Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-08 / Vasárnap Reggel, 27. szám
10 ★ LABDARÚGÁS ★ 2001. július 8. Utazás az aláíráspénzek körül Most, hogy az ország az unióba ballag, a parlament is beleadott apait-anyait, s a Bosman-törvényt a munkaerő szabad vándorlása jegyében rászabadította a magyar futballra. A szellem ki is szabadult a palackból, a labdarúgók nem adják olcsón autogramjukat, csak úgy röpködnek a 20-30-40 milliós hírek némely labdarúgók esetében. Aranyos Imre például Angyalföldön vonakodik aláírni szerződéshosszabbítását, inkább elmenne Ausztriába, alacsonyabb osztályba. Havi 500 ezret kér, ám a klub csak 300 ezer forintot tud garantálni (persze ezt is csak számlára, mivel a labdarúgók egyéni vállalkozókként keresik nehéz-keserves kenyerüket), illetve hát összejönne az a havi „fél misi”, csakhogy ahhoz a játékosnak a találkozók felén legalább pályára kellene lépnie. Aranyos jobban szereti a biztos pénzt: ő nem akar feltételeket. Csak havi félmilliót. De azt garantáltan. Ha játszik, ha nem. „A régi gyakorlat nem folytatható - mondja Gyalog András, a Vasas ügyvezető elnöke -, a 12 NB I-es csapatból hat már térdre rogyott, nem bírják a lépést a játékosok igényeivel. De nekem a klub életben maradásáért kell dolgoznom, s ezt nem lehet kockáztatni csillagokban járó pénzekkel. ” Gyalog szerint a Bosman- törvény bevezetése óta csak úgy hemzsegnek az igazi és álmenedzserek a lelátókon, s szédítik a lejárt szerződésű labdarúgókat, akik ugye ingyen vihetők, s mindig ol csóbb a játékost szédíteni, mintha a vételárát is ki kéne fizetnie a vásárló klubnak. „Nálunk a Bosman-törvény éppen fordított hatást vált ki, irreálisan feltornázta a lejárt szerződésű labdarúgók árát azáltal, hogy egy ilyen játékosnak köny- nyebb magasabb fizetést adni, ami aztán az általános bérszínvonalra is kihat. De a Vasas, ismétlem, nem hagyja magát zsarolni..." Lejárt a szerződése Kabátnak, Sowunminak és Zováth- nak is - a három labdarúgó puszta megtartása is belekerült volna vagy 100 milliójába a klubnak, így hát inkább bevásároltak szerbekből, horvá- tokból. Többek szerint viszont, aki vissza akar térni a földre, pokolra jut... Amikor Klement Tibort, a Matáv Compaq Sopron ügyvezető igazgatóját arról kérdeztük, mennyibe kerül a Sopronnak 15 lejárt szerződésű labdarúgójának újbóli szerződtetése, a választól majd’ hanyatt estünk: „Semennyibe... Mi nem fizetünk aláíráspénzt. Ez nem módi a színészeknél, művészeknél sem, miért kellene ebből divatot csinálni a labdarúgóknál? Emiatt fájjon azok feje, akik ma könnyen ígérnek, de amikor majd teljesíteni kell, akkor lehet, vakaródzni kezdenek...” Klement szerint a Bosman- szabályt hiba volt egyszerre ráengedni a magyar labdarúgásra. Mindez milliárdokat fog elvonni a klubok költségvetéséből, hisz a játékosok élnek azzal a lehetőséggel, hogy az új sporttörvény szerint játékjogukkal maguk sáfárkodhatnak, s ezt nem fogják ingyen átengedni a kluboknak. A szabályt csak lépcsőzetesen lett volna szabad bevezetni. A Sopron ügyvezetője azzal érvel: a klubok azért nem tudják megfékezni ezt a folyamatot, mert a szponzoroktól, illetve az önkormányzatoktól jelentős támogatást csak akkor remélhetnek, ha a csapat kijut a nemzetközi porondra. Ha nem jut A Vasas többek között Sowunmit sem tudta megtartani: a fekete gyöngyszem Angyalföldről Dunaújvárosba költözött MOST HAGYTAK ABBA, DE MAR MEGINT KEZDIK Mire elég három hét? Három hetet kaptak az edzők csapatuk felkészítésére: a finoman szólva sem nívójáról híres NB I így még a szokottnál is harmatosabb rajtot ígér, a szaksajtó meg majd bőszen írhatja a szokásos formulát: a fiúk idény eleji formában játszottak. Összeállításunkban arra kerestük a választ: az előző bajnokság vége és a mostani rajtja közötti három hét mire elég? Csank János, a bajnok Ferencváros edzője: - Felesleges beszélni erről a kérdésről. A kiírás megtörtént, nincs már mód a változtatásra. Ezt kell elfogadni. Az alig három hét alatt sem pihenni, sem pedig felkészülni nem lehet. Most december 8-ig újra következhet a nagy hajtás. Az igazi gyakorlásra legalább négy vagy hat hét kéne, emellett szükség volna még további edzésekre is. Nincs mese, így kell megoldani a feladatot. Egervári Sándor, az ezüstérmes Dunaferr edzője: - Csak akkor terhelhetők a játékosok, ha közben pihenni is lehet. Egy hét nem elég a fizikális, illetve a mentális feltöltődés- re, márpedig most csak ennyi jutott a szabadságra. Ennyi akkor is kevés, ha esetleg a színvonal kritizálható is. Figyelembe kellett volna venni a szakemberek véleményét. A rövid regenerálódási idő sérüléseknél is visszaüthet. Ráadásul a nemzetközi kupában is jelentős hátrányba kerültünk a sorsolásnál, a késői zárás miatt ugyanis a Fradi és a Dunaferr is kedvezőtlenebb helyzetbe került a hosszú bajnokság miatt. Úgy vélem, az európai normákhoz nemcsak a focistáknak, de a szervezési oldalnak is igazodnia illene! Bicskei Bertalan szövetségi kapitány: - Szerintem elég egy évben egy nagyobb szünet. Ekkor három, esetleg négy hét teljes pihenésre van szükség. A következő időszakban elég egy-két hét a' feltöltő- désre. Az ideális felkészülés 8-9 hétig tartana, ekkor kapnának komoly fizikai terhelést a játékosok. Mindenesetre a mostani rövid idő sem lehet akkora borzalom szakmailag, még a sok új játékos ellenére sem. Persze jó lenne néhány héttel hosszabb pihenő és felkészülés, de így is megoldható a feladat. Szurgent Lajos, a Kispest- Honvéd edzője: - Ez a két hét nem felkészülés, hanem vicc! Kapkodni kell az új játékosok szerződtetésénél, és a régiekkel való megállapodásnál. A héten gyakorló- meccset játszottunk a Vasassal, ahol megkérdeztem Ilovszky Rudolftól, hogy emlékszik-e hasonlóra, mire Rudi bácsi azt felelte: „Lajoskám, ilyen még soha nem volt!” Tulajdonképpen nekünk még nem is olyan nehéz a dolgunk, mert a mi játékoskeretünk nem változott. Akiket teszteltünk, azokról egy-két edzés, illetve edző- rneccs alapján nem lehet felelősséggel véleményt alkotni. Hogyan is mondhatnám a tulajdonosoknak, hogy vegyenek meg valakit nagyon sok pénzért, ha alig ismerem? Verebes József, a Pápa edzője: - Kényszerhelyzetbe kerültünk és kesergünk a rövid pihenő miatt. Két hét pasz- szív és két hét aktív regenerálódásra lenne szükség. De tudomásul kell venni, hogy ilyen a versenykiírás, most már felesleges siránkozni. Viszont a csapatépítés belecsúszik majd a bajnokságba is. Mindenesetre megoldható a feladat, jóllehet, alkalmazkodnunk kell. Szeptember lesz a kritikus hónap, mert egyfelől elfáradnak a játékosok, másfelől fokozott sérülésveszélytől tarthatunk. Ezért ebben az időszakban különösen figyelni kell az izomterhelésre. Varga Zoltán, a Győr edzője: - Sajnos a játékosok nem tudták kipihenni magukat. Persze ez minden csapatra igaz, az viszont kétségkívül igazságos, hogy az összes klubot egyformán büntették. A sportolók szervezete két-három hét pihenőt igényel, s ezt követheti az egy, másfél hónapos intenzív felkészülés. De az is tény, hogy a bajnoki rendszer átalakítása miatt muszáj ösz- szezsúfolni a programot. Schiller Zsolt ki, az apanázs legfeljebb a harmada lesz. Ezért meg akarják szerezni a legjobb játékosokat, Détári Görögországban ■ Budapest - Détári Lajost, az egykori világválogatott játékost egy egyelőre meg nem nevezett görög második ligás kiscsapat szeretné a kispad- jára ültetni. Détári a szerződéstervezetet elfogadta, a részletek csiszolása a közeljövőben esedékes. amit csak úgy tudnak, ha ráígérnek a másik ajánlatára. Ezért állítja, ha létre is.jönne valamilyen árkartell a klubok között, azt úgy is megszegnék azok, akik másként nem tudnák megszerezni a célhoz vezető játékosgarnitúrát. Az Újpest volt az élharcosa az aláíráspénzek megszüntetésének, a klubvezetés már korábban kijelentette, hogy nem hajlandó a játékosoknak pusztán az aláírásukért fizetni. Gyulay Zsolt azonban elismerte, hogy ezt az elvet a gyakorlatban egyelőre nem tudják következetesen képviselni, mert ezzel csak azt érnék el, hogy a lejárt szerződésű játékosok vennék a batyujukat, másutt ugyanis fizetnek. Urbán és Térjék Újpesten vette is... „Az a körülmény, hogy a lejárt szerződésű labdarúgóért nem kell fizetni a játékos volt klubjának - mondja Gyulay Zsolt olimpiai bajnok kajakos, az Újpest ügyvezetője -, még inkább előtérbe helyezte az aláíráspénzeket. A játékosok ugyanis az elmúlt évtizedben hozzászoktak ahhoz, hogy már az aláírásért is pénzt kérjenek, ez lett az általános gyakorlat, s ezen csak a klubok összefogása változtathat. S bár ezen az úton megtettük az első bizonytalan lépéseket, azt ne kérdezze, mikor lesz igazi eredmény..." Bán Károly Életveszélyes Népstadion ■ Budapest - Vészesen elöregedett a Népstadion felső karéja. A stadion egyik felét nemrégiben többmilliárd fQrintért felújították ugyan, ám a felső részhez az építés, azaz 1953 óta nem nyúltak. A legújabb vizsgálat azonban kiderítette, hogy a felső karéj egy része megrepedt, és életveszélyessé vált. Ezzel veszélybe került az MLSZ századik születésnapja alkalmából a stadionba álmodott Magyarország-Német- ország telt házas mérkőzés is. Tóthot akarja a Győr ■ Győr - A vezetők többször is tárgyaltak Tóth Mihállyal, s állítólag komoly az esély arra, hogy a Ferencváros volt csatárával megegyezzenek - jelentette az nbl.hu. A csatár leginkább külföldön játszana, s a napokban a francia Montpellier-nél próbálkozik. A menedzsment látókörébe került még az egykori eger- szegi gólkirály, a legutóbb Sopronban játszó Preisinger is. Horváth a Fradiban? ■ Budapest - Szeiler József, a bajnok Ferencváros ügyvezető igazgatója Horváth Ferenccel tárgyalt visszatéréséről. A felek lényegében megegyeztek, ám a végső szót a csatár izraeli klubja mondja ki, tudniillik a Maccabi Tel-Aviv élni kíván a Horváthra vonatkozó opciós jogával, így ez azt jelenti, hogy Szedernek az izraeliekkel is ki kellene egyeznie. Tilos a BVSC-nek ■ Budapest - Egy hétfői tárgyaláson dől el a BVSC sorsa, mivel kétséges, hogy a MÁV vállalja a csapat NB 1/B-ben indításával járó anyagi terheket. TÁRÓT KÁRTYÁVAL liCÖCZCC -UflTfl SEGÍTSÉGÉVEL 0690230-713 A hívó s dija 120 Fi+áfe percenként + kapcsolási díj. Éjjel-nappal h&hoiö! A5-6 Kft. 1539 *>.. H 591 T«i 5<W5 AZ EL0Z0 SZEZONBAN ÁTLAGOSAN 416,6 MILLIÓT KÖLTÖTT EGY NB l-ES CSAPAT Egerszegen kék az isten Mostanában mindenhol csak a baj és a vész hallik az öltözőkből, ez alól tán egyedül Zalaegerszeg kivétel. A helyi erők, mármint az önkormányzat és a támogatók felismervén a kor és az idők szavát, a fociban keresik boldogulásukat. Az előző szezonban Telek és Egressy megszerzésével kezdték, most Urbán, Molnár és Kenesei leigazolásával folytatták a nagybevásárlást. Csábítják, csábították az MTK-tól kl- ebrudalt Kuttort és Szamosit, továbbá a debreceni Siklósit is. Nem mellékesen a kispadra Bozsik Pétert szerződtették. A kérdés adódik: mi történt Zalaegerszegen? A válasz egyszerű: megelégelték az átlagcsapatok életét, miszerint a lényeg a bentmaradás. Ez neki hál’ isten már kevés. Láng József, a klub elnöke legalábbis így gondolkozik.- Fel kellett kavarni az állóvizet, ki akartunk lépni a posvány- ból - kezdte. - Nem elég azon örvendezni, hogy „hurrá, nem estünk ki!”. Komoly célokra van szükség. Éppen ezért hároméves tervet dolgoztunk ki: az elsőt, ha nehezen, de hoztuk bentmaradtunk, jövőre már erős középcsapattá kell válnunk és a hatodik hely tájékán akarunk végezni, persze lehet elő rébb is. A harmadik évben a nemzetközi szereplést célozzuk meg.- Ez viszont nem kevés pénzbe kerülhet! Honnan veszik?- Ne gondolja, hogy ész nélkül költekezünk. Úgyan szélsőséges összegekről is lehetett hallani, de ez olyan, mint a megszűnt Vágóféle játék: „Fele sem igaz”. Mi nem csábítottunk senkit sem hatalmas pénzek ígéretével, viszont mindig időre fizettünk. Emiatt már sokszor nem is mi keressük a játékosokat. Az éves átlagkereset 3-3,5 millió forint volt nálunk, s csak két-három játékos keresett ennél jobban. Az önkormányzat továbbra is mellettünk áll, mert a klub főtulajdonosa a 25+1 százalékos részesedéssel. A tavalyi 185 millió után idén 265 milliós költségvetéssel dolgozunk. A tizenkét csapatos első osztályban mi csupán az alsó régióba tartozunk, ugyanis Muszbek Mihály beszámolója szerint két-három csapatnak több mint 600 millió forint a költségvetése, de akadnak 500 milliósok is. Az elmúlt bajnokságban ötmilliárd forinttal gazdálkodott a tizenkét együttes. (Ez átlagosan 416,6 millió - a szerk). A tervünk az, hogy 350- 400 millióra tornázzuk fel a költségvetést. A város és a megye is jelentős tartalékokkal rendelkezik még. S miután látják, hogy nem elégszünk meg a középszerűséggel, többen is szívesen mellénk állnak. (SCHILLER) Urbánra új klubjában sem lehet majd panasz: a védő ugyanis kenyéradója kedvéért olykor képes még alacsonyan is repülni