Somogyi Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-23 / 196. szám
2. OLDAL 2001. Augusztus 23., csütörtök Hírek ELHALASZTHATJA néhány hónapra a szlovák kormányból való kilépést a Magyar Koalíció Pártja. Az MKP tudatában van a szlovákiai magyar közösség és Szlovákia sorsa iránti felelősségének, és éppen ezért nem fogadja el, hogy a továbbiakban a statiszta szerepét töltse be Dzurinda kormányában. ROMÁNIA parlamentje nem hivatott a magyar státustörvény megvitatására - jelentette ki Markó Béla. Az RMDSZ vezetője szerint ugyanakkor a román kabinetnek meg kell beszélnie Budapesttel a jogszabállyal kapcsolatos kételyeit. IRREDENTA plakát jelent meg a horvátországi Csáktornyán (Cakovec), a Zrínyi-kastély kapuján. Zágrábi napilapok fényképen is bemutatták a plakátot, amelyen magyarul, angolul, franciául és olaszul olvasható a Hiszekegy irredenta változatának szövege. IZRAELI KATONÁK agyonlőt- tek szerda hajnalban négy palesztint Náblusz közelében. Az összecsapás akkor robbant ki, amikor a hadsereg egyik elit egysége rajtaütött a palesztinokon, akik éppen pokolgépet próbáltak elhelyezni egy zsidótelep közelében. KOSTUNICA PÁRTJA nem kezdeményez bizalmi szavazást a szerb kormány ellen. A jugoszláv elnök szerint másként kell rendezni a szerbiai belpolitikai válságot. WASHINGTON azt fontolgatja, hogy leállítja a nemzetközi pénzalapokon keresztül Oroszország segélyezését, mert ezek a források nem érik el céljukat, vagyis a reformok előrevitelét. ■ FELVESSZÜK A RITMUSÁT $ CIB BANK 7400 KAPOSVÁR, KOSSUTH LAJOS U. 2. TELEFON: (82) 529-090 7570 BARCS, PÓLUS RING BEVÁSÁRLÓKÖZPONT Erkel Ferenc u. l. TELEFON: (82) 565^940 Érvényes: 2001. május 7-étól BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE L*MédM6 Évű kamat, 1M FI lelett (%) (EBKM) 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hét 7,250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8,11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE SBEFMMR 5-11HR 10 M Ft telett Lekötési MA éves tanút (%) EBKM évet kamat (%) E8KM évet kunét (N) EBKII 1 hó 9,500 (9,63) 9,625 (9,76) 9,750 (9,89) 3 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 6 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 12 hó 7,750 (7,86) 7,875 (7,98) 8,000 (8,11) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjáva! megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XUCIassic sávos kamttil: évet kamu (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 2,500 2,56/2,56 100 E Ft—1 M Ft 3,000 3,08/3,08 1M Ft felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) tévaekameW: évet kiméi (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 2,500 2,56 50 E Ft—1 M Ft 6,500 6,79 1M Ft felett 9,500 10,07 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E R) éve* kamat {%) EBKM 1 hónap 9,600 9,73 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2003 kötvény (min. 10 E R) évet kamat (%) EWT 1 hónap 9,750 9,75 3 hónap 8,500 8,50 6 hónap 8,500 8,50 12 hónap 8,000 8,00 *Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. HTELEK Érvényes: 2001. június 1-jétől Magánszemélyek részére évet kamat (%) Folyószámlahitei 20,00 THM: 22,67-29,34% 1 évre, hó végi kamatfizetéssel Betétórzó hitel 15,00 THM Betétórzó hitelnél: 16,51% 1 évre, 300.000 Ft-ra, negyedéves kamatfizetéssel Betétórzó folyószámlahitelnél: 16,31-16,73% 1 évre hó végi kamatfizetéssel Lombardhitel 18,00 THM: 20,821 évre, negyedéves kamatfizetéssel ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 15,50- egyéb célú hitel kamata 18,00 THM: 20,54-24,61%, 1-10 éves futamióóre CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,70 5 éves kamatperiódus 10,90 CIB Új Otthon hitel 6,75 CIB Személyi kölcsön 23,00 THM: 27,87-37,76%, 1-5 éves futamidőre Éve* kernel {%) HUFprimerate 13,25 CIB^0640 242242 Kezdődik a fegyverbegyűjtés Az Észak-atlanti Tanács felhatalmazása alapján a NATO európai haderőinek főparancsnoka utasítást ad ki a macedóniai albán felkelők fegyvereinek begyűjtését célzó műveletre. Brüsszel A döntést bejelentő sajtóértekezletén Robertson NATO-főtitkár közölte: a jövő hét elején megkezdődhet a Hatékony begyűjtés fedőnevű művelet. A szövetség összesen mintegy 3500 fős kontingenst vezényel a helyszínre a feladat végrehajtására. Az alakulatok 400 fős előőrsének egységei a múlt hét vége óta folyamatosan érkeznek Szkopjéba, hogy a macedón főváros melletti repülőtérnél berendezzék a művelet főhadiszállását, és megtegyék a szükséges technikai előkészületeket a kontingens többi részének a fogadására. Szakértők egyelőre csak találgatják, hogy mennyi fegyver begyűjtésére lehet számítani. NATO-illetékesek úgy fogalmaznak, hogy „ésszerűen elvárható” mennyiségű harceszközt kell be- gyűjteniük. A Hatékony begyűjtésre harminc napot szánnak, s a feladatot Robertson szerint az „alaposan átgondolt tervek alapján” ennyi idő alatt végre is lehet hajtani, mert a művelet a felkelők által önként leadandó harceszközök begyűjtésére korlátozódik. A NATO-főtitkár történelmi jelentőségű lépésnek nevezte az akció megindítását, emlékeztetve arra, hogy júniusban Trajkovszki macedón elnök kérte az észak-atlanti szervezet segítÖrülnek a macedón fegyveres erők a NATO-bejelentésnek FOTÓ: EUROPRESS/EPA ségét országa békéjének és stabilitásának helyre- állításához. A most hozott döntés kockázatokat is rejt magában - ismerte el a főtitkár a tagországok mégis a csapatok kivezénylése mellett döntöttek, mert ennek híján a kockázatok még nagyobbak lettek volna. ■ Ukrajna tíz éve független FOTÓ: EUROPRESS/EPA KlJEV Pénteken lesz tíz éve, hogy az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság legfelsőbb tanácsa döntést hozott az ország függetlenné válásáról. Kijev nagyszabású beruházásokkal, fényes rendezvényekkel készül az évforduló megünneplésére. Korántsem nyilatkoznak kedvezően a tíz év mérlegéről az ellenzékiek és a politológusok, s a vitákon erősen érződik a jövő márciusi parlamenti választások előszele is. A közvéleményt pedig változatlanul inkább a vasárnapi donyecki bányaszerencsétlenség következtében eltűnt tíz bányász sorsa foglalkoztatja. Kedden húsz, szerdán tizenöt bányászt temettek el, csütörtökön pedig két áldozatot helyeznek örök nyugalomra. Ilyen - vidámnak nem mondható - hangulatban ülésezett tegnap a kijevi parlament a függetlenség kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából. A honatyák a világ parlamentjeihez intézett üzenetükben hitet tettek a parlamentarizmus és a demokratikus társadalom elveinek megszilárdítása mellett. Iván Pljuscs kitért a fiatal állam gazdasági és szociális nehézségeire, a csernobili katasztrófa következményeire, az élet- színvonal visszaesésére, a bürokráciára és a korrupcióra. Gyászolják a szerencsétlenül járt bányászokat Az ünnepi ülés után a képviselők „családi fotóra” a parlament főbejárata elé vonultak, ahol a szakadó eső ellenére reggel óta kitartó kis számú, de annál hangosabb tüntető füttykoncerttel, „a nép árulói” felkiáltással fogadta a honatyákat. „Le Kucsmával!” „Szégyen!” - skandálta a szovjet zászlókkal, jólétet sürgető transzparensekkel várakozó mintegy száz tüntető - többségükben idős emberek - Leonyid Kucsma, a kormány és a parlament vezetőinek megjelenésekor. Az idős emberek alacsony nyugdíjból tengődnek, arra sincs pénzük, hogy elutazzanak hozzátartozóikhoz. Sokan fogalmaznak úgy, hogy számukra a függetlenség nem ünnep, hiszen sokkal rosszabbul élnek, mint a Szovjetunió idejében. Bőven van még nehézség, mint ahogyan erre Leonyid Kucsma is rámutatott újságíróknak nyilatkozva, a parlamentben megnyitott kiállítás megtekintésekor. Az elnök a függetlenség legfőbb vívmányának azt nevezte, hogy „Ukrajna létrejött mint állam, s ezt a tényt a világon senki sem vonja kétségbe”. Tíz év alatt nem tudtuk létrehozni azt a politikai struktúrát, amely nemcsak deklarálná az államiság elveit, de annak alapján is állna és járna el - fogalmazott Kucsma, s hozzáfűzte: ilyen rövid idő alatt nem lehet olyan demokráciát felépíteni, mint amilyen hosszú évek óta létezik a Nyugaton. _______________■ ÁL LÁSPONT KERCZA IMRE Mély a szántás Agrárprogramot készít a kisgazdapárt. A tervezet 50 gépelt oldal. Tetemes. Mármint a papír mennyiségét tekintve. A tartalmát egyenlőre csak a beavatottak ismerik. A legáltalánosabb gazdaságpolitikai célokról azonban született már néhány mondat a nyilvánosság számára. Ezek azonban inkább nevezhetők politikai nyilatkozatnak, és nem logikailag ösz- szetartozó szakmai tanulmánynak. Nem létező intézmények - például a Magyar Gazdabank a mezőgazdasági finanszírozásra - felállításáról irreálisan alacsony kamatozású és hosz- szú futamidejű hitelekről szól a tervezet. Meg gabonafelvásárlási áremelésről és természetesen a múlt ostorozásáról. Például arról, hogy a rendszerváltást követően csak egy évig volt az agrártárcának valódi kisgazda vezetője (nem lehet itt másra gondolni, mint Nagy Ferenc Józsefre), azt követően pedig csak mű kisgazda miniszterek következtek, majd a szocialista kormányzás. A program - legalábbis a külső szemlélőnek úgy tűnik - elkésett: az elmúlt három esztendőben kisgazda miniszter, maga a párt elnöke ült az agrártárca bársonyszékében. Beutazta a világot, piacot keresett és talált a magyar agrártermékeknek, virágzó mezőgazdaság képét rajzolta fel, s közben nem történt más, mint egy működő gazdaságot vergődő gazdasággá alakítottak át. Mindez természetesen a kisgazdapárt felelőssége, mert az övék volt az agrártárca. Az embernek most az az érzése, hogy mindaz, ami eddig történt, megalapozott agrárprogram nélkül valósult meg. Vagyis a kapkodás volt a jellemző a tárca munkájára, és az éppen időszerű áramlatnak megfelelően alakították a magyar mező- gazdaság jövőjét. Sokba került, sokba kerül ez az országnak. Ha a gazdaság valamelyik ágazatának, akkor a mezőgazdaságnak valóban nyugalomra, biztonságra van szüksége. Meg folyamatosságra az agrárpolitikát illetően. A mélyszántás csak ősszel jó a talajnak. A gazdaságnak azonban nem, mert felforgat mindent, s utána hiába jön a téli fagy, amely a rögöket is hivatott eltüntetni. TORONYI ATTILA Álom és ébredés „Mindenkinek van egy álma”. A táncdalénekesnőnek épp úgy, mint a lottószelvény kitöltőjének, a koldusnak és a királyfinak. A politikusoknak pedig kiváltképpen. Európa mai képét, szövetségi rendszerét elsősorban az a vízió alakította, hogy soha többé ne legyen háború; fogjon össze a két fő ellenség, a francia és a német. Mi magyarok meg azon ábrándoztunk, hogy egykor majd inkább a Nyugathoz, mint a Kelethez tartozhatunk. Merész, sokak számára lidérces ábrándozás volt ez. Ma, ha elmegyünk az 1989. augusztusi páneurópai piknik helyszínére, Fertőrákos közelében táblát látunk. Piros-fehér- zöld mezőben ezt olvashatjuk: „Álomhatár”. Sehol a szögesdrót, a fegyveresek, a kutyák. Gondolta volna bárki is tizenkét _ éve, hogy most már belátható időn belül az EU tagjai lehetünk? Ébren is lehet álmodni. Világkiállításról, autópályákról, stadionokról, olimpiáról. Azzal mindenki egyetért, hogy kár hiú ábrándokat kergetni; arra csak ráfizethetünk. Ostrom és megszállás követte az országgyarapító törekvéseket, eladósodás és csőd az elhibázott szocialista gazdaságpolitikát. Jó tíz éve azonban megtanultunk álmodni is. A Hungaro- ringben sem hittek sokan; „ráfizetéses” - mondták az ellendrukkerek, s nem bánták volna, ha a Forma-1 vándorcirkusz összecsomagol, és nagy ívben elkerüli Mogyoródot. A miniszterelnök nagy álma, hogy a millennium ne lezárjon, hanem elindítson valamit. Pályázzuk meg a 2012. évi olimpiát, és a négy évvel korábban megrendezendő labdarúgó Eu- rópa-bajnokságot! Sokan felsóhajtanak: megvalósítható, nem túl nagyra törő ez az elképzelés? Képes a magyar társadalom, a gazdaság, hogy felkészüljön ilyen óriási kihívásra? Vereségeinket, kudarcainkat ismerve nem indokolatlan a fanyalgás, az ódzkodás. Elvégre elmaradt a világkiállítás 1996-ban, sikertelenül pályáztunk a 2004. évi foci vb-re. Ám mindez nem ok arra, hogy most már semmit se próbáljunk meg. Hátha megint egyszer kellemes lesz - nemcsak az álom, hanem utána az ébredés is. A Kurszk-művelet a világhálón Szegény osztrákok Reformra szorul a szociális segélyezés Moszkva Az egy évvel ezelőtt elsüllyedt és fölrobbant orosz katonai tengeralattjáró, a Kurszk kiemelési munkálatairól internetes weboldalon www.kurskl41.org - tudósít az orosz kormány. Az angol nyelvű oldal a mentés legfrissebb fejleményeit ismerteti, és mutatja a most is viharos Barents-tengeren. A tengeralattjárón tavaly augusztus 12-én bekövetkezett robbanásban száz- tizennyolcan vesztették életüket, többségben fiatal, sorállományú haditengerészek. Az internetes oldal a moszkvai kormány tájékoztatási szolgálata, az Intyerfaksz hírügynökség és az ŐRT állami televízió összefogásával jött létre, és független szakértők is elmondhatják véleményüket. Otthon és külföldön kezdettől fogva keményen bírálták az orosz kormányt, amiért eleinte elhallgatták a Kurszkon történteket. A számítógépes világháló www.strana.ru oldalán a kiemelési munkálatok legfrissebb hírei is olvashatók. Megtalálható a szerencsétlenségről szóló eddigi valamennyi híradás és hivatalos állásfoglalás is - időrendi sorrendben. A „legénység” címszó mögött az áldozatok névsora és az elhunytak fényképe látható. A tengeralattjáró belsejéről készült felvételek és egyéb illusztrációk immár ugyancsak nyilvánosak. Egy háromdimenziós modell segítségével valós idejű tájékoztatást kaphatunk a Kurszk-művelet részleteiről. (kulcsári Becs A gazdag Ausztriában sem ismeretlen a szegénység. Egy nemrég nyilvánosságra hozott tanulmány szerint az elmúlt négy évben az osztrákok ötödé küzdött anyagi gondokkal. A Tizenötök közössége célul tűzte ki a szegénység és az elszegényedés elleni küzdelmet, és viszonylagos sikerrel meg is valósítja. Az Európai Unió minden tagállamának kötelessége, hogy időről időre beszámoljon a szegénység és a szociális kirekesztettség elleni cselekvési terv végrehajtásáról. Ausztriában 900 ezer személy alacsony jövedelműnek számít; 340 ezret pedig létbizonytalanság fenyeget, mert az európai uniós normák alapján szegénynek számít. Szakértők szerint a családi juttatásokat arányosabban kellene „teríteni”, a szociális segélyezés rendszere pedig reformra szorul a szomszédos országban. Az érintettek 46 százalékát egy éven belül ki lehetne emelni jelenlegi helyzetéből, ha megtanítanák őket a felkapaszkodásra. A veszélyeztetett társadalmi csoportokhoz sorolják az önálló jövedelem nélküli, gyerekeiket egyedül nevelő nőket, férfiakat, a tartós munkanélkülieket, az Ausztriában élő, nem EU-pol- gárokat és a magukra maradt nyugdíjasokat. Bécsi sajátosság: miközben a legtöbb európai nagyvárosban egy-egy körzetben élnek a szegények, az osztrák fővárosban viszonylagos szétszórtságban. _______________________15J=1 VI LÁG TÜKÖR