Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-16 / 164. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRK É P 2001. Július 16., Hétfő Hírek NYERTESEK. Játékot hirdet­tünk olvasóink részére az őrei aratófesztivállal kapcsolatban. Azt kellett megtippelni, hogy az első kaszások közül ki rakja a legszebb búzakeresztet. Nos két versenyző, Szita Károly és dr. Szabó József Andor más elfog­laltsága miatt távol maradt a ver­senytől, dr. Gyenesei Istvánt pe­dig dr. Spiegl József helyettesí­tette (sikeresen), de a többiek kitettek magukért, nehéz hely­zetbe hozva a zsűrit. Végül az ítészek Francz Rezső kepéjét ítélték a legszakszerűbbnek, őt követte Pásztohy András, a har­madik helyet pedig Megyeri Gá­bor érdemelte ki. A hármas be­futót senki nem találta el a közel száz beküldő közül. Az első két helyezettre azonban helyesen tippelt Dávid Zoltán Rinyaújlak, Kossuth utcai olvasónk, így a fő­díjat, a komplett kaszát ő nyerte. Négyen az első és a harmadik helyezettet találták el, közülük a szerencse Balaskó Anna őrtilosi, és Balogh Sándor bábonyme- gyeri kedves olvasónknak ked­vezett. Előbbi egy kaszát, utóbbi pedig egy kaszanyelet nyert. Gratulálunk, köszönjük vala­mennyi játékos kedvű olvasónk­nak a megfejtést, a díjakat a nyerteseknek eljuttatjuk, (vo) HAGYOMÁNYŐRZŐK TÁNCA. A Kaposfői Hagyományőrző Egyesület és táncköre a hétvé­gén ünnepelte megalakulásának harmadik évfordulóját. Ebből az alkalomból műsoros estet ren­deztek a helyi sportcsarnokban. A felnőtt táncosok mellett a gyermek- és az ifjúsági csoport tagjait is meghívták. A rendez­vényen több mint 150 érdeklődő vett részt, [hm) AVARTÜZEK SZEZONJA. Sá voly határában szombaton két­hektárnyi tarló gyulladt meg, a lángok továbbterjedését a mar­cali tűzoltók akadályozták meg. Zamárdiban 150 négyzetméte­ren szemét égett, Siófokon pe­dig egy fáról leszakadt 10 méte­res ágat távolítottak el. Mindkét helyen a siófoki csapat dolgo­zott. Magyaratád és Rácegres között a kaposvári egység teg­nap egy letörött faágat vitt el, ami a közlekedést zavarta, (hm) ESKÜT TETTEK. A Somogy Megyei Közlekedés Felügyelet 51 munkatársa köztisztviselői esküt tett Kaposváron. A hivatal 69 dolgozót foglalkoztat, a me­gyeszékhelyen és Siófokon mű­ködtetnek kirendeltséget, (hm) BAJOMI UTCABÁL. Sportver senyékkel színesített, egész napos rendezvényt szerveztek a hétvé­gén a nagybajomi Felszabadulás utcában. Strandröplabda, kispá­lyás foci és kugli, illetve utcabál szerepelt a programban, (hm) Szerződésre vár a szennyvízprogram SOMOGYJÁD Jó ütemben halad a négy tele­pülés közös szennyvízprog­ramja, de az egymilliárd forin­tot meghaladó beruházás megvalósításához szükség lesz a decentralizált környe­zetvédelmi alaptól nyert 61,9 millió forintra is. A falu millenniumi napján So- mogyjádon lerakták négy telepü­lés szennyvízcsatornájának az alapcsövét. Egy hónap alatt a kivi­telezők Jádon túljutottak a mun­kák harmadán, s elkezdődhetett a beruházás Várdán, Magyareg­resen és Somogyaszalóban is. Lőrinczné Kiss ltona polgármester elmondta: gondot mindössze az okoz, hogy a megyei területfej­lesztési tanács által a decentrali­zált környezetvédelmi alapból megítélt 61,9 millió forintot még nem sikerült lehívniuk. A tavaly novemberi döntés után csak egy hónapja kaptak hivatalos értesí­tést a megnyert összegről, de a KÖFI a támogatási szerződést még mindig nem kötötte meg a gesztor önkormányzattal. Lőrinczné Kiss Ilonától meg­tudtuk: a beruházás segíti a me­gyeszékhely toponári és kapós- füredi városrészének szennyvíz- elvezetésének megoldását is, mi­vel a KVGy Rt telepén új átemelőt építenek. A beruházás ötven szá­zalékban érinti Somogyjádot, ahol lakásonként százezer forint hozzájárulást fizetett a lakosság. A befolyt összeg és az önkor­mányzat önrésze együttesen százmillió forintot tesz ki, s ez a beruházás tíz százalékának a költségeit fedezi. Szabadics Attila, az egyik kivi­telező cég vezetője elmondta: a beruházás várható befejezése 2003. július utolsó napja lesz. Ad­dig 21 ezer folyóméter gerincveze­téket, 17 ezer folyóméter nyomó­csövet, kilenc átemelőt helyeznek üzembe. A négy településen 1170 ingatlant kötnek rá a rendszerre. Tatár Kis Imre, a másik kivitelező, a kaposvári székhelyű BITT kft ügyvezetője szerint semmi nem nehezíti a munkát, a ka­pacitásuk lehe­tővé tenné a gyorsabb üte­met is. Hozzá­tette: lakossági fórumokon tá­jékoztatták az embereket a munkák mene­téről, s figye­lembe veszik a betakarítási út­vonalakat is. Az idén várha­tóan negyven százalékban elkészül a be­ruházás, a har­madik év végé­re mind a négy település szenny­vizét rákapcsolják a kaposfüredi városrész Magyaregres felé eső fe­lének 2002-ben megépülő csator­nahálózatára. TAKÁCS ZOLTÁN SZABADICS ATTILA Somogy hotelból csalogat A budapesti szállodákba látogató vendégeknek ajánlja kulturális programjait és turisztikai attrakci­óit Somogy - ezt Hamvas Pétertől, a megyei idegenforgalmi hivatal igazgatójától tudjuk.- Budapesten tizenháromezer szállodai szoba van, s ezekben ha­vonta 110-120 ezer vendéget fo­gadnak - mondta Hamvas Péter. - Ebben a hónapban már bemutat­kozik Somogy a Hotelprogram cí­mű kiadványban, például termál­és vadászturizmus-szolgáltatásait ajánlva a potenciális vásárlóknak. Hatékony módszer ez, mert min­den vendég szobájába eljut a pros­pektus, szinte a kezébe adják. Au­gusztusban és szeptemberben várhatóan a három Balaton-parti megye közösen mutatkozik be eb­ben a kiadványban - tette hozzá az igazgató. - Ez több előnnyel jár; biztosítható a Balaton egységes megjelenése, az értékek, továbbá a kínálati elemek bemutatása. Az üzenet több százezer személyhez való eljuttatása élénkítheti a nyári vendégforgalmat, meghosszabbít­hatja és kedvezően befolyásolhat­ja a következő évet is. A kiadványban való megjele­néshez szükséges költségekre a három megye pályázaton szeret­ne pénzt nyerni. Ezt a Veszprém megyei önkormányzat nyújtja be, de az anyagot Somogy Megye Ide­genforgalmi Hivatala készítette el. C. A Társulásban a szolgálat Miklósi Hat település - Kára, Miklósi, Somogyacsa, Somogydöröcske, Törökkoppány és Szorosad - ön- kormányzata hozta létre török- koppányi székhellyel a gyermek- jóléti szolgálati társulást. Összefo­gással, mivel ezt a kötelező önkor­mányzati feladatot egy-egy kis te­lepülés egyedül nem tudja ellátni. A családgondozói munkát Csor­dás Szabolcs pedagógus napi négy órában - külön megállapodás alapján - végzi. A társulás műkö­dési költségeihez Miklósi önkor­mányzata is a lakosság arányában járul hozzá. Tavaly 46 ezer forin­tot fizetett, ez az idén pedig várha­tóan 50 ezer forintba kerül.- A szolgálat célja egyebek közt a gyerekek családban nevelésé­nek elősegítése - mondta Bajkó Lászlómé, a miklósi önkormány­zat alkalmazottja. - Feladata az utógondozás megszervezése, s a veszélyeztetett gyermekek segíté­se. Miklósiban 48 családban ne­velnek gyermeket. A társulásos szolgálat két és fél éves működése óta azonban - mint megtudtuk - nem kellett gyermeket védelembe venniük, sem családjából kiszakí­tani. K.J. Veszteséget hoz a drága forint (Folytatás a 4. oldalon) Több, általunk megkérdezett somo­gyi cégvezető szerint fontos döntés­ről van szó, ám a nettó exportőrök­nek érzékeny veszteséget jelent. Abban bíznak, hogy a gyakran han­goztatott, rövid távú kiesést majd el­lensúlyozza a hosszú távú előny. Bierer Jánostól, a szennai Szen­na Pack Kft ügyvezető igazgatójától megtudtuk: válságstábot hívtak össze, felülvizsgálják a folyamat­ban levő beruházásokat. Az aero­szolpalackok 85 százalékát expor­táljuk - mondta az ügyvezető igaz­gató. Fő piacuk Németország, a márka- és euroalapú szerződéseket hónapokkal korábban kötötték, amikor még nem lehetett tudni a sávszélesítésről. A cégvezető kiszá­molta: alig nyolc hét alatt több mint 30 millió forint veszteségük kelet­kezett. A beruházások révén jelen­tősen, a tavalyi 2,2 milliárd forint helyett 3,2 müliárdra nő árbevéte­lük, ám kétséges, hogy a nyereség miként alakul. Dr. Kari Schultes, az Első Magyar Cukor Manufaktúra Kft tulajdonos ügyvezető igazgató­ja elmondta: a reexport miatt nem szenvedtek számottevő kiesést, a szállításnál viszont kénytelen-kel­letlen elviselik a veszteséget.- Az exportcégek valóban jelen­tős, látványos veszteséget szen­vedtek el - ismerte el Varga József, az SKIK elnöke, a kamara orszá­gos alelnöke. - Olyan kedvezmé­nyes hiteltámogatásra lenne szük­ség, ami az EU-ban is elfogadható. Gyors, határozott döntés híján ex­portcégek százai mehetnek tönk­re az év végéig, különösen azok jutottak szorult helyzetbe, akik ki­zárólag hazai alapanyagot hasz­nálnak fel. A tisztán látás érdeké­ben az MKIK országos felmérést szervezett, több ezer vállalkozás­tól kapott információból jelentést készítenek. h.m. Bevándorlókat vonz a régió Csaknem négyszáz kérelem érkezett az év első hat hónap­jában a megyei közigazgatási hivatal regionális bevándorlá­si irodájához. A szervezet jú­nius 30-ig 307 külföldinek adott bevándorlási engedélyt, egy híján száz kérelmet pedig elutasított.- A hatályos törvény szerint min­den bevándorlónak hároméves magyarországi tartózkodást kell igazolnia - mondta dr. Sitkéry Ju­dit, a megyei közigazgatási hivatal hatósági főosztályvezetője. - A fel­tétel alól családegyesítés esetén kaphat csak kedvezményt, s ab­ban az esetben, ha a kérelmező­nek valamely felmenője magyar állampolgár volt. A bevándorlási eljárás után a külföldiek személyi igazolványt kapnak, és ugyan­olyan jogok illetik meg őket, mint a magyar állampolgárokat. Kivé­telt jelent az, hogy ők nem válasz­tók és nem választhatók. Dr. Sitkéry Judit elmondta: a bevándorlók csaknem hetven szá­zaléka Romániából érkezik, de so­kan települnek át Ukrajnából, Ju­goszláviából, Kínából, és szinte a világ összes országából, például Jemenből és Mongóliából is. A né­metek főként nyugdíjaskorukban jönnek Magyarországra, s itt saját ingatlanukban élnek. A román ál­lampolgárok között is sok az idős. Ők a kilencvenes években hazánk­ban letelepedett gyermekeik miatt akarnak Magyarországon élni. Megtudtuk: tavaly 752-en, idén az év első felében 307-en kaptak engedélyt a hivataltól.- A benyújtott kérelmeket több ha­tóság is ellenőrzi. Eddig 231 esetben helyszíni ellenőr­zést is végeztek, melynek során a la­kásviszonyokat és a megélhetést vizs­gálták. Az ország­ban elterjedt, hogy Somogybán gyor­sabb az ügyintézés, így főleg a fő­városiak próbálkoznak, hogy itt szerezzenek bevándorlási enge­délyt. Az ellenőrzések során több esetben kiderült, hogy fiktív volt a lakóhelyük. Dr. Sitkéry Judit hozzátette: 2002. január elsejétől a bevándor­lási ügyek intézése a közigazgatá­si hivataltól önálló idegenrendé­szeti hivatalokhoz kerül. Ezeket a Belügyminisztérium Bevándorlási Hi­vatala fogja ösz- sze. Somogy, Tol­na és Baranya be­vándorlási ügyeit majd a pécsi iroda intézi. Az intéz­mény feladatkörét új feladatokkal is kiegészítik: a tar­tózkodási engedé­lyek mellett ide­genrendészeti te­endőket is ellát a hivatal nagyobb létszámú appará­tusa. SZ. G. BEVÁNDORLÁSI ENGEDÉLYEK A RÉGIÓBAN Forrás: Közigazgatási hivatal 06. 30 Szebb vasutat ígértek Dombóvár A hétvégén Dombóváron tartot­ta szokásos juliálisát a MÁV Rt. A 155. vasutasnap tisztele­tére a városba utazott a teljes MÁV-vezérkar, hogy az érdek­lődők kérdéseire fórumon ad­janak választ. Az utazók legnagyobb problémája a vasúti kocsik állapota. Kukely Márton, a MÁV vezérigazgatója el­mondta: az Intercity- és az Intercity rapid kocsikhoz hasonló minőségi válto­zást jelent az, hogy az orosz államadósság fejé­ben, illetve német hitelből sínbuszokat szereztek be. Ez térségünket is érinti, hiszen a terv szerint Somogybán is több,,,Pi­roska” helyett üyet fognak közle­kedtetni. A vezérigazgató azt is el­mondta, hogy a jelenlegi kocsipark teljes felújítása és javítása legalább 10 évet vesz igénybe. Közismert közhely, hogy az új menetrend mindig rosszabb, mint a régi. Dr. Sirdi Gyula, stratégiai vezérigazgató-helyettes szerint a változtatások előtt mindig figye­lembe veszik az adott területen dolgozók és lakók javaslatait. En­nek ellenére az országrészek ösz- szeköttetése rossz. Kaposvárról például egyes kisalföldi városokba eljutni tovább tart, mint egy nyír­egyházi vonatút. Az uniós csatlakozás­sal kapcsolatban Kukely Márton kérdésünkre el­mondta, hogy a MÁV 2004-re áll készen arra, hogy a fővonalakat meg­nyissa a külföldi társasá­gok számára. Ez megyén­ket is érinti, hiszen a dél­balatoni vonal köti össze Magyarországot Horvátországgal, illetve az Adriai-térséggel. A Balaton déli partjának vasúti közlekedése a vezérigazgató szerint nem zökkenőmentes, de ígérete szerint igyekeznek legalább a nyári idényben jobb állapotú kocsikat irá- nyítani a térségbe. konya orsolya Új ellátás fogyatékosoknak A fogyatékosok jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló tör­vény szerint új fogyaté­kossági támogatást kap­hatnak idén július else­jétől a látási, hallási, ér­telmi és mozgásszervi fogyatékosok. Végh Sándorné, a megyei te­rületi államháztartási hivatal családtámogatási irodájá­nak vezetője elmondta: eddig 1724 igény érkezett a hivatalhoz.- A támogatási rendszer telje­sen új, hasonlót még nem kaptak hazánkban a fogyatékos emberek - mondta Végh Sándorné. - Az el­látás az öregségi nyugdíj legkisebb összegének - idén ez 18 ezer 310 forint - a nyolcvan százalékára te­hető, ha halmozottan fogyatékos az igénylő, vagy értelmi illetve mozgásszervi fogyatékos és az ön­kiszolgálási képessége teljesen hi­ányzik. Más esetben a nyugdíjminimum 65 szá­zalékát kaphatják meg. Végh Sándorné el­mondta: az igényeket ta­valy szeptembertől lehe­tett benyújtani, míg az el­ső folyósítás ideje idén augusztus első napjaira esik. Hozzátette: a fogya­tékos emberek bármikor beadhatják kérelmüket, de visz- szamenőleg nem folyósítanak ellá­tást, s nem kaphatnak támogatást azok sem, aki a vakok személyi já­radékában, vagy magasabb össze­gű családi pótlékban részesülnek. Az igénybejelentőhöz csatolni kell a háziorvos beutalóját és a fogya­tékosságot igazoló orvosi leleteket. Utóbbit szakértői csoport vizsgál­ja, s megállapítja a fogyatékosság mértékét, majd ezt követően hoz­zák még a határozatot a támoga­tásról. SZ. G. Kiskereskedők, kisvállalkozók figyelem! ÚJ HIRDETÉSI LEHETŐSÉG! minden csütörtökön a Somogyi Hírlapban Rendkívül kedvező áron teheti közzé kiskeretes hirdetéseit! További információ: Somogyi Hírlap hirdetésfelvétel Kaposvár, Kontrássy a. 2/a. Telefon: 82/528-106, 82/528-164 Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap T)T>diófó<i ki 1 r IC oCmóUuucI A Somogyi Hírlap-bán július i-jétől augusztus 31-ig megjelenő PR cikkekre HIRDETÉSI KEDVEZMÉNYT adunk! Érdemes ki PRóbálni! jKJft 82/528-158, ifi 82/528-106 Somogybán otthon vagyunk! \

Next

/
Thumbnails
Contents