Somogyi Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-11 / 187. szám
2001. Augusztus 11., Szombat Hétvége 9. OLDAL Megbocsátani lehet, de felejteni azt nem „Maguk kulákoknak és osztályellenségeknek a gyerekei! Golyót érdemelnének, de a Magyar Dolgozók Pártja és a Néphadsereg megkegyelmez, s megtanítja magukat dolgozni. Jegyezzék meg, hogy maguk felé nekünk nem kell elszámolnunk!” Ezzel az idézettel kezdődött a munkaszolgálatosok taszári megemlékezése. Az ötvenes évek munkaszolgálatosai azért gyűltek össze nemrégiben a taszári bázisreptéren, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek. Felidézték azt a sötét korszakot, melyet a kitelepített szülők, elbitorolt vagyon és a kínkeserves munkaszolgálat emléke kísér. Kevesen tudják, hogy a taszári reptér egy részét is a somogyi munkaszolgálatosok építették. Az ünnepség résztvevőit autóbuszokkal vitték végig a felszálló- és leszállópályák között, s néhányan még az egykor szálláshelyükként szolgáló magtárt is fölismerték. Az eseménynek otthont adó bázisreptéren Gobányi Sándor alezredes is jól ismeri az építkezésre kénysz- erített alakulat történetét.- A légierő újjászervezését az ötvenes évek elején kezdték az időszerű kormányhatározatok szerint. Ezzel együtt megindult az új magyar légierő bázisainak a kiépítése. Ezt az akkori katonai vezetés - nyilván a politikai vezetés támogatásával - úgy oldotta meg, hogy úgynevezett építőalakulatokat hozott létre, s ezeket munkaszolgálatoknak nevezte el. Ezeket a fiatal hadköteleseket a behívóparancs alapján besorozták a katonai alakulatokba, ott zászlóaljakba szervezték, és „politikailag megbízható” szakemberek irányításával végeztették velük a feladatokat, a gyalogmunkától a mérnöki teendőkig. Azok, akik egészségi állapotuknál fogva az ünnepségen még jelen lehettek, a MUSZ 51-56. ma is élő képviselői, ők végezték Taszáron ezt a munkát. Közös jellemzőjük az volt, hogy akkor politikailag megbízhatatlanok voltak, s így az új világháborúra készülő, politikai feszültségekkel terhes légkör áldozataivá váltak. Barkóczy Gellert kisgazda ország- gyűlési képviselő azért került közéjük, mert az apja egykor a kereszténydemokraták országgyűlési képviselője volt.- Az ötvenes években ennyi éppen elég indok volt a megtorlásra. Azt az időszakot úgy kell elképzelni, hogy mikor édesapám a parlamentbe tartott, végig követték a detektívek, a buszon és a vonaton is. Osztályidegennek és kuláknak mondtak bennünket, s huszonegy évesen egy megbízhatatlan család sarjaként kerültem a taszári munkaszolgálatba. Egy magtárban szállásoltak el bennünket, mintegy kétszázunkat zsúfoltak össze. Olyan katonaruhákat kaptunk, amiket még csak ki sem mostak, így némelyiken a háborús vérfoltok éktelenkedtek. Éjjel vagonpakolás volt a munka, reggel pedig már mentünk a repteret építeni. Alig aludtunk abban az időszakban; csak a negyedosztályú étkeztetés idejére hagyhattuk abba a munkát. Barkóczy Gellért szerint a fizikai megsemmisítésen túl főleg lelkileg volt nehéz elviselni a terrort. Folyamatosan éreztették az „osztályidegen” fiatalokkal, hogy másodosztályú állampolgárok.- Azt is jó párszor a fejemhez vágták, hogy időközben apámat becsukták; az volt ellene a vád, hogy a tengődi állami gazdaságban „megfertőzte az állományt”. Huszonnyolc hónapig voltam munkaszolgálatos, ez idő alatt végigrobotoltam az egész Dunántúlt. Voltam Nován, Csopakon, Nagyatádon, Pécsen, Komlón, Kaposváron és Budapesten is. Mikor leszereltem, még nem lett vége a megpróbáltatásoknak, hiszen a gyermekeim sem tanulhattak tovább, hiába voltak kitűnő tanulók. Egészen fiatal korom óta tudom, milyen érzés egy politikai rend kiszolgáltatottjának lenni. Szőcs Zoltán is hasonlóképpen élte meg azokat az éveket. S negyven év elteltével is volt ereje hozzá, hogy megszervezze a munkaszolgálatosok évenkénti megemlékezéseit, amelyeket néma vigyázzállással kezdtek, tisztelegve az elhunytak emlékére.- Az én történetem akár átlagosnak is mondható. Apám csendőr volt, s ez bőven elég indok volt ahhoz, hogy munkaszolgálatra vigyenek. Én azonban a mai napig büszke vagyok arra, hogy apám csendőrként szolgált. Szolnokon kezdtem a munkaszolgálatot huszonegy évesen. Utána a dorogi bányában dolgoztunk, egy elég furcsa időszakban. Akkor már a Nagy Imre-féle kormányprogram volt érvényben, azaz megszűntek a kitelepítések és az internálások, csak rólunk feledkeztek meg. Pontosabban: eldugtak bennünket a bányába, hogy ne legyünk szem előtt. Budapesten voltam vízveze- ték-szerelő, ugyanis a bevonuláskor kellett valami szakmát mondani, s előtte Kaposváron érettségizett segédmunkásként villany- és vízvezeték-szerelők mellett dolgoztam. A fővárosban aztán alaposan megkeverték a „bandát”, nehogy véletlenül is veszélyesen összeszokjon Szőcs Zoltán úgy emlékszik, a nehezebb helyzetekben csak a humor segített. Sosem felejti el, mikor egy Hunyadi László nevű „muszos”-t kerestek, s valaki beszólt a sorokból, hogy már lefejezték.- Budapesten történt az is, hogy egyszer nagy ribillióval fogadtak a társaim, mert elAz ötven évvel ezelőtti meghurcoltatásokra emlékeztek a taszári munkaszolgálatosok terjedt a leszerelés híre. Mivel orvosok is megjelentek a táborhelyen, nem nagyon hittem benne, s igazam lett. Elmondták a tábornokok a szokásos szöveget, hogy bajban van a népgazdaság, kevés a szén, és elvárják, hogy önként jelentkezzünk munkára, így kerültem a bányába, ahol szerencsére sikerült megúsznom a szénfejtést, mert írnoknak neveztek ki. Mikor leszereltem, könyvelőként tudtam elhelyezkedni egyik barátom s egykori iskolatársam jóvoltából. Ötvenhatot is neki köszönhetően úsztam meg, mert a nagy nekibuzdulás előtt levitt egy pincébe, s abból többnapos ivászat kerekedett. így nem voltam tevékeny résztvevője a forradalomnak, de utána is sokszor a fejemhez vágták, hogy muszos voltam. Egész életemben bélyegként viselem, mind a mai napig. Az igazsághoz, sajnos, az is hozzátartozik, hogy sem az MDF, sem a mostani kormány nem szavazta meg a rehabilitációnkat sem erkölcsi, sem anyagi értelemben. A MUSZ 51-56. elnöke ezt azért furcsállja, mert minden környező országban kaptak valamilyen kárpótlást az egykori munkaszolgálatosok.- Itt, Somogybán legalább annyi történt, hogy - tekintettel a taszári bázis építésére - Kiss Benedek Sándor alezredes, a bázis parancsnoka bajtársként fogadott bennünket, s megengedte a „muszosok emlékünnepségét”, így legalább megnézhettük azt a magtárt, ahol éjszakánként összezsúfolódtunk, hogy aztán reggelre a kifutópályán anra ébredjünk, hogy a néphadsereg bennünket dolgozni tanít. TAKÁCS ZOLTÁN „Erős várunk a nyelv” (Kosztolányi) Tud és bír „Bírom végre Juliskámat, Mindörökre bírom őt, Az enyémnek vallhatom már Isten és világ előtt.” - írja Petőfi 1847 májusában. Egy 1848. szeptember végén keletkezett versét pedig így kezdi: „Tudod, midőn először ültünk E tó fölött e fák alatt? Röpül a gyors idő fölöttünk, Azóta két év elhaladt.” Vajon helyesen használta nagy költőnk a két igét két különböző versében? Bizony helyesen! Valójában e két versrészlet alapján is kiválóan rá lehetne mutatni a „tud” és a „bír” ige helyes használatára, de hívjuk segítségül a Magyar értelmező kéziszótárt! A „bír” szónál - Petőfi verséhez illően - ezt találjuk: Magáénak mondhat valakit, valamit. Például: Bírja valakinek a szívét: szerelmét amaz is viszonozza. Valóban Petőfi ekkor már megbizonyosodott arról, hogy Júlia is szereti őt. A másik versben a „tud” bizalmas szóhasználatban annyit tesz, mint „emlékszik valamire”. A hétköznapi életben mi is használjuk üyen értelemben: Tudom, nagyon szép idők voltak azok! Vagy: Tudom, apám akkor azt mondta... Elég gyakran vannak azonban olyan esetek, amikor a két igét helytelenül használják. Ez a megállapítás elsősorban a „bír” igére vonatkozik, amit sűrűn használnak a „tud” ige helyén. Nézzünk néhány példát: Ezt a nehéz példát nem bírom megoldani! Helyesen: Ezt a nehéz példát nem tudom megoldani! Vagy: Ilyen nyári melegben a szalmonella meglepően nagy mértékben bír az ételekben szaporodni. Helyesen (de természetesen csak nyelvileg): ...meglepően nagy mértékben tud az ételekben szaporodni. Ezt az éktelen hangzavart nem bírom sokáig elviselni. Helyesen: Ezt az éktelen hangzavart nem tudom sokáig elviselni. Mikor használjuk tehát a „bír” igét?: 1. Képes tartani vagy vinni valamit: Nem bírja a csomagot. Alig bírja a fejét, karját. Jó erőben van: jól bírja magát. 2. Képes elviselni, elszenvedni valamit: Jól búja az italt. (Sokat ihat, mégsem árt meg neki.) Az argó nyelvrétegből: Szeret, valakit, amely így hangzik: Bírom a séró- dat! A nagy dumás srácokat bírom. Esetleg Nem bírom a szövegedet. 3. Különféle kifejezésekben: Bírja cérnával. (Van türelme hozzá.) Nem sokáig bírja már. (Hamarosan meghal.) Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. (Ha többen versengenek valaminek a megszerzéséért, általában az erőszakosabb, az erősebb győz.) 4. Valakit valamire rávesz: Az ügyész vallomásra bírta a tanút.' 5. A régies vagy az irodalmi nyelvben: Birtokol valamit, magáénak mondhat valakit vagy valamit. Petőfi fent idézett versében erre már találtunk példát. A költő valóban bírta Júlia szívét. E sorba illik a sajtó nyelvéből vett példa is. A képviselő nagy befolyással bír. (A képviselőnek megvan ez a képessége.) 6. Ritkábban használt kifejezésben: Bírja a szuahéli nyelvet. (Ért és beszél szuahéliül.) A „tud” ige használata ennél sokkal szélesebb körű. Ezeknek a felsorolása helyett inkább lássunk néhány tipikusnak mondható mondatot: En tudom, hogyan történt. Semmit .sem tudsz rólam. Tudsz egy jó fodrászt? Ő aztán tudja mit beszél! (Tisztában van jelentőségével.) Tudod mit!? (Figyelj csak, van egy ötletem!) Tudja a szerepét. Tud zongorázni. Tud olaszul. Tudja a tisztességet. Nagyon tud ez a lány! (Nagyon ért hozzá.) Már tud járni a baba. Nem tud szervezni. Nem tud korábban jönni. Végül egy tanács: Ha egy mondatban „bír” helyett könnyedén - az értelem veszélyeztetése nélkül - lehet a „tud” igét használni, akkor tegyük meg! Vagyis ahol csak lehet, a „bír” helyett használjuk a „tud” igét! MIHÁLYFALV1 LÁSZLÓ f Gyermelyi Tésztajárat v a Gyermelyi Tésztajárat az ajándékok A Gyermelyi tészta a kedvence? Akkor nekünk Ön a kedvencünk. És most ajándékkal szeretnénk kedveskedni kedvenceinknek. Ha a Gyermelyi Tésztajárat látogatásakor öt csomag tésztát vásárol, biztosan megkapja a Gyermelyi kötényt, levesesbögrét vagy konyhai szettet. Ráadásul ha az öt csomag közül legalább egy Gyermelyi durum tészta, akkor egy zöldséges, háromszínű tésztával is meglepjük. Ajándékaink átvehetők: * augusztus 13-án 13 és 18 óra között Siófokon, a Sió Áruháznál • augusztus 14-én 13 és 18 óra között Szántódon, a Tempó Áruház előtt Programajánló Középkori hétvégét tartanak ma a bonnyai Somogy Kertje Üdülőfaluban. A programban játékos vetélkedő, királylány megmentése szerepel. A nap végén a résztvevők tizenhat fogásos vacsorán vehetnek részt. Ma (szombaton) és vasárnap hatodik alkalommal rendezik meg a Koppányvölgyi Napokat Törökkoppányban a sportpályán. Ma 10 órától a tabi amatőr autósklub rendez találkozót, délután 16 órától pedig négy együttes részvételével tartják meg a rockfesztivált. Este utcabálra várják a fiatalokat. Vasárnap délelőtt Ender Arat török nagykövet és Körösi Orsolya, a NKÓM helyettes államtitkára mond beszédet a Gül baba tér és szobor avatásán, majd a Hadtörténeti Múzeum Vándorkiállítása nyílik. ■ Oktatási társulás Lengyeltóti Tíz település pedagógusainak a kezdeményezésére Lengyeltóti székhellyel társulást hoztak létre az önkormányzatok a pedagógiai szakmai szolgálatra Az oktató-nevelő munkát segítő pályázatok elkészítésében, a tanárok továbbképzésében lesz feladata annak az oktatási társulásnak, amelynek szerződését tíz iskolafenntartó önkormányzat polgármestere írta alá tegnap. A társulás központja Lengyeltóti, és a balatonfenyvesi, balaton- földvári, buzsáki, hácsi, osz- topáni, somogyjádi, somogyvári, szőlősgyöröki és a taszári tanárok is igénylik a pedagógiai szolgáltatást. A szakmai munkát Jakodáné Jendrek Zsuzsanna közoktatási szakértő segíti. Mint elmondta, már az idén is együttműködtek a pedagógiai programok és a kerettantervek készítésében. És pályáznak állami pénzek, bevonására. G..M. Sajátosan magyar jelenség volt az ún. „munkaszolgálat" intézménye. Az állam 1941 - 1942-ben több tízezer magyar zsidót vezényelt fegyvertelenül a frontra. Az embertelen körülmények és a keretlegények brutalitása következtében - különösen az 1943. januári voronyezsi áttörés után - a munkaszolgálatosok tömegesen pusztultak el. A vészkorszak végén, az ötvenes években is fennmaradt a magyarországi munkaszolgálat. Ekkor az „osz- tályidegeneket" vagy leszármazottaikat - főként a fővárosból és a nagyobb városokból - a nyugati országhatárra hajtották. Az embertelen gyalogmenet után még nagyobb megpróbáltatás, kényszermunka várt rájuk.
