Somogyi Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-29 / 228. szám

6. OLDAL 2001. Szeptember 29., Szombat A GONDOS GAZDÁK A település irányítója és fejlesz­tője az önkormányzat. A polgármester: Antal János. Az alpolgármester: Varga Csaba. A képviselő-testület tagjai: Csehi Tibor, Mihály Sándor, Sziksz János és Valkó Gyula. A jegyző: Bakóné Valkó Zsu­zsanna. ■ Balatonöszöd Őszöd nevét egy 1082-ből szár­mazó oklevél említi legelő­ször: praedium Euschud. A régészeti leletek tanú­sága szerint ősidők óta lakott hely. A falu nevét az Ősz személynévből származtatják. A középkorban je­lentős templomos hely. a székesfe­hérvári káptalan birtoka. A hódolt­ság idején az 1563-as adóössze- irás hat házat sorol föl, de a török időket mindössze négy család vé­szelte át. Őszöd a középkorban több falurészböl állt, a jelenlegi he­lyét föltehetöleg a XVII. században foglalta el. 1807-ben a piaristák birtoka lett, akkor azonban a kato­likus mellett már református temp­loma is volt. Korábban, az ellenre­formáció idején ugyanis egyedül itt gyakorolhatták vallásukat a re­formátusok, igy a környező telepü­lésekről is ide jártak istentisztelet­re. A falunak jelenleg 543 lakosa van, 1991. január 1-je óta önálló polgármesteri hivatalt tart fenn. Azt beszélik... ..., hogy jó három éve igen gyorsan kialakították a futballpá- lyákat az üdülő teniszpályái mel­lett. Hiába, futballozó, focit sze­rető kormány került hatalomra. ..., hogy eső után igen nehéz följutni a szőlőhegyre. Az utat ugyanis nem portalanították, és villany sincs a hegyen. ..., hogy sok a kóborló eb. Sarkára kellene állnia a testület­nek, hogy a kerékpárosokat és gyerekeket riogató négylábúak tartását rendszabályozza. ..., hogy jobb meg sem köze­líteni a kormányüdülőt, mert mozgásérzékelőkkel óvják a biz­tonságát. Figyelőkamerák is vannak, és éjszaka reflektorok pásztázzák a Balaton vizét.- ..., mióta megszűnt a focicsa­pat, csak emlegethetik azt az időt, amikor a fél szemesi csapa­tot őszödi, az itteni felét meg szemesi játékosok alkották: mi­csoda meccsek voltak! Ma a fut- ballpályát csak néhanap veszik igénybe - lovasversenyekre. .... hogy nincs egy jó étterem a faluban - hiányolják az őszödiek, hát még a turisták. A rég híres Fácános a 7-es út mellett kihasz­nálatlan. Pedig ott új üzletek nyi- tására is volna lehetőség. ______■ Az oldal cikkeit írta Fónai Imre és Keszthelyi Zoltán Fotó: Eszes Andrea és Gáti Kornél Őszödön gyorsítanák a felzárkózást Lemaradtunk egy kissé a többi balatoni településtől, de ez a fejlettségbeli hátrány nem most, hanem korábban keletkezett - mondta Antal János őszödi polgármester. - Sőt, a felzárkó­zást is elkezdtük, s ezt szeretnénk felgyorsítani. A napokban dőlt el: hozzájuthat öt­venmillió forintjához az önkor­mányzat a Hullám kemping előtti parti sáv három évvel ezelőtti eladá­sából. Hogy ez milyen jelentős ösz­BALATONÖSZÖD PÉNZE Fejlesztésre Lakástámogatásra Költségvetés 67.5 millió forint szeg, az is mutatja: a település éves költségvetése is alig több ennél.- Nem mertünk eddig hozzá­nyúlni a pénzhez, mert bírósági per volt folyamatban - mondta An­tal János. - Amikor 1998-ban a Siotour eladta a Hullám kempin­get, a.vevők az önkormányzattól az előtte levő parti sávra is igényt tartottak. Ezt el is adta a falu, de előtte - hogy megtehesse - a kép­viselő-testület módosította a va­gyonrendeletét. Ezt kifogásolta a megyei közigazgatási hivatal, s vé­gül a bíróság nekünk adott igazat.- Hirtelen javultak tehát a falu lehetőségei. Mire fordítják ezt az ötvenmilliót?- Fejlesztési forrásként legko­rábban jövőre használjuk föl; előtte kikérjük a lakosság vélemé­Antal János polgármester nyét. Eddig önerő híján nagyon ke­vés lehetőségünk volt, hogy részt vegyünk a pályázatokon. Ebből ar­ra is futja. Két pályázatunk volt si­keres a közelmúltban.. Az egyik­nek köszönhetően tizenhétmillió forintért leaszfaltoztunk egy földes Gazdálkodó az akadémián László Sándor: Érdekel a falum jövője. És aki hisz, annak nincsenek sötét gondolatai A helybéliek közül legutóbb László Sándor gazdálkodót hív­ták meg, hogy tartson előadást a Balaton Akadémián. A szervezet székhelyét a közelmúltban tette át Őszödre, s dr. Szíjártó István igazgató szeretné megpezsdíte- ni a falu kulturális életét. Időről időre neves tudósokat, politiku­sokat, művészeket hívnak meg, s a Balatonnal foglalkozó hivata­lok, főhatóságok képviselőit. El­hangzik: ki hogyan képzeli el az ország, a Balaton s Őszöd és tér­sége jövőjét az új évezredben. A helybéliek az őket foglalkoztató gondokról beszélnek. Dr. Szíjár­tó István szerint ezekre a ren­dezvényekre az őszödieket még nem sikerült igazán becsalogat­ni, de például szeretné, ha a napokban alakult s az akadémiát támogató egyesületnek egy éven belül 537 tagja lenne; ennyi lakosa van Őszöd­nek...- Nyolcvanéves vagyok, engem mégis érdekel, hogy mi lehet a falum jövője - állította László Sándor gazdálkodó. - Egyszer a lányom meg a vöm is - ők Pesten élnek - szeretne majd ide visz- szatérni. Kevés falumbéli jár még az akadémiára, de idővel talán ez is változik. Én legutóbb arról beszéltem: a fiatalokat vallásosságra kellene ne­velni. Mert aki hisz, annak nincsenek sötét gon­dolatai és nem követ el bűnöket. László Sándornak - a térségi téesz szállításveze- tőjeként dolgozott - azelőtt 29 hektár földje volt, azon gazdálkodott, mára azonban csak a kert és a szőlő maradt. Azt mondta: addig nem nyugszik, míg „ki nem hajtja”, hogy végre portalanítsák a szőlőhegyre vezető utat, s vigyék el odáig a vil- lanyt, mert ezt rengetegen hiányolják. ________■ Ne m fizet adót a kormányüdülő Csaknem , húsz helybelinek ad munkát s hírnevet Őszödnek, de gondot is okoz a kormányüdülő. S mintegy hét hektárt foglal el a falu területéből. Két éve nekilátott az önkormányzat a helyi adók behaj­tásának. Ennek következtében ta­valy fizetett először - és utoljára is - nyolcmillió forint adót a község­nek a kormányüdülőt üzemeltető társaság. A létesítményfenntartó kft azonban hamarosan átalakult kiemelten közhasznú társasággá, s így az önkormányzatnak vissza kellett fizetnie ötmillió forintot, s ezek után elesnek ettől a jelentős bevételtől is. Ez a változás ugyan­csak hátrányos Őszödnek. Van még egy lezáratlan vita is az önkormányzatnak meg a kormány­üdülő között. Két éve az üdülő fái rádőltek a strandra vezető keskeny útra. Akkor egyeztek meg: területet cserélnek, hogy az önkormányzat kiépíthessen egy szélesebb strand­lejárót. Az út szélesítésének másik lehetőségét ugyanis elvetették, mert ahhoz új vasúti átjáró is kelle­ne, s annak kiépítése legalább 25-30 millió forintba kerülne. El is készítették a területcsere megál­lapodástervezetét, de a falugyűlé­sen az őszödiek többsége ellenez­te. S a közben életbe lépő Balaton- törvény sem teszi lehetővé ezt a cserét. Vásárlási szándékát is bejelen­tette az önkormányzat arra a terü­letre, a két szakértő értékbecslése azonban nagyon is eltér. így újabb megállapodásra nincs re­mény __________________ Új ságért, lottóéit a postára járnak Elkészült Őszöd képeslap­ja a postahivatal segítségé­vel. Sokat megvesznek be­lőle a vendégek és a hely­beliek; ez is jól bizonyítja, hogy a község életében előkelő helyet foglal el az a kis postahivatal. Ennek már évek óta Nagy Gábor- né a postamestere. Itt min­den ügyüket elintézhetik ugyanis a lakosok, s még bankkártyával is vehetnek föl pénzt. Nagy Gábomé egyedül csak a valutavál­tással nem foglalkozik. Pe­dig meglelő, hogy milyen sok külföldi él Őszödön, már legalább harminc vagy negyven ingatlan van, a tulajdonukban.- Húsz éve kerültem ide Székesfehérvárról, és egy­re jobban érzem magam ebben a folyamatosan fej­lődő, csendes faluban - mondta Nagy Gábomé. - Csak néhány percre la­kom a postától; sokan ott­hon is fölkeresnek, olyan­kor például, ha nem tud­ták átvenni az ajánlott le­velüket. Többen pedig a postán mondják el örömü­ket vagy bánatukat egy- egy csekk feladása, lottó- szelvény kitöltése vagy új­ságvásárlás közben. Jó újságolvasók az őszödiek - állította -, és szeretik a szerencsejáté­kokat is. Ezeknek a több­letszolgáltatásoknak kö­szönhetően a posta is igen népszerű „találka- hely” a faluban. _______■ Nag y Gábomé postamester bővítette a szolgáltatásokat utcát. Most is dolgozunk az ivóvíz- hálózat bővítésén; a költségek 30 százalékát megnyertük pályáza­ton, ehhez egy keveset hozzátett az önkormányzat is, így is jelentős rész hárul a fogyasztókra.- Mi volt a legjelentősebb fejlesz­tés?- Az, hogy elértük: a falu 98 szá­zalékán van már csatorna. Az utóbbi években jelentős fejlesztés­re emiatt nem is futotta.- Hogyan látja a település jövőjét? Sokan bírálják a község rövid tó­parti területének rendezetlenségét.- Most adtunk megbízást az új rendezési terv elkészítésére, ab­ban kiemelt figyelmet fordítunk a part menti területre. Való igaz, hogy eddig inkább a Balatontól tá­volabbi rész fejlődött, s miközben a község parttal határos részéből egy jelentős darabot birtokló kor­mányüdülő területe rendezett, ad­dig az önkormányzaté fás, bozó­tos; túl nagy az ellentét. Ezen sze­retnénk változtatni, elvégre a falu­nak a turizmus jelenti a jövőt. Eh­hez viszont jelentősen növelni kell a szolgáltatások színvonalát; be­fektetni akaró vállalkozók kellené­nek, mert az önkormányzat még­sem működtethet éttermet, cuk­rászdát. Kellene egy jelentősebb szálláshely is. Alapvető gondunk, hogy az amúgy elhanyagolt, part menti sávot a Balaton-törvény a zöldterületek közé sorolta. Márpe­dig ennek a csökkentését csak kü­lönleges esetben engedi meg a jog­szabály. Beépíthető területté nem minősíthető át, s ez gátat is szab a fejlesztési elképzeléseknek. Készí­tettünk már olyan tervet, amit a balatoni főépítész éppen emiatt nem fogadott el; hiába érveltünk, hogy így egy elhanyagolt terület rendezetté válna. Örvendetes vi­szont, hogy végre Őszöd is része a bogiári borvidéknek; ez új lehető­ségeket jelenthet a helyi szőlőter- mesztő gazdáknak. ___________■ Gy ógyított a parti homok Őszöd már egy 1055-ből való tér­képen is rajta van - állította Gueth Gyula, a falu díszpolgára, aki csaknem öt évtizedig volt a község református lelkésze. A napokban a Balaton Akadémia tanácskozásán hangzott el: egy, a Balaton-régiót bemutató friss tér­képről lemaradt Őszöd. Lám, 1055-ben nem felejtették le.- Mikor 1948-ban idekerültem, az én motorom volt az egyetlen jármű a településen - emlékezett Gueth Gyula. - Hozzám szalad­tak a falubeliek, ha ellett a tehén, ha szült egy anya; olyankor Föld­várra vagy Lellére robogtam orvo­sért. Megjegyzem: tehénellés mi­att riasztottak gyakrabban, mert az a mondás járta: a gyerek majd csak megszületik magától is. Húsz évig vezette a helyi Vö­röskereszt-szervezetet a lelkész, s elmondta: az ötvenes években, mikor a világszervezet elnöke ha­zánkban járt, éppen Őszödre hozták el, hogy megmutassák neki, milyen egy takaros kis ma­gyar falu. - Őszöd rádiumos ho- mokú Balaton-partja messze föl­dön ismert volt - folytatta emlékezését. - Pestről is hoztak ide gyerekeket gyógyítani. S egy másik példa: a helybeli taní­tónak a fia gör­be lábbal szüle­tett, s a homo­kos kezelések hatására később kiegyenesedett. Gueth Gyula könyve - Egy tartalékos tábori lelkész II. világháborús vissza­emlékezései - a közelmúltban je­lent meg. - Megmaradt leveleim, naplóim alapján írtam meg, igaz, túl a nyolcvanon, de az ilyesmi sohasem késő - magyarázta. - Olyasmiket igyekeztem papírra vetni, amiket a hivatalos történet- írás nem közölt a háborúról. Mi egyébként amikor az utolsó ma­gyar falu elesett - 1945. április 4- én -, még javában harcban áll­tunk az oroszokkal. Április 23-án viszont már mi voltunk az új ma­gyar hadsereg első ezrede. A lelkész elmondta: korábban Őszöd a reformátusok zarándok- helye volt; az erdőn át még Somogyjádról is elgyalogoltak az istentiszteletre. S elárulta a legna­gyobb szívfájdalmát is: azt, hogy a kormányüdülő óriási területet vett el a falu Balaton-partjából. ■ Lovasterápia sérülteknek Hans Georg Bork szerint a vendégeknek valami egyedit kell nyújtani, hogy megnyerjék a ro- konszenvüket. Ő úgy döntött: a vadnyugati hangulat lesz az, amivel a faluba csábítja őket. Kialakított hát amerikai mintára egy farmot.- Mivel az országban megszámlálhatatlan csárda van, ezért úgy döntöttünk: nem szapo­rítjuk tovább azoknak a számát - mondta. - Úgy érzem, ezzel a farmmal azonban sikerült valami egyedit létrehozni. A németek érdeklő­désének köszönhetően - mint mondta - egy west- emváros épülhet ki rö­vid időn belül Balatonőszödön. Már el is készítették ennek a ter­veit; tíz vadnyugati stílusú faépü­let fogadná egész évben a látoga­tókat. A farm látogatói között már megfordultak a hazánkban szolgálatot teljesítő amerikai ka­tonák is.- Szeretnék sérült embereket is fogadni ezen a kis vadnyugati farmon, mivel egyúttal lovas­terápiás központot is próbálok lé­Hans Georg Bork, a tervezett westernváros tulajdonosa tesíteni - fűzte hozzá Hans Georg Bork. Most egyébként tizenhét lovat tart. - Ötvenes csoportok­ban fogadnánk a vakokat, gyengén látókat, a mozgássérül­teket. A felügyeletet természete­sen magyar terapeuták látnák el. Reményei szerint jövőre már megkezdené az építkezést. Addig is kialakított egy diszkót a falu fi­ataljainak, így nincs hiány hétvé- gi szórakozásban sem. ■ Az oldal elkészítését a balatonőszödi önkormányzat támogatta ALMANACH - 014

Next

/
Thumbnails
Contents