tényleg mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. Én ezzel úgy vagyok, mint a Jób barátai, akik meglátogatták és együtt hallgattak vele. Ebben a helyzetben nincs több mondanivalóm, mindenki gondolkodjon el. Azt viszont meg kell jegyezni, hogy az olcsó poénkodás nem, de a nemes humor tényleg minden rossz élményen átsegít. Csak minden témához értőn kell hozzányúlni, hogy ízléstelenkedés helyett görcsoldó legyen.- ír, farag, rajzol, épít, fotókat készít és még számos tevékenységet végez. Nem aprózza ez el a humorista Nagy Bandó tehetségét?- Gazdagon bánok az időmmel, s mindig azzal foglalkozom, amire bár siettem, két küométert mentem visszafelé, hogy ráleljek. Adtam neki háromszáz forintot a képért, mért ő magát adta, s ezt meg kell fizetni. Ami a tájképeket illeti, a legbüszkébb az erdélyi sorozatomra vagyok, ami időről időre előkerül. Abban is találhatók olyan életképek, amelyeken idős emberek láthatók.- Állítólag négy éve íródik egy könyve, amelyben ugyancsak a bölcsességre vadászik, azaz figyeli magát öregedés közben.- Belenéz az ember a tükörbe, és még mindig fiatalnak látja magát, de belül pontosan tudja, hogy múlnak az évek. Szűkül a cselekvési időm, s én már számlálgatást is végeztem ez ügyben. Ha az átlag férfihalálozást vesszük, ^kkor már csak kilenc évem van hátra. Na most én megcéloztam, hogy 85 évig élek, s akkor még harminc évem hátravan. Ha ez így lenne, akkor egy részét az időmnek majdani unokáimra fordítom, illetve napozgatásra és üldögélésre. Ez annyit tesz, hogy egyre kevesebb időt fogok alkotásra szánni. Pedig a teendők csak sűrűsödnek, hiszen számos kiadatlan kötetanyag hever otthon. Vegyük például azt, amikor a Kacsa Magazin főszerkesztőjét megvertem, mert igaztalant vádolt meg. Összegyűlt az anyag, és szeretném kiadni, mert fontos számomra, hogy megtudják az emberek, milyen az, amiNagy Bandó András humorista 1947. november 12-én született Deszken. Dolgozott karikaturistaként, majd amatőr színjátszó és előadóművész. 1981-82-hen megnyerte a humorfesztivált, majd a Mikroszkóp Színház tagja lett. Volt Orfű polgármestere, s megkapta a Karlnthy-gyűríít. Jelenleg szabadfoglalkozású újságíró, karika- turista. előadóművész, fafaragó, fotós, építész, festő, régiséggyűjtő, férj és családapa. inspirálnak. Nem törekszem különféle televíziós műsorokban jelen lenni, de adva vagyok ahhoz, hogy bármikor színre lépjek. A másik oldal, hogy három éve Nati lányommal gyakran lépek fel. Ezeken az alkalmakon sokkal nagyobb örömet élek át, mint amikor valaki egy televíziós műsorban a „saját” közönsége előtt sikeres. Egy idegen közönséget úgy legyőzni, hogy közben ők nyerjenek, az az igazi feladat. Voltam egy pszichiáterkongresszuson, ahol a hat szakember mellett én is írtam egy „szorongásos opust”. Ebből most alakul egy önálló estem, ami egy színpadi játék lesz. Erre már régóta fájt a fogam, mert valaha a Kocka utca is egy önálló estnek indult. A „t-bolyda.hu” című darab az ősz végére összeáll, s akkor adok csattanós választ arra, hogy mit is lehet csinálni így ötvennégy évesen a mai humorban. TAKÁCS ZOLTÁN 4 A I A hangulat is sejteti: nem könnyű szórakozást ígér a darab
