Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-17 / 165. szám
6. OLDAL 2001. Július 17., Kedd A GONDOS GAZDÁK A kisközség irányítója és fejlesztője az önkormányzat. A polgármester: Lelik Zoltánná. Az alpolgármester: Bognár Pé- \ tér. A képviselő-testület tagjai: Farkas Imre, Király József, Somogyi Kálmán és Fekete Józsefné. A körjegyzői teendőket Bolha Gyulámé megbízott tabi jegyző látja el. A háziorvos: dr. Szabó János. A falugazdász: Ősz Nándor. ■ Zala Egy 1278-taól származó írás említi először Sola települést. 1368-ban a veszprémi káptalan birtoka, később Zichy György tulajdonába került. 1573/74-ben csak 11 ádázé ház volt itt. Bétán pedig 25. A török hódoltság idején elnéptelenedett a falu, majd 1714-ben újratelepült. 1785-ben több mint 460 lakosa volt, 1853-ban pedig 601. Ebben a faluban született 1827-ben Zichy Mihály, a világhírű festő, műveinek egy részét Itt őrzik az emlékmúzeumban. Az 1900-as évek elején csaknem ezren éltek Zalán, 1930-ban Szőlöspuszta kiválásával 625 lakosa maradt. 1950-be n még két tanító oktatott az általános Iskolában, ezt 1977-ben, a körzetesítéskor szüntették meg. A községet 1969-ben csatolták Tabhoz, s csak a rendszerváltáskor nyerte vissza önállóságát. Intézménye nincs, a gyerekek óvodába, iskolába a városba járnak, ott van a körjegyzőség Is. A Zichy-emlékmúzeum parkja természetvédelmi terület. A falu belterülete csaknem 90 hektár, lakosainak száma mindössze 293. Azt beszélik... ..., hogy nem akartak millenniumi ünnepséget rendezni a falu vezetői. Még a polgármester is szükségtelennek tartotta, mivel az önkormányzat több mint kétmilliós forráshiánnyal küszködik. Végül úgy döntöttek a képviselők: augusztus 19- én tartják meg a zászlóátadást. ..., hogy gyenge munkát végez a polgármester és a képviselő-testület. Ez abból adódhat, hogy egy testületi tag kivételével senki sem kötődik a faluhoz. Zalán az utóbbi években megállt az élet. .... hogy a kultúrházat a lakosság azért nem tudja bérbe venni egy-egy családi rendezvényre, mert a helyi döntéshozók nem tudtak megegyezni a bérleti díjban. . ..., fölöslegesen alkalmaz polgári szolgálatos katonát az önkormányzat, hiszen több munkanélküli is van a községben, és ők is el tudnák végezni a közterületek ápolását. .... hogy a Rákóczi utcában is kiépítették a vezetékes ivóvíz- hálózatot több millió forintért, de az ott lakók közül még senki sem kötött rá a hálózatra. így ezzel teljesen fölöslegesen költötték a pénzt. ..., hogy Csicsery-Rónay István, Zichy Mihály dédunokája közvetítésével több hazai művész vett már hétvégi pihenőházat a zsáktelepülésen. Ez azért is jó, mert kevesebb az üres ház. ..., hogy évek óta életveszélyes a Zichy utca 29. számú lakatlan ház. Az önkormányzat ugyan már többször is felszólította rendbetételére a budapesti tulajdonost - sőt bírságot is kiszabott ám a ház azóta is életveszélyes. ________■ Tö bb pénz nagyobb esélyt adna Búcsút, bálokat rendeznek Ha megváltozna az önkormányzat finanszírozása, csak az adna esélyt Zalának, hogy az ingatlanait és infrastruktúráját működtetni tudja. Ez jelentene valódi önállóságot a zsáktelepülésnek mondta Lelik Zoltánné polgármester. Zala a város közelsége miatt pihenőhely lehetne; csodálatos a környezete. Hogy ezt a tervet valóra váltsák s a község elmozduljon a holtpontról, ahhoz azonban sokkal több pénz kellene az önkormányzatnak. Az utóbbi tíz évről Lelik Zoltánné polgármester elmondta: folyamatos volt az önkormányzat értékgyarapító munkája. Kiépítették a szilárd utat a temetőhöz, felújították a ravatalozót. Műiden utcában van vezetékes ivóvíz: először Bótapuszta kapta meg, majd kiépítették a Rákóczi utcában is.- Milyenek a kis község útjai?- Felújítottuk a Kossuth és a Petőfi utca szilárd burkolatát, s tavaly három földes utat terítettünk le murvával. Megépült a dögkút is. Évekig gondot okozott a temető rendben tartása; az önkormányzatnak sikerült megállapodni egy vállalkozóval, és az most rendben tartja. Sokat javult az utóbbi években a közterületek rendezettsége is. Összegezve: az utóbbi évtizedben mintegy 60-70 millió forint érZALA PÉNZE tékű beruházást végzett az önkormányzat, és ebből húszmillió volt a saját erő.- Mi bosszantja a polgármestert?- A sok megoldásra váró feladat. A legjobban az bánt, hogy a polgár- mesteri hivatal épülete romos, élet- veszélyes; huzamosabb ott-tartóz- kodásra alkalmaüan. A felújítása kétszer annyiba kerülne, mint egy új épület. Az orvosi rendelő működési engedélyét az ÁNTSZ bevonta, és a kultúrháznál sincs vizesblokk. Egy-egy rendezvény alkalmával még kézmosásra sincs lehetőség. A falu szeméüerakója is megtelt, s évről évre drágább a hulladék össze- tolatása. A telep vízfolyás közelében van, így a lehető legrosszabb helyre kell szállítani a szemetet.- Melyek a sürgető feladatok?- A legfontosabb a környezetszennyezés mielőbbi megállítása, a szervezett szemétgyűjtés és -szállítás bevezetése. Sajnos, még a Lelik Zoltánné polgármester képviselők közül sem érzi mindenki ennek a fontosságát. Jó volna, ha megfelelő játszóteret tudnánk kialakítani, hiszen szerencsére sok a gyermek a településen. _■ A nők klubja az egyeüen civil szervezet. 1999-ben alakult, s harminc tagja van. Rendezvényeit a művelődési házban tartja, s az ön- kormányzat támogatja. Öt rendezvényük volt az idén - tudtuk meg Fekete Józsefiétől, az egyik szervezőtől. S azt is: ezeket nagy érdeklődés kísérte. Sikeres volt a jelmezes mulatságuk, majd a Pöttöm vándorszínház lepte meg mesejátékkal a kicsiket. Mindig ünnepségen köszöntik az édesanyákat, s 150-en vettek részt a gyermeknapi játékos versenyeken.- Négy rendezvényt terveztünk még erre az évre. Most 22-én, vasárnap lesz a búcsú. Ősszel megtartjuk a szüreti mulatságot, a fenyőünnepen meglepjük a gyerekeket, s megrendezzük az óévbúcsúztatót is - mondta Fekete Józsefné, s hangsúlyozta: rendezvényeikhez nagy segítséget nyújt a gyerekes szülők összefogása. ■ Mesterképző a munka tiszteletével Tizenegy éve nyitotta meg műhelyét Kadlicskó György asztalos. Tizenegy tanuló gyakorlati képzését irányította. Nyolc már megszerezte a szakmunkás-bizonyítványt, s kettő kiválóan szerepelt a szakmunkástanulók országos versenyén. Sőt, ketten letették a mestervizsgát is.- Huszonhat éve űzöm az ipart; Somogyi József asztalos- mesternél tanultam a szakma fortélyait - mondta az 56 éves szakember. - Megtanított arra is: a minőség, a pontosság és megbízhatóság legyen első' a munkámban. Ezt mindig szem előtt tartottam, s erre nevelem a tanítványaimat is. Annál nagyobb öröm nincs, mint ha látjuk: munkánkkal a vevő elégedett. Kadlicskó György munka közben romnak ad munkát - neves embereknek is dolgoztak, s a budapesti zeneművészeti főiskolára is készítettek ajtókat, ablakokat. Elsősorban ez a szakterületük, de igény szerint gyártanak beépített bútorokat is.- Gépeink lehetővé teszik a sokoldalú munkát - magyarázta. - Munkát nem utasítunk vissza, s igyekszünk kielégíteni az egyéni igényeket. A lehetőségektől függően bővíteni majd a létszámot és a technológiát is. A szakmám egyúttal a hivatásom is - jegyezte meg. Felejthetetlen a nap, mikor egy-egy tanítványom hozza a szakmunkás-bizonyítványát, s azt mondja: „Mester, nézze meg! Érdemes volt Vadkár miatt pereskednek Az erdőbirtokosság 1992 tavaszán alakult Király József, Gergula László és Antal Lászlóné kezdeményezésére. Ötvenhét hektár erdeje volt a 102 alapító tagnak. Király József erdőbirtokossági elnök elmondta: jelenleg 111 a tagok száma, s fekete- dió-csemetével ültették be a birtokosság kéthektárnyi legelőjét is.- Ebben a vadak jelentős kárt tettek. Állandó vitánk van a Sefag szántódi erdészetével, mert a vadak száma három-négyszerte több, mint amennyit eltarthat a terület. Ebből adódóan tetemes az erdőbirtokosságnál a vadkár. Hat hektárról tavaly tölgyet termeltek ki. A fa minősége azonban a vártnál gyengébb volt, így a tervezett tízmillió forintnyi bevétel helyett csak 4,7 milliót értek el. Az erdőbirtokosság fontosnak tartja , hogy kielégítse a lakosság tűzifaigényét. 1217 köbméter fa értékesítéséből is csaknem négymillió forint a bevétele. A csemetetelepítést tavaly a csapadékhiány hátráltatta, így a területet tölgymaggal vetették el, de azt - noha villanypásztorral próbálták megvédeni - kitúrták a vaddisznók.- Bírósági ügy lesz belőle - mondta Király József. - A Sefag Rt ugyanis nem nyilatkozik: nem mondja, hogy fizet, de azt sem, hogy nem. Lassan feléljük a pénzünket, s egyre nehezebb a gazdálkodás. Az idén csak tőkiválasztó gyérítést terveztünk mint- egy 3,5-4 hektáron. __________■ Ez reket vonzanak Zichy képei tok és nyugdíjasok - tudtuk meg Petrus Magdolna gondnok tárlatvezetőtől. Sokan voltak Japánból, Ausztráliából, Franciaországból, Dámából és Hollandiából is. A legtöbb azonban német volt, ők Zalában már visszatérő tárlatiátogatók.- Július elsején nyitották meg a kibővített kiállítást, erről sokan értesültek a Somogyi Hírlapból, s így elsősorban a Balatonon nyaralók jöttek az első két hétben - tette hozzá. - Voltak angolok és olaszok is. Legtöbben a művész témáiról és családjáról érdeklődtek, s hogy él- e valaki a festő hozzátartozói közül? Nagy élmény volt azoknak, akik találkoztak Csicsery-Rónay Istvánnal, a festő dédunokájával. A tárlatvezető reméti, hogy a Zichy munkásságát bemutató kiállítást - ez augusztus végéig látogatható Zalán - legalább ezer látogató tekinti meg. Nemrég nézte meg a tárlatot dr. Harrach Péter miniszter, illetve a bécsi grúz nagy- követ és két munkatársa is. ___■ Az old al összeállítását támogatta az önkormányzat, Kadlicskó György, Somogyi Bernát, Hucskó Bálint vállalkozók Az oldalt írta: Krutek József Fotók: Eszes Andrea Felújították a templomot Az utolsó simításokat végzik a templomban Több százezer forintba kerül a templom felújítása, noha dr. Takács Lajos plébános irányításával jelentős társadalmi munkát végeznek a hívek. A hét végére, a Mária- Magdolna-napi búcsúra készen lesznek vele. Dr. Takács Lajosnak szívügye a plébániához tartozó hét faluban a templomok renoválása. A zalai templomot 1752-ben Zichy Ferenc kapitány, a földesúr állíttatta helyre. A templom eredetileg fazsindelyes volt, a homlokzatán régen kis fatorony állt.- A templomon 1975-ben is végeztünk javításokat - mondta dr. Takács Lajos. - Előtte három évvel meszeltettük belül. Hogy a templom nagyon régi, azt igazolta az 1975-ös felújítás, hiszen a vakolattól megtisztított oldalfalon láthatóak voltak az egykori román stílusú, köríves ablakok. A hajóban levő „Krisztus a keresztfán” című képet pedig Zichy Mihály festette, még 1846-ban. Az oltárképet pedig a híres festő testvérbátyja készítette; a kép jobb sarkában ez áll: „Szülőhelyének emlékül volt hű jobbágyai épülésére festette Zichy Antal 1860.” A műemlék jellegű templomot külsőleg legutóbb 1993-ban tatarozták. A hívek sokat tesznek érte. Takács Lajos plébánostól tudjuk: Putyera Ferenc egyházgondnok szervezésében a férfiak társadalmi munkában leverték a vakolatot, az asszonyok az adományokból összegyűlt pénzen vettek új szőnyeget. Egy helybéli kőműves pedig embereivel elvégezte a sekrestye teljes vakolását.- Egy kis faluban csak az emberek összefogásával lehet eredményt elérni, Isten dicsőségét szolgáim - hangsúlyozta dr. Takács Lajos plébános. ■ Struccok a legszélső házban Szabó István, a legszélső ház gazdája Bótapusztán a másfél éves madarakkal Bótapusztán él az 50 éves Szabó István és felesége, a Petőfi utca utolsó házában. Mögöttük már csak a búza- és kukoricatáblák sorakoznak.- Nyugodt, csendes ez a puszta. Bár az utóbbi években itt is nagyobb a mozgás, mint korábban. Most is csak két ház üres, de többen érdeklődnek iránta.- Nem fél-e a család a szélső házban?- Ugyan, mitől? Bár kutyáink is vannak, itt jobban összetart a lakosság, mint a nagyobb falvakban. Mintegy ötvenen élünk itt, a pusztán, ismerünk mindenkit, és figyelünk egymásra. Ha idegenek járnak erre, különösen éberek vagyunk. így nem kell félni a szélső házban sem.- Lehet, hogy majd építkeznek is erre?- A következő 15-20 évben biztosan nem lesz szomszédom. Nem is hiányzik. A ház udvarán három másfél éves struccfióka sétálgat, néha táncra perdül. Egy esztendeje vette őket Szabó István. Azt mondta: van fantázia a tartásukban; gazdálkodik, és értékesíti a fiókákat. Egy disznó költségén fenntartja ezt a három madarat. S ezek nem zavarják az egyetlen szomszédot. ■ A L M A N A C H - 2 3 7 Kadlicskó György és alkalmazottai - most há- velem foglalkozni.” több hétig zárva volt, mielőtt július elején megnyitották volna a kibővített tárlatot. Szegedtől Szombathelyig az ország sok városából jöttek látogatók, főleg diákcsoporKétszázkilencvennyolccal kevesebb látogató kereste föl az idén a Zichy Mihály Emlékmúzeumot, mint tavaly az első hat hónapban. Számuk csökkenést okozta, hogy