Somogyi Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-27 / 199. szám

10. OLDAL S P 0 R T M A G A Z I N 2001. Augusztus 27., Hétfő Tenisz Labdarúgó NB II-Hummel-csoport Kaposvár Az idősebb korosztály számára négynapos pénzdíjas teniszvia­dalt rendeznek csütörtöktől va­sárnapig a kaposvári Iszák utcai teniszcentrumban. A versenyre több neves teniszező adta le ne­vezését. A hagyományoknak megfelelően külföldről is érkez­nek résztvevők. A magyarok mellett amerikai, svájci, román és osztrák induló is lesz. Az első napon délután 14 órától, majd reggel kilenc órától folyamato­san zajlanak a mérkőzések. Fér­fiaknál és a nőknél is lesz egyes és párosviadal, de vegyes páros­ban is összemérhetik tudásukat a teniszezők. A szervezőknek immár a rossz időtől sem kell félni, hiszen ebben az esetben a hét nyitott pályáról a két fedett játéktérre költözik a mezőny. Az erőpróba összdíjazása közel 300 ezer forint, nevezni még a hely­színen is lehet. kun Kaposvölgye VSC Nagyberki-Balatonlelle SE 1-0 (0-0) Kaposvár Kaposvár, Arany úti városi sportcentrum, 400 néző. V.; Em­ber (Molnár és Papp). Kaposvölgye: Vállalkozók SC- Nagyberki: Táncos - Kiss E, Meksz (Bencze a 83. percben), Károlyi, Kadarkúti, Nógrádi (Miskovics az 58. percben), Pin­tér, Bruncvig, Dede (László a 46. percben), Király, Csíkvár. Edző: Hanusz János. Balatonlelle SE: Gyenes - Buzsáki, Sylla, Kenéz, Kolovics, Czubelák (Gosztonyi a 46. perc­ben), Silimon, Hosszú, Hajmási, Himics (Takács Gy. 60. percben), Püspök. Edző: Kenéz István. Gólszerző: 70. percben Brucvig 18 méterről nagy gólt lőtt a bal al­só sarokba [1-0). Jók: Táncos, Meksz, Károlyi, Kadarkúti, Bruncvig illetve a Bala­tonlelle csapa­tában nem akadt kiemel­kedő teljesít­mény. Sárga lap: 55. percben Kis Ferenc, 65. percben Hajmási, 87. percben Gosztonyi. A nagy melegben lejátszott so­mogyi rangadón nagy iramú, erős mérkőzésen a több helyzetet ki­dolgozó és kihagyó újonc Kaposvölgye egy szép góllal meg­szerezte első győzelmét, és a ve­le járó három pontot. Dr. Lénárd Sándor, az új szponzor jótékony hatása máris látszik a csapaton. Hanusz János: - A megszerzett 3 pont mellett azért volt fontos ez a siker, hogy a csapat önbizalma helyére billenjen. Kenéz István: - Nem az ered­mény, hanem a járási szintű játék miatt szégyenlem magam. __________________ CSUPOR GYULA To vábbi eredmények: Bonyhád-MTE Motim 3-1, Veszprém-Bodajk 0-1, Komló-Aj­ka 1-0, Sárvár-Petőháza 1-2, Tata-PVSK 2-2. A Balatonfüred csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Bodajk 3 2-1 7-26 2. Petőháza 3 2-1 6-46 3. Balatonlelle 3 2-1 4-26 4. Komló 3 2 - - 3-16 5. MTE Motim 3 2-1 5-4 6 Sárvár 3 2-1 5-4 6 7. Bonyhád 3 111 3-2 4 8. Pécsi VSK 3 111 4-4 4 9. Kaposvölgye 3 1-2 1-4 3 10. Táti HAC 2 - 2 - 4-4 2 11. Ajka 3-12 3-51 12. Veszprém 3-12 0-31 13. Balatonfüred 2 - - 2 1-7 0 Hazai győzelem született a somogyi rangadón FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság - Északi csoport Balatoni Vasas-Balatonszárszó 2-2 (0-1) Balatonkiliti, 220 néző. V.: Ballérj. Balatoni Vasas: Németh A., Pá­pai (Bakos), Kanyó, Német Néma A. (Horváth T.), Turcsányi, Tóth T. (Szentgyörgyi), Tóth /., Homola , Németh G., Németh L., Molnár (Tímár). Edző Balassa Ferenc. Balatonszárszó: Kovács, Fehér, SarangS., Ráncsik (Jéger), Föcsök, Végh, Pintér (Fijáth), Balogh P, László, Sarang Zs., Szabó (Balogh G.). Edző: Fijáth János. A szomszédvári örökrangadón kis szerencsével és nagyobb odafi­gyeléssel a hátrom pont is elérhető lett volna. Gólszerzők: Homola, Németh G„ illetve Balogh P., Ba­logh G. Jók: Németh A., Kanyó, Turcsányi, Homola, Németh G„ il­letve László, Föcsök, Fehér. Az ifjúsági mérkőzésen: Balatoni Vasas-B.szárszó 3-1 SZENTGYÖRGYI GÉZA Toponár-Hetes 4-2 (2-1) Toponár, 200 néző. V.: Vass J. Gólszerzők: Hermann 2, Hor­váth Z., Vajda R., illetve Széchenyi ‘ 2. Jók: Hermann, Tóth F„ Horváth Z., Király A., illetve Széchenyi, Fe­hér. Az ifjúsági mérkőzésen: Toponár-Hetes 12-0 BRUNCFIK FERENC B.szemes-Látrány 5-3 (4-2) Balatonszemes, 100 néző. V.: Cseh Zs. Gólszerzők: Kovács Gy. 2, Stefcsik A. 2, Varga T., ül. Salamon, Kasza, Andrasics. Jók: Szentiványi, Stefcsik, Kovács Gy. Demeter F., Vinkler, Nagy G., ill. Kolompár, Brunner, Andrasics, Kasza, Lipcsik. Az ifjúsági mérkőzésen: Balatonszemes-Látrány 17-0 Ságvár-Kéthely 1-1 (0-1) Ságvár, 50 néző. V.: Ferencz N. Gólszerzők: Horváth L. (11-es- ből), illetve Dávid. Kiállítás: Dávid (Kéthely) reklamálásért a 76. perc­ben, Nikula a 84. percben. Jók: A hazai csapatban nem akadt kiemel­kedő teljesítmény, illetve Dávid. Az ifjúsági mérkőzésen: Ságvár-Kéthely 1-2 BALASSA FERENC Orci-B.szentgyörgy 1-7 (1-2) Őrei, 150 néző. V.: Bodor E. Gólszerzők: Téglás, illetve Gyap­jas 2, Gulyás 2, Páli, Fejérvári, Galántai. Jók: Vass Z., Glos, illetve az egész vendég csapat. Az ifjúsági mérkőzésen: Orci-Balatonszentgyörgy 0-6 SZLÁVIK JÓZSEF Kereki-Kaposújlak 1-4 (1-1) Kereki, 120 néző. V.: Révész Gy. Gólszerzők: Király I, Jónás G. (ön­gól), illetve Kaiser Zs., Fazekas Zs., Nagy N. Jók: A hazai csapatban nem akadt kiemelkedő teljesítmény, illetve Kaiser, Nagy N„ Tóth A. Az ifjúsági mérkőzésen: Kereki-Kaposújlak 1-3 kímél károly Mezőcsokonya-Karád Jeans Tex 4-5 (2-1) Mxsokonya, 200 néző. V.: Pecsét I. Gólszerzők: Szilágyi, Gyenesei, Tóth K„ Szilágyi, illetve Sáfrány 2, Komáromi, Gál, Teplán. Jók: Szü- ágyi, Tóth K„ illetve Sáfrány, Komá­romi, Gál, Teplán. Az ifjúsági mérkőzésen: Mezőcsokonya-Karád 3-1 NÉMETH SÁNDOR Balatonboglár-Taszár 6-0 (1-0) Balatonboglár, 300 néző. V.: Ko­vács F. Gólszerzők: Berényesi 3, Csák, Muszti, Molnár. Jók: Berényesi, Csák, illetve Kovács. Az ifjúsági mérkőzésen: Balatonboglár-Taszár 1-4 PINTÉR ISTVÁN A bajnokság állása: 1. Balatonboglár 3 3 - - 19-0 9 2. Balatonszentgyörgy 3 2 1 - 15-27 3. Balatonszárszó 3 2 1 6-2 7 4. Hetes 3 2-1 9-46 5. Kaposújlak 3 2 - 1 10- 6 6 6. Karád 3 2-1 8-15 6 7. Kéthely Jeans-Tex 3 111 5-5 4 Ságvár 3 111 5-5 4 9. Taszár 3 111 3-7 4 10. Toponár 3 1 - 2 5- 7 3 11. Balatonszemes 3 1-2 6-10 3 12. Kereki 3 1-2 5-93 13. Balatoni Vasas 3 - 2 1 2-6 2 14. Őrei 2-11 3-51 15. Mezőcsokonya 2 - - 2 6-9 0 16. Látrány 3 - - 3 5-17 0 Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság-Déli csoport Kadarkút-Somogysárd 3-1 (1-0) Kadarkút, 150 néző. V.: Hegyi A. Kadarkút: Horváth Gy., Gimesi P, Göbölös, ParragA., Brantmüller, Nagy, Lőrincz (Vajda), Rácz F., RáczJ., ParragZs., Révész. Somogysárd: Béteki, Szaka, Bá­li, Vancsula (Pentős Z.), Pentős, Hódos, Kapazics (Duda), Récsei, Székely, Sági, Szabó. A jó iramú mérkőzésen a hazai csapat fokozatosan átvette a játék irányítását. A második félidőben a hazai csapat fölénye gólokban is megmutatkozott. Gólszerzők: Parrag Zs., Rácz J., Rácz F., illetve Szabó. Kiállítás: Parrag Zs. (Kadarkút) a 75. perceben, illetve Fentős Z. 'a 60. percben, Páli A. a 85. percben. Jók: Az egész hazai csapat, illetve Bélteki, Szaka. Az ifjúsági mérkőzésen: Kadarkút-Somogysárd 13-0 NAGY LÁSZLÓ Tapsony-Somogyudvarhely 0-0 (0-0) Tapsony, 300 néző. Posta J. Kiállítás: Bencsik Gy. (Somogyudvarhely) második sárga lap után az 55. percben. Jók: Faggyas, Horváth J., Csizmadia, Szita, Faggyas Zs., illetve Tóth L., Sass K. Az ifjúsági mérkőzésen: Tapsony-Somogyudvarhely 14-1 TÚRI LÁSZLÓ Csököly-Sántos 3-12 (1-6) Csököly, 80 néző. V.: Kálsecz I. Gólszerzők: Törzsök, Vajda, Bogdán, illetve Richter 5, Mészáros 2, Pető J. 2, Molnár 2, Pető Zs. Jók: A hazai csapatban nem akadt ki­emelkedő teljesítmény, illetve az egész vendég csapat. Az ifjúsági mérkőzésen: Csököly-Sántos 4-1 TAKÁCS RÓBERT Inke-Csokonyavisonta 0-0 (0-0) Inke, 200 néző. V.: Harangozó G. Jók: Pintér, Puskás, illetve Lóki. Az ifjúsági mérkőzésen: Inke-Csokonyavisonta 26-1 BERKES TIBOR Nagybajom-Böhönye 5-1 (3-0) Nagybajom, 300 néző. V.: Molnár. Gólszerzők: Göncz 2, Bognár, Horváth G„ Récsei J. Kiállítás: Illés (Böhönye) a 62. percben. Jók: Hor­váth Á., Törő, György Zs., György Z., Horváth G., Récsei J., Göncz, Bognár, Orsós, Gál, illetve Háromi, Kiss, Csikvári. Az ifjúsági mérkőzésen: Nagybajom-Böhönye 5-0 VASVÁRI JÁNOS Kaposmérő-Szulok 2-2 (0-0) Kaposmérő, 300 néző. V.: Dávid R. Gólszerzők: Vida B. 2, illetve Or­sós, Németh. Kiállítás: Bartol (Kaposmérő) a 75. percben. Jók: Vida B„ Link, Hámori, illetve Hémeth N., Németh Zs., Orsós, Ko­rái, Gatda. Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposmérő-Szulok 5-0 PAP LÁSZLÓ Kaposszerdahely-Kutas 4-0 (2-0) Kaposszerdahely, 220 néző. V.: Horváth I. Gólszerzők: Plajbász 2, Czonev, Szüvai. Jók: Takács, Plajbász, Kiss A, Czonev, illetve Csepregi. Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposszerdahely-Kutas 4-0 BELÖVICS EMIL Lakócsa-Tarany 1-1 (0-0) Lakócsa, 100 néző. V.: Béres F. Gólszerzők: Morvái, illetve Ki­rály (11-esből). Jók: A hazai csapat­ban nem akadt kiemelkedő teljesít­mény, illetve Fekete. Az ifjúsági mérkőzésen: Lakócsa-Tarany 2-2 __________________________DARABOS GYÖRGY A b ajnokság állása: 1. Kaposaerdahely 3 3 - - 10- 0 9 2. Nagybajom 3 2 1 - 14-2 7 3. Somogyudvarhely 3 12-7-15 4 Lakócsa 3 12 - 5-3 5 5. Inke -312-3-15 6. Kadarkút 3 12 - 4-2 5 7. Kaposmérő 3 11 18-44 8. Somogysárd 3 1.1 19-64 9. Sántos 3 1 - 2 13-9 3 10. Tarany 3 - 3 -5-53 11. Taksony 3 - 3 - 4-4 3 12. Böhönye 3 1 - 2 3-63 13. Kutas 3 1 - 2 3-83 14. Csokonyavisonta 3 - 2 13-92 15. Szülök 3 - 1 2 3-91 16. Csököly 3 - - 3 6-26 0 Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság Balatonkeresztúr- Balatonmáriafürdő KSE- Balatonföldvár SE 3-1 (1-0) Balatonkeresztúr, 200 néző. V.: Zarka Z. Balatonkeresztúr-Balatonmá- riafürdő KSE: Matucza, Horváth T., Horváth G., Fülöp A., Ölti A., Somogyi Zs., BokorR. (Bíró) (Ölti Sz.), Dunkler (Krénusz), Bakos, Keresztúri, Temecz. Edző: Hor­váth Gábor. Balatonföldvár SE: Krezinger, Volák, Sümegi, Klotz P., Schmidt G. (Niraider), Héjas P., Klotz B., Fönyedi (Gruber), Baumann, Hock (Kurdi), Etnez. Edző: Szil­ágyi Csaba Zsolt. Korai vezetés a hazaiakat za­varta meg és a lelkes vendég csa­pat végig méltó ellenfele volt a ke­resztúriaknak, ám a győzelem egy percig sem forgott veszélyben. Gólszerzők: Keresztúri T., Horváth T., Ölti Sz„ illetve Etnesz (11-esből). Kiállítás: Héjas szán­dékos ütésért a 65. percben. Jók: Keresztúri T., Matucza, Ölti A., Fülöp, illetve Klotz B., Nolák, Sümegim, Etnez. Az ifjúsági mérkőzésen: Balatonkeresztúr- Balatonmáriafürdő KSE- Balatonföldvár SE 3-0 SZABÓ ZOLTÁN Buzsák KSE-Csurgói TC 1-1 (1-0) Buzsák, 220 néző. V.: Szakács Jó iramú küzdelmes mérkőzé­sen a nagy melegben, a hazai csa­pat az első félidőben mutattott já­ték alapján gólókkal győzhetett volna. A második félidőben a vendégek feljavúltak és ki tudtak egyenlíteni. Gólszerzők: Juhász Á., illetve Boros. Jók: Ágoston K., Kmézics, Mezricky, illetve a ven­dég csapatban nem akadt kiemel­kedő teljesítmény. Az ifjúsági mérkőzésen: Buzsák KSE-Csurgói TC 2-1 KESZTYŰS IMRÉNÉ Kaposfői SE-Andocs Jeans-Tex SE 0-0 (0-0) Kaposfő, 100 néző. V.: Babos Cs. Az első órában a játék csak a mezőnyben folyt. A két csapat csak az utolsó negyed órában fut- balozott megye első osztályú szinten. Jók: Á hazai csapatban nem akadt kiemelkedő teljesít­mény, illetve Böhm, Balassa. Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposfő-Andocs Jeans-Tex SE 2-1 ÁBEL MELINDA Tabi VSC-Satelit FC­Somogytarnóca 0-0 (0-0) Tab, 250 néző. V.: Nagy B. Alacsony színvonalú mérkőzé­sen egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. Jók: Grosics, Karsai T„ Molnár A, illetve Már­kus, Juhász Papp T. Az ifjúsági mérkőzésen: Tabi VSC-Satelit FC- Somogytamóca 11-0 PRETZ JÁNOS Lábodi MEDOSZ SE-Petőfi SE Fonyód 1-3 (0-1) Lábod, 200 néző. V.: Juhász L. Küzdelmes helyenként túl ke­mény mérkőzésen a jobb játék­erőt képviselő vendég csapat győ­zelme teljesen megérdemelt. Gól­szerzők: Karsai, illetve Bogdán, Horváth Cs., Kozma. Jók: Csajági, Kovács R„ illetve Borbély, Varga, Horváth Cs. Az ifjúsági mérkőzésen: Lábodi MEDOSZ SE- Petőfi SE Fonyód 3-0 PAPP LÁSZLÓ Felsőmocsolád SE-Öreglaki MEDOSZ SE 3-3 (1-0) Felsőmocsolád, 200 néző. V.: Var­ga L. II. A lendületesen kezdő hazai csapat sok helyzetet kialakított, melyből az első félidőben egyet sikerült kihasználni. A második félidő gyors hazai góllal kezdődődött. Az 53. percben Ko­vács R. (Öreglak) súlyos sérülést szenvedett. Az utolsó percekben a hazai öngól miatt teljesen szét­eset, melyet a rutinos vendégek kihasználtak. Gólszerzők: Rofrics 2, Fodor (11-esből), illetve Gyurkó, Hársházi, Frank. Jók: Rofrics, Szentgróti, Szuh, illetve Kovács R., Kovács T. Az ifjúsági mérkőzésen: Felsőmocsolád SE-Öreglaki MEDOSZ SE 2-0 LADÁNYI ZSOLT Somogyvár KSE-Zamárdi Petőfi SE 1-2 (0-1) Somogyvár, 200 néző. V.: Barna. A közepes színvonalú sportsze­rű mérkőzésen a hazaiak sorra ki­hagyták a helyzeteiket, míg a ruti­nos Zamárdi élt a lehetőséggel és begyűjtötte a három pontot. Gól­szerzők: Dergecz, illetve Milovecz, Magyar Zs. (11-esből). Jók: Der­gecz, illetve Lichtenberger, Magyar. Az ifjúsági mérkőzésen: Somogyvár-Zamárdi Petőfi 10-1 MÓRING JÓZSEF ATTILA Segesd SE-Lengyeltóti VSE Vill- Master 4-3 (0-2) Segesd, 200 néző. V.: Nemes N. A mérkőzés első félidejében megérdemelt két gól előnyt szerzett a vendég csapat. A második félidő­ben a hazai csapat jó játékkal fordí­totta meg a mérkőzést. Gólszerzők: Kulcsár K. 3, Mátés Horváth G. (ön­gól), illetve Somogyi, Sípos. Jók: Pa­tak, Vékony, Kulcsár K„ illetve Bor­bély, Somogyi, Bertus. Az ifjúsági mérkőzésen: Segesd SE-Lengyeltóti VSE Vill- Master 5-3 PINTÉR TIBOR 1. Zamárdi 3 3 - - 7-2 9 2. Kaposfő 3 2 1.-8-47 3. Buzsák 3 2 1 - 4-2 -7 4. Balatonkeresztúr 3 2 - 1 9-2 6 5. Fonyód 2 2 - - 6-3 6 6. Lábodi Medosz 3 2-1 5-3 6 7 Segesd 3 2 - 1 6-5 6 8. Öreglaki Medosz 3 1 1 1 8-7 4 9. Csurgó 3 1114-54 10. Andocs Jeans-Tex 3 1 11 2-3 4 11. Satelit FC 3 11 1 1-2 4 12. Felsőmocsolád 3-125-71 13. Tab 3 -12 1-4 1 14. Balatonföldvár 3 - - 3 4-8 0 15. Somogyvár 2 - - 2 0-5 0 16. Lengyeltóti 3 - - 3 0-7 0 Labdarúgó NB III - Dráva-csoport Szentlőrinc-Barcs 2-0 (1-0) Szentlőrinc, 250 néző. V.: Kör­mendi. Szentlőrinc: Antal, Zámbó, Reich, Kapes, Ambrus (Lakatos), Morvái, Orlovics, Csizmadia, Elmájer, Berkics, Szabó. Edző: Ott József. Barcs: Ádám, Matus, Pancsó, Radovics (Cservölgyi), Zeller, Kolesánszky (Horváth P.), Koleszár (Dani), Varga, Puskás, Gorán, Goják. Edző: Csordás István. Az első félidő 30. perce körül a Barcsnak voltak helyzetei, de ezek sorra kimaradtak, a 43. perc­ben a Szentlőrinc megszerezte a vezetést, a második félidőben tel­jesen a Szentlőrinc irányította a mérkőzést. A játék alapján igaz­ságos hazai győzelem született. Gólszerzők: a 43. percben Szabó 16 méteres lövésből, a 67. percben Lakatos 18 méterről éles szögből. Jók: Lakatos, Szabó, Csizma­dia illetve Puskás, Varga és Zeller. HUSZÁR JENŐ Harkány-Nagyatád 2-2 (0-1) Harkány, 300 néző. V.: Nagy Antal. Harkány: Hercog, Szabó, Ki­rály, Gellén, Czeinger, Honcsicsák (Béres), Burgert, Nagy, Juhász, Makai, Farkas (Bódi). Edző: Úbert Béla. Nagyatád: Pór, Prucsi, Papp Z., Brezoczki (Papp Á.), Pék, Gyaraki, Szigeti, Pókos, Kovács (Prukner), Szabó (Savanyú), Pammer. Edző: Horváth Lajos. Góllövők: Harkány: Honcsicsák 5 m-es fejes, Nagy 15 m-es lövés, Nagyatád: Pék 20 méteres szabad­rúgás, Szigeti 5 méteres fejes. Jók: Gellén, Farkas, illetve Prucsi és Szigeti. Jó iramú mérkőzés, igazságos döntetlen született. Horváth Lajos: - A 90. percben elvesztett két pont rendkívül fájó, a következő mérkőzésen lesz mód a javításra. vukmann László További eredmények: Bóly-Lenti 5-0, Szekszárd-Keszthely 1-0, Dombóvár-Paks 1-2, Lete- nye-Beremend 2-1, Decs-Mo- hács 2-2. A bajnokság állása: 1. Szentlőrinc 3 2 1- 6-1 7 2. UFC Szekszárd 3 2 1 - 3-0 7 3. Bóly 3 2-1 9-56 4. Letenye 3 2-1 5-6 6 5. Nagyatád 3 1 2 - 6-2 5 6. Decs 3 1 2 - 5-2 5 7. Dombóvár 3 111 8-3 4 8. Mohácsi TE 3 111 4-9 4 9. Harkány SE 3 - 3 - 5-5 3 10. Keszthely 3 1-2 3-4 3 11. Barcs SC 3 -.1 2 1-4 1 12. Paksi SE 3-12 4-8 1 13. Beremendi SK 3-12 2-6 1 14. Lenti TE 3 - - 3 2-10 0

Next

/
Thumbnails
Contents