Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-15 / Vasárnap Reggel, 28. szám
2001. július 15. ★ SZTÁROK ★ 13 Barbara még nem döntött Talán nem túlzás: százezrek izgulnak ezekben a napokban Eszterért. A Barátok közt csinos szereplője ugyanis szektások hatása alá került - no persze csak a forgató- könyv alapján. Konta Barbara a való életben ennél sokkal racionálisabban gondolkodik. Nem úgy, mint a nagymamája, aki még ma is figyelmezteti, ha úgy látja, hogy unokája a sorozatban nem jól viselkedik, ha pedig sírni látja a képernyőn, teljesen kétségbeesik... Konta Barbara Született 1981. szeptember 18. Családi állapot hajadon Iskolai végzettsége: nemzetközi középiskola Amikor Barbara megtudta, hogy a szerepe szerint egy szekta .karmaiba kerül, kicsit megrémült. Félt attól, hogy az emberek majd túl komolyan veszik a sztorit, s egyesek netán zaklatni is fogják. Mára ez az aggodalma elpárolgott.- Szerencsére eddig egyetlen negatív visz- szajelzést sem kaptam, s ez megnyugtató. Igaz, most épp szünetet tartunk, így a kritikák nehezebben is érnének el... Barbara (Eszter) elköltözése filmbeli családjától számos találgatásra adott okot a nézők körében. Volt, aki arra tippelt, hogy megbetegedett, míg mások arra, hogy szabadságot vett ki. Ám ezek közül egyik verzió sem igaz.- Egyszerűen néha pihentetni kell egyikmásik szereplőt. A sorozatnak jelenleg tucatnyi állandó figurája van, s nem lehet valamennyit folyamatosan mozgatni. Egyesek jobban előtérbe kerülnek, míg másokat kissé hanyagolnak a forgatókönyvírók. Velem ez utóbbi történt. Barbara nem árulhatja el, hogy mi lesz Eszter sorsa, ezt ugyanis tiltja a szerződése. Igaz, néha előfordul, hogy maguk a szereplők sem tudják, hogyan * bonyolódik tovább a történet. Ilyenkor aztán ők is igyekeznek kipuhatolni, mi várható.- Az alakítások hitelessége miatt sokszor még előttünk is titkolóznak. No persze mindenkinek megvannak a maga megbízható forrásai - mondta nevetve Barbara. - Az is előfordul, hogy néha összeülünk, s összetesszük a kis részinformációinkat... Barbara gimnazistaként került három éve a sorozatba. Mostanra már leérettségizett, ám azt még nem tudja, mihez kezd, ha számára véget ér a sorozat. Mint mondta, választhatna teljesen „polgári” foglalkozást is, ám az esze azt súgja, ki kell használni azt az ismertséget, amit a Barátok közt hozott neki.- Egyelőre még nem döntöttem el, mi leszek'. Egy biztos: színésznek nem megyek. Ahhoz ugyanis elhivatottság kell, ami bennem nincs meg. Ráadásul azt is tudom, hogy a szappan- operák szereplőit nemigen szokták felvenni a színművészeti főiskolára... Barbara tanulása jelenleg a spanyol nyelv rejtelmeiben való elmélyülésre korlátozódik - angolul már elég jól tud -, ami pedig a nyaralást illeti, annak nagyobbik részén már túl van.- Egy hetet már Horvátországban töltöttem, így már csak néhány nap néz ki a Balatonnál a barátnőimmel. A barátjáról nem szívesen beszél, mivel ő nem szereti a nyilvánosságot. Annyit azonban elárult, hogy mielőtt megismerkedtek, a fiú egyáltalán nem látta őt a televízióban. A barátai árulták el neki, hogy ő egy közismert lány.- Mára már megtanultam kezelni az ismertséget, bár így is vannak nehéz pillanataim - állítja Barbara. - A nagymamám például mindig kiborul, ha a képernyőn sírni lát. Amikor pedig úgy érzi, nem a leghelyesebben cselekszem, mindig ellát jó tanácsokkal... D. T. lesen Nézőt foghatnak a Vérnászban- A színészi varázs ezúttal testközeli helyzetekben is rejlik - ecseteli Domokos Gábor színházigazgató, a Roma Parlament rendhagyó Vémász előadásairól. Garda Lorca művét cigány nyelven adják elő, s a Vareso Aver Társulat még be is lakja a Roma Parlament régi, VIII. kerületi épületének folyosóit, szobáit, s a nézők is bekapcsolódhatnak az események folyamába... Pataki Ági rugalmas producer Pataki Ági, az egykori topmodell a producere Rudolf Péter és Kapitány Iván filmjének, az Üvegtigrisnek, amit csak ősszel akart a mozikba vinni. Ám közben Pálfy Istvánt, mivel mégsem az ő kenyéradó tévéje lett a médiatámogató, jeleneteiben Je kellett cserélni Kokót a veresége ellenére is meghagyták a filmszalagon. így nem csúsznak az október 18-i bemutatóval. Sára „manírtalan” Indiája Sára Sándor rendező fiatal kora óta vonzódik Indiához. Körösi Csorna Sándor terelte figyelmét a legendáknak erre a sajátos világára. Most kiállítás nyílt felvételeiből, amelyeken a „földhözragadt” India jelenik meg, és nem az útikönyvek egzotikus turistacélpontjai. Fotókiállítása kapcsolódik az Örölunozgó Filmmúzeumban az indiai filmsorozathoz. Török sereg a zenekari árokból Várkonyi Mátyás és Béres Attila monstre előadásokon mutatta be az Egri csillagok musical változatát. A nyíregyházi szabadtéri színpad után vándorútra megy a 120 tagú (!) társulat. Nem spóroltak a csatajelenetekkel sem, így csak a nagyobb színpadokra juthatnak vele, ahol zenekari árok is van... Á színpadon emelt bástya elleni rohamra ugyanis a zenekari árokban vonul a „török sereg”. Erős Antóniával. Krencsey Mariann: 70 A Liliomfi felejthetlen Mariskája, Krencsey Mariann (képünkön) Budapesten ünnepli 70. születésnapját. Életéről most Balogh Zsolt készít filmet. A színésznő harmincöt évvel ezelőtt, 25 sikeres filmmel a háta mögött hagyta el Magyarországot. Erről is ír napokban megjelenő könyvében. Az emigrációról annyit elárul, hogy politikailag el kellett volna köteleznie magát, amit képtelen volt megtenni. Egyébként véletlenül lett filmcsillag. Egy szereplőválogatás repítette reflektorfénybe a fiatal szép szőke lányt. New Yorkban mindjárt megszületett kisfiúk. Hogy a gyerek óvodába járhasson, egy banknál, aztán egy nyugdíjintézetnél kellett tisztviselősködnie, majd orvos férje rendelőjének volt a menedzsere. Murphy Pesten kémkedik Budapest utcái, úgy látszik, vonzzák a kémeket. Hát még Hollywood filmeseit... Betty Thomas rendezőnő megirigyelte a tavaly Brad Pitt-tel forgatott Spy Game (Kémjáték) című film sikerét, s most a kaland és akciófilmek nagyágyúja, Eddle Murphy főszereplésével próbálja kontrázni azt. Az újabb, Budapesten készülő kémfilm, az I Spy ( Kém vagyok) története az ötvenes évekre nyúlik vissza. Az első tévészéria akkor, a második tíz évvel később készült belőle Amerikában. A színésznőként megismert Betty Thomas most újragyúrja a kalandokat. A Pitt-féle sztorival szemben, amely jobbára a hidegháborús Berlinben játszódott, Budapest most nem díszletháttér. A forgatókönyvet kifejezetten fővárosunkra írták át, s látható lesz sok szép, jellegzetes részlete is. így még ismeretterjesztő útifilmnek sem utolsó. A budapesti forgatás szeptember 10-én kezdődik, s három-négy hétig tart, majd a stáb a kanadai Vancouverben folytatja a munkát. (Teljesen) Korlátolt Felelősségű Társaság- Zenében megint el vagyok kényeztetve - állapítja meg Bornál Tibor ex Kft.-tag. - Még filmzenét is írok most Fonyó Gergely Végre itt a nyár című filmjéhez. De ami a fő szám, hogy Nagy Natinak is írhattam egy lemezt, amit más nem énekelne el semmi pénzért. A vállalkozás pedig beindult javából. Családi „Kft.” lettek. Natália a közös munka során eleget hallott róla, megmutatta Nagy Bandó apunak Bornai készülő könyvét, a Morfondírozás határait, hogy mi lenne, ha ő illusztrálná. Bandóról tudni kell, hogy remek karikaturista, s ami ismert: nyitott a pihent dolgokra.- Távmunka volt, a könyv megjelenéséig még kezet sem tudunk szorítani - idézi Nagy Bandó András. - így volt ez eddigi életünkben is. Sokszor felléptem utána még a '80-as években, de találkozás nélkül váltottuk egymást a színpadokon. A könyve zenei szöveg, a két-háromsorosoktól oldalas szösszenetekig, de epikusán is megállja a helyét. Csak akkor láthatta mit csináltam, amikor már készen voltam...- Úristen, ezek, úgy látszik, egymásra hangolódtak! - fűzte hozzá a végeredményt látva Natália. Egyetlen szürke tónusvonal húzódik végig a könyvön az első borítótól a hátsóig, ahol végül is egy csomóban találkozik a két vég. Útközben „mellesleg” gondolaterősítőként rajzokká alakul, majd folytatja útját.- Több év alatt gyűlt bennem, mi foglalkoztat, úgy száz téma után felismertem magamban a „homo mor- fondírikuszt” - így Bornai. - Azóta lételemem. Például érdekelt, hogy mi az ufóelmélet. Mondja, ez a nyitó próbatétel a könyv elején. Annak, aki csak úgy belelapoz. Később ne reklamáljon. Vagy tovább olvassa, vagy visszateszi a polcra, szent botzadállyal... (sipka) Mégis lesz Operett Múzeum A hozzátartozók közül sokan úgy ítélték meg, hogy az Operett Színház nem becsüli meg kellőképpen egykori nagyságait, hiszen egyetlen róluk készült fotót vagy emléket sem találni a felújított színházban. Néhány hónapja a Lila Akác étterem vezetője a szemétből szedte ki az operett halhatatlanjainak kidobott képeit, és helyrehozatva kitette őket a helyiség falára. A színház újonnan kinevezett igazgatója kijelentette, rövidesen létrehozzák a létesítményen belül az Operett Múzeumot. Mindig is népszerű volt az operett hazánkban, hiszen színésznagyságok egész sora játszotta Lehár Ferenc, Kálmán Imre vagy éppenséggel Fényes Szabolcs műveit. Ám az utókor nem mindig hálás, a felújított Operett Színházban még egy sarok sincs, amely a legendáknak emléket állítana.- Négy éve könyörgünk, hogy azoknak, akik a fél életüket az operettre áldozták, legalább egy fotója kikerüljön a színház falára - mondta Pagonyi János özvegye, akit csak Boci néven ismer a művészvilág. - Véleményünk szerint egyáltalán nincsenek megbecsülve az egykori nagyságok, mint a két Latabár, Honthy Hanna, Németh Marika, Feleki Kamill, vagy a nemrég elhunyt Petress Zsuzsa. Pagonyi Jánosné elárulta, hogy a hozzátartozókat tömörítő Magyar Operett Színház Baráti Köre meg- hatottan vette tudomásul: a színházzal szemben lévő Lila Akác étterem vezetői kötelességüknek érezték, hogy legalább a falakra kitett fényképekkel emlékezzenek a legendás színészekre.- Az Operett tatarozása alatt szóltak nekem, hogy a* raktárak kipakolásánál kincset érő fotókat is a szemétbe dobtak - meséli Rákosi Attila, az étterem vezetője. - Legalább 70-80 képet mentettünk meg az enyészettől, két-háromszázezer forintot költve rájuk. A fotók kasírozása és keretezése után Liliom Károly segítségével kerültek helyükre az étterem falán. Az üzletvezető elárulta, ennyi ráfordítás után már nem szívesen adnák vissza a helyrehozott képeket. Erre pedig most már volna igény, hiszen a februárban kinevezett új direktor már az első társulati ülésen bejelentette, szeretné létrehozni a színház falain belül az Operett Múzeumot, amely méltó emléket állítana azoknak, akik a műfaj nagyjai voltak.- Mindenkinek a segítségére számítunk, hogy minél gazdagabb kiállítást hozhassunk létre, hiszen az operett nemzeti kincsünk. Szeretném, ha a hozzátartozók az emlékeikkel, vagy azok, akik amatőr fényképeket őriznek otthon, megkeresnének minket ez ügyben - tette hozzá Kerényi Miklós Gábor igazgató. BML f A K 1