Somogyi Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-11 / 187. szám

4. OLDAL MEG Y E I KÖRKÉP 2001. Augusztus 11., Szombat Benzin robbant a műhelyben Kaposvár Tegnap reggel robbanás hangja rázta meg Kaposvá­ron a Losonc utcát és kör­nyékét. A szomszédok állítá­sa szerint hatalmas durranás hallatszott, majd füst szállt fel. A füstoszlopot egy közel­ben járó rendőrjárőr is ész­lelte, és a helyszínre sietve értesítette a tűzoltókat és a mentőket. A garázsban két fiatalember tartózkodott a robbanás pillanatában, és sérülten futottak az utcára. Ott a szomszédok elsőse­gélyben részesítették őket, pár percen belül pedig már a mentőautók is odaértek. A kiérkező tűzoltók poroltóval fékezték meg a lángokat.- Az előzetes vizsgálatok szerint egy oldalára fordított autóból folyt ki a benzin - mondta Rajnai Zsolt tűz-' oltóparancsnok. - A két fiatalember épp a reggeli munkakezdéshez készülődött: a helyiségbe lépve áram alá helyezték a berendezéseket. Az aknába folyt benzin vélhetően a kompresszor szikrájától robbant be. Szakértők bevonásával vizsgáljuk majd az ügyet, várhatóan egy-két hét múlva lesz végleges eredmény. A baleset időpontjában a ház és a garázs tulajdo­nosa nem volt otthon, a körülményeket vizsgálva azonban a rendőrök őt is meghallgatták. A tulajdo­nos lapunk kérdésére elmondta: ő kölcsönadta a két férfinak az épületet. Mivel nem tisztázott, hogy Taszár helyett Tuzla a központ A magyar alkalmazottak létszáma nem csökken drasztikusan Késik Nagyatádon a fizetés Hírek SZÁZ ÉV VADÁSZAI. Tegnap került ki a nyomdából a Száz év, száz vadász című album, amiben Keszthelyi Jenő intarziaportréi­hoz 24 neves mai vadász írt élet­rajzot, köztük több somogyi szakember is. A bevezető tanul­mány és a szerkesztés Békés Sán­dor munkája. A somogyi olvasók, vadászok augusztus 25-én, a nagysalléri vadásznapon lapoz­hatják először az albumot, (száj ÉGETT AZ AVAR. Tegnap Bar­cson és Ötvöskónyiban mintegy 200 négyzetméter, Kürtöspusz­tán harminc hektár, Kőröshe­gyen két hektár avar és tarló égett. Somogyegresen tízhektár­nyi tarló és húsz körbála vált a lángok martalékává, Csiszta- pusztán pedig mintegy harminc hektár nádas, (száj TÁMOGATÁS. Valamennyi nappali tagozatos helyi tanuló­nak beiskolázási segélyt biztosít a bolhási önkormányzat immár tíz éve. A hatvan-hetven érintett diáknak mintegy háromszázezer forint támogatást nyújtanak. A fe­jenkénti csaknem 4000 forintból füzeteket, táskát és írószereket vásárolhatnak az iskolások. Akik augusztus 10-én jogosultak a ki­egészítő családi pótlékra, szep­tember 2-án újabb négyezer fo­rintot kaphatnak az államtól, (vtj FELÚJÍTÁS. Önerőből újította fel a zselickislaki önkormányzat a polgármesteri hivatal épületét és a kultúrházat. Ez utóbbinak kicserélték a teljes elektromos hálózatát. Az önkormányzat épületének a belső falait festet­ték, az ajtókat és ablakokat má­zolták. A halaszthatatlanná vált felújítás félmillió forintba a került, (szk) ____________■ A Lengyeltóti és Vidéke ÁFÉSZ eladásra meghirdeti az alábbi ingatlanokat:- Lengyeltóti, Kossuth L. u. (volt műkőüzem), 80 m2 iroda, 300 m2 üzemcsarnok- Lengyeltóti, Tüzép-telep 10 tonnás hídmérleggel, raktárépületekkel Bérleti üzemeltetésre:- V. sz. Italbolt Lengyeltóti, Kossuth L. u. 34. sz. 60 m2- üzlethelyiség, felújított állapotban Lengyeltóti, Rákóczi u. 4. sz. 45 m2 Részletes felvilágosítást az ÁFÉSZ elnökhelyettese ad személyesen: Lengyeltóti, Bem u. 2. vagy telefonon: 85/530-006 Taszár Hivatalosan már augusztus 2-án megszűnt az Egyesült Államok Hadseregének Taszári Támoga­tó Egysége. Helyét a Taszári Te­rületi Támogató Csoport vette át tegnap ünnepélyes keretek kö­zött. A váltás nemcsak az ameri­kai hadsereg, hanem a kiszolgá­ló Brown and Root és rajta ke­resztül a magyar dolgozók életé­ben is változást jelent. William C. Haass ezredes - mint utolsó parancsnok - tegnap ünne­pélyes keretek közt végleg bevon­ta a taszári támogatóegység zász­laját, és átadta a parancsnokságot Egységtörténet James G. Erbach őrnagynak, aki viszont a támogatócsoport első pa­rancsnoka. A változást az indokol­ta, hogy a támogatóegység köz­pontja véglegesen Tuzlába költö­zik, így Taszárra már nem hárul akkora feladat, mint az elmúlt években.- Mintegy 120 fős csoport ma­rad Taszáron, köztük katonák, ci­vil alkalmazottak és a Brown and Root emberei - mondta William C. Haass a Somogyi Hírlap kérdésé­re. - Taszár szerepe azonban nem változik, ugyanazokat a feladato­kat látja el, mint eddig: minden té­ren gondoskodik a Balkánon szol­gáló katonákról. Mivel azonban Tuzlában lesz a központ, ide keve­sebb ember kell. Nem várható ugyanakkor ilyen mértékű csök­kenés a Brown and Root állományában, úgy számoljuk, ott mintegy 8 százalék­kal kell kevesebb dol­gozó, mint eddig, szemben a katonai létszám 50 százalé­kos csökkentésével. Németországból Tuzlába közvetlenül szállítják ugyan a szükséges anyagokat, de ezek egy része Taszáron át megy tovább, így a létszám- csökkentéssel, illetve átcso­portosítással egy időben új dolgozókat is vesznek föl új feladatokra. A leköszönő és az érkező pa- rancsnokot Bennie E. Williams dan­dártábornok köszöntötte. Beszédében nemcsak az amerikai kato­nák munkáját méltatta, ha­nem külön ki­emelte és meg­köszönte Ma­gyarország és Taszár részvételét is a boszniai bé­kefenntartó misszióban. Mint mondta:Taszár stratégiai szerepet kapott, és a jövőben is számítanak a magyarok együttműködésére, v.o. Nagyatád Bérükért és munkájukért aggódnak a nagyatádi Industrie Elektrik Kft dolgozói. Péntek délután hosszú várakozás után csak a munkanapo­kat igazoló bérpapírokhoz jutottak hozzá a munkások, pénzt azonban aligha látnak ebből a hét végére. A Somogyi Hírlap értesülései szerint ilyen késedelmes fizetésre még nem volt példa a Nagyatádon hat éve működő és kétszer jelentős bő­vítést is végrehajtó összeszerelő üzemben. A dolgozók elmondásuk szerint máskor a pénzt a hónap el­ső napjaiban megkapták. A legké­sőbbi bérfizetés eddig a múlt hóna­pi volt, akkor 8-án vehették föl a fi­zetést. Ez és az utóbbi hetek na­gyobb elbocsátásai miatt arról is be­szélnek, hogy már a megszűnésre készül az egész üzem. Mivel tegna­pig még nyoma sem volt a fizetés­nek sem az atádi pénzintézeteknél, sem az üzemben, beszüntették a munkát és sztrájkoltak a pénzükre hiába váró munkások, akik nevük elhallgatását kérték. Kövest György üzemvezető-helyettes azonban cá­folta a munkaleállást csakúgy, mint a késedelmes bérfizetést. Elmond­ta, hogy néhány hetes, részleges nyári leállásra készül az üzem, s egyes dolgozóknak a péntek a sza­badságolás előtti utolsó munka­napjuk. Megérkeztek a bérpapírok is péntek délutánra, és a marcali központ tájékoztatása szerint a megfelelő módon átutalták a pénzt is a bankoknak, s ott fölvehető a munkabér. Mivel az üzemvezető­helyettes szerint a nagyatádi üzemről is csak a marcali központ adhat hivatalosan felvilágosítást, szerettük volna megerősíteni ezt a hírt, ám Marcaliban hétfőig nem akadt illetékes, aki nyilatkozott volna a kialakult helyzetről. Annyit azonban elmondtak: a marcali üzem is szünetelteti a munkát két hétig, s hasonló leállásokat tervez­tek a többi vidéki üzemben is. A nagyatádi gyár dolgozói kö­zött péntek délután érezhető volt a feszült várakozás és a bizonyta­lanság. Nem akadt ugyanis senki, aki biztosat mondhatott volna a múlt havi fizetésükről a hét vége és a többhétnyi kötelező szabad­ság előtt a mintegy 320 dolgozó­nak. 1995 novemberében érkeztek az első ame­rikai katonák Taszárra. Folyamatosan építet­ték a bázist, miközben már abban az évben 25 ezer katona haladt át Taszáron. 1997 februárjában az alakulat a Egyesült Államok Nemzeti Támogató Egysége nevet kapta, s viselte tavaly szeptemberig, amikor Taszári Támogató Egységre keresztelték. Ezt váltot­ta tegnap a Területi Támogató Csoport. Az eltelt időben összesen 10 millió dollárt köl­töttek a bázis korszerűsítésére. James 6. Erbach 1966-ban szüle­tett New Jersey államban. 1989- ben avatták repü­lős tisztté. Szol­gált Berlinben, Kentuckyban, majd Koreában. Öt hónapja vezényel­ték Magyarország­ra, tegnap óta a támogatócsoport parancsnoka. Nős. három gyermeke van: 8,7 és más­fél évesek. VOLVO A Volvo Hungária Kft., a Volvo tehergépjárművek magyarországi kizárólagos importőre értesíti kedves ügyfeleit és partnereit, hogy eddigi délnyugat-magyarországi márkaszervize, a Volán Teherautójavitó Kft. hivatalos Volvo márkaszerviz-tevékenysége megszűnt, s a-továbbiakban nem tagja a Volvo magyarországi tehergépjármű szervizhálózatának. A Volvo Hungária Kft. bejelenti, hogy szervizhálózata új, nyugat-európai szintű szervizponttal bővült, s a délnyugat-magyarországi márkaszerviz-tevékenységet és teljes jogú márkaképviseletet a Szalai Truck 2000 Kft. (az 58-as főúton Szalánta irányában, 9,4 km-re Pécs központjától) veszi át, illetve látja el. Kérjük, keresse fel új márkaszervizünket! Tatai cserép 105^h^e,t Szürke és színes palák 10% engedménnyel Belga bitumenzsindely Csornai cserepek, hornyolt, hódfarkú, raktárról azonnal! Jamina, Tangó, Csárdás, Polka, Keringő mennyiségi engedmény! Osztrák lambériák, hajópadló, szlovák fenyő fűrészáru különlegesség, vörösfenyő. Kerti garnitúrák, térelválasztók, kerítések, virágládák, pergolák ...és minden, ami a TETŐHÖZ SZÜKSÉGES. ,:hcí. 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 21. Í^ítóanvagI Tel./fax: 87/341-349; 87/341-459 A Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola felnőttoktatás keretében 2001. szeptember 10-i kezdéssel (kellő számú jelentkező esetén) □ Számviteli ügyintéző, Pénzügyi ügyintéző □ Számítógép kezelő, Szoftverüzemeltető (ECDL) vizsgával □ Gépíró és szövegszerkesztő 0KJ szakképesítést, Általános iskolai, illetve szakmunkás előképzettséggel rendelkezők részére: □ érettségit adó, (4 éves, illetve 3 éves gazdasági iskola) képzéseket indít. Jelentkezési határidő: 2001. augusztus 20. Bővebb információ: Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola 7400 Kaposvár, Szt. Imre u. 2. « 82/416-830 KERESKEDŐK FIGYELEM! Palackozott borok közvetlenül a termelőtől! Kérje árkatalógusunkat, amelyből: a Mátraalján, Tokaj-hegyalján, Dégen és a Balaton környékén termelt borokból válogathat. Kedvező ár, kiváló minőség! A megrendelt borokat üzletébe szállítjuk. Kis-, és nagykereskedők jelentkezését várjuk. Dégi Borház Kft. Dég, Szabadság tér 10. Tel.: 25/237-176, 30/370-7044 (47922) Érettségiző tanulók figyelmébe! A kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Középiskola (OM: 034164) a 2001/2002-es tanévben az alábbi képzéseket indítja: 1. Szerszámkészítő szak OKJ: 51 523302 Képzési idő: 2 év 2. Gépipari Számítástechnikai Technikus szak OKJ: 52 544204 Képzési idő: 2 év Diákotthoni elhelyezés megoldható. Felvilágosítás az alábbi címen, illetve telefonszámon: 7400 Kaposvár, Pázmány Péter u. 17. Tel.: 82/528-190 Fax: 82/528-199 Jelentkezési határidő augusztus 15. ,„M. PCUCEOT W W |p Vegye metf könnyeden! 440 000 Ft befizetésétől elvihető, kezes és jövedelem igazolás nélkül! * PEUGEOT a két férfi milyen okokból tartózkodott és dolgozott a Losonc utcai garázsban, közveszélyokozás ügyé­ben indult el a nyomozás. Az utcában lakók tudni vélték: nem hivatalos autószerelő műhely működött a garázsban. A Kaposi Mór Megyei Kórházban megtudtuk: az egyik sérült az intézmény baleseti osztályán van, másodfokú égéseket szenvedett. A másikat azon­ban helikopterrel kellett Pécsre szállítani, hisz sé­rülései életveszélyesek. Harmadfokú égési sérülé­seket szenvedett a lábán, testfelülete mintegy 60- 65 százalékán több a mélyégés és sokkos állapot­ban Van. STRASSZER VALI H KaposvárToponári u. 2. | Tel.: 82/529-260, 20/9367-173 |

Next

/
Thumbnails
Contents