Somogyi Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-10 / 186. szám
jjH 2001. Augusztus 10., Péntek S Z O L G Á L T A T Á S 15. OLDAL „Váratlanul ért halálod, Búcsú nélkül mentél el, Aludd szépen örök álmod, Soha nem felejtünk el." Somogyacsa-Somogydöröcske Községek Körjegyzősége, Somogyacsa mély megrendüléssel tudatja, hogy RÜBLELÓRÁNT körjegyző tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése augusztus 10-én, pénteken délután, 15 órakor lesz a zamárdl köztemetőben. Körjegyzőség Somogyacsa „Uram egész életemben csak Téged szolgáltalak." Fájdalommal tudatjuk, hogy VÖRÖS GYULA c. esp. nyug. plébános életének 88., papi hivatásának 62. évében visszaadta lelkét Istennek. Augusztus 13- án, a 10 órai gyászmisét követően helyezzük nyugalomra a kaposfüredi temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: Pálfi család és a rokonság „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy felejthetetlen féljem, édesapám, nagyapánk és dédpapánk, t t t FARKAS JÁNOS életének 82. évében csendesen elhunyt Temetése augusztus 11-én, a 10 órai gyászmisét követően 11 órakor lesz a kaposfüredi temetőben. Minden külön értesítés helyett Gyászoló szerettei t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS LAJOSNÉ Káplár Irma volt nagybajomi, majd Böhönye, Arany J. utcai lakos életének 71. évében elhunyt. Szeretett halottunk temetése augusztus 13-án, hétfőn 17 órakor lesz a böhönyei temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dolgozónk, NÉMETH ZOLTÁN 37 éves korában tragikus körülmények között elhunyt Temetése augusztus 11-én, szombaton, a 10.30 órai gyászmisét követően 11 órakor lesz a hencsei temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, munkatársai és családja fájdalmában osztoznak. Magas Cédrus Szociális Otthon Gyöngyöspuszta és szerető családja Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSORDÁS PÉTER, a volt Toto-Lottó nyugdíjasa, toponári lakos 76 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 13-án, 11 órakor lesz a toponári Felső temetőben. Minden külön értesítés helyett. t Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. PERUSZA LÁSZLÓ buzsáki lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése augusztus 14-én, kedden 11 órakor lesz a fonyódi temetőben. Gyászoló család 2001. október 20-án ismét ELC államilag elismert nemzetközi nyelvvizsga siófokon angol és német nyelvekből. Jelentkezési határidő: 2001. szeptember 7. 2001. szeptember 7-én, 16 órától nyelvi szintfelmérés. 60 órás intenzív ELC nyelvvizsga-felkészítő 2001. szeptember 10-től. 2001. október 6-án és 13-án egész napos próbanyelvvizsga. Részletes felvilágosítás és jelentkezés: Somogy Megyei TIT Siófoki Irodája Siófok, Fő u. 174-176. (Átrium Üzletház) Tel.: 84/312-400,510-899 l4771 t Hétvégi ügyelet Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel: 311-005. Kaposvár, Somogyaszaló, Magyaregres, Őrei, Zimány felnőtt-és gyermekorvosi ügyelet: Péntek délután 17.00-től hétfő reggel 07.00-ig. Fogorvosi ügyelet: Szombat: 14.00-22.00.-ig. Vasárnap: 14.00-22.00-ig. Városkörnyéki hétvégi ügyelet: Kossuth L. u. 53. Tel.: 319-397, 06/60/369-033. Mernye, tel: 82/557-008. Nagybajom, tel: 357-145. Kadarkút, Fő u. 5/a, tel: 82/482-272. Igái, Farkas J. u. 4. Tel.: 82/372-053. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Tel.: 82/377-055. Andocs, Ady E. u. 50/a. Tel.: 372- 507 Siófok, Semmelweis u. 1. Tel: 84/310-500. Fogorvos: 7-13-ig. Balatonföldvár, orvosi ügyelet: Szabadság tér 1. (rend.), tel: 340-113. Központi orvosi ügyelet: Fonyód, Szent István u. 27 tel: 85/360- 050. Marcali, Széchenyi u. 21. Tel: 85/310-515. Lengyeltóti, Tel.: 85/330-620. Fogorvosi sürgősségi ellátás készenléti szolgálat keretében szombat-vasárnap 8-12-ig Nagyatád székhellyel városkörnyékre is kiterjedően. Tájékoztatás: 82/504- 451. Központi orvosi ügyelet székhelye: Nagyatád, Tallián A. u. 2/A. Tel.: 82/504-490,60/368-510. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 72. Tel: 82/463-178. Fogászat: 8-12-ig. Kőröshegy, Petőfi u. 126. Tel.: 84/340- 008. Tab, Kossuth u. 60. Tel.: 84/320-620. Balatonboglár, Vikár Béla u. 4. Tel.: 85/351-419. Csurgó és a hozzátartozó települések. Tel.: 471-135. Böhönyei körzetben: dr. Huszár Zoltán Böhönye, Kossuth u. 3. Tel.: 322-488. Segesd, Somogyszob Kaszó és hozzátartozó települések: dr. Mohr Tamás Segesd, Kossuth u. 58. Tel.: 498-026. Andocs, Kisbárapáti, Karád, Nágocs, Törökkoppány és csatolt községeik: dr. Horváth Tamás Kisbárapáti, tel.: 575-010. Berzence- Somogyudvarhely: dr. Varga István, tel.: 546-030. Gyékényes és térsége: dr. Kondor Ilona Zákány, Szabadság u. 122. Tel.: 735-310 és 06/60/490-105. Sürgősségi Fogamzásgátló Ambulancia (0-24 óráig): 06-60-55-66-66. Gyógyszertárak Állandó ügyeletet ellátó gyógyszertárak: Kaposvár: „Korona" Kossuth tér 4. Tel.: 82/427-381. Csurgó: „Medicina” Csokonai u. 4. Tel.: 82/471-017. Fonyód: „Isteni Gondviselés” Szent I. u. 31. Tel.: 85/361-322. Tab: „Arany Szarvas” Kossuth L. u. 65. Tel.: 84/320-042. Lengyeltóti: „Fehér Holló” Rákóczi F. u. 12. Tel.: 85/330-440 (szabad és munkaszüneti napokon). Váltott ügyeletet ellátó gyógyszertárak: Balatonlelle: „Magyar Korona” Rákóczi u. 208/b. Tel.: 85-353-513. Barcs: „Megváltó” Felszabadulás u. 5. Tel.: 82/463-716, „Reménység” Széchenyi u. 33. Tel.: 82/463-102. Balatonföldvár: „Isteni Gondviselés" Petőfi S. u. 2. Tel.: 84/340-091. Balatonszemes: „Patientia” Szabadság u. 13. Tel.: 84/360-153. Balatonszárszó: „Menta” Fő u. 60. Tel.: 84/362-925. Kőröshegy: „Calendula” Petőfi S. u. 102. Tel.: 84/340-037. Zamárdi: „F.G.H.” Kossuth L. u. 9. Tel.: 84/348-733. Marcali: „Hársfa” Hársfa u. 25. Tel.: 85/411-286, „Napsugár” Rákóczi F. u. 6/12 - 1.: 85/310-065. Nagyatád: „Aranyszarvas” Kossuth L. u. 24. Tel.: 82/351-6, , „Szent István” Korányi S. u. 4. Tel.: 82/351-004. Siófok: „Arany Kígyó” Semmelweis u. 1. Tel.: 84/519-180, „Főnix” Fő u. 174-176. Tel.: 84/318-595, „Kiüti” Honvéd u. 25. Tel.: 84/322-516, „Korányi” Korányi S. u. 14. Tel.: 84/316-079, „Régi” Fő u. 202. Tel.: 84/310-041. Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerület: dr. Kadlec András Kadarkút, tel.: 383-261 és 06/30/244- 2133, dr. Drén Csaba Szentgáloskér-Lapapuszta, tel.: 06/20/9527-687, dr. Hevesi Tibor Ákos Kaposvár, Pannon Lógyógy. Szóig. Tel.: 06/30/300-4914, dr. Kelemen Kálmán Kaposvár, Kodály u. 18. Tel.: 319-221 és 06/20/376-6026. Marcali kerület: dr. Geszti János Somogyvár, tel.: 340-096, dr. Révai László Marcali, Kaposvári u. 38/b. Tel.: 313-447, dr. Benczik Vince Marcali, Berzsenyi u. 98. Tel.: 310-519, dr. Szilvássy Levente Balatonfenyves, tel.: 06/20/9564-370. Nagyatádi kerület: dr. Nyemetz László Nagyatád, Petőfi u. 6. Tel.: 352-015 és 06/30/9668-444, dr. Sípos Imre Csokonyavisonta, tel.: 475-070, dr. Nagy József Barcs, Felszabadulás u. 14. Tel.: 463-797, dr. Soós Gyula Csurgó, Petőfi u. 14. Tel.: 471-260. Siófoki kerület: dr. Bogdán Tibor Törökkoppány, tel.: 06/30/9970-483, dr. Feledy Gyula Kötcse, tel.: 367-527, dr. Gaál Antal Balatonlelle, Dobó K. u. 6. Tel.: 350-419 és 06/20/9248-805. Az ügyelet 11-én reggel 8 órától 13-án reggel 8 óráig tart. Hatósági és piaci ügyeletes a kerületeknél első helyen megnevezett állatorvos. Kisállat-rendelői ügyelet: dr. Palkovics Gabriella Kaposvár, Tókaji u. 19. Tel.: 310-757. A kaposvári állatkórház szombaton délelőtt 10-12 óra között tart nyitva. ■ Édesipari termékeket forgalmazó Hunicament Kft mobil telefonnal, vállalkozói igazolvánnyal és gépkocsival rendelkező KERESKEDELMI KÉPVISELŐT keres bolthálózat ellátására max. 35 éves korig. Kezdő fizetés: 66 OOO Ft+jutalék. Fényképes pályázatát a megjelenéstől számított egy hétig a következő címre várjuk: Hunicament Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 113. Augusztus 10-én nyílik új helyen, Nagykanizsa legválasztékosabb szőnyeg, PVC és lakástextil áruháza a SZŐNYEG ORSZÁG- ahol a vevő a király ■ Nyitási héten 10-50% árengedmény! (Vasárnap is nyitva: 9-13 óráig) Reklámáron kínálunk:-1. o. parketta 1 390 Ft/m2-től+ ingyen alátétfólia - Szőnyegpadló 299 Ft/m2-től - PVC padló 499 Ft/m2-től- Lambéria (faforgácsos) 990 Ft/m2-tó'l- Mintás pamutvászon 140-es 333 Ft/fm Lábtörtlők 1 Ft/db-tól Ülőpárnák 99 Ft/db-tól. Ekluzív olasz, német, belga dekoranyagok, sötétítők, selymek, fehér függönyök, szövetek, karnisok, stb... Ingyenes szőnyegszegés, ingyenes házhoz szállítás Nagykanizsán. Új cím: Nagykanizsa, Rácséi u. 3. (Tesco mögött) Tel.: 93/321-350 2001. AUGUSZTUS 10., PÉNTEK - TELEVÍZIÓ-MŰSOR 08.00 Kisfilm 08.30 Képújság 13.00 Titkos küldetés - francia kalandfilm 18. rész, ismétlés 13.30 Képújság 15.00 Monostori erőd 18.25 Slapaj 10. rész, ismétlés 18.50 Meskete 19.00 Kapós Tv Híradó 19.15 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Agrármagazin 20.00 Intim kapcsolatok - angol tragikomédia 21.40 Éjszakai műsor: Kapós Tv Híradó, Kapós Sport Fogható a 99,9 MHz-en 5.30-10.00 Jó reggelt, Kaposvár! Schweigert Andrással. Hírek, időjárás, útinfom, műsor-és programajánlók lapszemle, piaci árak, Kapós Sport 9.35 Kávészünet - munkahelyi kívánságok. Telefon: 424445,42445210.00 Kávéház Dányi Krisztiánnal 13.00-13.10 Napló - hírösszefoglaló 14.00-18.00 Délutáni turmix Mixessel 17.00 Kívánságműsor. Telefon: 424- 445, 424452, SMS: 30/227-22-22 18.00 23.00 Flört Ma'Oval és Molival 18.00 Kívánságműsor, slágerlista, BBC, Kapós Sport, Flört-buli 23.05 Esthajnalcsillag Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggel a Somogy Rádióban 10.10 „Őszidő" Nyugdíjasokról nemcsak nyugdíjasoknak 11.05 Gulyás Lóránt műsora 12.10 Pop pletykák 12.05 Kívánságműsor délben 13.00 Krónika 13.15 Útinform 13.30 DL Stúdió műsora 16.05 Számítástechnikai Magazin Horváth Tamással 17.00-19.00 Élő kívánságműsor. Telefon: 510-884 19.00 Krónika 19.30 Mese 20.05 3x3 21.05 Buli One 23.00 Krónika Pécsi Rádió Foghatóa101,7MHzen 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na mater- injem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHzen 6.00-10.00 Ébredjen velünk! Hírek traffi- pax, sport, móka 10.00-15.00 Napközben. Színes hírek, interjúk, telefonos játékok 15.00-18.00 Délutáni koktél 18.0020.00 Kívánságműsor, moziajánló Kapós Rádió TV2 6.00 Jó reggelt, Magyar- ország! 9.00 Milady (109.) 9.25 Egy puha fészek 10.10 Titokzatos természet 10.40 Közvetlenajánlat 11.40 Reggeli gondolatok 11.45 Magyar történelmi arckép- csarnok 11.55 Szerencsekerék 12.25 Marimar (80.) 12.55 Szemirámisz legendája 14.50 Egyről a kettőre 15.20 Álmok sziget (1.) 16.05 Pénzbetyár 16.10 Sebzett szívek (104.) 16.35 Pénzbetyár 16.40 Fiorella (126.) 17.30 Pénzbetyár 17.35 Lucecita (10.) 18.00 Acapulco szépe (159.) 18.30 Tények 19.00 Gyerekszáj Fri- derikusz Sándor műsora 19.30 Vad angyal 20.00 Elvarázsolt dollár (magyar akciővígj.) 21.40 Dáridó Top 10 22.05 Jó estét, Magyarország! 22.35 Pearl Harbour - Égi háború A Pearl Harbour című mozifilm werkfílmje 23.10 Apokalipszis (2/2.) 0.50 Jó estét, Magyarország! (ism.) 1.25 Autószalon 2.05 Vers éjfél után RTL KLUB 6.30 Reggeli 8.55 Joker 9.05 Recept Klub (ism.) 9.20 Tiltott szerelem (113.) 9.45 Senora (43.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő Benne: Ünnepnaptár (vallási műsor) Joker 12.30 Recept Klub 12.55 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.20 Kavalkád 13.40 Helen és a fiúk (250.) 14.10 Babylon 5 (49.) Hosszú éjszaka 14.55 Titkok és szerelmek (153.) 15.40 Joker 15.45 Terra Nostra j (193-194.) 16.35 Jo-, kér 16.40 Milagros | (54.) Benne: Joker 1735 Híresek és gazdagok (185-186.) j 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.55 Fókusz 19.25 Sztrogoff Mihály (olasz-német kalandfilm) 22.50 Sportvonal (játék) 22.55 Híradó. Késő esti kiadás 23.15 A lift (holland horror, 1985) 95' Fsz.: Willeke Van Am- melrooy, Aat Ceelen, Josine Van Dalsum 1.00 Fókusz (ismétlés) 1.30 Divatklip m1 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.35 Kék Ég Légitársaság (40/37.) 9.25 Naprakész magazin Mindenki-1 nek minden 12.00 Hír- ' adó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Körzeti magazinok 13.50 Mar- lene doktornő (21/20.) Kockázatok 14.35 Marsupilami 15.30 Atlétikai vb 16.45 Magyar művészet a 20. század második felébena „A fiatal generáció nem lázad az idősek ellen...” 17.30 Évgyűrűk 18.00 Híradó hatkor Körzeti híradók 18.20 Ablak (közéleti szolgáltató magazin) 19.15 Világhíradó 19.30 Híradó este Sporthírek. 20.05 Örömkölyök (amerikai vígjáték) 21.45 így készül a Hídember 8 perc egy filmforgatásról 22.00 Híradó este. 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.45 26 perc - a futballhuliganizmusról 23.15 Gyilkosok háza (kanadai bűnügyi film) m2 8.35 Panoráma 9.00 Magyar Szalon 9.30 A keramikus Majoros család 10.00 Tudósklub 11.05 Úton 11.30 Lendületben 12.00 Vízi zsaruk (83/55.) 13.00 Híradó délben 14.00 Az Árpád-kor templomai I 14,25 Nem jogerős 15.00 Magyar Ház 15.30 Naprakész magazin 18.05TS 19.15Szá- zadunk (80.) 19.40 Esti mese 20.00 Híradó. Sport 20.45 TS - Atlétikai vb 21 .40 St. Pauli királya (német sor.- 6/4.) 23.20 Záróra 0.20 Éjszakai csevegés HBO 6.30 Max Q: Kényszerleszállás 8.00 Özvegyek klubja 9.50 Pleasantville 11.55 A második legjobb dolog 13.45 Egy Mápet az űrből 15.15 A három évszak 17.05 Jó barátok 17.30 A Newton-fiúk | 19.30 Mozi! Mozi! Mozi! 20.00 Marvin szobája 21.35 Űrkommandó 23.15 A nőfaló ufó 1.00 Háborgó mélység Magyar ATV 5.50 Nap-kelte. 15.50 Vendég: TV11. 16.50 Csúcs! 17.40 Észnél légy! 18.00 Rendkívüli kiadás. 18.30 Nap-nyugta. 19.00 ATV-híradó. 19.30 Nap nyugta. 20.00 Tükör. 20.30 Sajtóklub. 21.30 Bűntény. 22.00 ATV- híradó. 22.40 Tempó. DUNA TV 13.10 Mai kézművesek 13.20 Nyitra 13.50 A szellem órája (ism.) 14.35 Ez bámulatos! (ism.) 15.05 A mi 20. századunk (ism.) 16.00 Színinövendékek (43.) 16.25 Virtus 17.00 Kalendárium 17.50 Ezredforduló 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mesefilm 19.00 Udvarház 19.30 100 éve történt 19.35 Elvis közlegény 20.40 Magyar emlékek az Adrián (12/6.) 21.00 Híradó. Sport 21.35 Elveszett paradicsom 23.10 Híradó. Vers 23.25 A titkos ügynök (angol film) SPEKTRUM 14.10 Scientific American (3.) 15.15 Az uráli bomba 15.50 A tengeralattjáró (6.) 16.25 Akémkedés világa (3.) 17.00 Quantum mozaik (7.) 17.35 Varázslatos szigetek (19.) 18.05 Indiák (2.) 18.32 Bolly- wood 18.35 A vadon varázsa (2.) 19.45 Tengernyi titok (22.) 20.15 A mérnök dicsérete (11.) 20.50 Libanon ízei (8.) N. GEOGRAPHIC 15.00 Hamuba temetve 16.00 A titkos alvilág 17.00 Pearl Harbor - egy rejtélyes támadás utóélete 19.00 Veszélyes szárnyak 19.30 A sérült pelikán 20.00 Autóstoppal Vietnamban 21.00 Gyilkos ösztön 22.00 Tombolótermészet Viasat3 11.45 Bár (10.) 12.10 Rajzfilmek 13.25 Hazai pályán (68.) 13.50 Egy rém rendes család (ism.) 14.15 Perla (ism.) 15.00 A vadon világa (ism.) 15.50 Perla (165.) 16.35 Rajzfilmek 18.15 Bár (10.) 18.45 Star Trek - Voyager (22.) 19.35 Egy rém rendes család (65.) 20.00 Kopók (10.) 20.45 Szajré majré 22.15 Egy rém rendes család (ism.) 22.40 Gyönyörpalota Satelit 8.10 Celeste (94-95.) 10.00 Zajlik az élet (ism.) 11.15 Csapó 11.40 Nap mint nap 14.25 Stílusok 15.45 Mit szól hozzá? 16.35 7 vége 17.05 Okavango, a vadon szíve (13/2.) I 18.00 Zajlik az élet 18.55 NJese 19.05 A hír igaz! 20.00 Esti Mérleg 20.25 Természetes ellenség (am. thriller, 1996) 22.00 Mit szól hozzá? 23.00 Pár-beszéd 23.10 Ugye-bár ________EUROSPORT __________________SPORT 1__________ 12 .30 Golftorna 13.30 Vitorlázás 14.00 Atlétikai vb 16.30 17.00 Labdarúgás, spanyol bajnoki idényösszefoglaló, 3. rész Edmondton extra 17.00 UEFA-kupa-mérkőzés 18.30 Lovaglás, ír- (ism.) 17.30 Nemzetközi futballmagazin 18.30 Mezeket fel! - be- ország 19.30 Atlétikai vb, Edmondton 21.00 Ökölvívás 23.00 Hí- j szélgető stúdióműsor 19.30 Labdarúgás, Ferencváros-Videoton rek 23.15 Különleges sportok 0.15 Foci-show 1.30 Atlétikai vb ' -magyar bajnoki mérkőzés (élő közvetítés) 22.00 Ökölvívás A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. íwjgljSii KOS 06-90-230-461 MÉRLEG 06-90-230467 BIKA 06-90-230-462 SKORPIÓ 06-90-230-468 IKREK o6'90-230-463 nyilas 06*230469-HU4U4VJ 44H141 TJV rák 06-90-230464 8AK 06*230470 neAnMA OROSZLÁN 06-90-230465 VÍZÖNTŐ 06-90-230471 06 90 Z30-473 szúz 0^0-230466 HALAK 06-90-23M72 Kapós Tv I—■ ■ IIIIIIIIIUIII I A OLDASZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergla-szolgáltatést biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások ■ biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. jíj.. fmek eredményeképpen: V & - Xaposvár-Toponáron a Toponári úttól Őrei felé eső összes utcában (a Posta utca kivételével) 7 2Ó01. augusztus 10-én 8 árétól 12 óráig, I" M Koposfüred egész területén 2001. augusztus 15-én 8 órától 15 óráig, ^g^J^Jutéban a Rákóczi utcában a é. számtól illetve a 19. számtól Várda felé végig áramszünet lesz. Ibtílonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás-kimaroőásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató készvénylársaság