Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-18 / 166. szám

2001. Július 18., Szerda H I R D E T É S 13. OLDAL „Te szerettél minket, mi is nagyon szerettünk Téged, Sokat küzdöttél, bíztál, mi is harcoltunk Érted, de erősebb volt az alattomos betegség, s elrabolt tőlünk örökké. Nincs már holnap, ennyi volt az élet Sirassatok csendben, szívetekben élek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA JÁNOSNÉ Horváth Irén volt díszhalkereskedő, Kaposvár, Petőfi u. 33. sz alatti lakos hosszan tartó, súlyos be­tegségben, 57 éves korában elhunyt. Temetése július 20-án, pénteken. 13.30 érakor lesz Kaposváron, a Nyugati temetőben. Gyászolja szerető férje, fia, menye, unokái és a rokonság „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet. Hosszú volt az út, mely véget ért, Beteg szíved örök pihenőre tért." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KUTOR JÓZSEF nagyatádi lakos július 13-án, életének 73. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatója július 19-én, csütörtökön 9 órakor lesz a nagyatádi Központi temető­ben. Gyászoló család „Nagyon beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok. De mivel nem így történt, ezért búcsúzom most mindenkitől, akik ismertek és szerettek. (Isten veletek)" Fájó szívvel tudatjuk, hogy EMŐDI ANDRÁS Kaposvár, Akácfa u. 16. sz. alatti lakos 54 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása július 20-án 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mon­dunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei f Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk, déd- mamánk, TAKÁCS JÓZSEFNÉ volt kisasszondi lakos 90 éves korá­ban elhunyt. Temetése július 19-én, csütörtökön 15 órakor Barcson, a Béke utcai temetőben lesz. Gyászoló család f „Emlékem itt hagyom közietek, Mindenkitől búcsúzom, Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett féljem, édesapánk, nagy­apánk, BEKK FERENC főnyedi lakos 76 éves korában el­hunyt. Temetése július 19-én, csü­törtökön, a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a főnyedi temetőben. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik GOSZTOLATIBORNÉ temetésén részt vettek. Gyászoló család MEGEMLEKEZES „Úgy mentél el szótlan, csendben, Mint társaitól elszakadt, beteg madár. Meggyötört tested börtönében vasmarokkal végzett szíveddel a halál!" Soha el nem múló fájdalommal emlékezem férjem, DAKOS ISTVÁN halálának 1 éves évfordulóján. Felesége t Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HARMATH GABRIELLA életének 62. évében türelmesen vi­selt, hosszú szenvedés után július 15-én elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása július 20-án, a 10 órakor kezdődő gyászmise után lesz, a nagyatádi Központi temetőben. Kü­lön értesítés helyett. Gyászoló tesvéred „Elfeledni téged soha nem lehet, Hisz te voltál a jóság és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS TIBORNÉ Szalavári Angelika Nagyberki lakos életének 37. évé­ben, hosszú szenvedés után elhunyt Temetése július 20-án, Mosdóson, a 9 órai gyászmisét követően a mos- dósi temetőben lesz. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÓSÁN ISTVÁNNÉ barcsi (volt vízvári) lakos életének 67. évében elhunyt. Temetése július 18-án, ma 15 órakor lesz a barcsi Béke utcai temetőben Gyászoló család f Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, bará­toknak, ismerősöknek, akik KISFÓNAI GYULA temetésén megjelentek, részvétük­kel, koszorúikkal, virágaikkal fájdal­munkban osztoztak. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ KA POSVÁRON, a Honvéd utcában 2,5 szobás, I. emeleti lakás sürgősen eladó. Tel.: 06-20- 356-0807.-------------------------------------- *44251* S KAPOSVÁRON 170 m!-es, 2 lakásos csa­ládi ház, beköltözhetően eladó. 06-30/9111- 744.--------------------------------------- *44404* KAPOSVÁRON a Bajcsy-Zs. utcában I. emeleti, 2,5 szobás, gázfűtéses, egyedi vízórás, kábel­tévés lakás eladó. Tel.: 30-9277-880.--------:------------------------------- *44713* 8 ELADÓ Kaposváron 1 szoba, konyhás, gázos, bővíthető kertes ingatlan a Ny-i teme­tőnél, a Kanizsai u-ban. Ir.ár: 3 M Ft. 82/414- 765.------ --*44989* KA P0SMÉRŐI családi ház 7,5 M Ft, valamint Kaposmérő külterületén gazdálkodásra alkal­mas családi ház eladó 2,2 M Ft. Tel.: 06-30- 973-8792.--------------------------------------- *45165* BA LATONLLELÉN parttól 150 m-re gázfűtéses nyaraló eladó. 30/2354-847 ....------- *45200* KÜ LFÖLDI befektetők réyére eladó ingatlano­kat keresünk! 06-1-321-4658.----------------------------4---------- *45239* CS ALÁDI ház, Kaposvár, Kecelhegyi u. 1100 m! kert, 80 m2 lakóház, garázs-pince. Ár: 9,5 M Ft. Tel.: 82/416-015.--------------------------------------- *45401* Ba latoni eladó házakat, apartmanokat, telkeket valamint Somogy megyében belterületi falusi házakat keres-kínál CM & MÁGUS Utazási és Ingatlanforgalmazó Iroda 8638 Balatonlelle, Úszó u. 2. Tel.: 85/351-787, 06-20/9526-014 ,mm) VILLA, Balatonmária-fürdő központjában, ál­lomáshoz, postához közel, Bartók B. u. 12. alatt eladó. Érdeklődni a helyszínen.------------------------- *45406* S IGAL0N panorámás 1500 m2-es telek gyógyfürdő mellett eladó. 2,7 M Ft. Illetve gépkocsi csere és beszámítás lehetséges. A telek üdülőövezet. 06-20/9948-130.--------- *45549* EL ADÓ Nagyatádon a Honvéd utcában, 12 éve épült 98 m!-es, 4 szoba+nappalis, központi fűtéses családi ház garázzsal, pincével, mel­léképülettel. Tel.: 82/351-302.--------------------------------------- *45631* BA LATONFÜREDI társas üdülőben apartmano­mat déli partira cserélem vagy eladom. Tel.: 06-22/357-101, 06-20-317-0842.------------- - - *45724* KA POSVÁRON a Léva közben 3. em.-i, erké- lyes, 4 szobás, 2 fürdőszobás, felújított lakás eladó. Tel.: 06-30-238-7613.--------------------------------------- *45789* KA POSVÁRON és környékén keresek eladó családi házakat, lakást, ingatlant. 20/366- 1567.---------------------------------------- *45887* KA POSVÁRON, Béke utcában IV emeletes épü­letben 2 szobás felújított lakás eladó. 82/428-555.--------------------------------------- *45888* LA KHATÓ faház, manzárdos, elemes eladó. 72/241-691--------------------------------------- *45891* DE SEDA toponári oldalán vízközeli hétvégi ház eladó. Tel.: 06-30/390-17-64.--------------------------------------- *4^903* PÉ CS-HIRDEN, nagy családi ház eladó. Kisebb csere érdekel. 72/337-412------- - *45908* a ZAMÁRDI belterületén 1150 m!-es telek eladó, vagy értékegyeztetéssel budapesti in­gatlanra cserélhető. 30/9316-401.--------------------1------- *45955* BA LATON LELLÉN Főtéren 65 m2 üzlet és tető­téri lakás eladó. Esetleg részben ingatlant be­számítok. Tel.: 85/354-528 napközben és 06-30-9272-753.--------------------------------------- *45969* KA POSVÁRON belvárosban, frekventált helyen, 57m2-es, I. emelet lakás 70%-os készültségi fokon eladó. Mindenféle hitel igénybevehető. Tel.: 82/316-456,17 óra után.--------------------------------------- *45973* ÁLLÁST KÍNÁL OTTHON végezhető munka! FM Modulátorok összeszerelésére keresek munkatársakat. Szerződéskötés amerikai céggel. Szaktudást nem igényel, kimagasló kereseti lehetőség. 06-90-590-431, 06-90-590-433 a hívás díja 360 Ft+ÁFA/perc.--------------- *45240* KI SOKOS Szerkesztősége hirdetésszervezőt felvesz. Tel.: 20/3773-005, 20/9654-934.---------------------- *45542* FI ATAL FESTŐ szakmunkásokat keres kaposvá­ri építőipari cég kiemelt bérezéssel. Tel.: 30/9577-353.---------------------------------------- *45568* AU TÓ fényezőt és fényező előkészítőt, gépko­csi mosót felveszünk. OPEL Kaposvár, Füredi u. 153.--------------------------------------- *45585* Az Igali Általános Iskola a 2001-2002- es tanévre a következő álláshelyeket hirdeti meg: angol, német, földrajz, ké­mia szakos tanár. Tel.: 82/372-015,9­12 Óráig. *45597* S0M0GVSZ0B Nagybaráti pusztára szakkép­zett tehenészt keresünk fejősnek! Érdeklődni délelőtti órákban. Tel.: 06-30-256-3692.--------—---------;------------------ *45690* — Ka posvári termelő vállalkozás keres férfi kereskedelmi ügyintézőt, felsőfokú német nyelvtudással. Műszaki szakértelem előny. Érdeklődni: 06-30/247-5858 ,45943, TERMELŐ üzembe vezető cukrászt, péket és betanított munkást felveszek. Érdeklődni: 82/510-093.--------------------------------------- *45894* SC HNEIDER Bt. gyakorlattal rendelkező varró­nőket keres felvételre egyműszakos munka­rendbe. Bérezés megegyezés szerint. Jelent­kezni személyesen Kaposvár, Pécsi u. 9.--------------------------------------- *45904* 6 ÉVE működő olasz textilipari cég meszteg- nyői vállalatához keres vezetői beosztásra, olaszul jól beszélő, közgazdasági végzettség­gel rendelkező munkatársat. További informá­ció a 85/329-037-es telefonszámon, 8-16 óráig Sig.-ra Celotti-nál------------i-------------------------- *45915* PÉ KSÉG keres művezető, szakmunkás, betanított munkás dolgozókat jó kere­seti lehetőséggel. Lakás megoldható. Tel.: 20-22 óra között 30/9368-273 Si­mon. *45930* ÉPÍTŐIPARI cég keres munkájára igényes kő­műves szakmunkást. 60/467-640. Nagykanizsai márkaszerviz gépkocsik műszaki vizsgáztatásához névjegyzékben szereplő vizsgabiztost keres. Tel.: 30/9576-735 ÉPÍTŐIPARI cég keres önállóan dolgozni tudó ács szakmunkást. 60/467-640.------------ *45934* MA RÓS szakmunkásokat keresünk. 82/512-613, 512-614.----------------*45958* MO ST nyíló áruház, a szükséges engedélyek­kel rendelkező biztonsági őrt keres, nappali őrzésre. Tel.: 06/9547-715.-------------- *45962* _________OKTATÁS_________ LI TE SZUPERINTENZÍV és intenzív nyelvtanfolyamok egész nyáron. Angol kezdő 07. 23., újrakezdő 07. 23., vizs­gaelőkészítő: 07. 23., 07. 28. és 08. 08. Klimatizált tantermek, kellemes környezet. LITE Kaposvár, Zárda u. 21. 415-920.----------------------------------------*45302* 8 MATEMATIKA-fizika aakos középiskolai tanár korrepetálást felkészítést vállal. 82/ 735-054.--------------------------------------- *45817* NÉ MET középfokú vizsgaelőkészítő indul Bog­láron július 30-án, szeptemberi vizsgával. Szintfelmérő Vlll.25-én, 06-20/323-5433.--------------------------------------- *45830* TE LEVÍZIÓS sztárképzés, riporter, műsorveze­tő, szerkesztő szakképzés a TV2 Akadémia és a Kandi Európa Televíziós Akadémián. Gyakor­lat a tv2-nél. Állami oklevél. Vedd kezedbe a mikrofont! 06-309-444-642, kandi@tv2.hu----------------------------------- *45905* LOVASTÁBOR TÖREKIN napközis és bentlakásos a Diana Lovasudvar­ban. Tel.: 06-30-255-4247,06-30-369-1685.--------------------------------------- *45984* KI ADÓ VEGYES-ÉLELMISZER üzlet bérleti üzemelte­tésre kiadó Kadarkúton. Telefon: 82/482- 151. Kaposváron 50+70+100 m2-es raktár- helyiségek egyben vagy megosztva kizá­rólag raktározás céljára kiadók. Tel.: 8- 17 óráig 82/510-610. *45953* SZOLGÁLTATÁS KÚTFÚRÁS javítás garanciával. 30/9477-953. > TEMPLOMTORNYOK felújítása. 06-30/943-0543.--------------------------------:-----— *43935* HU LLADÉKGYŰJTŐ ZSÁK 6 méretben és vastagságban. Takarítóeszköz Szaküzlet és Szerviz. Kaposvár, Fő u. 70. Tel./fax: 82/415-434.--—--------------------------------- *45002* BE ÉPÍTETT-HORDOZHATÓ cserépkályhák átra­kását garanciával vállalom. 83/330-050, 30/285-8930. KERITESDROT horganyzott és műanyaggal be­vont a nagyatádi piacon, csütörtökön, szom­baton megrendelhető. Drótüzem, Vajszló 73/485-164.------------------------------ *45629* RE DŐNY, napellenző, hevederzár, h.ajtó 31- 51% eng. kamatmentes hitel. 82/429-537.--------------------------------------- *45674* ÚJ boroshordó készítése, régiek javítása, prés, daráló felújítása. Balatonlelle, Arany J. u. 134. Tel.: 85/353-562. TELE TAXIVAL OLCSON Görögországba INGYEN REDŐNY, szúnyogháló, napellenző gyorsan, olcsón, pontosan. 85/360-201, 20/9707- 505.--------------------------------------- *45777* RE DŐNY, reluxa, szalagfüggöny, keretes szú­nyogháló 20-40%-os kedvezménnyel. 82/ 431-355,06-20/439-2778. PB GAZ a városban legolcsóbban 2650 Ft/palack Ka­posvár, Kecelhegyalja u. 18/a. Házhozszállí­tás +50 Ft. A15 óráig leadott rendelést, még aznap teljesítjük. Tel.: 82/ 430-286.--------------------------------------- *45654* ME GRENDELŐINK! Kandalló, kályha, kerámia üzletünk, Kaposvár, Zárda u. 19.sz alatt meg­szűnt. Információ: 82/411-528, 415-982.--------------------------------------- *45901* LA KÁSOK, IRODÁK FESTÉSÉT felújítását, tapétázást, épületszobrászatot rö­vid határidővel vállalunk. 60/467-640, 60/499-840.--------------------------——=-------*45935* RE DŐNY-RELUXA 30-50% akció! 82/412-712. ............ ....-- - ---- *45977* FI NANSZÍROZÁS? Gépjárművek, gépek, berendezések, ingatlanok lízingbeadása. INNOTRADE LÍZING CÉGCSOPORT. g 06-72-532-479 Fajnai Attila 06-302-687-680 MINDENFÉLE ács munkát vállalok. 82/410- 351, 30/385-1172. VEGYES ÓRIÁS SHOP Eltérő méretei vannak? Nálunk tetőtől-talpig felöltözhet! Méretre igazítás! Fehérneműk, in­gek, pólók, szabadidőruhák, öltönyök, dzse­kik, télikabátok, ballonok, farmerruházat, övék. Marc extra kicsi, nagy cipők 38-tól 52- ig. Marc extra női cipők 41-től 47-ig. Óriási választék! Ing akció! Kaposvár, Petőfi tér 1. Szarvas Üzletház. Vasútállomással szemben. 82/419-955. Nyitva: h-p 9-17, szó. 9-12.--------------------------------------- *42580* MA DAME XXL Női nagyméretű ruhák üzlete. Kosztümök, al­jak, nadrágok, blúzok, nyári ruhák, fürdőru­hák, toppok, blézerek, alkalmi ruhák, fehér­neműk nagy választékban, kedvező áron Ka­posváron, Petőfi tér 1-ben, Óriás Shop mel­lett. Nyitva: h-p 9-17, szó. 9-12.--------------------------------------- *44876* OLCSÓ SÓDER homok, cement, mész kapható. Kapós-Szén Tüzép, Kaposvár, 82/416-525.---------------------------------i----- *44675* KÉ TSÁVOS automata tekepálya teljes elektro­nikával eladó. Tel.: 20-9975-581.---------------------------------------*45526* ÁC SOK figyelem! Plusz kereseti lehetőség! 06- 30/233-2898.--------------------------------------- *45557* ÚJ Hűti szögbelövő 450-es tartozékokkal áron alul eladó. 73/485-164.--------------------------------------- *45626* SÁ TOR 6x9 m-es bérbeadó. 06-30/252-9447.--------------------------------------- *45634* BO NTOTT építőanyagok Bogláron eladók. Tég­la, faanyagok, kúpcserepek. 30/252-4634.-------,-------------------------------- *45676* YAMAHA Piano eladó 700 E Ft. 30/9372-728.--------------------------------------- *45680* EL ADÓ 640-es betongerendák béléstesttel együtt, cserép, kisméretű bontott tégla, tető­faanyag, ablakok: 120xl50-es, ajtók. Tel.: 06- 30/390-4942.--------------------------------------- *45868* TATAI CSERÉP AKCIÓ!-10% csak a készlet erejéig. 82/511-980.--------------------------------------- *45927* KA JSZI VÁSÁR Viszpusztán naponta 8-18-ig, szombat - va­sárnap is.----------------:----------------------*45960* AL BÉRLETET KÍNÁL FONYÓDON 1 szoba összkomfortos, különálló lakrész garázzsal kiadó. Telefon: 20-430- 7407. —--------- *45528* KA POSVÁRON a Németh I. fasorban 1,5 szo­bás, bútorozott, telefonos lakás kiadó. 20/9415-116.----------------------------- *45918* KA POSVÁRON felújított, 2 szobás, bútorozat­lan lakás hosszabb távra kiadó. 315-424.----------------------------------------*45931* TÁRSKERESÉS TÁRSKERESÉS egyedülálló számítógépes-fotós rendszerrel. Tel.: 82/410-476/20 m., 06/30/8548-094------------- *44225* NA GYATÁDI Társkereső! Júliusi hölgybelépők 15% kedvezmény! Telefon: 06-30-237- 6831.--------------------------------------- *45964* ÁL LAT FIGYELEM! Mangalica malacok, racka kos és bárányok eladók. Telefon: Fonyód 85/360- 255. —:------------------------------------ *45607* SZ IBÉRIAI husky kiskutyák korlátozott szám­ban, szolid áron eladó, előjegyezhetők: Fel­nőtt kutyák ingyen, tenyésztésre kiállításra csak hozzáértőnek! Tel.: 82/512-857, 06- 30/308-9336. Zárdái Mónika. 7461 Őrei, Jó­zsef A. u. 20.--------------------------------------- *45716* RÁ NTANIVALÓ csirke eladó. Telefon: 06-30/ 9594-072.---------------------------------------- *45883* 8 FRANCIA buldog 95%-os, fedez. 20/376- 9136---------------------------------- *45923* SZ ÁLKÁSSZŐRŰ tacskókölykök eladók. 30/ 227-9898.------------------------------------— *45945* ÁL LÁST KERES DIPLOMÁS óvodapedagógusnö állást keres. Tel.: 70/2133-568.--------------------------------------- *45711* AL BÉRLETET KERES KIADÓ szobát keres idős hölgy, hosszú távra Kaposváron. Ajánlatokat 45890 számra a ki­adóba vár.--------------------------------------- *45890* ELVESZETT NAGYATÁDI Zöldség és Gyümölcsfeldol­gozó Konzervgyár Kft. 10. feliratú bé­lyegző elveszett, felhasználása a továb­biakban nem érvényes! *45976* APRÓ-CSEPRŐ a PIROS pala (anyagában is) 20x40-es, 1700 db, áron alul eladó. Telefon: 85/351- 495.--------------------------------------- *45773* GA RÁZS KAPOSVÁRON a Zaranyi Itp-en garázs eladó. 82/428-555.-------------------—----------------- *45889* GA RÁZS bérbeadó Kaposváron. Telefon: 82/ 315-393.--------------------------------------- *45898* MEZŐGAZDASÁG a VILLANYPRÉS 10 hl, zúzó-bogyozó, cefre borszivattyú, borszűrő, saválló 20 hl kádak, műanyag lOhl kád eladó. Telefon: 85/351- 495. — *45772* 8 MTZ 50-ES jó állapotban, törzskönyvvel, 2 év műszakival eladó. Telefon: 82/735- 890.--------------------------------------- *45914* MTZ 50-ES szalagfűrésszel eladó. Irányár: 750 000 Ft. Telefon: 82/317-544, 06- 20/3729-434. ADÁSVÉTEL TURKÁLÓ árukészlete egyben eladó. Tel.: 06- 30/9161-022.--------------------------------------- *45603* BÚ TOR FÁBÓL készült franciaágy 160x200-as eladó. Tel.: 82/428-326, egész nap.--------------------------------------- *45893* SZ UPEREXPRESSZ BÁDOGOS munkát vállalok. 06-20/9960- 933.--------------------------------------- *45993* BA LATONLELLEI vendéglőbe csinos, németül beszélő felszolgálónőt gyakorlattal felveszek. Szállás van. 20-9641-433.--------------------------------------*46062* Vá lassza Ön is a Somogyi Hírlap előfizetésének legegyszerűbb módját: Somogybán otthon vagyunk. Somogyi Hírlap *45412*

Next

/
Thumbnails
Contents