Somogyi Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-05 / Vasárnap Reggel, 31. szám

2001. a jg £tus S. -k KÖZELRŐL ★ 3 Huszonkét éves a szakácskirály Mátyás nagyszakácsi udva­ra idén is elkápráztatta a kí­váncsi alattvalókat. Több mint 15 ezer ember kereke­dett fel, hogy megcsodálja a királyi étekkészítők munká­ját. A királyi címért versen­gő szakácsok roskadásig rakták Mátyás asztalát. A nyolc csapat több mint 120 fogást készített: ehhez 380 kilogramm húst, 170 kilo­gramm zöldséget, gyümöl­csöt használtak: A csapatok összesen hárommillió fo­rintot főztek el a királyi föl­dön. A remekbe szabott korhű középkori étkeket a reneszánsz udvartartásnak megfelelően készítették. Nem használhattak papri­kát, paradicsomot, burgo­nyát, hagymát és cukrot, hi­szen a magyar gasztronó­mia csúcsának számító re­neszánsz idején ezeket az elsősorban balkáni közvetí­téssel fazekainkba jutó zöldségeket és fűszereket még nem ismerték. Szabad­zön, bográcsban, kemencé­ben és nyárson harcsaké­szült káposztalevélbe ugor­va füvestül, egészben sült nyúlfiak nyúlárnyékkal tölt­ve, főtt köleskása leizzaszt- va és sült csirek anyagban. A kilencedik versenyre 15 ezer ember volt kíváncsi. A A KIRÁLYI FOLD Nagyszakácsiban az első királyok Zsigmond idején kaptak birtokot. Mátyás király idejében 27 szakács család élt a mesterség középkori központjában. Év­századokig innét válogatták az uralkodók szakácsaikat, aki­ket olyannyira megbecsültek, hogy nemesi kiváltságokat él­veztek, földjuttatásokban részesítették és bőkezűen megfi­zették őket. A szakácsok az uralkodót útjaikra és még a had­viselésbe is elkísérték. Az ősi birtokon kilencedszer rendez­tek eddig szakácsversenyt. A győztes Nagy Zoltán fotó: kovács sokadalomban azonban is­merős arcokat is láttunk. Farkasházi Tivadar álruhá­Millenniumi zászló Puska Ferenc plébános szentelte fel teg­nap Gölle millenniumi zászlaját. A tele­pülésnek dr. Eiselt György, a Belügymi­nisztérium helyettes államtitkára adta át az ezer éves államiság jelképét. Kovács Ernő polgármester köszöntője után dr. Szabó József Andor és Pásztohy András országgyűlési képviselők kaptak szót. Az ünnepség után Csikós Nagy Márton szobrászművész valamint Csörsz Klára ruhatervező munkáiból nyílt kiállítás. t Falunap Nyolcadik alkalommal szerveztek falu­napot Cserénfán. Hagyomány a települé­sen, hogy mindig augusztus első hétvé­géjére hívják össze az ott élőket. Fehér Margit polgármester elmondta: a kiseb­bek a rendőrségi kisautókat próbálhat­ták ki, a nagyobbak focizhattak. Kiállítás nyílt Szabó Gyuláné terménybábjaiból, a tárlaton továbbá megtekinthetők külön­féle díszmadarak és lószerszámok is. Es­te a szentpáli asszonykórus, a Pezsgő tánccsoport és a Déryné Vándorszíntár­sulat lépett fel. A napot bál zárta. Rockopera a romoknál Somogyváron a bencés apátságnál a Tüskevár Roxinház mutatta be tegnap este a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát. A kaposvári fiatalokból álló 50 tagot számláló társulat saját tánckar­ral rendelkezik. A premierre 11 hónapja készültek. A fény- és hangtechnika Bu­dapestről érkezett. A legközelebbi be­mutató Kaposváron lesz októberben. Kozma Glória lett az idei Miss tű fialaton, udvarhölgyei Piros Renáta és Debreceni Zita. A döntőbe jutott 16 lány mind­egyikének jutott ajándék, nem fukarkodtak a leilei üzle­tek tulajdonosai és a nagy cé­gek sem. A közönséget azon­ban idén sem sikerült lázba hozni. Sokat változott a Miss Balaton szépségverseny az utóbbi évek­ben, miután péntek este már a harmadik döntőre gyülekezett a nézősereg. A hűséges visszatérők­nek feltűnt, hogy milyen sok az érdeklődő, voltak akik végig áll­ták a két órát. A szponzorok kö­zött már nagy nevekkel találkoz­hattunk, s a kapuban nem a meg­ba bújt, és a sör követeként járt Nagyszakácsiban. A zsűrinek kilencedszer sem volt könnyű a dolga, alapo­san meghányták-vetették, ahogyan egy királyi döntés­hez dukál, hogy aztán Varga Sándor Mátyás főkamarása, a zsűri elnöke kihirdethesse; a 2001. év királyi szakácsa az indulók legfiatalabbika, a 22 éves Nagy Zoltán lett. Nemcsak ő, a hatvani csapat másik két tagja is a legfiata­labb az indulók között. A Grassalkovichok ősi földjé­ről érkezett csapat öt éve jár a reneszánsz versenyre. A győztes 17 fogásból álló menüsort tett a király asz­talára. Fábos Erika ■ > Glória a szőke Glóriának szokott arcok fogadtak, hanem őr­ző-védők. Ismerős volt a színpad­kép is vitorlásaival. Soóky Saroltá­ban sem csalódtunk, ő készíti a szépségek színpadi mozgásának koreográfiáját igényesen. Erős Antónia műsorvezetőként a prof­izmus ígéretét hozta. Ezúttal egy házibuli volt a kerettörténet, amelyre bevonultak a lányok Lee farmerben és pántos pólóban, majd fehérneműs és fürdőruhás bemutató következett. Többször hallhattuk, hogy a főszponzor Lee jövőre sem kíván elpártolni a ba­latoni szépségversenytől, s a lá­nyok ajándékba kapják a felvonu­ló öltözeteket. S többen hiányol­ták az elegáns estélyi ruhás be­mutatkozást. Amíg a népes zsűri tanácskozott, az Emergency Hause együttes szórakoztatott és a bemutatók között színpadra lé­pett Délhúsa Gjon is. Nem volt könnyű a műsort összeállítani, mert a közönség soraiban a baba­kocsis szunyókálókat éppúgy megtalálhattuk mint a legidősebb korosztályt. Mindenesetre idén sem sikerült egyetlen vastapsot sem kicsikarni a nézőkből, pedig Béres Alexandra növendékei nagy tetszést arattak. Amiben nem volt hiány, az a szép lányok felvonulása. Jöttek az ország minden tájáról, még hatá­rokon túlról is. Szépek és okosak voltak. Megtudhattuk, hogy mind­egyikük tanul, modellkedik, ér­dekli a turizmus, a divatszakma, a kereskedelem vagy például a pszi­chológia. Gáldonyi Magdolna A NAGY TULEL0 Varga János szerint nem kell egzotikus tá­jakra menni ahhoz, hogy túlélési gyakorla­tot folytasson az em­ber. Ő spéciéi a fonyó- di Szivárvány utcában találta meg a nagy túl­élőt egy idős hölgy sze­mélyében. A motorját ment javíttatni Varga János, amikor az idős asszony házához ért, megdicsérte a kertjét. An­nak annyira jól eshetett a kedves szó, hogy feladta korábbi zárkózottságát. A beszélgetés odáig jutott, hogy a férfi megígérte, rendbe teszi az eltört me- szelőjét is. Ekkor szólalt meg a néni, adna-e egy po­hár vizet? Mint kiderült esővízzel oltotta a szom- ját, a házban nincs se víz, se villany. Varga János annyira meglepődött, hogy otthon felkapott egy pohár joghurtot és vitte a megjavított meszelővei. Lett áram és vízis. Akkor kísértük el a né­nihez a férfit, amikor egy szatyor ennivalóval indult hozzá. Mi tagadás nagy szegénységre és az ehhez társuló rendetlenségre számítottunk. Ehhez ké­pest a ház kertje mesebeli: a lugason hatalmas szőlő­fürtök, mindenütt gondo­zott virág. A kapunál talál­koztunk Doma Miklós al­polgármesterrel, aki érte­sülvén az esetről jött, hogy miben segíthetne. Előjött a törékeny asszony, keze csupa föld, a virágokkal foglalatokoskodott. Ami­kor meglátta a fényképe­zőgépet izgalmában fran­ciául ripakodott ránk. Gya­nakodni kezdtünk. A ház­ban tisztaság, a két fürdő­szoba csempéje ragyog. Bár a bútorzat kevés, min­den tipp-topp. Erzsi néni, mert így hívják, az ország másik végéből, Ambrózfalváról költözne ide, de kéthetente vissza­jár, hogy rendbe tegye a gazdaságát. Mindenét be­leadta a fonyódi házvásár­lásba a télen. Erzsébet asz- szony egyedül van, a férjét már eltemette. Ez a beszél­getés-töredékekből derült ki. Alig mertük kérdezni, látszott, hogy a félelem és a vendéget megillető jól nevelt figyelem küzdött benne. Annyit elárult, hogy négy nyelven beszél. Megtudtuk, hogy Francia- országban élt. Azt nem árulta el a családjáé volt-e az a bánya, amelynek csak a bányászairól, nehéz fizi­kai munkájukról volt haj­landó beszámolni ne­künk. Elmondta: módos paraszthoz ment itthon fe­Túl szép... Megkérdeztük a leilei Lee Miss Balaton szépségverseny közönségét: mit jelent számukra ma a szépség? Herényiné Nagy Erzsébet: Harmóniában a világgal- A szépség az amikor az ember önmagával és a külvilággal is har­móniában van. Akkor én is szép tudok lenni. Természetesen van olyan, amikor nem minden úgy alakul ahogy szeretnénk, de jó hogy mindig van valaki, aki segít a problémák ftiegoldásában. Fárbás Gábor: A szépség számomra a család- A természetes szépség a fontos, amiben nincs semmi mű dolog. Sajnos azt is tudom, hogyez utóbbiból van több körülöttünk. Számomra tulajdonképpen a ter­mészetes szépséget a feleségem és a két kislányom, Fanni és Ré­ka jelenti. Huszár Mónika: Jóság és szeretet- Végül is a szépség Isten adta adottság. Nem attól lesz valaki szép, ha a külseje az. Az sokkal fontosabb, hogy milyen értékek­kel és erényekkel rendelkezik. A szépség akkor nagyon értékes, ha jó vagyok és szeretem az em­bertársaimat. Horváthné Vass Mária: Belső érték- A szépség számomra min­denekelőtt belső érték, mint a jó­ság amelynek jelen kellene len­nie a világban. Szerintem jelen is van, csak többször kellene észer- vennünk. Hiszem, hogy egyre inkább látjuk a jót, a valósi szép­séget. Pásztor András: Intelligencia és empátia- Ma sajnos egyre fontosabb a szépség, főleg a fiataloknál. Elto­lódtak az értékek, a külső túlzott hangsúlyt kap. Szerintem min­denki megtalálja a lelki harmóni­át, a belső szépségét, ami szá­momra intelligencia és az empá­tia készség. G. M. Hőguta ellen Balaton leségül, s beletanult a gaz­dálkodásba. Egy szelet cukros kenyér és egy po­hár víz elég, ha nincs más. Azt magunk is láthattuk, olyan emberrel van dol­gunk, aki megszokta a küzdelmes életet, s nehe­zen kér segítséget mások­tól. Mi meg éppen azért jöttünk, hogy kikönyörög­jük: kérjen már valamit. Végülis a szemben levő házban lakó villanyszere­lő megígérhette: megjavít­ja a bojlert, így hamarosan lesz melegvíz... Gáldonyi Megtelt tegnap a Balaton- part; csak a víz mellett le­hetett elviselni a hőséget. Siófokon még a szökőku- takba is bemásztak az em­berek, s a vasútállomás előtti parkban sétálók kö­zül sokan beálltak az auto­mata locsoló-berendezés vízsugarába. A Balaton fő­városában a legkedvel­tebb partszakasz az Euró­pa szálló melletti föveny­strand; itt szinte mozdul­ni sem lehet. Főképpen persze a kisgyermekes családok járnak ide ho­mokvárat építeni illetve fürdőzni a bokáig, térdig érő vízben; mintha ide gyűlne össze a régió ösz- szes babája. Ők is melegí­tik az amúgy huszonhat fokos vizet; ahogyan leke­rül róluk a pelenka és meghallják a csobogást életbe lépnek reflexeik... A Balaton-partot egyébként szinte lehetet­len volt autóval megköze­líteni a későn érkezőknek; tiltott helyeken is egymás hegyén-hátán parkoltak a strandolok járművei. Vár­hatóan még két hétig tart a szezon. Czene Pálmaliget a panelházak tövében Kárpáti Kálmán 78 éves. A ka­posvári felsőkereskedelmi Is­kolát végezte el. Újságíró akart lenni. Aztán a háborúban kato­nának vitték, hadifogságba ke­rült. Pénzügyi, közgazdasági munkakörökben dolgozott, a KISOSZ adócsoportjának volt nyugdíjazásáig a vezetője. A zöld szín megszámlálhatatlan ár­nyalata nyugtatja a szemet egy ka­posvári családi ház udvarán. A te­niszpálya felénél alig nagyobb Ná­dor utcai kertben hortenziák, fe­nyők társaságában banánfák, pál­mák, hibiszkuszok és kaktuszfélék, hazánkban csak' melegházakban látható trópusi növények.- Magam gyűjtöttem azokat a ma­gokat, amelyekből ezek a fák nőttek - meséli a kert gazdája, Kárpáti Kál­mán. - Az utazás volt minden vá­gyunk, egész évben azért takarékos­kodtunk, hogy világot lássunk. Fele­ségemet a történelem és régészet ér­dekelte, én a képzőművészet, a régi építészet rabja vagyok a mai napig. Fotók, diafelvételek ezrein örökítet­tem meg az élményeinket. A hatva­nas évek elején Szocsiba utaztunk először, ott szedtem az első pálma­magokat. Később olasz, görög kirán­dulásokat is tehettünk, ahol újabb magokra, cserjékre tettem szert. Szenvedélyünk volt a kertészet is, az udvarban építettünk egy kis üveghá­zat, akkor még olcsó volt a gáz, ott nevelgettem a kis csemetéket. A ba­nánfák most négyméteresek, a bam­busznád van talán tíz méter magas is. A legidősebb pálma már negy­venhat éves, ennyi idő kellett ahhoz, hogy ilyen szép legyen. Mi ültettük a fenyőket is, csak ez az óriás, ötven­éves hortenziabokor őrzi édes­anyám keze munkáját, emlékét. A hatalmas fák már kinőtték az üvegházat, a négyméteres banánok hatalmas földlabdákban a családi ház magas szobáiban töltik a telet. Bizony kerülgetni kell őket a lakás­ban. Májusban kerülnek ki a sza­badba, s az időjárástól függően ál­talában októberig tarthatók kint. A fenyők, a hortenzia és a tízméteres bambusznád azonban hótakaróval is csodálatos látvány. Légzési gondokkal, romló látás­sal bizony nem kis feladat már a kert gondozása, a költöztetések ide­jén segít a család.- Ha nem jön álom este a sze­memre, kiülök a teraszra, s villany­fény és holdvilág mellett nézem a zöld ezernyi árnyalatát. Hűséges társam, Timi kutyám a lábamhoz telepszik és végigélem újra az uta­zások emlékét, lepereg előttem az egész életem - mereng Kárpáti Kál­mán. A perzselő kánikulában itt ülünk most is a hűvös teraszon, szemben a szinte hihetetlen trópusi oázissal. A házigazda maga készítette mű­vészfotókat mutat, a világ sok kiál­lításán kerültek egykor falra. Felidé­zi életét, az iskoláit, nagyváradi éveit, a háborút, hadifogságot... De ebből majd egy más alkalommal egy másik történet kerekedik... Katona Csongor Kavics, homok, kőpor, kőzuzalék, építő és falazóanyagok, tetőfedőanyagok, nyílászárók széles választékban, minden mennyiségben, ^^^igényszerintházhozszállítással^^^^ GIPSZKARTON ÉS TARTOZÉKAI, HŐ- ÉS HANGSZIGETELŐ ANYAGOK, BRAMAC ÉS MEDITERRÁN TETŐCSERÉP Ezen kívül parkosításhoz, kertészeti munkákhoz fekete humuszos föld 4500 Ft/m3 fekete tőzeg 5500 Ft/m3 áron kapható Továbbá lambéria, hajópadló, fenyő fűrészáru, tetőfedő anyagok rendkívül kedvező áron. Egyidőben két akcióban kínálunk Terranova hőszigetelt homlokzatot.

Next

/
Thumbnails
Contents