Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-18 / 166. szám

FÖLDVÁR I TÜKÖR 7. OLDAL 2001. Július 18., Szerda Fuvolások mesterkurzusa Drahos Béla fuvolaművész (jobbról) egyik tanítványával fotó; eszes andrea Nagy sikerrel koncertezett Drahos Béla fuvolaművész a Bajor Gizi Közösségi Házban. Megmutatta: hogyan kell játszani. Azután el­kezdődött mesterkurzusa, amely­nek résztvevői túlnyomórészt ze­neakadémiát végzett fuvolisták.- Eddig többnyire külföldön tar­tottam mesterkurzust - emléke­zett Drahos Béla. - A tanítványaim és mások is azonban bogarat tet­tek a fülembe, hogy tartsunk olyan továbbképzést, ahol a tanu­lás mellett mód nyílik az emberi kapcsolatok ápolására is. A bala­tonföldvári és a Somogy megyei önkormányzat segítségének is kö­szönhetően került a kurzus most a városba. Ingyen használhatjuk a Rántó György zeneiskola termeit, és a szállásért is alig kell fizetnünk a Fesztivál Szállóban. Van időnk strandolni is, bár reggel nyolctól délután hatig kemény munkát végzünk. A tanítványaim szomba­ton este nyolc órakor adnak kon­certet, ahol ezt bizonyítják; Bala- tonföldváron betanult dallamokat mutatnak be majd a közösségi házban. c.a. Cikis ügyek megoldója Az aljegyzőt kitüntette a belügyminiszter A belügyminiszter dicséretben és pénzjutalomban részesítette Köselingné dr. Kovács Zita bala- tonföldvári aljegyzőt.- Tizenötödik éve dolgozom köztisztviselőként - emlékezett. - Akkoriban logikusnak tetszett, hogy jogászként a polgármesteri hivatalban helyezkedjem el. Elő­adóként először a sporttal és a kultúrával foglalkoztam, aztán az igazgatási ügyintézéssel. Több éve dolgozom aljegyzőként, és az okmányirodát vezetem. Testületi referensként elsősorban a kör­jegyzőséghez tartozó Keretó tar­tozik hozzám, és más kollégáim­mal Pusztaszemesen is tartok fo­gadóórát. Köselingné dr. Kovács Zita ak­kor bosszankodik leginkább, ha elhúzódnak a vitás, peres esetek. Egyébként valamennyi cikis ügy az ő asztalán landol. Ha bíróság elé kerül a panasz - ilyen szeren­csére kevés akad -, ott általában megalapozottnak tartják a város­háza álláspontját. Annak viszont örül az aljegyző, ha gyorsan, a polgár megelégedésére lehet elin­tézni az ügyeket. Szereti a foga­dónapokat, a beszélgetése­ket a város és a környező tele­pülések lakói­val. Ők a legin­kább szociális ügyekkel, köz- gyógyellátási okirat miatt, il­letve birtokvita esetén keresik föl. Sok olyan üggyel is hozzá fordulnak azonban - mondta -, hogy emberségére hivatkozva ké­rik segítségét, s intézése már nem a körjegyzőség, hanem az önkormányzat feladata.- A polgármesteri hivatal bőví­tése folytán jobbak lettek a mun­kakörülményeink, valamennyi ügyintéző technikailag jól el van látva - mondta a kitüntetett al­jegyző. - Hasznosnak bizonyul az a tervünk, hogy a számítógé­pes rendszerünket összekössék a földhivatallal. így megszűnhet a sok levelezés, s ráadásul ha má­solatot tudnánk adni a tulajdoni lapokról, akkor a polgároknak sem kellene Siófokra utazgatni­uk. C.A. Olcsóbban is hódíthatnak Minden harmadik belföldi - Nagyon érzékeny a piac a szolgáltatásra Egységes üzletpolitikára volna szükség a Bala­tonnál. Emelni kell a szolgáltatások színvona­lát, az árakat pedig reálisabban gondolkodva alacsonyabban kell meghatározni - mondta Andorka Sándor, a Fesztivál Szálló igazgatója.- Viszonylag jó vendégforgalmat hozott a június és július eleje, de most visszaesést tapasztalunk - értékelt Andorka Sándor, aki nem tartja nagyon kedvezőnek átlagosan 80 százalékos töltöttsé- giiket. - Ennek az is oka, hogy a német szakem­berek szerint hazájukban 30-35 százalékkal csök­kent a polgárok utazási kedve, főképp a bizonyta­lanságuk miatt, hogy az euró bevezetése mit hoz anyagilag. Másrészt a piac nagyon érzékeny a szol­gáltatási színvonalra, valamint a közbiztonságra, s a görög meg a spanyol tengerparthoz viszonyítva nem fogadja el a magas magyarországi, balatoni árakat. Ráadásul mi nem tudunk magányos szigetként olcsók lenni; ebben az egész Balatonon rendet kellene tenni végre, mert a főszezonban, szerintem, túlságosan magasak az árak. Az igazgató kedvezőnek ítélte, hogy most a korábbiaknál lényegesen több a magyar vendég. Stratégiájuk is az a következő évekre, hogy „agresszíven letá­madják” a lehetséges belföldi turistákat; a családosokat pél­dául azzal csalogatták ide már az idén is, hogy a 14 évnél fiatalabb gyermek ingyen kap szállást, s ez nagy érdeklődést keltett.- Mások is hasonló tapaszta­latokra tehettek szert, mert amíg a balatonföldvári kocsisorokban korábban alig lehetett magyar rendszámú gépkocsit látni, most minden har­madik autó belföldi - tette hozzá Andorka Sándor. - Ráadásul ők a jobban fizetők közé tartoznak, ellentétben a volt keletnémetekkel, akik még mindig a szobafoglalók többségét alkotják. Megjelentek azonban nálunk a belgák, sőt nyaralt már nálunk norvég is. Próbálunk piacot találni Angliában is, ami eddig fehér foltnak számított. S üdvözlendő, hogy a volt szocialista országokból élénkülőnek ítélhető a kereslet. _ A Feszüvál Szállót a tavasszal privatizálták. Az új tulajdonosnak sok tennivalóval jár a felújítás, mert a szobákat tizennyolc éven át csak használták, de semmit nem fejlesztettek. Ennek a pótlása most igen komoly szándékuk. Előnyt jelent ugyanakkor, hogy a hotel közvetlenül a Balaton-parton hasal.- Jó hír, hogy szeptemberben és október elején biztosan megtelik a szállodánk - mondta még Andorka Sándor. - Négy napra érkeznek hozzánk csoportok, s ezeknek programot ad a szüret is. Ebben az időszak­ban még olcsóbbak az áraink, s óriási iránta az érdeklődés. czene attila Ötletes vendégcsalogatók A Neptun Szállóban új szolgáltatással álltak elő: aki két személyre befizet 28 000 forintot, az egész nap annyit ehet-ihat, amennyit kíván. Nem az átutazók számára vonzó ez a lehetőség, hanem azoknak, akik egész napjukat a szállodában töltik. Ezt kellemessé teszik az animátorok, az uszoda és a sportolási lehetőségek is. Mindez valószínűleg új vendégkört is vonz Földvárra. Fölfedezik Földvárt az északiak Belebotlanak az irodába - A magánszálláskiadók udvarában még kevés a külföldi autó- Ugrásszerűen megnőtt a forgal­munk a napokban - állította dr. Ili Márton, a helyi Tourinform-iroda vezetője. - Ez persze legföljebb csak annyit jelent egyelőre, hogy lassan megtelnek a szállodai he­lyei. A magánszállásadókhoz még nem érkezett meg a turistahad, ezt tapasztalom Földvárt járva; az ud­varokban még csak itt-ott látni kül­földi rendszámú autót. Dr. Ili Márton szerint továbbra is a németek jönnek legnagyobb számban, de egyre többen fedezik föl Földvárt az északi népek, így a finnek, dánok, legújabban pedig a svédek közül is. Mivel a Tourinform-iroda vezetője minden érdeklődőről nyilvántartást vezet - felírja, hogy hány ember jött s hány órakor, milyen nemzetiségű és müyen jellegű kérdése, kérése volt naprakészen mondhatta: az utóbbi napokban már akadt né­hány belga és osztrák turista is. Volt, aki utazási irodát keresett, más kemping vagy patika felől ér­deklődött, vagy éppen Budapestre akart kirándulni, esetleg szeretett volna hazautazni Kölnbe vonattal. A városközpontban sétáló óhatat­lanul is „belebot­lik” a kicsiny Tourinform-irodá- ba, hiszen ezt a partra vezető igen forgalmas sétány mentén helyezték el. Mikor fölme­rült az ötlet, hogy elköltöztetnék, ezért is tiltako­zott ellene dr. Ili Márton. Az irodavezető szerette volna összegyűjteni a vá­ros szállásadóinak az adatait, kínála­tát is, hiszen egy ilyet sokan keresnek. - A szállodá­kon kívül Földváron csaknem két­ezer magánszálláshely van, vagyis mintegy 800 tulajdonos - állította. - Mindenhová küldtem kérdőívet, ám mindössze negyvenketten küldték vissza. A Tourinform- iroda vezetőjétől megtudtuk: azt a magánszálláshe­lyet szívesen ajánl­ja az érdeklődők fi­gyelmébe, amelyig eljuttatja hozzá az ajánlatát. Ezen per­sze nemcsak annak kell szerepelni, hogy mit kínálnak a vendégnek, hanem annak is, hogy mennyiért. Hiszen az érdeklődők első­sorban az árra kí­váncsiak. FÓNAI Új út, kerítés, épületfelújítás Több beruházáson is dolgoznak Ezzel párhuzamosan a réginél tét- lenésűvé tették a Rét utcát, teljes egy időben a városi gamesz szak- szetősebb kerítést állítanak fel. hosszában a zúzalék elterítésével, s emberei Balatonföldváron. Ezen a Mutatósabbá teszik az önkor- megkezdték az ifjúsági klub tóala- héten készül el a Kőröshegyi úton, mányzati lakások épületét is; kül- tótását is. Szeptemberre ez is el- az iskola mentén a kilencven sőleg vakolják és színezik a gamesz készül, és külső bejáraton át köze- négyzetméteres járdaszakasz, szakemberei. Egységes megje- üthetik meg majd a fiatalok. ■ AZ ÖNKORMÁNYZAT HÍREI VIZESBLOKKOT ÉPÍTENEK. A Nyugati strand vizesblokkjá­nak az építésére pályázat segít­ségével igyekezett pénzt nyerni a városi önkormányzat. A Szé- chenyi-tervre benyújtott kérel­mét elfogadták, s az illetékes mi­niszter 90 napon belül dönt. BŐVÍTIK A TEMETŐT. A te­mető bővítéséhez szükséges terület megvásárlására külön bizottságot hozott létre a kép­viselő-testület. Ez a bizottság kezd majd tárgyalásokat az in­gatlantulajdonosokkal. PÉNZ A NYÁRRA. A Balaton földvári nyár 2001 színes ren­dezvénysorozatának a támoga­tására 700 ezer forintot nyert a város pályázaton a Balaton-fej- lesztési Tanácstól. ■ Félmilliós botlás Elbotlott egy német turista a földvári városközpontban, az is­kola és a közösségi ház környé­kén sétálva. Állítólag ez volt az oka, hogy az önkormányzat vil­lámgyorsan intézkedett, s kija­víttatta a valóban rossz állapotú járdaszakaszt a két szomszédos intézmény között. A német ugyanis fenyegetőzött: kártérí­tést fog követelni a várostól. El is készült már a járda dísz- burkolattal. Értesülésünk sze­rint félmillió forintjába került az önkormányzatnak. Programajánló A földvári zenei estéken július 24-én 20 órakor kezdődik Gulyás Dénes (ének-) és Vígh Andrea (hárfa-) koncertje a katolikus templomban. Július 31-én Hor­gas Eszter (fuvolás) és Vígh And­rea (hárfás) lép föl, majd augusz­tus 7-én a Mandel-kvartett zenél. Július 28-án és 29-én rendezik meg a jubileumi balatoni folklór­találkozót. Az első napon 10 óra­kor kezdődik a néptáncverseny a kertmoziban, s 19 órakor lépnek föl négy településen - Földvá­ron, Szárszón, Szemesen, Szán­tódon - az együttesek. 29-én 15 órától táncház a Széchenyi utcá­ban, este hétkor indul a menet­tánc, s fél 9-től tartják a találkozó díjkiosztóját és a gálát. _______■ KE RESKEDŐ BOLTVEZETŐ 6S VENDÉGLÁTÓ ÜZLETVEZETŐ képesítést nyújtó tanfolyamokra várjuk jelentkezését Fonyódon, Siófokon, Nagyatádon. Harcson és Kaposváron Munkaügyi Központ támogatása igényelhető. KISOSZ Tel.: 82/5Í0-666, 82/510-667 Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A Somogyi Hírlap hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton Somogyi Hírlap irodája Siófok, Szabadság tér 2. 1/1. Tel.: 84/311-668, fax: 84/311-861 Molnár Géza Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 84/354-528 Hirdető Centrum Kövecsesné Balatonboglár, Erzsébet u. 15. Tel.: 85/353-183, fax: 85/353-229 A takarékszövetkezetek balatonföldvári, kőröshegyi, zamárdi, balatonszárszói, balatonszemesi, ádándi, ságvári, irodájában ^ Rendőrportyák civil ruhában Tovább csökkent a bűncselek­mények száma a balatonföld­vári rendőrőrs területén. A ta­valy nyáron elkezdődött folya­mat tehát folytatódott.- Az első igazi nyári, kánikulai hét végén is tíznél kevesebb feljelen­tést tettek az őrsön a panaszosok - állította Horváth László hadnagy, őrsparancsnok. - A csúcsszezon­ban tavaly sokkal rosszabb volt a helyzet; előfordult az is, hogy egy­egy hétvége után harminc nyomo­zást is el kellett rendelnünk. Éppúgy, mint a korábbi nya­rakon, a szezonra ezúttal is meg­erősítették a földvári őrsnek az ál­lományát. A megyei rendőr-főka­pitányság forgalom-ellenőrző al­osztályának a munkatársai tele­pültek tó, és Földvárról kiindulva járják majd a Balaton déli partját. Öten a fővárosi készenléti rendőr­ségtől jöttek a nyári két hónapra.- Egyedül a strandi lopások szá­ma nőtt csak az idén, de ez érthető is, hi­szen most volt az első igazi meleg, nyári hét vége - tette hozzá Horváth László őrs­parancsnok. - A tolvajok szá­mára pedig a legkönnyebben megszerezhető préda a nyara­lóknak a stran­don őrizetlenül hagyott sok ér­téke. Ezért nem győzzük elég­szer figyelmez­tetni a strando- lókat: vigyázzanak sokkal jobban a holmijukra. Úgy érzem, hogy á fokozottabb közterületi jelenlét is hozzájárult a bűncselekmények csökkenéséhez. Minél több rend­őr legyen az utcán, ezt tartjuk szem előtt. A következő időszak­ban egyébként több akciót is ter­vezünk, mert arra számítunk: ahogy a nyaralók, úgy a bűncse­lekmények száma is emelkedhet.' Figyelő- és portyaszolgálatokat szervezünk, s ezekben a rend­őrök többször is civil ruhában vesznek részt. fónai imre Visszatartó kamerák Július első napjaitól munkába állították a város- központot figyelő négy kamerát, ezeknek a föl­szerelését korábban a városi polgárőrszervezet szorgalmazta. A rendőrőrs parancsnoka szerint visszatartó ereje máris meglátszik, hiszen azóta nem történt bűncselekmény a városközpontban. A kamerák üzemeltetési költségét egyébként a helyi takarékszövetkezet vállalta magára. Nézze meg Ön is a nyereményautóját! Találkozzunk július 18-án, ma Balatonfenyvesen a Zsoli ABC parkolójában Előfizetői nyereményakciónkról érdeklődhet a helyszínen és a -es ingyenesen hívható telefon­számon. Somogybán otthon vagyunk

Next

/
Thumbnails
Contents