Somogyi Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-16 / 242. szám
2001. Október 16., kedd GAZDASÁGI TÜKÖR 9. OLDAL Olcsó a magyar munkaerő Bérekben jelentős a lemaradásunk az uniós átlagtól Budapest A nemzetközi munkaerőpiacon a magyar embereket szakmailag felkészültnek, nagy munkabírásúnak tartják. A két jellemző tulajdonság mellett a harmadik az olcsóság, a magyar bérek ugyanis évtizedes lemaradással követik az európai uniós fizetéseket. A ’90-es évek elején egy hazánkban járt japán gazdasági delegáció képviselői elismerően nyilatkoztak a magyar dolgozók munkafegyelméről és munkabírásáról. A kitüntető nyilatkozat különösen figyelemreméltó egy munkamániás hírében álló nemzet szakemberei szájából. A KSH felmérései szerint a magyar emberek mindig is mun- kaközpontúak voltak. A munkával eltöltött idő nagysága államilag, illetve a gazdaság szereplői által szabályozott kategória. Míg 1963-ban 48 óra volt a heti hivatalos munkaidő, 1977-ben már csak kevéssel volt 40 óra fölött a penzum. A ’80-as évek közepén vezették be az ötnapos munkahetet, ami végképp legitimizálta a heti 40 munkaórát. Míg a munkaidő csökkenése azonosságot mutat a nyugateurópai országok munkapiacával, sajnálatos módon a bérek tekintetében jelentős a lemaradásunk. Az EU tagországaiban a megfelelő minőségű 8 órás munka utáni járandóságot semmi esetre sem emészti fel a családok megélhetése. A megtakarított munkabér biztosításokra, befektetésekre, gazdálkodásra nyújt lehetőséget. A megélhetési biztonság mellett a munkahellyel rendelkező ember nem kényszerül mellékállás, pótmunka vállalására. A magyar bérek évtizedes lemaradással követik az EU-orszá- gok fizetéseit. Sajnálatos módon a munkaerőpiacon kínált állások közül még a szakmunkák is gyakran csak minimálbért érnek alaphelyzetben túlóra, plusz munkavállalás nélkül. Egy átlagos négytagú családban két minimálbérhez közeli fizetés egyet jelent a létminimum-közeli, vagy az alatti életnívóval. Ebben az esetben a munkabérből befolyó családi bevétel nem tesz lehetővé akkumulációt, a polgár nem gondolhat befektetésre, jelentős megtakarításra. Becslések szerint a hazai családok közel egy- harmada él ilyen helyzetben. Több nyugat-európai országban is lábra kapott a törekvés, amely szerint tovább csökkentik a heti munkaórák számát. Franciaországban például számos munkahelyen bevezették a 35 órás munkahetet. Az újdonságtól a bérkondíciók megtartása mellett többek között a részmunka- idő elterjedését, a foglalkoztatási mutatók javulását várják. Az erre vonatkozó kezdeményezés a magyar munkavállalói érdekképviseletektől sem idegen. Az elvben meglévő lehetőséget azonban egyelőre gátolja a bérek már említett lemaradása, illetve a munkaadók ellentétes álláspontja. A külföldi érdekeltségű vállalatok letelepedésének, befektetéseinek egyik oka ugyanis éppen a megbízható, képezhető, ugyanakkor olcsó magyar munkaerő volt. A munkaadók ezért fogadják ellenállással, illetőleg fenntartással a hazai bérszínvonalat emelő kormányzati kezdeményezéseket. KASZÁS E. Befejeződött az összeírás Budapest Befejeződött október 15-én a szőlő- és gyümölcsös ültetvény összeírása, amely még az idei év június elsején kezdődött meg. A felvétel célja az volt, hogy adatokat szolgáltasson az agrárgazdaság megalapozott irányításához, alapul szolgáljon az agrárstatisztikai információs rendszer továbbfejlesztéséhez, igazodva az Európai Unió módszertani követelményeihez. A korábbi tájékoztatás szerint ez idő alatt mintegy 10 ezer ösz- szeíró kereste fel a szőlő- és gyümölcsültetvény-tulajdonosokat. Felmérték, hogy az ültetvényeken milyen fajtákat termelnek, és az ültetvények milyen művelési ágba tartoznak. Az összeírás első ütemére június 1-15-e között került sor. Ekkor az összeírók otthonukban keresték fel az ültetvénytulajdonosokat, és pontosították az ültetvények adatait. A második szakaszban október 15-ig sor került a helyszíni bejárásra, amelynek során a hivatal szakemberei a kertekben győződtek meg az adatok hitelességéről. A KSH adatai szerint jelenleg Magyarországon mintegy 800 gazdasági szervezet, és hozzávetőlegesen 300 ezer egyéni gazdálkodó hasznosít különböző szőlő- és gyümölcsültetvényeket. Tavalyelőtt, 1999-ben 127 ezer hektár volt a szőlőterület nagysága, ebből a termőterületeké 99 ezer hektár. A gyümölcsösök összterülete ugyanebben az évben 96 ezer hektár volt, a termőterület pedig 72 ezer hektárra rúgott. Az összeírás összköltsége csaknem 2 milliárd forintot tesz ki, és az adatok összesítése még a jövő évre is áthúzódik. ■ SERTÉSFELVÁSÁRLÁSI ÁRAK 41. HÉT ________________________(FORINT) I. Országos élősertés-felvásárlási átlagár:________________367,08 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 370,27 2. szövetkezeti átlagár: 365,39 3. egyéni vállalkozói átlagár: 355,63 II. Húscéhtagok által felvásárolt élősertés-átlagár:________382,00 Eb ből: 1. gazdasági társaság átlagár: 385,64 2. szövetkezeti átlagár: 378,61 3. egyéni vállalkozói átlagár: 375,45 III. Régiónkénti felvásárlási átlagárak:____________________________ 1. E-Magyarország (Heves, Nógrád, BAZ): 382 2. É-Alföld (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok): 377 3. D-Alföld (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun): 375 4. Központ (Budapest, Pest megye): 381 5. É-Dunántúl (Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér): 396 6. D-Dunántúl (Tolna, Somogy, Baranya): 371 7. Ny-Dunántúl (Györ-Moson-Sopron, Vas, Zala): 374 IV. Országos átlagár hasított súlyra vonatkoztatva:_________________ E: 461,17; U: 447,53; R: 427,25 O: 406,81 , P: 395,54 V. Nemzetközi hasitottfélsertés-átlagár:________________3,10 DM Fo rrás: HÚSCÉH Tengernyi a gond a kukoricával A szaktárca rendeletét mindenki másképp értelmezi A 7 millió tonnára becsült kukoricatermés komoly gondokat okoz a piacon. A termelők tanácstalanok, a szakmai szervezetek szerint az agrártárca látszatintézkedést hozott, a gazdakörök azonnali beavatkozást sürgetnek. Budapest Az október elején megjelent FVM-rendelet szerint az idei termésű takarmánykukorica alsó és felső intervenciós ára tonnánként 18000, illetve 26000 forint. A miniszteri rendelet úgy szól, hogy ha a takarmánykukorica piaci ára eléri az alsó intervenciós árat, illetve az alá csökken, akkor a piaci zavar elhárítására az állam elrendelheti a tengeri felvásárlását, bértárolását vagy hozzájárul az áruját közraktárba helyező termelő köz- raktározási költségeihez. Szemfényvesztés az FVM rendelete - nyilatkozta lapunknak Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára, mert a gazdák arra számítanak, hogy a jelenleg 14-17 ezer forintos kukoricát az állam majd felvásárolja 18 ezer forintért. Erről szó sincs, a minisztérium látszatintézkedést hozott: a felvásárlásnál olcsóbb, költségkímélő megoldást választotta, a közraktárba tett tengerit támogatja. Szakértők szerint az FVM-szabályozás nyomott piaci árak mellett sem jelenti az állam automatikus felvásárlási kötelezettségét. Az intervenciós árak közzétételét az agrárrendtartási törvény írja elő számára. A tárcára háruló kötelező feladat lenne a tonnánkénti 14 ezer forint garantált áron történő felvásárlás, ám a termelők az államnak történő eladási igényüket augusztus végéig mindössze 500 ezer tonnára jelentették be. A piaci zavart a közraktározás támogatása önmagában nem oldja meg - jelentette ki lapunknak Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke. A miniszter által meghirdetett tonnánkénti 21 ezer forintos irányár 2-4 ezer forinttal tér el a felvásárlók által kínált összegtől a gazdák hátrányára. Ezért azonnali beavatkozásra van szükség. A MAGOSZ azt javasolja, hogy azok a nagyüzemek, akik művi raktározást tudnak végezni, kapják meg a tárolási támogatást, azoknak a gazdáknak az esetében pedig akik nem rendelkeznek raktártérrel és csak költséges szállítással tudnák a kukoricát egy távolabbi közraktárban elhelyezni, azonnal meg kell kezdeni az intervenciós felvásárlást, (ujvárd Mikrohitel: hatmillió forint Budapest Az eddigi hárommillióról hatmillió forintra emelkedett hétfőtől a mikrohitel felső határa - jelentette be Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium államtitkára. A 2000. július 1-jétől igénybe vehető konstrukcióban 3 millió forintos kedvező kamatozású hitelt igényelhettek a vállalkozók. A konstrukció a régi feltételrendszerrel hétfőtől már 6 millió forintos felső összeghatárral működik. Michael Laké, az Európai Unió budapesti nagykövete elmondta, hogy a Mikrohitel Programon belül eddig 16000 vállalkozás mintegy 70 millió euró összegben kapott hitelt. Hozzátette, hogy a hitelek visszafizetési hajlandósága jó, a kifizetett hitelek mindössze 7 százaléka nem folyt vissza. A mikro- és kisvállalkozások egyre nagyobb számban igényelnek pénzügyi forrásokat, amelyek általában kis összegűek ahhoz, hogy a kereskedelmi bankok foglalkozzanak velük. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) az Európai Unió PHARE- programja és a Magyar Kormány finanszírozásával azonban 1992 óta működteti a Mikrohitel Programot, amelynek feladata a mikro- és kisvállalkozások hiteligényének kielégítése. A 6 millió forint felső összeghatárú Mikrohitel Program korszerűsítése, modernizációja folyamatban van, amelynek a közeljövőben történő bevezetésén az MVA már dolgozik. A program beindításához az Országos Mikrohitel Alap forrásán kívül a PHARE-programból közel 11 millió euró összeg felhasználására van lehetőség, amelyet fele-fele arányban a GM, illetve a PHARE- program biztosít. Glattfelder Béla, a gazdasági tárca államtitkára kijelentette, hogy amennyiben a rendelkezésre álló hitelforrás kevésnek bizonyul, akkor a Gazdasági Minisztérium kész arra, hogy többletforrást biztosítson az 50 százalékon felül is. p.a. Nyerj vele egy Peugeot 307-est!** SIEMENS Játékvanal: □ G-3Ü/3D3D-345 Ismered a Silver-stílust? Találd ki magadnak! A Siemens Silverhez minden jól megy. Rezgő hívásjelző, wap, naptár, szuper játékok. És akár egy Peugeot 307** is. Hívd a 06-30/3030-345 számot, szállj be a Silver- játékba, és nyerd meg az ezüst Peugeot-t vagy a számtalan értékes napi nyeremény egyikét! DOMINO csomagban most kapható, ebből 9000 Ft lebeszélhető. Amfg a késriet tart. * A készoték csak Wesíd előfizet# kártyával haszo^iató ** Pevgeot 307 Preseme A játék 2001. okt. 1-jétól |$, nov ll*íg tart A tődij sorsolása: 2001. november 15, További fettételek ai üzletekben, a OOMtNO Üztetwafcélyzdtban, a ÜOMJNO Díjszabásban és a játékvonalon, tntwmáctó 1230 (csak a westet hálózatából hívható - díjmentesen) 265-9210. www.westel.hu rOYCfc Keravill ofotért f----------------------------1 üJesíel a Kapcsolat k ________________________á AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 406,86 Cseh korona 7,63 Euró 255,33 Német márka 130,55 Osztrák schilling 18,56 Lengyel zloty 68,12 Svájci frank 172,49 Szlovák korona 5,87 USA-dollár 280,34 Hírek KARRIER. A Budapesti Közgazdaság-tudományi és Állam- igazgatási Egyetem őszi állásbörzéjére, aJCözgáz Karrier- Expo 2001 Ősz nevűre az idén október 17. és 18. között kerül sor az intézet aulájában. A szervezők 40-50 kiállító vállalatra számítanak. A BKÁE a rendezvénnyel kapcsolatban honlapot üzemeltet ( www.kar- rierexpo.bkae.hu ), ahol mind a vállalatok, mind a rendezvény látogatói információkat szerezhetnek a börzéről, a résztvevők listájáról, az előadásokról. ERDŐ. A 10 éves erdőtelepítési program alapján 20-30 éven belül az erdővel borított területek aránya eléri az uniós átlagot, a 25 százalékot - mondta Gémesi József, az ÁPV Rt. Agrárgazdasági Ügyvezető Igazgatóságának igazgatója. CSOMAG. A kormány a kis- és középvállalkozások számára meg akarja erősíteni az üzleti alapú finanszírozást és annak intézményrendszeri feltételeit - mondta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. TŐZSDE. A Budapesti Értéktőzsdét teljes jogú tagjává nyilvánította hétfőn a Nemzetközi Tőzsdeszövetség (FIBV) a Madridban megrendezett 41. közgyűlésén. BEE-ÜZLETEK. Immár több mint 100000 Bee-felhasználót szolgál ki a Pannon GSM rendszere - jelentette be tegnap a mobiltelefon-szolgáltató cég. A Pannon GSM augusztus 1-jén Magyarországon egyedülálló módon új márkát vezetett be előrefizetett szolgáltatásainak sorába, megcélozva ezzel a 18 év alatti korosztályt. A Bee Original csomaghoz csak speciálisan dekorált Bee-boltokban lehet hozzájutni; hétfőn a harmadik ilyen üzletet nyitották meg Pécsen. STATISZTIKA. A magyar társadalom és gazdaság mérhető elemein keresztül igyekszik a most megjelent Magyar Statisztikai Évkönyv teljes képet adni Magyarország 2000. évéről - mondta Soós Lőrinc, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhe- lyettese a könyv bemutatóján. ■ RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2001. október 15.) Borsodchem 381 OFt -0Egis 11200 Ft ö Matáv 800 Ft fi Mól 4 225 Ft -8 OTP 14 345 Ft ú Richter 16 400 Ft ű TVK 2 605 Ft Á Zalakerámia 1500 Ft ______ BU X: 6517,06 -0,87% eltérés az előző záróértékhez képest BUX INDEX X. 9-15-IG 6700 ;____L4LJ___1____ 66 00. j Ír \ ;____ 65 00 647277 6 g4gn mámS! )6574,33J 6300 6456,60 6517,06 pont itt Ü ói t: jsc T-J -O :p 03 <o f i 1 CD IS OJ “03 -<D íí co o a. x