Somogyi Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-06 / 208. szám

2001. Szeptember 6., Csütörtök H I R D E T É S 13. OLDAL Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ^ ID. FLECK LÁSZLÓ vízvezeték-szerelő mester, szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapánk szeptember 4-én, életének 79. évében váratlanul elhunyt. Felejthetetlen halottunkat szeptember 8-án, szombaton 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a balatonszárszói temetőben. Ezúton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család „Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FARKAS GYULA mernyei lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 7-én, a 10 órai gyászmi­sét követően lesz a mernyei temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. CZEIDER KÁROLYNÉ Périán Teréz volt somogyacsai lakos 86 éves ko­rában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 10-én, hétfőn 14.30 órakor lesz a kaposvári Keléti temetőben. Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, akik utolsó útjá­ra elkísérik. Gyászolják: fia, menye, leánya, unokái és dédunokái f Fájdalommal tudatjuk, hogy drága gyermekünk, testvérem, KAJDY MIHÁLY életének 23. évében tragikus hirte­lenséggel elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása szeptember 7-én 10 órakor lesz a lábodi-hosszúfalvi úti katolikus temető kápolnájában. Kér­jük a részvétnyilvánítás mellőzését. Szülei és testvére GYASZJELENTES „Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Egy sugarat hagytál csak, emlékedet." Fájó szívvel tudatjuk, hogy DÖRNYEI JÓZSEF táskái lakos életének 49. évében el­hunyt. Temetése szeptember 7-én, pénteken, a 15 órai szentmisét köve­tően lesz a.táskái temetőben. Gyászolja: édesanyja, testvére és családja T Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁNDORJÓZSEFNÉ Dóra Irma mezőcsokonyai lakos 76 éves korá­ban elhunyt. Temetése szeptember 8-án, szombaton 14 órakor lesz a mezőcsokonyai temetőben. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik DÁVID JÁNOSNÉ Magyar Sarolta temetésén részt vettek, jelenlétükkel és virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló szerettei Akciós Akciós Vásár? Zalabaromfi Rt. Kaposvár, Raktár u. 6. sz. alatt szeptember 7-én (pénteken) 7.30-12 óráig, illetve amíg a készlet tart. Fagy. csirke alsócomb "CSM" karton/15 kg 8 100 Ft helyett 5 880 Ft Fagy. csirkehát mellcsonttal karton/15 kg 3 100 Ft helyett 2 610 Ft Fagy. pörkölt aprólék "CSM" karton/15 kg 6 300 Ft helyett 5 040 Ft Fagy. pulyka alsócomb ömlesztett karton/12 kg 4 600 Ft helyett 3 845 Ft Fagy. pulyka felsőcomb karton/15 kg 11 200 Ft helyett 8 905 Ft Olasz baromfifelvágott 640 Ft/kg helyett 582 Ft/kg Partner baromfi májas 510 Ft/kg helyett 448 Ft/kg Várjuk kedves vásárlóinkat * Tel.: (82) 417-523 (50001) YAMAHA Kaposvár Balatonboglár Egy lehetőség melyet Önnek is ki kell használnia! CHOPPER AKCIÓ! XVS 650 DRAG STAR 1 322 400 Ft+ÁFA A motorkerékpár Áfája visszaigényelhető! Hitel 30% befizetésétől 60 hó futamidővel 7400 Kaposvár, Füredi út 153. Tel.: 82-512-586 8630 Balatonboglár, Dózsa Gy. u. 38. __________Tel.: 85-550-144 (49190) Ős zi, ünnepi hosszú hétvége az Adrián október 20-23-ig, 4 nap/3 éjszaka Elhelyezés: tengerközeli, erkélyes apartmanokban (fedett úszómedence) Autóbusszal 14 900 Ft/fő Egyénileg bármely időpontban 6 900 Ft/3 éj/fő Heliglob Utazási Iroda Nagyatád, Széchenyi tér 37. Tel.: 82/453-924 _ A hirdetések szövegét minden esetben a hirdeti ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kladé semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KAPOSVÁRON, a Honvéd utcában 2,5 szobás, I. emeleti, 70 m2-es lakás eladó. Tel.: 06-20- 356-0807. *44251* 8 KAPOSVÁRON 170 m!-es, 2 lakásos csa­ládi ház, beköltözhetően eladó. 06-30/9111- 744. •44404* BALATONLELLÉN, a víztől kb. 400 m-re nyara­lónak is alkalmas új lakások és üzletek (29,7 m!-től 92 m2-ig) eladók. Ár 6 M Ft-től. Ingat­lanügynökség 72/479-661, 06-70/2125- 683.-49060­PÉCSI lakások, családi házak közvetítése. Ing. iroda: 72/479-661,06-70/212-5683.-49065­BALATON déli partján eladó társasüdülő lak­részeket keresünk ügyfeleink részére. Ing. Iro­da 72/479-661, 06-70/212-5683. •49066­FONYÓDON, vízparti telken társasüdülő egy­ségek, bungallók eladók. Irányár 3 M Ft-tól. Ingatlanügynökség: 72/479-661, 06­70/212-5683.-49067­TASZÁR0N 2 szobás, egyedi gázos lakás sür­gősen eladó. Ár: 4 M Ft. 06-30/405-0477.-49231­MERNYE központjában 2 szobás családi ház nagy telekkel, gazdasági épületekkel eladó. Gáz a falon. Érdeklődni: napközben 82/424- 791, esti órákban 82/511-184.-49320­BALATON déli partján családi házat, nyaralót keresek. 06-30/242-0797. Csikómé. •49362* KÜLFÖLDI befektetők részére eladó ingatlano­kat keresünk. 06-1/321-4658. *49474­S0M0GY megyében családi házat vagy lakást keresek. Varga. 06-30/242-0797.-49553­DESEDÁN új, kétszintes vízparti nyaraló eladó 6,9 M Ft-ért. 06-30/298-0255.-49649­* KAPOSVÁR Losonc közben tégla, gázos, 2 szobás lakás eladó. 06-20/9255-353.-49694­ELADÓ 2,8 ha szántó Kányában. Érdeklődni délután 84/370-425-ös telefonon. •49695­SIÓFOKTÓL 30 km-re Nagyszokolyon két éve komfortosított parasztház 989 m! gondozott telken azonnal beköltözhetően eladó. Irányár 2,75 M Ft. 06-30/9736-276. •49697’ DESEDA toponári oldalán hétvégi épület és a Petörke tónál telek eladó. Tel.:06-30/246- 2193. •49882* KAPOSVÁRON 1,5-2 szobás gűzfűtéses, tégla lakást vásárolnék. Ajánlatokat 30/9462-059 számra kérek. •49883* 8 FONYÓDON ikerház eladó. 85/363-108.-49895­KAPOSVÁRON a Honvéd u-ban, 2,5 szobás, 2. em-i, távfűtéses lakás eladó. Irányár: 7,1 M Ft. 82/416-472. •49913' KAPOSVÁRON Plazától 300 m-re, szép környe­zetben 2 lakásos, felújításra szoruló családi ház 511 m2-es telken, 26 m-es utcafronttal el­adó. Tel.: 30/9570-741. *49914* ÉLELMISZER előállítására alkalmas üzemépü­let eladó, kiadó. Lakható tetőtér, központif­űtés, gázkazán, 170 m2, Balatonlelle, iparte­lep, szörpüzem. Részletfizetés, ingatlancsere szóba jöhet. Az új M7-es autópálya mellette fog elhaladni. 06-30/227-1853. •49934­KAPOSVÁR Tallián közben 2 szobás, gázos, 1. em-i lakás eladó. 82/429-006, 20/436- 2277. •49953­TASZÁRON 3. em-i, tégla, gázos, déli fekvésű, 50 m2-es lakás jó állapotban eladó. Irányár: 4,1 M Ft. Tel.: 06-20/9182-076, 82/434- 201.-49980­KAPOSVÁRI garzon 5,45 M Ft. 30/9571-373.----- *49987* KA POSVÁRON 2,5 szobás lakás eladó. Irányár: 5,8 M Ft. 82/427-445.-49996­KOMETA 99 Kft keres autóvillamossági műszerészt, valamint elektronikai mű­szerészt irányítástechnikai gyakorlattal, 2 műszakos munkarendbe. 35 év alatti fiatal szakemberek jelentkezését vár­juk. Tel.: 82/428-651. •5ooo6­JÁRMŰ “0” ÉVESTŐL törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20/9448-228.-29438­SZÉLVÉDŐ akciós áron. Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 2. (Honda szalon mellett) Tel: 82/423-171,82/410-103.-31778­FIAT BRAVA 1.4 olcsón eladó. 20/9828-416. •49447* LADA 2107 93-as, 2002-ig műszakival eladó. Irányár: 430 e Ft. 06-30/2267-069. •49647­IFA, Robur, Barkas, IZS tkg-k lejárt mű­szakival olcsón eladók. Tel.: 82/310- 230,20/9548-162. -49705­WARTBURG 1.3 eladó. Telefon: 06-30/387- 2256. •49881­8 OPEL Astra Caraván 1.4i GLS piros színű, friss műszakival eladó. 1993-as. Tel.: 30/368-2092. •49775* 8 SKODA Pick-Up 1995-ös, friss műszaki­val eladó. 82/319-767.-49907­MITSHUBISHI L200 TD Pick-Up duplakabinos, platós terepjáró kemény tetővel, krómfelnivel eladó. 30/9397-437. *49942* VW GOLF II. 1,6B 1987-es, 2002 tavaszig mű­szakival, 5 ajtós, 4 téli gumival, felnivel, vonó­horoggal, megkímélt állapotban eladó. 580 e Ft 85/322-092, este.-49963­FELÚJÍTOTT Trabant 601 friss műszakival el­adó. 20/9738-774.-49978­A SEFAG Rt eladásra meghirdeti az aláb­bi gépjárműveit: 1 db Zetor Cristal 12245-ös traktor, 1997-es, 2 db Mitsu­bishi L-300-as terepjáró 1995-ös, 2 db Kamaz Loglift darus tgk., 1996-os, 2 db ZIL Loglift darus tgk., 1995-ös, 1 db ZIL Hiab darus tgk., 1976-os, 1 db Mulag cserjeirtó ZIL 130-as szállítójárművel. Érdeklődni a műszaki osztályon lehet Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 21. Tel.: 82/505-142, vagy 30/204-7279. -sooie­ÁLLÁST KÍNÁL SZEMÉLY-VAGYONŐR tanfolyam Kaposvárott munkalehetőséggel, 20 000 Ft+vizsgadí] rész­letfizetéssel: 06-72/352-631. Bankhitel-üz­letkötő képzés: 06-70/221-1932. •49441­FODRÁSZ és kozmetikus munkatársat keresek Kaposvárra 35 e Ft rezsivel. 82/411-940 *49443* VAGYONŐRÖKET keresünk (nőket is) buda­pesti munkahelyekre. Szállás megoldott. Tel.: 06-1-221-8235. •49611­SZAKÁCSOT, konyhai kisegítőt keresünk téli szezonmunkára! Érdeklődni: 76/484-644.-49746­FŐÁLLÁSÚ, alkalmazotti munkára keresünk Fonyód vonzáskörzetéből, gépkocsival rendel­kező, fiatal munkaerőt szervezői és reklám­anyag terjesztői munkakörbe. Bérezés havi fix+jutalék. Tájékoztató szeptember 6-án, 15 órakor Fonyód, Müv. ház. Szabó F. u. 3. •49750* SZAKKÉPZETT péket felveszek 06-30/9562- 751-49832­AUTÓSZERVIZ felvételre keres érettségizett, katonaviselt, jogosítvánnyal rendelkező autó­szerelőt! Önéletrajzot, fizetési igény megjelö­lésével a Yamaha Kaposvár Kft. Autószerviz, Füredi út 153. sz. kérnénk.-49833­ELÉGEDETT helyzetével? Piacvezető Rt 25 év feletti, legalább középfokú végzettséggel ren­delkezőket átképez. Az indulást 250 Ft-tal tá­mogatjuk. „Balaton” hívja a 06-20/9593- 500-at. •49904' DISCO&PUB Culture Club Fonyód. Gya­korlattal rendelkező fiatal pultost ke­res. Tel.: 06-20/980-5750, 06-70/ 246-4456. -49915­A KINIZSI Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium Kaposvár, Fő u. 2. felvételt hirdet 1 fő cukrász, szakoktatói állás betöltésére. Érdeklődni a fenti cí­men az iskola igazgatójánál lehet. -49930­FIATAL felszolgálót keres kaposvári vendéglő. 06-30/340-7728.-49932­JUHÁSZT felveszünk. Telefon: 06-30/2980- 224. •49938* RATAL, csinos, gyakorlattal rendelkező pultos lányt felveszek kaposvári üzletbe valamint cukrászt és péket. Tel.: 9-10 óráig 30/9279- 993. .49949. INGATLAN Iroda munkatársakat keres értéke­sítési és területi képviselő munkakörbe. 06- 30/374-2679. •49970* KAPOSVÁR Honvéd és a Damjanich u. sarkán (üvegkupola) Vén Kalóz Söröző szakképzett felszolgáló lányok jelentkezését várja. Egyben takarítónőt is felveszünk. Jelentkezés a hirde­tés napján 10-12-ig. •49981" FONYÓDI étterembe éves állásra szakképzett gyakorlott szakácsot keresünk. 06t20/35- 66235.-49985­KISOKOS Szerkesztősége hirdetésszervezőt felvesz. Telefon: 06-20/3773-005, 82/511- 790. •50040­OKTATÁS Nyelvvizsgára felkészítő ROMA-BEÁS-nyelvtanfolyam, ABISÁI Okt. Kőzp. Kaposvár. 82 415-681 KERESKEDŐ boltvezető, vendéglátó üzletveze­tő, ABC eladó szakképesítést nyújtó - 3 hóna­pos - tanfolyamok indulnak Kaposvárott, Tabon, Nagyfádon, Barcson, Siófokon és Fo­nyódon. Munkaügyi Központ támogatása igé­nyelhető. Jelentkezés: KISOSZ tel.: 82/510- 666. •48511* ANGOLUL BESZÉLNE? Beszédcentrikus nyelvtanfolyamok a LITE- ban! 10 hónap alatt közéfopkú nyelvvizsga? Igen! Kezdő: 09. 10., 09. 11., középhaladó: 09.10., 09.11. Vizsgaelőkészítő: 09.26., 09. 27. Kaposvár, Zárda u. 21. 82/415-920.-49252­A REMINGTON Bt. októbertől 120 órás számí­tógépes gépírástanfolyamot indít. A tanfolyam eredményességét okirattal hitelesítjük. Érdek­lődni: 82/319-921, 82/432-655 du.. 15.30 után. *49373* INGATLANKÖZVETÍTŐ-ÉRTÉKBECSLŐ OKJ szak­képzés indul munkalehetőséggel. Krúdy tel.: 06-1/266-1067,06-30/518-061.-49516­DIALÓG NYELVSTÚDIÓ Nyelvtanfolyamok kezdőtől felsőfokúig, hagyo­mányos és intenzív kurzusok egész tanévben. Szintfelmérés, tanácsadás, részletfizetési le­hetőség. Kaposvár, Fő u. 45. 82/422-129, 13-17-h-ig.-49607­SZÁMÍTÁSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ (OKJ) és GÉPÍRÁS tanfolyamokat indítunk. Munkanélkülieknek támogatás. ABISAI Okt. Közpt. £ Kaposvár, Petőfi tér 4.82/415-681 S HŰTŐGÉPKEZELŐ tanfolyam indul Pécsett szeptember végén, a Megamos Kft. szervezé­sében. Jelentkezés tel.: 72/324-842, 72/516-640.-49693­SZOFTVERÜZEMELTETŐ szakképesítést adó (ECDL) kompatibilis) tanfolyam indul a Mun­kácsy Mihály Gimnáziumban 2001. októberé­től távoktatással. írásos információ és jelent­kezési lap kapható a gimnázium portáján.-49723­ANGOL és német esti nyelvtanfolyamok indul­nak kezdő szinttől a középfokú nyelvvizsga előkészítőig. Jelentkezés a Kocsis Oktatóköz­pontban Kaposvár, Rákóczi tér 12. Tel.: 82/529-291.-49834­SZÁMÍTÁSTECHNIKA (OKJ, alapfok, szoftverüzemeltető, ECDL) tanfolyamokat indítunk. Munkanélkülieknek támogatás. ABISAI Okt. Közpt. Kaposvár, £ Petőfi tér 4.82/415-681 £ SZÁMÍTÖGÉPKEZELŐ és szoftverüzemeltető tanfolyam indul Balatonbogláron, a Mathiász János Középiskolában. Telefon: 85/351-633 vagy 30/258-4130. KOPERNIKUSZ Nyelviskola angol-német-olasz-beás kezdő, angol-német-olasz középhaladó és nyelvvizs­ga-előkészítőt indít. Tel.: 82/321-303, 20/9177-842. *50039* SZOLGÁLTATÁS BOJLEREK, hőcserélők, kazánok vízkőte- lenítése. Tüzeléstechnika Kft. 82/321-517.-48526­ÁCSMUNKÁK, tetőfedés. 06-30/323-5979. AKCIÓS UPC DIRECT Satellit Bt. Tab Tel.: 84/325-352, 525-039. *49539* REDŐNY, szúnyogháló, napellenző gyorsan, olcsón, pontosan. 85/360-201, 20/9707- 505.-49626­UPC DIRECK AKCIÓ! Ingyenes szerelés! Ajándék: HBO első hó 0 Ft! Sport 1 első hó 1700 Ft! Lepkeantenna (erő­sítés) -33% 4500 Ft helyett 2990 Ft. Alpoktól- Adríáig Vásáron, Antennatechnika, 82/512- 855,06-30/9567-786.-49725­REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny szerelés és ja­vítása 35-55% kedvezmény. 82/431-355. •49886­BÉRFÜRÉSZELÉS helyszínen. 06-30/255- 6870.-49946­VEGYES AKCIÓS ÁRON színes kültéri és lábazati burkolok a gyártótól, garantált kopásállóság, színtartás, sima felü­let. Érdeklődni 85/415-731 vagy 06- 30/9594-585.-46576­BRIKETT, feketeszén, barnaszén kapható. Kapós-Szén Tűzép Kaposvár. Tel.: 82/416- 525. •48073’ TAPÉTA 750 FT Habosított import tapéták 750 Ft/tekercs! Diszperzit és festékvásár! Tapéta és Háztartá­si Bolt Kaposvár, Honvéd u. 19.-48207­SZEXI FEHÉRNEMŰK és szexuális áruk óriási választéka a kaposvá­ri Sex Shopban, a Somogy-pavilonsor emele­tén! Csomagküldés diszkréten, postai után­véttel! Nyitva: h-szo, 12-21 óráig. Tel.: 20/397-2098. LAKÓKONTÉNER (Box-Blokk) kedvező áron eladó. Érdeklődni: 82/310-230, 20/9548-162. w TUJA dugványok és fenyő csemeték, valamint földlabdás ezüst fenyő és tuja eladók. Érdek­lődni a 06-20/9114-623 telefonszámon le­het. •49766­VELUX ablak eladó új, 99-es áron, 78xl40-es. Tel.: 06-20-9538-363, 06-85/353-185. *49508* FA NAGYKERESKEDÉS Minden fajta rönköt, vágásérett erdőt vásáro­lok. 85/313-270,06-60/323-008. *49925* SZŐLŐKARÓ rendelhető bármilyen méretben. Tölgy és kőris palló kedvező áron. Nagybajom Fűrészüzem. 20/311-2008,82/357-635. *50002* ALBÉRLETET KÍNÁL BALATONBOGLÁRON albérlet kiadó 2002. júli­usáig. Tel.: 06-30/9577-216.-49661­KAPOSVÁRI belvárosi bútorozott szoba diák­lánynak kiadó. 82/411-874, 06-30/315- 9000 •49874­KAPOSVÁR Béke Itp-n bútorozott szoba kiadó diáknak. Tel.: 06-20/424-7300.-49876­8 KAPOSVÁRON 2 szobás bútorozatlan la­kás kiadó. 424-250 16 h után.-49894­8 BALATONLELLÉN 2 szobás lakás kiadó. 85/454-943. •49924* ALBÉRLETI szoba diáklány részére kiadó Ka­posváron. 82/312-866, 06-20/418-3380. *49927* FONYÓDON 1,5 szobás, bútorozott lakás 2002. június 30-ig kiadó. 82/321-011. *49983* ALBÉRLŐTÁRSAT keresek kaposvári belvárosi lakásba. 82/321-604. *50032* TÁRSKERESÉS ROSSZ egyedül? Társkeresés minden korosz­tálynak. Tel.: 82/410-476/ 20-as m., 30/8548-094 *43065* __________ÁLLAT__________ NY ÚL, baromfi, galamb tartására alkalmas, 60x60x60 cm-es egységekből álló ketrecso­rok és Pannon texán galambok eladók. Érd.: munkaidőben 82/314-155.-49436­SÜLDŐK 30 kg-osok eladók. 82/425-049.-49446­ELADÓ egy 3 éves és egy 5 Tiónapos csődör csikó. Tel.: 06-60/395-957. *49911* ÁLLÁST KERES FIATAL agrármérnök multinacionális keverék- takarmány-előállító cégnél szerzett vezetői ta­pasztalattal, tárgyalóképes szakmai angollal, magas szintű számítástechnikai ismerettel, műszaki szaktudással és üzemi szintű minő­ségellenőrzésben való jártassággal munkahe- lyetTráltoztatna. 06-20/34-925-29. •49873* ÉRETTSÉGIZETT, vállalkozói igazolvánnyal és jogosítvánnyal rendelkező 25 éves fiatalem­ber munkát keres, lehetőleg a Balaton part­ján. Tel.: 06-20/445-4261.-49887­APRÓ-CSEPRŐ GORENJE 410 l-es hűtőláda újszerű állapot­ban 40 e Ft-ért eladó. 06-70/246-8430.-49575­8 MŰANYAG hordók 200 literesek, lecsa­varozható tetővel eladók. Kaposvár, Erdősor u. 57. 82/431-658.-49688­ELADÓ Kaposváron 1 heverő, gáztűzhely pa­lackkal és 1 parabola antenna. Telefon: 82- 415-508.-49960­KAPOSVÁRON eladó 1 db akasztós szekrény, 1 db 2 személyes rekamié, 2 forgó fotel, 1 asztal. Telefon: 85/363-602, 06-30/227- 1805.-49971­GÁZKAZÁN ÉTI 25-ös eladó. Telefon: 20/ 9738-774. .49979. ÉPÍTKEZÉSBŐL megmaradt parketta, ajtók, ablakok féláron eladók. 82/712-038. *50048* GARÁZS 8 KAPOSVÁRON az Arany J. téren garázs ki­adó. Tel: este 82/313-855. *49889* MEZŐGAZDASÁG VÖRÖS és fehér szőlő eladó. 85/352- 735. •49912* BURGONYAVERBECS, árpa, zab, tritikálé el­adó. 06-30/2980-224. •49939* CIROKSZÁL eladó. 06-82/485-213. •49947­8 BOROSHORDÓK eladók 100-250 l-ig. 82/423-175. SZÁMÍTÁSTECHNIKA TELEHÁZ és Internet Café: Internet 1 óra 300 Ft 320 kb/s korlátok nélkül mindent szabad. Kedvezményes bérlet, saját email cím stb. Domain regisztráció+DNS+tárhely: 25000 Ft/év. Kaposvár, Baross u. 5. Telefon: 82/512-872. *49879* SZUPEREXPRESSZ RUHA és cipó eladásban jártas eladót kere­sünk. Telefon: 06-30/271-8264 18 óra után. *50125* 8 ÉPÜLETFA hazai fenyőből, új eladó. Ár: 36 e Ft/m3. Telefon: 85/707-056, 30/8577- 884. *50182*

Next

/
Thumbnails
Contents