Somogyi Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-05 / Vasárnap Reggel, 31. szám
2001. augusztus 5. ★ SPORT i 11 A hőség volt az ellenfél Nemcsak egymással, hanem a kánikulai hőséggel is meg kellett küzdeniük a strandröplabdázóknak fotó: györgyfalvi zita Sem az időre, sem pedig a versenyek számára nem panaszkodhattak tegnap a strandröplabda somogyi hívei; a Balaton partján és a somogyi megyeszékhelyen is kedvükre válogathattak. Az már egy más lapra tartozik, hogy a sok erőpróba minden bizonnyal az indulók számán is igencsak érzékelhető volt... Némi túlzással azt is írhatnánk, hogy egész nyáron nem rendeztek annyi strandröplabda-versenyt Somogybán, mint ezen a hétvégén; tegnap a Balaton mellett nyaralók három, Kaposváron pedig két verseny közül választhattak a sportág hódolói. Szombaton Fonyódligetre érkezett a IV. Balaton körüli strandröplabda-bajnokság mezőnye; a 10 fordulóból álló versenysorozat hetedik állomásának adott otthont a Somogy Megyei Gyermektábor. (Csak zárójelben: a röpimeccsek mellett ádáz strandkosárlabda és strandfoci csaták is dúltak a nagy melegben.) Jó harminc kilométerrel odébb, Balaton- berényben a Kisbalaton Sport- szervezői Körzet rendezett - hagyományteremtő szándékkal - női és férfi strandröplabdatornát. A magyar tenger másik felén, Siófokon is hódít(ott) a strandröplabda; a XII. Aranypart Kupa keretében a Coca-Cola Beach House-ban pattogott a labda a homokban. A Kaposvár melletti Deseda- tó toponári szabadstrandján - a kaposvári strandröpisek törzshelyén - a megyei strandröplabda-körverseny harmadik fordulóját bonyolították le; tegnap a profik léptek pályára a B1TT- Kometa Kupáért. A Gilice utcai donneri sportközpontban - ahol szinte minden hétvégére jut valamilyen látványos „megmozdulás” (ezen a hétvégén spéciéi kettő is, mivel a strandröplabdá- zók mellett az amatőr öregfiú teniszezők is összemérték egymással a tudásukat) - az Alfa- Invest Vándorkupa volt a tét. Mindenesetre ma sem maradnak „munka” nélkül a röpisek, bár vasárnap kevesebb verseny lesz a megyében. A IV. Balaton körüli strandröplabda-bajnokság (a strandkosárlabda és a strandfoci küzdelmeivel együtt) Balatonföldváron a Keleti strandon folytatódik. A tervek szerint 10 órakor kezdődnek az első összecsapások, s előtte egy órával várják a nevezőket. A Deseda partján is folytatódik a BITT-Kometa Kupa, ahol ezúttal az amatőrök lesznek a főszereplők. Nevezni 8 órától lehet, az első párok pedig 8.30-kor lépnek majd pályára. Fenyő Mai labdarúgó-ajánlatunk A nyitófordulóban kínkeserves győzelmet aratott a Kaposvári Rákóczi-Contimex FC labdarúgó-csapata hazai pályán a Cell- dömölki VSE-Antók FC ellen. Vajon mire lesz képek ma délután Hévízen a kaposvári társulat? NB1 „B" csoportos mérkőzések: Hévíz-Kaposvári Rákóczi-Contimex FC. Hévíz, 17 óra. Lombard FC Tatabánya-Industrie FC Marcali. Tatabánya, 17 óra. VI. Pálma Kupa felkészülési nagypályás labdarúgótorna (öt csapat részvételével). Inke, sportpálya. Mérkőzések: 9 órától. Résztvevő csapatok: Csurgó; Segesd; Böhönye; Kutas és Inke. Millennium Kupa felkészülési nagypályás labdarúgótorna (három csapat részvételével). Kéthely, sportpálya. Mérkőzések: 13 órától. Résztvevő csapatok: Somogy megyei játékvezetők válogatottja; Öreglaki Medosz és Kéthely SE. * ie * Ma Balatonföldváron folytatódik a IV. Balaton körüli strandfoci-bajnokság; ez lesz a 10 fordulóból álló mérkőzéssorozat nyolcadik állomása. Az első találkozó 10 órakor kezdődik a Keleti strandon; nevezni 9 órától lehet a helyszínen. Fenyő Ötször zördült a dorogi háló Dorog SC-Siófok SC 0-5 (0-3) Az NB-I B második fordulójában az első idegenbeli mérkőzésére jól felkészült a siófoki csapat. A rekkenő hőségben nagyon tudatosan futballozó siófokiak megérdemelten nyertek Dorogon. A játék úgy indult, hogy a Bala- ton-parti együttes rögtön átvette a kezdeményezést. Muha József vezetőedző nagyon tudatos taktikával küldte pályára fiait. Az öt középpályás tulajdonképpen levegőhöz sem engedte jutni a hazaiak már félpályán elhaló próbálkozásait. A 6. percben Báling bal oldali beadásáról Schultz éppen hogy lemaradt. Négy perccel később nyugodt siófoki akció után a támadást kísérő Grósz 17 méterről futtából lőtt, alig mellé. A11. percben nem figyeltek a siófoki védők, a hazaiak csatára, Vígh kilépett, azonban Csernyánszki védte a lövést. És ilyen a futball - ellentámadásból Lászka Balázs mintegy 30 méterről váratlanul lőtt, és a labda a hálótartó vasról vágódott a mezőnybe. Óriási gól volt! (0-1). A 28. percben a Siófok tovább folytatta a gólgyártást. A bal oldalon Schultz hozta fel a labdát, majd a védők mögött keresztirányba mozgó Lászkához játszott, aki a kicsúszó kapus felett elegánsan emelt a kapuba (0-2). Szebbnél szebb támadásokat vezetett ezt követően a siófoki együttes, melyet a szakértő dorogi publikum tapssal ismert el. A 35. percben már a 6. siófoki szögletrúgás következett, ezúttal a jobb oldalról. Báling küldte be a labdát, és a védők közül Kovács toronymagasan kiemelkedve fejelt a bal alsó sarokba (0-3). A második félidőben, a 62. percben László András húzott el a bal oldalon erőteljes beadását a remekül érkező Rabó Csaba 6 méterről passzolta a dorogi kapuba (0-4). A Balaton-partiak teljesítményére jellemző, hogy a biztos vezetés tudatában nem álltak le, hanem továbbra is erőltették a támadásokat. A 75. percben szinte mindenki talpra ugrott a nézőtéren. Lászka Balázs csodálatos brazil szambát adott elő a dorogi 11-es pontnál. A lövés azonban centiméterekkel ment el a kapu mellett. A 79. percben, amikor már a dorogi csapat játékosai jóformán alig értek labdához, Baranyai hozta el a játékszert. 20 méterre a hazaiak kapujától helyzetbe hozta a csereként beállt Földest, aki 14 méterről kilőtte a hosszú sarkot, és ezzel megadta a kegyelemdöfést a Dorognak (0-5). A siófoki együttes nagyon jól felkészült a dorogi kirándulásra. A labdát végig magabiztosan birtokló siófoki játékosok nagy közönségsikert aratva gyűjtötték be a 3 bajnoki pontot, így játszottak Dorog, 1000 néző. V.: Szabó Róbert (Molnár és Sólymosi). Dorog SC: Czivisz, Engelbrecht, Bodó, Vígh - Marczinkó, Purzi, Takács, Mlénkovics - Havrán, Czisszeri, Szűcs. Edző: Straussz László. Siófok SC: Csernyánszki - Grósz, Pálfi, Baranyai - Páding, Kovács, Lászka, László - Schultz, Szabó, Montvai. Vezető edző: Muha József. Csere: Szűcs helyett Pálfi a szünetben, Havrán helyett Hídvégi a szünetben, Vígh helyett Szabó a'75. percben. Montvai helyett Földes a 62. percben, Páling helyett Petrók a 78. percben, László helyett Keresztes a 82. percben. Sárga lap: Pálfi (Siófok) 51. perc, Baranyai 70. perc. Jók: Purczi illetve Lászka Balázs (a mezőny legjobbja), Grósz, Schultz és László. Straussz László: - Gratulálok a Siófoknak, nagyon jól játszottak. Mi védők hiányában sajnos csak ennyire voltunk képesek. Muha József: - Büszke vagyok a csapatra és a játékosok is büszkék lehetnek önmagukra. Reálisan látjuk a dolgokat. Továbbra is szerényen de serényen fogunk dolgozni. Borsós Attila Megszűnt a dombéi csapat A kastélyosdombói Simon Jó- zsefné nem tudott meglenni labdarúgó-mérkőzés nélkül a hétvégeken. így szokta meg elnökként, s két éve már edzőként is. Hiszen szakmájában igazi kuriózumnak számított; az országban az egyetlen nő, aki labdarúgócsapat kispadján ül. A nyáron azonban felállt megszokott helyéről, mert megszűnt a csapatta) Kastélyosdombón. A sok sérelem miatt a játékosok már korábban kijelentették, hogy semmiképpen nem akarnak a somogyi bajnokságban szerepelni. Állták is a szavukat, s a környező baranyai településekre igazoltak. Amikor először vonult ki a pályára Simonná a csapat edzőjeként, az ellenfél játékosai kissé meglepődtek, de hamar elfogadták nőiességét. S élvezte ennek minden előnyét, még a játékvezetőknél is... Amikor nem kedvére sípolt a bíró, a szókimondó középkorú asszony az esetek többségében elfogadta az ítéletet.- A játékvezető is a labdarúgás tartozéka, időnként ő is tévedhet - mondta. - De sosem lehet csaló, s jó lenne, ha néhányuk ezt így is értelmezné. Egyetlen összetűzésem volt a két év során: két éve Kadarkú- ton egy vereség után a durva bírói tévedéseket meglehetősen kemény hangon véleményeztem. A Csurgó elleni találkozón is majdnem kiborultam; a sípmester nem a szabálytalankodó játékost büntette, hanem a csapatot, mivel idő előtt lefújta a találkozót. Az elmúlt szezonban a Baranya megyei III. osztályban indult „vonal alatt” a kastélyosdombói alakulat, amit magabiztosan megnyert.- Tapasztaltam, hogy ott más felfogásban vezetik a mérkőzéseket - folytatta Simon Józsefné. - Csak a szándékosságot büntetik, s ritkábban is sípolnak; mindössze két sárgalapot gyűjtöttünk csak be. A két megye labdarúgó-szövetsége is más. A pálya hitelesítését Baranya ingyen végezte el, míg Somogynak két hiányosságért 20 ezret kellett fizetnünk. De tudok olyan településekről is, ahol a kapufa méretét elnézték... Baranyában jóval kevesebb a nevezés, s a játékvezetők díjazása is. Mint megtudtuk, az önkormányzat nem tudná biztosítani a csapat több mint másfélmilliós költségve * ésó Mégsem ez a legfőbb oka a megszűnésnek: Somogybán nem kívánnak többé szerepelni, míg a szomszédos megyében e-ik bajnokságon kívül T ulhamának. Ennek azonban nem látják értelmét a játékosok, így inkább a szomszédos Zádorba és Dobszára szerződtek. Bizonyára most szent lesz a béke Simonná és a játékvezető (k), illetve a megyei labdarúgó-szövetség között.- Igen, csak azt sajnálom, hogy a faluban többen is a szememre vetik - főleg, akik ritkán jártak meccsekre -, hogy miattam fajult idáig a helyzet. Én nem érzem magam hibásnak. A foci sokat jelent(ett) nekem; kiemelt helyen őrzöm azokat a serlegeket (van belőlük bőven...), amelyeket a gyerekek különböző kispályás tornákon nyertek. Végképp nem mondtam le arról, hogy ilyen tornát szervezzek nálunk Kastélyosdombón is. Különben pedig, ha a csapatot hívják valahová, szívesen mennek, hiszen rendszerint kupagyőztesként tér (hét)- nek haza. Gamos Adrienn-----------VASÁRNAPI-------------p'Hiiiim Az Axel Springer MaSo mogyi Hírlap B| Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj: 2001 július 1-jétől 1 hónapra 290 forint. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: Faludy Miklós. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176 Vendégváró Széchenyi Étterem Hangulatos élőzene, tánc Kaposvár, Csokonai u. 3. (Megyeháza) Tel.: 82/314-362,06-20/986-4767 Nyitva: 11-23 óra Szeretettel várja vendégeit p Gaál János és dolgozói | KERESKEDŐ BOLTVEZETŐ és VENDÉGLÁTÓ ÜZLETVEZETŐ képesítést nyújtó tanfolyamokra várjuk jelentkezését Fonyódon. Siófokon, Vagy alátlon. Barcson és Kaposváron Munkaügyi Központ támogatása igényelhető. KISOSZ Tel.: 821510-666, 82/510-667 ^jaagvar nemzeti~7 URKI/15Z. június 28-tól augusztus 26-ig Balatonlellén a 7-es úton, a Rákóczi út végén Előadások kezdete: minden nap 20 óra Pénztár: 10-20 óráig INFORMÁCIÓ: 06-20/935-4050 rJi4a-vé.gig.a.Sjamog^i.Hírlap.ai.ándékútiát!Az értékes megállók után a végállomás egy Peugeot 206! A harmadik megállónál összesen 300 ezer forint értékben robogó, mountain bike-ok és rollerek várnak előfizetőinkre! MINDEN La ELŐFIZETŐNK JgfiWú JU NYERHET! wjf 06-80-200-434 1 Cvtf mpHríjfpLEMTRr ,E™ B októberi sorsolás » ^ ^ §L gyermekjHjBr ^ seb MTB ^ ..augusztus 10-én otthon vagyunk! ™ íJUr^ A nyeremenyauto felajánlója A részsorsolásokon minden előfizetőnk részt vesz. u / . az aulósorsoláson azok, akik a sorsolás időpontjában Js, es 1 arsa 3 havi, folyamatos, érvényes előfizetéssel rendelkeznek. ^^MM|jj|J|^JB||p^^^^^j<aposvár. Toponári u. 2/b. Tel.: 82 529-260