Somogyi Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-06 / 208. szám

2001. Szeptember 6., Csütörtök N Y U G D í J A S 0 K 11. OLDAL Huszonhét kép a tablón A Vasas-nyugdíjasok megbecsülik a hűséget, köszöntik és megaján­dékozzák azokat a tagjaikat, akik ötven éve léptek a szakszervezet­be. Az iroda falát díszítő húsz tab­lókép mellé kedden újabb hét ke­rült. Aranyünnep ez, akárcsak az aranylakodalom, az egymás mel­letti kitartás köszöntése - mondta Wágner József, a Vasas Nyugdíja­sok Szervezetének megyei titkára az új Cseri úti MSZOSZ-székház- ban tartott bensőséges találkozón, majd átadta a négy év óta szokásos órát a jubilánsoknak. Csőri Sán­dor, Kiss Imre, Pnlai János, Schilt László, Éry Károly, Vájná Józsefné és a közelmúltban elhunyt Valenta Sándor özvegye vette át a szakszer­vezet ajándékát. Svajda József, az A legszebb A babócsai Lóján Mi­hály hatvanhárom éve ismerte meg azt a tizen­öt éves, barna kislányt, aki immár hatvanegy éve hites felesége...- Más fiatalember is szívesen tette volna a szépet, de nemigen hagytam alkalmat nekik - emlékezett ifjúságára az idős szabómester. - Komoly próbatétel volt ez akkor mindkettőnk­nek, túl fiatal volt a lány, három évig vártam rá, nem veszítettük egy­mást szem elől, gyakran beszélgettünk a kertek alatt, s hallgattam az üz­letben cipője kopogását...- Sokat jártunk bálokba - vette át a szót a feleség.' - Volt úgy, hogy harmincötén kértek fel táncolni. De minden harmadik a férjem, Mihály volt. A polkát rendszerint már csak szép kettesben jártuk. 1940-ben kötöttek házasságot Babócsán. Felnevelték, s kitanít­tatták gyermekeiket: a két fiúból orvos, a lányukból pedagógus lett. A hosszú együttlét titkát a feleség a kölcsönös alkalmazkodásban, az egymás iránti megértésben látja. Talán éppen ez hiányzik sok mai házasságból is.- A helyi patyolatban dolgoz­tam, a férjem pedig a csurgói Nap­sugár Ktsz-nél szalagvezetőként, zsongtak körülötte a nők - mond­MSZOSZ megyei elnöke az ünne­peiteket köszöntve elmondta, a rendszerváltozás után töredékére csökkent a szakszervezeti tagok száma, s a megváltozott körülmé­nyek között az egymáshoz tarto­zás, a szolidaritás különösen be­csülendő. Családi házban rendez­ték be az új irodát, ahol a nyugdíja­sokat mindig nyitott ajtó fogadja. A Vasas Szakszervezet nevében Papp István megyei elnök, a Nyug­díjasok Szervezetei Somogy Me­gyei Szövetségének nevében dr. Klujber László ügyvezető elnök fe­jezte ki jókívánságait és kívánt jó egészséget a jubilánsoknak. A ba­rackfa árnyékában tartott kerti ün­nepségen a régi villamossági gyári éveket idézték fel a jelenlevők. ■ rózsaszál... ja huncut csillogással a szemében. - De mindig megbíztam benne, mert tudtam, hogy számára a csa­ládi harmónia a legfontosabb. Az összetartást, a szeretetet a gyere­kek, unokák is örökölték. Most már csak ketten lakunk a házban, de a családi ünnepeket mindig együtt, gyerekekkel, unokákkal tartjuk. A betegség minket sem kí­mél, de a párom tavaly, 89 évesen az unokánk lakodalmában táncra perdült, műveljük a kertet, megter­meljük a konyháravalót. Csodálatos virágokkal teli az udvar. De a legszebb rózsaszál a házban van - ma is így bókol fele­ségének a 90 esztendős Lóján Mi­hály. Talán ez kell a boldog házas­sághoz. .. GAMOS ADRIENN A bizalom és a megértés a legfontosabb Szakmai úton a Tátrában Belgiumban, Németország­ban, Hollandiában, a szlo­véniai Alpokban jártak az elmúlt években a megyei önkormányzati hivatal szociális othonainak mun­katársai és gondozottak a múlt héten a lengyel Tátra kivételes természeti szép­ségét ismerhették meg.- Szakmai kirándulások ezek, azzal a céllal, hogy az intézmények munkatársai, a közigazgatás szociális kér­désekkel foglalkozó vezetői ne csak hivatalos fórumo­kon, értekezleteken, to­vábbképzéseken találkozza­nak - magyarázta Varga Zsolt, a Patalomi Park Szoci­ális Otthon, megyei mód­szertani központ igazgatója.- Kötetlenebb formában tudunk így a munkánkról, a ránk váró feladatokról beszélni, és természetesen az sem mellékes, hogy a mindennapi taposómalomból kiszakadva világot látunk, élményekkel gazdago­dunk. Senki se gondolja, hogy közpénzek herdálásáról van ez esetben szó, szögezte le nyomatékosan Varga Zsolt. Pályázaton nyert pénzből, szponzori támoga­tásból, jutalmazásra fordítható összegekből utaztak eddig is, jelen esetben az otthonok többletbevétele volt a kirándulás fedezetének forrása, a megyei ön- kormányzati hivatal vezető munkatársai pedig - töb­bek között Juhász János tanácsnok, a megyei idős­ügyi tanács elnöke, Kovács Gézámé vezető főtaná­csos asszony, Szentgróti József, a pénzügyi főosztály vezetője, dr. Orbán Istvánná, az EDDSZ megyei elnö­ke - magánemberként befizették az utazás árát. Sok szépséges látnivalót tartalmazó, de igen fe­szes, szinte óráról órára kiszámított programot állí­tottak össze a kirándulás szervezői. Alkonyaikor ért a csoport Zakopanéba, a lengyel Tátra turisztikai központjába. Az alig harmincezer lakosú, erdőkkel borított, hatalmas területen fekvő hegyi város a kró­nikák szerint első kiváltságait 1578-ban Báthory Ist­ván lengyel királytól, Erdély fejedelmétől kapta. A tengerszint feletti 740 méteres magasságban a sűrű, friss, tiszta levegőt szinte harapni lehet, nyáron a bakancsos, télen a sítalpas turisták kedvelt úti célja. A somogyiak a kapros, gombás, céklás, káposztás, jellegzetes lengyel vacsora után tettek egy tájékozódó sétát a csendes, pihenni készülő város utcáin. Óriási ütemű építkezés látható mindenfele, útle­zárások, elterelések, építőanyaggal megrakott, a me­redek utakon cammogó teherautók lassítják a forgal­mat. Kora reggel Krakkóba indult a csoport, s majd­nem dél volt, mire a Visztula-parti városba értek. A vezetők kapcsolatépítő tárgyalásokra voltak hivatalo­sak, a többiek a wieliczkai sóbányamúzeumot tekin­Kapcsolatok, tapasztalatok Juhász János, a somogyi IT elnöke, Varga Zsolt igazgató, Porkoláb Lászlóné patalomi polgármester és dr. Varga Timea, a megyei önkormányzati hivatal tanácsosa két szoci­ális otthont is felkeresett Krakkóban. Az egyiket szállodából alakították át, a gondozási körülmények ideálisak, egy- és kétágyas szobákban élnek ott az idősek, rehabilitációs esz­közök sora áll rendelkezésükre. A másik, négyszáz lakó el­helyezésére alkalmas intézményben a hazaihoz hasonló gondozási, ellátási feltételeket találtak. A krakkói járás szoci­ális kérdésekben illetékes vezetőivel folytatott tárgyalások során tájékoztatták egymást a magyar és a lengyel gondos­kodás lehetőségeiről, és kifejezték szándékukat, hogy So­mogy és Krakkó járás keresse a szorosabb együttműködés lehetőségét ezen a területen is. Somogyi szociális otthonok gondozói és lakói a krakkói Visztula-parti sétányon, háttérben a Wawel A patalomi beszerző A 71 éves Hetesi István 1995 óta lakik a patalomi Parkban. Kaposhomokon volt boltos, boltvezető, a nyugdíjazás után kétszer is súlyosan megbetege­dett, orvosa tanácsára válasz­totta a biztonságos otthont. Bol­tos voltát ott sem tudja megta­gadni, ágyhoz kötött, mozgásukban korlátozott la­kótársainak segít a bevásárlásban. Délután ösz- szeírja a kívánságokat, aztán másnap reggel el­ballag a patalomi boltba, megveszi a kért dolgo­kat, segítséget nyújt ezzel a gondozóknak is. A Park vezetői ezzel a kirándulással is igyekeztek megköszönni önzetlen munkáját. Hetesi István elmesélte, életében kétszer volt külföldön, most Lengyelországban, meg tavaly a Szlovák-Alpok­ban, Bled környékén. Akkor is a patalomi otthon jóvoltából. tették meg. Délután találkoztak újra a krakkói óvá­rosban, s bizony elég kevés idő jutott a nevezetessé­gek alapos megismerésére. Európa legnagyobb vá­sártere a Rynek Glówny, közepén a közel háromszáz éves Posztócsamokkal azért nem mindennapi látvá­nyosság, turisták ezrei hemzsegtek itt ezen a napsü­téses délutánon is. Két program kínálkozott a következő napon. Az autóbusz a rettenet mementójához, az auschwitzi koncentrációs táborhoz vitte a somogyiak egy ré­szét, a másik csoport Zakopáne utcáit, piacait rót­ta. Néhányan az 1950 méter magas Kasprowy Wierch csúcsára szerettek volna feljutni, de már kora reggel óriási tömeg volt a lanovkánál, több­órás várakozás nem fért a szűkre szabott időbe, így ők is a városnézőkhöz csatlakoztak és megállapít­hatták, hogy a tátrai turistaparadicsom nem olcsó hely. A sétálóutca üzletei azon­ban lengyel termékeket kínálnak, népmű­vészeti termékeket, fafaragásokat, gyap­júholmikat, papucsokat, a híres füstölt juhsajtot. A vendéglőkben is az Okocim meg a Zywiec, a nálunk „táncosként” is­mert sört árulják, meg a szénaszálas len­gyel vodkát, egy felest négy-ötszáz forin­tért. Azért mindenki talált valami emlék­tárgyat, amivel az itthoniakat meglepheti. Este egy hamisítatlan goral karczmában, hegyi vendégfogadóban, goral muzsika mellett fogyasztották el a búcsúvacsorát. A zenészek magyar nótával kedveskedtek a somogyi vendégeknek: „Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék...” - zengett a dal a tátrai éjszakában.______________■ Nyugdíjasnap a vásárban A tizedik Al- /I I\ póktól az /1 I \ Adriág Nem- / 1 __J \ ze tközi Kiál- Z---------------------A lí tás és Vá- / sárban ma a nyugdíjasok kapnak főszerepet. Dr. Kelemen László vásárigazga­tó - azontúl, hogy a nyugdíjasok ma ingyen, nyugdíjasszelvé­nyük felmutatásával léphetnek be a kiállítás területére - az ugyancsak tízéves megyei nyug­díjasszövetséget azzal tisztelte meg, hogy a színpadon a somo­gyi klubok mutathatják be legsi­keresebb számaikat. Délelőtt tíz órakor a szabási asszonykórus fellépésével kezdődik a műsor, majd a tapsonyi, karádi, tüske­vári női kar és a kaposvári egye­sület dalárdája lép színpadra. A hetesi, somogyjádi, mező- csokonyai, somogyaszalói együttesek, majd a nagyberki ci- terások következnek ezután. Délután két óra körül a várdai, a jutái, a magyaregresi nyugdíja­sok műsorát láthatja a nagyérde­mű. A híres táskái asszonykórus helyi gyűjtésű népdalai hangza­nak fel ezután, őket a hetesi, a kaposfüredi, a toponári egyesü­let összeállítása és a somogy­aszalói mazsorettek tánca köve­ti, majd a zselicszentpáli hagyo­mányőrzők mutatják be műso­rukat. A délután 6-ig tartó mű­sor nótacsokorral zárul, Pulai Sándor, Győrfi Lajos, Horváth Józsefné, Kaszás Pál, Kovács Já­nos, Keszi László, Dómok Ferencné, Halmos László és Reizer Mária adja elő a hangula­tos nótákat. A nyugdíjasok mű­sora után a népszerű Kadlot Kar­csi szórakoztatja a vásár közön­ségén _____________________■ __________Hírek__________ EL NÖKSÉGI ÜLÉS. Kibővített ülést tart szeptember 12-én, szerdán a megyei szövetség el­nöksége, amelyen Kovács Lajos elnök a legutóbbi tanácskozás óta történtekről és az országos nyugdíjasszervezetek munkájá­ról tart beszámolót. Dr. Klujber László ügyvezető elnök a szö­vetség őszi programját, a tízéves jubileumi ünnepséggel kapcso­latos tennivalókat ismerteti. PEDAGÓGUSKLUB. A Nyug díjas Pedagógusok Kaposvári Klubja szeptember 12-én, szer­dán délután 4 órakor tartja első őszi klubösszejövetelét a Szent Imre utca 14. szám alatt, a pár­tok háza félemeleti nagyterem­ben. Az őszi klubprngramot ál­lítják össze ezúttal, ezért kérik a tagokat, minél többen vegyenek részt a találkozón. OLDALSZERKESZTŐ: KATONA CSONGOR A Gyulai Húskombinát Rt. Baranya, Somogy, Tolna megye területére TERÜLETI KÉPVISELŐ munkatársat keres. Fényképes szakmai önéletrajzát 2001. szeptember I5-ig a következő címre kérjük: GYULAI HÚSKOMBINÁT Rt. BUDAPESTI KERESKEDELMI KÖZPONT 1106 Budapest, Maglódi út 4. AGRO-SZOFORG KFT Iharosberény, Csurgói u. 6. 1. számú bélyegzője elveszett. Használata: 2001. augusztus 31 -tői érvénytelen. (49920) Kft taszári munkahelyre kisteljesítményű kazánok kezeléséhez 1 fó KAZÁNFŰTŐ és HIDROFOR KEZELŐ MUNKATÁRSAT keres. Előny: víz-és fűtésszerelő képesítés. Telefon: 8-16.30-ig 06-30/235-0513 (50054) A HONVÉDSÉG TÖRŐDIK A NYUGÁLLOMÁNYÚAKKAL. A Marcali Honvéd Nyugállományúnk Klubjának negyvenegy tagja háromnapos kiránduláson vett részt a közelmúltban. Budapesten a Nemzeti Múzeum kiállító­termeit járták végig, este a Fővárosi Nagycirkusz előadásán tapsoltak. Másnap dunai hajókirándulás és szentend­rei séta szerepelt a programban. A harmadik napot Székesfehérváron töltötték, egyéb nevezetességek mellett a tűzoltómúzeumot nézték meg. Mint Nagy József nyugállományú őrnagy klubelnöktől megtudtuk, a kirándulás megvalósításához nagyban hozzájárult a honvédség is, a fővárosi egészségügyi kiképzőközpontban kaptak mél­tányos áron szállást és étkezést az egykori marcali katonák és hozzátartozóik. Jó érzés, hogy nem feledkeznek meg a nyugállományú honvédekről, köszönet érte. (A csoportkép a szentendrei hajókikötőben készült.) ■ Élelmiszeripari termékeket forgalmazó nemzetközi vállalat TERÜLETI KÉPVISELŐT KERES Somogy megye területére. Feladat:- új szolgáltatás bevezetése- kiépített szolgáltatás átvétele működtetése- piacépítés, kapcsolattartás a vevővel. Elvárások:- vállalkozói szemlélet és gyakorlat- jó kapcsolatteremtő képesség- nagy munkabírás, jó szervezőkészség- kiemelkedő sikerorientáltság- számítógép felhasználói szintű ismerete- saját gépkocsi, rádiótelefon. Az elvárások teljesítése esetén hosszútávon kiemelkedő jövedelmi lehetőségek. EJbírálásnáLelőny:- más multinacionális cégnél szerzett tapasztalat,- Somogy megyei helyismeret és kapcsolatrendszer. Jelentkezni írásban, részletes szakmai ön­életrajzzal lehet a következő címen: 7100 Szekszárd, Pf.: 165. Jelige: "Képviselet"

Next

/
Thumbnails
Contents